a kék galamb, a fűből

Nehézkes cím, nem? Nem olyan kerek, könnyű, mint amilyet szeretek.

Szóval, azt szeretném nektek ma elmondani, hogy volt nekem egy korszakom, mondjuk az internet hajnalától (az mikor is volt?) 2007 végéig (akkor vett nekem apám HP laptopot), amikor olyannyira nem akartam részt venni a virtuális életben, ahogy ma sem akarok autót, mikrót, tévét, okostelefont. Mások igen, én nem, nemnem. Nagyon nem. Se csetszoba, se fórum, se blogvilág, se cuki honlapok; e-mail tanári gépről, csakis délelőtt. És jó volt úgy. Bővebben…

valami legyen már

Hát dőljön el végre már, hogy akkor fent vagy lent, veszít vagy nyer, erkölcsös vagy hulladék, katolikus vagy pogány. Hogy igaza van vagy nincs, előre tudta vagy nem is sejtette, férfi-e vagy nő, szakállas vagy borotvált, húsz vagy ötvenöt, hetero vagy homo. Tudjuk már bizonyosan, mondjuk ki, mérjük le, határozzuk meg, tegyük dobozba, ragasszunk rá címkét, kész, akkor többet nem kell gondolkozni. Ne mozogj már, már definiáltunk! Találja meg már mindenki, ki ő igazán, s amíg az utat járja, várunk, de ha megtalálta, akkor ő már az, kész, vége, megérkezett, ne variáljon. Legyél valaki, és legyél az a valaki, ugyanolyan egész életedben. Köpönyegforgató!

Bizonyosság legyen, öt szóval leírható személyiségek és hideg sör. Változó, képlékeny kategóriák? Identitás-korszakok, ötévente felülvizsgált eszmék, új meg új szempontok, struktúrák? Ma így gondolom, de holnap talán máshogy? A végleges válasz mítoszának elutasítása? Nem egyik vagy másik szabály követése, nem szabályrendszerek közti választás, hanem a merev előírások, szabályok elutasítása, mindenestül? Vagyok emós rocker, gyúrós bölcsész, maoista antropozófus, baloldali szkinhed, kék, mert kedden kék a kedvem — kinek fáj?

Hiszen kinek ártok, ha olyan vagyok, amilyennek lennem éppen jólesik? Összezavarom vele a Rendeseket?

Egy nagy lyuk volt bennem, csak éreztem, mellébeszélnek, dőlnek a lózungok. Teczár Szilárd cikkét olvastam a múlt heti Narancsban, és megkapónak éreztem, ahogy érvel: nem kell választani, nincsenek kész, végleges identitások, bináris nemek, és Conchita Wurst ezt a felismerést provokálja ki belőlünk.

te okosabb vagy

Ezt most az elég kiborító tegnapi facebookos vita után, attól eltávolodva írom. Van ez az érvelés, hogy van két fél, szépen szimmetrikusan küzdenek, adok-kapok, egyik is, másik is hibázott, jaj, ne legyen konfliktus, olajág és békegalamb, fejezzétek be, gyerekek.

(A poszt nincs már fent. Az előzmény, hogy Kozma Szilárd durván megfenyegetett. Az erről szóló idézet alatt indult el a jelenség elemzése, többen engem vontak felelősségre az őrület eszkalációjáért, illetve az ő gyerekeikért aggódtak.)

Ez önmagában is idegesítő: a helyzet nem szimmetrikus, valamint nem okvetlen a béke a lényeg, van olyan, hogy az igazság a lényeg, és nem lehet úgy hozzáállni egy konfliktushoz, hogy egyáltalán nem empatizálunk a résztvevőkkel, csak rájuk erőltetjük a mi nagy jóakaratunkat, mert szeretnénk, ha nem lennének ilyen konfliktusok. Nem bírjuk ezt látni, meg aztán beleszólni más dolgába a közjó érdekében, okosnak, józannak, hűvös mediátornak lenni (kéretlenül), az olyan jó, elfedezi, hányszor vagyunk mi magunk is gázosak, kuszák, kétségbeesettek. Növeli az önbizalmat a kotnyelesség.

És akkor annak, aki nem hisztizik, nem ment le állatba, elkezdenek tanácsokat adni, miközben nem határolódtak el a borzalmaktól, amelyeket a másik követett el. Bővebben…

csak a cselekvés

önmegszólító vers

Nem, most nem bánateszel, nem alszod agyon magad, nem szedsz nyugtatót és nem vágsz a bőrödbe. Semmi alkohol. Nem vagy már harmincöt éves. Nem mondod le a programjaidat sem.

Éva, de hát hányadszor van ez, hogy ülsz, tocsogsz benne, rád szárad már, átrágtad hússzor, leírtad, vergődtél rajta, és érzed, hogy ebből így ki nem mászol? Sehova nem vezetnek a szavak, pláne a sajátjaid. Bővebben…