mit jelent… 2.: az újságírás

A blogger is újságíró, mármint akkor, ha nem körmöt reszelgetni, orbánellenes mémeket kirakni, influenszerkedni jár a netre, hanem releváns, értelmes tartalmat hoz létre, és módszeresen. valamint függetlenül dolgozik. Ha hivatásszerűen űzi, akkor ő olyan újságíró, aki cikkeinek a netes felület a hordozója. Nem kell betagozódni ahhoz sem a print sajtóba, sem a papírkönyvkiadásba, hogy valakinek a szavai, mondandója erősen hasson.

Tehát a blogger nem megtámad, nem fröcsög, nem kicsinál, ez csak az érvtelen buták sértődött visszavágása. Hanem a vállalt feladatát végzi, ebben pedig szenvedély, valamint megismerési és igazságkimondási vágy hajtja. Bővebben…

ezt most csak úgy mutatom: miért “utálom”…?

Ma és tegnap a facebookon a kommentelőim közül teljesen ismeretlen nevek azt kérdezték, illetve azt vetették vádaskodva a szememre, hogy én miért utálom Mérő Verát. Bővebben…

mit jelent a… 1.: rágalmazás

Kis műveltségtágító sorozatunk, dr. Erőss Paulától. Ezek rövid posztok lesznek. Én, sajnos, nem bírom a butaságot, és ettől sokan lesznek mérgesek, mert máshol átmennek a blöffjeik, és nem röhögik ki őket. Ha valaki ezentúl bénán bedob egy ilyen fogalmat, egy link lesz a válasz.

Rágalmazás (és kisebb testsúlyú ikertesója, a becsületsértés). Tipikusan azok dobálóznak vele, akik nem olvastak-olvasnak klasszikus újságot, minőségi publicisztikát (véleménycikket), ezért nem tudják, mit jelent a közírás, hol vannak a határai az értelmes beszédnek, és hogy a hüppögés, az aggodalom a pecsenye miatt vagy az érvtelenség, amit a sértődött megbírált él át, nem jogi tényállás. Nekik csak a facebook-mátrixból származik a világképük.

Btk. 226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást

a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt, vagy

c) jelentős érdeksérelmet okozva

követik el.

Eddig a törvényszöveg. Jogász szerelmemtől kaptam az új Btk-t. Bővebben…

a deklaráció és a valóság

!!!

https://www.peticiok.com/koronczay_lilla_vedelmeben_nyilt_level_vekasi_andreanak_a_nk_lapja_fszerkesztjenek

Zavarban vagyok. Értetlenség, először. Később a szekunder szégyen.

Mérő Vera és a hozzád csapódók: itt írom le – a facebookon ugyanis jelentgettek ugyanezért –, hogy amit női érdekképviselet örve alatt műveltek, az

kurva gáz,

úgy értve, hogy improduktív, taszító, üres, ezen kívül átlátszóan hipokrita is.

Téged, Vera, nem érdekelnek a bántalmazott nők: neked ők csak eszköz. Véres arc? Nosza, kontentbe vele! Téged a szereplés és a hatalom érdekel. És ez a borzalmas fölény: te ÉRZÉKENYÍTŐ TRÉNINGET tartasz nagy kegyesen. Ehhez neked mi a végzettséged? Olvasgattál a neten?

Micsoda hab, micsoda indulat. Mekkora özön! Micsoda kétszázszor leírása ugyanannak. “Mi vagyunk az erősek, mi ítélünk.” És közben mutogatják: ez jó ügy. A hozzáértésüket.

Gonosz kislányok a hatodik céből. Csak együtt erősek: ha egymaguk lennének, sírva a sarokba húzódnának. Kicsinálják az osztálytársat, a tanárnőt, a portást. Pókok lábát tépkedik, aztán legyen valami izgibb. Pad alatt leveleznek. Ki az, akit elegen gyűlölnek már, hogy ne legyen nehéz dolgunk? Ma ki legyen az új célpont? Aki elég fura, idősebb nálunk, vagy férfi, vagy rendőr vagy fideszes? Vagy rá lehet fogni valamit?

És a legfeltűnőbb: hogy élvezik.

Nekem két hete ugyanezek a profilok azt magyarázták, hogy nem szabad, sőt, aljasság egy újságírót “kikezdeni”, nem lehet kritikám, véleményem. Vagy legalább ne írjam le, mert szegény. Ha leírom, az bullying. Hogy én GONOSZ és BETEG vagyok – így stigmatizáltak érvek nélkül. Érv még az volt, hogy de nekik tetszik az arcukba tolt rúzsosság-iromány. Pedig Szentesi Éva nem is újságíró, hanem influenszer, a saját anyagi érdekeit tolja, és a nyíltan és primitíven gyűlölködő Lelkes Villővel és Murinai Angélával bandázik látványosan, újabban ez a férfi gratulál neki a könyvéhez, és ő visszanyalja.

Szentesi Éva a mi kedvencünk, magunknak építettük, mi, a wmn-osztag, őt nem szabad bírálni, ő tabu, jó ügyet képvisel. Miért? Mert neked, Vera, érdekszövetségesed a teljes íróklán, együtt nyomultok rádióban, egymás posztjai alatt, és vannak csápok a színészek, irodalmárok között, egymás ún. kiállására mindig számíthattok, főleg, ha ütni kell valakit. Baromi ízléstelen.

Illetve miért nem szabad még bántani: mert én, aki bírálom, egyedül vagyok. Nem toboroztam ugyanis fogalmatlan, ingeréhes nőkből tábort, hogy általuk érezzem magam erősnek. Mert ez GÁZ, ez az emberek használata.

Rárepültök egy szerencsétlen nőtársatokra, egy tapasztalt újságíróra, és boldogan gyűlölködve kicsináljátok. Sokkal kevesebbért, mint amiket én róttam fel a zavarosban halászó, mélyen etikátlan Szentesi Évának. Ez a feminizmus? Nem szégyellitek magatokat?

Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy akkor szabad nőtársunkat kritizálni a nyilvánosság előtt, vagy nem? Mitől bullying az, mitől nem bullying emez? Te hergelted az egészet. Koronczay Lilla egyébiránt (áldozatokkal kapcsolatos reflexes informálatlanságát nem tekintve) hússzor olyan jó újságíró, mint Szentesi Éva.

Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy a pornográfiáról vallott pártoló, menősködő nézeteiddel hogy jön össze ez a nagy hirtelen áldozatpártiság. Akkor az volt a menő, meg a feministákat gúnyosan leszólni, most pedig megtetszett a vezérszerep?

Vagy mindegy a téma, csak menő legyen? Ma már könnyű. Mi, naiv és érdekmentes feministák felpuhítottuk a női közvéleményt 2011-től, amikor neked a feminizmus még cikinek tűnt, most pedig már színre libbenhetsz nagy jogvédőként: a bántalmazott nőket a facebookon védeni, “aktivistává” válni, színpadról harsogni – ennek nemhogy kockázata nincs, de egyenesen kötelező mutatvány, és nagy taps és médiafelület jár érte.

Szakmailag, tartalmi érvek szerint természetesen igazad van a tanácsadó rovattal kapcsolaban. Hogy mennyire, és hol kell ezeknek a témáknak utánanézni, azt több ezren a mai lelkesültjeid közül itt olvasták nálam 2012-től. De ez a tartalmi lényeg csak vékony hártya. Alatta az önzés, a kirekesztés, a csürhelogika.

Ez alá az “ügy” most ezeknek a nőknek kedvük volt felvonulni. És az alá is pont ugyanazek, amikor kikezdtétek azt, aki évekig hintette az áldozatvédő infókat, de nem a banda tagja, van saját véleménye, és nem tetszik a pofája, mert a naivák nem értik az összetett mondatot, vagy nincs kedvük edzeni. Nehogy már neki igen.

Mit szeretnének ezek a most felcsillanó nők, köztük Gumiszoba is? A hatalmat, a sok-sok kommentelőt maguk mögött tudva jól megmutatni, keményeket írni. Hadakozni, kíméletlenkedni, fürödni a reakciókban. Aztán persze magyarázkodik Mérő Vera, hogy “ne legyen személyeskedés” és “túl sok az irónia”.

Te hergelted. És tudod, milyenek ezek a nők, ha megérzik a vérszagot. Leszarják ők a nőket.

Én pedig ezennel és ezek miatt kiállok távoli ismerősöm, Koronczay Lilla mellett, akit a nőjogokra hivatkozva megszégyenítettek és tönkre akarnak tenni. #abullyingnemjáték

Megjegyzem, Vékási Andrea sokkal inkább felelős ebben az ügyben, és hogy Molnár Gabriella főszerkesztősége idején, sokkal régebben nem ez a vonal ment a Nők Lapjában.

Az ellenség általában nem kívül van. Nem az a kérdés, hogy a(z elsőként előszedett) levélírót most majd verik-e tovább, hanem hogy bármilyen értelemben lesz-e jó élete, ehhez van-e ereje – kilépni, megerősödni. Nagyon sok nőt nem ütnek, még szavakkal se, nem is nyomorognak, férj sincs sehol, mégis siralmas mentális és kedélyállapotban tengődnek, például a neten bosszúból nárcisztikusoznak kurvára önző, kövér, elhagyott nők. A legtöbb ilyen arcot a te kommentelőid között látom. A facebookon hangoskodók semmit nem tesznek hozzá a nők jóllétéhez. Sőt, azzal, hogy érdekelt vagy a netfüggő nők net előtt tartásában, tudatuk leuralásában, önállótlanná tételében, a saját gondolkodás ellehetetlenítésében, gyengíted őket.

Mindennek hátterében az elmúlt években a wmn.hu kattintásvadászatot folytat, és vállalhatatlan hirdetők érdekei szerint promóz BÁRMIT, de tényleg, csak az önkiherélő észlet nem volt még. Az áldozatiaskodó, önsajnáltató, áljópofa cikkek: “miért ghostolt a pasi”, “milyen ruhákat veszek fel, miközben gonoszul kibeszélem a celebek öltözetét”, “nehogy túledzd magad”, “jó vagyok így nagy hassal is”, “fojtogatom a gyerekemet, roncs vagyok, közben jóanyaként tálalom magam”, “jogom van, hogy eltitkolhassam, hogy nem férfinak születtem”, “ha fesztivál lenne, minden jó lenne”, “megmutatom az influenszerkedésből bérelt kérómat, amelyen neked soha nem lesz, de azért gratulálj szívecskékkel” cikkekkel rengeteget tett azért, hogy a látszat, a deklaráció, a szépre festett nyomorúság legyen a fontos a valódi életminőség és női megerősödés helyett.

mit jelent nőnek lenni? 2.

Az első rész itt:

mit jelent nőnek lenni? 1.

Hogy neked, transznemű embertársam, szenvedést okoz, ha nem tekintenek annak, akinek szeretnéd?

Bizonyára. De nem zsarolhatsz ezzel másokat. Végtelen a szenvedése azoknak is, akik hangokat hallanak, vagy akik szomorúfűznek élik meg önmagukat, de senki nem hisz nekik.

Eleve, hogy lehet ez, hogy transz vagy, de pont ezt megpróbálod elrejteni, és úgy viselkedsz, lépsz fel, mint egy cisz nő? Meg ne tudják? Mert akkor gyűlölet? Dehogy. Azt akarod magadnak, ami a nőknak adatott. Adott esteben tűsarkat, stílusos instafotót, nőgyógyászati vizsgálatot, magassarkút és anyaságot. Pont azt nem vállalod, ami vagy: transznemű. Csupa műtéttel, szintetikus hormonnal, lézeres szőrtelenítéssel jöhet létre az illúzió, a magadé és másoké.

A belső valóságod, megélésed nem válik senki számára valósággá. Ez egy színjáték. Nem annyi ez, amit mindig mondotok, hogy “csak hagyjanak minket élni, békében”. Ami a nőké: kvótát, a női sportversenyt, a szülést is akarjátok. Vannak országok, ahol a nők védett csoport, pozitív diszkriminációban részesülnek. És az is kell.

Ha valaki a másik oldalról az elnyomott csoporthoz akar tartozni, és ezzel annak identitását is szenvedéstörténetét is magáénak tudni, majd ezt hangoztatja, turnézik vele a médiában, vérrel és könnyel, az rendkívül kellemetlen. A szemen köpése ez a nők szenvedéseinek, a nőségnek; a méhtranszplantáció mint heroikus ügy pedig a szülésnek. Bővebben…

mit jelent nőnek lenni? 1.

Nem baj, ha erről az beszél, aki nő.

Röviden: két nem van. Ahogy tanultad a suliban, úgy. Nem változott meg.

Két olyan nem van, amely valóság, minden más vagy anatómiai hiba, vagy konstrukció: annak kifejeződése, hogy a nem megélése nem komfortos – egyébként keveseknek az, de amennyire lehet, próbáljuk élvezni. Ahogy megélik e két nemet, az sokféle. Az nagy zavaros, és a zavarosban sokan keresgélnek mindenfélét.

Minden kamu? Vannak-e őszinte transzok? – kérdezi indifferens, intakt, kíváncsi vacsorapartnerem. Ezt a kérdést talán fel lehetett tenni 2012-ben, de azóta?

Mindenki keresi magát, ők így. És ma már megéri. Csak nézek, mi lett ebből az egészből. Azt állítja, ő is az, mint én. Vagy már nem elég különleges a transzneműség sem, kell még jobban bonyolítani.

https://lathatotranszok.blog.hu/2017/11/23/nem_vagyok_no_de_nem_vagyok_ferfi_sem

Transzként kiállni a nyilvánosság elé olyan előnyöket, jogokat, pózokat jelent, hogy szerintem mára senki se tudja, mi ez. Hordozza is körbe őket a balos média. Ügy. Fontosság. Csinosság. Egy nem túl vonzó férfi jó nőnek érezheti magát.

…szükség lenne egy olyan térre, ahol mindezt biztonsággal meg tudnád élni.

Egy ilyen világban senki nem erőltetne rád címkéket. Nem érdekelne senkit milyen gyakran váltogatnád a neved, nemed, identitásod, önkifejezésed illetve stílusod. Azt viselhetnél amit akarsz, kísérletezgethetnél bármilyen dzsender konfigurációval, elmerülhetnél a zavarban akár szándékosan, akár véletlenül. 

https://transvanilla.hu/genderqueer

Egy keményen dolgozó ember csak hüledezik ezeken, ha pedig az ő nőségét kérdőjelezik meg, akkor még ideges is lesz. Nem bánt senkit, nem bántunk senkit.

…a transzneműség nem afféle választott életmód, amit a budapesti elit unatkozó tagjai követnek, hanem egy velünk született állapot, ami bárkinél, bárhol megjelenhet. Ismerek transzneműeket az ország minden szegletéből…

Muszta Cecília – „A társadalom szélére sodorva tényleg tud rémisztő lenni a modern világ”

 

Ez az instagrammer pedig aktivizmus címén ügyeket hergel, drámázik és nagyon vágyja a visszajelzést, hogy ő nő, jó nő, szép nő, hősnő.

Úgy kiírják a facebokra részletesen az elnyomottságot. És váltogatják, hogy ők most mik, és láthatólag élvezik. Minél több volt a hátrány akkor, amikor még nem találtak rá a transzgumicsontra, annál nagyobb élvezet most parádézni. Az áldozatiság is jobb, mint nem látszani, átlagosnak vagy még jelentéktelenebbnek lenni. Van ethosza.

Ő. Vagy ő. Vagy ő.

Hallgassuk meg erről a témáról Kent is, aki beavatkozások tucatjai után nemrég coming outolt, hogy ő Barbie. Ken, a progresszív nyugatról. Belátom, ez bulvár, annak is az alsóbb része, de van tanulsága.

3:55-től:

I have been living as a woman. Wearing heels, wearing make up, having hair extension…

 

Ennél sokkal egyszerűbb a nőség. Ingyenes, nincs vele meló, sem lelkizés, és nem nyomja a lábujjakat. Ami lelkizés, az valami más. Amit úgy meg kell keresni: ki is vagyok? Az a nem TAGADÁSa.

Régebben: “I am the fruit of my imagination.”

A női lét nem bonyolult: aki nő, az nem beszél róla. Magától értetődő, természetes állapot, a sziklán is, a szélben is. Ahogy születsz: kromoszómák, elsődleges és másodlagos nemi jelleg, hormonok, reprodukció, és aztán az vagy, míg élsz. Lehet, hogy problémásan, de akkor is az vagy, és annak fognak tekinteni. A fogantatás pillanatában eldől, és nem változik meg. Nincs olyan, hogy valaki rossz testbe születik (interszexualitás van), és nincs külön lélek (bár jól hangzik).

A többi szövegelés, különcködés, és valami egész másról szól. Bővebben…

hogy vagy képes még mindig szeretni?

Olvasóm, és mások is, elolvasták a Love storyt. És ezt kérdezi az olvasó. Hogy ezek után, én, bárkivel…?

Azért az, amit én egy embertől elvárok, ha kinyitottuk egymásnak a szívünket igazán, nem olyan nagy etwas. Mondhatni, egy suttyó rohadéknak kell lenni, hogy ne ugorja meg – az meg ritka.

Sokak kérdése ez a felnőtt élet második szakaszában, túl komoly veszteségeken. Belemenjenek még, érdemes-e? Lehet-e bízni “a férfiakban”? Bővebben…

könnyes szemű szolgáltatók

Miért van például az, hogy egynémely ismerős, és tényleg hatot tudok kapásból, aki szolgáltatással foglalkozik, de olyannal ám, amelyet a felső százezer engedhet meg magának jobb időszakában, a karanténban a kötelező kezdeti bizakodás, a motivációs szövegek, #mindenrendbenlesz hesteg és élőzések után most keserű posztokat ír arról, hogy baj van a kapcsolatokkal, az emberek sajnos manapság használják egymást, nem hozzák rendbe a kapcsolatot, hanem lecserélik az embert, pont mint a tárgyakat (az megvan, hogy ez az elhagyott, mérgező házastársak szövege, akik játszmáit nyomorultan évekig tűrték, és akiknek hiába kérés, párterápia, ultimátum, semmire, de semmire nem voltak hajlandóak változni?), mindenki csak a haszonra hajt – miközben nyilvánvalóan nem a barátaihoz szól (akkor nem látnám ezeket a posztokat én is), hanem pont azokhoz, akiknek ő élt a pénzéből és pont ő “szerette” őket csak addig, amíg kicsengették a díjazást (számlát sose adott), most pedig a legszámítóbb módon a bevételét és a nyüzsgést siratja, és egyáltalán nem rezonál arra, hogy másoknak sincs most bevételük, így nála elkölthető pénzük, vagy ha van is, abból a testvérüket támogatják, meg talán kedélyüket vesztették, leépültek fizikailag, esetleg befordultak kissé, semmi kedvük neten kitartóan igénybe venni a szolgáltatást (nekem ez nem ment, milyen csúf mindenki zoomon! és olyan eleven és intenzív volt az igazi, élő, összetapadt kapcsolatban létezni, hogy még telefonálnom is riasztóan idegenné vált), és talán élőben sincs már kedvük, és nem is lesz: szerintem sokan nem mennek vissza az edzőjükhöz többet, valahogy átértékelték az elmúlt hetekben, hogy mi a fontos, de az is lehet, hogy megtanultak önállóan edzeni, utálnak bárhova időre odaérni most már, alkalmazkodni és még fizetni is érte, és nem akarnak újra úgy létezni, mint előtte… meg úgy általában is, mennyire profi már hisztizni, vádaskodni, barátságról papolni, csupa szép-jó-egyedi nyújtása és rezzenetlen derű és erő helyett rossz érzéseket nyújtani moralizálós fölénnyel egy szolgáltatói viszonyban.

kérlek, kedvesen tagadd le nekem a valóságot!

Ó, kedves olvasó, nem áll módomban. de neked se tesz jót. A kenegetésből lesz az elromlott, improduktív élet, a hiúskodás, a harag.

Valaha én is harmincas, bizonytalan nő voltam, aki folyton reagált másokra, igyekezett figyelni, és bár úgy általában tett éles állításokat, egyes emberekkel nem volt kritikus, és nem akarta észrevenni, mi zajlik. Beszóltak neki, de moderálta magát, mert így szokás, “én vagyok a szolgáltató”, szépen beszélünk és senkit nem küldünk el a francba. A bülbülszavú aljaskodókat hogyan? Fel se mertem tételezni, milyen nyomorú szándék mozgatja őket.

Aminek eredménye az lett, hogy állandóan magyarázkodtam. Bővebben…

a menőség csapdája

Látjuk ezt, de meg is szoktuk. Akinek mindene le van fotózva, mindene menő, “ó, nekem miért nem ilyen az életem?”, és nem veszed észre, hogy nem a teljesítményét vagy a jófejségét nézed, csakis a látványt.

Az ember bizony keményen kompenzál, amikor (még vagy újra) sérült és bizonytalan, mert traumatizálódott, mert nem érti önmagát, és nélkülözi az alapvető javakat. Mik is ezek? Az egyszerűek, lényegiek: napfény, erős test, az igazad biztonsága, a szépség nem-hivalkodó tudata, saját gondolkodás, teljesítmény a munkában; erős kar ölel, nem kell félned, nem unatkozol, életöröm hat át, minden rendben – szóval ezeket nélkülözi és kavargó homályban él.

És külső dolgokban határozza meg magát, és ezeket mutogatja, és a kirakott dolgait kedvtelve nézegeti – ez a menősködés. Bővebben…

“az emberi jogok nem torta”

Át vagyunk verve. Liberális lencsefőzeléket etetnek velünk, pár szemért odaadtuk az igazi, balos és feminista örökségünket. És aki eladta nekünk, az sztárkodik, és még mi lájkoljuk buzgón. Nyomás van: a brancsba tartozol-e? mit gondolsz? Én semmi különöset, egyes részletkérdésekben iszonyú hamisság van (például, hogy kikre próbálnak törvénymódosítást és öngyilkosságokat rákenni a hangadók) – de többet olvasok és elfogulatlanabbul, mint aki nagyon tudja rögtön, mi a véleménye.

Meg aztán kérdőre is vonnak. Konkrét személyek csinálták ezt többekkel, mint amit ez a fóka:

http://wondermark.com/1k62/

Ha más véleményed van: “ne már, csajok, mi ez a folyamatos hiszti meg menősködés? Emlékeztek még, hogy a feminizmus kiállt a pornó és a prostitúció ellen? Nem influenszerek sajnáltatták magukat a kanapén!”, akkor jobb, ha hallgatsz.

“Majd ha össze bírunk fogni és el tudjuk fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, akkor… Addig szerintem jobb, ha hallgatunk.” (Péterfy-Novák Éva, színpadról) (a májusi hajszájuk fényében ez nyihihihihihihihihi)

Olyanok uralják ma a feminista beszédpozíciókat, akik jobb esetben nem értik, mi a nők érdeke, de valószínűbb, hogy nagyon is értik, csak nem érdekli őket, és áldozatok fotóival haknizva maguknak építenek karriert, mindig felszínes és olykor nőellenes témákkal etetnek tízezreket, hatásvadász drámát rendeznek minden egyes napihírből, koherens világnézetük nincsen, és akkor érzik magukat elemükben, amikor tapsoltatnak maguknak.

Ami a címben van, azt Bővebben…

a pornográfiáról

Trigger warning: a társkeresőzők, pornókedvelők, magányos frusztráltak, ha önigazolást keresnek, mérgesek lesznek a poszttól.

Nem lehet, hogy nem kéne annyit nézni a képernyőt, és akkor mindenki boldog lenne?

Ha jól értem, a szexpozitív érvelés lényege, hogy a pornó nem csak a férfiak játéka, hiszen Mérő Vera is, aki pedig egy igazán szép, fiatal, szőke nő, felizgul tőle, tehát oké és hajrá, mostantól ez a menő. Azt viszont netflixes műveltséggel sem lehet kikerülni, hogy mi megy a nagyüzemi forgatásokon, mit mesélnek azok, akik kiszálltak az iparból, és ki keres mindezen: teljesen bekészült, drogos nők, súlyosan szétment testek, kiégett lelkek, techcégekbe beszállás a hardverfejlesztés érdekében, így ma már a nem-atlanti világban is mindenki a vécében recskázik idegen lányok megalázására. Na, akkor legyen mondjuk amatőr a pornó, valódi párokkal, és akkor kerek a világ. De a megalázás mértéke és borzalma nem csökken attól, hogy nő a nézője, vagy hogy egy kicsit más a műfaj, mert a nagy üzem, a pornó lényege ugyanaz. 

A Pornográcia is turné, figyeleméhség, híressé válási tekergés. Döbbenetesen ízléstelen mindenfajta egoista médiaturné, akár rákkal, akár “férfi vagyok, de gyereket szülök” műsorral, akár pornótémával űzik. Zavaros dolgokkal akarnak híressé válni, elmenősködnek súlyos jelenségeket, szexivé teszik a borzalmat, és többet értelmes, egyszerű állításoknak nincsen helyük. Bővebben…

meg még arra is rájöttem

Fontos, újabb fogadalmam, hogy sima blogposztban nem megyek 2000 szó fölé (a wordpresses szerkesztő számlálása szerint), ezért itt folytatom a vegyes, néhol összefüggő megértéseimet. Bővebben…

csak mostanában jöttem rá

Nem tudok mindent, amiből írok, újra elmagyarázni, így aki új itt, és nem rosszindulatú, azt arra kérem, hogy keressen, olvasson még, legyen türelmes. Ha posztot fogalmazok, akkor van ugyanis egy kalibrált hangvétel: a kávéházi, ismerős jelleg. Sőt, írói elvárás is ez: azoknak írok, akik már olvasnak egy ideje, megszokták ezt a világot, de legalábbis kíváncsiak rá, és ehhez tartom magam.

Menjünk kétfelé, aki ismer, haladjon tovább, aki nem, olvassa el ezt:

bemutatkozom

A személyiség fejlődik – ha el nem romlik. (Vagy egyszerre.) (Vagy birtokosa szerint fejlődött, a szabadság láttán hápogók, az ellenérdekeltek szerint elromlott.) Én mostanában rengeteg mindent értettem meg a saját lényemről és a világról, egyben meg is váltam valaha fontos hiteimtől, működésmódjaimtól. Bővebben…

reagálok a szentesi éva hergelte cirkuszra, május 8.

Update, augusztus 4.

Ha valakinek kérdése van, kik és miért csinálják ezt.

Nem dehumanizálásból van a címben így a név, hanem a cím tipográfiája miatt.

UPDATE, május 14. Ez kommentben is van lent, hogy lássa (láthassa), aki erre a posztra még kattint vagy visszajár.

Ma úgy alakult, hogy nem ijesztett már meg a hab, megnéztem, pontosan mik vannak azokon a képernyőfelvételeken, amelyeket egy hosszabb időszak alatt Szentesi Éváról írtam, és ő kirakta egyben.

Nagyon tanulságos az egész. A fő tanulság, hogy nők tízezrei kicsit sem értik, amit olvasnak, de szívesen hergelődnek azért.

Nincs bennem indulat, és semmit nem gondolok erősnek, tévesnek, amiket írtam róla, és nem én csináltam ezt a cirkuszt most.

Miért nem hagyom, hogy az olvasóim eldöntsék, kit olvasnak? Ki vagyok én? Hogy dönthetnék erről? De én is arról írok, amiről mondandóm van, ez az én döntésem, és Szentesi Éva ennyire irritáló és hamis, szerintem. A jogomat, hogy én dönthessem el, miről és mennyit írok, nem adom. Viszont: én nem az érzelmeidre utazom, nem várok egyetértést, táborosdi felsorakozást. Szabad vagy! Nem kell érzelmileg azonosulni (sőt, gáz).

Ó, ti nagyon komáltatok ám, velem zúdultatok, amikor olyanokat kritizáltam, akiket ti is kiröhögtetek. Most mérgesek vagytok, mert ti felültetek a rákturnébuszra. Vagy mert nem sikerült lefogyni. Vagy mert jól vagyok, és ti nem annyira.

Most meg: “erdélyi házaspár”. Én írok álnéven?, beszarok rajtatok. Meg a nettó hörgése, gyalázkodása az üres életűeknek a fórumon. Mi lett veletek??? Elég jól megmutattátok a szinteteket.

Összességében, szerintem nagyon durva a hiszti, amit ebből rendeztetek. Szentesi Éva megsértődött, ti pedig ugrottatok, vezényszóra, nem is a ti ügyetek, ott lihegtetek, és semmilyen tartalmi állításotok nem volt. Női nyilvánosság, 2020.

Mi a cél ezzel, hogy Szentesi Évát ekézem? Ahh, olvasó. Nincs cél. Ok van. Nincs nekem semmilyen hatalmam. Én szólok, ennyi van.

Legyen egy hang, mely kimondja: ez mint női újságírás kurvagáz, az influenszerkedés nem írónőség. Sokan gondolják ezt amúgy. Én kimondom, nekem nem tabu.

“Kereszténydemokrata” vagyok, felemlegetem a gyerekszülést (pontosabban: azt gondolom, egy háromgyerekes aligha irigyel olyat, akinek nem lett egy se): a határ nem a gyerekvállalók és a gyermektelenek között van, hanem azok között, akik maguk döntötték el, mennyi gyerekük legyen, meg akik nem. És én a legélesebb hisztiket pont náluk látom, akiknek nem lett, vagy nagyon béna az eredmény.

Csonkítás: ennek ez a neve. Magyar szó. A férjemnek egyetlen testtrészét, szervét sem távolították el, nem értem, mire írja Orsolya. Én nem a rákra. Az biztos, hogy nem sztárkodtam meg rúzsoskodtam rákkal soha. Akkor írtam, amikor történt, inkább magamról, terápiásan, nagyon diszkréten, jelszavas posztokban, minden üzleti érdek nélkül. Nem volt termék.

Jó tudni, ki milyen. És nem bánom.


Mostanában írt posztjaim:

hisztiztek (ez még előtte)

érinthetetlen, mert elesett

mire költesz mostanában?

Nem minden tart három napig, úgy tűnik. Teljesen elleptek, nyomják, hajtják a drámát, és élvezik.

Sóhaj. Másról írtam és másról szeretnék írni. Most nem lehet úgy, kamu lenne, dacnak tűnne, szétszednék. De ha elül ez, ugyanúgy fogok írni, mindarról, ami fontos, ami foglalkoztat, és csakis annak, akit ez érdekel. Nem várok el semmit, nem hisztizek, nem kell azonosulni – lehet viszont gondolkodni. Irodalmilag is, kritikusan is, újat mondva is fogok írni.

Látom, hogy olvassátok. Amit kérek: ne állj ki mellettem. Saját néven végképp ne. Köszönöm, de rád veszélyes és polarizálja az őrületet. Olvass, és írj privát, ha van mondandód.

Nem reagálok itt most senkinek, aki “egyetért” és akivel más, személyes viszonyom is van, volt. Nem kell félnetek. Azért sem exponálok senkit, mert Murinai Angéla mindenkit megkeres, mindenhova odaerőszakolja magát, hogy engem lejárasson, ezt jó páran írták meg. Tiltsd le, szard le. Bővebben…

érinthetetlen, mert elesett

!!! Nem becézgetek gúnyosan, nem használok lealjasító szavakat. Kérlek, ti se tegyétek, senkivel. Semmilyen, Szentesi Évát szidó, táboroskodó kommentet nem engedek be. Ennyivel vagyunk különbek: nem tömbösödünk-zúdulunk érzelemvezérelten és facebookhergelten, nem szerepelni akarunk, nem erkölcsösködünk, hanem elemzünk, mérlegelünk.

Na, jól értem: a Szentesi Évát nem szabad bullyzni, de a Gerle Évát igen. Jól van, hát akkor ennyire komolyan menjen minden továbbra is.

Mást írtam mára, kis elakadás volt (tegnap este lett új gépem!), de helyzet van: Szentesi Éva exponált negatívan több tízezer követő-drukker előtt, erre behergelt tömegek érkeztek, akik most hallottak először a blogomról. És erre már visszaszólok. Le kell szögeznem ezt-azt, csupa tényt és összefüggést.

Nem, ez nem bullying. Nyilvános tartalmakra reagálok, amelyeket egy nagy női médium fő szerzője (social marketingese), egy közszereplő tett ki önként. Vállalta mindezt, ezekkel szerez elismerést és jövedelmet (vagyis professzionális),

a nyilvánosságra tartozó ügyekben írok: attitűdről, értékrendről, szövegről, médiamechanizmusról, szponzorációról, nem a magánéletéről (soha nem kotyogok ki olyat, amit közös ismerős mesélt, másról sem),

releváns állításokat (éles kritikát) írok,

személyes érzelmek nélkül, írói szenvedéllyel, némi undorral, habár másokban erős érzelmeket generálva, vitriollal,

és reklámmentesen – a teljes blog reklámmentes (fizetek a szolgáltatónak). Nekem az elérés nem hoz pénzt, közvetve sem, és nem kell a hiúságomnak sem a lájk vagy az egyetértés.

Ezt csináljátok utánam. Bővebben…

hisztiztek

Mindenhol megy a hiszti. Igényes női tartalom címén. Régen ez nem volt. Külön volt értelem és nyál. Lehetett tudni, hogy akit nem érdekelnek érvek, tudás, úgy általában a világ működése, sem az olyan film, regény, amelyiknek tétje van, az füzetes regényt vásárol, sorozatot néz, Jimmyn lágyul el. 

Most meg így összekeveredett minden a demokratikus elérésben. Lett egy jó kis langyos Ezt Eszi A Magyar Nő küvé. Kicsi értelem, némi innováció, sok érzelem, életstílusnak beállított felszíneskedés, azonosulás, rúzs, pasi, dráma, dráma, csipet haladó ideológia, dráma. Egymás ölelgetése. Giccsdetektor kikapcs. 

Minden elérés. Minden kontent. Teljesítmény nem számít, a deklaráció a lényeg. Ezt intellektuális, igényes nőknek szánják. Gondolkodó, netre bekötött, dinamikus csajoknak. Anyáknak. (Akiknek több szabadnap jár, “hát, szerintem ez kurvára igazságtalan“). Bővebben…

mire költesz mostanában?

Jól vagytok? Nincs gyász, írjatok ugyanúgy.

Van itt egy félreértés. Én nem most vagyok rosszul, hanem április közepén voltam (nem a jelen mesterséges facebookdrámától, hanem más – más méretű – okból, amelyet nem tudok, nem akarok itt részletezni). Remélem, tiszta: ami most megy, az egész őrjöngés nem én vagyok, nem engem tükröz, nem rólam vall, ne aggódjatok emiatt. Majd lenyugszanak, találnak ők is értelmes projektet. Ez a behiszterizált nők lelkének bugyrairól ad képet, az ő érdekeikről, sérelmeikről; az igazsággal szembesülésre való képtelenségükről, a hergelhetőségükről, a klimaxukról, az életnívójukról, unalmukról, fájdalmukról. Íme, a magyar wmn. Ez egy gerjesztett műsor, bolhacirkusz, igaz, sok és ronda bolhával. Nekem ez nem árt. Ezért nem hadakozom velük, nem is moderálok, sőt, nem is olvasok. Minél több, annál jobb. Valaki írja, Lelkes Villő is nyomja. Hát persze, hogy nyomja. Ebből látszik a nívó, látsszon csak, undorodjon mindenki. Ez nem beszélgetés. Ellepni, nyaggatni, megerőszakolni a másikat, kéretlenül kielemezni, tanácsokat adni, “segíteni” akarni (lent levő emberek lefele…), és eleve: több tízezres tömegbe koncnak bedobva…? Később, ha elmúlik a gőz, szégyellni fogják.

Dolgom van, fontos: napozom. Futok, főzök, maffiás filmhetet tartunk (Il Traditore, a Budapest Film műsorán!).

Elnézést kérek attól, aki engem most összetörtnek, kikészültnek, tébolyultnak szeretne látni, vagy bármi önsajnálatot, de ebben a posztban részletek vannak az életem valóságáról. Én nem a ti szabályaitok és bosszúfantáziáitok szerint létezem, nem az a bábu vagyok, akit ti alkottatok meg egy művalóságban, ami mögé nem láttok, de nem is akartok nézni. Az a megoldás, úgy kb. mindenre, ami az életben szar, hogy nem kell toxikus dolgokkal foglalkozni, szánalmas emberekkel érintkezni. A blog itt van, és jó. És jönnek ide, persze: mi hír, mit csinál a “bolond”? Sír már? Hú, de izgi!

Topik on. A híroldalak gyászosak, és sok a baj, remeg a levegő az ingerültségtől Pesten, de kénytelen voltam elismerni, pontosabban: meglepetten érzékeltem, hogy sok minden viszont jóra fordult az elmúlt hetekben.

Mindenekelőtt: Bővebben…

bogáncs újra otthon

Amikor tizenegy éves voltam, nagyon megtetszett, hogy egy kutya is lehet hős és ilyen hosszan megy Skóciában, nagyon erős érzelmi töltete volt a sztorinak. Nosza, elővettem én is a földrajzi atlaszt (5.c), megnéztem a szigetországot, annak is a leghosszabb átlóját (Exeter), átgondoltam a cselekményt, végül is én is ügyes, jó fantáziájú, betűvető ember volnék, és megírtam a Bogáncs újra itthon című regényemet. Rajzoltam is a cím alá cirkalmas színes ceruzákkal, folyót, füvet és kutyalábakat.

Napokig dolgoztam, átolvastam, javítottam, letisztáztam, végül hunyorítva nézegettem, elégedett voltam összességében. De aztán éreztem, nem lesz ez így jó, odaírtam a cím alá, kissé a rajzba folyva: Eric Knight nyomán. Ezzel, hogy nyomán, külön elégedett voltam. Még ez is tetszett magamban.

Már nem nagyok tizenegy éves. Bővebben…