a hét főbűn 6.: a restség

  1. A kevélység.
  2. A fösvénység.
  3. A bujaság.
  4. Az irigység.
  5. A torkosság.
  6. A harag.
  7. A jóra való restség.

Sorozatomat, amelynek öt darabját megírtam 2013-4-ben:

a hét főbűn 1.: a kevélység

a hét főbűn 2.: a fösvénység

a hét főbűn 3.: a bujaság

a hét főbűn 4.: az irigység

a hét főbűn 5.: a torkosság

, ezennel folytatom.

Ez a jó a blogban, ha hosszú távon él: nem számít az idő, az sem, ha most mások vannak itt, mint akkor. Magával azonos a blog, nem koptatja az idő, a maga világában léteznek a dolgai, amelyek eleve is önmagából következtek. Újra elővehető az Együtt jobb!, a helyesírás, régi témák is akár. Már el is kezdtem egy műveltségi tesztet! (Pedig a Polldaddy közben megszűnt-átalakult.)

Az összes többi főbűn (jellemhiba) aktív jellegű: cselekedetet, konkrét viselkedést jelent. Persze lehetsz úgy falánk vagy buja, hogy nem tudsz ellenállni, belecsúszol, de mégis aktívnak kell lenni hozzá, dönteni. Tenni a bűnt. A restség (valójában: a jóra való restség) az egyetlen, ami mulasztásos. Amihez elég csak nézni magad elé, és nem felismerni a pillanatot. Bővebben…

arról, hogy miért nem nézek sorozatokat egyáltalán

Egyszer már írtam egy teljes posztot arról, és szoktam emlegetni amúgy is azt a megfigyelésemet, hogy vannak üzemek, amelyek mindenképpen megváltoztatják az életünket. Olyan minőségi ugrást jelentenek az életmódunkban, hogy nem lehet őket okosan, mennyiségi korlátozással, mértékkel használni, mert az életvitelünk léptékét, távlatát, jellegét változtatják meg. Az okostelefon, a facebook lusta használata, a kézírás elhagyása, a légkondi, a háttérrádió, a házhoz hozatott étel, a városi életmód mint olyan (a természetközelihez képest), a pornó, az autóhasználat mind ilyen. Észre sem veszed, beszív, rászoksz, és többé már nem opció az, ami melósabb, ami nem annyira van kéznél, ami finomabb, ami emberibb.

Én nem nézek sorozatokat, semmilyet, hiába ez a trend most, és hiába ajánlják nekem, hogy ez is, az is milyen jó (elhiszem), és neten is nézhető.

Először is, Bővebben…

“nem szeretek futni”

a kifogáskeresés művészete 1.

Szeretném leszögezni, hogy miért írok így és ennyit a sportról.

Normát akarok tán szabni a saját történetemből, személyes sikeremből? Kérdez gyanakvóan Bővebben…

portrék 15.: az igénytelen férfi

esetleg magadra ismersz. vagy a férjedre

Ó, tudom én, hogyan értik általában az igényes meg az igénytelen mellékneveket. Dologiasan: kinek mije van, hogy néz ki, milyen helyekre jár, mekkora kocsi kulcsát pörgeti. Ez az igénytelen emberek igényességfogalma, akiknek sznob az, aki nem így igényes.

Ápoltság, ez is: műszempilla, körmös, csiricsáré ruhák, tárgyhalmozás. Kacatdús vagy épp sivárminimalista lakberendezés, feng shui, hivalkodás, high life.

Spirituális nyünyük, ez a legkellemetlenebb talán, leszólni azokat, akiknek nem pálya az ezó, a jóga, az előző élet, a számmisztika.

Én a tartalmas életre, a sknadináv típusra, a műveltségre, elvekre gondolok. Bővebben…

együtt jobb! 16. – szvoren edina: arról, hogy…

Nos, haladjunk tovább az együttolvasásban, a fifikás szövegek megfejtésében, a közös értelmezésben!

Ennek már a címe is gyönyörűség. Rendkívül trükkös a szöveg. A Magvetőnél jelent meg a Verseim című kötet, ebben egy izgalmas darab az Arról, hogy miért nem lehet gyertyafénynél újságot olvasni egy Föld körül keringő űrhajón. Három sornyi a cím a tartalomjegyzékben!

Szerzőnek szólva, de a szöveg publikus linken fellelhető, egyébként az új, magvetős Verseim című kötet egyik erős darabja.

Bővebben…

ami működik – és ami nem 2.

Ezen a címen különböző témákban vetem össze az értelmes, előrevivő stratégiákat és a kevésbé olyan, néha értelmetlen, néha ciki, manipulatív vagy “rang alatti”, tipikus megoldásokat. Erősen polarizálok: “négy láb jó, két láb rossz.”

És persze az én preferenciáim határozzák meg (mégis, kié?), mit tartok építőnek és mit nem. Ugye a blogger mindig jól csinálja! Azért áll ki vele. Valóságos szakértő!

mindez jól hangzik, és trendi is. én elhiszem, hogy nálatok üres a polc, és nincs szakadt cipőd. de megmondom őszintén, nem értem ezt a minimalizmust. életstílus, divat, design, lakberendezés örve alatt folyamatosan cuccokról lelkesedtek. minden fotón cuccok vannak. órákig molyolsz egy apró süteményen. rúzsokon pörögsz. kilencféle táskát ajánlasz, és van külön szív alakú rántottasablonod is. vagy már kidobtad? fogyasztáskritika? öko? megtisztulás? az egész modern divat, a design, maga a művészet is tékozló, halmozó üzem.

Az önidealizálás vicces, ugyanakkor valóban azért blogolunk, osztunk meg tartalmat, mert van olyasmi, amiről – így hisszük – többet tudunk, hatékonyabban csináljuk, jobb érzékünk van hozzá. Vagy hiszünk egy elvben, amelyet emiatt követünk is.

Ez fontos különbség: elveim vannak vagy önigazolok? Egy hete éles beszélgetésem volt a középső bátyámmal, aki nem tud lejönni a témáról húsz éve: kényelemből autózik, és emiatt szidja a bicikliseket mint akik neki kényelmetlenséget okoznak. Mint a hatalmi helyzetű dohogók (“egyenek kalácsot”), két egyenrangú félnek látja a két csoportot, “jó, de akkor ők is”. Nem véletlenül pont nekem önti ki ezt, piszkálja ez az egész. Pedig nem a biciklisek veszélyeztetik az autós tömeget, hanem a nem emberi sebességű üzem használói, az istenkísértő autósok egymást és mindenkit, ami fontos különbség. Én viszont nem kényelemből vagy szeszélyből nemautózom, hanem elvi döntésből, és bőséggel tudok érvelni döntésem helyessége, morális tartalma mellett. (“Nem gondol arra /ti. a biciklis!/, hogy annak az autósnak milyen érzés lesz egész életében, hogy elütötte?” Nem, erre nem gondol, a saját túlélésére és érdekeire gondol. De úgy tűnik, az autósok maguk sem gondolnak erre, mert ha gondolnának, nem kanyarodnának ki hátranézés nélkül, használnák az indexet, nem gyorshajtanának, nem innának és nem mobiloznának/szopatnának/rúzsoznának menet közben. Áhh, ugyanaz megy mindig.)

Szépen volnánk, ha nem követnénk a saját elveinket. Bővebben…

portrék 13.: aki kínjában fölényeskedik

R-nak

Először érdekes a személye, mert ő “nem olyan”. Van valami ellenállhatatlan azokban az emberekben, akik nem úgy reagálnak, ahogy szokás. Nem kellemesen. Nem futják a köröket.

Aztán egyre kevésbé érted, miért lobogtatja így eléd magát. Miért nem képes kedves és figyelmes lenni, látni benned az embert.

Késő huszonéveiben is kamasz. Heves, éles, dúl. Úgy nőtt fel, hogy az osztályban nem volt népszerű, különc és magányos volt, amit kompenzálnia kellett, ezért kifejleszettte lényéből a könyvtárban ülő vagy komolyzenélő, magányos intellektuellt. Szüleinek pedig általában egy szem gyereke. És ők vagy jótékonyan hagyták, hogy “önmaga legyen”, vagy egy kicsit rápirítottak olykor, hogy barátkozzon, fiúzzon, legyen nőiesebb, menjen a napra, öltözzön előnyösebben, ami persze további dacot szült, mert ő nem és nem olyan, vagy, és ez a legdurvább válfaj: aggodalmaikat és intelmeiket elnyomva mindig megvédték, biztatták, egységfrontba tömörültek vele, a világot hibáztatták, és tették a gyereküket végképp gyűlöletes gyűlölködővé.

Esetleg egy bezzegtestvére van. Akkor ugyanezt a köbön csinálja, a testvér ellen is. (Nekem, mivel én is benne vagyok, három bezzegtestvérem volt. Bezzegségük pusztán abból fakadt, hogy fiúk, ettől voltak fontosabbak.)

Ő aztán nem játszik csillámpónival, mint a többiek, vagy a húga. Bővebben…