paplánynak
bár előbb írtam
Ne vedd komolyan. Ne nézz oda. Ne menj sötétedés után az utcára. Legyen nálad gázspray. Hagyd figyelmen kívül. Ne pazarold rá az idődet. Az elején állítsd le. Rázd le egyszerűen. Ne vegyél kivágott ruhát. Ne szólj vissza. Ne írj neki. Ne kiabálj, előbb szabadulsz. Ne vedd a szívedre. Ne vedd észre. Bővebben…
ez is 2012. őszi, a férjem utolsó napjaiban
Mi van ezzel a jelszótémával? Bővebben…
Csodálkoztam, mitől olyan kevés a komment. Ne haragudjatok. Néztem, mit lehetne tenni a trollok ellen, és van regisztráció. Ami annyit jelent, hogy a kommentelőnek legalább egy valós címet meg kell adnia. Ez nagyobb biztonságot jelentene. Át is állítottam, de ettől nem lett itt regisztrációs lehetőség. Nem tudom, hogy működik. Megnézem, aztán szólok előtte. Ne haragudjatok. Visszaállítottam, tehát ugyanúgy lehet hozzászólni, mint eddig.
Jelszót mostantól az kap, aki ad magából a blognak: kommentel, és a jelszókéréskor valós e-mail címet és bemutatkozást is ír. Nem akarok igazságtalan lenni, de nagyon rossz érzés, amikor sosem látott név kér jelszót, sőt, még a nevét sem írja meg, és azt mondja, régóta olvas és nagyon érdekli… olyan érzésem van, mintha leselkedne. Szeretném, ha írhatnék, mint eddig, mégis maradna valamilyen kontrollom afölött, hogy ki tud a magánéletemről.
Tegyük fel, hogy régóta olvasod a blogot. Olvasol a hatalmi technikákról, belenéztél a Hétköznapi hímsovinizmusba, és viszonyítasz: nálatok ez hogy van, nem, nem, a te férjed nem, igazán nem lehet mondani, hogy őneki több jutna. Ő annyira rendes!
És rémülten ismered fel, hogy nálatok inkább te. Bővebben…
Aki némileg fejcsóválva olvassa a blogot — és nem kevesen vannak –, az időnként felteszi a kérdést, hogy ha mi ennyire fel vagyunk háborodva, ennyire “gyűlöljük a férfiakat”, akkor nem félünk-e, hogy csak tovább szítjuk az ellentéteket. Ez nem megoldás, nem vezet célra, nem így kéne. Bővebben…
Szóval én bántalmazót gyanítok minden bokorban. Mindent erre vezetek vissza. Tényleg ennyire elterjedt a bántalmazás?
Aki üt, az bántalmazó, ebben nincs vita, de ezen kívül létezik még lelki, szexuális, gazdasági, verbális erőszak is. Aki kiabál, az is bántalmazó, és még az elégedett nőnek is bebizonyítom, hogy ami vele történik, az igenis egyenlőtlenség, akkor is, ha ő is akarja. Hogy van ez? Ki a bántalmazó?
Én benne vagyok, hogy definiáljuk. A definíció nem férfigyűlölet, bár sokaknak ronthatja az önmagukról alkotott kedvező képét. Bővebben…
Mindig viszonyítunk. Észre se vesszük, folyton azt figyeljük, mások hogyan élnek, öltözködnek, mire képesek, mennyit keresnek, lefogynak-e, hogyan reagálnak, ha szerelmesek, gyerekük lesz, meghal a szülő, válnak, milyen különórára íratják be a gyereket, meg mernek-e szólalni a szülői értekezleten. Bővebben…
Újabb döbbenet miatt a mai jelszavast a top 10 szex jelszavával olvashatjátok. Aki nem tudja, írjon!
Olvasom a cikket a remek kezdeményezésről, igen, igen, nagyon is, és akkor egyszer csak: Bővebben…
nem akarom, hogy fájjon neked
(ajánlás huszonsok szeretett ismerősnek)
Azt mondja, elege van. Mesél, sokat. Borzalmas szeretetlenségről. Nem bírja, de inkább magát hibáztatja.
Fél év múlva terhes az újabb gyerekkel. És örül neki.
Nem számítva azt az elvileg lehetséges eshetőséget, hogy egyszer csak minden rendbe jött köztük (ó, ez az álságos, a feleket egyenrangúnak láttató megfogalmazás!), az ember ezt nem érti. Bővebben…
Minden Áronnak
Hát nem? Még magunknak is sokszor mondjuk ezt. Házasságot, gyereket akartunk, ezt vállaltuk, aztán meg sírunk. Miért nem vállaljuk a következményeket?
És jobban szeretnénk, ha család, gyerek nélkül élnénk?
Na, álljunk meg. Bővebben…
Mint tudjuk, a női nem, az talán, a talán pedig igen.
A rajongó kedves velünk. Csak villan a szeme, mosolyog.
De csinos vagy ma!
Aztán szépeket ír nekünk. Megtudjuk tőle, hogy szépek vagyunk, kívánatosak, talán még okosak is.
Egészen elvarázsoltál. Még sosem találkoztam olyan nővel, mint te.
Ez nem rossz érzés, általában alig kapunk ilyesmit a szüleinktől, az iskolától, a barátainktól és önmagunktól. Bővebben…
Nagyon büszke vagyok a tegnapi kommentek színvonalára, tartalmasságára, számára — lehetek? Fárasztó nap után, hosszú kórházi látogatás, ötféle váladékkal való direkt találkozás után, sok órányi munka mellett, míg hosszú szövegeket tölt be a kőkori gép, nagy-nagy jutalom ez. Twix, unikum, kávé. Kihízom legszebb nadrágjaimat. Hát még a megduplázódott kattintásszám!
Én nem értem, mi ez a hype, megint több száz megosztás és tucatnyi új kommentelő, rengeteg új követő: én a milyen legyek neked? kérdéssort csak úgy odakentem, negyedóra se volt — vannak itt olyan bejegyzések tucatjával, amelyeket sokkal nagyobb munkával, várakozással írtam, meg vannak viccesek… legyetek szolidárisak, esélyegyenlőek: olvassátok, osszátok meg őket is!
Pygmalion, a görög király kitalálja magának az eszményi nőt: megformálja halott anyagból, és életre kelti. A görög mitológia történetét G. B Shaw formálta vígjátékká, és ezen alapul a My Fair Lady című musical-film is. Talán nem túlzok, ha kultúrkörünk egyik alaptörténetének nevezem. A típusnak számos változata van az irodalomban: Lulu, Nana , Nóra, emellett számos költő, képzőművész, rendező is magának formálta a múzsáját.
A Pygmalion-férfi valójában a nagyon is élő, létező nőt alakítja élettelen szoborrá. Bővebben…
2012-es írásom, a műfaj és a témát is rengetegen koppintották
Középre pisiljek a pelenkába? Hamar kezdjek járni és beszélni? Rózsaszín hajpánt legyen a kopasz fejemen? Kilyukasztjátok a fülemet egy hónaposan?
Sose törjek-zúzzak? Csendesen homokozzak? Babázzak? Dúdolgatva rajzoljak? Ne koszoljam össze a ruhám? Hosszú legyen a hajam? Bővebben…
Még azt mondják, hogy mi itten a férfiakat szidjuk, őket hibáztatjuk a házasságok válságáért. Hát mi nők talán tökéletesek vagyunk? Sosem hibázunk? Miért kell mindenben az egyenlőtlenséget látni, miért nem lehet, hogy szeretettel, türelemmel, hiszen talán csak rossz napja volt… talán mi is hibáztunk. Bővebben…
A csütörtök esti, jelszó miatti őrült kattintgatás után nekem összesűrűsödött az élet, és egész nap nem tettem fel bejegyzést szombaton. De nyugodt lélekkel intéztem egyéb dolgaimat, és közben új témákon, szófordulatokon járt az agyam. Lehet, hogy jobb ez így, és lehetne ebből hagyományt csinálni: szombat a kommentelőnap? Annyira beindult itt néhány hete a valóban érdekes beszélgetés.
Na, esti bejegyzésünk témája, de már baromi régen írom, csak mindig becsönget/bekakil/éhes/csörög: egyre hangosabban,
avagy: miért hisztisek, veszekedősek, miért nem kedvesebbek a nők. Bővebben…
Már megint magunkból indulunk ki. Mivel nekünk az egyenlő, kölcsönös támogatáson alapuló párkapcsolat a nagy cél, az eszmény, az elérhetetlen ábránd, amelyben a szemetet hol ő, hol én, amelyben vállvetve, és egymásra figyelve, beletesszük a melót, és nagy összeolvadás, mindkettőnknek orgazmus…, hát akkor biztosan ők is erre vágynak. Hát nem? Bővebben…
chk-nak
Hogy van ez, hogy egyesek, amúgy nagyon is alkalmas anyák halálra unják a kisgyerekkort: a gyerek kérdéseire a felelgetést, a szórakoztatását, a kreatív ötleteket, mások meg remekül elvannak, két meg még több gyerekkel, évekig, nem üresednek ki? Hogyan ne zakkanjunk bele abba, hogy örök beszélgető-, bevásárló-, alvó-, kakilótársunk mintha évek óta kettő éves lenne? És ha ő megnő, akkor a testvére…
Annak, hogy az ember bármilyen helyzetben jól tudja (= képes legyen rá) érezni magát, és akkor már a gyerekkel is, de valóban ám, ne csak fegyelmezetten végigfuttassa a szoftvert, kibírja fektetésig, a titka, hogy Bővebben…
2012. novemberi poszt
Már beteltem a megvilágosodásokkal, a sorozatos “mostantól…!” felkiáltásokkal, nekibuzdulásokkal. Megtettem a magamét, nem tévézek, nem autózom, nem torrentelek, tessék nekem mindezt jóváírni. Én már nem akarok új felismeréseket, fenyegetéseket, én már bezárultam, én már ezt a jó kis kialakult, tejszínes-koffeines-benettonos életemet akarom, akkor is, ha nem tesz jót nekem. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 