keddem

Keddem hajnalban kezdődik – keddem is. Innen kihúztam két sort: általában túl gyorsan merülök az események, avagy a mondat sodrásába. El akarom mesélni hamar, ne raboljam az időtöket.

De nem kell ez a tapintatos hadarás. Ráérsz.

Szépen, sorjában, az ébredés ritmusában.

Ragyog a fény, csend van. Beindul a kutyamozgás. Először mindig az, érzékeli aktivitásomat. Felkelni is jó, erő van benne és várakozás, a nekiindulás izgalma, amely annyira más, másképp jó, mint a maradás nyugalma. Sőt, indulni nem is jó. Mert a menős nap délután éri meg, az ottlét bizonyosságában, vagy utána. A maradós reggel ellenben azonnal, a megkönnyebbülésben: nem kések el, nem jöhet közbe semmi, nem néznek rám hülyén, nem kell magamat elmagyaráznom.

Ebben stressz van, de csak korán, abban ragacs lesz, délután. Bővebben…

honnan tudod, hogy jó vagy?

A kérdés megkerülhetetlen, mert sokan egészen extrém mértékig nem tudják, kik is ők. Jók-e, elég jók-e abban, amit csinálnak – akár szakmáról, akár anyaságról, akár nemi identitásról van szó. Egész életükben nem tudják, és ettől olyan kuszák és szomorúak, toporgóak.

Már az elején kérdezek – a kérdésről:

1. Kell-e ezt tudni? A te dolgod-e tudni, vagy majd a közönség (ha alkotó ember vagy), a jóságod recipiensei, például a gyerekeid megmondják és visszajelzik? Mi van, ha nem jelzik vissza?

2. Mi az, hogy jó, mit is kérdezel ezzel? Valami teljesítmény, vagy a karaktered értéke morálisan: “helyes célok érdekében fáradozom”, vagy hogy értékes vagy…? értelmes az életed? esetleg ez valami rangsor, vetélkedő, és azt jelenti a jó, hogy másokhoz képest hol vagy?

3. Ez egy erős, inherens érzés, tehát belül van, eredendően, vagy edig másoktól függ, a külvilágtól tudjuk meg és aszerint alakul az érzetünk?

4. Aki nagyon tudja, hogy ő jó, az nem csak makacs, egoista, nárcisztikus, vagy, mit is írogatnak rólam mindig: elmebeteg? Bővebben…

mit jelent a… 5.: resilience

Ez a szó nagyon találó és központian fontos életem jelen szakaszában. Megpróbálom körülírni: teherbírás, kitartás, lelkierő, tántoríthatatlanság, állhatatosság, a talpraállás képessége, az “akkor is” szívóssága.

Főnixmadár. Na, ez.

A berlini nők, akik a háború után rendbe rakták a várost, eltakarították a romokat, eltemették a halottakat. Miközben egyébként erőszakolták őket is a szovjet katonák.

Bővebben…

bogáncs újra otthon

Amikor tizenegy éves voltam, nagyon megtetszett, hogy egy kutya is lehet hős és ilyen hosszan megy Skóciában, nagyon erős érzelmi töltete volt a sztorinak. Nosza, elővettem én is a földrajzi atlaszt (5.c), megnéztem a szigetországot, annak is a leghosszabb átlóját (Exeter), átgondoltam a cselekményt, végül is én is ügyes, jó fantáziájú, betűvető ember volnék, és megírtam a Bogáncs újra itthon című regényemet. Rajzoltam is a cím alá cirkalmas színes ceruzákkal, folyót, füvet és kutyalábakat.

Napokig dolgoztam, átolvastam, javítottam, letisztáztam, végül hunyorítva nézegettem, elégedett voltam összességében. De aztán éreztem, nem lesz ez így jó, odaírtam a cím alá, kissé a rajzba folyva: Eric Knight nyomán. Ezzel, hogy nyomán, külön elégedett voltam. Még ez is tetszett magamban.

Már nem nagyok tizenegy éves. Bővebben…

olyan szépeket írsz…

Kedvet kaptál te is, mert a net demokratikus. Annyit olvastál már, annyi minden tetszett, lájkoltad is… megindult a közléskedv. Hiszen te is tudsz ilyet!

Írsz az univerzumról, és hogy kicsike pontok vagyunk benne, de milyen jó a szeretet. És a szöveg végén kihirdeted, hogy te ezzel segítesz az embereknek, és reményt adsz nekik. Könnybe is lábad a szemed ettől!

Lájkolnak is, nem bonyolut a helyzet – hát végül is kinek ártasz ezzel a csacskasággal? Nem írtál semmit, aminek tétje van, aminek mérete van, mint ahogy nem is gondolsz semmi ilyet. Bővebben…

antonia mondja

Szeretnék írni erről egy kicsit, mi történik ott és olyankor, a feminista angolóráinkon, mert hatalmas élmény – ez volt a nagy titkos blogos kezdeményezés április végén, amihez jelszót adtam akkor. Többen csatlakoztatok, és azóta is járunk hetente.

Működik, és én mindig élvezem, ha beindul így valami.

Antonia szellemi vezér, nyelvtanár, érvelőművész, a mi bölcs nővérünk – és egy kicsit a pszichológusunk is.

Mindig öröm van, amikor belépünk, szívbéli üdvözlés. Leülünk a nagy asztal köré, Bővebben…

mire volt jó ez a hét év?

Ezt a részt kiszedtem az új bloggerválaszolból. A felvetés, ami, ha nagyon jóindulatúra átfogalmazom, ilyesmi:

a titkos történetek eleve üzleti céllal íródtak? azért ígérted be őket így, hogy nőjön a bevételed?

– alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjam, hogy is alakult ki az, hogy már produktum is van, nem csak blog, és nem érzem magam kényelmetlenül, ha a munkámért fizetséget várok.

Ugyan, kérdezte a blogger, homlokát aszimmetrikusan ráncolva, miért is ne szeretném, hogy nőjön a bevételem, ha ez nem hiú ábránd, és mindenki, akinek tiszta a szíve, jól van vele? Bővebben…

arról, hogy miért nem nézek sorozatokat egyáltalán

Egyszer már írtam egy teljes posztot arról, és szoktam emlegetni amúgy is azt a megfigyelésemet, hogy vannak üzemek, amelyek mindenképpen megváltoztatják az életünket. Olyan minőségi ugrást jelentenek az életmódunkban, hogy nem lehet őket okosan, mennyiségi korlátozással, mértékkel használni, mert az életvitelünk léptékét, távlatát, jellegét változtatják meg. Az okostelefon, a facebook lusta használata, a kézírás elhagyása, a légkondi, a háttérrádió, a házhoz hozatott étel, a városi életmód mint olyan (a természetközelihez képest), a pornó, az autóhasználat mind ilyen. Észre sem veszed, beszív, rászoksz, és többé már nem opció az, ami melósabb, ami nem annyira van kéznél, ami finomabb, ami emberibb.

Én nem nézek sorozatokat, semmilyet, hiába ez a trend most, és hiába ajánlják nekem, hogy ez is, az is milyen jó (elhiszem), és neten is nézhető.

Először is, Bővebben…

engem az olvasó úgy képzel

…, hogy laptopba bújva élek, csak azt nézem, mi hír, írok, reagálok, mást se csinálok. Ez így van – ha épp sűrű a helyzet vagy szenvedéllyel tölt el egy téma, és nem fingik ki a gépem, operációs rendszerem vagy a netcsatlakozásom, akkor elég sokat vagyok onlány. A blog az a hely, ahol összegződik, amit a világról gondolok és fontosnak tartok közölni. A blogírás mellett teszem ki a tornázós, evős, színházi facebookposztokat, szervezek közös edzéseket, olvasom azokat a netes szereplőket, akik érdekelnek, nézek utána ezerféle szálnak, iskolába rohanok, plezmát adok, mosogatok, főzök, gyerekrajzokat csodálok, sudokut fejtek, rajzolok csomóra kötött nyakú zsiráfot, veszek akvarellceruzát, kockás füzetet, ökomosószert, tejszínt és málnát, ügyintézek három lakásban, mosok, teregetek, bringázom, és persze alszom, eszem, edzek (az edz nem ikes ige!!!), olvasok papírkönyvet, állítok ki számlát, írok képeslapot, mozizom, találkozom a barátaimmal. Így jön ki az a 36 óra, amiből köztudomásúlag egy nap áll. Nem megyek telekre, nem nézek sorozatot, nem osztok meg mémeket, nem köt le a macskás videó, nem viszem szervizbe a kocsit, nem veszek részt családi banzájokon. Bővebben…

a nagy történet

“Nem mindenben értek egyet”, írja az olvasó. És akkor mi van? Már annyi mindenben értettünk egyet, mondom én. Újabban azokat a témákat tartom kihívásnak itt a blogon, és ezek foglalkoztatnak igazán, tartósan és intenzíven, amelyekkel nem számíthatok egyetértésre, táborképződésre, még azok körében sem, akik céljának megfelelően, értelmesen, ferdeség nélkül és régóta olvasnak. Ún. innovatív tartalom. Milyen az, amikor nincs palló, nem tart meg az előre várható szimpátia, a megképzett “mi bezzeg”? Zavarjunk csak össze mindenkit, érezze egy kicsit mindenki nehéznek a felvetést. Merjünk ennyire belenézni a mélyébe… Ezek persze nehéz helyzetbe hoznak, dől rám a következmény. Nincs mivel dicsekednem: én is zavarodom, rám is vonatkozik. Annyival vagyok előrébb, hogy nem félek ezektől a témáktól.

Neked van nagy történeted? Túlélted, legyőzted, elvesztetted, vagy kisebbségbe tartozol? Bővebben…

törésvonalak

Rém erős ám az emberekben ez a dobozba rakási késztetés. Mindenkit el kell helyezni az ismert kategóriákban, mert anélkül nem értelmezhető. A pillanatban, az épp aktuális interakcióban nem tudunk vele mit kezdeni. Sem változásában, a dolgok képlékeny és relatív természetében.

Kicsit torzít a dolog, meg rohadtul igazságtalan is, félrevezető, nagy hibaszázalékú, valamint képmutató is, de sebaj. A biztonság a legfontosabb.

Előnyöm vagy hátrányom származik-e belőle, ha jóban vagyok vele? Esetleg semmi? Menő-e vagy ciki vele mutatkozni?

Elképesztő, ahogy leírnak, jellemeznek. Amikor nem az egyedi mintázatot nézik, a szőttes valódi színeit, hanem a besorolással kezdődik az egész, és aztán azon is csorbul ki. Rám mondják, már torzítva, hogy én x vagyok, majd azért rónak meg, hogy nem vagyok x, nem is vagyok eléggé x, nem vagyok következetes! Én azt mondom, nem x-ben kéne gondolkodni.

(Szeretnél valami dobozba rakni, de engem nem fogsz tudni… ezt se mondtam annak, aki a minap azt fejtegette, hogy de azért én egy kicsit nem vagyok normális. Elmentem, töltöttem egy pohár vizet, belepottyantottam egy szív alakú jégkockát. Újabb homlokránc.)

Tényleg nem értenek. Ki is beszélnek, bőszen.

Legyél gazdag, de akkor az azt jelenti, hogy kocsi, trendi öltözet, ennek megfelelő barátok, saját családi ház és cégek. Bővebben…

én nem mondok ilyet

Ó, basszus, nem értitek.

Akkor megpróbálom másképp.

Én itt mesélek magamról. Magamról mesélek, nem lehet másképp, mert ezt a blogot én írom – az egyik legfontosabb komponens a személyesség, és még változatos is akarok lenni. Szinte minden nap írok valamit, el kell hát mesélnem sok mindent, a világról, a gondolataimból és az életemről.

Elmondom a döntéseimet, és tudok érvelni is mellettük, mert tényleg jó okkal döntöttem úgy. És elmondom azt is, ami velem csak úgy megesett, ami nem döntés, annak is lehet tanulsága, de az azért más. Elmondom a hibáimat, fejlődési lépcsőfokaimat, zsákutcáimat, kételyeimet is. Nincs szó arról, hogy “ide nézzetek, így jó, csak így”. Nem hirdetek programot.

Nekem se jó minden így, pedig ez az én életem, de nem minden eleme döntés eredménye. S hogy másnak mi jó, azt pláne mit tudhatom…?

Nem is dolgom tudni.

A történetek ugyanis, minden tendencia ellenére, meghökkentően különbözőek tudnak lenni, ezért nincsen érvényes és egyirányú útmutatás. Bővebben…

honnan tudom?

Belelógok én az életetekbe. Nem alszom éjjel emiatt. Habozok, kirakjam-e a bejegyzést, és nem magam miatt. Hogy kiben mit váltanak ki a szavaim, mekkora a felelősségem, kit sodor mélységes belső válságba a mondatom. De én nem tudok nem így írni. Igen, felhasználok mindent és mindenkit. Elsősorban önmagamat. Bővebben…

önéletralyz

2014. januári bejegyzés

Születtem, elvegyültem és kiváltam.

Születtem a Sárkány évében, negyedik gyereknek, s a második emeletre vittek haza, kétszobásba. Már akkor is arra járt a nyolcas busz. Mindez az S-kanyarnál történt. Ma, újra, megint abban a kerületben lakom. Két utónevem lett, szüleim kompromisszuma, a bátyáimnak egy-egy jutott.

A családom még őrizte a kissé idegenkedő, ám jellegzetes Kádár-kori békét. Hősies anyám vasárnaponként, mert ez még a szabad szombatok ideje volt, halkan csomagolt össze minket, hogy havat, napot utáló, délben kelő apámnak nyugalma legyen. Úgy buszoztunk föl a Normafára. Két és fél éves koromtól síeltem. Én voltam a mostani Normafa-rendezés előképe és provokatőre, 1981-ben, ahogy caplattam fel a rugós kötésemmel oldalazva a hegyoldalban.

Egyéves koromban dzsungelszerű telket vettek följebb a hegyen a szüleim. OTP-kölcsön és harmincéves építkezés kezdődött. Így lettem budai úrilány. Sosem voltam az. Bővebben…

elemi kíváncsiság

2013. decemberi bejegyzés

Elemi és olthatatlan és szerteágazó. Mindig is az volt, és egyre inkább. Szerencsére az írás és némi lektorálás főfoglalkozásom lehet, és nem köti le időmet, tereli el a figyelmemet más.

Rengeteg e-mailt és üzenetet kaptam az elmúlt napokban, köszönöm. Bővebben…

metablog 3.: trollok

Határozott szerzőijog- és kommentmoderáció is kell ahhoz, hogy jól működjön a blog. A szerzői jog tiszta: amit én írok meg, abból ne szerezzen más magának előnyt, főleg ne üzletit, és száradjon le a mindene, ha sunyin lelopja a maga céljaira, és kontextus nélkül teszi közzé Bővebben…