erkölcs címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: az érzékenység kora
Védett: a kertvárosi feleség igaz története
óbazmeg, “a pedofil is ember!”
3
És már megint a nagy emberi jogok nevében, befosok!
Azon is befosok, hogy ők a legharsányabbak. MÉRŐ VERA, A HŐS, CÉLKERESZTBE ÁLL. Mert tudja ő is, hogy amit állít, az ciki. Na de ott van hely, ott tud ő feltűnni.
Védett: mekkora a felelősséged?
Védett: fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 7.: a szerzői jogok
Védett: amikor lehull az álarc
Védett: nem, nem a steak, nyugi
mi a baj a poliamóriával? 2.
Az első rész: mi a baj a poliamóriával? 1.
Az a baj vele, hogy duma, duma, fontoskodó duma, és nem élet. Az összes ilyen tudatos szövegelőnek, fensőbbrendűsködőnek azt szeretném mondani: élj inkább, ne netezz! Nem a monogámia a te problémád.
Gyanús lett ugyanis, hogy a polik vagy rakás szerencsétlenségek, akik a gátlásosságukat kompenzálva lendültek kissé túl a szabadosságba, ahol szintén nem terem nekik boldogság, és csak mondják-mondják a tanokat, vagy pedig ragacsos szexualitású nők, akiknek mindig buli volt az élet, nem érezték cikinek, hogy vadásznak tinderen, a barátaik között és bulikban, nem vették komolyan és szenvedték meg a szerelmeiket, mostanra pedig a fő párkapcsolatuk tönkrement, és kiégtek. 2020-ban az összevissza kúrást és azt, hogy van időd erről lírázni, órákig beszélgetni, neten csacsogni, poliamóriának nevezzük.
A cél, hogy a nagy kefélgetés közben még jó embernek is érezhessék magukat, mert ők őszinték és tudatosak, és mindent leegyeztettek (vagyis sikerült a szerencsétlen partnert ebbe belenyomni), illetve progresszívnek is érezhetik magukat (nekik mindig nagyon számít morális szempont, a tudatosság, a párbeszéd és az erőszakmentes kommunikáció, mint tudjuk). Az én összevissza kefélésem poliamória, tehát jó, mert a poliamória etikus. Megint az a lényeg, ahogyan elnevezzük és körülokoskodjuk a teljesen emberi sztorijainkat, amiket szégyellnénk amúgy. Bővebben…
mi a baj a poliamóriával? 1.
Mai témánk a poliamória mint kontent, és ez egy “mi a baj” sorozatba illeszkedik (amely lassan és utólag áll össze régebbi írásaimból):
Vagyis: amit én a poliságból mint queerségből látok a neten. Miből beszélek én? Figyelek, van kapcsolatom (a behazudott pasim, tudjátok! és az sorsszerű, és nagy mázli, hogy lett és hogy ilyen), monogám vagyok, és sokat olvastam angolul és magyarul is a poliamóriáról.
A hiány vákuum: a generációs, menősködő altertanok célcsoportjai az önbizalomhiányos, magukat lemaradtnak érző nők, férfiak. Megtetszik nekik a színes-szagos, új és menő életstílus. Hajrá! Lehet hirdetni, blogolni.
Az etikus megcsalás. Idáig hallom: nem, dehogy, ez nem megcsalás! Pedig én sose használtam ezt a szót. Pláne nem neveztem megcsalásnak azt, ha házasságban élő személy szerelembe esett. (Ja, és én nem is csaltam meg a szerelmeimet.)
Az érvelés előtt szeretnék pár bekezdést szánni arra, hogyan és miért lettem e progresszív, import, individualista tanokkal szemben kérlelhetetlen. 2012-ben vagy 2014-ben még egyrészt szakadárság, hangos különállás, másrészt cikiség volt feministának, házasságkritikus nőnek lenni, bírálni a hagyományos felállást és erről blogolni, és állandó támadásokat is jelentett. Ilyeneket írtam, és sokan eszméltek a saját életükben e posztok hatására (meg kezdtek blogolni nagy hirtelen női témában, a már kitaposott úton):
micsoda különbség (történelminek mondható kommentelés, érdemes belemélyedni)
Bíráltam a monogámiát, a heteronormatív szexualitást, a házimunkát mint női üzemmódot, a tárgyiasítást és testszégyenítést, a pornót, a szépségnormát, a házasságot, a nemi szerepeket, a családot, a kismamaságot, és Lobstert olvastam ámulva.
Aztán teltek az évek, a kritikus női hang tömegessé és divatossá vált, elfelszínesedett, még a klímavédelem is hájp lett. Jöttek az érzelgős-felháborodott hashtagek, és ma már nincsenek menő háziasszony-bloggerek ebben a körben: a legostobább netes kalandorok is progresszív feministák. Bővebben…
a melegek örökbefogadásáról
Semmi trükk a címben, tényleg ez a téma. Nem leszek hosszú sem.
3. Kérem vissza a szavakat!
Nem mindegy, mit jelent az, hogy család (nő, női nemi szerv, nem). A család az család, szerintem is: tehát nem érzet meg metafora, hanem apa, anya, gyerekek. Hogy ez kinek fáj, ki nem érti, én fel nem foghatom. Nem, nem minden család. És definiálni kell a fogalmat, minden jogaszabály definícióval indul, mert a törvények, intézkedések, a politika a pontosan értett szavakon alapulnak: családtámogatás, családi adókezdevezmény, családi belépő kinek jár?
Hol a határ a gumifogalmak nyújtásában?
Aki megsértődik, hogy akkor ő másodrendű, mert nincs gyereke, férje, az nem érti, mi a különbség társadalmi és egyéni szint között. Nekem sincs férjem. A hisztis “állampolgárság” norma lett: nemhogy nem ciki, kötelező. A sértődöttség mint ellenzéki tett, az érzésekkel és személyes történetekkel érvelés mint őszinteség, nulla gondolattal és józansággal – ezt terjesztették el a netes cirkuszhercegnők.
Ugyanez a közeg, meddő és klimaxos nők, túllihegte, hogy a gyerek akadály és teher, ne szüljetek, bolygóvédelem, abortusz mint jog, és mennyire ciki anyának lenni. A max: “gyereket lájkért” majomkodás.
Nem is hisz nektek már senki.
4. A szexualitás etikája
Hahó! A szakadék nem a nyitott gondolkodásúak meg a bigott homofóbok között van, hanem azok között, akik elidegenítették, szórakozásnak és kipakolandó kontentnek gondolják a szexualitásukat, kívánságalapon válogatnak, meg azok között, akik szemérmesen, emberien élik meg, tisztelettel, alázattal, intim csendességben. Én, aki nem társkeresőzöm, nem írok álmenő eszmefuttatásokat meg menőregényt a vágyaimról, kalandjaimról, a szexualitást szentnek, mert életlehetőségnek tartom, nagy vonzalomhoz vagy meghittséghez kötöm, mely “vaníliának” neveződik ettől. Akinek nincs, az locsog róla izgatottan (hummelzsolt kommentelői). Nem értem, mitől lett politikai téma, hogy ki mit érez, hogyan szexel, kire vágyik.
Én a tárgyiasítást, menősködést, hasrsányságot utasítom el, heteróban is, és melegeket se dédelgetek, ha elidegenítő, amit képviselnek, jogként meg menőségként jelenítik meg az intim életüket. A szex nem szórakozás, a gyerekvállalás nem vágy dolga és főleg nem jog. Ha meleg párok jogként követelnek gyereket, házasságot, akkor ők nem értik, mi minden következik az ivaros szaporodásból. Nő mindenképpen kell, őt kiiktatni a gyerek életéből visszaélés (béranya, baráti teherbe ejtett nő lemondatása).
Gyerekhez jutni a heteróknak sem jog. A gyerek nem jogból lesz, hanem…
Nem is nagyon leplezik, hogy jognak tartják. Figyeljétek az első két mondatot, sunyin a szülőkhöz kerül a “lehetőség” és annak elveszítése, plusz az eszményítés:
5. Vágyalapú életek
6. Gyerek nem azért lesz, mert nagyon szeretném, nem azért, mert jogom van, és nem is az állam biztosítja, hanem…
8. A privilégium félreértése
Előny, kiváltság, ciszheteró privilégium. Mellyel elnyomom a melegeket és transzokat. Na, elmentek ti a büdös francba. Nem egyének nyomnak el, hanem viszonyok, hatalmi csoportok. Hogy én egészséges, termékeny nő vagyok, akiknek különösebb bonyodalmak nélkül lett, lehetett gyereke, és ezért nem kérdőjeleznek meg, azzal nem nyomok el senkit. A heteró lét nem a melegek elnyomása (ezzel szemben: férfiak a nők energiájából, munkájából, reprodukciós vállalásából élnek; a fehérek hagyományosan a más bőrszínűek javait szipkázzák). A gyerekcsinálás nem igazságossági kérdés. Annak elnyomás csak, aki fordítva ül a lovon: ő is gyereket akar, ide neki! De nőt nem akar, a nőt kitúrná. Hát akkor nem lesz (saját) gyereked. Kire haragszol?
Ne ajánlgasd ezt a melegeknek, ne toljatok durva nőelnyomást elkényezetett nyugatiként keleti, déli államokban. Ebből a szempontból aggályos, ha rögös az örökbefogadás útja, de az ipar mindenképp virágzik: a szőke, nyugati urak saját gyereket akarnak.
mitől lenne kevesebb az abortusz?
Kevesebb, minél kevesebb – és biztonságosabb. Tán ez az egyetlen, amiben egyetértenek a vita résztvevői. Hogy ez cél volna.
De nem, nem is. Mert máshol van a hangsúly a pro-choice oldalon: azon, hogy a nő döntése legyen. Ha az abortusz nem nagy ügy, főleg nem gyilkosság, a magzat nem emberszerű, gyereket nevelni szívás, és ne keltsünk bűntudatot a nőkben, akkor az se gond, ha sok abortusz van. Egyvalamit hangsúlyoznak: hogy végezzék hozzáértéssel.
Az abortusztémában a facebookon hangoskodók (“pro-choice”) két csoportra oszthatók. Bővebben…
a benned rekedt gyerek
Ma sem leszek népszerű.
Kezdem azzal (de ezt is miért kell leírni, na mindegy): ha én kimondok valamit, mert úgy gondolom, és az neked fáj, érzékeny, kognitív disszonanciát okoz, akkor magadon dolgozz, te kezeld, ne vádaskodj és ne vitasd az én igazamat. Amikor “a kávé mint cukor- és tejbeviteli ürügy” téma is rosszul bírt esni valakinek, na, akkor lett elegem ebből, hogy én magyarázkodjam, mert te nem nőttél fel a szembenézéshez.
Trigger warning: rusnya nők, szerelemtelenség, meddőség, örökbefogadás, klimax. Ez így elég széfszpész, remélem.
Vállalod így? Akkor gyere.
Azért írom ezt a posztot, mert néhány éve egyeduralkodó lett, hogy “ne szülj, nem kötelező szülni”. Tágabban: a szüléskritikus beszédmód, az anyaság és a hagyományos női szerep nimbuszának lebontása. Bővebben…
néhány mondat felnőtt embereknek
Feltűnt, hogy nem világos sokaknak. Hátha van értelme szólni.
Hogy a nejed lebukott? Bővebben…
ez tényleg szerelem. de tényleg
Nagyon megütött ez a történet:
https://tldr.444.hu/2020/06/23/leirtam-neki-hogy-egy-pap-ilyet-nem-tehet-plane-fiuval#
és
…egész pontosan, a levelek, amelyeket január végén posztolt ki (név levéve) négy részletben (a nyilakkal léphetsz előre):
(A leveleket is levette.)
Az ügyről, intézményről, abúzuskezelésről, áldozathibáztatásról minden lényegeset elmondott már az említett cikk és Perintfalvi Rita:
(Egyvalamit nem ír meg senki, hogy a levél második oldalának felső harmada végén említés van szeretkezésről. Egy elfojtott, szégyellt, megtagadott homoszexuális vágy egy kicsit más történet, mint a heteroszexuális, beszorított fiatal papnövendék viszolygása.)
Én a levelekről és a saját szembesülésemről írok most.
ne legyél tisztességes és ne terülj ki
Kedves érettségizők, édes fiam! Ti ma ballagnátok, de 2020 van, és nem szabad ilyet, így nem ballagtok ma. Ez itt a tarisznyába valóm nektek, úgy is, mint anyáé, magyartanáré, killbillé és gondolkodó emberé.
Itt a szöveg:
József Attila: Két hexameter
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis!
A videó:
Hát mi ez itt? Ez, kérem, egy influenszer mottója. Na? Megjött a kedvetek a lúzerséghez? Kiterítenek (engem, téged), ilyen a tárgyas ragozás. Ők. Úgyis. Engem – és téged is.
Kik azok az ők? Őket nem terítik ki? Kik ezek, a kafkai ügyészek? Arctalan hatalom, szorongatás? Vagy a fejedben léteznek csak, Josef, Attila?
Ugye tudjátok, ki és miért írja ezt emlékkönyvekbe, szobortalapzatra, tantermek falára? Hogy kinek jó az, ha te egyrészt tisztességes vagy (értsd: mások kedvéért szívsz), másrészt ki is terülsz szépen, harmadrészt elhiszed, hogy mindenki más is kiterül, továbbá ő is tisztességes, és egy kincse van: a tisztessége?
Ezt a kései epigrammát (ez a műfaja, de a formája nem disztichon, hanem, lásd a címben) mi, amikor még naivak voltunk, úgy értelmeztük, hogy hát igen, ez az erkölcsi maxima, minden körülmények között tisztességesnek kell lenni, hiszen a végeredmény ugyanaz, micsoda példa és életcél, és nehéz, de akkor is.
De még úgy is tanítottuk. Egy fél gondolat kritikám nem volt soha. Ó, hogy szégyellem magam.
De hiszen én élni akarok! Gyáván és tisztességtelenül akár. Szabadon, saját lényegem szerint, nem mások által tisztességesnek minősítve.
Mi a tisztesség? Próbáltuk megfejteni. Aki lengeti a mutatóujját, aszerint az, hogy nyelsz, tűrsz. Nem mondod el, ki tette. Mit tett. Magadra vállalod, belehalsz inkább. Ők meg éljenek. Nem vagy dühös, nem zavarod a jó kis nyugalmukat.
Általában is vicces, amikor a megalkuvó átlagember facebookidézetekben előveszi a bátrakat, a mártírokat. Többnyire azért, hogy nyomasszon. Hogy mások szívjanak. Hogy másvalaki legyen nemes, megbocsátó, következetes. Pedig keskeny az út, a vértanúk hite nem adatik meg mindenkinek, és nem is gyakorlás kérdése. Ha nem vagy elég erős, ha élni szeretnél, akkor inkább legyél botladozó, gyarló ember, és ne mentegetőzz.
Vedd észre, hogy aki ezt írta, az kiterült. Kiterítették. És nem sokkal a kiterülés előtt írta ezt. Most mondod, az életrajzi költő meg a lírai én nem azonos, remek. Na de egyrészt ez a költő terápiásan, vallomásosan ír verseket, szoros összefüggésben a kedélyállapotával és az életeseményeivel (más költők nem okvetlenül), másrészt neki a lírai énje is kiterült: a Könnyű, fehér ruhában, az Ime, hát megleltem hazámat… énje és a Karóval jöttél… lírai te-je is öngyilkos hajlamú.
A másik, hogy ez az erkölcsi elv pont jól jött a Kádár-kor emberének, a gyáva, megalkuvó kgst-lakónak, aki ha tiltakozott, nemet mondott, könnyítést és szabadságot keresett, akkor azonnal jött a mutatóujj: na, mi van, nem vagy tisztességes? nem akarsz dolgozni? bomlasztod a rendet? És hát minden tekintélyelvűségnek jól jön az a moralizáló jelleg, ahogy ezt a két sort pont a teljesség igényével fellépő József Attila nem értette, nem érthette.
Nem kell jónak lenned. Nem kell bárkivel tisztességesnek lenned, és különösen nem kell az ő normái és elvárása (érdeke) szerint annak lenned. Azzal legyél tisztességes, aki veled is az. Ideje volna destigmatizálni a bosszút.
Meg fogják kérdezni erre: azt hiszed, neked mindent szabad? Angyali mosollyal felelj: Úgy van, mert én viselem a következényeit. De azt képzeld el, hogy neked is mindent szabad. Hogy lehet, hogy erre még nem jöttél rá? És rám vagy dühös?
Nem vagyok tisztességes, vagyis nem leszek áldozat. Nem kényszerítem magamra azt, amit ti tisztességnek neveztek, majd hülye leszek. Viszont ki sem terülök.
nem kell szépen beszélned
Felmentelek, olvasóm. Felszabadító lesz.
Mármint, a kockázat a tied, én nem leszek ott, szóval csak akkor fogadd meg a tanácsot, ha vállalod a következményeket. Bővebben…
amikor erkölcsösnek hiszed magad, közben meg csak infantilis vagy
Vagy primitív.
Hihetetlen, ami ki tud jönni az emberekből. Eddig is bennük volt? Hol volt eddig? Miért, hogyan működik a förtelem megnyilvánulásának a törvényszerűsége? Lehetne-e másképp? A blogger körbejárja a szemétdombot. Bővebben…
az elhízott kolléganő
Én nem tudtam, nem is gyanítottam, hogy ilyen létezik. Hogy nem csak én vagyok ellenszenves. Hogy nem az én hibám…
Hogy tényleg ennyire szarul vannak.
Ez most nem a saját történetem. Bővebben…
amikor hamiskodsz
Van azért, aki sportol.
Az önmotiválás, a kis sikernek való örvendezés érthető, gyakori, de csúfosan ciki tud lenni, hogy a megmutatásakor kicsit úgy fel van javítva – nem tudom megszokni.
Nem, nem lehet mindennek örülni, mindenért lelkesedni, mert az devalválja a teljesítményt.
Most elmondom, miért zavar az, amikor
1. odabiggyesztik, bármilyen módon megemlítik a maraton és félmaraton szavakat azok, akik nem futnak, Ragen Chastain híres rekordja is ilyen: a legsúlyosabb teljesítő ever,
2. a lelkes blogoló ujjong, hogy ő keményen készült, és lám, megvan a maraton – ez valóban futóverseny volt, és a nő meg futó, de a nagy helyzet az, hogy a táv nagyobb részét gyalogolta, és ezt elhallgatja, elkeni (“teljesítettem”, “megvan a maraton”). Majd idevirítja nekem, aki soha versenyen egy métert sem gyalogoltam, hogy ő mekkora példakép, milyen boldog és szép a teste és bezzeg neki nincsenek ellenségei.
Féltávig jól haladtam, élveztem a futást, az emberek zaját, a szurkolók buzdítását. Aztán a második fele már szenvedés volt. Nem holtpont, hanem holtvonal. Folyamatosan, egybehúzva, javulás nélkül.
Az ötórás futás
5:20:47, a szerk.
alatt volt időm átgondolni az élet nagy kérdéseit. Főleg, hogy minek kellett ez nekem. Végső konklúzióm, hogy talán pont a szenvedés miatt. Hogy megmutassam magamnak, hogy kellő munkával, odaszánással, kitartással elérhetem a célomat. Hogy ezt lássák a gyerekek is: ha nem is minden sikerül rögtön, elsőre, akkor se adjuk fel. Hogy nem a cél az öröm, hanem az út maga. A tervezgetés, az előre átélése a célnak. Az uralkodás saját magunk felett. A lustaság legyőzése. Hogy akkor is tesszük, amikor semmi kedvünk hozzá. Hogy a végén aztán megjön a kedv is. A megérdemelt fáradtság érzése. Az elégedett tudat, hogy nem telt hiába a nap. Hogy nem rajtam múlt, ha esetleg nem sikerül.
Most sikerült, és ez nagy öröm. Meghozta a gyümölcsét a sok munka. Már tervezem a következőt.
https://szerencsefia.reblog.hu/
(Persze honnan tudom mindezt? Onnan, hogy gyanús lett, éreztem a hamisságot a soraiban, és kikerestem, és megnéztem a nyilvános versenyfotóit és eredményeit. Nézik az enyémet is. Először azon röhögtem, amit ideírt valami zúzós poszt alá, hogy ő bezzeg, “vizespalackkal a kézben futva az izomépítés is megoldódik”… Aztán a többi, az egész kamu, nulla megélés, hiún lobogtatott kontent, nagyon kezdőnek vagy jóindulatúnek kell lenni, hogy valaki ezt ne vegye észre. És a blog, ami az enyémhez képest, ugye, kedvet csinál meg pozitív, csupa hazugság, elkenés, egó. Soha nem szggatná magát nyilvánosan, tényeket sem ismer el, ünnepli magát.)
És az én Hollandiámat nézegették irigykedve. Soha nem hamisujjongtam szét, és soha egy métert nem gyalogoltam az eddigi húsz versenyemen.
3. Ragen Chastain spárgája:
4. Amikor komfortzónán belüli lötyögéssel nagy deklarációkat tesznek a kezdők, példaképpé avatják magukat: baby steps, “de én büszke vagyok rá, tőlem ez is nagy dolog, magamhoz képest”; amikor tanácsadói szerepbe lépnek olyanok, akik szinte el sem kezdték, semmi eredményük, mintha volnának olyan okosak, hogy másoknak “segítsenek”…
Lám, nekem ez se jó, én olyan szigorú vagyok, hogy nem csak az a bajom, ha valaki kifogásokat keres, hogy miért nem sportol, hanem az is, ha sportol ugyan, de alig van eredménye, és felnagyítja.
Bizony, ezek ciki viselkedések, és én tudok jobbat, olyat, hogy igazán büszke lehess, egy pillanatig ne érezd, hogy ezt meg kell utómunkázni meg magyarázni, meg hogy az egész azt szolgálja, hogy végre te is oda tartozz, a menők közé… hogy képes legyél vállalni azt, ami van.
Vagy amikor a ki sem talált, szinte el sem indult blogot, vállalkozást agyondizájnolják: van logó, grafika, névjegykártya, hirdetés, kiírják, hogy a közösség finanszírozza, és nekik ez a munkájuk. Jéjzusom. Amikor egymást díjazzák körbe-körbe a bloggerek, és elbüszkélkednek, hogy díjat “nyertek”.
Eddz hónapokig csöndben, kínlódva, vívd meg a harcodat, majd utána mesélj és buzdíts. Legyen meg a blogod teste, tartalma, minősége előbb. Én akkor, amikor a napi sportot elkezdtem (2014 szeptemberében), már évek óta blogger voltam, érdekelte az olvasóimat a személyes életem is, mégse mutattam bő fél évig semmi konkrétat abból, hogy edzek, mert nem tudtam, van-e üzenete másoknak is, és nem tartottam különösebb csinnadrattás teljesítménynek. Fotót meg később is csak alig, és soha nem felesztétizáltat, agyonszerkesztettet.
Akkor álltam ki a sporttal, amikor kockahasam lett és négyféle sportban fejlődtem hatalmasat. Pofátlanságnak érzem, amikor valaki az eredmény elé vág a szavakkal. (Más eset az apró magánblog, ahol tényszerűen, oktatás, ujjongás, céggé válás nélkül, önironikusan beszámol valaki, miket edz és eszik, és magát motiválja.)
Korábban a lábam volt a legkevésbé formálható testrészem.
elefántboka, cölöpvádli
5. De még az is ide való, bár emberileg érthető, amikor a helyüket nem találó, ugyanabban a szarban keringő emberek egy konkrét, magasztos cél felé tartó útnak láttatják a körözésüket. Kis nekibuzdulások, nagy deklarációk, sok fotó, részeredmények, feladás, ekkor kiírják a motiválós dumát, hogy “mindneki elbukik, megigazítom a koronám, megyek tovább”. Hát, ilyen az élet, ugye. Nem, nem ilyen, ez bénaság. Vagy elöl jársz, vagy nem. Nem olyan nehéz ez, hiszen te határozod meg a céljaidat, más nem tukmálhatja rád, hogy te pont milyen legyél – én sem gondolom, hogy vagy fitneszversenyzői tested van, vagy ásd el magad. De ha a saját céljaidat évek alatt nem éred el, sőt, távolodsz tőlük, ha kis emberi botlásnak láttatod azt, ahogy az általad hirdetettek és vállaltak ellenkezője szerint élsz, akkor ne akarj motivációs guru lenni. Ha mindezzel pénzt kerestél, akkor meg szégyelld is magad.
Erre példa 160 gramm Lupui Iza tevékenysége: testileg egyre rosszabbul van, mégis egészségügyi tanácsokat ad másoknak. Közben ő is rájött, meg lett a kuruzslótörvény is, és feladta az inzulinrezisztens meg életmódváltós vonalat.
6. Sajnos, ezt sok éves törzsolvasók is csinálják: lelkesülten blogolnak, innen vett fogalmakkal, mondatokkal, ötletekkel vagy témákkal állnak elő, miközben nem jelzik soha, ki volt az inspiráció, sőt, egyértelműen nem vállalnak engem. Ki ne derüljön, csak privátban hálálkodnak. Ezen mindig megdöbbenek. Az én tollaimat használod! A másét akarod! Neekd ez rendben van?
Azért zavar mindez, elemien és gyomortájt, mert a kifelé élés, az elismerés e mohó vágya ront rajtad is. A villogásra megy a kapacitás. Pedig a teljesítmény lényege, teste, törzse az, hogy egyedül vagy Isten ege alatt, és megszállottan, némán, ellenzékben, makacsul csak csinálod. Hogy lemész a kígyós sötétségbe, átverekszed magad rajta, megszenveded, és utána lehet kijönni a fényre és elégedettnek lenni egy-egy pillanatig. És nem azonnal jelszavak, vigyorgás, hashtag, mozgalom, biznisz, tapsvihar, táborba tömörülés, egyetértők hada. És nem sorolod, hogy jaj, ezért nem edzettem, meg azért nem, nem használod kifogásnak a kiskutyád műtétét…
Amikor nagy szavakat használsz és nyilvánosan örülsz magadnak, akkor devalválod és kisajátítod azok munkáját, akik valóban dolgoztak.
Legyél komoly ember.
Akkor deklarálj, amikor már megcsináltad.
És akkor is ismerd el, kik indítottak el, kiktől tanultál.
csak az olvassa. én szóltam 