miért veszélyes a giccs

Schäffer Erzsébet merénylete az ízlés, a tisztánlátás és a nők ellen

Persze vannak mindenféle műfajok, és az értő olvasó a helyén kezeli őket. Nem vár megigazulást egy tömegfilmtől, mert annak a szórakoztatás a dolga. Van a limonádé, a populáris, a paperback: az se nívó ám, nem ab ovo szemetet jelent, hanem műfaj, látásmód. Lehet azt is igényesen csinálni, sőt, akár groteszkül, szatirikusan, újítóan. Akkor már szinte művészet.

Na de.

A giccsel nem az a baj, hogy nem elég fajsúlyos, mély. Hogy nem orvosolja a világ problémáit. Ki kérne ilyet számon rajta?

A magát szépként előadó giccsel az a baj, hogy bódítóan és grandiózusan hazug. Bővebben…

gondolataid mélye

Ritának

Pikareszknek

Most jön néhány, lélekbe nézős bejegyzés, lassúak, elmélyültséget igénylőek, megrendítőek. Egészen pontosan három, ebből a mai és a következő összefügg. Érzek igényt erre. Ez nem az erre járó, izgire rátapadó olvasó csócsálnivalója. Nehéz megírni is, olvasni is. Csendes, ritkás kommentelők néha elárulják, hogy ez a vonulata a blognak fontos a számukra.

És a számomra is. Ritkán írok olyat, ami nekem is egyidejű, friss megrendültségem. Általában a bevált, bejáratott felismeréseimet, az életemből, annak rutinjából következő állításokat írom meg, amikor rájövök, hogy szövegként újszerűek tudnak lenni.

A legutóbbi friss, engem is megrendítő gondolat az volt, hogy milyen erősen védi a társadalom az első feleségek narratíváját. Itt.

És most ez. Igyekszem nem túl hosszan, nem túlírni.

*

Szóval akkor ezzel nincs mindenki így!…

Én ezt nem tudtam.

Azt hittem, mert úgy nőttem fel, hogy a gondolataim nem az enyéim.

Ideális diktatúra-alany vagyok, el akarok számolni a fejemben levő dolgokkal is. Átsuhanó érzésekkel, vágyakkal, ötletekkel. Magyarázkodom miattuk.

Úgy vizsgáltam önmagam, mint egy szerzetes. Mikre vágyom én? Miért vagyok igazságtalan azzal az emberrel? Mi minden úszik be szex közben?

Gondolatbűn. Ha tudnák…!…

Mások nem gyötrődtek, hogy ők most mit csinálnak épp, hogy az kire hogy hat, hogy az bűn-e, hitványság-e. Csak éltek a világba, követték a zabát-kéjt kérő énjüket vagy a társadalmi szerepüket. Nem akartak sem Jók, sem Mások lenni.

Én mindig mindkettő akartam lenni. 1. Absztraktan Jó és 2. Más. Nemet mondó.

De persze ezt belém nevelték.

Én soha, soha nem nyugtattam azzal magam, hogy ilyen az emberi természet: áruló, kicsinyes, haragos, hazug, önérdekű. Hogy mindenkinek van néhány kínos sztorija, és attól még nem erkölcsi hulla. Elhallgatott részletei, ambivalens gondolatai, kétes késztetése, gyávasága, kegyetlensége. Emberek, akiket használt, akiket cserben hagyott, akinek a kezébe harapott. Helyzetek, amikor alakoskodott és hazudott.

Ha most közelebbről megnézem, voltaképp úgy akartam élni, hogy nekem soha, de soha ne legyenek ilyenek.

Persze, hogy belebuktam.

És akkor elviselhetetlenül gyötrődtem és szorongtam. Zord bűnös vagyok, azt hiszem.

Mások ezen nem gyötörték magukat. Nem akarták kipucolni a lelkük legkisebb zugait is. Nincs annyi takarítószerük. Vagy nem akarnak elfojtást. Vagy nincsenek is tisztában azzal, mit is gondolnak, tesznek, és mi motiválja őket.

Ó, ez az örök éberség! Intellektuálisan, lelkileg, morálisan. Ez volt az én generalizált szorongásom. És ezért voltam olyan rettenetesen szigorú másokkal. És ezért nem tudtam örülni, amikor jól ment valami. Mert tökéletesen akartam. Feddhetetlenül.

 

Naplóoldalak százain vizsgálom, elemzem magam – eközben lemaradtam az életemről. A belefeledkezésről. Emberekről, tájakról! Fegyvert kovácsoltam belőled, arany öntudat!

Roppant kínos lenne, ha belelátnánk egymás fejébe, mondom most. Jobb ez így. Nekem is lesznek, maradnak titkaim. Az elmúlt két évben volt olyasmi, gyerekes csíny, amit csakis azért csináltam, hogy ezt a rettentő morális pánikot lebontsam.

Milyen egyszerű most kimondani: a moralizálás, az igény, hogy mások se gondoljanak csúnyákat, nevetséges. Az önszigor rombol. Nem olyan nagy baj, amit gondolok. Elmúlik. Nem lesz belőle tett, nem ártok vele senkinek. Néha meg igen. Lehetőleg nem. Eméssze most már más is magát, én meg húzok szaunázni, jó?

kepernyofoto-2016-07-20-22-16-11

Hú, de rácsaptam a kérdőjelre most.

Ezek meg palacsintát akarnak. Nem, nem eszem palacsintát.

Szabad mulasztani, bliccelni. Szabad megúszni, utat rövidíteni. Szabad nem tudni előre, nem mondani biztosat, el nem köteleződni, nem vállalni felelősséget, meztelen mellkassal golyózáporba ki nem állni (ha már, akkor legyen überterndi a melltartóm). Szabad nem hinni benne, úgy csinálni, mechanikusan, mert néha nem is megy másképp. Szabad bólogatni, hogy persze, a hivatás, meg az edzés öröme, mindennél fontosabb, meg a gyermekek csillogó tekintete, az élet értelme. Lófasz a seggetekbe, ezt akarjátok hallani.

Szabad tele szívvel röhögni Ed szexista poénján. Szabad minden aznapit lemondani valami kis csúsztatással, vagy épp naggyal, fülig húzni a takarót, és aludni tovább. Szabad műmosollyal csinálni a gyerekünk zsúrját. Szabad túlesni rajta. Szabad kegyesen hazudni. Szabad pontosan látni a másikat, és ráhagyni, szegény, ne szembesüljön, olyan nyomi így is. Szabad nem lenni jó fejnek, nem viszonozni, kérdésekre nem felelni. Szabad nem komolyan venni a másik embert, ha nem méltó rá. De azt is, aki méltó rá. Mert csak. Mert most ennyi telik. És mert ez itt az én kertem, nem közös. Ne járkáljál itt.

Szabad a saját érdekemet nézni (“élj úgy, mint a kutya: amit nem lehet megenni, megrágni, megdugni, elásni, azt hugyozd le”).

Én egészen tiszta akartam lenni. Mintha mindenki látná a gondolataimat, annyira. Mintha elszámolási kötelezettségem lenne, de mindenemmel ám: a lelkemmel, a lényemmel. Az emberiségnek mint olyannak, meg valami elvont entitásnak. Nem csak azoknak, akik jó fejek, vagy akiket én választok, hogy akkor nekik felelősséggel akarok tartozni. Mindenkinek. A Szerelem nagy Sz. Hiteimet én meg nem tagadom!

Majdnem rámentem.

És nem csak megfelelési vágyból, nem szeretet sóvárgásaképpen akartam transzparens lenni. Magamért, mert interiorizáltam ezt.

Persze hogy rárepültek. És a mai napig basztatnak és megfognak, ennél fogva. Senkik is, piócaként. Mert velem ezt lehet.

Ma már azt is tudom, mi ennek az eredete. Ezt az önkínzó lelkiismeretességet belém nevelte a kontrolláló, hierarchikus vallásos közegem. Ebben a hínárban mit vergődtek a kvalitásaim, és mennyivel többet vesződtem a kibogozásukkal, mint ha csak simán szerettek és bátorítottak volna…! Az ő érdekük volt, hogy legyek teljesen őszinte, önszaggató, őrületbe kergethetően aggályos. Hogy a lelkiismeret pórázával rángatható legyek. Hogy a szégyen nevelési eszközzé váljék. Hogy rávehető legyek akármire. Hogy ne is tudjak mást elképzelni természetes lelki állapotként, mint a Stockholm-szindróma.

És hogy az én felnagyított bűneim mellett, a szegény, keresgélő, naiv, jót akaró gyermeki botladozásom közepette elsikkadjanak az ő borzalmas bűneik.

Nem, nem tudok nekik megbocsátani.

Ettem egy palacsintát.

N. G-nek is, mert sokat beszélgettünk, és ő enyhítette ezt bennem

a viccek nem viccesek

A minap F., hogy szórakoztasson, elmesélt két viccet. Élményszerűen és gátlástalanul ad elő, nagyot nevet utána, és nincs tudomása arról, hogy viccet mesélni úgy általában, beszélgetés helyett, annak olajozásaképp eléggé bornírt foglalatosság. Meg némileg miheztartás végett is mondja, azért, hogy deklarálja: ő aztán mentes az én demokratikus, jogérzékeny meggyőződéseimtől.

Volt egy buzis, és volt egy feministás. Bővebben…

kevesebb kilincset fogott, mint

Én kiírnám, én olyan vagyok! Az eufémizmus és az elhallgatás nagyobb stílushiba tud lenni, mint a “csúnya” szó, meg hát ezt amúgy sem én mondom, én ilyet nem mondok senkire, mert ez nagyon gáz, érvnek meg értelmezhetetlen is. Ennek nem a szóhasználata az ocsmány, hanem a sugallata, az értékrend, amelyben fogant.

De ha én ezt címben leírom, a kereső algoritmusaiból következően beözönlik ide találatként egy olyan mentalitás, amelyikkel én nem szeretnék találkozni. Általában sem szeretem a keresőből érkezőket. Mindig abból van a félreértés és kultúrsokk, ha valaki véletlenül jön, és nem pont ezt a blogot akarja olvasni. Bővebben…

a ti traumátok

…az, hogy másképp képzeltétek. Nektek nem ezt ígérték. Bővebben…