…at every size?

Érdekes, ahogy a témák együtt, többféleképpen is előjönnek. Nemrég írtam arról, mennyire kártékony az, ha mindenáron egy elvet, eszmét, tézist kell igazolni, és ennek szolgálatába állítjuk a tényeket. Így keletkeznek a dogmák, az elfogultságok, a szerepcsapdák, például a vegán életmódtanácsadóé, akinek annyira nehéz volt elismernie, hogy nem megy tovább, de láttuk ezt az önsorsrontás–férfigyalázás–”radikális” feminizmus témájában is.

A másik téma, amelyet a bőrömön is érzek, Bővebben…

a hiányzó darabka

Felébredek, hallom, csattog az eső. A nyár köszön el ma éjjel. Nem szorongok most azon, hogy mit hagytam kint a teraszon, hogy fogok holnap futni a pocsolyák között – az egyetlenné előlépett, fehér szuper- – cipőmben, hova teregessek, meg a szokásos.

Csak hallgatom, kábán és elbűvölten. Hányszor hallhatom még ezt?

Élek.

Mit számít a sok aggasztó apróság ehhez képest? Bővebben…

erőszak-e az okoskodás?

Meg kell fejtenem, miért idegesít a halálba Bandi bácsi. Bennem van-e az ok? Másoknak miért fér bele?

De ki is az a Bandi bácsi?

Történetünk idején Skócia északi partjain viharos szél Bővebben…

szabadon

Gondoltatok már arra, hogy ezek az ezospiri fordulatok, hogy sors, karma meg majd az élettől visszakapod vagy (keresztényben) megver ezért még az Isten, ez semmi más, mint önigazolás és rosszakarat? Nekem már akkor is a hajam kihullott tőlük, amikor még nem gondoltam bele. A remény kifejeződése mindez, hogy nem csak neked, majd másnak is szar lesz. Vele csalt az apjukod? Majd visszakapja, megcsalja őt is. Bővebben…

mit egyen a gyerek?

Jellegzetes nyári agybaj, írtátok is kommentben: a megkopott vakáció vadócai folyton kajálni akarnak, és ez a te feladatod. Otthon lebzselnek, egyre jobban az evés strukturálja a napot, központi témává válik. Állandóan kérdezgetnek, mikor lesz és mi lesz “a kaja”, kívánságaik vannak, de ha eléjük rakod, akkor finnyognak, nem azt kérik mégse, kisírnak még egy desszertet, utóvacsorát. Bővebben…

hogyan próbálták tönkretenni

A jelszó nem garancia, jól tudom. Nem kell erről engem felvilágosítani, elég rég vagyok blogger, és a kezdetektől vannak jelszavas posztok. Ha ír valaki öt értelmes mondatot, és jelszót kér, nem nézem meg még a profilját sem, nincs erre időm, nem akarom gyanakvó utánakeresgéléssel rontani azt (például), hogy most jeges tejszínes illy mellett fűben fekve napoztatom a seggem, és egy izgalmas témáról írom azt, amit fontosnak érzek, tudva, hogy sokan várják (bevallom: jólesett a roham). A jelszókapó ráadásul átadhatja bárkinek, kavarhat, érezheti úgy, hogy kijátszott, haha! A senkik bosszúja, erről szól amúgy a poszt. (Kérem, ne tegyétek, ne legyen visszaélés, a jelszó csak a tiéd, én szeretném adni, bizalmi dolog, és ne is másold ki sehova a posztot.) A jelszó tehát nem véd, nem így véd, ezt nem várom el – mégis van egy minimum.

Ez a poszt nem az én érdekemben védett, és nem is nekem gond, ha kikerül. Azért jelszavas, mert nem akarom, hogy kereshető legyen a tartalom, és nem szerencsés, hogy nyíltan kitárgyaljam valakinek ezt a zűrös, bogáncsként ráragadt dolgát, mert vele nincs bajom. Nem akarom tovább terjeszteni az amúgy is virális gyűlöletet, a feltűnést keresők ocsmányságait, a zaklatást.

Önkritikusan kezdem a posztot. Jaj, ahogy jött a sok jelszókérés, ráfeszültem, nem biztos, hogy ütősen meg tudom írni ezt.

Na, szóval, Vájfot is szétszedték. És ahogy ennek utánamentem (hosszú, nyugis a nyár), nagyon érdekes volt, amiket éreztem, amikre rájöttem.

De ki is Vájf? Őstagok, emlékeztek? Amikor a blog még főleg a kisgyerekes lét és a házasság visszásságairól szólt, 2013-2014 körül, gyakran emlegettük a szintén akkoriban blogot indító Vájfot (wifelifestyle blog, Szoták Réka).

Ha jól érzed magad családanyaként, tedd azt! Ha 40 évesen egy céget akarsz igazgatni, gyermektelenül és szinglin, csináld azt!Légy önmagad. Nagyon sokan vannak, akik arra vágynak, hogy kiegyensúlyozott életet éljenek, nyugodtabb tempóban, családi körben. Csak a mai emancip.ncik azt hiszik, hogy ez nem jó. Nem vallják be maguknak az igazat, ezért lázadnak. A karrierista nők világát éljük, ezáltal harmincon felül (sem) vállalnak, vagy tudnak vállalni gyereket, mert a munkahely, a megélhetés fontosabb az érzelmeknél.Mindenki a saját élete kovácsa. Sok helyen dolgoztam már, de ha a férjem megkér arra, hogy neki fontosabb nyugalomba, tiszta otthonba, meleg ételre hazatérni egy kemény nap után, mint hobbiból dolgozgatni, mert a mai bérek érdemben nem tennének hozzá sokat a családi kasszához, tiszteletben tartom a kérését. Az a férfi, aki pedig nem néz fel egy NŐRE, legyen az házitündér vagy vezérigazgató, annak a pasinak a férfiasságával és az önbecsülésével lehetnek gondok. Egyébként fordítva is igaz: ismerek olyan “férfiakat”, akik az asszonyt küldi dolgozni, és terpeszkednek a kanapén, várva a galambot…Én a régi családmodellt követem, ahol a férfi volt a kenyérkereső, a nő pedig ellátta a klasszikus feladatait. Soha nem voltam még boldogabb, mint most.

Nem komáltuk az eltartottfeleség-státusz átesztétizálását, sőt, az anyagi viszonyok és a sok külsőség miatt, hiába volt feltűnően ízléses, írtak itt a blogon róla ennél rosszabbat is. Mi komoly embernek gondoltuk magunkat, volt szakmánk, és minket nem elsősorban a jólét (“biztonság”), az enteriőrök és a szépség érdekelt, amiben ő a képei tanúsága szerint bokáig, nyakig jár. Ez egy komoly értékrendbeli ellentét volt – de közben Vájf Divorced lett, és megcincálta az élet, már így relatíve. Sokan rajonganak a vizuális világáért és a szépségéért, és kicsöppent az igazi luxusból, volt mit felróni, kinyomozni, kárörvendeni. Talán ő sem gondolja már azt, amit az idézetben ír. Ezek a vágyai voltak akkoriban.

Én nem fogok kárörvendeni, sem szétszedni Vájfot. Éspedig a protestreflexem miatt: túl sokan firtatták, hogy ő miből, kivel, miért, magánéleti dolgokat, meg hogy “hiteles”-e vagy “álszent”, túl sokan áltak bosszút amiatt, hogy olyan életmódja volt, amilyen keveseknek, és azért is, mert Vájf rendszeresen erlkölcsileg és ízlésileg is elhatárolódott a hazai instagramozóktól a blogposztjaiban.

Én egyszer megírtam neki amúgy tanárosan, hogy nyelvileg, kifejezésmódban volna mit fejlődni. Itt szólnak róla kommentek, én pedig a bejegyzés végén említem őt. Ma már nem igazán látom, miért tartottuk az ő lényét olyan fenyegetőnek vagy egyáltalán, különlegesnek.

Mindenesetre van valami pikáns abban, hogy most a védelmében írom ezt a posztot.

Akárhogy is, Vájf megteremtett valamit, ami nem következik a családi hátteréből, közegéből, de ami toronymagasan emeli a hazai szépség- és gasztrobloggerek hada fölé. Jó szeme van, jó ízlése, szépen komponált-szerkesztett fotói – valamit jól elkapott. Amikor sokat mutatott magából, az művészi volt. Szépségét sosem vitattuk. Ehhez kicsit túl sokat mondja, hogy mások nem kifinomultak, mesterkéltek, közönségesek, de ebben egyetértünk. És ő nem közönséges.

Vájfnak követői és rajongói lettek. Vájf a magánéletében nem annyira boldog. Vájf nem a saját keresményáből él, viszont szereti a luxust. Ezek tények. És Vájf egy idő után elkezdte nagyon mutatni, hogy de ő igenis boldog. Nagyon is feltűnő tárgyakkal, és kép-sugallatokkal.

És Vájfot egészen ocsmányul szedték szét egy 2015 július végi napon. A lélegzetem elállt, mert önmagában is hányingerkeltő, de azáért is, mert én voltam az, és mégsem én – mert engem ugyanezzel az indíttatással, módon vádolnak és kotorásznak utánam. Az én életemben, régebbi dolgaimban ugyanígy fontoskodnak, tönkretételi céllal a sokat emlegetett zaklatók. Ezért érintett érzékenyen az, amit a nagyon más világban mozgó, másról blogoló másik netes szereplővel tettek. Én azt hittem, ezt így csak velem. De akkor van benne és bennem valami közös, ami ezt… hm… kiváltja? Innen jobban látom.

Itt van a mocsok. Ez az, amit nyílt posztban nem szeretnék megjelentetni, mert a blogon 30-45 ezren is megfordulnak (persze nem lehet tudni, ebből mennyi a robot, az automatizmus).

Megnéztem, na, mi újság Vájffal. Az elmúlt fél évben kétszer, és tegnap az instagramon is. Ott találtam ezeket, még 2015-ös tartalmak. Valahogy sokat gondolkodtam ezen.

Vájf tényleg szebbre festette a valóságot, és emögött tényleg olyan értékrend áll, amelyet mi nem osztunk, mert benne a tündérmesének fontos szerepe van: fiatalság, szépség, menő lakhely, kocsi, tárgyak, dizájn, utazás, enteriőrök, szerelemnek nevezett stabil párkapcsolat tőkeerős, nem rút férfi oldalán, a sírig. Minden, ami sóvárgás tárgya azon fiatal nők körében, akik a valóságsók és a bulvármédia ihletésében képzelik el a boldogságot, és akik kifinomultsága abban áll, hogy ananásszal tálalják a sült húst. A múltkor emlegetett Csipkelány blogján, amely a középszert képviseli, szintén Vájfot szidták a kommentelők. Ő az irigyelt blogger, a tökéletes testű és stílusú, a kőgazdag – és a látszat a krach után, a nagy leleplezés után sem sokat sérült.

E világban tehát nem a karrier, nem a lelki béke a cél. Nem is az emberi harmónia, vagy a traumafeldolgozás. Nem a kaland, nem a sport, nem az önteljesítmény a boldogság, nem a gyógyulás és nem is a bántalmazásból való kitörés. Bántalmazás, betegség nem is létezik, amúgy. És nem a boldogan szuszogó babácska az álom – ha mégis létezik, ő az enteriőr része.

De itt jön a csavar. A leleplezőt a LV táska és a rövid láb (?) akkor irritálja, ha maga is ebben a vágykörben mozog. Akkor meg nincs miről beszélni.

Értitek, mit akarok mondani? Az ismeretlen mindentudó nem kérdőjelezi meg ama stratégioát, hogy a szépségünkkel (hajlandóságunkkal, kifinomultsággal, egyremegy) fogjunk meg valami pénzes madarat, és éljünk így high life-ot. Csakis azon röhög, hogy nem jött össze.

Az is tény, hogy Vájf vetít. Sokan azt hitték, a nagyon is AZT sugalló képei alapján, hogy van valami. Ami nincs. Ami nem az ő érdeme. És ő benne hagyta a hitben a rajongókat, sőt, sugallt tovább.

De szeretnék mindenkit megnyugtatni: akinek van közönségnek szóló énje, az mind vetít. Nem dolga sem a hátrányos tulajdonságaival, sem a magánélete viharaival elszámolni, ezeket bevallani. Nem tud soha nem ellentmondásba keveredni, többéves dolgaihoz hűnek maradni. És nem dolga tökéletesen harmonikusnak, rendezettnek és különösen nem dolga kispolgárinak sem lenni az olvasói igényei szerint.

Vájf új pasiját, a pasi foglalkozását, anyagi helyzetét akkor fogod firtatni, ha te is ilyenektől reméled a boldogságot. Hogy első férjjel él-e sírig, vagy újrakezdi az életét valakivel, ezt akkor fogod szóvá tenni, ha te is hiszel a mesében. A sikert és a kudarcot számodra az különbözteti meg, hogy megfogta-e a pasit vagy kidobták. Hogy tényleg dús-e a haja, hogy tényleg nem volt-e ajakfeltöltése és hogyan hosszabbítja meg a képeken a lábait…

Mindenki kompenzál. Nincsenek olyanok, akik mintegy mellesleg teszik ki a bikinis testüket a facebookra. Nincsenek szerény képek. Nincs olyan, hogy egy alkotó nem szorong, nem egózik, és ne lennének döbbenetes dolgai. Nincs olyan, hogy valaki tök jól van, mindennel elégedett, és mégis elmegy hegyet mászni, ultrát futni, csak hogy még teljesebb legyen az élete.

Válni pedig nem ciki. Okaihoz nincs közünk. A vélelmezés (belemagyarázás) nem kritika.

Nem attól hiteltelen valaki, hogy a való életben nem annyira gazdag, mint amit a képek sugallnak, hanem attól, ha az a kép nem jó.

Nagyon könnyen elragadja az embert a hangulat, a sodrás, mások viselkedése. És erős bennünk az, hogy ha két szereplő van (itt RékaVájf és az álneves leleplező), akkor mi majd igazságot teszünk. Vagy egyiken, vagy másikon tör ki belőlünk a morális pánik. Esetleg: a zaklató undorító, de Vájfot sem kell félteni, mert… Én mindkettőt elítélem…

És nem merül fel, hogy milyen alapon, miért ezt nézed? Mivel tartozik neked egy instagram-lány? Ha nem irigyled az életét, akkor miért vonódsz be? Mi az, hogy hiteles? Mi az, hogy képmutató? Kinek tartozik ő azzal, hogy nem csináltatja meg a testrészeit? Vagy hogy 165 és nem 163 centi? Jól néz ki a képein? Igen. És az életben? Igen. (Egyszer pont egyszerre voltunk a Villa Bagatelle-ben.) Kicsit színtelenebb, de ebből az következik, hogy százhatvanpár centisen, nem egzotikusan szép arccal is lehet valaki pompás, fotogén modell és kihozhat az öltözékével, sminkjével magából valami egészen gyönyörűt.

Őszinteséget számon kérni megalkotott dolgokon, közösségi médián botorság. Ami a valót pontosan tükrözi, az béna, esetleges, ügyetlen. Minden csak produktum. Nagyon szeretjük azt hinni, hogy ő a szívéből szól, és kedves, és segítőkész, de minden alkotás, önmegjelenítés egózás, hiúság, és senki nem azért ír, hogy másoknak szívszerelemből segítsen, bár szokás ezt hangoztatni, de neki is a saját pozíciója a lényeg.

A dizájnercucc vagy a drága autó, ház nem erkölcsi kategória. Nem csodálandó, ha van (akkor sem, ha “ő dolgozott meg érte”), és nem gond, nem tol lejjebb, ha nincs. Én úgy vagyok vele, mint a műkörömmel: létezik, nekem meg létezik ízlésem. Nem fontos se a műköröm, se a hibátlan manikűröm, beszéljünk a lényegről. Vájf esetében a lényeg: igényes-e, szép-e e kép, jó-e nézni, eredeti-e? Nem az, hogy ő hogy néz ki, vagy a kép mennyire pontosan mutatja meg a valóságot. Minden fotós retusál.

Nem prolizunk.

Engem az irritált, ahogy a lisztes, cukros recepteket tolta, időnként hangsúlyosan megjegyezte, hogy ő bagettet eszik narancslekvárral. Ő ehet, ő vékony. Nem az alakja, hanem ez a fitogtatás zavart, mert ennek rossz az ünzenete, és ez direkt feszültséget szül, ráadásul 30 fölött nem vidám már a helyzet. De leállok, ne taglaljuk Vájf kinézetét, lényét. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy ki és miért firtat, taglal, őt mi mozgatja, nyomába ér-e annak, akit szid. A blogger nem tartozik benőtt lábkörmével, kiborulásaival, kínos ügyeivel a köznek, és különösen nem tartozik a teljes lényével, csak mert az olvasó elképzelte valamilyennek. Ezt már írtam.

Le kéne vonnom valami tanulságot. Figyeltem magamat: én is kíváncsi lettem a pasijára. Hogy hogy néz ki, kiféle? Ki dugja Vájfot? És ha nem az a mesebeli herceg (nem az), mit érzek? Jobban éreztem magam egy pillanatra.

Vájf nekem emberibb lett összességében. Már nem rémisztő a tökéletessége, nem gondolom, hogy az ő világa valami egész más. De ez amúgy kiderült volna a figyelmesen olvasott saját soraiból is. Az viszont érdekes az ő olvasóit és dinamikáit elnézve, hogy a megnézegetés, a megnézegethetőség miket hoz ki az emberekből.

Vannak nagyon durva zaklatóim. Itt és itt van egy kis gyűjtemény, de gyakran említem őket máshol is, mert nem bírható el kimondás és reakció nélkül ez a teher. Nekem persze nem lehet ugyanazt felróni, amit Vájfnak: más a világom, más a blogom, de ugyanúgy firtatták a nem publikus történeteimet, tényállításokat tettek, hogy mi történt a szerelmemmel, a férjemmel: én voltam a gonosz, akit sose szerettek, aki nem kell, aki csak színleli az orgazmust, és én voltam az anyagias. A külsőment is szétszedték: ahogy Vájfnak három szál haja van, úgy állították, hogy én hájas vagyok, és nem is annyi centi magas. És én erre még világosabban vezetem a naplót arról, ami a lényeg, hogy mennyit sportolok. Sok téren nagyon hasonló volt az indulat. És nem ment meg ettől az, hogy de én őszinte vagyok, magamat is szétszedem. Illetve Vájf másképp reagált: egyes képeket leszedett, amúgy meg az instagramos akcióra a blogján válaszolt, de sosem idézett és nem is vitatkozott.

Itt, például. Azt írja, elhallgatott egy időre, elvették tőle az írás örömét.

https://wifelifestyle.wordpress.com/2018/06/02/nomakeup/

Legyél érzékeny a netes erőszakra. Ne dőlj be, ne menj a csordával. Ne akarj jobban tudni mindent, átlátni a másikon, fontoskodni. Örülj annak, ha valami szép és jó. Az agresszív kommentelők súlyosan kártékonyak, egyébként szervezett formájukban ők Putyin legerősebb fegyverei. Miattuk nincs ellenzék.

Kérlek titeket, reagáljatok, írjatok érdemben. Vagyis ne az legyen a téma, hogy tetovált-e Vájf szemöldöke, feltöltött-e az ajka, ki ismeri, ki mit tud róla, ízléses-e a félaktja, és mennyibe kerül egy ilyen táska. Nem Vájf szépsége, életmódja a téma, nem is a te ízlésed. Milyen érzéseket vált ki belőled, mennyire lettél te is hatodik cés a témától? Bízom bennetek amúgy, de kicsit megrettentem a szívószálas meg a negyvenes poszt reakcióin, az értetlenségen, le nem menésen, tagadáson. Vajon hányan vannak, akik évek óta olvasnak itt, és nem értették a posztokat?

Megyek, mindenem viszket a kurva fűben, hangyák leptek el, kiszáradtam, nincs kedvem ki-be rohangálni vízért, és zavarnak az éles fényben a nem elég barna csípőkörnyékemen a bőröm, feszességem hibái.

Ezt én vajon ott írtam, a fűben? Számít ez? Hazudik-e a blogger? Mitől hiteles?