ki a hibás?

Keserű, magányos férfiak az angolszász közösségi médiában rendszeresen siránkoznak, mindig egyforma vádakkal:

őket a feministák elijesztik, az új, nőuralta éra megöli bennük az igazi férfit, azt, aki küzd és bátor, bizonyít, gondoskodik, keményen dolgozik… az élet értelme vész el így, ők feladták! Kész, kiszálltak, nem játszanak!

Figyeled, hogy lesz egy nő, avagy: a nők hibásak azért, hogy a férfiak lusták?

Így ők nem tudnak kiteljesedni, nem válhatnak azzá, akik lehetnének. Mennyi ígéretes potenciál pereg el a semmibe pornóképernyők előtt, bedeszkázott gamerszobákban! Nekik már semmi kedvük kapcsolathoz, családhoz, mert a nő (az ő nőjük, az összes nő) már nem tiszteli a férfit, nem gyengéd, melegszívű, gondoskodó, mint régen – ja, mint a nyugtatókon élő anyád, a negyven évesen hetvennek tűnő nagyanyád…

Szegény mai férfiak ki vannak herélve, depressziósak, nincs motivációjuk, mert nincs kinek bizonyítani, nincs kiért rajongani. Aki nő akad, mind pénzéhes, teljesíthetetlen elvárásaik vannak, semmi nem elég nekik. És figyeljétek, ez a LEGDURVÁBB:

Bővebben…

sérüléspara

A sérüléspara mügött manipulatív szándék van, és a jelenség a szolgalelkűséggel kapcsolatos.

Mindig is zavart. Eleinte nem értettem, miért zavar. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Nekem semmi problémám, hiányom, fájdalmam nincs, mégis kéretlenül nyomják a korlátozó jótanácsokat. És nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.

Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?

Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben…