Ebben a bejegyzésben le fogok szólni másokat. Jelenségekről, attitűdökről írok, lehet, hogy bántó lesz.
*
Én nagyon akartam gyereket. Bővebben…
a gyerek nem életcél
193
2014. november havi bejegyzések
megbélyegezve
Öt bejegyzést írok egyszerre, van egy nem tudom, hova tartó arról, hogy milyen talmi és kiábrándító volt látni a napokban, hogy kávéházak, szállodabejáratok, kirakatok ünnepi díszbe öltöznek, vagyis szakszerű, esetleg ingerült emberek ilyen műfenyő girlandokat meg műanyag bordó gömböket, arany szalagokat, métere hétezer-négyszázkilencven forint áfával, erősítenek föl, és hogy mi a bajom a karácsonnyal, hogy valamiért mégis vettem egy ÉVA Advent különszámot, és idén hogy szeretném, mennyire hántható le a hazugság vajon.
Van még vázlatban több más kezdemény, de most mégis azt írom meg, miközben egy puha műszálas takaróba bugyolálva lábaim a fehér kanapén kortyolgatom a hajnali (kotyogós) kávém, és a cirkóból csöpög rám, valamint a kanapé huzatára valami folyadék, hogy elolvastam a linkelt két bejegyzést a borderline-ról. Bővebben…
az egyenlőtlenség formái 18.: itthon a helyed
Ami iszonyú romboló, értelmetlenül bűntudatkeltő: az anyáknak, háziasszonyoknak szegezni azt, hogy az ő életükben minden, ami nem család, otthon, kötelesség, az gyanús, léha, időpocsékolás, családellenesség. Merre mászkálsz, drágám? Nem tudsz felnőni a családodhoz, a feladatodhoz?
Ezt a játékot nem csak férfiak folytatják nők ellen. Szorongató a középkorú nők tekintete, gyanakvása is: anyánké, anyósunké, a szomszédasszonyé. Bővebben…
én nem mondok ilyet
Ó, basszus, nem értitek.
Akkor megpróbálom másképp.
Én itt mesélek magamról. Magamról mesélek, nem lehet másképp, mert ezt a blogot én írom – az egyik legfontosabb komponens a személyesség, és még változatos is akarok lenni. Szinte minden nap írok valamit, el kell hát mesélnem sok mindent, a világról, a gondolataimból és az életemről.
Elmondom a döntéseimet, és tudok érvelni is mellettük, mert tényleg jó okkal döntöttem úgy. És elmondom azt is, ami velem csak úgy megesett, ami nem döntés, annak is lehet tanulsága, de az azért más. Elmondom a hibáimat, fejlődési lépcsőfokaimat, zsákutcáimat, kételyeimet is. Nincs szó arról, hogy “ide nézzetek, így jó, csak így”. Nem hirdetek programot.
Nekem se jó minden így, pedig ez az én életem, de nem minden eleme döntés eredménye. S hogy másnak mi jó, azt pláne mit tudhatom…?
Nem is dolgom tudni.
A történetek ugyanis, minden tendencia ellenére, meghökkentően különbözőek tudnak lenni, ezért nincsen érvényes és egyirányú útmutatás. Bővebben…
mindenben a csepp keserű
Mindig is élesen láttuk, mi a pálya, éreztük, hogy ez az egész így nem jó, és szólni volt kedvünk ellene — azonnal tudtuk és jeleztük is.
Viszolygunk mindentől, ami hamis, hajlandóak vagyunk kemény melóval megteremteni, ami jó nekünk, és így negyven felé a minőség szerelmesei lettünk. Nem, nem viccelünk, főleg, ha szövegről van szó.
Halljuk, amikor szépítenek, hazudnak, elhallgatnak. Amikor csak a duma szép, de az egész nem működik. Bővebben…
a szex, ez az egész
túllendültem a vasárnapnemírunkszexről-tabun
Ez a rebbenés, ez a vízesés, ez a földrengés, ez a mélységesen humán valami, a szex — és ami ebből lett, uramisten, vicsorgás, futószalag, pusztulat!
Kölcsönös öröm helyett hatalmaskodó élvezete annak, hogy hatalma volt arra, hogy eszközzé tegye a másikat.
Hányan, de hányan vannak körülöttünk, ismerőseink között és ebben a társadalomban, akik egyáltalán nem szexelnek: nem érdekli őket az egész többé, nem kérik, elég volt, vagy vágynak ugyan arra az igazira, de nem éri meg nekik, hogy így szexeljenek, ahogy jelen helyzetben esélyük van rá. Bővebben…
csak úgy elmondom
Ezt is.
Mert a szemfüles olvasók felfigyeltek a fejlécképre. Mi a bánat…? Narancssárga, oké, de kotyogós…? Ostromolnak itten az e-mailjeikkel.
Ez a kávéfőzés-téma amúgy afféle hitvita: nesz, kávégép, barista-darálós, kapszulás (illy-Nespresso élethalálharc), kotyogós, és akkor vannak még az egész számok körében értelmezhetetlen teázók, valamint az olyan űrlények, akik egyikkel sem élnek. Én mindenkitől megkérdezem, aki erre jár, hogy kávézunk-e (békepipa-funkció), és van, hogy csak néznek rám, és nem, mert ő egyáltalán nem, vagy aszongya, késő van már — uramisten, hova jut a világ, a kifogás, mindig csak a kifogás…!
Szóval, dönteni kell, nem ám két kapura játszani. Mi az üdvös (avagy: elégséges, ízlés szerinti) kávéfőzési módozat? Bővebben…
anyu mégis büszke rám
Olvastam az interjút Farkas Franciskával, a Viktória című film főszereplőjével. Eszembe jutott az is, ahogy Palya Bea mesél az anyukájáról a Ribizliálom című könyvében, aki kemény és keményen dolgozó asszony, folyton bírálta: ha valamit csinálsz, fiam, azt rendesen csináld, ne szarul, Bea nem élhette át, hogy büszke rá az édesanyja, de azért néha mégis kimond egy-egy elismerő mondatot, most, hogy Bea akkora sztár, lám…
Mások is említettek ilyesmit, és ez a bejegyzés most róluk szól. Bővebben…
egy nap a városban
Kiteszem, mert szép szöveg. 2014. november 20. Ekkor vettem azt a MacBook Airt, amelyet azóta is nyűvök.
…olyan fájdalmat érzek a postán, hogy – minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő – neurológusnak volna kedvem megmutatni, szinte ujjongva: doktor úr, ilyet látott már? Hát létezik ilyen? Nincs kedve beszámolni erről valami nemzetközi konferencián?
és azóta sem bontottam ki
*
Tejfehér a köd. Kiviszem a kutyát. Csepeg az eső. Etióp kávé.
Ma nincs sírás és nem fut ki a tej. Kezembe simulnak az apró ruhák. A lányomon is, rajtam is ma: ezüst ötágú csillagok. Neki a hajában, nekem a fülemben.
Induláskor a kezembe nyomja a csatokat, mert a sapka leszedte.
A vizes sárga és barna leveleken föl. Dávid, ne rugdossál. Még mindig felnyomom a meredeken, én magam és negyvenöt kiló gyerek.
Nálam marad aztán a két csillagcsat, csak elcsakliztam tőle. Beteszem a kontyom mellé, ahogy szökellek le az ovilépcsőn. Hajvégeinket fejbőrünk közelében tároljuk.
Ma topis vagyok, de ebben is van öntudat. Bővebben…
a köldök
testrészek sorozat
Amikor még nagyon szerettem volna újságíró lenni, bő tizenöt évvel ezelőtt, folyton jegyzeteket készítettem mindenféle témákban.
Most került elő egy jegyzetköteg, kacagok nagyokat. Hogyaszongya:
A KÖLDÖK (!!!) Bővebben…
miről maradtál le?
Sokan nem tudják követni a blogot, a napi bejegyzéseket, lemaradnak, azt írjátok. Nemhogy kommentelni!
A blog dzsungel. Gyertek velem, mutatom az utat: az elmúlt hónap must have-jeiből adok egy kis válogatást. Ide visszatérhettek, amikor van időtök. Bővebben…
ez most új nekem
az első igazi sportos poszt, 2014
Persze most összeszedtem, mi az új, pedig egyvalamiről akartam írni eredetileg.
Nem fizetem elő többet a Magyar Narancsot. Most járt le az előző előfizetés. Én, a nyomtatott sajtó szerelmese és utolsó védelmezője, eljutottam idáig: már én se. Már nem voltam boldog csütörtök hajnalban, már nem szedtem ki az újságot a kutya reggeli pisiltetésekor, már nem olvasom el első betűtől az utolsóig. Több tekintetben nem tetszett, amit csinálnak, a szelektív jogvédelem se, az egyik újságíró hökkenetes, gyűlölködő érvelése Bojár ügyében, meg a nőalázó netes filmtörténeti összeállítások. És még hosszan sincs kedvem írni erről.
Aztán, fával fűtünk. Bővebben…
nem mondom, hogy nem
esett jól.
Ma összefoglaljuk az elmúlt napok eseményeit, reagálunk eddig válasz nélkül hagyott állításokra és néhány be nem engedett itteni, valamint máshol talált kommentre.
Tehát nem állítom, hogy nem volt jó érzés, amikor végre eltűnt. Hogy tudniillik a bűncselekményeket és jogsértéseket folyamatosan, magabiztos pökhendiséggel elkövető bloggert végül nagy nehezen kizárták a Goldenblogról a tömeges tiltakozás után.
Rangos, tízezres nagyságrendű tagságot tömörítő szervezetek is tiltakoztak ellene, egyben álltak ki mellettem.
Öröm, hogy volt értelme, de leginkább egyszerű kötelessége ez egy igazságszerető, demokratikus eszközökkel élő internetezőnek, aki nem akar cinkosa lenni az aljasságnak a hallgatással. Bővebben…
biztonságos poszt
Ez a poszt önmagában is vicces, de a végén a goldenblogos szavazási felhívással együtt egyenesen virtuóz, és nagy büszkeségem – lásd a lenti magyarázatot is. Egy korai nyoma annak a rugalmas, leleményes, mindent leszaró életörömnek, saját invenciónak, ami a legjobb pillanataimban jön csak ki, és amit soha nem tudott lemajmolni, elvenni Gumiszoba meg a koppintók, hiába erőlködött összeszorított szájjal, lila fejjel. EZÉRT utálnak. Ez a húzás a verseny egy késői szakában fordította meg a helyezéseket, kinyomta a szánadék Huffnágelt az első tízből (ez volt a cél, aztán még ki is zárták), mellékhatásként egy érdektelen giccsbloggerecskével, Zsarnai Beátával pedig megnyerette a szavazást. Úgy értem el, amit akartam, hogy senkinek nem volt rossz, egy üde fricska volt az egész. És ettől lettek ilyen iszonyat idegesek az álneves gyűlölködők, hogy fél évvel később se tudták elfelejteni, egyszerűen nem tudták elhinni a szolgalelkűek, hogy én ezt meg mertem csinálni. A blog alapos ismerője fröcsögő erkölcsrendész e-mailt is írt, ez külön elégtétel volt. Lásd a poszt végén.
*
Hogyan is kezdjem Veletek megosztani kavargó gondolataim máma??? Nézem az aranyló őszt. Szeretem a természetet…. A Természet körforgása nem csak esztétikai élmény számomra, hanem mindig el is gondolkodtat: a fák levetik lombruhájukat, aztán hótakaró alatt, ködben alszanak az állatok és a növények számomra, míg aztán tavasszal, az új ébredéskor rácsodálkozhatunk a számomra legyőzhetetlen erőre, a hótakaró alól kikukucskáló-tekingető új hajtásokra, hóvirágra. Az örök újrakezdést idézi ez számomra. Bővebben…
lássuk csak
az irigykedőkről
Az elmúlt egy év, azon belül az utolsó öt hónap, azon is belül az előző két hét azt jelzi nekem, hogy Bővebben…
békétlen
Nincs benned béke.
Azt mondja egy keresztény ismerősöm.
Hát nincs. Bennem küzdőszellem van. Mindazért, amit helyesnek tartok, és az ellen, amit visszásnak. És kitérni, hallgatni sokszor bűn.
Mármost, a tágabb környezetem tagjai, á, nem is: az emberek általában (ó, hogy én ezt így leírom valaha, nem hittem volna) utálják a feszültséget, a konfliktust, azt, hogy én megosztó személyiség vagyok. Bővebben…
szeret, csak nem tudja kimutatni
sokak szerint rendkívül ébresztő, fontos, 1000+ facebookosztott poszt, nekem is fontos, nélküle nem lennék királynő. de az vagyok.
Nagyon vergődsz?
Már megint úgy érzed magad, mint a múltkori után. Jár az agyad. Hogy megértsd, mi van benne, miért viselkedik így, hogyan lehetne jobb a kapcsolat, hogyan értesd meg magad vele.
Fejtsük meg a Férfit. Mit mond? Mire gondol olyankor, amikor mondja, miért mondja, és azt hogy kell érteni, mit jelent, önmagában és az eddigiekhez képest? A múltkor mit mondott, és ez miért mond ellent a mostaninak? Mi a pálya, mik a szabályok, melyik bajnokság, mi ez a sportág, egyáltalán?
A másikat lábujjhegyre kényszeríteni, húszadszor sem meghallani egy kérést ér-e? Rábízni, hadd találgasson, hogy most mi van? Bántani ér-e? Ha utána megbánja, az számít-e?
Van változás? Nincsen változás. Van változás?
Számít, hogy mit mondasz, mit szeretnél?
Arra gondolsz, mit mondott, és közben milyen arcot vágott, mi lehet ennek a hátterében Bővebben…
nem bánok semmit sem
Még kamasz voltam, és a tesóm (ez a jelöletlen, alanyesetű a háromból) mesélte, hogy az egyik díva, aki, gondolom a mai fejemmel, Honthy Hanna archívtól Psota Irénen keresztül Udvaros Dorottyáig akárki lehetett, nyilatkozta valami rádióműsorban, hogy ő ha újrakezdhetné, bizony mindent ugyanúgy csinálna. Így volt szép.
És mondja erre az én 16 kötőjel huszonnégy éves bátyám (hat évvel idősebb nálam), hogy Bővebben…
ti hogy képzelitek…?
Nikolettnek, köszönettel
Ti egész pontosan hogy képzelitek az anyákat?
Gyereke lett, ő akarta. Nyilván akarta. Nyilván ő akarta. És most nagyon örül. Gyereket akart, családot akart, talán pasit megfogni is akart. Ezért az ő felelőssége is a gyerek, valamint ne sírjon, ő nem ér rá, ne érjen rá. Legyen el, kösse le az anyasága. Mi gyermektelenek ráérünk, és majd jól megítéljük őt.
Legyenek mindene a gyerekei.* Örüljön, de ne nagyon, mert megvetjük azért is, a buta bezzeganya! Egy kicsit szívjon, de ne szóljon. Ő akarta! Bővebben…
mert hallgattatok
“itt azzal van a gond, AHOGYAN és AMILYEN STÍLUSBAN ekézik a férfiakat a feminista “véleményvezérek” “
Hogy én haragszom-e “a” férfiakra?
Nincsenek “a” férfiak, és nem vagyok dühös. Mert szépen élek, és nem érzem a bőrömön, amit mások igen. Már hét éve. Akkor mondjuk levágtunk néhány fejet. Legyen hat.
Ám érdekes, hogy a rendszer hogyan működik mindegyikükben.
Illetve léphet működésbe bármelyikükben, bármelyikünkben. Mert ugyanabban a világban élünk.
Nekem személyes sérelmem viszonylag kevés van, már ahhoz képest, amit olvasók meséltek itt a maguk életéről. Nem tetszik az apám mintája, nem tetszik az autoriter gőg, az elváró és moralizáló magatartás, az, amelyik nem figyel, csak rendszabályoz és hazabeszél. Nem tetszett, ahogy a bátyámék a nőkről beszélnek, nem tetszik a hagyományos családmodell, és nem tetszik a ferde nyakkendőjű frakcióvezetők morálja. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 