2026. augusztus havi bejegyzések
rövid posztok hete 4.: j. k. rowling elmeséli, miben változott meg az évek alatt a világnézete
J. K. Rowling nem csak a világ toronymagasan legsikeresebb írója (példányszám, olvasók száma, bevétel – kétszer annyi pénze lett a könyveiből, mint Stephen Kingnek, aki sokkal régebb óta ír). A skót zseni a “dry wit” mestere is. Tisztességes, szellemes, megtörhetetlen, bátor intellektus, soha nem kapod rajta tévedésen, gyengeségen, és még elegáns is, gyönyörűség minden tweetje.
Amit most mutatok: az írókirálynő 2025 szeptemberében nyíltan és komolyan válaszol egy rosszindulatú, rajtakapós kérdésre:


Régebben hittem, hogy minden a neveltetésen múlik (“nurture”), és a természetes, velünk született adottságoknak (“nature”) nincs jelentőségük. A élettapasztalataim és a genetikai öröklődésről szóló olvasásmányaim miatt azonban megváltozott a véleményem.
Bővebben…
rövid posztok hete 3.: a kultúrák különbsége
Mostan a kultúrákon gondolkodom. Régebben írtam ezt az az utazásokról.
Kényes téma ez. A korszellem globális-balos hivatalosjóember-álláspontja ugyanis: az emberek és ez által a kultúráik is egyenrangúak; a fehér kultúra fölénye csakis erőszak, gyarmatosítás révén keletkezett, a fehér ember elpusztította sorra az autentikus, szépséges kultúrákat, a többit meg azóta is kihasználja dolgoztatja, területeiket szemétlerakónak használja.
Én régóta és gyomorból ellenzek mindenfajta gyarmatosítást, a mai formáját is. Az “egzotikus”, értsd: szegény országokon való álmélkodást. Azt is, aki nyaralni indul, és lekerítteti magának az all inclusive luxust, élvezi, hogy milyen olcsó, meg hogy nem kell néznie a nyomort, Balin érti meg önmagát jóga közben, és szolgának használja a helyieket (erről szól a fent linkelt poszt). De a jótét lelkeket is, akik “megismerik”, “érteni akarják” a helyiek életmódját, Afrika-, Dél-Amerika- és India-mániások, sajnálkoznak, talán segíteni is akarnak, aztán iszkolnak haza a hőfokszabályozós zuhanyzójukba.
Gondolkodom azon is, hogy hol nem általános a korrupció. Mi a közös ezekben az államokban? Csak északi féltekés, gazdag, protestáns országokban (és majdnem mind királyság, hercegség, Svájc a kivétel) nem hat át mindent a mutyi. És még Japánban.
Vagy hogy melyek az ún. high trust társadalmak, amelyekben az egyszerű emberekkel vegyülve is biztos lehetsz, hogy nem vágnak át. A kofa, a taxisofőr. Csak pénzkérdés lenne? (De mi van Amerikával?) Becsületkultúra, szégyenkultúra és ezek összefüggései a mindennapi élettel.
Vagy a gázai helyzet. És Irán.
Én eltávolítottam magam a médiától, pontosabban: tudok róla, hogy az ott narratíva, nem pedig a valóság, drukkereket termel ki, akiket a véleményekkel és érzelmi alapon rángatnak. Így például a palesztin helyzetről azt tudom mondani, hogy
nem tudom.
Nem az én országom, nem igazán értem – sok-sok olvasás után sem – a helyzetet. Tehát em fogok polarizálódni, egyik oldalon sem kiáltozni. Sokakkal ellentétben nem merek nagy állításokat, főleg igazságot tenni. Már csak azért sem, mert ennek az egésznek nincs az én életemre, a magyarokra nézve különösebb relevanciája.
Sok butaságtól és öncélú poszttól megkímélhetnénk a világot, ha nem fontoskodnánk moralizáló szövegekkel mindenben. Államom persze barátkozzék inkább a kultúrnéppel (a másik egyébként nem is állam). Ha az volna a kérdés (és ez már gyakorlati), hogy izraeli család költözzön-e a szomszédomba, vagy palesztin, nem haboznék a válasszal, de szerintem ezzel senki sem. Az iszlám minden értékünkkel, a jóléttel, a szabadsággal, nőjogokkal ellentétes. De moralizálni, kommentekben veszekedni, játszani a geopolitikai szakértőt…?
Meg egy kicsit nem értem, hogy a magyar hangoskodók hogy nem szégyellik, hogy a globális progresszió szólamait veszik át és szajkózzák, a legkülönbözőbb témákban. Ez is csak azért van, mert alig pár ezren olvasnak angolul.
Hol savaznak nőket, miért pont ott, mi a motiváció? Hol jó élni, én hova utaznék? Miért akar mindenki, aki egyébként ostorozza a léha Nyugatot, mégis ott élni? Olyan országokban, ahol nincs államvallás?
A saját terveim: Biarritzba, Korzikára, Norvégiába, Rigába mennék még az életben, talán Üzbegisztánba, Japánba.
Alig van olyan ország, ahol jó élni, valamivel több, ahol nem nagyon rossz. India és az egész környéke, Dél-Ázsia sűrű országai egyetlen nagy segglyuk.
India, ez a gigantikus, ősi kultúra, döbbenetes épületekkel és szellemi hagyománnyal gyarmat volt, nem birodalom (Kínával ellentétben). A világ legnépesebb országa, legnagyobb gazdasága így sem tudta megoldani a 21. századra, hogy legyen rendes szemétkezelése, ivóvize, szennyvízelvezetése, átlátható közigazgatása, polgárainak jogegyenlősége és – a legenyhébb kritériumok szerinti – általános jóléte. Azt sem, hogy a halottakat és állattetemeket minimális higiéniával kezeljék, gyereklányokat pedig ne erőszakoljanak tömegesen.
Csakis a szegénység az ok? Van ember, nyersanyag, kincsek, függetlenség, tenger (ami a jólét és uralmi pozíció záloga), Gandhi, intellektus, hosszú múlt, és mégis, emberek tömegesen halnak meg az utcán. A kasztrendszer maradványai tovább élnek, sújtják a szegényeket és különösen a szegény nőket.

És nem lehet mindent a szegénységgel vagy a gyarmati múlttal megmagyarázni, sőt, háborús viszonyokkal sem.
Ismerem a tipikus felcsattanást, jön az összetrumpozás, de akkor is leírom: a kultúrák nem egyenrangúak. (Ezt mindenki tudja is.) Nőknek pedig egészen sok országban nincsen semmiféle garancia. A tesztkérdés: innen nézve, ahol nem savaznak nőket, élnéd-e ott egy átlagember életét. Én Chilében, Csehországban, Görögországban, Argentínában minden további nélkül.
Érdekes, hogy ennyire kegyetlen cselekmények, elképesztő sorozat- és nőgyilkosságok, kínzások, mint Indiában és Pakisztánban, főleg Amerikában vannak még. Európára nem jellemző. Amerikában meg talán túlságosan magától értetődő az anyagi jólét (az ottani szegényeket középosztálybeli magyarok irigyelhetik), és ehhez képest az általános szellemi jólét alacsony fokú, elsilányított, üzleties. Amerika nagy fejtörés.
rövid posztok hete 2.: miért ne higgy automatikusan az érintetteknek?
Nemrég a Wikipédia-szócikkembe transznemű aktivisták (Balta Fruzsina, Hegedűs Bálint) beleszerkesztettek egy TERF-szakaszt gondos lábjegyzetekkel, bosszúból, hogy célponttá tegyenek. E poszt linkjét is beszerkesztem majd oda.
Nem én írtam, de az álláspontot osztom a magyar szcéna ismeretében a magukat nőnek mondó férfiakról. Fontos, hogy mindez a magyar olvasókhoz is eljusson.
Az aktivisták névvel-arccal csupa szimpatikus, együttérzést generáló, ártalmatlan állításokat tesznek: hétköznapi emberként ők csak élni szeretnének békében, de bántják őket a tudatlanok/gyűlölködők. Ez csak reklámszöveg. A névtelen csoportjaikban elengedik magukat, és megmutatják valós, borzalmas motivációikat.
MarieCate Delvey és Róisín Michaux összegyűjtik a beszámolókat: a perverzió tipikus és tömeges. Ismerek transzkodó férfiakat én is, beszélgettem velük, olvastam regényeiket. Nagyon durva. Nem az a kérdés, őszinte-e (szenved-e). Amit enged magán elhatalmasodni, az a normális (bűnözésmentes!) életviteltől eltántorító, nőgyűlölő parafília. Természetesen rossz nekik: ilyen késztetésekkel élni pokol – de ez nem a társadalom hibája.
Bővebben…rövid posztok hete 1.: miért NE menj “önismeretbe”
Már az idétlen rag is…! TerápiáBA mennek, tehát analógiásan önismeretBE is.
Úgy értve, hogy butus megmondókat követnek BE, gagyi sikerkönyveket vesznek netes trendek alapján, onnan “értik meg magukat”.
Nem valami pszichológuszseni ébreszti őket rá négy év alatt ötmillióért. Elmélyült gondolkodás sincs. Semmi önálló, fájdalmas folyamat. Minden kontent. Tucatemberek tucatproblémái: én is szuszogok álmomban, milyen pontosan írja!
Kész, tetszetős paneleket mondanak fel, “megértették magukat”. Továbbosztják kontentnek, élvezik a lájkokat.
Tele a facebook: a férfiak szexuális frusztrációja, ki a vonzó férfi, miért válnak el a nők, miért nem nősülnek a férfiak, miért élnek egyedül fiatal nők, és hogy akarnak-e gyereket (és miért nem).
Aki a neten okoskodik, az vagy a saját sztoriját meséli: akkor lesz tétje annak amit ír, és a mondataiban szenvedély. Vagy pedig hűvös kívülállóként: kócsok, mentorok, Angéla. Gyerektelen nevelési tanácsadók. Csóró pénzügyi szakértő. Ő tanulta ezt, van ilyen tudományág, “rálát”. Általában, elméletben beszél “jelenségekről”, ezt mondhatjuk.
De nem mondjuk.
Rendkívül ízléstelen azon háborogni, hogy miért szerelmes valaki más, “túl van ez hangsúlyozva”, miközben az illető nem élte meg soha. Öregasszonyként verni az asztalt az abortuszért, fiatal nők döntéseibe károgni, miért vállal gyereket. Kövéren-lustán aggódni azokon, akik túledzenek, szúrják magukat szemaglutiddal, anorexiásak. “Külső, józan szem?”
De a sajátélményesek is döbbenetesen torzítanak, elfogultan.
Mind önigazol. Magáról ír és magát keresi, védi mások szövegeiben. Ugrik, hogy őt elnyomják.
Bővebben…áldozatipar (folytatás) (2.)
Nagy elánnal kezdtem írni a leleplezést, mert az általános naivitás és érzelgés és a Sanyika-ügy dicstelen kimúlása közepette reválációnak tűnt közölni, hogy
a súlyos személyes válsággal küzdő emberek nem hősök
(idáig kb. Feró Dalmát idézem ebből a cikkből),
sőt, inkább manipulátorok: a szenvedésük mutogatásából és az önfelmagasztalásból jelentős hasznuk származik. Akár sztárrá válhatnak, kattintást generálhatnak, személyes krediteket (hitelességet) szerezhetnek, és megússzák a trashkontenttel járó közröhejt is, hiszen KI NEVETNE EGY BETEG EMBEREN? Sőt, kinek jut eszébe a lájkkoldulókról bármilyen bírálat? A meghatódó közönség észre se veszi, ha az efféle sztárok tehetségtelenek, ha alkalmatlanok kinyilatkoztatásokra. Ha csakis önmagukat képviselik, ragozzák, fényezik, és szemérmetlenül hódoltatnak maguknak.
Bővebben…áldozatipar
Újabban népszokás, hogy a népek a kommentjeikben vádaskodnak, és felismerhető emberekre panaszkodnak: rokonokra, kollégákra, főnökre, randipartnerre. Gyakran azok posztjai alatt, akik a traumáikról üzemszerűen írnak, és bevételt, hírnevet szereznek így. A kommentelők a panaszposztra licitálva “velem is hasonló történt” felütéssel mesélik el a sajátjukat. Ez meg is emeli, komolyabbá avatja a bagatell sértődést. Forrás: a kommentelő. Fú, mindenkivel rettenetes dolgok történtek ám: bedrogozás, gyerekkori erőszak, zaklató ex, munkahelyi fúrás, félrekezelő orvosok, csalók. A történetekben közös, hogy soha semmiért nem felelős az, aki elmeséli.
Ez se volt régebben. Nem így. Szégyenlősebbek voltak, most meg egyenesen élvezik. Ez persze mind nem zaklatás, dehogy, hát ők áldozatok!
A viselkedés a wmn-hez és hasonló energiájú felületekhez kötődik. A nem okvetlen művelt, viszont önsajnálatra, érzelmeskedésre bármikor kapható szerzők tették refrénné a bántalmazás, bullying és zaklatás szavakat. Sajnos, ezek hatalmas problémák napjainkban! Rendszeresen az olvasók gyerekeire, iskolai csúfolódásra hivatkoznak sunyin, majd akkor hadrendbe állnak a “bullying” ellen.
Az kap rá erre az össznépi szörnyülködésre, aki a neten ingert keres, mert a saját élete elakadt, üres.
Ha tehát a wmn-es szerzőket valaki bénának, ártalmasnak, imposztornak tartja, ki meri őket elemezni vagy röhögni, akkor nyilván BÁNTALMAZÓ.
Bővebben…
