nem, gyereket nevelni nem nehéz 1.

Túl van ez gondolva, lányok, asszonyok. Ne féljetek!

Gyerekvállalás előtt állsz, és beléd dumálta a világ, tele van a net is ezzel, jótanácsok, szakértők, facebook, magazinok és sulykolják főleg a roskadt, teljes életüktől keserű anyák: gondold meg! aggódj! légy gondos! biztosítsd be magad! tervezz! szorongj! Van ez a 21. századi emberben, hogy nem rohan bele a csillogó vízbe, hanem nézi a telefonján a hőfokát, viharjelzést, károsanyag-koncentrációt… és csak ezektől nyugszik meg (de addig nézegeti, amíg nem igazolják vissza a félelmeit). Bővebben…

érintettséggel érvelni?…

Válasz Flamingjune kommentjére

amelynek szövege:

Nem, egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy rám céloztál és nem is kék a hajam. De volt az elmúlt 10 évben több kék- zöld, magenta hajú, szeptumos orrpiercinget viselö tanitványom, aki kánikulában is hosszúújjúban járt vagy éppen decemberig sortban és büszkén viselte a hegeit. Velük szemben éreztem igazságtalannak az általánositó megjegyzést. Igen, ez egyrészt egy kliséhalmaz, amiben járnak, ahogy élnek, vegánok és depisek, biztos van egy tumblis profiljuk is, de sokszor jó okuk van rá, hogy szarul érezzék magukat, nem csak szerepet játszanak. Ami modnjuk kamaszkorban amúgy is természetes, az önkeresés része. Mármint a többféle szerep kipróbálása. (És ezért fájt egy kicsit az is, amit Tobiról irtál, hogy a netröl olvasta össze a hülyeségeit és most ö is jól azokat magára vonatkoztatva különleges hópihének hiszi magát és érzelmielg zsarolja a környezetét, azaz az anyját, pedig csak el kéne mennie kapálni. Szerintem nem olyan poén depressziósnak vagy transznak vagy akárminek lenni, hogy megérje nekik ez a nagyon rögös út, hogy tettetnek valamit, ami nem is igaz. Volt nekem is egy ritka betegségem, és mivel a vérképem mindig jó volt, a dokik se hittek nekem, pszichónak tartottak és én is a neten kutatva jöttem rá, hogy nem én képzelek be magamnak mindent, hanem rajtam kivül van még ötszázezer ember a világon, akinek ugyanígy nem hisz a dokija meg a családja, de a betegségnek van neve és esetleg lehet tenni vmit ellene! Ez egy iszonyatos megkönnyebbülés volt. ìgy érezhette magát Tobi is , és igenis fokról-fokra, hogy elöször leszbikus, utána transz, utána non-binary. Ez a sorrend nem ritkaság, de elhiszem, hogy a legtöbb ember ezt hallva a szemét forgatja és kapálni küldi.) De ez csak egy példa! Elhiszem, hogy te sok valós konfliktus után rossz véleménnyel vagy a transznökröl, de ez valahogy egy ördögi kör: a transzokat elitélik, mert zizzentek, feltünösködnek, lenyomják a nöket stb. ès tényleg zizzentek, MERT nem fogadják el öket gyerekkoruk óta mindehol viszsautasitásban van részük. Te ismersz személyesen fiiatal transzlányokat? Nem a médiából, hanem szemtöl szemben, aki otthon kinlódik. A pms-t is csak ottoba piták nyavalygásának tartottad, amig át nem élted, vagy a jógát is lenézted, amig nem csináltad magad is, legalábbis igy emlékszem.
Most összemosok jónéhány dolgot, de én megértem, hogy a fiatalok tényleg félnek a klimaváltozástól. Mióta ez érettségi téma lett, azóta hivatalosan is beszélnünk kell ilyesmiröl és nyiltan ki is mondják, hogy aggódnak és nem tudják, mit tehetnének. Amit a vegánok aggresszivitásáról, felsöbbrendüsegtudatáról és álszentségéröl irsz, azzal teljesen egyetértek és èn sem tartom egészségesnek a vegán étrendet normális esetben, De most már nem mernék senkivel se vitatkozni ezügyben, egyszerüen nincs hozzá pofám és nem is lenne etikus. Tanárként meg pláne nem. Be is viszem minden évben a vegán élelmiszereket megkostoltatni velük, és próbálom az egészet mint létezö alternativát bemutatni, hátrányaival és elönyeivel.
A fenti kommentet azért irtam, mert vki meglepödött, hogy a 17 éves unokahúga és társai vegánok.
tehát én inkább a fitalaokról beszéltem, te meg a felnött, autótulajdonos, stb vegánokról. ès még egy érdekes adalék: a gimis – azaz inkább jómódúbb kamaszok között gyakoribb a vegánság, mint mondjuk az én iskolámban, ami leginkább egy magyar szakközépnek felel meg, de szakérettségivel végzödik. Az én tanitványaim között sokkal kevesebb a vegán, mert ök nem élnek olyan jólétben, elkényeztetetten. Ez is egy árulkodó jel…
Értem én, hogy nincs ideged tekintettel lenni mindenki kis egójára, vagy hogy mindig lesz, aki sértve érzi magát a véleményed által és rohadtul nincs kedved erre tekintettel lenni.
Amúgy nem hiszem, hogy tanárként igy lemostad volna a “kékhajúakat”, söt.

linkje, előzményekkel:

Köszönöm (valóban), hogy ilyen részletesen írsz. Az előző kettőt, a rövideket elég durván odakented. Könnyű egy mondatra ráugrani és személyeskedni, figyelmen kívül hagyva a posztot, a többi e témájú posztot, a kontextust. Amit arról szörnyülködtél, hogy egy tanár hogy moshat le így diákokat, az kipécézés, rossz hírbe hozás, nagyon nem fair és nem méltó a blog színvonalához, de igazodom, én se leszek indokolatlanul jóhiszemű.

Az a gondom azzal, amit írsz, hogy eseteket, személyeket, érzéseket, média-látszatokat nézel, és nem ismered a kontextust, összefüggéseket, pedig erről már sokat írtam:

összegzés…

mit jelent nőnek lenni 1.

mit jelent nőnek lenni? 2.

hülye hajjal

Először a tanárságomról írok, mert azt elég durván megtámadtad itt, hitelt rontottál ismeretlenül, érvelés helyett. Azokra a(z ön)vádakra is reagálva, hogy én kiszorultam ebből, meg nem vagyok tanárnak való:

Egész jól csináltam én ezt, amíg nulla és egy gyerekem volt, illetve életben voltak az apáik. Építő, emlékezetes, messze ható volt a tanárságom, bár kevesek értették és profitáltak belőle igazán sokat. Nekik viszont életre szóló volt. Konform rendszerekbe én nem tudok élethosszig illeszkedni, például üdvözült arccal kihirdetni, hogy van ez az oltás, lehet rá jelentkezni, meg a reggeli a legfontosabb étkezés. Nem csak KLIK és három egyedül nevelt gyerek miatt nem vagyok már tanár, hanem főleg azért, mert alkotó ember vagyok, nem puszta közvetítő, nem tudok sem hierarchiában, sem közösségben dolgozni, és nem is szorulok rá. Ma Magyarországon egyébként senki nem közoktatási tanár, aki talál anyagilag jobbat, egypár szent és legenda kivételével.

De abban igazad van, hogy a kb. 2017-től számottevő kékhaj-özönnel én nem találkozom, már távol vannak tőlem, és máshogy képviselném a nézeteimet, mint most, ha rám lenne bízva egy vagy több ilyen gyerek. Bár szerintem jobb ebben látni a határainkat, és nem megváltósdit játszani kéretlenül. Ha én nem osztályfőnök, iskolapszichológus vagyok, akkor a diák nagyrészt tantárgyilag, továbbtanulásilag, életszervezésileg tartozik rám, és az ahhoz kapcsolódó emberi igényesség, elemi tisztesség szempontjából van feladatom, tehát nem dolgom a jó közérzetének egészét a vállamra venni, szülőt, pszichológust helyettesíteni. A diák magánélete, lelke másik szakmára tartozik, abban fontoskodni, túlságosan bevonódni visszás és visszaélős. (Csak jelzési kötelességünk van.)

Viszont minden közeli barátom középiskolai tanár, és mindegyiknek van vonatkozó (transznemű diák) élménye. És örülök, hogy nem nekem kell faarcot vágnom a boldogtalan pótcselekvők új meg új gesztusai, provokációi, tévhitei láttán. Úgy általában a naivitás, tévhit, érzelmi érvelés, önsajnálat, manipuláció oszlatása a legfontosabb tanári-értelmiségi feladat. E gesztusokat (szubkultúra, rajongás, vegánság, klímavédelmi célú gyerektelenség, neonáciság, leszbikus identitás kiskamaszként, transzneműség és a többi) én nem veszem túl komolyan, szerintem kinövik. Ha nem növik ki, beleragadnak, vagy harmincas éveikben kezdik rá (ők is sokan vannak), akkor meddő, üres lesz az életük.

Egyetértek veled, hogy a vegánság inkább jóléti jelenség, de én úgy mondanám, hogy nyafogós-urbánus gesztus, menősködés. Főleg ha érvelnek, ellenkeznek. deklarálnak ennek a jegyében, ami – akár a gendermindenféle – magánügy. Tehát nem elvi kérdés, nem megvitatandó, hogy ki mit eszik, miért, vagy kihez vonzódik, mit érez. Ezért nem kell vele másokat konfrontálni, kioktatni, basztatni. Én soha nem tettem megjegyzést a diákjaim (mégoly szörnyű) kajálására, kapcsolataira, szexualitására sem, és elvárom (tanárként elvárnám), hogy se lenyűgözési-figyelemkeltési, se kekec szándékkal ne térítsenek önjelöltek, ne akarjanak bevonni ebbe. Nem csak azért, mert az iskola szellemisége más, nem csak azért, mert nincs időm mindenre, hanem elvi, szakmai okokból. Nem dolgom ez.

Amúgy első tanári évemben pár szakadár vallásos diák térített, rém kellemetlen volt.

Szóval, ezek a nagy lelkes alternatív ideológiák meg szubkultúrák. A kapálás-érv szebben mondva: akinek a létfenntartás, a boldogulás, a család, egy krízis, vagy épp valódi hobbi, magas intellektuális létezés a fő tevékenysége, az nem fog ilyesmire ráérni. Eszébe sem jut. Ahogy, és ez a húszéves fiam hozzáfűzése: épkézláb érzelmi világú, felelősséget vállaló, hibáiból okuló, közepes vagy jobb külsejű kamaszok nem fognak azon sem követelőzve nyavalyogni, hogy nem áll velük szóba a másik nem, vagy a kiszemelt, vonzó célszemély, hanem keresnek mást, vagy várnak.

Emberstátuszú kutya-cicára, együttesek iránti rajongásra, amimére, szerepjátékra, buli-drogra sem lesz idejük azoknak, akik a valóságban élnek. És jobban járnak, akár kényszerű, “melós” determinációjuk, akár elit álláspontjuk ez.

Ezek a kulturális hiedelmek, ügyek, függőségek, szokások és identitáslobogtatások egyébként a spiritualitás (vallás) pótlékai. Béna istenkereső gesztusok, hátha van valami az anyagon túl. De csak torzságot találnak, ürességet. És ez szomorú, ez valóságtagadás, és szóvá kell tenni.

Ez az egész csak a médiában és közösségi oldalakon ilyen érvényes és erős, csodálkozom, hogy felnőtt létedre bedőlsz ennek. Túl könnyen elhiszitek a kereteket, szóhasználatokat, érveket, meg az érintettséget (erről később). “Rossz testbe született”, mondják és ismételgetik full materiális emberek, wtf? Vagy: “Tuza Éva önfeláldozó anya, aki Friderikuszt is meghatja”. “Úgy érzi, a másik nemhez tartozik.” ??? Ez nem érzés kérdése.

Miért nem néznek mögé?

Mindenkinek jó oka van a szarullétre, nem csak annak, aki ezt nagy hősiesen a neten hirdeti. Aki abban a pillanatban, hogy élmény, bánat éri, nyomja ki a netre kontentnek… Vannak valódi meg kreált problémák. És vannak olyan valódiak, például hogy valaki pedofil, vagy téveszmésen hallucinál, amelyekkel nem áll ki mégse…

Nem gondolom, hogy egyéni felelősség e pótcselekvésekbe belecsúszni, hogy könnyű saját kútfőből máshogy kezelni a kamaszkor nehézségeit, kritikusnak lenni, de épp azért kell sokszor kontextusba helyezni, megmutatni a jelenség okait, hátterét, generációs és korbeli jellemzőit, meggyőzni embereket, és nem babusgatni meg megerősíteni a képzelt (vagy senki idegenre nem tartozó) érzéseket. Mert igenis lehet értelmesen élni.

“az önkeresés része…. a többféle szerep kipróbálása” Tudjuk, átéltük. Nehéz volt, nehezebb, mint nekik. Mondjuk a szüleinket ilyen szinten használni és nyomasztani nem volt pofánk. Elmúlik.

Nézd meg Tuza Tóbiás felhasználó instagramját. Szörnyű, üres, hivalkodó, áldozatiaskodó, és élvezi. Ha neked nem ilyennek tűnik, akkor mi nem ugyanazt gondoljuk arról, hogy mi az, ami értelmes, fontos az életben. És igenis zsarol.

Akinek nincsen speciális oka arra, hogy a nagy érzelmi körítést, a megható sztorit, traumaturnézást elhiggye és készpénznek vegye, az látni fogja a valóságot. Speciális ok az, hogy neki is ügye (érdeke) ez a téma. Vagy hogy valós emberi viszonyok, katarzis, művészet-befogadói élmény és kapcsolódás híján a médiából, idegenekkel, fiktív hősökkel elégíti ki az érzelmi, átélési igényeit. Ennek a közhiedelemmel szemben semmi köze a valódi együttérzéshez, inkább fontoskodást, ítélkezhetnéket jelent, amelynek mindig van pozitív oldala: az, amit az illető helyesel, véd a többiekkel (a bigottakkal, Fideszesekkel stb.) szemben, és megint csak spirituális pótlék, a meghittség pótléka ez. A valóság pedig, amit a bekezdés elején írok, és amit mindenki más lát is, az, hogy Tobi (és a családja) a rideg és romlott média “pedofíliájának” az áldozata, amely kamaszokban vájkál, érettnek és késznek tételezi őket, és használja őket érdekei szerint, pont úgy, mint Nagy Blankát. És azért nyomják nekünk, mert mi kajáljuk, rákattintunk, erős érzelmeket váltanak ki.

Senki nem bántja őket, ezt csak mondják a nagy érzékenységben és önzésben. Aki igen, az full gáz, mélyen elítélem, de nekik az a mondandóm, hogy nem veszélyesek, nem kell kerkonzként se miattuk apokalipszist jósolni. Egyszerűen unalmas és üres ez a feltűnéskereső műsor, és én tudok jobbat: életet. Vitázni sem kéne velük, a részletes érveikre felelni, inkább az a hatékony, ha a valóságba ütköznek. Vagyis, teljes hülyének tettetés, ne ez legyen napirenden, nem fogadom el a kereteiket, szóhasználatukat. “Micsoda? Tóbiás? De hát lány vagy, még a hajad is rózsaszín.”

Egy csomóan ezt gondolják ám, ne hidd, hogy csak én. Ők hallgatnak, így a harag arra a pár szereplőre zúdul, akik kimondják. Vagy azokra, akik törvényt hoznak, hogy megállítsák ezt a propagandát (vagy azért, hogy összeugrasszák az ellenzéket – siker!). Nem mindenki szól be nekik. De levegőnek nézik őket, kínosnak érzik ezt. És ha megnézed az ő életüket, tartalmasabb, mint a rinyálóké. Miközben ugyanúgy megvannak, lehetnek a problémáik.

A beszólás nem bántás. Ti, a nagy érzékenyek is beszóltok, kb. mindenkinek, csak ti az empátia jegyében, aha… És vadásszátok a sértődés lehetőségeit, puszta más véleménytől. Megy a rendőrködés, erkölcsi mázzal. Ezek az emberek a legsajátabb, szűk érdekeiket tolják (ami érthető: ha nekem van egy kiütésem, akkor lobbizok azért, hogy a tébé támogassa az azt enyhítő krémet), de nem hősök. Nem okosak, nem tehetségesek, nem munkával, érdemmel érvényesülnek, hanem pózokkal, műsorral. És leszarnak mindenki mást, aki nem a kis szubkultúra része, érzéketlenek, durvák, őszintétlenek (nézd meg, hogy kommentel Ónodi Adél, Muszta Cecília vagy Vay Blanka).

“ìgy érezhette magát Tobi is , és igenis fokról-fokra, hogy elöször leszbikus, utána transz, utána non-binary. Ez a sorrend nem ritkaság, de elhiszem, hogy a legtöbb ember ezt hallva a szemét forgatja és kapálni küldi.” Nem tudhatod, mit érzett (-hat/-het képző), csak elhitted, mert el szeretnéd hinni, és mert ez a narratíva, amelynek te engedelmeskedsz. Nekem üvölt a hamisság. És: mit jelent a valóságban ez, hogy nonbináris? Önmagával magyarázzák a fogalmat: nem érzi egyik nemhez tartozónak se magát, nem fogadja el, hogy kétféle nem van… és akkor mi van? Mit kell ezzel a külvilágnak kezdenie? Nem vesz szoknyát? De rózsaszín hajfestéket igen?

Elárulom

a

nagy

titkot:

a ruházkodási, testmódosítási szabályok igen rég nem merevek, és senki nem fog faggatni arról se, kiről fantáziálsz, mi izgat fel. Kitűnően lehet fülbevalót hordani tomoffinlandként. Egyszerre viselni rózsaszín hajat, szőrös mellkast, nagy mellet hatalmas dákóval, széles háttal, neccharisnyával, ha valakinek ez az önkifejezés, és ő maga nem érzi kínosnak. Ennek nincs neve, nem kell köré mozgalom, ízlés dolga – és nem változtat azon, amivel születtünk: a biológiai nemen.

Azon semmi. Most már az anyakönyvi nemen sem.

Nem kell ennyire naivan elhinni, amit mondanak, mert ott a valóság: addig volt Tobi transzférfi, amíg rá nem jött, hogy sminkelni még menőbb (lásd az instagramját). Elmegy vele az idő. Mindezt egy nyomorgó, eladósodott, rokon által befogadott családban, otthon lakva. 21 évesen naphosszat sminkel, magát nézegeti, a jóllétén vekeng, anyjával lelkizik, pszichológusoz jár és instagramoz, hogy fér el emellé egy valódi élet? (Nálunk az a deal: oké a mamahotel, de akkor élvezd!…) Szóval ha sminkel és férfi, azt meg úgy nevezzük, hogy nonbináris. Érv: az érzései. És az egész közügy és probléma, emberi jogi téma. Te hogy tudod ezt komolyan venni?

És CSAK a külsőségekről van szó: ruháról, tárgyakról, hajról, fülbevalóról. Csak fejben létező dolgokról, elképzelt szexualitásról, a neten összeolvasott vallomásokra harapnak rá. Közben Tobi egy jól fejlett lány, nagy mellel-combbal-fenékkel, fura hajjal, úszógumival és férfi névvel. Pedig mehetett volna kajakozni, azzal híressé válni, mondjuk.

Mintha el tudta volna egy életre szólóan dönteni, ki ő, mi ő, érzések alapján 15-17 évesen. Hát, nem tudta. Most már nem tudja visszacsinálni se jogilag. Szép lesz majd, ha mondjuk szül vagy tényleg férjhez menne, vagy simán normális életet akarna: az oly igen vágyott jogi nemváltás nagy kereszt lesz, csak akkor már nem róla szól a média, kínossá válik, nem fogjuk látni. Olyan, mint a valóságsó-hősök, és úgy is tűnik el, csak alterebb a közeg, meg ugye ez nem szórakoztatás, ez jó ügy! De ugyanúgy használják (az ideológia), majd eldobják.

Bennem félelmet se keltenek, komolyan se veszem ezt az egész rinyálást. Iszonyú könnyű az agyonterhelt szülőket, felnőtteket net elől kajáért kiabálva, fetrengve érzelmileg és feladatilag fingatni, öngyilkossággal zsarolni. Szegény Tuza Éva maga aktivistáskodik, lélekápol más kamaszokat is a gyereke mániája jegyében, pedig talán volna magával, a gyógyulásával is dolga, lehetne saját élete, és van még két gyereke. 21 éves ez a gyerek. A háttérben egy diszfunkcionális, nyomorgó család, egy passzív apa (bármit mondanak róla, ő ebben nemigen vesz részt, nem is vállal terhet belőle), játszmákkal és súlyos betegségekkel.

Írod: “Szerintem nem olyan poén depressziósnak vagy transznak vagy akárminek lenni, hogy megérje nekik” – én is ezt mondogattam évekig, és meg is győztem vele embereket: de hát a sok kín, költség, műtét, konfliktus!… Ma már tudom: de igen, megéri. Ma ez a trend, így lehet teljesítmény nélkül figyelmet kelteni, hőssé-híressé válni. A rögösség a menőség. Minél rögösebb, annál menőbb. Kisebbségben lenni, tiltakozni hálás szerep, te el vagy nyomva, vagyis nem kell felelősséget vállalni, megkeresni a bajaid igazi okát. Ami az üresség. És lázadni is menő: átszurkálni a bőröd biztosítótűvel meg hálózsákban aludni cseppet sem kényelmes, mégis máig híres lázadás Woodstock. (A szülők meg dolgoztak. A gyerek koszos farmarban néha hazaugrik pénzért /Hair/, nagyon szép, de aztán vagy meghal, vagy elmegy dolgozni /őstermelni, lemezboltba, kommunában, bármi!/)

Keresnek valamit, kijáratot, ez tény, és nehéz lehet, de a kijárat nem arra van.

Ismerek-e transz”lányokat”, igen. Tévedés, hogy bántottak, és ezért vagyok transzellenes. Transzellenes én értékrendi, elvi alapon, érvekkel vagyok, az értelmes életben való hitem szerint, nem személyes sérelemből. Az alkatom és feladatom az, hogy a hamisságot szóvá teszem.

Mindannyian szenvedünk, és a legtöbbünknek ez nem különlegesség vagy kihirdetendő. Itt az történt az elmúlt 5-6 évben, hogy magukat a szenvedéseik révén különlegesnek hivő emberek szemrebbenés nélkül kiálltak nagy, külföldről ihletett lelkesedéssel és hazai, mással már befutott hangadók támogatásával (Mérő Vera, Lakatos Márk, Antoni Rita), meg némi lobbipénzből (“civilek”), és elkezdték tolni az áldozati műsort. Fölényesen “érzékenyíteni” és erkölcsileg ítélkezni, leszólni másokat (bigott, nem érti, nem érzékeny, nem aktivista – hallatlanul szórakoztató látni, ahogy Márton Joci felelősségre vonja és aprítja Murinai Angélát, hogy emez miért nem interszekcionalistább! Két velejéig hazug, műsorból élő ember). Ezzel egyébként sunyin bemászva a melegmozgalomba, a feminizmusba… figyeled? Megint csak férfiak, ráadásul jórészt zavaros, fetisiszta, pornótól torz férfiak (NSFW!!!) telepedtek rá a nők és valódi elnyomottak tereire, és elszedték tőlük a médiafelületet, támogatói pénzt, közfigyelmet, érveket! Végigturnézták a netet menősködve a szenvedéssel, ami ugye nem szégyen, de ha van valami rossz következménye, akkor még nagyobb a szenvedés, tehát még menőbb… ez egy mocsár. Lásd Balta Flórist (Fruzsinát), aki volt már minden: sima heteroszexuális, leszbikus, progresszív ally, állatvédő, katolikus, zsidó, örmény, aszex… most transz férfi. Erre emberek vagy naivul, érzékenyen bólogattak, támogatólag (én is!), vagy hallgattak, mert nekik ez nem volt menő és nem is túl érdekes. Ha nagyon provokálták őket, akkor meg elmondták, később már én is, hogy engem a te érdeked, ügyed nem érint, nem az én témám, idegen tőlem, vagy épp ellentétes az én csoportom érdekével, és nem kell hinnem neked (másoknak se hiszünk, pl. a biztosítási ügynököknek, pedig számosak a kínjaik). És csak akkor lettem ellenség, amikor a jelenségről elmondtam a véleményem.

Amely nem teljesen önálló, rengeteget formálódott. Én valójában nem értettem, miben áll a feminizmus transzideológia iránti kritikája. Hogy a transzmozgalom mitől mélyen nőellenes és meleg/leszbikus-ellenes. Hogy igenis vannak texasi szülők, akik egy eltüntethető múltat, egy transznemű gyereket könnyebben kezelnek, mint egy meleget, leszbikust. Ezt fel se tudtam fogni. Vagy hogy a nők biztonságos tereivel mi van, ha bárki bemehet oda identitásalapon, vagy hogy hol a határ a taszító, káros perverziók meg a kinkség, szexuális önkifejezés, szexpozitív mozgalom, LMBT között. Amúgy a melegek, leszbikusok, transzneműek maguk sem igen komálják a harsány-transzokat, látva a túlkapásokat, de csak akar mondják el, hogy ez egy kényszerű “ernyő”, amikor nem a hivatalos pride-os-betűleveses álláspontot kell mutatni. Például magánbeszélgetésekben, de Nádasdy Ádám és Kiss Tibor Noé is ebben és ebben az interjúban.

“Te ismersz személyesen fiiatal transzlányokat? Nem a médiából, hanem szemtöl szemben, aki otthon kinlódik.” Ajaj. Az érintettség nemhogy nem érv, hanem rontja a tisztánlátást, elfogulttá és vakká tesz, akár Tobi az anyját. Lásd a kiütés-krémmel kapcsolatos hasonlatot: nyilván küzd az ügyéért, mert ez az érdeke, ennek érdekében szépít, tagad, akár hazudik is. Ki kárhoztatná érte? Az ő ügye, nyomja is foggal-körömmel. De nekem nem kell. Amúgy ismerek, élőben, többeket. Nagy önkihirdetők, mélyen sértettek, rettentő szegényes és zaklatott életűek, semmi nem érdekli őket a netes szereplésen, a passingon, esetleg a közösségen és a pózaikon kívül. “Kapjak nőnapra ajándékot és a női öltözőben öltözhessek”, jelölte meg egyikük a céljait. Kínjaik szerteágazóak, a transzkodás csak az egyik tünet, és figyelemkeresés.

És pont annyira értem meg azokat is, akiknek rögeszméjük, hogy nekik magas sarkú cipővel kell ütni a heréjüket, különben nem élveznek el, csak ugye ezek cikik. A “ki vagyok én, mit érzek?”, ebből életeket levezetni tettek helyett, meg az ezt övező salak mára elfajult, rettentő káros. Nem is tudom, mit kellene elhinni nekik, illetve hogy a megéléseik mennyiben tartoznak a közre. Persze lehet vadászni neten, ki szól be nekik, kinek a szavait vehetik magukra…

“A pms-t is csak ottoba piták nyavalygásának tartottad, amig át nem élted” – nem egészen, és én 45 éves vagyok. Nem hivatkozom rá, ellenben ama napokon visszavonulok, és kerestem komplex gyógynövényes megoldást. Én azt tettem szóvá, hogy kamaszkorban ez ennyire tömeges és durva nem lehet. Mondjuk pont témazáró idején okostelefonnal tán nem kéne a törökáginak négyszer is halálra vált arccal kikéredzkedni, meg ennek jegyében nem készülni SOHA, ellenben bulizni. Vicces, hogy még engem vádolnak…

“…vagy a jógát is lenézted, amig nem csináltad magad is, legalábbis igy emlékszem.” Felületes vagy, és azért hozol ide mindenféle, nehezen ellenőrizhető más témát (nem derül ki, mikor, mit, milyen kontextusban írtam…), mert az eredeti témában nincs elég patronod. Nem értetted, mit bírálok, írom akkor egyszerűen: most is lenézem. Kb. masszázsértékű, ezek meg hőssé avatják magukat. A kövérjóga- és kamujóga-ellenes posztjaim idején is jógáztam, csak nem szerepelgettem vele. A saját jógázásom komoly skilleket igényel, mégsem tartom sportnak, izmos sem leszek tőle, akrobatikában én sokkal komolyabb dolgokat tudok ennél. Nem is érem be vele mint sporttal: az a pihenőnap, plazmaadós.

“…a fiatalok tényleg félnek a klimaváltozástól” – amíg érzés, meg kontent, meg ezt adja a szájukba a média. Pedig nem nekik van gyerekük… De azért kütyü, kocsi, apu pénzén utazás, kutyacica, hajában masnival és 50 grammonként csomagolt alutasakos állateledel, házhoz szállított ebéd, fesztivál és fémdobozos energiaital. Vagy kontinenseken átutaztatott, pancsolt-ipari vegán kaja, monokultúrás gabona, Sparban vett mentes desszert, amiről még mindig nem sikerült bebizonyítani, hogy szerepe volna a klímavédelemben. És mindenhol az önkihirdetés, gőg, szerepelgetés. Egyik se költözik kunyhóba, kolostorba. Nemigen bringázik, nem tanul meg gazdálkodni, önellátni, nincs túlélőcsomagja világvége esetére, nem tiltakozik érdemben, még úgy se, mint Greta. Mert az már meló, lemondás. Ki dől be ennek?

Szerintem a valódi élettől félnek. “…aggódnak és nem tudják, mit tehetnének” Pontosan. Csak szöveg. Nagyon kevés tudással. TANULHATNÁNAK. De valódi ismeretet, nem propagandát.

“most már nem mernék senkivel se vitatkozni ezügyben, egyszerüen nincs hozzá pofám” Járj utána az igazságnak, és ne legyenek cégek, érdekek a forrásaid hátterében. Én is így írtam róla, többek között abban a posztban, részletesen, számos linkkel, ami alá odakented a dehonesztáló kommenteket.

“Be is viszem minden évben a vegán élelmiszereket megkostoltatni velük” ??? Nem ettek még répát, krumplit? Nélküled nem tudják megkóstolni? Alacsony státuszú diákokat térítesz vegán hitre? Ilyesmit tanítasz, ez dolgod is, termékeket népszerűsíteni, vagy hogy? És ki fizeti ezeket? Ha a klímavédelem a cél, akkor tényleg az a kérdés, hogy az adott márkanevű pancsolmány FINOM-E? Miért nem jó vegán kajának, ami a piacon van? Kicsit átlátszó ez, na.

“próbálom az egészet mint létezö alternativát bemutatni, hátrányaival és elönyeivel” – mik a hátrányok? És szerinted előnye a vegánságnak, hogy VÉDI A KLÍMÁT? Mire alapozod ezt? És ki lesz ott, amikor a megtért klímavédő termékenysége szétmegy, izmai eltűnnek, haja kihullik, kognitív képességei romlanak?

Itt a megoldás. Csak ez nem tetszik. A vegán kaja menőbb…

De hát írod is, hogy nem mersz vitázni, nem tudsz róla eleget, még ezt az igen egyszerű posztot sem fogadtad be…

Én erős spirituális, intellektuális alapokal lettem olvasott blogger és beakadás sokak tudatában (még az ellenzőkében, rosszakaraútkéban is, vicces látni, ahogy a metaforáimat használják). Alaposan, két nyelven járok utána a dolgoknak, évekig mérlegelek, aztán forr ki és akkor írom meg (feminizmus, vegánság, body positivity stb.). Pontosan érvelek és illusztrálok, árnyalok, nem dőlök be se médiaszélnek, trendnek, érdeknek, se hamis dilemmáknak, és ezen az alapon értelmes olvasót várok el, nem kipécézőt, egy-egy mondatra lecsapót.

És zavarban vagyok, amikor felületesen olvasnak, nyilvánvaló poént/idézetet/öniróniát vádként a fejemre olvasnak. Ezek nem tizenéves diákok, hanem szellemi autonómiájukra kényes, értelmiségi felnőttek…. A bloggeri pozíció kiváltság, miközben munka és tehetség is, és mindig kapok egy csomó szart, dühöngést, mintha én tehetnék a kognitív disszonanciáról, a lustaságról, az elszúrt életekről, tévhitekről, vakfoltokról. Én a nagydühös kommentelőkön soha nem érzem, hogy megközelítőleg annyit tennének bele a véleményalkotásba, mint én a posztok írásakor.

Aki ezt a munkát lebecsüli, azt nem tudom komolyan venni.

Látom azt is, hogy vannak olyan, mai közegek, amelyekben ezek az új trendek nem jelennek meg, marginálisak. Bírálóimmal ellentétben nekem három gyerekem van (20, 14, 12 évesek lassan), rengeteg, áldozatokkal kapcsolatos progresszív képzést végeztem, és több száz diákot láttam közelről.

Szóval nem mostam le senkit, és nem is igen volt kék hajuk. Nem a kék haj a baj (ez az egész külsőségekben élés újabban lett ilyen riasztó, végképp devalválódott, tavaly én is majdnem vettem szivárványos Nike-cipőt, mostanra szinte kereszténydemokratának érzem magam), hanem amit ezzel üzennek, akihez a kék haj sorol, és amilyen szintű érvelések ott megjelennek (például érintettséggel érvelni).

Kedves fiatal barátom, nem igaz, hogy valódi, érző párkapcsolat nélkül, cselekvő élet, család nélkül, puszta sértett szövegeléstől te bátor leszel és boldog. A pótcselekvéseknél, tárgyakban meg jelszavakban élésnél nincsen sivárabb.

Aki úgy érzi, én vagyok a tudatlan, fusson neki ennek a kvíznek, tavaly novemberben csináltam, amikor megelégeltem a sok ostobaságot:

Védett: miért nem látsz egyetlen stabil pszichéjű és jó képességű embert az érzékenyítők, jogvédők között?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

a hergelt, őrjöngő gyűlölet tárgyat keres magának

nyilvános poszt, a blogger állásfoglalása, a szerk.

Azt hiszik és éreztetik is: ők a többség. Pedig csak hangosak és láthatóak. El ne hidd! Ez egy maroknyi ostoba, frusztrált júzer.

Mert a többség hallgat. Akinek esze, szíve van, borzad ettől,  ahogy ütik a vasat napokon át, és nyilvánvalóan ez az örömük. Élvezik.

Na, de mi történt, tele vele a média: a Burda varrós magazin, amit tényleg csak a legretróbb DIY asszonyok olvasnak, néznek ma már, kirakott egy anya-lánya ruhaösszeállításban egy serdületlen kislányon egy kék, bő felsőt, elöl középen volt rajta egy hasíték, a feliratra az került, rossz érzékkel, hogy szexi. “Szexi hasítékkal.”

A Hintalovon Alapítvány, akik újabban ilyen nagy gyermekvédők, wmn, Gyurkó Szilvia, kicsit ásít az ember, mert az ő posztjaik alatt megy a szadisztikus kommentelés, halálbüntetésezés pedofília ürügyén, és Mérő Vera is nyalja őket, de meg kell hagyni: Kaleta kapcsán mértékletes, szakmai véleményük volt, Gyurkó Szilvia pedig diszkrét szöveggel, félreérthetetlenül kiszállt a wmn posványából – szóval valaki lefotózta ezt a kontentet nekik, az ottaniak írtak privátban a szerkesztőknek egy javaslatot, mert ez a szóhasználat nem okés (tényleg nem), mire ő feltette a kérdést a Burda oldalán, hogy ez tényleg ennyire ciki?, na és ezt SZEMLÉZTE megint Arany Vera az ő csodálatosan emberi jogi alapítványának oldalán, #agyerekjogvilágnézet, mondták neki, azonnal felpaprikázva, százasával, hogy ez nagyon ciki, pedofília, majd ha a te hatéves lányodat egy szörnyeteg megkörnyékezi stb. Lerítt az egészről, hogy ürügy és vasárnapi meg lockdownos feszkólevezetés, rég nem dugtam alapú, üres lincs, olyanoktól, akiket sem a Burda, sem a gyerekek kicsit sem érdekelnek, viszont szeretnek hatalmaskodni.

Természetesen ki indítja be megint az őrjöngést? És mi a célja?

Ez a lényeg:

https://444.hu/2021/03/13/burda-foszerkeszto-a-szabaszati-megoldasra-ertettek-hogy-szexi-nem-a-gyerekre-de-szerencses-lett-volna-masik-szot-hasznalni

https://facebook.com/Burdamagazin/posts/3789787861099929?__tn__=-R

Egy kicsit olvassatok bele, hamar világos lesz, kik és meddig nyomják ezt, milyen a trollhorda profilja. Hogyan fajul az egész pár komment után személyes lejáratássá, bosszúéhes, legalja hatalmaskodássá. Tőlük függ a Burda jövője! Soha nem is olvasták. És az aktuális célpont nem Damu Roland, nem a kisvárdai klubvezető és nem is olyan megosztó személyiség, mint mondjuk Oravecz Éva Csilla, hanem egy teljesen ártalmatlan, politikán kívüli, tiszteletreméltó régi újságíró. Semmi hatalmuk persze, semmi következménye nem lesz az egésznek, de éreztetik, hogy ők bezzeg élet és halál urai, és eljött az ő idejük most. Ahogy minden semmiségből politikai hisztit faragnak, és erőltetik, hajtják, nagy giccses magyarázgatásokkal, logikai bakugrásokkal, hatalmas aránytévesztéssel, fontoskodva, pár betanult, lebutított ballib frázissal, olyanok, akik a társadalmi folyamatokat alapvetően nem értik, ezzel szemben minden trendnek, hörgésnek behódolnak, bármilyen divatos gesztust utánoznak, hashtageznek buzgón, és személyes, emberi jó ízlésük, mértéktartásuk sincs.

Megérti az ember ezekből, hogyan eszkalálódott egy pogrom. Ott is eredetileg értéktudat volt a kiindulópont, a gonosz ellen harcoltak.

És ahogy ezek az örök jóügymelléállók, kommentben vég nélkül hadakozók kinéznek, érdemes megnézni a profilképeiket: szemüveg, rettenetes behízott fej és két-három demonstratív képkeret (szivárványcsalád, oltás, valami hergelt balhé), facebook-lét, egymás majmolása.

Én megundorodtam tőlük, engem ezek, LMBT meg anyámkínja warriorok próbáltak kicsinálni. Annyira átlátszóak, nem is leplezik a hatalomvágyat, az aljasságot, be se csomagolják.

De vannak amúgy férfiak, őket teljesen nyilvánvalóan a kiéletlen agresszió, a hatalmaskodás hajtja, kell az ürügy. Nincs itt olyan, hogy látja a júzer, hogy itt véleménykülönbség van (ő nem nevezne szexinek egy hasítékot, és nem vesz meg ilyen lapot), ezt tudomásul veszi, elítéli, netán leiratkozik és ennyi. Mert nem a téma a téma. Ezek nyíltan zsarolják a szerkesztőt, röhögcsélnek, hogy ki mindenkit rúgnak majd ki, és ezek ugyanazok, akik Koronczay Lillára is ráugrottak arany Vera parancsára, nem tanultak semmit abból, sőt, azóta többen lettek. Az a legmenőbb, aki rögtön, hiszen van itt még terep, rohan trollkommentelni a német Burdához, árulkodni, egymást szívecskézik, és nem érzik cikinek. Nem is leplezik, mi a cél. Micsoda leereszkedés egy nagy szakmai múltú, idős, egyetemen is tanító főszerkesztővel szemben:De Acsay Judit nem engedi magát zsarolni, és jól teszi. Még ha hajlott volna is rá, hogy “mindent a közönségért!” alapon alázatoskodva kezelje az ügyet, na de ezt látva, ezeknek…? Sóval behinteni az egészet. Egyébként ezek nem is a Burda célközönsége, soha nem olvasták, csak erre gyűltek oda.

Itt azt látjuk, hogy a karanténunalom, a netflixes hergeltség és a facebook együtt termeli ki, majd manifesztálja ezt az ürügyeket kereső, bután moralizáló, áljóügyeken pörgő, semmihabosító agressziót. Mintha egy nem-pedofilt (vagy épp egy pedofilt) felhergelne egy ilyen szó a BURDÁBAN, és mintha a Burda vagy a szabásminta bűne lenne a gyerekek elleni visszaélés, és nem a férfiaké:Valaki írta, hogy ha 99-en mondják egybehangzóan, amit, én meg századikként az ellenkezőjét, nekem hogy nem esik le, hogy velem van a baj (én vagyok a helikopter). Hát pont ezért. Milyen 99 az? Mindig én leszek a századik, mert én nem vagyok csőcselék. Sőt, akár ezredik is lezek szívesen. Nem fogok elkussolni.

Ez rólam, és megint ő, ismét 1. élvezik, 2. “hehe, most sokan vagyunk, mienk a hatalom”, 3. pleykaéhes informáltság-fitogtatás, további mobbing-tüzelés, tippadás. Pont azért, mert a blog közeléből el lettek zavarva, nem tudnak itt erősködni, így erőszakolnak meg.

Milyen sunyi.

Az én eredeti kommentem a Burdánál: Aztán, látva a fejeket:

És persze:

Ami nekem személyes tanulság:

Ezek az emberek tényleg azt hiszik, bár vadidegenek, nem is Burda-előfizetők, hogy majd bérki az ő követelőzésükhöz gazítja döntéseit, véleményét, közérzetét. Hihetetlen, milyen jogosultságérzetük van.

Ennyire hergelhetőek az emberek, ezt jó szem előtt tartani. Ez nem az ő véleményük, de készséggel beállnak, ha van rá alkalom, és izgalmat élnek át. Mindez jól élt élet helyett, alkotás helyett, szexuális energia híján, helyett, levezetésére. Eredetileg nem is ezt gondolták, de ha Mérő Vera kiadja a vadászengedélyt, megőrülnek. Mer’ ő Vera.

Ez ember alatti viselkedés: aki nem úgy viselkedik, mint a csorda, azt kipécézik, és akkor tépik, szaggatják. Ha így se lesz engedelmes, akkor kiközösítik.

Csakhogy ez az egyed egy másik faj, nem velük vegyül – ember. Saját gondolatokkal, arányérzékkel, a hörgés ellen védetten, tisztán látva, mire megy ki a játék. Úgy megkérdezném ezeket: volt nektek valaha egyetlen saját gondolatotok? Amikor nem tekintélyekre meg a közhangulatra hivatkoztatok, nem mások szövegeit mondtátok fel, nem egymást hajszoltátok bele a hülyeségbe? És ezek ugyanazok az emberek, az olvasók biztosan, akik a netes mobbing meg a kamaszok cyberbullyingja alatt kiállnak.

Kentek már rám hasonló méretű bullyingot, mondjuk az fél évig ment (Teeztnemtudhatomhajnalkám találta ki és szervezte, illetve rajta kívül, szerepelni vágyva, szubretthősnőként tavasztündér nevű kommentelő hajszolta, és sajnos több, nem ennyire aljas olvasó is), és más élvezkedők is velem vitették volna el a balhét, mert ők elegánsan kiszálltak, eltűntek, a mai napig nekem róják fel ezt a sajátos amnéziájukban. Én meg réteken csókolóztam akkor. Ott egyértelműen gonosz volt, akit űztek (Kozma Szilárd). De őket nem bántotta, nem őket bántotta. Hanem engem. És aztán nagyon hamar ők, akik ugye ennyire védtek engem, engem kezdtek űzni, rángattak végig a trágyában, meg beszéltek szét. Jaj, fúj. Hogy lehullott az álarc a sok hízelkedés meg részeesedni akarás után. Ahogy BLOGOLNI meg EDZENI kezdtek, meg Tamással barátkoztak, és ők gonoszoztak le engem. A máglyán nem sajnálnám ezeket.

Azt találták ki, amit itt most a Burda-főszerkesztőnek szánnak, hogy én ellehetetlenedem, senki nem akar velem dolgozni, szóba se állnak velem, tönkremegyek magánéletileg, mély depresszió, a blog megszűnik, senki nem fog szeretni. És amikor nem ez történt, sőt, ők buktak bele a szar életükbe, én meg kivirultam (nélkülük végre, ez is benne volt, mert iszonyú dózisú méreg volt ennyi ilyen jellemtelen, unatkozó haszonleső), akkor még agresszívabbak lettek.

Én azt gondolom, ezek a netes őrjöngések mutatják meg az álszent módon gyermekjogokért, bántalmazás ellen, szexizmus ellem, szivárványcsaládokért stb. harcoló tömegek igazi lelkületét, indítékait, morális defektjeit és hozzáértésnek az abszolút hiányát, és ezt sokan látják, és emiatt nem lesz itt semmilyen kormányváltás 2022-ben.

Vagy a Vírusnapló. Gyenge, harsánykodó, képzavarral dús szöveg, ezt is élvezik, ahogy ők a hangosak, jól odamondtak, olcsón sztárkodnak, egymásnak gratulálgatnak. Hogy én hogy gyűlölöm ezeket.

https://upload.facebook.com/100644471581663/photos/a.101495171496593/281965993449509/?type=3&theater

Ők hajtják, hogy legyen minél szarabb, legyen sok halott, ők akkor mennek mennybe. legyen mindig min háborogni. A gyomrom forog.

meg még arra is rájöttem

Fontos, újabb fogadalmam, hogy sima blogposztban nem megyek 2000 szó fölé (a wordpresses szerkesztő számlálása szerint), ezért itt folytatom a vegyes, néhol összefüggő megértéseimet. Bővebben…

sokféle szépség van

Megírtam ezt a posztot, elolvastam, és azt mondja az önreflexióm: könnyen beszélsz te most, a diadalmas éneddel. Bővelkedsz élményben, javakban, szeretésben.

Na de amikor ez nem így volt, vagy nem ennyire volt így, de sőt: egészen sötét pillanataimban sem éreztem kényszert, hogy hülyeségeket beszéljek. Inkább nem mondtam semmit. Írtam másról.

Ezért nem gyomlálom ki a szöveget.

A csakazolvasó, ha figyel, egy idő után képes lesz arra, és aztán meg könnyedén is menni fog neki, hogy felismerje az önigazolást: a harsány mondatokat, megnyilvánulásokat, amelyek a nyilvános térben keringenek, sokan rájuk harapnak, de csakis a hirdetőjüknek (vagy tovább-közvetítőjüknek) a megvigasztalására, kínjának enyhítésére, valóságának elfedezésére szolgálnak.

Így az olvasó önmagán is képes lesz rajtaütni. Azt mondja, például: miért is akarom én kirakni ezt a mesterkélt hosszúfejes simabőrű szelfit? Miért van erre szükségem? Hát menő ez? Nem menő.

Ugyan ki hiszi el, hogy ennyire szép vagyok a valóságban? Bővebben…

a sokadik motivációs poszt

Mi legyen akkor az anyukatesteddel?

Ha te is azzal küzdesz, amit most írtok többen, hogy jó lenne erősebbnek lenni, fogyni, formásabbnak lenni, sőt: gyógyulni, és jó lenne énidő, saját, önbecsülést hozó fejlődés a sportban, mindehhez pedig “motiváció”, akkor figyelj.

Már mindent tudsz. Nem tudok újat mondani. Nincs még nagyobb titok. Ne bonyolítsd, mert nem bonyolult. A poszt végén elmondom, mi a lényeg. Bővebben…

Mi legyen akkor az anyukatesteddel?

Ha te is azzal küzdesz, amit most írtok többen, hogy jó lenne erősebbnek lenni, fogyni, formásabbnak lenni, sőt: gyógyulni, és jó lenne énidő, saját, önbecsülést hozó fejlődés a sportban, mindehhez pedig “motiváció”, akkor figyelj.

Már mindent tudsz. Nem tudok újat mondani. Nincs még nagyobb titok. Ne bonyolítsd, mert nem bonyolult. A poszt végén elmondom, mi a lényeg. Bővebben…

sajnos, szülés után már

Ez egy baromi érdekes poszt és beszélgetés a redditen:

I remember growing up, my mom, my aunts, and most of my friends’ moms were chubby. All made the excuse “well I had kids so…”. I grew up thinking that was the norm. Then my sister had kids, friends had kids and guess what? They’re not fat. None of them. Opened my eyes to what a load of crap that is. I now have a child of my own and a second on the way… and I’m not fat. Yes, I got a couple of stretch marks from the pregnancy, but I can wear the same clothing as before.

Nálunk is masszív a mítosz, hogy szültünk, az a szép teljesítmény, a többi nem számít: anyuka mondjon le nemcsak az egész életéről, hanem a testéről is. Ha apunak jó lesz így is, paplan alatt, ahol nem vetik meg az olyan pózokat, mint a misszinonárius, akkor csönd legyen. Hát ez van, mindenkivel ez van – mit lehet várni még, esetleg: ahhoz képest jól néz ki. A babáért minden megéri, és most a baba a fontos. Bővebben…

a tested a tiéd

“Tíz percet hallgatok kereskedelmi rádiót, és tíz évet fejlődöm vissza önismeretben.” Jajdult fel egy nagyon fontos szereplője az életemnek.

Az agymosásszerű romantikus slágerekre gondolt: az érzelmes vonyításra, a magánytól való irtózásra, a vergődésre, a függésre, a méltóság nélküli létezésre, elmúlt vagy soha nem is működő emberi kapcsolatokra való sóvárgásra, önkínzásra és ennek átromantizálására. Tiszta Stockholm-szindróma – és a meghatott hallgatók is abban vannak. Ezek élvezik a kínlódást. Gyártják maguknak. Ha nincs kivel szenvedni, akkor keresnek hozzá embert. Bővebben…

mi a bajom a nárcisztikusozással

1. Divat, amelyet a média dobott fel, nem pedig a valóság. Trendtéma, mint a műanyagszemét, a klímaaggodalom vagy a vegánság. Mind érvényes, fontos, hasznos téma. De akinek a seggéhez nőtt az autó, most meg aggódik a Földért és a fókák kihalásáért, azt én nem tudom komolyan venni. Aki ilyen “nárcisztikus” embereket csodált, nem látott bennük kivetnivalót, ilyen anyához volt lojális, most meg hirtelen “megértette, mit tettek vele”, az is elég vicces. Korábban nem zavart titeket?

A csávó, aki a nagy felszínes szakértő, médiaszereplő e sikertémával, így néz ki. Én aztán tudom, hogy a szemkörnyék megroskad, és az nagyon nehéz élmény. De ez itt egy C kategóriás, kiöregedett színész, a fitneszklubok és plasztikai sebészek törzsvendége a nyugati partról, hogy mást ne mondjak. Bővebben…

több vagy, mint egy szám

Több vagy, mint egy szám a mérlegen. Több vagy, mint a ruhaméreted!

Sokkal, sokkal több vagy. Egész ember, komplett élettörténettel, rengeteg emlékkel, tulajdonságokkal. Ez mind te vagy. Bővebben…

nem értik a mai világot

Szóval, újságok felkérnek okos szakembereket, és az okos szakemberek beszélnek. Értik a dolgukat, a saját szakterületüket, de a magyarázataikba belekevernek egy csomó “ebben a mai világban” dohogást, és nem hiszed el. Erre példa ez a cikk:

Ez a megbecsült, család–gyermek–keresztény erkölcs, olykor pocakos-professzorokbatthyányköre-rangkóros létmód, amely moralizál, óva int, “manapság sajnos” stílben ítél – ez elképesztő. Bővebben…

orthorexiás vagyok, jaj

Megvettem csütörtökön az Orthorexia című ismeretterjesztő könyvet, amelyet Renee McGregor RD írt és a könyvem kiadója jelentetett meg Magyarországon.

Az RD azt jelenti, hogy Registered Dietetian, tehát nem orvos, de nem is önjelölt okos, és nem csak nutritionist. Az orthorexia jelenségét elsőként egy San Franciscó-i orvos írta le 1996-ban, Steven Brathman azokat jellemezte így, akiknek rögeszméjévé vált az egészséges táplálkozás.

A könyv bemutatja az egészséges-tökéletes étkezés és edzés hajszolását (röviden ez volna az orthorexia), továbbá az orthorexia és az anorexia nervosa, a bulimia nervosa, valamint a kényszerbetegségek hasonlóságait, sok esettanulmánnyal és részletes magyarázatokkal. Bővebben…

populáris, bulvár, trash

Szögezzük le mindjárt az elején: az ízlés, a kultúrafogyasztás dolgaiban

nincs olyan,

hogy helyes választás, megfelelő viselkedés. Annak ellenére mondom ezt, hogy én gyakran “utat mutatok”, tehát a posztok úgy vannak megírva, hogy a saját értékrendemet deklarálom, és ez támpont az olvasóknak is, azt mondják.

Szerintem, és erre biztatlak is, azt olvasol, nézel, fogyasztasz a szabadidődben, amit csak akarsz. Bővebben…

futóanomáliák

Futok (kocogok) padon, erdőben, aszfalton és versenyen, volt három félmaratonom és egy teljes, gyötrelmesen lassú, de végigfutottam mind. Mellette pedig – mert inkább vagyok újságíró, mint futó – figyelem a futáshoz kapcsolódó tartalmakat, egyéni blogokat, az amatőr futós portálokat és a versenyszervezést is, mondhatom, hogy évek óta. Néha azt gondolom, hogy ne legyen már véleményem, hiszen bennem nincs az a szenvedély, ami a többi futóban, pontosabban: bennem a mozgás iránt van, a futás csak az egyik fajtája. Máskor meg szisszenek. A következő visszásságokat vettem észre: Bővebben…

hogyan ne őrülj bele a diétádba 2.

Az előző részt itt találod.

Kajafüggés

Mindig mondják, hogy a sikeres életmódváltás 70 százalékban az étrenden és 30 százalékban az edzésen múlik. Ez eléggé elnagyolt állítás. Attól függ, mennyit és mit tudsz edzeni, mennyire tudod vagy akarod visszavenni a kalóriát.

(Egyébként erről írtam már, és rájöttem közben, hogy a megspórolt kalóriák arányára gondolnak.)

Az általános állítások mindig az átlagosra vonatkoznak. Bővebben…

…at every size?

Érdekes, ahogy a témák együtt, többféleképpen is előjönnek. Nemrég írtam arról, mennyire kártékony az, ha mindenáron egy elvet, eszmét, tézist kell igazolni, és ennek szolgálatába állítjuk a tényeket. Így keletkeznek a dogmák, az elfogultságok, a szerepcsapdák, például a vegán életmódtanácsadóé, akinek annyira nehéz volt elismernie, hogy nem megy tovább, de láttuk ezt az önsorsrontás–férfigyalázás–”radikális” feminizmus témájában is.

A másik téma, amelyet a bőrömön is érzek, Bővebben…