apró örömök

Most eléggé álmos vagyok, csak felsorolom a kisebbeket és a nagyobbakat. Kissé elméletiek és közéletre reagálók voltak a posztok mostanában, kevés volt a személyesség és a konkrétum, kivéve az utolsót, amelynek történetmagját viszont nem részletezem (az önismeret fontosabb is). Szóval, mivel tölti mostanában Malacka a napjait? Bővebben…

programajánló

Ha nem mesélem el a kultúrélményeimet, akkor elfakulnak, elvész az élmény, nem biztos, hogy be tudom már építeni a későbbi írásaimba.

Meg kell mondjam, csupa vigasztaló, egyben tartó, megnyugtató élmény volt, mintha volna két lábam, az edzés meg a műbefogadás, és csak általuk nem borulok fel, valamint megvan az egyensúly is. Ezek saját lábak, tehát nem emberi kapcsolataimhoz tartoznak, azok máshol vannak, de például színházról, filmről szenvedélyesen beszélgetünk hű partneremmel, aki a fiam, barátnőmmel pedig Molnár Ferencen mulattunk jókat.

Az elmúlt három hétben olvastam: Bővebben…

annyi minden van, lett

Évi rendes szabadságomról ezennel visszatértem. Nem terveztem ezt a szünetet: életfordulat és megváltozott tudatállapot, valamint rengeteg teendő miatt alakult így, hogy nem tettem közzé posztot egy ideje. Írtam ugyan, mindig írok, de a sok szöveg, ötlet félbemaradt. Elsodort minden egyes nap, nem jutottam hozzá a nyugis, ám szenvedélyes, odaszánt leüléshez, Egy kicsit nem is bántam. Blogos történések, emberi viszonyok is letisztultak, megértődtek így, és a modorosságaimra, nem tökéletesen tiszta szándékaimra is rá volt módom látni.

De a szünetnek vége, Bővebben…

amerika nagy hazugsága

Itt nálunk olyan csönd van: kabóca csak, néha madár rikolt, egy-egy repülő, az esték egészen némák.

Hallgatok én is, és én mindenféléről merengek. Hogy egy kapcsolatnak van-e belső logikája, élettartama, arról… Iránya, üzemanyag-mennyisége és kifogyása? Önállóan, a szereplőktől független saját története? Vagy csakis attól függ az alakulása, amit a két fél beletesz? Ha érzem, hogy ez már nem olyan, akkor tegyek lépést, “csináljam aktívvá” a kapcsolatot, vagy hagyjam?

Ilyen sorsára hagyós, történésekbe simuló lettem: hagyom. Én mindig akartam, cselekedtem, komolyan vettem, ragaszkodtam, kitartottam. Most nem. Felszabadító.

Olvasok sokat, amennyire hagynak. Gyereknevelés, főzés, mosás, kutyázás, takarítás, írás és – nagyrészt – edzés van, szóval ilyen húsz oldalakat, hajnalban, fektetés után, buszon, fogason vagy kávé mellett. Tegnap fejeztem be Lionel Shriver Ennyit erről című regényét. Bővebben…

hősök, áldozatok, erőszak

Mostanában azon filózom, hogy jobb emberré tesz-e a trauma. Ez egy erkölcsi–elvi típusú poszt, tele dilemmával, reflexiókkal, és nagyon szívesen megvitatnám Lobsterrel mindezt.

Ilyesmiről volt már szó (de hát miről nem volt öt év alatt?): hogy mi magunk bánjuk-e azt, ami velünk történt, amibe oly könnyű szívvel belementünk. Talán ez a poszt a leginkább rokon a maival: a szenvedésnek nincs romantikája. Írtam arról is, hogy teher alatt nő-e a pálma, s hogy kívánnánk-e mindezt a szenvedést a saját lányunknak. Ez mindig a tesztkérdés, a lányunk. Mert lehet, hogy magadat kevésbé szereted, a saját szenvedéseidet romanti- és bagatellizálod, nosztalgikusan szemléled, lehet, hogy azt gondolod, szükségszerű annyi kín, ami neked jutott, sőt, jobb emberré tett – és lehet, hogy tévedsz.

Vajon mikor van hamisság és manipuláció abban, ahogyan a szenvedéseinkről szólunk?

Nekem bajom van például azzal – beriaszt az érzékelőm –, amikor valaki a traumájával harsánykodik. Morális, írói és emberi ízléstelenségnek gondolom a vádaskodó, hatásvadász cikkeiket. Bővebben…

fan club

Mindjárt jön az elkezdett mi bajuk a nőknek? harmadik része, de tegnap este nagy élmény volt Morcsányi Gézát hallgatni, akit a Mensa HungarIQa hívott meg egy beszélgetésre.

Beállnék a trendbe, de hát tudtuk korábban is, ha kicsit figyeltünk, színházi előterekben, interjúkból: Morcsányi Géza nagy szellem, emellett elegáns, igényes beszédű, kedves és szórakoztató mesélő. Arról lett híres, azon kívül, hogy dramaturg, hogy minőségivé, egyben üzletileg is sikeressé tette a Magvető kiadót, amelynek húsz éven át volt igazgatója.

Sok részlet, körülmény, előzmény vegyült minden válaszába, de nekem pont ezért volt nagyon szórakoztató. Nem kalandozott el, mindig visszatért a kérdésekhez – pont ennyit akart mesélni. Szóban írt memoárt. Sok régi irodalmi, színházi szereplőt a nevén nevezett, ábrázolt. Az a morálja, és ettől kifogástalan úriember, hogy mindenféle érdekes, tartalmas jókat mond emberekről, a nemjót pedig gesztussal, szóhasználattal, általános utalással intézi el.

Mi az egyetemen azt tanultuk, hogy nagy döbbenet volt a rendszerváltás irodalmi értelemben: betiltottságra, üldöztetésre panaszkodtak az írók, ezért az értelmiség arra számított, hogy most majd előkerülnek a kéziratok. De a fiókok üresek voltak. Ezt meg akartam kérdezni tőle: tényleg semmi?, de magától elmondta ezt a történetet. Néhány tiltott, külföldi gyümölcs (Faludy talán, Wass Albert? – csak tippelek) kivételével semmi nem került elő.

Először megemlítette korai, nagy olvasmányélményeit, a hetvenes évekből: Gogol: Egy őrült naplója, később A revizorból idézett; Kafka: A perNádas Péter: BibliaKertész Imre: Sorstalanság.

Nagy szerzőként, olyanokként, akik őt kiadóvezetőként érdekelték, említette a következőket: Esterházy, Nádas, Orbán Ottó, Tandori Dezső, Kertész Imre. Bővebben…