én leszek a belügyminiszter

A tegnapiban, amit olvassatok el, mert nagyon ömlött, írtam ezt:

Én legalább húsz komolyan vett forrástól kaptam meg (…), hogy nekem kell az amúgy rendben lévő világhoz felzárkóznom. Hogy ismétlem a helyzeteket, én választom ezeket, elődeim sorsát élem önkéntelenül, bevonzom (halljátok a szirénát?). (Azt is letartóztatnám, aki ösztönnek nevezi az önkéntelen, nem tudatos reakciót.) (Meg aki úgy köszön, hogy szép napot.)

Újak és középhaladók kedvéért, hogy ez mire utal, mert nem ma kezdtük, összegyűjtöttem a belügyminiszter-motívumot a blogról: Bővebben…

mint valami vakság

Csak belealudtam tegnap a gyerekaltatásba! Itt várt pedig a háromnegyed bejegyzés, a fejemben meg a további mondatok. Nyolckor ébredtem. Cuki volt egyébként a bújásuk, olyan mézízű. Hanyatt fekve diafilm. Hogy lehet kitisztítani a diavetítő lencséjét?

Egy gyakori félreértést oszlatnék el: Bővebben…

metablog 3.: trollok

Határozott szerzőijog- és kommentmoderáció is kell ahhoz, hogy jól működjön a blog. A szerzői jog tiszta: amit én írok meg, abból ne szerezzen más magának előnyt, főleg ne üzletit, és száradjon le a mindene, ha sunyin lelopja a maga céljaira, és kontextus nélkül teszi közzé Bővebben…

metablog 2.: számok, identitás, olvasók

2013. októberi poszt

Az ember a blogján eleinte, és aztán mindig, a statisztika bűvöletében él. Egészen mámoros ettől. Lesi az oszlopokat, hány kattintás jön, és hányan kattintottak, mennyi a napi, heti és havi átlag, a növekedés, milyen országokból jönnek, egyes bejegyzéseket hányan olvastak, innen hova kattintanak. Próbál ezekből tanulságokat levonni, megismerni az olvasó működését. Látja, hogy a szex Bővebben…

metablog 1.: a kezdetek

2013. októberi poszt

Most induló sorozatomban arról írok, hogy nekem milyen blogot írni. Mik a nehézségeim, tapasztalataim, hogyan látom a műfajt és az én helyemet benne. A sorozatnak külön menüfüle lesz, és ott olvashatjátok. Több bloggertárs kérésére is teszem ezt, de nekem is hasznos így összefoglalni, ránézni ez elmúlt másfél évre.

Blogot írni — ilyen blogot — rendkívül időigényes, valóságos életforma. Bővebben…

monológ

Dininek

Ja, ennek ilyen női váza van? Jaj, akkor megpróbálom másképp. Nem éri át, elő kell vennem egy másik alkalmasságot. Na. Ez így nagyon szovjet? Á, nem esik le. Én? Én hetvenhétben kezdtem. Utálom, mint a szart. Akkor maga hány éves volt? Bővebben…

a biztonságos középen

De régen akarok erről a mechanizmusról írni! Júniusban akartam, és most ihletett meg újra az élet.

Gondolkodó, jó szándékú, jó fej férfiak és nők, akik amúgy elítélik az egyenlőtlenséget és a családon belüli erőszakot, legalábbis magukat ilyenként határozzák meg, azt mondják nekem:

Azért nem kell végletesnek lenni!

Nem minden férfi ilyen! Nem mindenki elnyomó!

Te miért gyűlölöd ennyire a férfiakat?

…szerintem a hagyományos nemi szerepeken belül is lehet normális és kiegyensúlyozott párkapcsolatban élni, nem kell ahhoz lebontani minden társadalmi berögződést, ugyanis azok között nem csak rosszak, de jók, vagy legalábbis célszerűek is vannak.

van nagyon sok férfi, aki pelenkáz és mosogat!

van, ahol a nő a bántalmazó!

miért nem adunk még egy esélyt nekik? a családon mint egységen kellene segíteni!

Sokan hallatják így a hangjukat, nem okvetlen kiemelkedő gondolkodók, de a közösségi médiának hála, tudhatjuk, mit gondolnak. Ők már nem (nyíltan) homofóbok/opportunisták/nőgyűlölők/rasszisták/elitisták, csak a zsigereikben, reflexeikben. Aki pedig ott is tudatos, vagy szót emel a kirekesztés rejtettebb formái ellen, az kukacoskodó, egyoldalú, túlzó, kényszeres, aki minden viccet elront, mert sose lazul bele a többiek automatizmusaiba.

Besorol mindenki a biztonságos középre. Világnézetét, véleményét az határozza meg, hogy miért várható a közegében a legtöbb jutalom, illetve a legkevesebb szankció. Beleszagolnak a levegőbe, érzik a széljárást: azt már rég nem fogadják el, hogy a nőnek a konyhában a helye, ez már nem menő. Mondják helyette, amit illik mondani 2013-ban, Európa közepén egy felvilágosult értelmiséginek: annyit pont és nem többet, csak szép biztonságosan, nehogy már én legyek az innováció. Feladat kipipálva: azok a torz lelkű férfiak ne verjék a nőket szerintünk se, hát szörnyű. Mi viszont rendes emberek vagyunk. Te mit pattogsz itt? Nem érted, hogy már mondtam, hogy elítélem őket? Csak nem szeretem, hogy ilyen egyoldalú vagy!

Az okok, nagy összefüggések maradnak rejtve így. Szembenézni azzal, hogy mindenkit átitat ez a dinamika, az nem megy. Önmagunkkal szembenézni, akik ugyane rendszer részei vagyunk, az nem megy.

Azt hiszem, ha megpiszkálnánk, mit gondolnak, kiderülne, hogy nem igazán értik a jelenség méreteit, okait, csak a maguk rendesember-öndefiníciója érdekli őket kedvező áron. Nem értik, hogy a családon belüli erőszak nem valami deviancia, amit durva kinézetű és lelkű, tőlük mindenestül különböző emberek követnek el valahol a messzeségben, hanem olyasmi, amit mindannyiunkra ható mechanizmusok tesznek lehetővé. Mi is részesei vagyunk a problémának az erőt pártoló hajlamunkkal, az előítéletekkel és a magunk végiggondolatlan reakcióival. És nem értik, hogy mindaz a változás, ami mégis történt, nagyrészt bátor embereknek, progresszív gondolkodóknak köszönhető, akik nem a levegőt szimatolták, nem féltek, ki mit szól, csak képviselték, amit fontosnak gondoltak.

Végiggondolni a tendenciákat? Nyitott szemmel járni? Minek a békétlenkedés, az örök gyanakvás? Csak szépen, mérsékelten. Ezek fontos témák, de értsd meg, nem lehet mindent azonnal. Szép fokozatosan. És pártatlanul kell, nem szabad elfogultnak lenni! Ne fogjuk fel harcnak, nem szűnhet meg a párbeszéd lehetősége!

Mintha az igazság középen lenne az oldalára borult világban.

Az ún. beszélgetés, vita, másik oldal megvilágítása! Jaj. Nem jól harcoltok. Már olyan jól haladt ez az egyenlőségügy, erre elrontod! Mondják azoknak, akik egyáltalán tettek és elértek valamit.

Dézsa példája nagyon sűrűn mutatja, milyen is valójában az internetes szólásszabadság, amelyet Anita Saarkesiantól is számon kértek, miféle szankciót kap az, aki valamiről, ami a magabiztos tumblis jócsávóknak, a női testekkel, szexszel és erőszakkal poénkodóknak nincs ínyére, következetesen beszél. Pedig nem ellenük teszi, csak úgy, nem bugyuta amerikaiimport másokat nevetségessé tevő mémeket oszt meg. Mennyire nem bírják elviselni! Miféle fogalom és botrány a jelenléte, és mennyire irreleváns, buta érvekkel jönnek, hogyan próbálják kicsinálni.

dézsával az a baj, hogy a makcsasága meg a lovacskás szemellenzős hozzáállása miatt a sajátján kívül más nézőpontot meg sem hajlandó hallani, nemhogy megfontolni.

emiatt pedig a legtöbben, akik felületesen nézik az egész témát nem zat látják, hogy itt van valaki, aki próbál jó dolgokat csinálni meg kimondani oylasmiket, amiket kéne, meg kiállni olyanok joagiért akik nem tudnak/nincs lehetőségük rá. nem, mindenki (küztük lassan énis erre hajlok) úgy veszi le dézsát, m,int baszatlan véresszájú hülye köcsög feministát.

és az ilyenek miatt, ha egy aránylag “civil” beszélgetésben is előfordul egy-egy hasonló téma, meg nomrális emberek kevésbé elvakultan próbálnak hasonló témákat boncolgatni, akkor le vagyunk dézsázva. na kérem ez a baj. hogy az ő fröcsögése miatt a fontos témákat emg sem hallják, mert elkönyvelnek egy hülye hisztis “szarfaszú baszatlan hülye álszüzkurva”-nak.

Innen. Ezt pont egy nő írta.

Fröcsögés…! Hisztis. Dézsánál kevesen érvelnek józanabbul és személytelenebbül, erőszakmentesebben, ehhez még árnyalt és sok szempontú is, van humora, ráadásul elképzelhetetlen angolszász olvasottsága van. De neki meg kellene fontolnia, amit a tiltakozók mondanak, csupa indulatos tagadás, lózung — ugyanazok, mint itt, csak tömörebben. Az a provokatív benne, hogy nem hagyja magát.

A mérsékelt, az el nem vakult, az persze úgy nézne ki, hogy leír valamit: kék a bögrém! (ráadásul ezt Dézsa így: “én azt egy valid állításnak tartom, hogy a bögrém kék és van esélye, hogy másoknak is kéknek tűnhet”), erre a tumblis reakció: halljátok, már bögréről beszél! höhö! nincs is bögréd! aki feminista, annak nem lehet bögréje! én mondom, a bögrék sárgák szoktak lenni! szerintem csak vádolod azzal, hogy kék! és mikor döntöttek meg utoljára?, kb. ez a színvonal, és akkor lássa be: ja, nincs is bögrém, tényleg! kösz! Ilyen lenne, aki nem elvakult. Mintha minden érvelés egyforma színvonalú lenne, mindenkinek a szava megfontolandó lenne. Amúgy mindenki, aki kicsit is értelmezhetőt ír, komolyan van véve és tiszteletteljes választ kap. Ja és nem kell egyetérteni mindenben, akkor sincs semmi, nem kell mindenről vitázni sem.

Valami biztosan megérintette őket, hatott rájuk Dézsa, egy pillanatig hezitáltak, és ezt az aszimmetriát szeretnék feloldani azzal, hogy deklarálják: Dézsának is meg kellene fontolnia az ő érveiket. A nyakába varrják az irányzat sikertelenségét, miközben fogalmuk nincs erről a gondolkodásmódról, ők maguk nem olvasnak és nem kérdeznek, feltűnésmentesen meghúzódnak a tömegben. Beállnak a biztonságos középre. És itt az igazi ok: hogy szeretnék magukat kivételnek érezni.

Csak hogy érthető legyen a rendkívül erős reakció mindarra, amit dézsa művel, a saját példámat hozom fel: én rendes, jól szocializált férfi vagyok, tisztelem a nőket, és imádom a társaságukat. És amikor dézsa bármelyik írását meglátom, akkor az tombol a fejemben, hogy A KURVA ANYÁDÉRT ÁLTALÁNOSÍTASSZ ÉS VESZEL BELE ENGEM IS A BETEGES VÍZIÓIDBA, amit a férfitársadalom 99%-áról gondolsz?!?!?!?!

(…)

a Dézsa félék (…) olyan törvényeket hozatnának, aminek hatására egy gátlástalan nő megnyomoríthatja egy ártatlan, normális férfi életét pusztán bemondásra

Innen.

Ja, hát ja.

érdekes, hogy egyetlen ember amúgy tisztelettel, korrektül megfogalmazott, csak a többség számára nehezen emészthető álláspontja miatt habzó szájjal páriát csinál belőle a fél tumbli, közben vele szemben egészen durva dolgokat meg lehet tenni, mielőtt a jajnemvagyokfemancipuncitumbászoknak ebből valami megüti az ingerküszöbét.

Na.

A kérdés valójában az, hogy mit kezdünk azokkal, akikkel tulajdonképpen egyetértünk, de túlzónak, teoretikusnak, szélsőségesnek tartjuk őket, mert nem akaródzik sem komolyan vitázni (az melós), sem szembenézni a korlátainkkal. Mit kezdünk azokkal, akik következetesek?

Szerintem figyelnünk és hallgatnunk kellene leginkább, és becsülni őket, hogy merik széllel szemben is, vagy ha nem érdekel a téma, akkor semmi dolgunk vele. Ahogy elnézem, ők viszont zavarba jönnek, agresszívak és vitaképtelenek lesznek. A zavart úgy próbálják feloldani, hogy elkezdenek személyeskedni, Dézsa álláspontját traumának tulajdonítják, hibáztatni kezdik a kommunikációja stílusáért. És ez nem az egyértelmű gyökkettő, a férfihangos érvelés. Őszerintük ezek igenis fontos problémák, csak nem így.

ugyanmár milyen trauma/sérelem érte őt, hogy enynire és ilyen stílusban képviseli a hozott témákat???
amikel alapvetőne nincs semmi bajom, mert jó részükkel igenis kell foglalkozni…. csak nem ilyen stílusú képviselők által felvezetve :S

Innen.

Született szemellenzős, akit valamikor a múltban valami sérelem ért és azóta is képtelen magát túltenni rajta mind pszichikailag, mind lelkileg. Van egy ismerősöm, akit még jópár évvel ezelőtt megerőszakoltak. Volt egy kemény éve utána, de talpraállt. Nem általánosította le annak az alaknak a viselkedését az egész férfitársadalomra. Férjhez ment, született két gyönyörű gyereke. Life goes on, vagy ahogy magyarul mondják, az élet megy tovább. És ez így természetes.

Ez pedig innen.

Legyünk szomorúak és nagyon fáradtak, csukjuk le inkább a laptopot, fogalmazzunk szvorenedinásan, adjunk meggyőződésünk ellenére mégis utóvacsorát a megkésett hisztizőknek, és motoszkáljon bennünk az ószövetségi igevers hidegekről, melegekről és langyosakról, meg az Úr szájáról, de ne legyen kedvünk kikeresni.

ők is szenvednek 1.

Felmerült, hogy az erőszakos férfi sem jókedvéből csinálja. Ő is ember. Aki ugyanúgy szenved. Őt sem kéne magára hagyni.

Ezt írta privátim az olvasó: Bővebben…

micsoda este!

Micsoda? Pénteki. Mesélhető, mindenesetre. És ifjonti derű, hangulat és élmény.

Prológus. Gyerekekért oviba Lőrinccel, biciklivel és kutyával, utána Szamos, sütizés. Robogás haza: bébiszitter jő, színházba megyek: a Mohácsiak Liliomfijára. Liliomfiára, jó. Száguldok az őszi estében, telihold alatt, le az Istenhegyi meg a Hegyalja úton. Odaérek.

Állapotom. Fáradt vagyok, száraz a szemem, kaotikus az életterünk, nem dolgoztam eleget és nem is takarítottam a konyhát, de a nyári ruhákat sem pakoltam el, viszont mostam és írtam bejegyzést. Rohanok, de nem idegesen, hanem felspannolva. Ó, mennyit száguldottam így színházba!

Küllemem. Zöld, túl szexi felső, ez:

IMG_4443(Benetton), Mexx nadrág, barna, többéves, megvarrattam, mert elszakadt a feneke. Ez áll a legjobban, meg se kottyan neki +/- 5 kiló, most ezüst-narancssárga övvel rögzítem (Benetton). Téli, fekete cipő (Leggero), papagájos fülbevaló színes tollakkal (Bijou Brigitte), zöld-ezüst szilikon o’clock karóra. A fiam kabátja, narancssárga, kamaszosan rövid és szűk, de valahogy pont jó, nagyon könnyű, nagyon meleg (Benetton). Narancssárga, csíkos kendő a nyakban (Esprit). Lófarok, Gliss Kur, a lányom csillagos hajgumija (Okaïdi). Szempilla (Clinique). A szempilla öltöztet! Rágó (Orbit). Kesztyű, narancssárga irha (Bognár kesztyű), ezt nem viszem, csak mondom, Jánostól kaptam. (Sőt, van egy fúrógépünk is, az is narancssárga! Bosch. Beton fúrófejjel!) Bicikli (bambusz), róla még esik szó.

Társaság. Balázs, és, mily meglepő! hivatali minőségében, diákokkal legrégebbi élő barátnőm (úgy értem, a barátság él)(ő is él)(én is), itt a blogon követő a neve, és még a mondott gimnázium pedagógusai, diákjai. Olyan jó, hogy sokat viszik őket színházba.

Az előadás. A Mohácsi-testvérek, István és János újabban végigtarolják a hazai színházakat. Alkotásaik közös jellemzője, hogy

  • hatalmas közönségsikerek, és többnyire szakmaiak is,
  • a szöveg klasszikus, de
  • teljesen felfrissítik, szövevényes poénokkal és aktualitásokkal pakolják tele,
  • az abszurdig fokozzák, érthetetlenül pergő, fejkapkodós, bonyolult,
  • nagyon vicces,
  • a próbafolyamat nagy kavalkád, tele színészi ötlettel, százhúsz tollat használ el a rendezőasszisztens,
  • a színészek zenélnek amatőrként, nem okvetlen hangszeren, és ezen kívül zenélnek zenészek is, Kovács Mártonék.

Nem minden mindig, de ezek a mozaikdarabok. E sorozat általam látott darabjai: a Bolha a fülbe a Radnótiban, amin kiakadtam, és egyáltalán nem találtam viccesnek, viszont erőltetettnek és sértőnek, és azóta (ez még a blog előtt volt) nem is voltam a Radnótiban (de, igen, az igazgatóságon és a Bárány Boldizsáron. Mindenesetre egy korszak lezárult), az Egyszer élünk… a Nemzetiben, életem meghatározó színházi élménye, A nyaralás a Katonában, ami iszonyú vicces. Készül A csillagos ég is a Radnótiban.

A Liliomfi is kellően (nagyon) vicces: helyzet- (leginkább szerepcsere- és félreértés-), jellem-, nyelvi és tárgy(!)komikum tobzódik. Jó az intertextualitás, a rengeteg utalás, élvezetes mint nézőrejtvény és ironikus elem is. Petőfi felbukkanása meglepő, motivált, jelentéses, eredeti. Hihetetlen szövevény az átírt cselekmény, de végül minden szál elvarrva, Istennek képzeli az ember az ilyen rendezőt. Az Örkényre kihegyezett zárlat nagyon szép. Néhány feledhetetlen poén, néha sok már, és nem elég erősek, kicsit akartak, különösen amiket a különben remek Bíró Kriszta mond. A jó ritmus nem könnyű, és ez néha látszik is: az ajtóbevágásnál egészen elrontja Ficza István, és néha, amikor túlcsordul a cselekményhab, és — a második részben — Polgár Csaba fényereje fakul, ki-kijövök az eufóriából, és találgatom: én vagyok fáradt, vagy ők? Ha naivabb néző lennék, nagyobbat ütne?

Polgár Csaba (Liliomfi) elképesztő élmény mindig, láttán, amikor Peer Gynt volt, zokogtunk Jánossal, bár másoknak nem volt ekkora katarzisuk Ascher rendezésétől. Belőle nem hiányzik semmi: arc, hang, éneklés, mozgáskultúra, testalkat, karakter, gondolat, kemény munka, kisugárzás,

…négyszáz premier

Emelje Polgár Csabát mint címszereplőt

A rivaldára: mert belőle, ha

Megérjük, nagy színész váland még.

Elképesztő Für Anikó mimikája, mozgása; friss és erős a vendég Törőcsik Franciska; mindig megrendít Epres Attila (neki több járt volna a színészettől, belém égett a IV. Henrikbeli szerepe); kitűnően sértődött és eleven figura Szandtner Anna; Csuja Imre mindig ugyanazt csinálja, és most is, igaz, azt erősen; Gálffi tanár úr (Különóra! Edmund Kean! Peer Gynt!) remek karakter, kisujjában az egész világ, csak ámulok; macskagyilkolós játéka nyílt színi taps.

Egyébként meg teljesen nyilvánvalóan kibiccent nekem a tapsrendből, és egy pillanatra megzavarodom: ő volna a művész úr? (Nem ő a művész úr, de sokszor latolgattam, ki kap előbb Kossuth-díjat). (Ő.)

És vannak még a zenészek, nagyon jól nyomják, önálló minőség a zene, népies és szürreál. Elnézem a mozgásukat, próbálom megfejteni a különbséget, miben áll a színészek jelenlétének hal-a-vízben jellege, mi a különbség aközött, aki színész, meg aki nem, és hogy milyen természetesnek vesszük, aki színészként áll ott és használja a testét.

Utójáték. A biciklit a tiltás ellenére belakatoltam a nyolcemeletes ház — egyben titkárság és művészkijáró — pincelépcsőjéhez, mert az erős lakatom tönkrement. A tiltó-fenyegető felirat szerint a gondnok az efféle kerékpárt lezárja, és csak ő fogja tudni kinyitni. Tíz után a színházi portás nyitja ki nekem a kaput, és lám, a biciklim lelakatolva, a gondnok végzi a dolgát. Felhívom a kiírványon látható telefonszámot, egy kis vita élesedik a kádári háztömbbizalmi-alkatú férfiúval, aki csak a letolás érdekében adta meg a számát, más, mint a helyzet fölénye, nemigen érdekli. Azt mondja, hétfőn átvehetem a biciklit. Tessék? Ne haragudjon, a magántulajdon védelme jogrendünk alapja, nem lehet önkényesen korlátozni a hozzáférésben — most jogász leszek, jó? –, én elnézést kérek, és többé nem teszem ide a biciklit, viszont el kell érnem az utolsó fogast. Az nem úgy van! A helyzet annyira örkényi, hogy ideges se leszek, csak a fogast szeretném elérni, végszükség esetére rendőrt fontolgatok. Fizessem ki a teret, amit használtam! És az idejét, hogy ő most felöltözik és lejön! Mondom, órabérben? És a lakatot akkor ne? A felirat papírját? Teljesen önkényes, amit csinál, kérem, adja vissza a biciklimet. Erre aszongya: ha legközelebb meglátom, átvágom minden gumiját. És lecsapja. (Apádét nem lett volna szabad.) Ott toporgunk hárman, várva, hogy felvegye minden bizonnyal oldalt csíkos melegítőjét (és lőn), és leliftezzen, sőt: liftezzék az Olümposzról.

Jönnek ki a színészek. Kényszeresen üdvözlöm Epres Attilát, nagy élmény volt, mondom, rémülten érzékelem, olyan, mintha poénkodnék. Nem tudok ellenállni a helyzetkomikumnak, ahogy ott várakozunk: a rajongótábor, mondom a következőnek (Vajda Milán). És a költőnek nézett cimbalmos, Némedi Árpád: Petőfi!, kiáltok. Mosolyog. (Elnézést kérek azért, amit róla írtam, műveletlen és figyelmetlen vagyok, legalább a szereposztásból rájöhettem volna, hát persze.)

Amikor a gondnok, aki viszont bízvást lehetne Gálvölgyi a Csinibabából, lejön, már meg van enyhülve (illetve rájött, hogy engem kár fenyegetni), elpanaszolja, hogy négy biciklije van, és egyet sem tárolhat a lépcsőházban, nem engedi a ház. (Ki lehet vajon a ház, aki neki is diktál? A lakógyűlés?) Tízféle kulcsot próbál a láncba az attribútumjának tűnő kulcskarikáról, segítőkészen kiemeli a szerkezetet a pincelejáróból.

Duhaj jókedvünk van, mégis elérem az utolsó fogast.

must be funny

Regényem főhősnője, Barbara a jelenlegi negyvenegyedik oldalon rámered az elbeszélő-másikfőszereplőre, aki neki barátja, vagy ez nem is biztos (nem úgy értem, hogy most formálódik a fejemben, hogy mi legyen, hanem úgy írom, hogy ne lehessen tudni), és azt mondja:

Nem vagyok nárcisztikus, csak nem tabusítom az önmagamhoz való viszonyt.

Nos, ez a mondat kellett nekem, köszönöm, Barbara. Bővebben…

ötször öt

néz

Nézem a hegyek sörényét, vakítóan sárga most minden, nemsokára elpusztítják.

Néztem A remény paradicsomát — várod a borzalmat, mert tudod, mi minden történhet meg ott vagy bárhol, de borzalom nincs, a várás maga a borzalom.

Nézem a Mohácsiak Liliomfiját az Örkényben.

Nézem, mikor nézhetném Bocsárdi Hamletjét. Nem látok el odáig.

Kifulladásig nézem Godard-t hétfőn, a modern film kezdete, Belmondo nyolcvan éves.

ír

Blogot, csakis: metablog — a blog története és tapasztalatai –, pénzköltéshez való viszony, világnézeti evolúció, érzelmi éheztetés a házasságban, a biztonságos középen, érvelési stratégiák: minden normális ember.

Képeslapot fogaskerekűs bélyeggel régi barátnak.

Cikket (Anya és Apa magazin) iskolaügyben.

Regényt, szalad a fejében, wördbe és ökofüzetbe is átlátszó töltőtollal. Már megint hol van?

Négyeseket alá. Egyre csúnyább a szignó.

eszik

Én mondom: madársaláta, lazaccafatok, Globus majonéz, éppcsak lilahagyma, ropogós bagett. Nincs konyhánk épp.

A hét fénypontja: kacsamáj briósban fügelekvárral.

Manner citromos nápolyi.

Decens, fegyelmezetten szögletes flódni a Szamosban — ó, van-e még olyan túlcsorduló a Wesselényi utcában? Egy szerelmi válság oka, ürügye, jelképe, 2006-ban történt, azóta nem ettem.

Piros foltos zöld szőlő, CBA.

olvas

Alice Munro: Mennyi boldogság! Sok. Tömör. Nem jellemez, csak felvillant, azonnal érted, látod.

Magyar Narancsot.

Sándor Erzsi és Tomi könyvét: Szegény anyám, ha látnám.

sándorerzsi

Az Egy sziget lehetősége hűlt helyét — eltűnt a lakásban. Hollebecque.

AEG főzőlap használati utasítását.

vesz

Remittenda babaruhát a NUBUtól, letisztult, csodás, nagy az újszülöttforgalom.

Egy csajos, ezüst bicskát. Svájci. Jó, hogy.

Domaint: csakazolvassa.hu.

Építkezésről raklapot a konyhába polcnak.

Lila ESPRIT napszemüveget — Ausztriában eltört az ugyanolyan.

Kézzel varrott tündérléptű cipőt. Hopp.

azt is elsajátítják

Ebben a bejegyzésben, ahogy a tegnapiban is, azokat a több éve formálódó észrevételeimet szeretném összefoglalni, amelyek valamelyest megmagyarázzák a sok meg nem értést a nemek között és a párkapcsolaton belül. Bővebben…

azt sajátítják el

Ebben a bejegyzésben, és a holnapiban is, azokat a több éve formálódó észrevételeimet szeretném összefoglalni, amelyek valamelyest megmagyarázzák a sok meg nem értést a nemek között és a párkapcsolaton belül. Miért várnak el ennyire mást a nőktől és a férfiaktól, és mit várnak el a nők maguktól? Mifélék ezek az elvárások? Az azt sajátítják el, és az azt tanulják meg mindvégig rendszerszintű tanulásra vonatkozik, tehát úgy értendő, hogy arra szocializálja őket a rendszer, de már annyit használtuk, hogy nekem is viszketni kezd ez a szocializáció szó. Amit kifejez az elsajátít és a megtanul, az nagyon fontos: én roppant kritikusan kezelek minden esszencialista magyarázatot, amely evolúcióra, biológiai adottságra vagy isteni, esetleg társadalmi rendre vezeti vissza a nők hibáztatását, korlátozását és rendszabályozását, pontosabban amelyik tudományosnak ható, de félig laikus eszmefuttatásokkal igazolja a férfiak privilegizált helyzetét. Nem állítom, hogy “a” férfiak ilyenek, állítom viszont, hogy a nemek viszonyát efféle üzenetek működtetik. A másik, ami kiderül a szóhasználatból, hogy nem egyéni oka van az adott hiedelemnek vagy magatartásformának, nem lelki defektus vagy véletlen jelenség, hanem rendszerszinten épül belénk — mindannyiunkba. Botorság azt hinni, hogy a nők ellenérdekeltként mentesek volnának az elnyomó sztereotípiáktól. Még a tudatosabbja sem az. Nem elsősorban döntés kérdése mindez, a most részletezett hiedelmek és értékrend általános és nagyon mély, leginkább reflektálatlanul működik, és nők beszámolói szerint kísértetiesen hasonlóak a helyzetek, az érvek távoli helyeken, egészen más érzelmi és ember viszonyok között és a különböző társadalmi rétegekben.

Minden férfi ilyen? Nem, de bármelyik férfi büntetlenül élhet ezekkel a meggyőződésekkel, érvekkel, hiedelmekkel. Azért erről írok, mert ezzel van a baj, itt kellene moccanni, ezeket volna jó felülvizsgálni. Bővebben…

összegyűlünk

Lemaradtál a blogszületésnapról? Augusztusban szülted a négyesikreidet? Megbetegedett a cicád? Eddig nem mertél mutatkozni? Csak most találtál a blogra? Szedjed össze magad, elő a koktélruhát vagy a mackónadrágot (dresscode: any), itt az alkalom Bővebben…

együtt jobb! 12.: szvoren edina: trifánné kedves — teljes szöveg

Intenzív, jóféle beszélgetés volt a múlt heti novellaboncolás, nagyon együtt voltunk, és pont úgy megérintett sokakat a Balholmi lányok, mint engem. Aki nem olvasta, ne hagyja ki!

Megrendítő, nyelvileg és emberileg katartikus szövegei vannak Szvoren Edinának — ma beszéljük meg egy rövidebb novelláját! Most se madárcsicser. Ezúttal is szakaszosan teszem fel, mert ennek meglepő mértékben örültetek.

Tárcanovellaként megjelent a Népszabadságban szeptember végén, ez a hosszabb változat itt jelenik meg először. (Ha szeretnéd velünk részletekben olvasni, akkor ne kattints oda!) Bővebben…

s te messze vagy

…s te messze vagy. Hangod befonja álmom…

Vendégposzt. Farkas Viki, a filmek, a külföldi lét és a blog remek ismerője osztja meg velünk a tapasztalatait.

Amikor szóba kerül a távkapcsolat, a saját tapasztalattal bíró beszélgetőpartnerek
általában kifejtik, hogy a távkapcsolat olyan párkapcsolat, ami nehéz, ezért és azért,
mert… Nekem lehet mondani: életem első szerelme is távkapcsolat volt a középiskola
alatt, igaz csak nagyjából hatvan kilométer és pár város választott el minket egymástól.

Régebben egyébként az volt a nem túl finom véleményem, hogy a távkapcsolat
nem párkapcsolat, hanem egy nagy sz@r. Bővebben…

de már túlvagy rajta, nem?

Nem. Nem vagyok és nem leszek túl rajta.

Te akarsz túllenni rajta, pontosabban azt akarod, hogy legyek túl rajta, még pontosabban: felőled szenvedhetek is, csak ne kelljen látnod. Azt akarod, hagyjam már ezt a témát, mert kényelmetlen azt tapasztalnod, hogy a világ nem valami jó kis konstruktív, kellemes hely, viszont jogtalanság, visszaélés, erőszak és fájdalom van benne, amely téged is érinthet, és az zavar téged ebben, hogy ezzel szembesülnöd kell, és még az is, hogy olyan a helyzet, hogy ha jó embernek tartod magad, és hát mi másnak, akkor állást kellene foglalnod, de nem teszel semmit, pláne nem küzdesz ellene. Most én értselek meg téged? Értelek. Bővebben…