nem vagyok balek

Többé nem vagyok balek. Olyan ezt kimondani, mint egy friss lélegzet. Napfény szellővel. Tejszínhabos eper. Nem elhatározás, hanem bizonyosság. Hogy is lehettem az valaha?

Én nem tudtam a balekság létezéséről. Amikor használnak, felélnek, és nem adnak semmit. Reményt lengetnek, vagy azt se. Vagy olyat adnak, amire nincs szükségem, nem kértem, ő hiszi csak értéknek.

Ha én vonzódom, akkor úgy helyezkednek, hogy nekik kijöjjön a maximum, és a szemük se rebben. Ha ő vonzódik, akkor zsarol azzal, hogy nyomorú és segítsek.

Mindkét fajta használ.

Megtalálják ehhez a megfelelő embereket. Ezt azzal csinálják, aki hagyja. Nem lehet bárkivel. Úgy nőttem fel, hogy alkalmassá váltam erre. A romantikus kapcsolódás egyetlen módja, ha ábrándokat szövök valaki köré, aztán engedem, hogy használjon. És nem bánom. Mert én mindent. Mert annyira szeretem. Vagy mert rendes vagyok.

Az igazi szeretés mindig kölcsönös, mindig tiszteli a másik határát, szeretését, távolságát. Igazodik hozzá. Ami nem ilyen, az önző illúziózás.

De nem csak szerelmileg van ez. Tényleg bárkivel. És ha neten, akkor ronggyá tépik emiatt a sebezhetőség miatt az embert.

Aki nem játszmázik, az is. Mondjam el a titkot, ő is írásból akar élni. Micsoda ötlet! Hajrá. Adjak tanácsot, mert a férje rokkantnyugdíjas, ő kénytelen írásból élni, már ezzel is megpróbálkozik végső kétségbeesésében. Vagy, neki megtetszettek a dolgaim, és most ő is kiépíti a netes bizniszt: úgy koppint, hogy én segítsek ebben, mutassam, mit hogyan kell. Valami rafkó van ebben, gondolja majd, amikor kiderül, hogy nem működik. Azért nem működik, drága barátom, mert nincs mögötte egyediség, meló, és mert nem hiányzott a világból az, amihez neked kedved volt. Észt osztani rossz mondatokban, például.

“Ráérsz egy kicsit? Te úgyis szeretsz írni.” Mibe kerül az nekem? Csináljam meg a beadandóját egy fingomnincs (gazdasági, vállalatszervezési) témában, mert neki az gyötrelem (nincs kedve). Végül is, mit veszíthet, ha megkérdi?

Az arcodat, azt.

Nem dolgozom ingyen. Mondtam erre. Az írás a munkám, és következetesen nemet mondok az ingyenmunkákra. Nem, nem szeretek írni, hanem tudok.

Ismered talán ennek a mentalitásnak a szélsőséges formáját: a kollégium bikája, aki ostoba, mint a sár, Bővebben…

gondoltam, megkérdem

Te mire használod a szexualitásodat? A hajlandóságodat?

És ezt nem valláserkölcsileg kérdem ám, hogy család, monogámia, szaporodás, hűség. Semmi kedvem moralizálni ezügyben.

De ugye a teljes emberhez méltó, visszaéléstől, ferdeségtől mentes szex célja, lényege a kölcsönös vágy és öröm… nagyon esetleg szeretetkifejezés, a kötődés megerősítése, ha az előzőek hiányoznak – és ezt mint konszenzust kezelem. Pontosabban, el se tudom képzelni, de annyira, hogy kognitíve erőszakolom magamra azt, hogy létezik olyan ember, aki egy kicsit is kulturált meg vannak emberi kapcsolatai, érzelmi élete, és nem így van vele.

Ez az – vágy és öröm –, ami nem működik traumatizált nőkben, akiknek erőszak-vagy visszaélésemlékük vagy gyerekkoruk annyira borzasztó, hogy idegenkednek a férfitesttől, az aktustól, a kötődéstől. Nem működik házasságba száradt, már-huszonhat-éve-együtt-vagyunk embereknél sem, ahol úgy kell kivitelezni az aktust, pro forma, és közben mindenki másról fantáziál, vagy semmiről. Bővebben…

együtt jobb! 16. – szvoren edina: arról, hogy…

Nos, haladjunk tovább az együttolvasásban, a fifikás szövegek megfejtésében, a közös értelmezésben!

Ennek már a címe is gyönyörűség. Rendkívül trükkös a szöveg. A Magvetőnél jelent meg a Verseim című kötet, ebben egy izgalmas darab az Arról, hogy miért nem lehet gyertyafénynél újságot olvasni egy Föld körül keringő űrhajón. Három sornyi a cím a tartalomjegyzékben!

Szerzőnek szólva, de a szöveg publikus linken fellelhető, egyébként az új, magvetős Verseim című kötet egyik erős darabja.

Bővebben…

együtt jobb 15. – raymond carver: pávatoll

Támogató Július 9.

Együtt jobb! Közös olvasás.

Raymond Carvert a huszadik századi amerikai novellisták – nem szeretem tompítani, tehát nem egyik, hanem a – legnagyobbikaként emlegetik. Érdekelni kezdett, miért ő és miben áll ez a nagyság, ezért elolvastam a harmadikként megjelent magyar kötetet, a Katedrálist. Enbben az első novella a Pávatoll (Feathers), szerintem ez jó példa a mesteri, sejtetős, szűkszavú, kissé látomásos történetmesélésre. 1983-ban jelent meg a novella mint e kötet nyitódarabja (a Katedrális kötet összeállítása nem egészen azonos a Cathedral címlistájával), Barabás András fordította. Itt találod:

http://ketezer.hu/2009/11/pavatoll/

Kérdések Bővebben…

hogyan kezeljük a kritikát?

És igen! Már megint rossz a kérdés.

A kérdés inkább az: miért érzik ennyien a kényszert, hogy “kritizáljanak”? Mire jó ez? Elkezelgetjük a sok döfködést, marcangoljuk magunkat, pedig a valódi kérdés ez: őt mi hajtja? Bővebben…