én leszek a belügyminiszter

A tegnapiban, amit olvassatok el, mert nagyon ömlött, írtam ezt:

Én legalább húsz komolyan vett forrástól kaptam meg (…), hogy nekem kell az amúgy rendben lévő világhoz felzárkóznom. Hogy ismétlem a helyzeteket, én választom ezeket, elődeim sorsát élem önkéntelenül, bevonzom (halljátok a szirénát?). (Azt is letartóztatnám, aki ösztönnek nevezi az önkéntelen, nem tudatos reakciót.) (Meg aki úgy köszön, hogy szép napot.)

Újak és középhaladók kedvéért, hogy ez mire utal, mert nem ma kezdtük, összegyűjtöttem a belügyminiszter-motívumot a blogról: Bővebben…

mint valami vakság

Csak belealudtam tegnap a gyerekaltatásba! Itt várt pedig a háromnegyed bejegyzés, a fejemben meg a további mondatok. Nyolckor ébredtem. Cuki volt egyébként a bújásuk, olyan mézízű. Hanyatt fekve diafilm. Hogy lehet kitisztítani a diavetítő lencséjét?

Egy gyakori félreértést oszlatnék el: Bővebben…

metablog 3.: trollok

Határozott szerzőijog- és kommentmoderáció is kell ahhoz, hogy jól működjön a blog. A szerzői jog tiszta: amit én írok meg, abból ne szerezzen más magának előnyt, főleg ne üzletit, és száradjon le a mindene, ha sunyin lelopja a maga céljaira, és kontextus nélkül teszi közzé Bővebben…

metablog 2.: számok, identitás, olvasók

2013. októberi poszt

Az ember a blogján eleinte, és aztán mindig, a statisztika bűvöletében él. Egészen mámoros ettől. Lesi az oszlopokat, hány kattintás jön, és hányan kattintottak, mennyi a napi, heti és havi átlag, a növekedés, milyen országokból jönnek, egyes bejegyzéseket hányan olvastak, innen hova kattintanak. Próbál ezekből tanulságokat levonni, megismerni az olvasó működését. Látja, hogy a szex Bővebben…

metablog 1.: a kezdetek

2013. októberi poszt

Most induló sorozatomban arról írok, hogy nekem milyen blogot írni. Mik a nehézségeim, tapasztalataim, hogyan látom a műfajt és az én helyemet benne. A sorozatnak külön menüfüle lesz, és ott olvashatjátok. Több bloggertárs kérésére is teszem ezt, de nekem is hasznos így összefoglalni, ránézni ez elmúlt másfél évre.

Blogot írni — ilyen blogot — rendkívül időigényes, valóságos életforma. Bővebben…

monológ

Dininek

Ja, ennek ilyen női váza van? Jaj, akkor megpróbálom másképp. Nem éri át, elő kell vennem egy másik alkalmasságot. Na. Ez így nagyon szovjet? Á, nem esik le. Én? Én hetvenhétben kezdtem. Utálom, mint a szart. Akkor maga hány éves volt? Bővebben…

a biztonságos középen

De régen akarok erről a mechanizmusról írni! Júniusban akartam, és most ihletett meg újra az élet.

Gondolkodó, jó szándékú, jó fej férfiak és nők, akik amúgy elítélik az egyenlőtlenséget és a családon belüli erőszakot, legalábbis magukat ilyenként határozzák meg, azt mondják nekem:

Azért nem kell végletesnek lenni!

Nem minden férfi ilyen! Nem mindenki elnyomó!

Te miért gyűlölöd ennyire a férfiakat?

…szerintem a hagyományos nemi szerepeken belül is lehet normális és kiegyensúlyozott párkapcsolatban élni, nem kell ahhoz lebontani minden társadalmi berögződést, ugyanis azok között nem csak rosszak, de jók, vagy legalábbis célszerűek is vannak.

van nagyon sok férfi, aki pelenkáz és mosogat!

van, ahol a nő a bántalmazó!

miért nem adunk még egy esélyt nekik? a családon mint egységen kellene segíteni!

Sokan hallatják így a hangjukat, nem okvetlen kiemelkedő gondolkodók, de a közösségi médiának hála, tudhatjuk, mit gondolnak. Ők már nem (nyíltan) homofóbok/opportunisták/nőgyűlölők/rasszisták/elitisták, csak a zsigereikben, reflexeikben. Aki pedig ott is tudatos, vagy szót emel a kirekesztés rejtettebb formái ellen, az kukacoskodó, egyoldalú, túlzó, kényszeres, aki minden viccet elront, mert sose lazul bele a többiek automatizmusaiba.

Besorol mindenki a biztonságos középre. Világnézetét, véleményét az határozza meg, hogy miért várható a közegében a legtöbb jutalom, illetve a legkevesebb szankció. Beleszagolnak a levegőbe, érzik a széljárást: azt már rég nem fogadják el, hogy a nőnek a konyhában a helye, ez már nem menő. Mondják helyette, amit illik mondani 2013-ban, Európa közepén egy felvilágosult értelmiséginek: annyit pont és nem többet, csak szép biztonságosan, nehogy már én legyek az innováció. Feladat kipipálva: azok a torz lelkű férfiak ne verjék a nőket szerintünk se, hát szörnyű. Mi viszont rendes emberek vagyunk. Te mit pattogsz itt? Nem érted, hogy már mondtam, hogy elítélem őket? Csak nem szeretem, hogy ilyen egyoldalú vagy!

Az okok, nagy összefüggések maradnak rejtve így. Szembenézni azzal, hogy mindenkit átitat ez a dinamika, az nem megy. Önmagunkkal szembenézni, akik ugyane rendszer részei vagyunk, az nem megy.

Azt hiszem, ha megpiszkálnánk, mit gondolnak, kiderülne, hogy nem igazán értik a jelenség méreteit, okait, csak a maguk rendesember-öndefiníciója érdekli őket kedvező áron. Nem értik, hogy a családon belüli erőszak nem valami deviancia, amit durva kinézetű és lelkű, tőlük mindenestül különböző emberek követnek el valahol a messzeségben, hanem olyasmi, amit mindannyiunkra ható mechanizmusok tesznek lehetővé. Mi is részesei vagyunk a problémának az erőt pártoló hajlamunkkal, az előítéletekkel és a magunk végiggondolatlan reakcióival. És nem értik, hogy mindaz a változás, ami mégis történt, nagyrészt bátor embereknek, progresszív gondolkodóknak köszönhető, akik nem a levegőt szimatolták, nem féltek, ki mit szól, csak képviselték, amit fontosnak gondoltak.

Végiggondolni a tendenciákat? Nyitott szemmel járni? Minek a békétlenkedés, az örök gyanakvás? Csak szépen, mérsékelten. Ezek fontos témák, de értsd meg, nem lehet mindent azonnal. Szép fokozatosan. És pártatlanul kell, nem szabad elfogultnak lenni! Ne fogjuk fel harcnak, nem szűnhet meg a párbeszéd lehetősége!

Mintha az igazság középen lenne az oldalára borult világban.

Az ún. beszélgetés, vita, másik oldal megvilágítása! Jaj. Nem jól harcoltok. Már olyan jól haladt ez az egyenlőségügy, erre elrontod! Mondják azoknak, akik egyáltalán tettek és elértek valamit.

Dézsa példája nagyon sűrűn mutatja, milyen is valójában az internetes szólásszabadság, amelyet Anita Saarkesiantól is számon kértek, miféle szankciót kap az, aki valamiről, ami a magabiztos tumblis jócsávóknak, a női testekkel, szexszel és erőszakkal poénkodóknak nincs ínyére, következetesen beszél. Pedig nem ellenük teszi, csak úgy, nem bugyuta amerikaiimport másokat nevetségessé tevő mémeket oszt meg. Mennyire nem bírják elviselni! Miféle fogalom és botrány a jelenléte, és mennyire irreleváns, buta érvekkel jönnek, hogyan próbálják kicsinálni.

dézsával az a baj, hogy a makcsasága meg a lovacskás szemellenzős hozzáállása miatt a sajátján kívül más nézőpontot meg sem hajlandó hallani, nemhogy megfontolni.

emiatt pedig a legtöbben, akik felületesen nézik az egész témát nem zat látják, hogy itt van valaki, aki próbál jó dolgokat csinálni meg kimondani oylasmiket, amiket kéne, meg kiállni olyanok joagiért akik nem tudnak/nincs lehetőségük rá. nem, mindenki (küztük lassan énis erre hajlok) úgy veszi le dézsát, m,int baszatlan véresszájú hülye köcsög feministát.

és az ilyenek miatt, ha egy aránylag “civil” beszélgetésben is előfordul egy-egy hasonló téma, meg nomrális emberek kevésbé elvakultan próbálnak hasonló témákat boncolgatni, akkor le vagyunk dézsázva. na kérem ez a baj. hogy az ő fröcsögése miatt a fontos témákat emg sem hallják, mert elkönyvelnek egy hülye hisztis “szarfaszú baszatlan hülye álszüzkurva”-nak.

Innen. Ezt pont egy nő írta.

Fröcsögés…! Hisztis. Dézsánál kevesen érvelnek józanabbul és személytelenebbül, erőszakmentesebben, ehhez még árnyalt és sok szempontú is, van humora, ráadásul elképzelhetetlen angolszász olvasottsága van. De neki meg kellene fontolnia, amit a tiltakozók mondanak, csupa indulatos tagadás, lózung — ugyanazok, mint itt, csak tömörebben. Az a provokatív benne, hogy nem hagyja magát.

A mérsékelt, az el nem vakult, az persze úgy nézne ki, hogy leír valamit: kék a bögrém! (ráadásul ezt Dézsa így: “én azt egy valid állításnak tartom, hogy a bögrém kék és van esélye, hogy másoknak is kéknek tűnhet”), erre a tumblis reakció: halljátok, már bögréről beszél! höhö! nincs is bögréd! aki feminista, annak nem lehet bögréje! én mondom, a bögrék sárgák szoktak lenni! szerintem csak vádolod azzal, hogy kék! és mikor döntöttek meg utoljára?, kb. ez a színvonal, és akkor lássa be: ja, nincs is bögrém, tényleg! kösz! Ilyen lenne, aki nem elvakult. Mintha minden érvelés egyforma színvonalú lenne, mindenkinek a szava megfontolandó lenne. Amúgy mindenki, aki kicsit is értelmezhetőt ír, komolyan van véve és tiszteletteljes választ kap. Ja és nem kell egyetérteni mindenben, akkor sincs semmi, nem kell mindenről vitázni sem.

Valami biztosan megérintette őket, hatott rájuk Dézsa, egy pillanatig hezitáltak, és ezt az aszimmetriát szeretnék feloldani azzal, hogy deklarálják: Dézsának is meg kellene fontolnia az ő érveiket. A nyakába varrják az irányzat sikertelenségét, miközben fogalmuk nincs erről a gondolkodásmódról, ők maguk nem olvasnak és nem kérdeznek, feltűnésmentesen meghúzódnak a tömegben. Beállnak a biztonságos középre. És itt az igazi ok: hogy szeretnék magukat kivételnek érezni.

Csak hogy érthető legyen a rendkívül erős reakció mindarra, amit dézsa művel, a saját példámat hozom fel: én rendes, jól szocializált férfi vagyok, tisztelem a nőket, és imádom a társaságukat. És amikor dézsa bármelyik írását meglátom, akkor az tombol a fejemben, hogy A KURVA ANYÁDÉRT ÁLTALÁNOSÍTASSZ ÉS VESZEL BELE ENGEM IS A BETEGES VÍZIÓIDBA, amit a férfitársadalom 99%-áról gondolsz?!?!?!?!

(…)

a Dézsa félék (…) olyan törvényeket hozatnának, aminek hatására egy gátlástalan nő megnyomoríthatja egy ártatlan, normális férfi életét pusztán bemondásra

Innen.

Ja, hát ja.

érdekes, hogy egyetlen ember amúgy tisztelettel, korrektül megfogalmazott, csak a többség számára nehezen emészthető álláspontja miatt habzó szájjal páriát csinál belőle a fél tumbli, közben vele szemben egészen durva dolgokat meg lehet tenni, mielőtt a jajnemvagyokfemancipuncitumbászoknak ebből valami megüti az ingerküszöbét.

Na.

A kérdés valójában az, hogy mit kezdünk azokkal, akikkel tulajdonképpen egyetértünk, de túlzónak, teoretikusnak, szélsőségesnek tartjuk őket, mert nem akaródzik sem komolyan vitázni (az melós), sem szembenézni a korlátainkkal. Mit kezdünk azokkal, akik következetesek?

Szerintem figyelnünk és hallgatnunk kellene leginkább, és becsülni őket, hogy merik széllel szemben is, vagy ha nem érdekel a téma, akkor semmi dolgunk vele. Ahogy elnézem, ők viszont zavarba jönnek, agresszívak és vitaképtelenek lesznek. A zavart úgy próbálják feloldani, hogy elkezdenek személyeskedni, Dézsa álláspontját traumának tulajdonítják, hibáztatni kezdik a kommunikációja stílusáért. És ez nem az egyértelmű gyökkettő, a férfihangos érvelés. Őszerintük ezek igenis fontos problémák, csak nem így.

ugyanmár milyen trauma/sérelem érte őt, hogy enynire és ilyen stílusban képviseli a hozott témákat???
amikel alapvetőne nincs semmi bajom, mert jó részükkel igenis kell foglalkozni…. csak nem ilyen stílusú képviselők által felvezetve :S

Innen.

Született szemellenzős, akit valamikor a múltban valami sérelem ért és azóta is képtelen magát túltenni rajta mind pszichikailag, mind lelkileg. Van egy ismerősöm, akit még jópár évvel ezelőtt megerőszakoltak. Volt egy kemény éve utána, de talpraállt. Nem általánosította le annak az alaknak a viselkedését az egész férfitársadalomra. Férjhez ment, született két gyönyörű gyereke. Life goes on, vagy ahogy magyarul mondják, az élet megy tovább. És ez így természetes.

Ez pedig innen.

Legyünk szomorúak és nagyon fáradtak, csukjuk le inkább a laptopot, fogalmazzunk szvorenedinásan, adjunk meggyőződésünk ellenére mégis utóvacsorát a megkésett hisztizőknek, és motoszkáljon bennünk az ószövetségi igevers hidegekről, melegekről és langyosakról, meg az Úr szájáról, de ne legyen kedvünk kikeresni.