de akkor legyél teljesen őszinte

Én ÚGY utálom a fat pride, a fat acceptance hamis öntudatát. Írtam már erről sokat, meg itt is. Most viszont szeretném kiemelni, mert lehet, hogy ez eddig nem domborodott ki, hogy én nem a kövérséget, a tökéletlenséget, a nem-sportolást utálom. Nincs is dolgom azzal, ki hogy él. De az ítéleteik elérnek.

Én nem a magam példáját, “portékáját” igazolandó beszélek anatómiáról meg az edzés öröméről. Egészségfasiszta se vagyok, kinézetnáci még kevésbé, de ha mégis, akkor magamon kezdem.

Én a hamisságot utálom, a feljavítást, a megszépítést. A tagadást. És a női média boldogan asszisztál ehhez. Bővebben…

minden olyan, mint varródániel

A Bögre azúr és a Szívdesszert két lírai kötete között Varró Dániel verses regényt jelentetett meg, amelyben persze nem bírt magával, mert ő lírai alkat: idézhető lírai betétekkel van tele a Túl a Maszat-hegyen, amelyből hangoskönyv, musical és színdarab is készült. Ezen kívül műfordítóként, drámák adaptálójaként dolgozott, a gyerekei születése óta pedig virtuóz, lélekdús gyereknevelős verseket jelentetett meg, amelyek egyben gyerekversek is (Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött, Akinek a kedve dacos, Nem, nem, hanem).

Nagyon vártuk hát a költő új felnőttvers-kötetét, amely október 10-én, ímhol, meg is jelent. Legott kisütött a nap, megálltak a villamosok, az emberek egymást taszigálták a Libri felé vezető mozgólépcsőn, én pedig azon kaptam magam, hogy hol egy leszerelt svéd rendőrnek, hol az edzőmnek olvasok fel belőle.

S méltán! Varró Dániel sorja nélkül fröccsönti az irodalmi nyelvet a huszonegyedik század élőbeszéd-fordulataival. Ő írta le először a magyar irodalomban a matchboxok ütközését felidéző dizzs indulatszót. Ő hozta rímhelyzetbe azt, hogy basszameg és sitcom. Bővebben…

shit teszt – kibővítve

Keresőbarát cím, jobb lenne valami szellemes. A kíváncsi rosszindulatúak (élükön Kozmáék, automatizált kattintásokkal, lejáratási céllal, 2014 óta) alaposan beágyaztak a keresőbe: fáradhatatlanságuk jóvoltából sokan találnak ide, és köztük vannak azok is, akik aztán örömmel olvasnak. Ilyen ez az internet.

Gyakran előfordul, hogy én csak ironizálok, bírálok valamit, de előrébb sorol az algoritmus, mint az eredeti helyet. Szóval, ha már így alakult, egyre relevánsabb címeket adok, és örülök, ha erre a mostani címre (kifejezésre) is megjelenek.

Döntsük tovább a mítoszokat, amelyekkel a szexlabirintusban bolyongó, gyanakvó férfiak magyarázzák a kudarcaikat, a természetes egyenlőtlenség dogmáját és a misztikus, érthetetlen, avagy számító nőket. Már volt szó arról, miért hülyeség

az evolúciós rizsa (ez például, ha rákattintasz, példa a nem releváns címre),

az elvárt szex (ez is),

a rendes fiú mitosza és a felszínes nő (ez ugyanaz a link),

a barátzóna,

a szeret, csak nem tudja kimutatni,

a nyakra-főre, divatból elváló nők,

a rossz fiúk iránti vonzalmunk és a béta férfi (második része itt).

Tudjuk, hogy jó lenne a nő, jó lenne csajozni, de ilyen tévképzetekkel nem fog menni.

Másrészt meg érthetetlen, miért keveredik a mélyen lelki, szeretetteli, intim történetekbe, amely az emberi szexualitás volna, lehetne, ennyi bosszúvágy, hatalmaskodás, gyűlölet, lenézés, bántás, csikorgás.

Ma a shit teszt jön.

Hogy ezmiez? Bővebben…

ne merj erős lenni 1.

kétezer-ötszáz szó, húszperces olvasmány, sok érdekesség, képek is

de a napirajz is fasza oldal, ha nem kedveled a betűket

Avagy: hogyan szabotálják, gáncsolják, szedik szét azt, aki felelősséget vállal a sorsáért és változtat.

Az nagyon tanulságos volt, amikor Tóth Vera Bővebben…

nagy nyári magazinszemle

Itt a nyaralóban mink, asszonyok, ebéd és gondos, ám víg mosogatás után (csakis!), a víg tereferét és locsifecsit megszakítva kókuszolajos kávé vagy fröccs mellett úgynevezett butaújságokat olvasunk a parti csobogás mentén. Bővebben…

franciák eleganciája

Én ettől le vagyok taglózva, megmámorosít egyszerűen.

Az is, hogy már igazán rendszeren kívüli lettem. Mi is legyen ma a program? Ez a felvételik sűrű hete, hava amúgy, a fiam nyolcadikos, mindenki buzog és ügyintéz. Péntek délelőtt, míg azok, akik oly szorgosak-dolgosak, oly törekvők, vettek is nemrég használtan egy Saabot, mely munkájuk gyümölcse, meg akkkkora, de akkkora forinthitelt is kaptak, hogy el se hinném, és hogy lenézték a bölcsészeket és tanárokat, istenem!, szóval, míg ők lélektelen irodáikban görnyednek, én tavaszba öltözve leszáguldok a délután felvételizendő fiammal a Francia Intézetbe, és premier előtti filmet nézünk, mert valahogy rákerültem bloggerként a meghívottak listájára.

Mi, akikben eredetileg nem hitt senki, és akik most, negyven körül, minden trauma ellenére is szabadabbak lettünk, mint amekkorának a szabadságot mi magunk is elképzelni bírtuk, egy kicsit nyelvet öltünk, mi tagadás.

Spoileres filmkritika következik.

A másik, amit nem bírok megszokni mint mámort, az európai film mint olyan. De meg a francia külön, az a miliő, történetmesélés, azok a színészek, fények, provance-i és korzikai házak, fületlen nagy kávés tálak (?) reggeli derűben. Az arcok sminktelen természetessége, a kócos dizájn, a felvarratlan ránc.

Képernyőfotó 2016-02-23 - 18.00.00

Addig mondtuk, hogy a világ legjobb nőjét csalta ez a rettenetes Vincent Cassel (lásd még ennek a szintén érdekes filmnek a kritikáját is:

Nem kell a nőt ütni a bántalmazáshoz

, amelyben érdekes szakmaiatlansággal keveri a kritikus a film fikcióját azzal, amit a színészről tudni vél),

szóval addig-addig csócsáltuk ismét a média fogyasztásra kész gittjeit, amíg elfelejtettük, hogy azért Vincent Cassel meg mégiscsak a világ legszexibb férfija, azzal az értelmezhetetlen szemével-homlokával, érdemi bicepsz nélkül is (!).

Az a hűtlen, az a rohadék, akinek a magánéletéről érdemit nem tudunk, honnan is tudnánk, csak médiatorzítást. Sose felejtsük el: mindig, mindenképpen a média és az általa hordozott, előmozdított érdek az úr, nem a sztár és nem is a közönség, pedig azt hinnénk, hogy a média nekünk, senkiknek híven beszámol a Valakikről, ezzel kiegyensúlyoz, leleplez és helyreigazít, így tesz minket, senkiket hatalmassá, hogy rajta a szeme a Valakiken. De ha tudnánk is valamit torzítatlanul a színészisten magánéletéről, a jó ízlésű, el nem galoppírozó ember belátja: nincs hozzá köze. Ahogy a színésznek sincs köze a mi stiklijeinkhez, sőt, senkinek.

Én ha ilyen szexi lennék, meg férfi, és megtehetném, és ez hajtana, hát, nem tudom, mi tartana vissza. Az örömtelenek, ásatagok, a pengeszájúak szava? A házasság? Azt ma már híresék és jelentéktelenék is úgy értelmezik, ahogy ők gondolják.

Ezek a felháborodottak úgy tesznek, mintha bizony a monogámia alapértelmezett lenne, valami ősi norma, amit ha megszegünk (és ki is derül), akkor jajaj. A rossz házasság, az legitim, nem házasodni, az is legitim, de megcsalni…? Bekapcsol a feudalizmus. És mintha volna mód megelőzni a “hűtlenséget”, mintha ez érdemalapon működhetne: ha elég jó a nő, szexi, feszes, híres, kedves, odaadó, akkor aztán tessék hozzá hűségesnek lenni. A többi megcsalást valamennyire megértjük, tetszett volna nem elhízni, na de Monica Belluccit…? Hogyan tudjuk kihozni mások életéből a mi tündérmeséinket, hogyan működhetne mégis, valahol, valaki más életében az, ami a miénkben sem?

Hát elárulom: sehogy nem működik a monogámia, ha valaki nem érzi magára kötelezőnek. Bővebben…