a legmélye

Mindenféle megállapításaink vannak, hát igen, a rendszer szar, a mellünk lóg, de nem baj, a rántott sajt két réteg alól is kifolyik, így van ez. Boribon, ha kiszakad, szintén kifolyik. A gyereknek nem leszünk mesekönyv-anyja, mert az képtelenség. És anyánk nem jó fej, nem, annyira szerettük volna pedig mégis úgy értelmezni, a mi anyánk, a mi gyerekségünk…! Máma már visszaszólunk a gázóraleolvasónak, beismerjük mozivágyunkat újszülöttünk mellől is, s hogy nemhogy hüvelyi, semmilyen orgazmusunk nem volt évekig.

Nagy-nagy érettség ez. Bővebben…

az írástudók árulása

A Nők Lapja Cafét bojkottáljuk, ugye. Még mindig. Megy a magyarázkodás, hogy de már nem olyanok, már írnak jó fej cikkeket is. Nahát! Ha nekem a kezemben lenne egy ekkora üzem, ezerféleképpen használnám az ész, a fény, a szív terjesztésére. Nemhogy kormoznám az üvegeket. Nos, én aztán nem tapsolok annak, hogy végre nem direkt nőgyűlölő tartalmak virítanak a samponreklám mellett — azt gondolom, ez volna az említésre sem méltó minimum. Amíg nem szedi le a “Joós István ember” egyszemélyes projektet népszerűsítő, aljas, önalázó írást, addig számomra a portál a nulla vonala alatt marad, és teljes ignorálást érdemel.

Úristen, gyerekek, ezek velem tárgyaltak, hogy esetleg írnék nekik. Érdekes szín vagyok én. Egzotikum. Valamint engem és más bejáratott blogokat megkerestek ősszel, hogy tagozzam be a blogomat a VIP programba az ő médiabirodalmukba, az ő kontrolljuk alatt, az őnekik hasznot hajtó hirdetéseikkel, a vezérlőpultban való jelenlétükkel, és akkor a legeredményesebb húsz blogger között havonta szétosztanak holmi aprópénzt, egymillió forintot, az olvasottság arányában. Uramisten, hogy ezeknek az én blogom is kellett volna a sminktrendek, a malachúst fügechutney-val tálaló meg vécépapírgurigás hobbiblogok mellé, és uramisten, hogy én ezen az alkun egy másodpercet is a fejemet törtem.

Az van, kedves médiabirodalom, hogy 2014 van, és ti, akiknek ez szakmátok, lehetőségetek, kötelességetek, ti, akiknek légkonditok, céges kocsitok, biztonsági őrötök, saját jogászotok, házi büfétek, befektetőitek és hirdetőitek vannak, ti eláruljátok a nőket. Bővebben…

ment-e bármi által a világ elébb?

Mielőtt könnyelműn a húrok pengetésihez fognók, jegyezzük meg, hogy a cím egy Vörösmarty-sor parafrázisa:

…ment-e

a könyvek által a világ elébb?

Arra keresem ma a választ, hogy van-e haladás, fejlődés az emberi nem gondolkodásában, életminőségében, lehetőségeiben. Mijében? Jó, akkor úgy mondom: egyre jobb-e élni, vagy nem.

Egyáltalán, van-e értelme a kérdésnek? Bővebben…

így negyven felé

bringásahegyennek, a közelgő elkerülhetetlen alkalmából

Májusban leszek harmincnyolc. József Attila az én koromban már nem élt. Milyen rég mondogattam, hogy Petőfi Sándor az én koromban már nem élt! Arany élt és élni fog. Hát még Faludy György. Előtte volt az élet még ennyi idősen! Meg azt mondja, hogy mondja? Az emberélet útjának felén. Ezen is túlvolnánk.

Elmulasztottam harminckét évesen megírni a Születésnapomra-parafrázist.

Már semmi nem olyan, mint huszonévesen. Bővebben…

hallgat a mély

Nem tudom, ti hogy látjátok: legelementárisabb lényegemről én nem írok. Nem írom, hogy levegőt lélegzek be, s hogy keletről árad a reggel. Hogy kit szeretek mennyire. Nem írom, hogy van Isten. Nem írom, ki az, aki a szívemen ül és megrántja percenként hetvenhétszer, s azt sem, hogy mindennap gondolok arra, hogy az a másik már nem jut eszembe naponta. Tudjuk ezt mind, ki-ki a magáét, ugyanarról hallgatunk.

Nincsen itt recept, program, tanítás, instant megigazulás. Szólni csak a foszlányról lehet, emlékkönyvben és ballagási csokor kísérőcetlijén engem ne idézzenek. A Nagy Érvényességek nevetségesek. Epizódokról írok, hangulatokról. Az örökkévalóságról soha, visszfényéről csak ritkán.

Eleve nem hiszek abban a mesterséges felosztásban, hogy vannak felszínes, mulandó és igazán fontos, örök dolgok az életben.cropped-mc3a9ly-mondanivalc3b3.jpg

Bővebben…

a módszer

Valamit mégis kéne tennem. Valamit a gyötrelem ellen.

Sok, különféle kín tenyészik a sorsok tövén. Van aztán olyan, aki összegyűjti ezeket, a hasonlóakat, megnézi és rázogatja egy kicsit őket, aztán megalkotja A Módszert, minden baj megoldását négy lépésben. Kérdés-válasz, tévhitek, terjedelmes fejezet arról, miért nem jó semelyik másik módszer.

És akit üressé tágított a kín, megtalálja. Megnyugtatja, hogy neve van és könyv szól róla. Bővebben…

a délelőtt

Ez egy másik reggel után jön. Az oviba a felső bejáraton át osonunk: ahol bemennünk kéne, azt bezárják kilenckor. És mi egy ideje nem kilencre járunk, fontosabb mindennek a maga ritmusa, mint az óra, amelyik könyörtelenül halad. Fontosabb a nyugalmas ébredés, az egy-két gyengéd perc, lomhán türelmes mozdulat. Fontosabb egymás szemébe nézni, kivárni, míg maga felveszi a cipőjét, és hogy a szertartásos kakaónak meglegyen az íve és csúcspontja. Így aztán fél tízre érünk be. Ha szerencsém van, ott egy dadus, és akkor nem kell lapítanom, hogy már megint, és békés az átmenet.

Most akkor olyan délelőttről írjak, ami… szóval nagyon röhögtem én is bringással a Vájf egy tökéletes napján. Amit végigcsinált, ami után oly elégedett volt, bögre mézes teával a kanapén. Étteremből kávézóba fuvarozták, keményen helytállt, majd beleszakadt. Ez az égig habzó mámor, és nincs sehol egy szilárd pont benne…! Nos, nekem is vannak ilyen napjaim. Bővebben…

ők is léteznek

Amit az automatizmusokból gazdálkodó, magukat erkölcsösnek hívő fejcsóválók provokációnak neveznek: amikor megszólalnak ŐK.

Ők, akik eddig hallgattak, nem tehettek mást, mert minden önazonosság, helyeslés az elégedett többségnek jutott. Az ő kínjuk meg egyéni panasz volt. Elszigetelt cellákban töprengtek nem is a fényről, hanem arról, hogy létezik-e fény.

De volt egy pont, amikor megszólaltak. Megjelent egyikük sorsáról egy cikk. Bővebben…

portrék 6.: a nagyon okos elsőgyerekes anya

Amikor a legkisebbed is óvodás már, és egy kicsit kihúzod magad, az életedben megjelenik a nagyon okos elsőgyerekes anya. Előfordulási helyei: 1. rokonság, 2. internet, különösen a fórumok vidéke. Rájössz, hogy lesben áll, és levadássza azokat, akik nem tudták jól.

A nagyon okos elsőgyerekes anya megmondja neked a tutit, mert te nem tudtad, és rosszul csináltad. Pedig fogalma sincs: ez a kezdők gyanútlan önbizalma. Ngyon olvasott. De amit ír, mond, annak nincs meg az aranyfedezete. Nem járt még a széleken. Bővebben…

a reggel

Az anyák, amikor hajnalban, még a vekkerszó előtt maguktól ébrednek, kötelességszerűen nyugtázzák az időt. Még csak fél hét. Ferde napsugár, ilyen korán! És: tak, tak, tak. A hatalmas vekkerem, de tényleg, akkora, mint egy macska. Mintha vízben volna. Az anyák korán kelnek. Bővebben…

és nem is mondhatod

Megdöbbentően sokan olvasták a hétfői gyermektelen című vendégposztot, amely a normálisék után minden idők második legolvasottabb bejegyzése lett a blogon néhány nap alatt. Ott azokról van szó, akik még a döntés előtt állnak, hogy legyen-e gyerekük, illetve akik meghozták azt a — talán átmeneti, talán végleges — döntést, hogy nem lesz. Feltűnő hévvel vitatták el tőlük többen, hogy ehhez joguk van.

Nekem van gyerekem, akartam gyereket, jó, hogy van gyerekem, ennyi és ilyen. Megszoktam a velük kapcsolatos szuperlatívuszokat; igazán szerencsés vagyok.

Amit a világ ehhez kínál, a keretek és kommentárok, nos, azzal viszont bajom van. Nem az anyaság ellen tiltakoztak itt sem, hanem a méltatlanság ellen, az ellen, amit az anyaság itt és most jelenteni tud. Ezen sürgősen változtatni kellene. Az anyáknak elegük van.

Most azokról is szólok, akiknek természetes volt, hogy vállalnak gyereket: vagy nagyon akartak, vagy úgy alakult, hogy lett gyerekük, és akik nem gondolták, mert ez nem gondolható, hogy a gyerekvállalás ilyen: ennyire nehéz és így nehéz. Esetleg, legfőképp azt, hogy nagyjából egyedül tolják majd azt, ami közös feladat. És még mosolyogniuk is kell, és ha panaszkodnak, őket hibáztatják, hogy hallgassanak. Amikor pedig igazán nagy a baj, akkor meg végképp egyedül maradnak, űrmagányban, és nincs szünet és nincs mentség és nincs felmentés, soha, semmi alól. Akkor elfogy mellőlük szerelem, szolidaritás, helyeslés. Bővebben…

mindent megtettünk érte

Najának, mit szól vajon?

Van egy barátnőd. Esetleg egy rokonod. Aggódsz érte.

Nagyon jó fej volt. Most nem annyira jó fej, mert nehéz az élete. De te, sok más baráttal ellentétben, nem hagyod magára. Vele vagy a fogyókúrájában, szakítása után, munkanélküliségében, depressziójában — én nem tudom, miben vagy vele, ezekben mind, vagy egyikben, vagy másban, de ez egy típus. A probléma, mármint.

Mindig mész, meghallgatod, hívod. Kezdeményezel, nem lankadsz, ötleteid vannak. Te ott vagy neki. Bővebben…

gyermektelen

Írta egy törzsolvasó. Mondatai elé ennyit szánok:

Annyira szeretnék olyan világban élni, ahol senkinek nem kell félelemből, szégyenből, önmaga fel nem ismerése miatt hallgatnia. Ha a többség nem kényszerítené magát a többiekre, és nem akarná elhallgattatni őket. Ha elmondhatná az is, aki nem úgy él, dönt, gondolkodik, ahogy szokás, és ezt senki nem érezné fenyegetőnek, csak odafigyelnénk, próbálnánk megérteni, és aztán élnénk a magunk életét.

*

Hogy tudod megmagyarázni valakinek, aki nem szereti a csokit, hogy a csoki jó? És azt, hogy nem finom, valakinek, aki megveszik érte? Nyilván sehogy, ízlések és pofonok. Miért is kellene megmagyarázni és főleg meggyőzni bárkit is arról, hogy a csoki jó/nem jó? Semmiért, kit érdekel ugye, eszed-e vagy sem (a gyártókat, forgalmazókat, és az egészségünkért / súlyunkért aggódó egészségügyiseket igen).

Ennél persze sokkal mélyebb a gyerekvállalás problémája, de alapvetően szerintem itt is az a helyzet, hogy vagy akarod, vagy nem, és aki ezt világosan tudja, annak nehéz elmagyarázni azt, hogy miért kellene ezt másként látnia. Bővebben…

a mese hazudik

Szoktam én itt az életmód címkével ellátott bejegyzésekben feltűnő hévvel közkedvelt jelenségeket, úgymint: kézműveskedés, ruhaturkálás, mosogatógép, ostorozni. Ilyenkor előre kalkulálok az olvasói reakciókkal, mert a jelenség közkedvelt, nemigen kérdőjelezzük meg, értéknek tartjuk ab ovo. Annál jobban izgat engem népszerűségének titka, és utánamegyek a gyanúmnak. Hogy tudniillik itt valami átgondolatlanság van. És éles leszek, mert én szeretek éleseket írni. De nincs is más választásom: ahhoz, hogy egy gondolatot bemutassak, amely csak bujkáló gyanú, nyüszögés gyomortájt, finom jaj-nem, erős eszközöket kell használnom. Írás közben válik meggyőződéssé. Akkor értem meg.

Szóval, a mesével is bajom van. A meseműfajjal mint olyannal. Hogy azt a szerepet szánjuk neki, hogy gyermekeink főfogyasztású szövegfajtájaként képzeletüket lekösse, és beleszocializálja őket a fennálló rendbe. Bővebben…

portrék 5.: a majdnem-ember

A majdnem, az majdnem semmi. De azért mégis valami. És gyakran nagyon kiabál.

Posztkommunista országok tele vannak majdnem-emberekkel. A húsz év után sem talpra álló országok. Amiért, valóban, igaztalan lenne kizárólag ezeket az országokat hibáztatnunk, de azért az összképben ott van a lassan moccanás, az attitűdök merevsége, a gyanakvás, a kicsinyesség, a szűk látókör, az önjelölt agresszió.

Mondok ilyen költőt, színészt, festőt, zenészt kapásból húszat. Bővebben…

kocka

Az van, hogy a Julis születetten iszonyúan kreatív és önálló. De tényleg, például mindenből (faág, papírdoboz, textildarab, szalag, papírcsík, kavics, ruhacsipesz, tortapapír) embereket, állatokat fabrikál. (“Menyasszonyló.”)

Meg az van, hogy a Julis, s ettől nyilván nem független a fenti készsége, két évig Waldorfba járt. Ott aztán semmi sem volt vonaltól vonalig. Gyapjúztak, méhviaszoztak, pasztellszínek, puha kréta, textúrás papír, selyem, foltok, lebbenés — tudjátok.

És még az is van, hogy folyton rajzol. Embereket és lovakat. Zsiráfot narancssárga szívvel. Palotákat. Királylányokat. Bővebben…