gerillamarketing

A gerillamarketing alapja a váratlanság: ez a figyelemfelkeltési eszköz meglepetés erejével dolgozik. Mivel nem számítasz rá, zavarba hoz, megdöbbensz tőle, és talán elgondolkozol az üzenetén.

Azt mondod, provokáció? Az, igen. A figyelmet azért kell felkelteni, mert a megszokott csatornákon lehetetlenné vált az eredményes közlés. Mert a hatalom hallgat, maszatol és elhallgattat. A gerillamarketing a jogérvényesítés, a civil tiltakozás vagy a politikai érvelés bevett eszköze a progresszív oldalon. A FEMEN is gerillamarketing-akciókat folytat.

Itt főleg a kreatív reklám kereskedelmi példáit láthatjátok:

http://www.creativeguerrillamarketing.com/guerrilla-marketing/the-80-best-guerilla-marketing-ideas-ive-ever-seen/

Kedves érdeklődők, örülök, hogy idetaláltatok. Bővebben…

sebezhetetlen

melléknevek sorozat 39., ható igeképző, fosztóképző

Érdekes, hogy amikor fiatal voltam, értsd: 15-30 éves, mennyire egyvalami hajtott –

és nem, nem a tehetség, az alkotás, megnyilvánulás vágya. Hát hogy is, én?… Nem a szexuális energia, nem a menekülés otthonról. További tippek? Bővebben…

húsz évesen lázad, negyven évesen lenyugszik

Rájöttem, mi zavar engem Orbán Viktorban.

Ennek az egésznek a gyávasága.

1976-ban születtem, vagyis 1990-ben tizennégy éves voltam. Gimnáziumot és új köztársaságot kezdtem. Forrongó energiájú, reményteljes időszak volt ez, éheztük az újat, a szabadat, az európait, a tudásalapút (ó) és a jómódút, igen. Az esélyt, a versenyt. Körülöttem sehol egy status quót féltő figura, egy pártfunkcionárius nagybácsi, ügynökről én nem tudok (persze vannak homályos múltrészletek, ma már semmin nem lepődöm meg), a lényeg, hogy akkora lúzerek voltunk történelmileg, hogy sem vagyont, sem összeköttetéseket, sem állást, sem szerzett jogokat nem kellett féltenünk. Mi voltunk a szegény, üldözött értelmiség, ötvenes évekből ittrekedt rettegésekkel apám idegvégződésein. Akiknek most majd lehet.

Ami a leginkább megragadott a forrongó hangulatban, az a friss, liberális, kompromisszumot nem tűrő hang, Orbán és a fiatal liberálisok (merthogy azok voltak) korai szónoklatai. Igen, Európáról, versenyről, toleranciáról, igazmondásról, a kompromisszumok nem tűréséről álmodtunk. Én be akartam lépni az akkori, a korai FIDESZbe.

Hogy hova jutott ez a párt, ez az ember és ez az ország, melyet vonakodnék már hazának nevezni, mindannyian tudjuk, látjuk, nem írok most erről sorokat, hűtlenek lennének a szavak. Iszonyatosan bornírt, kiábrándító ez a változás. Bővebben…

nincs bajom a vegánokkal

Ez az a poszt, amelyben nyilvánosan is leteszem azt az örök kényszert és önnyomasztást, hogy jó ember legyek, használjak a világnak, valahogy kihozzam a nagyon is pőre, nyomorúságos valóságból, hogy én aztán mennyi mindent teszek a jobb világért. Ez olyannyira áthatotta a huszon- és harmincas éveimet, hogy zsarolható voltam vele, és iszonyú frusztrálttá tett.

Ma már nem így van. Ma már el sem olvasom az ökotudatos magazincikkeket, hányok tőlük – két samponreklám között. Amúgy is, 1996-ban tartottam ott tudatilag, ahol ők most se. Ők aktív lépéseket javasolnak: VEGYÉL lebomlós kutyakakizacskót, SAVE THE WORLD feliratú, cuki, csini, csajos pólót, hibrid kocsit, és újrahasznosított papírból gyártsd ám a sem nem szép, sem nem öko karácsonyi dekort. Fogyassz! Mit csináljanak, ez kell az olvasónak. Én passzív módon, nemfogyasztással csináltam, amikor még elhittem, hogy számít. És ez nem magazinba való.

Most is csinálom, amúgy, it’s a must, csak már nincs ideológiai heve. Bővebben…

nézzünk-e roman polanskit?

Vagy bojkottáljuk az ilyen alakokat a pékbe? Ne toljuk őket a jegyvásárlással?

A minap megnéztem Woody Allen új filmjét, az Óriáskereket, és nagyon hatásosnak gondolom, megjegyezve, hogy szereti elverni a nőkön a port. Erre érkezett a kérdés, hogy elvi döntés-e, hogy nézek egyáltalán Woody Allent.

(Ez nem az a poszt, amiről írtam az előző végén, hogy a jóemberség a kérdés, vagyis, hogy én nem akarok már annyira mindenképpen és elsősorban jó ember lenni, de az is megvan.)

Izgalmas kérdés, annyi szent. Akarom-e én annak az alkotásait fogyasztani, akiről tudjuk, hogy kiszolgáltatott embereket bántott? Talán pont a művészi hatalmával visszaélve?

Szeretnék leszögezni valamit. Velem nem történt meg még az a fajta meghasonlás, hogy valaki a kedvencem lett volna, hatalmas formátumnak tartom, majd szembesülök a nem-művészi tetteivel, és az erkölcsi felháborodás miatt dilemmába kerülök, hogy szeressem-e, fogyasszam-e eztán. Bővebben…

majd én engedélyezem a traumádat, kislány

Rendkívül tanulságos volt az a néhány ezer komment, amelyet az elmúlt két hétben olvastam a Marton-botrány kapcsán. Valóságos aranybánya az olyan bloggernek, aki régóta női sorsról, szexusról, hatalomról, zaklatásról, testről, szabadságról, önrendelkezésről, saját normákról, érvelésről és érvelési hibákról, netes kommunikációról ír szenvedéllyel.

Ahogy nem értik. Ahogy elkezdték “a másik oldalt” nézni, a szituációt árnyalni. Az elkövető tettei, felelőssége, indíttatása helyett az áldozatot vagy a szót emelőket kezdték véleményezni, kikezdeni.

Erőszak esetében nincs másik oldal, nincs mit nézni. Bővebben…

ha a lányod lenne

Most arról kéne írnom, hogy mit jelent a molesztálás, mitől számít annak. Hogy Sárosdi Lilla története miért hatalommal való visszaélés. Vagy valami blöffösen jólértesült értekezés Marton László nagyemberségéről, netán belengetni, hogy én ismerem ám a feleségét, és/vagy/kontra Sárosdi Lilla színészi nagyságáról. Hogy miért húsz évvel később áll ki vele. Hogy lesz-e változás… A fő témáról nem írok már: én mindig értő, régóta figyelő, önállóan gondolkodó, hozzám hasonlóan érzékeny és igazságot nem csak magának követelő olvasót feltételezek, amikor írok. Számítok a közös nevezőre, és nincs kedvem felmondani ugyanazokat a mégoly igaz állításokat. Pont a kéthetes szünetemben zajlott a nagyja, de általában sem szeretem azt a kényszert, hogy nem szabad kimaradni, ilyen történetek idején dolgom nekem is megírni afféle tananyagként, éles és eredetieskedő szavakkal azt, amit már mindenki olvasott, szájbarágósan kimondani, amit egyként gondolunk. Valami bátrabbra vágyom, valaminek a kimondására, aminek hírértéke van.

De van itt egy érdekes aspektus. Amit azoknak írnak a jóindulatú kommentelők, akik relativizálják a rábírást:

Hogy mit szólnál hozzá, ha ezt a te lányoddal, feleségeddel tennék.

És a jótanács, hogy szólni kell azonnal Erős Embernek, és akkor ő megvéd, ez a megoldás. Bővebben…