tíz ok, amiért nem jutsz egyről a kettőre

Végignéztem sok év alatt olvasók és barátok történeteit, és rengeteget beszélgettem velük az élet megváltoztatásáról, mivel sokan ébredtek rá itt, nyertek inspirációt és információt (satöbbi, a blognak ez a sokat emlegetett szerepe). És úgy látom, hogy nagyon ritka az, aki beleáll bele és valóban megváltoztatja az életét.

Vajon miért van ez? Bővebben…

amikor hamiskodsz

Van azért, aki sportol.

Az önmotiválás, a kis sikernek való örvendezés érthető, gyakori, de csúfosan ciki tud lenni, hogy a megmutatásakor kicsit úgy fel van javítva – nem tudom megszokni.

Nem, nem lehet mindennek örülni, mindenért lelkesedni, mert az devalválja a teljesítményt.

Most elmondom, miért zavar az, amikor

1. odabiggyesztik, bármilyen módon megemlítik a maraton és félmaraton szavakat azok, akik nem futnak,

2. a nagyon lelkes blogoló ujjong, hogy ő keményen készült, és lám, megvan a maraton – ez valóban futóverseny volt, de a nagy helyzet az, hogy a táv nagyobb részét gyalogolta, és ezt elhallgatja, elkeni (“teljesítettem, megvan a maraton”). Majd idevirítja nekem, aki soha versenyen egy métert sem gyalogoltam, hogy ő mekkora példakép, milyen boldog és szép a teste és bezzeg neki nincsenek ellenségei.

(Persze honnan tudom mindezt? Onnan, hogy gyanús lett. Éreztem a hamisságot a soraiban, és kikerestem, és megnéztem a nyilvános versenyfotóit).

3. Ragen Chastain spárgája:

4. Amikor komfortzónán belüli lötyögéssel nagy deklarációkat tesznek a kezdők, példaképpé avatják magukat: baby steps, “de én büszke vagyok rá, tőlem ez is nagy dolog, magamhoz képest”; amikor tanácsadói szerepbe lépnek olyanok, akik szinte el sem kezdték, semmi eredményük, mintha volnának olyan okosak, hogy másoknak “segítsenek”…

Lám, nekem ez se jó, én olyan szigorú vagyok, hogy nem csak az a bajom, ha valaki kifogásokat keres, hogy miért nem sportol, hanem az is, ha sportol ugyan, de alig van eredménye, és felnagyítja.

Bizony, ezek ciki viselkedések, és én tudok jobbat, olyat, hogy igazán büszke lehess, egy pillanatig ne érezd, hogy ezt meg kell utómunkázni meg magyarázni, meg hogy az egész azt szolgálja, hogy végre te is oda tartozz, a menők közé… hogy képes legyél vállalni azt, ami van.

Vagy amikor a ki sem talált, szinte el sem indult blogot, vállalkozást agyondizájnolják: van logó, grafika, névjegykártya, hirdetés, kiírják, hogy a közösség finanszírozza, és nekik ez a munkájuk. Jéjzusom. Amikor egymást díjazzák körbe-körbe a bloggerek, és elbüszkélkednek, hogy díjat “nyertek”.

Eddz hónapokig csöndben, kínlódva, vívd meg a harcodat, majd utána mesélj és buzdíts. Legyen meg a blogod teste, tartalma, minősége előbb. Én akkor, amikor a napi sportot elkezdtem (2014 szeptemberében), már évek óta blogger voltam, érdekelte az olvasóimat  a személyes életem is, mégse mutattam fél évig semmi konkrétat abból, hogy edzek, mert nem tudtam, van-e üzenete másoknak is, és nem tartottam különösebb csinnadrattás teljesítménynek.

Akkor álltam ki vele, amikor kockahasam lett és négyféle sportban fejlődtem hatalmasat. Pofátlanságnak érzem, amikor valaki az eredmény elé vág a szavakkal. (Más eset az apró magánblog, ahol tényszerűen, oktatás, ujjongás, céggé válás nélkül, önironikusan beszámol valaki, miket edz és eszik, és magát motiválja.)

5. De még az is ide való, bár emberileg érthető, amikor a helyüket nem találó, ugyanabban a szarban keringő emberek egy konkrét, magasztos cél felé tartó útnak láttatják a körözésüket. Kis nekibuzdulások, nagy deklarációk, sok fotó, részeredmények, feladás, ekkor kiírják a motiválós dumát, hogy “mindneki elbukik, megigazítom a koronám, megyek tovább”. Hát, ilyen az élet, ugye. Nem, nem ilyen, ez bénaság. Vagy elöl jársz, vagy nem. Nem olyan nehéz ez, hiszen te határozod meg a céljaidat, más nem tukmálhatja rád, hogy te pont milyen legyél – én sem gondolom, hogy vagy fitneszversenyzői tested van, vagy ásd el magad. De ha a saját céljaidat évek alatt nem éred el, sőt, távolodsz tőlük, ha kis emberi botlásnak láttatod azt, ahogy az általad hirdetettek és vállaltak ellenkezője szerint élsz, akkor ne akarj motivációs guru lenni. Ha mindezzel pénzt kerestél, akkor meg szégyelld is magad.

Erre példa 160 gramm Lupui Iza tevékenysége: testileg egyre rosszabbul van, mégis egészségügyi tanácsokat ad másoknak. Közben ő is rájött, meg lett a kuruzslótörvény is, és feladta az inzulinrezisztens meg életmódváltós vonalat.

6. Sajnos, ezt sok éves törzsolvasók is csinálják: lelkesülten blogolnak, innen vett fogalmakkal, mondatokkal, ötletekkel vagy témákkal állnak elő, miközben nem jelzik soha, ki volt az inspiráció, sőt, egyértelműen nem vállalnak engem. Ki ne derüljön, csak privátban hálálkodnak. Ezen mindig megdöbbenek. Az én tollaimat használod! A másét akarod! Neekd ez rendben van?

Azért zavar mindez, elemien és gyomortájt, mert a kifelé élés, az elismerés e mohó vágya ront rajtad is. A villogásra megy a kapacitás. Pedig a teljesítmény lényege, teste, törzse az, hogy egyedül vagy Isten ege alatt, és megszállottan, némán, ellenzékben, makacsul csak csinálod. Hogy lemész a kígyós sötétségbe, átverekszed magad rajta, megszenveded, és utána lehet kijönni a fényre és elégedettnek lenni egy-egy pillanatig. És nem azonnal jelszavak, vigyorgás, hashtag, mozgalom, biznisz, tapsvihar, táborba tömörülés, egyetértők hada. És nem sorolod, hogy jaj, ezért nem edzettem, meg azért nem, nem használod kifogásnak a kiskutyád műtétét…

Amikor nagy szavakat használsz és nyilvánosan örülsz magadnak, akkor devalválod és kisajátítod azok munkáját, akik valóban dolgoztak.

Legyél komoly ember.

Akkor deklarálj, amikor már megcsináltad.

És akkor is ismerd el, kik indítottak el, kiktől tanultál.

hogyan ne égj ki az anyaságban?

Nagyon megváltozott, amióta megszületett ez a gyerek.

Másokon is megfigyeltem már, hogyan veszítik el apránként, lehasadó kis szilánkokban a személyiségüket, hogyan kezdik rögeszmésen ismételgetni jól megfogalmazott érveiket, és küldetésnek tekinteni, hogy valaki mást is magukkal rántsanak a környezetükből a tej- és kakaszagú anyaság-spirálba. Hiába hozta szóba időnként és tervezgette a jövőt, én már tudtam, hogy soha nem fogja megírni a doktoriját…

(…)

…régen (…) őt is idegesítette a kismamák mérhetetlen, hájas öntudata. Ahogy vonulnak, ahogy felszállnak a járművekre. Őt is ugyanúgy irritálta, ahogy a járda közepén tolták a gyerekeiket, kitérésre kényszerítve minden szembejövő járókelőt. Undorodtam ezektől az edzőcipős, zsemleképű, agresszív szülőgépektől…

Tóth Kriszina: Füles sapka, regényrészlet. megjelent a Jelenkor 2020. januári számában

Nos, engem is idegesít a jóléti verzió. Bővebben…

és még az is van

Na, már el is múlt a lebegős jó érzés… tele vagyok megint zaklatottsággal (többet kéne jógáznom?), és egy kicsit még beteg és ettől levert vagyok. Pedig wellness és kiszakadás volt hétvégén, test és lélek egyben.

Lassan állnak össze bennem a dolgok, de az legalább úgy van: a sok mindenből, ami felmerült bennem, ennyit szűrtem le még: Bővebben…

ideje van a…!

Másról, mást szeretnék már írni. Most éppen ez a furcsán emelkedett érzés van.

Valami elérzékenyültség, nagy, erős és finom öröm és hála, épp most történik, aludni se hagy. Na, megpróbálom pontosabban. Az előző órák, olvasás, beszélgetés eredményeként és kicsit az előző napok élményeitől is egy újfajta, különös hangulat, és várakozás is.

És van mellette egy más forrású, kompakt szomorúság, amelyről nem tudok itt írni. Beszélni sem nagyon, a közelieknek sem.

Nem érvet, nem információt, nem szörnyülködést akarok most. Nem jó ez, hogy botrány van és akkor megy a zsizsegés, el kell igazodni, hümm, erről ki mit gondol, miheztartás, mert valahova, ide vagy oda, állni kell – nem kell, és olvasni sem kell. Erről az egészről magamtól is tudom azt, amennyi érdekes számomra, képviselem is, és nem kell mindenről állást foglalnom. Sajnos, itt a blogon is nagyobb az élénkség akkor, legalábbis a látható interakciókban, ha zsizsegős a téma – mert amúgy: szellemileg, érzésekben, veled maradó mondatokban nem ez az erős. Ezek a norbik és női sértődések nem olyan fontos dolgok, ez pletykarovat, harsogás, nem politikai ügy.

Pedig erre lehetne alapozni, gerjeszteni, forgatni, de nem kedvelem ezt, nem vagyok számító. A csendes, erős, szenvedélyes dolgok érdekelnek. Bővebben…

a lehetőségek hazája, ahol szintén meghülyültek

Mintha most csak az jutna szóhoz, annak lehetne igaza, aki elég szarul van. Aki belerokkant, lereccsent, elhízott, beteg, megcsalták, nem tehet róla… nekik egyben igazuk is van, automatikusan.

Arról akartam írni eredetileg (a szerdai posztban), hogy Bővebben…

teljesen meghülyültetek, de most komolyan?

Ahogy rázuhantak most Norbira. Fear Of Missing Out reakciók százai. Mindenki engedelmesen ugyanarról beszél – hát, én egy szót se fogok Norbiról. (Hogy lehet vele egyetérteni? És: hogy lehet vele egyet nem érteni? Egyiket se lehet. Alatta van. Nem most jöttünk rá, hogy ő nem.)

Én rólatok fogok írni. Bővebben…