steiner kristóf szexcsatornát indít

Most már az van, hogy két meleg férfi szerző ír hetente a WMN-re, kb. semmi másról, csak ájtatos, passzív-agresszív tónusban arról, hogy ők melegek és őket hogyan bántják, mert milyen ez a világ, de ők jók (morálisan).

Csodálom, hogy senki nem tiltakozik a szerkesztőknél. Persze, mert akkor te fideszes vagy, meg -fób: nem kérünk női oldalakon meleg és transz kontentet, férfiak szenvelgését, magánügyeit.

Steiner Kristóf vessző, negyven, netes emigrációba vonult: az instáról az OnlyFansre kénytelen húzódni, mert egyes, meglazult alsógatyás képeit az insta júzerei jelentették és leszedte (szerinte) az algoritmus, de bezzeg azt nem, amikor nekik (Niminek és Kristófnak) írtak szemétségeket (miért nem törölték ők?).

https://wmn.hu/wmn-life/58268-meztelenkedni-bun-halalos-atkokat-szorni-aldott-dolog-vizsgaljuk-mar-felul-mit-jelent-az-erkolcs

(viccesen hisztis, nyakatekert cím ez is, benne agresszív, hamis dilemmával – volna nyelvileg mit csinálni a wmn-nek)

Nagyon hosszan köríti, mert ő is érzi, hogy ez ciki, de a lényeg, hogy az új csatornán lesznek izgi, “szexpozitív” képek, és ott már az ismerős (meghitt, alkonyati fényben réten, tengerparton rózsaszín alsógatyában vonuló, virágkoszorús, összegyűrt lepedős, feneket-combot-ágyékot-meztelen felsőtestet-szájat kötelezően ábrázoló, markáns méretet láttató) képekért fizetni is lehet!

Értsd: nem csak pornográf, de prostitúció jellegű, a meztelen testet és a szexet áruvá változtató pénzkereset.

Többről én álmodni se merek. Videók? Hempergés? Egymás lukát szőrtelenítik? KRISTÓF! Bővebben…

könyvek, amiket olvasok

Most nagy nyugiban telt el egy hét: nyaraltunk 13. és 20. között, Balaton-part, az elején kettesben, a kicsik osztálykirándultak, később lejött L. és co.; közben feljöttem egy nap forgatásra (All The Light We Cannot See, Mark Ruffalóval és Hugh Laurie-val); iskolai évzáró, és utána vittem le a kicsiket is a nyaralóba.

Alig képernyő, sok napozás, séták, némi futás, tollas, nagy alvások, főzés – és olvasás.

Mit olvasok? Bővebben…

de most tényleg, Kristóf…

Bevezetés

Steiner Kristóffal bonyolódtam (komment)vitába ma reggel, amúgy láttam, hogy már korábban megjelent a cikk (wmn): ő a kulturáliskisajátítás-dogma és Jamie Olivier szakácskönyv-átírása ellenében forszírozná, hogy igenis nevezhessük az élelmiszereket másképp, mint amik (mediterránnak, sajtnak…), de azt is rögtön láttam, hogy semmiféle elvről nincs itt szó: az, hogy hús, sajt legyen a pótlék, hamisítvány, tisztán üzleti érdek, piaci nyomakodás, glóriával a feje körül. Mert ugye sértő, elidegenítő az az elnevezés, hogy “növényi tömlő”. “Vegán tojás.” (De hát eddig azt mondták, a sajt, a tojás, az kihasználás, a hús gyilkosság!… Na. Sok minden van itt.)

Nem is gasztronómiáról van itt szó, hanem arról, hogy lehessen hajlítgatni a fogalmakat, szavakat és ez által a valóságot, érdekeink mentén. Ez – a nyelv átírása, az öndeklaráció bevezetése, pl. mit jelent a nőies vagy a család szó – engem mélyen felháborít.

És ezért kommenteltem, itt.

Van bajom Steiner Kristóffal, és épp azért, mert olyan cukin, párbeszédképesen és progresszívan adja elő a nettó egoizmust és önimádatot. Az a kiindulópontom, hogy csak arról írok – a benyomásnál komolyabb – véleményt, amit alaposan ismerek. Ezért nem írok a formaegyről, annyit se, hogy utálom, és ezért írok sokat színházról, a fitnesz világáról, Lionel Shriver regényeiről, a vegánságról, az amerikai kövérlobbiról vagy a transzneműekről.

Ez a véleményem (bárki woke/LMBT-személlyel szembeni bírálat, bármiért) nem jelenhetne meg azokon a sajtófelületeken, sehol, amelyeket amúgy kedvelek és követek, mert ezt a kritikát kiszorították a Mandinerre, Magyar Nemzetre és társaira, és ezért egy független blogon írom, kifejezetten és még mindig baloldaliként

– amennyiben baloldalinak lenni nem a felszínes ügyekben való facebookos óbégatást jelenti, hanem azt, amit eredetileg: valódi társadalmi haladást és szabadságot, bátor gondolatokat, rációt, jogegyenlőséget, női emancipációt, kapitalizmusellenességet és az értelmetlen hierarchiáktól, rendpártságtól, tekintélyelvűségtől való megszabadulást, továbbá az igazi szólásszabadságot.

Tehát nem jobboldali vagyok és nem homofób, hanem NEM ÉRTEM, illetve BÍRÁLOM ezt az egészet. Aki akarja, érti, vitatja. aki nem, az elutasítja. Bővebben…

mi köze az LMBT(stb)-nek a pedofíliához?

A poszt rendkívül népszerű lett, újra a főoldalon. Folytatom az ismeretterjesztést.

A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.

(Nelson Mandela)

Kellemetlen a címbeli kérdés, de nagyon. A válasz még kellemetlenebb: van, éspedig sok köze. Egyedi visszaélős eseteket már sokat mutattam, de épp a múlt héten derült ki egy döbbenetes, intézményes összefüggés. Ez a válasz, ha leírom, a kellemetlenségén túl veszélyes is a közegemben. Cancel jár érte.
De

I’d rather be rude than a fucking liar

, ahogy a drága Magdalen Berns mondta.

Mondom, mi történt, a lényeget. Van egy transznemű tanácsadó, irányelveket és kezelési módokat megfogalmazó, egészségügyi protokollokat ajánló világszervezet, a WPATH Bővebben…

hogyan jöttem rá arra, hogy az erőszakmentes kommunikáció is gáz

Van, aki nyomasztóan negatívnak tartja az örök leleplezéseimet, esetleg nem érti, mi bajom folyton – nekem katartikus leszámolni az örök pozitívsággal. A felismerés, amikor valami gyanús lesz, aztán a folyamat, ahogy rájövök: ez is torz, pedig jól hangzott elsőre. A miértek felismerése. És utána a szabadság.

Az élet sokkal egyszerűbb ennél. Nincs a sok manírra, módszerre szükség. Mert ezek béklyók. Rengeteg rossz érzésem, önmarcangolásom forrása volt az EMK (angolul: NVC) a maga lehetetlen és meseszerű emberképével. Hogy nekem ez nem megy. Nos, azért nem ment, mert az emberi természettel, a lélektan és a viszonyok valóságával nem találkozik.

Én tele voltam kamaszkoromtól buzgalommal, jóakarattal. Az volt a norma, hogy tudatosak vagyunk, segítünk, felülvizsgáljuk az előítéleteinket, normáinkat és egy jobb világért munkálkodunk. Értelmes ember nem is adja alább. Bővebben…

mi van ezzel a traumaírással?

A traumaírás két éve hozza lázba hazánk nőit, amióta gombamód szaporodnak az írónőképző vállalkozások “a dekupázsolást már meguntam” típusú, középkorú könyvelőnőknek.

Ha nem számítjuk a világfájdalmas popzenei produktumokat és szubkultúrákat, akkor a személyességet, az esendőség megmutatását, önálló tartalomként való közlését Oprah Winfrey híres vallomása hozta be a mainstreambe, kvázi politikai gesztusként beszélt az abuzív és elhanyagoló gyerekkoráról és annak tartós hatásairól: nem kell csillogónak mutatkozni, szabad az esendőséget is megmutatni. Írt erről könyvet is.

Persze vannak komoly művészi hagyományai a szenvedés tematizálásának, ha csak a nőket nézzük, akkor is mindjárt eszünkbe jut Frida Kahlo, Kaffka Margit, Simone Weil vagy Sylvia Plath Üvegburája. Gyarmati Fanni monumentális naplója is ide tartozik (háború, abortusz), és élvonal Polcz Alaine Asszony a frontonja is. Nemrég jelent meg Babarczy Eszter első szépirodalmi könyve is (a bal alsó sarokban), neki alapélménye a depresszió. Az ifjú Hegedűs Vera könyve is erős kezdet.

Ez a januári írókboltjás portyám zsákmánya.

Aztán az lett, hogy:

traumája (vagy akként keretezhető életeseménye) szinte mindenkinek van,

a feminizmus bulvárosabb ágazata leszállította az abúzus, bántalmazó, áldozat stb. beszédmódot, szóhasználatot,

mindenki írni és szerepelni akart, könnyű érvényesülésnek gondolva ezt,

így aztán a trauma és az áldozati “edukáció” papnői, a hibáztatás tilalma védetté, bírálhatatlanná, sőt, hősnővé tette azokat, akik…

Hát hogy mondjam: akik éveken át nem szégyellik az egyébként gyönyörűre sminkelt-szűrőzött képeik mellett rágni, hogy betegek, betegek voltak, beteg a gyerekük, hangulatzavarral küzdenek, vagy meghalt egy családtagjuk. Mindenhol zaftos témává válnak:

…a következő beszélgetésre lesz figyelmes két kolléganő között: – Jaj, te, ez a szegény X.Y.! Mennyi szenvedést mér már rá a sors. Most is mi történt vele! Jaj, istenem. De nem bírom ki, mindennap olvasom. A szívem szakad meg. – Ne is mondd, én is ugyanígy vagyok vele. Már mindent elolvastam tőle…

Lájközön, érzelmi azonosulás, rengeteg interakció és médiaérdeklődés az eredmény. Olyan emberektől, akik valódi irodalmat soha nem olvasnak, de érdekes, hogy valódi irodalomfogyasztók is néha jámborak, és könyvespolcukra teszik a klasszikusok közé e nagyon vegyes színvonalú műveket.

Bár e trend gátlástalan meglovaglói magukat írónak vagy újságírónak titulálják, színvonalukat és hatásukat tekintve nem sokban különböznek a nyilvánosságban veszekedő celebpároktól és a nyomorpornó más képviselőitől.

A traumaírás egyben felmentés az íráskészség alól is: ha te, az olvasó ízléstelennek és ügyetlennek, velejéig hazugnak tartod a traumaírónőt, arról hallgatni illik. Nem szokás szóvá tenni se az önsajnáltató-sztárkodó gesztus hamisságát, sem az írás nívójának fogyatkozását, és nézheted, hogy valamelyik vergődő nőtársad lelkesen osztja, megy szívecskézni, drukkolni, meghatódni.

Mi ebben az átverés? Egyszerűen nem kell őket olvasni, nem?

Az az átverés, hogy sok dilettáns kapott vészemet, lett kedve híressé válni, az érdeklődés és a könnyű azonosulás, illetve a közösségi médiás, ingyen publikációs lehetőség miatt a traumaírás tömeges trend lett, már külön kurzust is hirdettek nekik Péterfyék – ez végeredményében az irodalom halála, ízléstelen kommodifikációja. Az érzelmi viharban az olvasók elhiszik, hogy nagy és valódi műveket olvasnak. A lapok és kiadók éléről pedig eltűntek az újságírói etikát, elemi jó ízlést bástyaként képviselő, bölcs, tapasztalt szerkesztők, akik szelíden azt mondanák a szerzőnek: nézd, nem csak az a helyzet, hogy nem elég jó a szöveg, hanem neked se tesz jót, ha beleragadsz ebbe, mert ha rendszeresen szállítod az ilyen szövegeket (és mi mást tudnál írni?), akkor a “minél rosszabb, annál jobb” fogja uralni az életed, és egyre hangosabb, sértettebb leszel.

Különösen ha valami emberi jogi ügyet vagy bátor harcos jelleget, esetleg ellenzéki vonatkozást lehet a szenvedés köré keríteni, akkor tiszta buli: a traumákkal házalni, nyomtatott szövegben panaszkodással és önigazolással, fiktív és valós szexuális abúzusokkal előrukkolva egymást tapossák az új meg új szerzők. A legújabb ízlésficam ez, amelyre jövedelmező iparág épült, és ezzel vannak tele a könyvesboltok is. Pedig ahol mindenki bátor és tabutörő, ott ezek a szavak elveszítik a jelentésüket, és a nagy olvasói szörnyülködésben, az áruvá vált ön-élveboncolásban csökken az átlagos, de okosan-finoman megírt léttapasztalatok, érvelő szövegek, a játékosság, az intellektuális témák aránya és megbecsültsége is.

Évekig megy zavartalanul a hamis biznisz. Miután Tibi atya nekiment, már nemigen vitatta senki, hogy Lippai Marianna, a gyerekhalállal és bögrékkel házaló motivátor szélhámos.

https://tibiatya.blogstar.hu/2019/05/09/breking-lippai-marianna-torolte-a-gyaszbizniszt-facebookrol-/72677/

(Az ügy döbbenetes részlete, hogy a kiátkozó hangokhoz akkor Gumiszoba is csatlakozott, aki akkoriban négyezerről tizenhatezerre tornászta fel a követőszámát a gyásztémával, és rémesen ízléstelen önértelmezését bulvárkiadó jelentette meg, majd komolyabb felületeken is íróként szerepelhetett, a színvonalat nem merte senki megpiszkálni. Ő maga is úgy hiszi, a bátor feminizmusa, ellenzékisége, gyerekmentes üzenete váltja ki a viszolygást.)

A portálok és kiadók jól megfejik az együttérzéscsapot, ilyen nevekkel adják el a teljes portfoliót, valójában érzelmi zsarolás zajlik, a szerző pedig nyílt terápiát folytat és néha elképesztő módon öninazol, vádaskodik, hazudik. Ez senkin nem segít.

A karrier egyébként tiszavirágéletű: ezek a nők nem maradnak írók, kifulladnak, kereskedelmileg mégis eldöcög rájuk hivatkozva egy-egy vállalkozás. Aztán jön a következő hű meg ha, és ismét íróvá, hőssé és bátorrá avatnak, fellengzős szavakkal promotálnak új, tökéletesen hétköznapi embereket.

Van-e egyáltalán olyan traumaszerző, akit nem kísért meg a könnyű hatás, nem él vissza az együttérzéssel, nem menősködik, illetve tud írni? Most az igazi irodalomról beszélek, nem lektűrökről.

Mi a helyzet azzal, aki igazi író, akár nagy író, de van traumája, és abból könyvet ír? Csökken-e az írói színvonal? Mondjuk, Esterházy szembesülése az apja múltjával, vagy a Hasnyálmirigynapló? Az mindenképpen hamis lesz?

A jó ízlésű traumafeldolgozó tud írni, korábban is tudott, valódi szerző. Többet olvas, mint ír. Traumával berobbanni az irodalomba nem szerencsés. Másról is tud és szokott szólni, van érvényes üzenete a konkrét szenvedéstörténeten túl is, amelyben, és ez fontos különbség a nagy komolyan vevés közepette: feltűnő szenvtelenséggel, esetleg derűvel vagy önkritikával jeleníti meg magát, ezzel pedig elkerüli a “de durva!”, “hú, azért jó, hogy ez nem velem történik” hatást. Nem a sorozatokon és amerikai filmdrámákon felnőtt nemzedék narratíváját használja, és nem magának kapar. Ehhez műveltség, ízlés, aprólékos munka és jó szerkesztő is kell. A nem szakmányban író alkatnak pedig idő. A kétévente új könyv kényszere, az ösztöndíj sokat ront az életmű színvonalán. Ezért is van annyi fordító az írók között.

Az igazán nagyok nem a traumájukon fejlesztették ki az íráskészségüket. A fenti klasszikusokon kívül Lucia Berlin, “Amerika legféltettebb titka” és az ő döbbenetesen súlyos életműve juthat eszünkbe. Magyar földön a legzengőbb női hang a szenvedésről Nemes Nagy Ágnesé. Kortársaink közül Mesterházi Mónika, Szlukovényi Katalin lírája példa (itt erről szóló recenzió is van), és Szvoren Edina sajátos lelkialkata is rokon jelenség. Még a világirodalomból: Doris Lessing, Alice Munro, Lionel Shriver gyakran ír torokszorító tragédiákról, pompásan – mert nem az egójuk, hanem a világábrázolás az érdekes, a szenvedés pedig téma, illetve: prizma.

Network – a Centrál új bemutatója

Sidney Lumet egy igen nagy hatású filmrendező, az ő korai klasszikusa a Tizenkét dühös ember (1957), de igazán a hatvanas-hetvenes években lendült bele, és még 2009-es filmje is van, szép, Oscar-dús pálya az övé. Igen komálja a fiatal Al Pacinót. Láttuk tőle a Serpicót, A város hercegét, a Kánikulai délutánt és pont mostanában a Networköt is (ezt Hálózat címén).

A főszereplő Peter Finch még a bemutató előtt meghalt, és halála után kapott Oscart. Faye Dunaway és Beatrice Straight is elhozta a díjat. Utóbbi mint női mellékszereplő mindössze öt perc negyven másodpercig volt vásznon (a százhuszonegyből), ezzel Oscar-rekorder. A három színészi díjon felül a legjobb forgatókönyv Oscarját is kiérdemelte a film (Paddy Chayefsky), összesen tíz jelölés közül tehát négyet.

Ennek a filmnek az adaptációját készítették el és mutatták be 15-én a Centrálban, Puskás Tamás rendezésében, Network címen. A főbb szereplők Alföldi Róbert, László Zsolt, Martinovics Dorina és Schell Judit, meg persze a technika: képernyők, kamerák mindenhol.

https://www.centralszinhaz.hu/eloadasok/network

fotó: Sárosi Z.

Felvételről, de megjelenik Mindenek Ura, Bodrogi Gyula is, igen erős jelenetben. Az igazi főszereplő mégis a televízió mint olyan, képernyők mindenütt, hatalmas kivetítőn is nézhetjük az arcokat úgy, ahogy adásba kerülnek, és Alföldiét azon kívül is, a technikai munkatársak pedig a színpadon a színészekkel mozgó, egyenértékű tényezők lesznek.

Amit látunk, az a média, a fogyasztói társadalom és az abból kitörni kívánó egyszeri ember paradox bírálata, rafináltan abszurd és gyilkosan ironikus a sztori, a feszültsége pedig színpadért kiált, és sikerült feszesre dramaturgizálni és sűríteni. Az is kiderült, miért kerestek olyan nagyon Alföldi-hasonmást.

A miliőt enyhén aktualizálták, vagyis a hetvenes évektől kissé elemelt, időtlen változata (vezetékes és mobiltelefon, hirdetések). Az elnök pedig Ford. A fordító Baráth György, a színpadi változatot erdetileg Lee Hall írta Paddy Chayefsky forgatókönyve alapján.

Mindig az van, hogy Alföldi nekem elsősorban magyar hang (mert akkor fiatal voltam), de aztán színházigazgató és rendező, illetve médiaszereplő, és akkor meghökkenek, mint a Vaknyugat beszarszaröhögéstől-csúcspontján, hogy mekkora színész. Effortless, ezt így mondják, virtuóz, sűrű karizmatikus mindig, ha a szerep az övé.

Ez pedig nagyon az övé: íme, elérkeztek az öregférfi-szerepek, a kiégett, a cinikus híresség, bár Howard hatvan is elmúlt. Alföldi Howardja eleinte egy kétségbeesett galambősz hírolvasó a maga várható, kicsinyes nyűgjeivel és ismétlődő sztorijával, aztán tragikus hőssé és prófétává növekszik. Egy idő után, legyőzve a reflexet (avagy a látásom gyengeségét) levettem a szemem a kivetítőről minden olyan jelenetben, amelyben Alföldi erőseket mond, és kiderült, nem is rossz a látásom, meg hogy az eleven embert, háromdimenziós rezdüléseit és a kameramannal a mozgásos játékát nézni mennyivel közvetlenebb, letaglózóbb, komplexebb élmény.

A rendszer bírálata persze aktualizálva van, ütnek a mondatok választás előtt, de nincs szájbarágás, magyaros kiszólás, a teljesen amerikai olvasat is érvényes, de végső soron ugyanabban nyögünk mindannyian (médiamanipuláció, transznacionális tőke, profitéhség, mohóság), tehát univerzális mindaz, amit leleplez a cselekmény. Sidney Lumet egyébként rajong a “magányos hős kérlelhetetlenül keresi az igazságot” sztorikért, és efféle hajlama Alföldinek is van rendezőként.

Történet-, konfliktus és szövegalapú színház ez, vagyis hagyományos, de abból erős. Lehet azt feszesen, okosan csinálni. Alföldi olyan koncentrált és szuggesztív, beleégnek pillanatok és mondatok az agyba. Anyudéknak is tetszeni fog, ezt most már mindig odaírom, mert van olyan ajánlás a kultúranaplóban, hogy inkább hagyd otthon anyut.

Faye Dunaway híres képe, The Morning After, Terry O’Neill

válasz Antoni Ritának (Szabadnem)

Gerle Éva válasza a Szabadnem írására

A 444 főoldaláról kattintható és tegnapelőtt jelent meg az összegzés és bírálat a 444 podcastjáról. Én most erre, vagyis Antoni Rita soraira reagálok. Bővebben…

mit jelent az intuitív étkezés? cáfolat

Jó étvágyat és még jobb pihenést mindenkinek! (Írtam ezt még 23-án.) Életmódposzt, kritikus fajta.

Karácsony: idén sem csináltam nagy ügyet a főzésből, és főleg nem a dekorból, viszont sikerült két neuralgikus pontot rendbehozni a lakásban, mindenki értékes ajándékot kapott, pihentem, beszélgettünk, vidámság volt; film: The French Dispatch (Wes Anderson). Volt a hónapban hat súlyzós edzés, öt hosszú (8+) futás, intervall padon, 26-án egy bő óra terepen, terepcipőink második szülinapját ünneplendő.

Nálunk hagyományosan nincs vendégjárás és őrült sütés-főzés. Van kétféle főétel (hal mindig), legfinomabb beigli, szaloncukor, négy üveg bor az egész ünnepre. Nem nagyon más, mint egyéb időszakokban. Bővebben…

nagykarácsony: végre egy tényleg vicces, szívmelengető magyar vígjáték

Ha nekem nem igazán tetszik egy sajtópremieren egy film, akkor köszönöm a meghívást, de nem írok róla. Az előzőről nem is. De most!

Ezt vártuk, de nagyon: magyar vígjáték, és nem is a legolcsóbb műfaj, a kamaradarab, hanem nagy helyszínek, fordulatos sztori, sok helyszín, kaszkadőrmunka, tűzoltók. És tényleg szívből röhögsz, sokat. Akkor is, ha felszínesen figyelsz, akkor is, ha érzékeled a pici részleteket. Nagyszerű színészek tömegesen, a kis szerepekben is, köztük nagyágyúk és friss arcok is. Bővebben…

női bajaink 5.: mióma, méhnyakrák. rettegj-e? hogyan előzd meg?

Még a poszt előtt (és általában is): kérdik (két barátom is), hogy miért írom ki a szenzitív dolgaimat, hiszen vadásznak rám, mindent kibeleznek.

Mindenről írok, ami történik, ami emberi, a saját történeteim ürügyén általános témákról, a nehéz történeteimről is. Mindig is ezt tettem, magam írtam, hogy az angolom a diplomám ellenére nem fényes, bőrfölöslegről, éretlen érzelmi megnyilvánulásokról, falcolásról. Ezen nem kívánok változtatni, mert én nem akarok hamis dolgokat. A befogadó dolga, hogy ezzel mit kezd. Ha nincs anyag, akkor is hazudnak, zilálnak, a fehérre rámondják, hogy fekete, a tök rendben levő dolgaimat ócsárolják. A kibelezés, a rajtakapás, az irigységvád az ő bulijuk, őket mutatja be, és mindenki számára mutatja az ő érzékenységeiket, motivációikat. Nem véletlenül dühösek pont az én témáimra, az én örömeimre, rohannak rá arra, ami az erősségem.

Ebben a posztban van sok információ is, mert hangsúlyokat szeretnék helyezni oda, ahova nem szokás, de nem csak ezekről az állapotokról lesz szó, hanem ezek kapcsán attitűdről, felelősségvállalásról. Kapcsolódom a hpv-s poszthoz. De nem szedegetem most össze az alapinformációkat a női szerveink megbetegedéseiről, fajtáiról, lefolyásáról. Ugyanis az alapkérdés itt:

tekintsünk-e szorongással a testünkre, várjuk-e, hogy mindenképpen bekövetkezik a baj? potenciális betegek vagyunk-e?

Egyáltalán: mi a betegség? Tragikus lottósorsolás? A kaszás nem válogat?

Éljük-e meg a megkönnyebbülést évente sok pénzért (vagy ismerőshöz járva, esetleg hónapokig sorbaállva időpontért), hogy “huhh, egyelőre megúsztam!” ?Ugyanezt fogásznál, kardiológusnál, bel- és bőrgyógyásznál? Az is fontos kérdés, hogy az ezzel kapcsolatos autoritást, kompetenciát, szimbolikus hatalmat és pénzt kinek a kezébe adjuk. Mi adjuk-e, vagy eredendő tudásnak gondoljuk: az orvos az, aki tudja, érti, megszereli a testemet?

Kérdem pont én, aki azért évente 5-6-szor előfordulok ilyen intézményekben, miközben nincsen semmi panaszt okozó bajom. Egy hajdani (amúgy súlyos) betegség emlékeit ápolgatom, sírját gondozom. Az előző eü posztban New-C egy ortodox nőgyógyásznál tett látogatást, hogy megnézesse a miómáját, termékenysége állását és méhnyakát, illetve kikérdezze a dokit a szűréssel kapcsolatos protokollról és a HPV-nézegetés értelméről. Van-e szervi oka a tavalyi, megszenvedett ciklusaimnak (nagyon fura állapotokban voltam)? (Nincs.) Két éve vette észre ez az orvos a kétcentis, panaszt nem okozó miómát, azt is nézettem most, és tavaly februárban is, máshol. Nem változott, nem zavaró. Tudni szeretném továbbá, hogy van-e most és milyen HPV-törzsem (de nem fogok oltatni).

De amúgy minek járok én hagyományos orvoshoz, ráadásul magánba? Miközben alapélményem, hogy orvost igénylő betegségek alig vannak. Julis például fájlalja a bokáját, elviszem, kimondják, hogy szimmetrikus, ép, annyi van, hogy egy gyorsan növő agár. Azóta minőségi (de sima futó-) cipőket kap, és annyira semmi baja, és a fájás se lustaságmagyarázat, hogy a második legjobb futó, és ragyog az arca ettől. De legalább drága volt az ortopédia. Vagy összeszalad az iskolai védőnő, hogy Dávid nem hall, viszem szintén extra audiológiára, hazaküldenek, nem is látják a dobhártyát, nemhogy rezgéseket mérjenek, de menjek fülzsírdugót elávolíttatni XY orvoshoz magánba, és vegyek olívaolaj tartalmú vény nélküli fülcseppet – dehogy megyek, dehogy veszek, meghitt szertartások keretében kimossuk-gyertyázzuk, -olajozzuk a fülét itthon, és láss csodát, semmi baja, hall a védőnői kontroll szerint, május 25.

És én? Nem úgy “minek”, hogy “nincsen semmi bajom, nekem bajom nem lehet, amúgy is alter vagyok”, hanem pontosan értve: mi ezzel a célom, miért pont oda megyek, mit várok tőle, hol vannak ennek (vizsgálat, szűrővizsgálat, javallat) a korlátai.

Én azért járok laborra meg DEXA-ra, mert hipotézisem volt, hogy jót tesz nekem ez az életmód (ketogén, súlyzó, sok sport, böjt stb.), nem, nem leszek tőle pajzsmirigyalulműködő, sem magas cukrú, szétment májú, veséjű, sem elzsírosodott-plakkos erű és nem romlik a testösszetételem, sőt. (Aki a vesebetegségre mint testépítési kockázatra figyelmeztetett, de csak mert meglátott, az durván elhízott diplomás ápoló volt, egy ideig szociális áron lakott az albérletünkben, és negyven fornettis zacskó meg milli tejeskávés doboz volt az ágyban, részben penészes maradékokkal, miután /!/ kiköltözött.) Mindaz tehát, amiről edzős cikkeimben, sportrovatomban beszélek, nem lelkes-lelkis ujjongás meg “úgy érzem” motivációs szöveg. Az eredményeit, hátrányainak hiányát magam, illetve kedves olvasóim előtt tudom laborokkal, méréssel is igazolni. És még így se promóció, amit írok. (Vö. a rákedukátor íróhősnő a wmn-en jelöletlen reklámként, az instán együttműködésként gint promotál.)

Nemrég azért mentem kórházi orvoshoz, hogy leírja, hogy gennyes gyulladás lett a köldököm körül, és ezen az alapon tudjak kártérítést kérni (kaptam).

És azért nem TB-alapon megyek általában, mert azok kórházak volnának, ahol mostanában nem tanácsos megfordulni, illetve nagyon sok rossz élményem volt a lezüllött állami helyeken. Aljasságok. Egy imrés nőgyógyász teljes küretet akart csinálni tágítással, kapargatva, altatásban egyetlen pici polip miatt (rizsszem méret, semmi panaszt nem okozott), amelyet egy kolléganője lecsípett kettő másodperc alatt, érzéstelenítés nélkül és nulla további panasszal, és ezen a tökfölösleges, altatós, drasztikus és hálapénzes műtéten Dávid élete múlott volna, mert akkor ő már megvolt (vagy két héttel később fogant). Ki tanította ezeknek az érzéketlen barmoknak, hogy jó ötlet fölöslegesen fémeszközökkel basztatni a méhszájat? Így vigyáznak rád.

Túl rajtam, az általános kérdés nekünk, engedelmességre és gondoskodásra szoktatott nőknek az, hogy mindaz, amit választunk: a vizsgálat, a beavatkozás, gyógyszer, oltás, terápia, ezek a mi döntéseink-e valóban, kinek a kezébe adjuk azt, ha mi nem értünk hozzá, a félelmeink valósak-e , honnan szerzünk információt, és mindehhez képest mi a prevenció szerepe.

Az a helyzet, hogy nyomnak minket, és ez is propaganda: a magazin, a rózsaszínbe vont AVON-Lánchíd, a házipatika, a webbeteg és a nosalty cikkei, a neten a dietetikus. Akármilyen jó ügynek tűnik is a szűrővizsgálat, az odafigyelés (én is sokáig annak hittem), ez is propaganda, lobbiérdek, nagy pénzek vannak mögötte, és nem rólad szól. Némi tényfeltáráson meg elemzésen, valódi véleményen kívül a teljes média lobbi, drogriporterestül, szivárványcsaládostul: be akar futtatni sztárokat, témákat, nézeteket, és ennek a közjóhoz, a tudományhoz, az egyén javához igen kevés köze van. Sőt.

Ha jót akarnának neked, nem cégekhez meg kontrollokra küldenének, anekdotikus esetekkel ijesztgetnének, hanem arról informálnának, hogyan maradhatsz egészséges. Akkor nem menne a hiszti sem, hogy minden test szép, meg vigasztald magad bekuckózva forró csokival, és nem lehetnél közepes külsővel ünnepelt modell csak attól, hogy hiányzik egy tenyérnyi pigment az arcodon, vagy a fél lábad. Ma nekik tapsolnak. A leromlott állapot meg van magyarázva könnyes szemmel, hős lehetsz azért, mert életed legjelentősebb élménye egy betegség vagy haláleset, de előzzük meg a rákot, ami ha mégis bekövetkezik, abból sikerkönyvet gyárunk és “segítünk másoknak”, meg főleg a laborcégnek a profitszerzésben. A halál kultúrája.

Mélyen nem értem ezt a tekintélyelvűséget meg tehetetlenséget sem, hogy egy érettségizett emberben, aki adott esetben maga csempézi a konyháját, szereli a kocsiját, és netje is van, hogy nincsen annyi kezdeményezőkészség (vagy takarékoskodási szándék), hogy egy testzsírvesztő célú diétát magának összerakjon. Miért helyezi ki ezt is másnak a kezébe, és mikor hitte el, hogy az Előírók jobban értenek hozzá (és hát ők hogy néznek ki?)? De ha ezt el is hitte: azt, hogy nekik ő maga számít? Azoknak, akik a járvány elején cukrot, olajat, lisztet, száraztésztát és margarint javasoltak beszerezni nagy mennyiségben?

Egy olvasóm, akinek adok a szavára, írta nekem privát, hogy a citológia se vicces, ne ajánlgassam (nem tettem), a kenetért turkálás durvább, mint a HPV-nézegetés (ami viszont, teszem hozzá, értelmetlen paráztatás), és ne tekintsünk már időzített bombának a testünket. Hozott egy sor kutatást a nyugati szűrőprogramok álpozitív eredményeire, és túlkezelt, paráztatott, fölöslegesen csonkított nőkre. Két ország gyakorlatának összehasonlítása:

https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/j.1468-0009.2011.00652.x?

The cervical cancer screening system in the Netherlands seems to have been as effective as the U.S. system but used much less screening. Adequate coverage of the female population at risk seems to be of central importance.

Mellrákkal hasonló:

https://www.newsweek.com/breast-cancer-screenings-low-risk-women-can-lead-more-harm-1011409

Egyébként a világ egészét tekintve gyakori halálozási ok a méhnyakrák, van, ahol második, de csak az olyan extrém szegény országokban, ahol úgy általában rosszul bánnak a nőkkel.

Összességében a nyugati, költséges, nagy szűrőprogramok nem csökkentették a méhnyakrákeredetű halálozást, az alacsony kockázatú populációt fölösen vizsgálták (drágán és értelmetlenül) és riogatták.

Százezer lakosra Szváziföldön 75, Magyarországon egy rosszabb évben 8 méhnyakrák-mortalitás jut.

http://www.eletestudomany.hu/mehnyakrak_okozta_halalozas

Hazánkban évi 4-500 haláleset van méhnyakrák miatt és 1000-1500 új eset, miközben 13-15 ezer nő hal meg évente rákban, és összesen 63-67 ezer. A rákos halálozás a nőknél elég stabilan ez a 13-15 ezer évtizedek óta, a szűrések propagálása ellenére, közben a szívbetegség és a tüdőbetegség aránya a nők körében ijesztően nő. Csakhogy azt mondják, mind az 500 halált meg lehet előzni – és hát mivel? Szűrővizsgálattal. Na, ebben nem értünk egyet. Jellemző szemlélet és prioritás:

Ha van szűrővizsgálat, el kell menni. Ha nincs, az ember maga gondoskodhat a megfelelő vizsgálatokról. Ha furcsa tüneteket észlel, érdemes elmenni orvoshoz, hogy kizárhassák a komolyabb bajt.* Ezen kívül lehet többet mozogni, le lehet fogyni, lehet egészségesebben táplálkozni, kevesebbet inni, megtanulni kezelni a stresszt, és le lehet szokni a dohányzásról.

* de az már diagnosztika, nem szűrővizsgálat

(kiemelés tőlem)

https://aok.pte.hu/hu/hirek/hir/10940

Először szűrővizsgálat, aztán élj emberhez méltón, meg nem nyomorodva, roncsoló hatások nélkül… És a Rangos Katalin is azon kedélyeskedik A képzett betegben (rádióműsorai leírva), hogy ő ugye egy átlagember, aki nem sportol. És: vajon a 30 meg 40 százalékkal növekvő többi vezető nőihalál-okot nem lehet megelőzni?…

Tehát évente felnyúlnak, hogy megnyugodjak, minden rendben. “Anélkül nem engedem el.” Oké ez így? Én mondjuk elhiszem, hogy ők ezt tanulták, láttak már rákot, meg tudják különböztetni a rákos sejtet az éptől, és a P1, P2 állapotoknál nem basztatnak, avatkoznak be, azt csak nézik sűrűbben. És ha van valami, akkor majd mondja, mit lehet, kell csinálni, és akkor én majd döntök. Mint a rizsszem esetében.

Megfontolandó:

https://www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/features/why-i-m-saying-no-smear-7577967.html

It’s important to be clear – screening tests are for people who are well and who have no symptoms for disease. So if you have bleeding between periods, or a change in your bowel habit, you don’t need screening tests – you need diagnostic tests.

Ki járjon mégis szűrésre? Tudjuk a rizikófaktorokat: nehéz életkörülmények, szegénység, durva behatás a méhnyakon (korán kezdett szexuális élet, abortusz, sok partner, sok szülés, műtét, afrikai kontinens). És ők nem járnak, ugyanezekért.

Mit tehetsz te, ha komolyan veszed az egészséged? Azt, amit a járvánnyal kapcsolatban már írtam: nem rettegni, nem technológiára, tuti diagnosztikára és még tutibb terápiára várni, hanem jól élni, szexuálisan is ember módra viselkedni, levegőn lenni, mozogni, jól táplálkozni – a kényelmeskedést abbahagyni.

Az egy nagyon jellemző urbánus-értelmiségi attitűd, amit Balavány György nyom itt, fölényeskedve, a technológia bűvöletében, csak a lényeget téveszti szem elől:

… aki széthízva még a 24.hu-n kvázi röhögcsélve kérdezgette Bartha Ákost az egészséges táplálkozásról.

Ha mindezt, amit eddig olvastál, érted, akkor itt az álláspontom: de igen, a kaszás nagyon is válogat. Nagyon sokat tehetsz azért, hogy rosszul végezd. Nem, ne tekintsd rosszindulatú lottónak a betegséget (“bárkiben kialakulhat, nagyon kell figyelni”), és ne, ne rohangálj folyton szűrővizsgálatra. Ha pedig rohangálsz, vagy lépkedsz rendesen, akkor ne gondold, hogy így akkor meg is vagy, hanem élj egészségesen.

Élj jól, mást nem tudok mondani most sem. Tájékozódj. Ne rettegj, ne gondold, hogy csak te nem tudod a tested. Viselkedj felelősen, szépen szeress. A szex eü szempontból sem játék, de spirituálisan és morálisan sem. Ha tüneted van, ne várj, és ha rizikócsoportba is tartozol, akkor cselekedj.

Ha nem értetted, akkor menjél szűrővizsgálatra, ijedezz, engedelmeskedj, üldögélj és cigizz tovább, szapuld azt, aki sportol, gyere a szépségnyomasztó médiával és a többi álfeminista szöveggel, meg minden.

*

A mióma pedig egy jóindulatú, hormonfüggő állapot: az ösztrogéndominancia okozza (a progeszteronhoz képest domináns), nem lesz belőle rák, és az ösztrogén csökkenésével múlik el. Általában nem okoz panaszt. Ez egy alter megközelítés.

innen:

https://www.laborexpress.hu/osztrogendominancia-tunetei

(Mit teszek én ez ellen? Megnézettem, nőtt-e, és korrigálom a progeszteront.)