nem elég magyar – ady endre és gyóni géza

irodalomóra

E. D-nak, szeretettel

Amikor a Nyugat megjelent ama háború előtti, pezsgő években, megbénult egész Budapest. Álltak a villamosok, lehajtott fejjel, papírba temetkezve jártak a -kelők. Főleg Ady, a “furcsa, nagyszemű legény versei” miatt. Mit írt Ady?

De mi az a Nyugat? Bővebben…

áldott jó gyerekeim

Mindig, amikor megy a hörgés (és most megy igazán), egyetlen, csendes mondatot tudok mondani:

Az én gyerekeim sose bántottak senkit.

Hát a tieid? Vagy mit rugózol rajtam?

Mert én gyarló vagyok, túlterhelt, traumatúlélő. Nem mindig működik a fűtés, szétrág dolgokat a kutya, olyakor számszakilag nem jön ki a hóvége; küzdök a reggelekkel, a renddel (ez nem jó szó, nincs rend), az időjárással, a múlttal, a legkisebbel, néha Julival is, mosson hajat, ne vagdossa szét a méregdrága selyemanyagot babaruhának. Továbbá 2010 óta világos, hogy nem tudom úgy csinálni a szülőségemet, ahogy azt a mórickák elképzelik, akik gyereket közelről még nem láttak. Attól olyan szentek. Nincs annyi erő. És küzdök Lőrinc korán jött – amúgy pozitív tendenciájú – felnövésének hordalékaival. Vágja már le a haját. Ne késsen. Kupival küzdök, csekkekkel, hivatallal, lassan érkező honoráriumokkal, betört ablakkal. Ahogy mindenki.

Külön küzdök az ítélkezőkkel, az intoleranciával, a más ízlésűekkel, az azt normának gondolókkal, az erkölcsi alapon, de névtelenül fenyegető, képmutató, rámerőltető, beleszóló okosakkal, sajnos, családtagokkal is.

De végül, at the end of the day, ahogy a művelt ausztrál mondja, meg kell néznem, mire jutottam, mérleget vonni, és egyvalami számít: hogy a gyerekeim jól vannak. Tiszta az erkölcsi érzékük, nem sunyik, nem agresszívak, helyes az értékítéletük.

Soha senkit nem piszkáltak, aláztak, bántottak. Nem engedtek közhangulatbnak sem, mert erős bennük az, hogy mi helyes. Nem kellett erről prédikálni, csak sokat beszélgetni, együtt-rezdülni, poénkodni.

Amúgy van baj, persze. Azzal, hogy ugyane tartás miatt nem stréberek, nem törekvők, igyekvők. Szóvá teszik, jelzik (Juli egész finoman), ha kiáltó igazságtalanság van. Kritikusak. Nem illeszkednek eléggé. Lőrinc is renitens a maga módján: oviban nem akart aludni, elsőben, épp járom hónapja járt oda, megszökött. Erről itt olvashatod az ő lenyűgöző beszámolóját:

a szökés

Amikor ezt megírta, még nem volt tizenkettő, amikor szökött, hét. Csakis a rendszert játszotta ki, azt, amelyiket a moslékszagú menzájával és magolásával, ünnepségeivel mindannyian utálunk, nem bántott senkit. Nem csinált veszélyes hülyeséget, nem rombolt, nem ártott senkinek, egyszerűen vagány volt. Kalandot kezdeményezett és hajtott végre, amellyel lázadt a Rend ellen.

És akkor az ottani, erőalapú igazgató kifejezte, hogy nem működik ez így, hogy én kvázi büszke vagyok a gyerekemre, vagánynak tartom a szökését, mert ez kettős nevelés. És szerinte az, hogy Lőrinc elgondolkodva rugdalt egy kavicsot az udvaron, rongálás, mert felpattanhatott volna egy autóra vagy valakinek a homlokára. Ennyiben maradtunk. Nyilván úgy gondolta, én fogom az intézményi érdekhez és militáns elvárásaihoz igazítani a saját szülői gyakorlatomat.

Azt nem tudom, ezt a szerepe mondatta-e vele, vagy privát is komolyan gondolná. Később egy bajszos igazgatóhelyettesből sikerült kicsiklandoznom az igazságot. Képzelje el, osztálytalálkozó lesz, tizenöt év múlva előkerül ez a sztori? Ön szerint ki lesz akkor a jó fej ebben a történetben, és kit fognak kinevetni? Az ördögpatron veszélyes, halláskárosodást okoz, ez komoly? Nem koholt bosszú ez? És elnevette magát. Vittem neki az évzáróra egy blogkönyvet, dedikálva.

Akkor még Lőrinc is félt: megbüntetnek, tömlöcbe vetnek, mi lesz. Neki ezért idejében elkezdtem tanítani a polgárjogoknak, a jogbiztonságnak, jogszerűségnek megfelelő, méltó polgárhoz illő viselkedést. És ami a túloldalon van: hogy nem ügyeskedünk, nem magunknak kaparunk, nem maszatolunk, nem válunk korrupció részesévé, nem vagyunk megvesztegethetőek, sakkban tarthatóak, és kiállunk a mindenkori áldozatok mellett.

Gondolj Jánosra. Ő hatévesen, amikor előkelő polgár volta és okossága miatt bántották a maszatosabb társai, elhatározta, hogy indián lesz. Hallgatag, méltó, nem veszi fel a bántást. Dávidban látom most ezt a viselkedést, nem áll be a harsányak, agresszívak közé (hajaj, de tudják egymást szavakkal alázni a “csibészek”. “Istenem, hát ő se szent. Fiú. Arra nevelem, védje meg magát”. Ez a fedőszöveg). És aztán, ugye, Jánost gyülekezésért bevitték. 1973. március 15-én. Rabtársai között ülve pennát ragadott és levelet írt Kádár Jánosnak. Hoyg rossz a koszt a börtönben.

Tisztelt uram!

Így kezdte a levelet. 1973-ban. Kádár Jánosnak. Volt is éjjel sorakozó, ordítás, ki írta azt a levelet? Úgy szoktam mesélni, hogy másnap megjelent a fügével töltött őzbélszín francia óborral a menüben, mert a népmesének vigaszfunkciója van, de nem tudom. Mindenesetre ezt holtig lehet mesélni, a levél pedig megvan. Tény, hogy János hős volt. Tény, hogy sokkal nehezebb hősnek lenni, ha mindenki élvezi a Rend előnyeit, és nem kézzelfogható a diktatúra.

Egyre könnyebb lesz hősnek lenni.

Ne félj, fiam. Koholmány az egész. Semmi nincs a kezükben. Van jogorvoslat. Csak maradj emelt fejű, ne törj meg. S ha nincs jogorvoslat, akkor is ők válnak nevetségessé, rossz fejjé. Egyszerűen kiröhögjük őket.

Így járunk el azóta is. És Lőrinc is lelkes rajongója a magányos ellenállókról szóló filmeknek, a Mátrixtól a Csillagok közöttön át a Három óriásplakát…-ig és az Izlandi amazonig. Tökéletesen működik a morális érzéke, nem önös. Kiáll amellett az osztálytársa mellett, akivel baj van. Aktívan, cselekvően segít rajta.

Később is volt hasonló feszkó, felsőben, a bántalmazó tanárnő kapcsán, a lényeg ebben a posztban van. Akcióztunk. Ott magoltak is szorgosan azok, akiknek más képességet nem fejlesztett ki az evolúció. Megtudtuk, hogy ha Lőrinc nem tanul, az utcán végzi, utcaseprő lesz belőle. Ez külön kínos volt, mert már akkoriban is olyan módon élt remekművekbe ágyazva, mint egy-egy igényesebb kulturális rovatvezető.

Nos, ez a gyerek most (ő az egyetlen hosszú távú kísérletem) belülről vezérelten küzd az álmaiért, tanul, szerveződik, önálló. Az a matektanárnő, aki a gimnáziumból igazgatóhelyettesnek ment amoda, ahol Lőrinc volt felsős, külön odament hozzá, és mondta, hogy büszke rá, hogy taníthatta. Közben, persze, a rendet, keretet jelentő kordonokkal ütközik. Bennfelejtik magukat filmvágás közben a suliban, ilyenek.

De embernyi ember lett, különösebb szorosan fogás meg magántanárok nélkül is, kevés veszekedéssel. Csakis a széthagyott zoknikon meg a kutyasétáltatáson.

Olyan jó érzés ez utólag. Még akkor is, ha nem veszik fel az álomszakra.

Szóval mielőtt ítélkezünk más szülő fölött, esetleg nézzük meg, nem tűnik-e ez nettó ürügykereső basztatásnak. Nézzünk a saját szülői gyakorlatunkra. Nincs is gyerekünk, úgy ítélünk? Remek. Vagy felnőttek serege gondozza az együnket-kettőnket, de úgy is csupa harc az élet? Netán magunk is súlyosan elbasztuk, és reméljük, másvalaki is rosszul jár? Tudd, kedves anyatárs: egyedül a kimenet számít. A saját gyereked saját jelleme, teljesítménye, megküzdési stratégiái. Hogy milyen ember lesz az, akit feladatul kaptál, és hogy te rontottál-e rajta a potenciáljához képest.

együtt jobb 15. – raymond carver: pávatoll

Támogató Július 9.

Együtt jobb! Közös olvasás.

Raymond Carvert a huszadik századi amerikai novellisták – nem szeretem tompítani, tehát nem egyik, hanem a – legnagyobbikaként emlegetik. Érdekelni kezdett, miért ő és miben áll ez a nagyság, ezért elolvastam a harmadikként megjelent magyar kötetet, a Katedrálist. Enbben az első novella a Pávatoll (Feathers), szerintem ez jó példa a mesteri, sejtetős, szűkszavú, kissé látomásos történetmesélésre. 1983-ban jelent meg a novella mint e kötet nyitódarabja (a Katedrális kötet összeállítása nem egészen azonos a Cathedral címlistájával), Barabás András fordította. Itt találod:

http://ketezer.hu/2009/11/pavatoll/

Kérdések Bővebben…

azt mondta a tanárnő

Ez is visszatér a kommentjeitekben: a húsz évvel később is sajgó seb.

Egy tanár, egy korlátolt, egy egyszeri, egy rosszul képzett, egy rossznapjavan, egy nemtudjamitbeszél, egy tévedő, csak úgy, mellesleg kiejt egy mondatot. Egy ítéletet, egy prognózist. Ma is látod, hallod, ahogy mondja.

Kudarcos tanárok téged hibáztatnak, amiért nem tudtak beletörni a szisztembe, és rávenni  téged az uniformizált átlagosanjó teljesítményre. Mert nem tudtál motivált (kötelességtudó) maradni, vagy éppenséggel szabálytalan, de átlagosnál jobb képességeid voltak. Rendszeridegenek. a status quo csóválta a fejét: csak meg ne ártson az a nagy eredetiség.

A mondatra ő már nem is emlékszik, ha él még a szerencsétlen, de te emiatt nem mentél a színművészetire, ma sem nem hiszed el, hogy tudsz helyesen írni.

LifeTilt története.

Elhittem hogy én vagyok az Isten, és egy idő után már így is tekintettem magamra. Én Balogh Tamás, akiről az osztályfőnöke azt mondta anyámnak az egyik szülői értekezlet után, hogy „Balogh anyuka. A maga fiából soha nem lesz semmi, mert ilyen mentalitással és viselkedéssel nem lehet” az rá 10 évre többet ért el, mint az osztálytársaim úgy ahogy vannak együttvéve.

http://www.lifetilt.hu/blog/2014/10/vissza-kell-mennunk/

Érzitek a csakazértis lendületét? Megejtő.

http://modoros.blog.hu/2014/10/08/kedves_jotanulo_volt_osztalytarsam

Nekem kevés jutott ilyen degradáló jóslatból, mert én nem provinciális középiskolába jártam, hanem igazi szabad szellemek tanítottak, nagy formátumú emberek. És ami mégis volt, az nem akasztott meg, hanem beintéssé tette az életemet.

Testnevelő volt az egyik, alázott, a változóban levő és boldogtalan testemet. A testem lusta vilt, igenis, futáskor fájt a térdem, peedig volt egy pár hónapos időszak, hogy iskolaköröztünk bőszen hajnalban és önként. A testnevelőnek nem tűnt fel a sportmúltam (öt év szertorna), sem az eredendően mezomorf, soha nem sérülő testem, a sportra alkalmas felépítésem, mert kamaszként kövér voltam. Azt mondta, nagyseggű titkárnőként végzem. Én sem és sok más osztálytársam sem voltunk átlagos képességűek, minket eleve e szerint válogattak, emiatt kerülhettünk be ebbe az alapítványi pénzekkel európaivá javított intézménybe. Én pedig abban az évben második, előtte pedig tizenegyedik lettem országos tanumányi versenyen.

Azért persze lett néhány kallódó sors, meg középszerű középvezető, és hatalmas egyéniségből meglepően szürke felnőtt, nem csak startup-emberek. De a többség szuverén, alkotó, és van egy-két hiányszakmában dolgozó, nagyon komoly szakember is. ma is szívesen rúgnék be velük.

És hát végre nagy segg is megvan. Nem volt könnyű, a szintén nagyseggű edzőmmel szakadunk bele a lábtolón. De már nem dúl bennem az indulat, hogy nabazmeg, megnéznélek most fogatlanul, tanár úr, meg hogy te vajon mennyivel lábtolóztál fénykorodban, és mire volt ekkora arcod. Azért az osztálytalálkozón beszóltam két éve.

Mindenesetre nekem évekre elvette a kedvem a mentalitása a testemtől és a sporttól.

IMG_0995

A kontraproduktív testnevelőről meg az ő módszereiről sokan mesélnek. Azóta sem szeretnek sportolni. Ha mégis, akkor negyven körül, teljesen másképp, saját szenvedéllyel, az egykori Laci bának beintve kezdték el, a maguk feje után, vagy motiváló közösségben. De hobbisportolóvá nevelni őket nem sikerült, ami azért a közoktatás testnevelésének fontos feladata volna.

A másik középiskolai beszólás a nemi szerepeket illette: tanár uram, az informatika-, amit akkoriban számítástechnikának hívtunk, érzékelte druszámmal való baráti kapcsolatom (de ilyen igazi sülve-főve, szinte szerelmes kamaszbarátnőség) dinamikáját, és diagnosztizálta is ízibe’, hogy ő Sancho Panza, én Don Quijote, szóval én vagyok a domináns, és ez nem jó, mert majd a házasságban is kell egy domináns fél, és ha a nő az, akkor baj van.

Engem ez akkor nagyon feldúlt, komoly válságba kerültem miatta, bűntudatom volt és gyűlöltem magam, mert sokkal érzékenyebb és kétkedőbb voltam a látszatnál (és most is azabb vagyok). Ma már értem: semmi mást nem mondott, mint hogy én vagyok az ambiciózusabb, brahisabb, eredetibb, és így is volt. Dominánsnak lenni, vagyis, amit egy nőnél már annak vesznek: ha van gondolata, ötlete, ha kezdeményez, kiáll, lázad, nem hallgat – mindez jó, mert erő, és erre kéne biztatni a gyomorgörcsig megfelelésmániás lányokat. Meg egy kis leszarásra.

Erőszakosnak, elnyomónak lenni pedig, amit pedig egy fiú esetében neveznek dominánsnak, és amire a bátyáim remek példák voltak, nem jó. De azt nem is erős, hanem gyenge, kompenzálós emberek csinálják.

Ma már azt is tudom, hogy ő nem tudta, hogy bennem ez ekkora lenyomatot hagy, és így feldúl. Ahogy rám a megjegyzése hatott, az nem az ő szándéka volt. Ő nem akart rosszat. Ő csak tévedett, mert korlátolt volt, illetve maga is “domináns” férj.

Én nem mondanék ilyet tanárként, nem is mondtam.

Ja, még egy ilyen volt, de az nem fájt, és voltaképpen be is igazolódott. De azért nagyon merev ennek is a nemiszerep-felfogása és nőképe. Ő is férfi, az említett nagy formátumok egyike. Azt mondta, hogy bennem akkora energiák, indulatok vannak, hogy ő nagyon várja, hogy szüljek két-három gyereket, az majd elviszi a fölösleget.

Szültem is, és az is elvitte, de azért főleg nem az.

Neki is sok gyereke van. Egyszer rákezdte, hogy de azt mikor írom meg, hogy a nők is milyenek. Én, a nagy emancipunci. Azóta sem beszéltünk, pedig komálom őt, komolyan, felnőtt koromban is sokáig szívbéli kapcsolatban voltunk.

Nem írom túl ezt a posztot, nem, nem, én nem.

Most ti meséljetek.

minden olyan, mint varródániel

A Bögre azúr és a Szívdesszert két lírai kötete között Varró Dániel verses regényt jelentetett meg, amelyben persze nem bírt magával, mert ő lírai alkat: idézhető lírai betétekkel van tele a Túl a Maszat-hegyen, amelyből hangoskönyv, musical és színdarab is készült. Ezen kívül műfordítóként, drámák adaptálójaként dolgozott, a gyerekei születése óta pedig virtuóz, lélekdús gyereknevelős verseket jelentetett meg, amelyek egyben gyerekversek is (Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött, Akinek a kedve dacos, Nem, nem, hanem).

Nagyon vártuk hát a költő új felnőttvers-kötetét, amely október 10-én, ímhol, meg is jelent. Legott kisütött a nap, megálltak a villamosok, az emberek egymást taszigálták a Libri felé vezető mozgólépcsőn, én pedig azon kaptam magam, hogy hol egy leszerelt svéd rendőrnek, hol az edzőmnek olvasok fel belőle.

S méltán! Varró Dániel sorja nélkül fröccsönti az irodalmi nyelvet a huszonegyedik század élőbeszéd-fordulataival. Ő írta le először a magyar irodalomban a matchboxok ütközését felidéző dizzs indulatszót. Ő hozta rímhelyzetbe azt, hogy basszameg és sitcom. Bővebben…