még egy tanulság: a szakértősködésről

Gyereksport, edzők konfliktusai, netes lincselés, és az öntörvényűség, a rendkívüliek megbüntetése – erről írtam Lóci és Olivér meghurcoltatása kapcsán.

Senkinek ne legyen kétsége: súlyosan árt a gyerekeknek a hajsza, semmi jó nem sülhet ki belőle egyik szereplőnek sem, bármi is lesz a vége. Szerintem Csontos Imre fog itt megszégyenülni. Csak addig is feldúlja a család életét, és ami az igazi szégyen: az ő posztja nyomán ezrek vetkőztek ki magukból. Helyeseltek tízezer felkiáltójellel két, igen vitatható gyakorlatot: 1. a semmit nem sportolást (“én nem erőltetem a gyerekre!”), 2. a szorongó, szolgalelkű, sérülésektől parázó, szakértősködő sportolást. A magasztos gyermekvédelmi cél csak a morális alap, hogy bármit meg lehessen tenni. Még akkor se sülne ki a feljelentésből semmi jó, ha az volna, amit állítanak, hogy “a szülők erőltetik rá a gyerekekre a hosszú távokat, a versenyzést”. A sport lényegét nem érti az, aki ilyet állít. Ők egy sportcsalád. Versenyre nevezni sok héttel korábban kell, egyáltalán nem ritka, hogy egy gyerek (vagy felnőtt! én!) lobogott még januárban, és aztán nincs kedve fölkelni áprilisban pont a verseny napján (ezeket a kis részleteket mazsolázta ki Csontos Imre mint “bizonyítékot” – ha lenne sara a szülőnek, vajon megírta volna-e az alkalmi nyűgösséget, konfliktusokat?).

Hányan, hányszor futottunk, edzettünk, indultunk neki versenynek úgy, felnőttként is, hogy nem eufória volt, hanem akarni kellett, elkélt a biztatás? Annál becsesebb leküzdeni önmagunkat, és belelendülni, mégis beérkezni. Mindig, mindig megjön közben a semmihez nem hasonlítható öröm! A kommentelők ezrei, akik virálissá tették az esetet, azért hökkennek meg és hőzöngenek, mert szörnyű erőfeszítésnek tűnik nekik bármi sport. Illetve a saját nyomorult futásaik jelentéktelenednek el Lócié mellett (feltűnően sokszor magyarázzák, hogy ők is futnak, meg a gyerekük is). “A táv iránti alázat”, “a többiekkel szembeni korrektség” – ezek Amadeust is visszaküldenék gombfocizni, mert a templomi orgonista mégiscsak idősebb. Nem átallják leszólni, cincálni a gyerek teljesítményét.

A maraton amúgy nagyon durva. Mindenkinek. Nyugis, kellemes maraton nincsen.

Amiről írok most: szakértősködés, elitizmus, beleszólási kényszer. Az autoriter stílus, a gőg. Amely elrontja az örömöt és a szuverenitást. Ez a célja, ez a lényege.

Ezek mindig így hápognak, ha látják, hogy létezik szuverén ember, és leszarja azt, ami miatt ők annyit görcsölnek. Arra megy ki a játék, hogy kétségbe vonják a kompetenciádat, az énhatáraidat, ezért vádaskodnak és titulálnak elmebetegnek. Egy verseny, ők találták ki és beneveznek téged is: ki a jó ember Ki ért hozzá? Bővebben…

káros-e a napsugárzás? a nagy fényvédőbiznisz

Igen jól ismerem a mainstream női magazinok témáit, cikktípusait, és nemcsak a magyarokét. Ismerem (felismerem) az okokat is, amiért éppen így választják és körítik a témáikat.

A téma a nőiség, a párkapcsolat, a társadalmi megfelelés és a testnorma; újabb és jellemző vonás a saját egészségért, szépségért felelősséget vállaló viselkedés (mert megérdemled), természetesen mindenféle termékekkel körítve. Kb. 15 éve erős az anti-ageing a maga új és új technológiáival: már nem tabu, és persze ez is hirdetői érdek. Újabban nem csak a fiatal és a szexi a menő, vannak tudatosodó, “okosabb” témák, Nobel-békedíjas, sőt, sötét bőrű nők, vagy épp újrapapír-arcszínű és ráadásul fűrészport evő ökolányok, zeró waste, bálnák, klíma, önellátó közösségek, permakultúra, hátizsákos vándorlányok és jóga; klimax, öregedés, menstruációs szegénység (fúúú…), valódi sport. Aztán, amit nagyon nem komálok, a green- és pinkwashing rendszerkritika, kövérlobbi (testpozitív, fat acceptance, fat liberation, intuitív evés); unikornisok és LMBT, háborítatlan szülés – de csak annyi és azért, hogy elvigye a hátán a lényeget: a bőrápolást, a sminket, a fura és méregdrága, gyorsan elavuló ruhákat. A testet, a külsőségeket, a kommodifikációt és a normának való megfelelést.

Hát, ez van.

A minap vettem öt bugyit (4+1-et), terveztem is írni Vettem öt bugyit és ez történt velem című posztot, de jobb helye van ennek itt.

Bővebben…

nem, gyereket nevelni nem nehéz 2.

Íme, a kép, ahogy az élet sarjad és reményt ad, Maci kikereste a Tate gyűjteményéből. A festő Robert Braithwaite Martineau, a kép címe Picciola. Nem annyira látszik, hogy ő egy elítélt és rossz lenne neki.

Ömlik mindenhonnan szülésügyben, hogy mi a helyes, nagy morális állásfoglalások. Ugyanolyan belepofázás, méhben turkálás, magánélet-vitatás, el nem fogadás és minősítgetés, mint amit amúgy kikérnek maguknak, ha abortuszról, gyermektelenségről, vagy szexuális viselkedésformákról, orientációkról van szó.

De ezek nem elvi emberek. A kutya nem gondolja komolyan a klímavédelmet, ahogy az állatvédelmet, a vegánságot, szex-sztrájkot (!), műanyagmentességet sem, az igazi gondolatokhoz és tettekhez ezek a nagy kihirdetők gyengék. Bővebben…

leckék szeretésből 1.: van baj vagy nincs baj?

Ebben a sorozatban szeretni tanulunk. Itt írtam le, mire, kinek való és kinek nem, amikről írok.

Az az alaptétel, hogy azért vagy vele, mert jó vele. Mert szereted, és neked jó őt szeretni, lényegében. És ő is szeret, ezzel arányosan. Így van? Akkor nincs nagy baj. Bővebben…

én nem is értem

, …amiket az emberek beszélnek párkapcsolatról, társtalálásról és szexről. Az igényeiket, a szempontjaikat nem értem. Nincsenek válaszaim, sőt, a kérdéseik is idegenek. Bővebben…

a nyár örömei

Ez az igazi kánikula most! Újszerű, friss a maga elviselhetetlenségében. Rezeg az aszfalt, hársfaillat, és Angyalföldön, a Vágány utcában faeper is rárohad az úttetsre. Budán nincs faeper, miért?

Tizennyolc és húsz órákat nem enni, de amikor igen, akkor hajaj.

Ujjatlanban biciklizni. Leszáguldani a Szeretetthez. Nap süti a combomat is, szaga lesz a bőrnek, eleven, jó. Kicsi felhő csak a tudat: már vigyázni kell. Kenem is az anyajegyem ötvenessel. És nemsokára leszedetem a Kultikus hasit is: Bővebben…

te mit vinnél a beteg néninek?

Anyám, sajnos, cukron él. Mindenbe rengeteg cukrot kér, ő úgy szereti. Egyébként is főleg kenyeret és tésztát eszik, húst soha nem evett. De zöldésget sem nagyon. A tortának pedig úgy örül, mint egy gyerek. Nyilván ezt én nem fogom visszafordítani, de talán más sem tudná, ez az ő döntése volt. Az viszont megdöbbent, hogy a családtagjaim szerint ez mennyire rendben van. A vércukra például nincs rendben, megmértem. És pont ez a szemét a cukorban: hogy nem öl, hanem tönkreteszi az életminőséget. A permanensen magas vércukor és a heves, magas löketek évtizetes távon iszonyatos károkat okoznak a hormonális rendszerben és az agyban.

Van az index fórumán egy topik, ahol valami hökkenetes mohósággal taglalnak engem. Bővebben…

a hét örömei

Csupa apróság: Imádom a vízigesztenyét, érzéki öröm. Fantáziálok róla. Magyarországon védett. Sulyom a hagyományos neve. Wokkeverékekben kapható, roppanós. Dávid érik, jó fej, együttműködő, elhagyta apró idegesítő dolgait és szorongástüneteit (nem tikkel, például, nem krákog). Nagyon harmonikusan vagyok vele, gyaloglunk haza, sakkozunk, Carcassone, sudoku. Magyarázza nekem, hogy a négyzet átlója hosszabb, mint az oldala, és hogy erre hogy jött rá. Most Juli idegenebb, vadabb. Lazulós, alvós, piciket tevő-vevős hétvége, szombaton hosszút mentem gyalog, vasárnap aludtam, főztem, Dáviddal társasjátékoztunk és még írást is gyakoroltunk. Kicsit súlyzóztam. A legjobb sportzokni (ezt mostanában kikísérleteztem, tényleg van vagy nyolcféle) az Ecco. A másik ilyen egyszerű, de fontos: van új szállítmány a Zero Feel nevű fehérneműből (Sloggi), ami lézervágott, érzékelhetetlenül puha. A világoskék mellett most fekete és bordó is. Ez nagyon saját. Vettem egy pulcsit, be kell látnom, ősz van. Az evés most egyszerű, jóleső, hosszú szünetek közte, nincs cukoréhség, szívesen bíbelődöm vele, valódi ételek és két igen jó ebéd a városban. Jó lelkiismeret, cikk és fordítás leadva. Sportok a naplóban: maraton utáni edzésnapló. Találtam sebészt, aki leszedi a problémás anyajegyem a héten. Melengető visszajelzések, utcai összetalálkozások. E., squashpartnerem, újra a fedélzeten. Érezzük, értjük, szeretjük egymást. Beugrottunk egy színházba szombaton Balázzsal (Pesti, Audiencia), majd lázasan néztük, mik a monarchia jogi érdekességei, kik voltak a brit miniszterelnökök, hogy is volt a szuezi válság, mikor és miért avatkozott bele az aktuálpolitikába a királynő. A béke oldalán, csakis. A következő poszt a populáris, bulvár, trash című lesz, megválaszolom, mi (lehet) a szerepük a gondolkodó ember életében, mi visz rá, hogy nézzük, fogyasszuk őket. A héten felbolydult a blog. Hát nahát, csakazolvassa most sem félt a legsajátabb történetéről és érzéseiről írni, és nem fél a nagy ellenállást kiváltó, alapmeggyőződéseket felbolygató témáktól sem. De hiszen sosem volt ez másképp, mégis csakazolvasnak és háborognak, vitatkoznak tök világosan leírt, vitathatatlan állításokkal. Mennek a hírek, látom a keresőkifejezéseken, ahogy megpróbálták összerakni a sztorit. Amit sajnálok: jóhiszemű, csak nem elég rég olvasó vagy nem figyelmes emberek sztereotipikusan fogták fel, pedig igyekeztem pontosan fogalmazni. Ez nem tipikus sztori, én sem vagyok tipikus, és igen meglepő fordulatok vannak benne. Összességében persze logikus. Ami nagyon érzékeny, arról viszont hallgatok. Persze szar. De végül segített az, amit most megértettem, összeraktam (a mélyre ásott levelekből, régi képekből, meg a saját el nem küldöttjeimből, ezeket évekig pókkal teli szobaként kerültem, kulcsra zártam magamban). Szeretem, ha igazság van, ha amit mondok, gondolok, az egyértelmű, tiszta. És ez is eljött. Felnőtt, erős érzet. Nem bánom, ha nem szirupos a sztori. Én sosem voltam szemét, kicsinyes, ennyi maradt meg. Mondjuk ez nem kevés. Viszont kíváncsi nem vagyok, hiába írogatnak, pletykálnak bizalmaskodva, kajánul sosem hallott neveken (ugyanaz a pár ember). Nem foglalkozom ezzel. Az edzett test gyorsan regenerálódik, hát még az edzett lélek!

edzd az agyadat is!

Én mindig az Egészről beszéltem, és mindenről kíváncsian, innovatívan. Ezért sem értem, hogy miért kezdik rá újra meg újra a hisztis tiltakozást a sportos posztjaim kapcsán, és miért magyarázzák félre rosszhiszeműen. Az élet egészével kapcsolatban képviselem a kemény munkát, tudatosságot, igényességet, az elhivatott, nyafogás nélküli odaállást és derűs szemléletet. Nem trendi? Jobban tetszik a flabélos,a rázogatós gép, a powerplate? Vannak ám lelki-flabélosok is: instant, könnyű megoldások identitásra, közérzetre, kis levezetései a stressznek. Például a tagadás, a viszontvádaskodás, az inszinuáció.

Én azt mondom, ne nézz másokat, ne dumálj, ne magyarázd, ne tagadd, hanem végezd el a melót. Menj bele, a mélyéig, te magad, és szembesülj a maszktalan, csatakosan ziháló önmagaddal, azzal, mire vagy képes. Ismerd fel a mulasztásaidat, a romboló működésedet, ne kelljen mindig a férjed meg a rendszer hibásnak. Ne akard könnyen megúszni, elvitetni a balhét mással. Halovány régi fájdalmak miatt felszisszenni és leállni (de jól is jön egy “érzékeny még a térdem” kifogás, amikor már nehezedik a gyakorlat! Velem kitolt az élet: soha nem volt semmilyen sérülésem, így kénytelen vagyok csinálni. Ez itt egy metafora.) Ne akard lecsapni a kanyarokat, mert abban nincs tartás és öntudat, és az eredménye is halovány és zavaros.

Mindent akarok, minden téren minőséget és melót és flowt, nem csak izmot. És ami fájt 2014-ben, három éve, amikor kezdtem, az ma már nem fáj. Amit azóta csinálok, az megtanított koncentrálni, küzdeni, lehántani a fölöslegest, lényeglátni, megbirkózni a beszólogatókkal.

Nem is venném magam komolyan, ha nem így lenne. Egyszerűen nem lenne pofám beváltatlan fogadkozásokról, múló lelkesedésekről írni, csak azért, hogy “ide nézzetek!”.

Akinek ez sem jó (és mégis itt nézegeti, mi hír), annak semmi se jó. Annak magával van baja. Senki ellen nincs ez, amiről én beszélek, csak a tagadás, a hárítás, az improduktív működésmódok ellen.

Körülöttem, a túlzás nélkül mozgalommá vált edzős közösségben nincsenek szexiskedő, szezonális, rövidebb utat választó, hiábavalóságoknak bedőlő, csak a látszatért ügyeskedő emberek. Augusztus vége van, visszatértünk a nyaralásból, és a test formálása, a különböző tevékenységek kipróbálása, a közös edzés élménye, az egészség és a közérzet javítása pont olyan aktuális mindannyiunknak, mint januárban vagy áprilisban.

Most hozzácsapom az edzettséghez az attitűdöket és az agyunkat is. Tartsd fiatal, rugalmas, hatékony állapotban a tudatodat is! Váljon szokássá ez is, mert nem elég egyszer kipróbálni, aztán visszahőkölni! Maradj kíváncsi, eszes és játékos.

Ne lustulj el, semmilyen téren. Ne szűkítsd le azt, ami benned történik. Ha elereszted magad, akkor lassan alkalmatlanná válasz azokra a tevékenységekre, amelyek frisen, elevenen tartanak. Akkor az egész szenvedés, “minek ez?”, lefele tendálás, és ez pont úgy igaz a fejszámolásra, az esztétikus-gördülékeny kézírásra, mint a hídra és a futásra.

Egy kis lelkizéssel kezdem.

Tudatosítsd az igazi okokat. Mit miért mondasz, miért döntesz úgy, miért halogatsz, szervezel át? Hát arra a valakire most miért haragszol? Lehet, hogy csak kéznél van, és rátolod a frusztrációt? (Milyen felnőtté tevő élmény: nekem már nincs kit hibáztatni.) Mi a problémád pontosan? Mire vágsz, mennyire reális, mit teszel érte?

Őszinte vagy?

Nem mindig kényelmesek a válaszok. De nem élhetsz tagadásban. Magaddal muszáj egyenesnek lenned, különben belefúlsz a sok cafrangba, álmagyarázatba, és nem leszel eredményes. És ne a neten nézegess, ne pletykálj, ne kombinálj, viszonyíts annyit. Ne az ultrafutókat taglald szörnyülködve, ne érezz titkos “na ugye” elégtételt, amikor hirtelen szívhalál ér egy élsportolót, hanem menj el egy három kilométerre. Éld a saját életed!

fejben naplózni Bővebben…

álomalak

Ha lefogysz, nem leszel boldogabb, csak vékonyabb, mondja a mém.

Jaj, de hiszen ez ugyanaz a lobbi, amit már annyit bíráltam. Az érezdjólmagad-lobbi, amit azok harsognak, akik rosszul érzik magukat. Meg hogy sokféle test lehet szép. Hogy a fitnesz öngyötrés, saláta, magok, éhezés. Én nem fogom sanyargatni magam, hanem örülök az életnek. Hagyjuk az egészet, “én szeretek enni” (értsd: túlkalória, nassolás, édesség, feldolgozott élelmiszerek…). Ó, jaj.

Én azt mondom: igenis boldogabb leszel a fogyástól. Bővebben…

és a másik oka annak, amiért boldogtalanok voltunk

bejegyzés a Pride napján

Az első: a bűntudat. A belénk nevelt bizonyosság, hogy nekünk az nem jár, mi nem érdemeltük ki. Hogy szívni kell.

Nagyon nehéz ezt letenni, mert reflexszé vált. Bővebben…

keresztény bűntudat

Idén tavasszal azt mondtam: most lesz egy olyan nyár, amilyen még nem volt. Most csillog a vállam, engedek az élet áramának, nem bánom, ki mit gondol a teniszruhámról és az edzésmániámról, belelazulok a nyárestékbe, és olyan helyekre megyek, ahova nem szoktam.

És lőn. Bővebben…