az állatokért, az ember ellen

Hát, ez kemény sztori. A lényeget mondom, de minden lényeges elemet, mert úgy mutatja meg viszonyainkat, úgy láttat viselkdést, értékrendet. Előre szólok, hogy ez a blog nem való mindenkinek. Nem járnak jól a leegyszerűsítők, a drukkerlelkűek, a jó–rossz tengelyen gondolkodók, azok, akik a jogszerűség minimumát, alakiságát sem értik, és akik nem látják a világos határokat magán- és közélet, egyén és hatalom, állam és civilek között.

Na. Sztori on.

Tegnapelőtt este, április 6-án, hétfőn tehát Bővebben…

egy fő felnőtt

Nem a tizennyolcadik születésnap.

Nem az érettségi.

Nem a felvételi.

Nem a különköltözés.

Hanem ez a felnövés, amikor ott keringőzik. Vagyis, ez a felnövésnek a deklarációja.

Aki nem keringőzik, az nem is nő fel. (Én nem értem ezt a hisztit, fél osztályok, fiúk nem akartak táncolni.)

Ő valahogy előbb nőtt fel: vagy másfél éve nem érzem ezt “az én vérem, jaj, az én kicsi fiam” dolgot. Tiszteletteljes távolból figyelem a fiamat, aki olyan csodálatosan erős, és tudta, mit akar. Akin nem fogott a rossz irányú csoportnyomás, az iskolai bántás, ostoba, kérges juditnénik.

Ezért vagyunk jóban.

Rég nem várja el, hogy főzzek, mossak, befizessem, elintézzem, elismerjem, hanem intézi magának.

Aki minden apró ügyét, köztük a gyarlóságokat, a más-anyák-infarktust-kapnának ügyeket is elmondja, ha épp beszélünk. AMúgy nem nagyon gyakran. Meglep, ahogy magától mesél, én úgy tudtam, hogy titkolóznak, pattanásosak és ellenségesek, meg követelőznek. Lát embernek engem is, nincs módom prédikálni.

Nem kell nekem mindent tudnom, de nem kell hazudnia sem.

Én nem virrasztok.

Megbízom benne: egészen komolyan gondolom, hogy az övé az élete, hogy külön van az énje, és becsülöm, elismerem. Nem sajdul a szívem, csak erős nyugalommal örülök. Nem veszekszünk. Nem habzsolom föl, nem pótlék ő nekem, nem ő a középpont, nem ezt jelenti a szeretés. Nem várok tőle semmi pontosan körvonalazhatót, sem érzelmesket, gesztusokat, sem hálát, sem teljesítményt – csak azt, hogy önmaga legyen, hogy aki ő lett, éspedig jelentős részben az által, amit én beletettem, és az által, aki én lenni tudtam, azt valósítsa meg.

az alkotó pihen

Az alkotó nincs jól, kusza érzések, mélyről feljövő hordalékok, praktikus elrendezetlenségek vannak most, de ami a lényeg:

minden káosz mellett megírta, amit meg tudott, kiszedte belőle a kétharmadát, húzott és átírt, de elkészült a Legszebb reflexiói, küldi is (annak, aki 1. már kérte, 2. törzsolvasó, jó ismerős, 3. aki kapott Legszebb történeteimet, és ezt is kéri – írj: csakazolvassablog@gmail.com). Ha kérted, de nem kaptad meg, írj újra!

Mi a különbség a blogposzt és az e-mailben küldött szövegek között? A doc formátumú utóbbiak sokkal irodalmibbak, kizárólag a személyes történeteim, egy szerkezet (akkor is, ha rövidebb darabokból áll), kiérleltek, és sokkal több munka őket megírni.

Sok fogatási nap volt, ez mindent feldúl, kajálás, napi ügymenet, érzelmek, edzés, alvás. Alkotó továbbra is csak a szépség, a minőség, az eredetiség, a teljesítmény által határolt területen képzeli el mindazt, amit kirak.

Továbbra sem érzi, hogy bárkivel versenyben lenne: az A liga játékosa a teljesítményre koncentrál, esteleg néha az égre néz, de nem figyeli a B ligát és főleg a közönség tagjait, de amúgy az A liga játékosait sem.

Január 12-én 6-kor újra felolvas anya és fia, ezúttal más szövegekkel, vacsorával. Írj, ha jönnél! csakazolvassablog@gmail.com

budapest maraton 2019

…melyen idén váltóban veszek részt, tehát nem 10 és nem 30, ahogy eddig, hanem 21,8 km, Orsival, aki Bécsből érkezik.

Beteg vagyok, de lenyomom. Máskor nem csinálok ilyet. Most, este azt érzem, nem lettem még betegebb, de gyenge voltam. Saját élményem az edzésnaplóban:

berlin óta

A versenyről írok

Az van, hogy én szeretem ezt.

Szeretem, amikor valaki nem csak pofázik, magamutogat, identitást hangoztat, ezek annyira viccesek ám!, hanem keményen, profin, okosan, kitartóan csinálja.

Mint a BSI a szervezést. Alkalmam volt ma beszélni azokkal, akik régóta dolgoznak ebben, és lenyűgöz az egész.

A külföldi, esetenként jobb adottságú helyek versenyszervezőihez képest is ott vannak. Pedig van olyan főváros, ahol nem gyökér a főpolgármester (ennek az eseménynek védnöke, de iszonyú szájhúzás, hogy csak három ilyen lezárás legyen egy évban). Ahol nem futóellenes a hangulat, szélesebbek az utak, jobb az aszfalt és kevesebb a csokit követelő, fillérbaszó, nyafogó nevező (“17 ezerért két coski volt a befutócsomagban”. Meg előtte a rengeteg munka, kommunikáció, fizetettek és fizetetlenek, a lezárás, a kordon, az orvosi ügyelet, a frissítések, a póló, az érem, a vécék, a terüélethasználat, a sörpadok…).

Míg mentem, sok mindent átértékeltem. Most volt bennem komorság, ötnapos keménysport-hiány, testi gyengeség és nagy szomorúság is. Mindenféle előkerült a meditatív lépésszámlálásban, amelyben, jaj, ne zavarjanak. Letisztult, gyógyított. Beérkezéskor (váltáskor)még nem, akkor kiborultam, sírtam, remegtem, de utána ittam pálinkát és összeszedtem magam.

Arra is gondoltam, hogy Berlinben most, ugyanebben az órában kísérlik megdönteni a világcsúcsot (de nem sikerült, Kipchoge, a tavalyi berlini világrekorder ott se volt, mert a két hét múlva tartandó új, bécsi Sub2hr maratonkísérletre készül, az etióp Bekele pedig kettő másodperccel rosszabbat futott). És gondoltam még a szombaton végződő Sparthatlonra, az ultrafutás leghíresebb versenyére, amelyet Bódis Tamás nyert. 1991 óta nem sikerült, de végre megint magyar: az első nyertes, Bogár János most velünk futott Pesten. A Sparthatlonon taroltunk: Maráz Zsuzsanna a nők között nyert, abszolút nyolcadikként, és a második és az ötödik abszolút helyen is magyar versenyző futott be. Most már nem zsuzsikázzák esetleg férfi futók.

Csak ahogy erről beszélnek, az akaszt ki. Tényleg heroikus, de ahogy a maraton, az amatőrök hada meg a városi versenyzés le van nézve, és meg akarják mondani, ki min induljon, mi legyen a lényeg, mikor érdemes valaki egy távra, beszarok.

Igen, a tömeg híg, de valamiért itt vannak, ők is futnak a maguk képességei, életmódja, ambíciója szerint. Sokan vagyunk, sok jó példa van, és ez nagy élmény. Az ízlés magánügy, a morál közügy. A tempóhajszolás és a fejlett módszerek mellőzésének szépségéről itt írtam:

én, a futó

A magyar maraton férfirekordját Szűcs Csaba tartja, jelenleg Spuri futóbolt tulajdonosa, 2:12:10-zel, amelyet Párizsban futott 1992-ben. Az országos bajnok 27 évvel később Jenkei Péter, 2:23:21-gyel. Olimpia előtti évben. Ööö. Csere Gáspár címet védeni jött, 2:20 alá menni, találkoztam vele, egyes volt a száma, rajthoz állásakor hasított el mellettem a VIP zónában. És valami történhetett, mert majdnem pontosan három perccel Jenkei után, 2:26:20-szal ért be, ami nagyjából a női magyar rekord amúgy (Földingné Nagy Judit, 1996, 2.28:). Most Gyurkó Fanni Anna vollt a leggyorsabb, ő 2:42:54-et ment.

Ment persze a hőzöngés, hogy miért Az egyik ilyennek szóvban, egy másiknak kommentben válaszoltam, ezt idézem:

“Amit kérdezel, ellenséges és buta. Sima műveletlenség.

Kérlek, nézz szét az AIMS honlapján, ahol mindenféle nagyvárosi futóverseny infója megvan e kerek világból. Kattints az eseményekre és az útvonalkijelölésekre. Mindenhol a legszebb részeken, történelmi épületek között megy a pálya.

Miért futnak ASZFALTON (nem betonon) emberek?

Mert ezek városi futóversenyek. Turisták hada így látja a várost, neves épületeit, látképét, folyóját, fontos, hogy ne rusnya ipari területen haladjanak, vagy sima erdőben. Ez közérdek, így lesz emlék és vonzó célpont Budapest.

Mert egyenletes talaj, széles, sima és sík út, átlátható terep kell a többezer embernek.

Mert számít az idő. Ez volt az országos bajnokság is, csak ilyen pályát hitelesít az AIMS.

Mert maratoni távon kevesek lába bírna göröngyös, emelkedős terepet, ahol átvágni, lenyesni is könnyebb.

Mert egy ilyen méretű rendezvényhez közeli kórház, mentők, infrastruktúra: vécék, áram, csipszőnyeg stb. kellenek.

Mert senki nem ígérte, hogy az egész város mindig a hatalmas terhet jelentő, bűzös és veszélyes autóitoké. Még a nem túl lakosbarát, autópárti Tarlósnak is okés három nyomorult vasárnap részleges, pár órás lezárása.”

Az én féltávom útvonala, a maratoni táv eleje így nézett ki: elrajtolt a Lágymányosi krampusz rakpartjáról, picit délnek, hogy lekeveredjen az alsó rakpartra, és itt bőven a Lánchíd fölé futottunk egyenesen. Aztán Alagút, Attila út, Alagút utca vissza, át a Lánchídon, ott délnek, a közgáznál kerülünk fööl az alsó rakpartról, Szabadság-hídon át, már felső rakpart, itt valakit újraélesztettek épp (sikerült), utána délnek, át a rajt-célon (15 km), egészen a Dombóvári útig, sőt, ott még egy kis ficak a Budafoki útig, az nagyon szar rész, aztán vissza, rakpart és föl egyenesen a Lánchíd utánig (Halász utca). Én a Lánchídig raktam magam össze fejben, nagyon szar volt onnan az a pár lépés, és lassú is (10:20-as km-rel futottam az utolsó 700 métert). Az egész útvonal itt.

Kétnapos esemény: szombaton voltakl a rövid-családi-gyerekes-gyaloglós távok, köztük öt és tíz km, vasárnap pedig a maraton, négyes maratonváltó, 30 km és maraton párban, és ennek céges, szakmai, Fut a színház verziói.

Idén összesen nevezett 30982 fő, ez visszaesett, egyébként töretlenül ment fölfele minden évben, tavaly 33495 fő nevezett. Most vasárnap 14000 körüli létszám futott a különféle távokon, ebből 6500 egyéni maratonista, köztük 1135 fő első maratonista.

A nők aránya a maratoni távon már 29 százalék (1999-ben 13, 2009-ben 18 százalék volt). Gymfeminism! A két nap összes nevezőjének 46 százaléka nő.

Kenyér Imre 86 évesen a legidősebb futó, ő 5 kilométert futott. A legidősebb maratonista Richter Ferenc (81 éves) és a német Juergen Kuhlmey. Nő csak 70 éves akadt, kettő is: Dobó Katalin, Danielle Heiz Svájcból. Ahh! Már látoma jövőt. Csak a magyar nőt találtam az eredménylistán: 5:24:38-ával jobb a maratonja, mint az én elsőm, és itt volt a Wizzair félmaratonon is, 2:23:02 volt az eredménye. Richter Ferencé 5:37:41 (ez nagyjából az én időm!), a német bácsi ideje sincs a nyilvántartásban.

Lengyel László Ottó is rekorder, ő 30-szor futotta ezt a versenyt, és 139 olyan induló volt, aki 15-nél többször.

Ez volt a kis színes, a sajtóanyagból írogattam ki, de nagyon álmos lettem.

egy estém a belvárosban

Igazából én csak belecsöppentem Antonia révén ebbe.

És Antonia is hogy. Még 1995-6-ban az egyetemen tanított (Nemi szerepek a civil társadalomban szeminárium), aztán a NANE: én 2004-ben végeztem el a képzést.

Aztán évekig nem találkoztunk, elsodort a 2004 utáni életem. Most januárban egy kritikai pszichológiai előadás házigazdája volt az ő csodálatos birodalma, és utána látogattam meg, kettesben beszéltünk hosszan a transzproblémáról, az identitáspolitika válságáról.

Aztán lett az angol csoport, amelyet itt meghirdettem, csatlakoztatok több tucatnyian, lett egy kemény mag, azóta is járunk (írj, ha jönnél: feminista angol felsőfokon). Antonia az intellektuális forrás, a politikai példakép és kicsit anyánk, pszichológusunk is. Elképesztően megugrott a szövegértésem és a szókincsem is, ír, kanadai, bármilyen kiejtés jöhet!

És aztán ebből lettek a fordítások. A szerző Rachel Moran.

A témában annyi előzményem volt, hogy Bővebben…

a felesége története. beletettem a sajtótájékoztató linkjét!

Szeretek sajtótájékoztatóra járni, pedig nem eszem pogácsát.

Bringával, végig. Kikerültem egy érthetetlen méretű békát egy csőtörésnél. Süti a nap a vállam. Hosszan erősen, előre…!

A helyszín a Vasúttörténeti Park, 12,8 kilométer, egészen szürreális a szembefényben, a sínek és mozdonyok között ülni a nagycsarnokban, befúj a nyári szellő, minden álomszerű. Sokan vagyunk. Be is rendezik, mert egyben forgatási helyszín is.

Három színész van jelen: Léa Seydoux, Bővebben…

kedves futóverseny-szervezők!

Imádunk együtt futni. Sokan futni. Budapesten futni. Amatőrökkel együtt futni. Aszfalton futni. Nagyon tiszteljük a munkátokat, több nemzetközi futóeseményen vettem részt, és azokhoz képest is profi, ahogy a BSI a versenyeket szervezi, ami mindenre figyelme, kapacitása van. Komoly mozgalom lett a futás és a futóesemények is.

De tudnánk még jobban örülni ezeknek. Észrevételeim, négy olyan év után, amikor jó pár BSI-s eseményeken vettem részt:

Jelenleg a BSI futóversenyein Bővebben…

helyszíni közvetítés a női futógáláról

Idén ez valami istenkirályság:

reggel eső, aztán kompromisszumtalan napsütés, most derült ég a felhők mögött, a sár is eltűnt,

időben ideérünk a Népligetbe teljes harmóniában a Babalánnyal, az eső és a metrópótló ellenére,

semmit nem bonyolítok túl, nincs fölösleges cucc, aggódás, nem is nagyon koncentrálok, van egyfajta egykedvűség a futásaimban, egyszerűen csak megyek, minden olyan… egyszerű, mint már az életem,

a női energiák nem összeadódva, hanem összeszorzódva vannak jelen, komolyan mondom, ez létezik, és Julis is érzi, ki is mondta, Bővebben…

micsoda nap! szüli

Tegnap Estherrel szolidan lefutottuk a 15-öt laza tempóban, kicsit felhős, néha enyhe napfényes, összevissza kanyargó, kétkörös pályán az Európa-napon. Nem annyira nyomtuk meg a tempót. Esther, aki egy kört tervezett (a térde miatt), végül végigjött, mert nem érezte, hogy fájna neki féltávnál! Majdnem együtt futottunk be.

Aztán robogás bringán tisztálkodni, összeszedni magam. Mert délutánra lefoglaltuk (bevettük!) a fél Menzát! Blogszületésnap és a sajátom előestéje. Hétéves múlt a blog, én pedig negyvenhárom lettem ma.

Ilyennek kellett volna lenni mindig is! Semmi túlzás, bonyodalom, fölösleges para, hiányérzet és a többiek is azt jelezték vissza, hogy szuper volt. Lőrinc szerelme és neki az anyukája is ott volt.

Aztán Balázs, Esther, Gergő, Dóra, Judy. Két szívemből szeretett meghívottat a saját születésnapja tartoztta távol!

Aztán LR, SzK, VZs, FF edzéstárs, KÉ, DK, GZs, MD, FK, KA, HR, KZsR, ME, Liv, FE, HK, SzZs, Mau, IA, T, BD.

Felolvastam Szabolcska Mihály költeményét:

Aztán Lőrinc mondott egy részletet a Minden olyan, mint minden című Varródani-szabadversből, és az Ithakából Odüsszeusz nyitó monológját. Ez nekem is nagy élmény, én is ritkán látom őt szerepelni!

Ilyen a Menza.

Kaptam rengeteg meglepő-jóleső mondatot. Ritka végre-találkozásokat. Kaptam könyveket, nekem valókat. Egy Nanushka felsőt Ritától! Neki is van:

Narancssárga gerberát kaptam, és, igen, biciklin hazavittem a csokrot, amelyik kibírt még egy színházi estét is. Dóra, Esther, Judy összedobtak nekem egy Bialetti indukciós mokkát! Ha kifogyna a kapszula. Bár ebben is Illyt főzök.

Kora reggel, hétfőn bontottam ki. Letettem az ágy mellé.

Idén először nem fotóztunk, és nem írtuk ki a neveinket, de ott volt a Kultikus Vendégkönyv:

csak az írja

Utána még átsétáltunk az Örkénybe Macskajátékot nézni Estherrel. Pogány Judit, Molnár Piroska, Csomós Mari, és Cs. Bruckner Adelaida szerepében Békés Itala! Fájt a lábunk.

Rettentő fáradt és boldog voltam hazafele. Micsoda nap! A facebookról még éjfél előtt leszedtem a születésnapom nyilvánosságát, mert nem akartam azok köszöntését, akik csak a figyelmeztetésből tudják, hogy születésnapom van. Valahogy sok lett – jaj, gyerekek, hagyjuk ezt (eddig ez nem jutott eszembe).

Persze azért köszönöm. Nektek a blogot is, anyukámnak meg önmagamat.

Itt A Kör, a színházi események szervezője:

https://www.facebook.com/groups/591523887966890/

Ez pedig az edzős csoport. Részben virtuális, motiváló, infócserés, részben közös edzéseket beszélünk meg ott. Csatlakozzatok!

https://www.facebook.com/groups/113423605917681/

az én liberalizmusom

Az újságírás egyszerre ad hatalmat és szabadságot: befolyásolni tudom a közügyeket, de ha felelősen végzem a munkám, nem izgat, hogy kinek az érdekeit sértem vele. Mindez fordítva is igaz: ha nem a munkám minősége számítana, hanem hogy „odafent” ki mit szól hozzá, abbahagynám az újságírást, különben a szabadságomat veszíteném el.

Így Miklósi Gábor, az Index főszerkesztő-helyettese.

Túlzás nélkül felemelő este volt a TASZ Szabad díjának kiosztója tegnap este. A Francia Intézetben. Balázs szerint is.

Csordás AnettLépjünk, hogy léphessenek Egyesület vezetőjeként ő állt annak a kampánynak az élén, ami az otthonápolást társadalmi üggyé tette és elérte, hogy a kormány a gyermekek miatt járó ápolási díj összegét pedig jelentősen megemelje. Bővebben…

halló, a filmhétről jelentkezem!

Hétfő este, az életműdíjasok gálájával kezdődöttt az 5. Magyar Filmhét a Corvin moziban. Először osztottak ilyen díjakat. Idősebbek is elkezdhetik a képeket nézni, komolyan megható volt:

A díjátadó után láttunk még egy szellemes, élvezetes portréfilmet a 2016. január 1-én elhunyt Zsigmond Vilmosról (Fényképezte: Zsigmond Vilmos). Bővebben…

a jó élet

a hetedik te magad légy!

Ildikónak, szeretettel

A blogom ma, hinnétek-e?, hiszen nem volt semmi csinnadratta,

hét éves.

Boldog szülinapot, blog!

2012. április 16-án jelent meg az első bejegyzés, ez:

invokáció

Egy időben ezt viccesnek, meghaladottnak éreztem, de ma már újra nem (nem annyira).

Nem kezdek most komoly összegzésbe, de annyit el kell mondanom, hogy az életemben a blogom – és mögötte a sűrű mocsár, az internet – döbbenetes tanítás volt. Nem hittem volna, hogy az emberi szellem, tisztaság, jóság, illetve az árulás, az aljasság, a kicsinyesség ilyen amplitudói közé vet majd az a nyughatatlan és elhallgattathatatlan törekvésem, hogy írjak. Teltek az évek, és én még mindig hüledeztem, pedig a neheze az első két-három évben megvolt.

Voltak tapasztalataim fórumozó koromból arról, hogy amit írok, arra figyelnek, az megosztó. De kezdő bloggerként semmiféle tervem, konkrét célom, kiforrott mondandóm, támpontom nem volt. Csak a mindenkori. Nem akartam szándékosan provokálni, pontosabban nem gondoltam provokációnak, amit írok. Mentem az után, amit éreztem, hittem, a többi pedig csak történt, és általatok történhetett. 2012 tavaszán nem hittem volna, hogy az önkifejezésem bárkit is érdekel, pláne azt, hogy sokakat. Nem remélhettem, hogy lesznek, akik várják, igénylik, naponta elolvassák a posztjaimat, vagy újra a régieket, az egész blogot az elejétől. Nem számítottam arra, és nem is helyezkedtem soha semerre azt remélve, hogy léteznek a világban olyanok, akiket a szó, amilyet én tudok, csendesen megérint, akiknek segít, megváltoztatja az életüket, kapaszkodó a számukra. Akiknek leesik és üt a poén. Akik képesek figyelni, kihallani az árnyalatokat. És azt sem tudtam, hogy vannak, akiket irritál vagy értetlenséget vált ki belőlük, amit írok, vagy dühös önigazolást – és mégis ideragadva olvassák, és rendre magyarázzák nekem, hogy miért olvassák (nevetnek rajtam, megerősödnek, hogy ők a jók, a szépek, a tehetségesek. Igen). A leghökkenetesebb reakciókat itt találod:

best of kommentelők

Olvasom a régi blogmagam, olvasok másokat is, közben élem az életem és a gyerekeim életét is, és biztos vagyok benne, hogy én (ma, már) elsősorban a jó életről szeretnék írni. Ez érdekel, ezt tartom fontosnak. És nem az önlobogtató, high life módon, idenézzetek-debezzegén módon, hanem csak az értékrendről, mert másról nem érdemes. Minden más, a tisztánlátós, múltelemzős, önkínzó poszt csak előfeltétele a jó élet posztjainak. Nem panaszkodunk többé. A magam magyarázásának pedig legyen vége, hogy de igenis, én nem azért és én nem vagyok olyan. Mert már tudom, ki vagyok. Soha többet nem hagyom, hogy más akarja nekem megmondani, mit érzek, mi a motivációm, mit miért tszek – ugyanakkor más, alkotó embereknél sokkal jobban tudom, hogy nem vagyok azonos az öndeklarációimmal. de nem törődöm vele: az, hogy minek, milyennek érzékelnek, az ő területük, oldják meg ők. Még azt se fogom elmondani többet, hogy ne projektáljatok, hanem tegyetek a saját jó életekért.

Mindez teljesen, tökéletesen nyilvánvaló volt az elejétől: az én szándékom, az értő olvasók és a rám vetítés, áttolás, vádaskodás is.

Ezért, ehhez a felismeréshez volt jó pár napig megint teljesen mást csinálni. Eltávolodni, kitisztulni, valódi világot hörpinteni, habzó éggel a tetején. Belevetettem magam az észak-olasz szeretetbe. Vegyültem, figyeltem, oldódtam, gondolkodtam, autóban ültem, ettem, gyalogoltam, csodálkoztam, futottam. Szellő fújt, magam és önmagam lehettem. Az otthoniak felől is nyugodt voltam, nagy köszönet ezért B-nak.

G. Ármin testnevelő segítségével pedig igen szép eredményeket érek el újabban a hosszútávfutásban. A mostani, a Lago Maggiore félmaraton 2 óra 16 perc 43 másodperc lett, aminek, egy héttel a berlini félmaraton után (2:26:38) igen örülök, de mivel nem szeretek üresen ujjongani, sem vetíteni, hangsúlyozom, hogy ez könnyű pálya volt (fel nem torlódó, senkit nem kerülgetős, kisebb létszámú, sima aszfaltú, több helyen enyhén lejtős), továbbá a tempó tartásában a sportórás monitorozás (aki a testnevelő, a képen a bal csuklómon látható) nagy segítségemre volt. Mindenhol a rövid íven (a valós távon) futottam. Mindig is így kellett volna, és ez metafora.

Én annyit szívtam, kínlódtam, vállaltam át fölöslegesen. Balekságból, elvből, mások helyett, ön-nemszeretésből. Nem merek dörzsölt lenni, nincs pofám. De mi ebben a dörzsöltség: a valós távot futni – és nem többet?

Sőt: élvezni! Belelazulni. Én úgy éreztem, valamiféle penitencia kell legyen a hosszútávfutás. Nagyon, nagyon nehéz, lemenni az aljáig. Pedig nem feltétlenül az. Lehet repülős, haladós, belefeledkezős is, amikor a szenvedés nem áll közém és az élmény, a táj közé.

Most két-három enyhén válság-kilométer volt, mondjuk 16 és 19 között. De közben rikító virágok, ódon villák, meredek sziklák, sziget, túlpart, havas hegyek, nagy víztükör. Nem lehetett szenvedni. A legszebb félmaratonom volt.

Soha, soha nem állok meg, nem gyaloglok, nem sérülök. Egyenletes tempóban haladok. Ez is metafora. Ez a mostani már futásnak is nevezhető. Életem legjobb versenyen futott tízese (5:50-es tempóval, 58:28 alatt), a teljes távon a tempóm 6:28. Pedig nem hajtottam, csak olykor szemeztem G. Árminnal! (Akit későn kapcsoltam be, és kicsit mást mért.)

Most, a hatodik félmaratonomkor tartok ott, ahol az első félmaratonnál tartani kellett volna – de ehhez le kellett futnom ötöt (meg még egy teljes maratont, és egy harmincast is). Már tudom a futásomat. Hiányzik a… heroizmus.

Hétfőn Milánó:

Repülök épp haza, torlódunk a beszállásnál.

Közben megérkeztem, az éjszakai buszon írok nektek:

Drága olvasóim! Tartsatok ki, maradjatok még évekre, míg világ a világ és blog a blog, csakis amiatt, ami miatt nektek jó itt lenni. És ne fecséreljétek el egyetlen, drága életeteket. Annyi szépség van – akarjátok és cselekedjétek a jót, a jó életet!

újra a fedélzeten

De béna metafora ez is, na, mindegy, leírtam már – szóval itt vagyok! Ebben a posztban nyelvi kérdéseket rejtettem el, ezeket számmal jelölöm.

Mi volt, mi van? Ma átmentem a havas erdőn végig a kutyával, a Nike-mban (1. miért így írom a toldalékot?), amelyre egy kimustrált, csúszásmentes talpú, 2007-ben vásárolt vastag zoknit húztam csúszás, beázás és fázás ellen. Sífutók, toportyánok (2. honnan ismerjük irodalmilag ezt az állatot?), rozmárok jöttek szembe számosan.

Edzés is (lejárt a bérletem), futás, úszás, plazmaadás, tegnap pedig első lépések a csontvelődonorrá válás útján (nem olyan egyszerű az!), Bővebben…

befutó

maratont futottam Norvégiában

Sírni csak a győztesnek szabad. Ezért hamar befejeztem a beérkezős meghatott-feldúlt sírást (ami egyébként ellenállhatatlan. Juli fél hét előtt ugyanezt adta elő – ő 26:35, Dávid 25:17 alatt, őrületes sprinttel ért be a 4,2-es távon). Akkor nagyon nehéz volt: csömörletes, reménytelen, dicsőség nélküli. Ember alatti.

Ezeket idézem, mert mind leírták már az ultrafutók, Lubics Szilvi, Simonyi Balázs. Tele volt velük a fejem. Mindenben igazuk van, csak én azt féltávnál meg 35 kilométernél éltem át, amikről ők beszámolnak.

Mit írjak?

Bővebben…

májusi hétvége

Ez a két nap a sport jegyében telt, de nem a szokásos módon. Élmény, Dunakanyar, közösség, Duna, természet. Bringával és vonattal, HÉVvel mentem mindkétszer.

Szombaton egy szervezett, hetek óta várt kajakozáson vettem részt, erről írtam és tettem néhány képet is.

Vasárnap pedig Bővebben…

a hatodik szülinap – gyakorlati tudnivalók

Ugyanezt írtam a Facebookra is. Ne olvasd el kétszer, olvass helyette Márquezt, Ian McEwant, Nádas Pétert, Muscle and Fitness magazint, Newsweeket vagy Murakamit! Bővebben…

városban (végleges cím)

A futás (szombaton a gyerekekkel 7 km, ma én egy félmaraton) olyan, mint a lángos: vagy azonnal, még a jó hőfokon megírom, vagy nem érdemes már nekilátni. Bővebben…

terepen (munkacím) (marad)

Pitymallatkor keltem. Tehenet fejek, felsöpröm a döngölt padlót, mosdótál, kering a macska, görbíti a farkát, takarosan felöltözöm, és a derengésben elindulok a választókörzetembe. Hát ahogy belépek, hatvan fotós, újságíró vár, köszönöm, hogy eljöttek, igen, ma futom a terepversenyemet (a macska és a mosdótál fikció, mely a takarosságot jelzi, de ez nem fikció, tényleg mondtam, nem hagyok ki ilyen poént).

Megjön a célszemély és felesége is, rajta vagyok a fotókon. A gyerekeim iskolája ez. És nem tudom, mi ez bennem, a neveltetésem? Tudom, amit tudok, éppen váltom le, de ha meglátom, megilletődöm. Bővebben…

mi történt a héten

Annyi minden van! Nem írtam napok óta. Folyton megyek valahova, ha meg nem, akkor belemélyedek valamibe. Átrohannak rajtam élmények, egymásra hatnak, tavasz duzzad az ághegyeken (na jó, most néztem: hóvihar… hát jó), főzök, kutyázom, mosogatok, és sokféle emberi találkozás is van. Szombattól ezek történnek:

volt a statisztamunka a Homeland: A belső ellenség című sorozatban, ezt már említettem kommentben, izgalmas volt és fárasztó, jó sztorikkal, sok röhögéssel, a Bővebben…

az ország tortája és augusztus huszadikája

Ma, vagyis 10-én felvonatoztam a déli partról: a Parlamentben részesei lehettünk a Magyarország tortája, a Magyarország cukormentes tortája és a Szent István napi kenyér versenyek eredményhirdetésének. Ismertetést hallottunk az augusztus 20-iki programokról, az Ízek utcájáról, tűzijátékról, az ünnepi ingyenes parlamenti belépésről, tisztek avatásáról és a körmenetről is.

Idén az Ízek utcája a Várkert bazártól tart majd a Szilágyi Dezső térig, már szombaton megnyit, egészen vasárnap estig várja a látogatókat, és ott juthat hozzá a nagyközönség az említett szénhidr ünnepi, szimbolikus és minőségpárti javakhoz.

A Clark Ádám téren nagyszínpad lesz, mindenféle műsorokkal.

A tűzijáték megrendezését közbeszerzésen idén a NUVU Kft. nyerte el, amely 2016-ban a makaói tűzijátékfesztiválon  ezüstérmes lett. A petárdákat, vagy miket, a Margit- és a Lánchíd közé a Dunára, illetve a Lánchídra telepítik, ebből következően a két híd közti rakpartok lesznek a legjobb kilövésközeli megtekintési helyek. Összesen 4,5 tonnát nyom az anyag, a legnagyobb pirotechnikai eszköz húsz centis. Az egész 175 millióba fog kerülni, igazán méltó, profi szoftverrel vezérelt, századmásodpercre programozható, a zenével szinkronban levő, bármikor leállítható, nemzetiszínű és szuperbiztonságos lesz (az államtitkár, Kara Ákos mintha összekeverte volna a tűzijáték leállíthatóságának kérdését a 2006-os, elháríthatatlan elemi kárral).

Az ünnepi búzakenyér a Kurdi Family Kft. Görböc kenyere lett. Kovászolt, öt százalék teljes kiőrlésű rozslisztet is tartalmaz, 12 órán át kelesztik. Ruganyos, likacsos, gazdag textúrájú. Szigorú szakmai felügyelet alatt, mesterségbeli tudást, innovációt és hagyományt beleadva, kitűnő minőségű alapanyagokból, adalékok nélkül készül. A receptet elérhetővé teszik a pékségek számára, és bár kézműves jellegű, nagyüzemi előállításra is alkalmas. Közfogyasztású, megfizethető, minőségi terméknek szánják. Ez, amit itt felszeltek, sötét héjú, kerekded cipó volt, és minőségre egészen hasonlít ahhoz a fajtához, amelyet – félévente kétszer – még én is megengedek magamnak.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítványnak is szerepe lehetett abban, hogy a kenyérhez rengeteg, külön is fogyasztható, csíkra vágott zöldség és ízletes feltétek, krémek dukáltak a bemutatón. Erős Antóniáék kezdeményezték annak idején azt is, hogy legyen külön cukormentes torta kategória is, és 2012-től minden évben ezen is buzgólkodnak az ügyes kezű szakemberek, hú, de nem tudok ilyen műfajban fogalmazni.

Magyarország tortájának a neve Balatoni habos mogyoró, megalkotója Vaslóczki Orsolya (Horváth cukrászda – SUGAR! dizájncukrászda), aki nem kezdő versenyző: 2015-ben a Barackos buboréktortával már megnyerte a cukormentes kategóriát. Az új tortát év végéig minőség érdekében csak a cukrász Ipartestület tagjai készíthetik, utána lesz nyilvános a recept. Benne pörkölt mogyorós, extrém édes (de nekem ne higgyetek), így is mámorító tésztalap, egy csík kontrasztosan savanyú feketeribizlis réteg és egy állagában üdítő mogyorós-karamelles mousse, tejcsokoládé bevonattal. Az állaga, a fogyasztáskori hőmérséklete valami egészen hatcsillagos volt. Így nézett ki a sajtónak szánt mintadarab:

Ez pedig itt Az ország cukormentes tortája, a Pöttyös Panni, a nyertes Varga Margit lett (Zazzi). A tavaszi előválogatás után dietetikus segítette a kompromisszummentes, végleges verzió elkészítését. A befutó liszt- és hozzáadottcukor-mentes, de tojásos és nem tejmentes. Mákos-mandulalisztes alappal készül, szilvás réteg van még benne, és málnahab a tetején, pöttyös díszítéssel. Amikor hat éve először hirdettek ilyen kategóriát, egy szelet a győztes tortából még 20 gramm szénhidrátot tartalmazott, ez a mostani csak hatot. Ami nagy szó. Kalóriatartalma 176. (Nem lett volna rossz hasonló adatokat Az ország tortájáról is megtudni.) Ketogén ízlésemhez közel áll a Pöttyös Panni édessége (vagyis, kifejezetten nem édes, mert nem édesítették agyon, erősen domborodik benne a mák és a szilva valódi íze; a mandula inkább hordozó), és persze nem is túl zsíros, mert a cukorbetegeknek és az egészségtudatos alternatívákat kereső fogyasztóknak a kalória sem mindegy. A durván édes ízekhez szokott normálisoknak persze sokk ez az összetétel, de az ízlelőbimbók nagyon tanulékonyak, ráadásul rendszeresen megújulnak, pár nap alatt ki lehet iktatni régi és újraértelmezni a friss, valódi, cukorral nem butított ízeket.

és még ehető aranydarabkák

Ennek a zsűrinek az elnöke Bechmann György, a Zsolnay Kávéház cukrászmestere, akinek a Teréz körúti Béke Radissonban cukor- és lisztmentes, különleges formájú és dús élemiszertechnológiai ismereteket is megvalósító választékán hüledeztünk, amikor két Művész-film között kiugrottunk kávézni a minap.

Szeptember 18-ig egyébként az amatőr kísérletezők is jelenkezhetnek az Egy Csepp Figyelem Alapítvány háziversenyére, komoly Kenwood robotgép a főnyeremény!

És persze a fiammal, akinek névnapja volt (ez a rostélyon sütött szent), megcsodáltuk az erkélyről a dunai panorámát. Ő egyébként nem szereti a gyümölcsös édességeket, semmilyet, de azért pompás egy délelőtt volt ez.

Az alapítvány szokás szerint vércukrot is mért, megnézettem a hatalmas szénhidrátlöket előtt és után is az értékeimet: 5,5 és 6,2.

Természetesen éhgyomorra érkeztem, egy plazmaadás (ijesztő a hiány, menjetek!) és dermesztően jeges, csevegős cold brew után elhúztam edzeni a csajokkal.