a túltolt feminizmus

Tudom, itt vagy, és azt is, hogy ráncolod a homlokod. És néha kommentelsz is egy megint-ugyanolyan-kioktatást, vagy felveszed a könnyed, csak-erre-jártam gúnyolódás pózát, és úgy általában teszel megjegyzéseket a blogra, a túlzó feminizmusra, vagy a személyemre. Konkrét érved nincs.

Kifejted netán, hogy te annyi mindennel egyetértesz, tetszik amúgy a blog, na de ez (a te rossz lelkismeretedet okozó, érzékeny pontodra tapintó poszt), ez már mégis túlzás! Álljon meg a menet!

Vagy csak előírod, hogy én milyen szavakat, stíluselemeket használjak, hogy kezeljem a blogmotort, vagy nyafogsz, hogy csináljak valamit, hogy te jobban tudd olvasni a saját elbaszott telefonodon. Nem lehet azt kibírni, hogy ne szólj bele.

Én mindig tudom, mi zajlik, amikor az olvasó felordít. Bővebben…

mikroagressziók

A cím nem fog mindenkinek tetszeni, na de ők nem is akarják megérteni, mi minden rejtőzhet a szavaink mögött. Az ilyen elemző posztokban mindig éles vagyok, mögénézek a láthatónak, azt mondom ki, ami csak érzékelhető, nem nyilvánvaló, de romboló. Nem azért, mert rosszindulatú vagy eleve gyanakvó volnék, hanem mert kiismertem a stratégiákat, mert nagy dózisban kapok nem őszinte megkereséseket, mondatokat, elkenéseket, a szókimondásomért szankciókat, fagyott légkört, nem-profi viselkedést (olyantól, akinek az a muinkája), és ezek jól leírható mintázatokat követnek. Mindez népszokás, egymástól tanuljuk: a manipulációdat nem te találod ki. A manipulációd egy picike, fel sem ismert agresszió a másik ellen.

Van az erőszak nagy köre, számos fajta megnyilvánulása, ennek mindig alapja, háttere a hatalmi különbség. Van nyílt erőszak, van erőforrások egyenetlen eloszlása, státuszbeli egyenlőtlenség és visszaélés, és vannak a rejtett, finom manőverek. Csak az utóbbiakról írok most.

Nem tagadom, hogy a rendszerbe ágyazott elnyomás, vagy interiorizált elnyomás és a mikroagresszió fogalmait részben a fat acceptance mozgalomtól veszem, akik szerint mikroagresszió például, hogy ők boltokban nem kapnak a méretükben ruhát, csak online, vagy ha az eéőadóteremben nincs karfátlan szék, vagy hogy az orvos kezelés, gyógyszer helyett a fogyást javasolja nekik. Na de nem kell ostobaságokkal megtölteni az amúgy értelmes, jól használható fogalmakat. Másrészt egyik alapolvasmányunk*, Luis Bonino és Szil Péter könyve, a Hétköznapi hímsovinizmus (spanyolban: mikromacsóságok) is hasonló méretű mulasztásokról, figyelmetlenségekről, nem tudatos manőverekről ír.

Tegnap volt itt egy érdekes beszélgetés. Könnyű felismerni a manipulációt, ha a kommentelő élő paródiát ad elő, hisztizik, támad. A kommunikációs trükkök általában sokkal kevésbé egyértelműek.

Ahonnan én megfogalmazom, hogy mi ártalmas, mi manipulatív, ahonnan a beszélgetéseinket nézem: az egyenlőség és az érettség. Te is, én is. Nem kell félni, mást mondani, mint ami van, virágnyelven fogalmazni, tagadni és elhallgatni. Mindenki bírálhat, észrevételt tehet, nincs sértődés, hiszti, megtorlás, és mindenki bírálható. Van hatalmunk, szavunk, lehetőségünk, tudatosságunk mindkettőknek.

Persze lesznek, vannak különbségek abban, ahogy az emberekre tekintünk, ahogy velük bánunk, nem kell mindenkivel nyíltnak sem lenni, sőt, érintkezni sem. De egyrészt van egy minimum, ami mindenkinek jár, másrészt a különbség ne hatalomból, eredendő, szentként tisztelt tekintélyből, vagy kőbe vésett alacsonyabbrendűségből származzék, hanem például teljesítményből, egyéni szimpátiából.

Mi kinek a dolga? Mennyire legyél jó fej? A magánéletedben és a szabadidődben nem kell társadalmilag igazságosnak lenned, mindenkivel beszélgetned, időt szánnod rá, hasfájásával foglalkoznod. Gyakran előfordul, hogy levakarhatatlan kommentelők megfordítják a helyzetet, és az innen vett szempontokkal, érvekkel panaszolják nekem, hogy pont én vagyok ellenük agresszív. Nincs jogod magad ráerőltetni másvalakire, nem dolga kedvesnek lenni veled, joga van a határaihoz.

A munkahelyi struktúrában vagy mondjuk nyelvtanárként azokkal, akik hozzád járnak, korrektnek kell lenned mindenkivel. A nyilvánosságban, közfeladatot ellátva, hatalommal is élve pedig maximálisan egyenlően, tisztelettel, személyválogatás nélkül kell viselkedned, joggal róják fel neked, ha nem teszed. Egy politikus nem mondhat szónoklatot szimpátiaalapon, nem beszélhet az esetleges érzelmeiről és nem teheti meg, hogy nem fogad a fogadóóráján valakit, csak mert nem tetszik a pofája. (Mielőtt bárki felvetné: a blogom nem fogadóóra, nincs ilyen vállalásom.) És akit szeretsz, akire igent mondtál, azzal pedig a maximálison is túl legyél korrekt, bölcsen engedj, vigyázz rá. (Nagyon nem pártolom, hogy a világnak a teljes családodat és a befolyásos férjedet lobogtatod, zsebre teszed az előnyöket, nem mersz konfrontálódni, itt meg névtelenül szidod.)

És senkivel sem viselkedhetsz játszadozva, sugallva, célozgatva. Nyíltan mondj nemet is.

Ez a képesség, hogy csakis egyenesen, magadat vállalva, érthetően kommunikálsz, csak akkor működik, ha nem vagy infantilizáló, utált, unt, menekülős, be nem vallottan szar kapcsolatban a másikkal.

A mikroagresszió a kommunikációs helyzetekben mindig sémákon, észrevétlenül elsajátított mintákon alapul. Sokan azt hiszik, hogy olajozzák ezekkel a beszélgetést, segítőkészek, kedvesek. Másokból a tehetetlenség, a figyelmetlenség beszél.

Ezért most nem annak adok tippeket, akit a mikroagresszió ér, hanem annak, aki elköveti.

Nem meghallani a másikat, elterelni a szót

Ha valaki olyat mesél el, ami számodra tabu, nehezen kezelhető, furcsa, akkor úgy teszel, mint ha el se hangzott volna, és másról beszélsz. Egyszerűen süket fülekre talál a másik, nem reagálsz érdemben.

Mit tehetsz?

Látod, hogy neki fontos a téma? Akkor reagálj a szavaira. Megijedtél, hogy valamit vár tőled, tehetetlennek érzed magad? Nem kell melléállnod, ne is hagyd, hogy belehúzzon az ügyébe. De fejezd ki az együttérzésedet, vagy csak azt, hogy tudomásul vetted, amit mond. Sokszor ennyi elég. Azt is kifejezheted, hogy neked ez a helyzet nehéz, vagy hogy nem vagytok olyan viszonyban, hogy veled beszélje meg az aranyerét. Csak mondj valamit! Süket fülekre találni megalázó lehet.

Rohadt idegesítő és sértő az is, amikor valaki elmond valami fontos eseményt, feldúlt állapotában, amelyben szerepel egy doboz 20 százalékos tejföl, és akkor te “jut eszembe” alapon elmesélsz egy kacagtató történetet a kiszakadt tetejű tejfölről. Ez azt mutatja, hogy nem figyelsz a másikra. Ha élete szerelmének nehéz történetét mondja el, arra ne mondd el te is a te nagy szerelmedet, hanem adj neki időt, figyelj, kérdezz. Ez most kinek az ideje, beszélgetése? Lehessen nála a labda, máskor úgyis nálad van. Ne használj senkit egyoldalúan!

Átfogalmazni és ezzel átértelmezni

Így lesz konfliktus, vita abból, ha valaki egy visszaélésről beszél, amit ellene követtek el. Mindig valami bajod van. A múltkor is volt ez az ügyed. Ezzel voltaképpen azt fejezed ki, hogy nem hiszed el, amit mond. Nem amiatt van ügy, aki szóvá teszi, hanem amiatt, aki elköveti. Ha átfogalmazod, akkor megvonod tőle az empátiát.

Túlzó, pejoratív szavak használata: rámripakodott (valójában megkért valamire), kiakadt, balhézott (szólt valamiért). Ne túlozz! A semlegesség gyönyörű.

Mit tehetsz? Használd azt a szót, amit ő, vagy hasonlót, szorítkozz a tényekre, és kerüld azt, hogy őt minősítsd. Legyél tudatában, melyek a terhelt szavak. Ha nem hiszel neki, azt is megmondhatod. Aki arról beszél, hogy nehéz neki, vagy bántják, az – ha ezt nem mellébeszélős kifogásnak használja – nem panaszkodik, nyavalyog és meg van sértődve, hanem egy fontos problémát jelzett. Mindez persze csak akkor igaz, ha neked dolgod a problémát kezelni, mert például a főnöke vagy anyja vagy, ne hagyd, hogy traktáljon vele, ha nem kedveled és nem is dolgod ő.

Bagatellizálni

Mindenkinek nehéz a beilleszkedés vagy Gyakori az ilyen, mással is előfordul.

A valóság: semmi gond nem lenne, őt egy konkrét dolog zavarja. Most mondta el, arra vár választ. Lehet, hogy veled van baja, ebben az esetben cinizmus az, hogy hát sajnos, nehéz az élet vagy hogy ez csak félreértés. A nem nagy ügy féle állítás sem vigasz, igen sértő, azt mutatja, nem veszed komolyan.

Mit tehetsz? Most tied a terep, nem segítek.

Öndefiniálni, te jó ember vagy és helyesen cselekszel, MIKÖZBEN az illető azt teszi szóvá, hogy nem vagy olyan, vagy hogy akármilyen is vagy, nem kér belőled:

Én mindig komolyan veszem az ilyesmit.

Nem szoktam senkinek tartozni.

Ezzel tagadod, amit állít.

Én ezt csak segítőleg mondom, nincs bennem semmilyen rosszindulat.

Mit tehetsz? (Megint válaszold meg te!)

Bevetni a “mi már rég itt vagyunk, ismerjük a viszonyokat, majd megtudod te is” mondatot.

Ez valójában hatalomdeklaráció, azt sugallod vele, hogy az újnak kevesebb a joga, lejjebb van a hierarchiában.

Mit tehetsz? Ne mondj ilyet, egyforma joga van neki is, semmire nem hatalmaz fel az, hogy te már régebb óta vagy ott.

Amikor tenni kéne valamit, akkor az életedről mesélsz

Be kéne fizetni valamit, erre te elpanaszlod, hogy megint nem fizetett tartásdíjat az exed. Megmagyarázhatod a nehéz helyzeted, de előtte mondj ki egy rövid mondatot, ami valódi válasz arra, hogy mikor fizetsz. Ne kibúvó legyen.

Mit tehetsz? Mondd meg, ha épp nincs pénzed, vagy ha nem szeretnéd igénybe venni azt a valamit, mert így korrekt. Ne arról beszélj, hogy az a valami milyen sokba kerül!

Bármi kapcsán arról beszélni, hogy te azt jól ismered/unokaöcséd/bejáratos vagy oda

Ne használd a másikat arra, hogy a fontosságodat bemutasd. Ha ismersz híres embereket, erről hallgass, semmilyen információértéke nincs. Erről külön poszt is volt:

portrék 8.: aki mindenkit ismer

Éreztetni valakivel, hogy segítségre szorul

Majd segítek szívesen! Ha nem kér a segítségedből, nem fogadja el, akkor pedig tüntetőleg levegőnek nézed. 

A segítség lefele van. Azt deklarálod vele, hogy bennfentes vagy. Ha nem kérte, nem egyértelmű, hogy problémája van, inkább ne!

Mit tehetsz? Ne tegyél ilyet. Hagyd békén, ne árts, ne okoskodj körülötte.

A gonosz dicséret

A másik témáit emlegetni, kíváncsiskodni, megdicsérni, de egy kicsit úgy, hogy értse, hogy nem tartod sokra. Színtiszta manipuláció. Tudom, hogy ezzel tele az összes szomszédasszonyos tévésorozat, de egyáltalán nem vivcces, ellenben genyaság. Sem az irigykedésben, sem a sunyi pletykában nincsen semmi vicces.

Fogyózol? Látszik! – amikor mondjuk futott egy félmaratont.

Mit tehetsz? Dolgozz az önismereteden!

Túlzástól óvni, aggódni

Ez a te sportmániád… nem félsz, hogy lesérülsz? Mi lesz a gyerekekkel?

Vigyázz ezzel a koplalással.

Tudod, hogy ez úgy hat, mint valami átok?

Mit tehetsz? Ismerd fel magadban, ha nem érdekel igazán a témája. Nem kell udvariasan megdicsérni, másokhoz csatlakozva sem. Ne aggódj érte, felnőtt ember. Ne legyél normatív. Ismerd fel magadban azt is, ha nagyon is érdekel, mert te is szeretnéd valójában azt, amije neki van, de ő maga azzal szembesít, hogy te ehhez kevés vagy.

* A másik a Mérgező szülők, Susan Forwardtól.

a nagy történet

“Nem mindenben értek egyet”, írja az olvasó. És akkor mi van? Már annyi mindenben értettünk egyet, mondom én. Újabban azokat a témákat tartom kihívásnak itt a blogon, és ezek foglalkoztatnak igazán, tartósan és intenzíven, amelyekkel nem számíthatok egyetértésre, táborképződésre, még azok körében sem, akik céljának megfelelően, értelmesen, ferdeség nélkül és régóta olvasnak. Ún. innovatív tartalom. Milyen az, amikor nincs palló, nem tart meg az előre várható szimpátia, a megképzett “mi bezzeg”? Zavarjunk csak össze mindenkit, érezze egy kicsit mindenki nehéznek a felvetést. Merjünk ennyire belenézni a mélyébe… Ezek persze nehéz helyzetbe hoznak, dől rám a következmény. Nincs mivel dicsekednem: én is zavarodom, rám is vonatkozik. Annyival vagyok előrébb, hogy nem félek ezektől a témáktól.

Neked van nagy történeted? Túlélted, legyőzted, elvesztetted, vagy kisebbségbe tartozol? Bővebben…

árnyékok és kísértetek

Most már úgy mondhatom, hogy több évre visszatekintek: örülök, hogy nem követtem a programot. Nem is tudtam róla, meghaladván jöttem rá, hogy a szocializációm üzenete nekem, lánynak/keresztény neveltetésűnek/tanárnak/anyának/mimég? a következő: Bővebben…

odafigyelek a kis lelkére

Olvasom amúgy helyes, jó fej nők beszámolóit. Van nekik egy gyerekük, és már-már reszketve írják, hogy a kis lelke, meg az ő érzékeny kapcsolatuk, finom beszélgetéseik. Milyen csoda is a kis Jenőke, de nem is, mert az ilyen plüssállatszerű gyerek inkább lány, szóval micsoda egy csoda ez a Juditka, és növekszik és milyen érzékeny és nahát, hegedülni jár (aztán majd nem jár), de amúgy meg máskor simán rábassza az ajtót anyára, de ő ott áll és filózika rábaszott ajtó mögött: akkor most kopogjon-e és beszéljenek-e, ahelyett, hogy elküldené a jó büdös francba az Hát ilyen a kamaszkor, ugye (ilyenkor már megjelenik némi irónia és vicceskedés). Keresik önmagukat, feszegetik a határokat. (Nem, nem ilyen. Hanem elbasszuk. Túlkontrolláljuk és túlmártírkodjuk: mi magunk boldogtalanok vagyunk és boldogtalanul intézzük a nevelésüket is.)

Ez az ömlengés önmagában is kínos. Bővebben…