hogyan neveld a párod gyerekét?

Aki utál. Vagy legalábbis gyanakvó. Merthogy elszeretted az anyjától az apját.

Megbontom a posztok, vázlatok eredeti, tervezett sorredjét, mert most mesélte ezt valaki, és nagyon feldúlt. Egyszerű, egyértelmű válaszom van rá.

Persze ha tündérmesés, szeretetre, türelemre buzdító oldalakra vágysz, ahol komolyan használják a “párod” szót, akkor hajrá. Itt én nevükön nevezem a dolgokat.

Mert ugye ez, hogy a szerelmed gyerekével is kéne valamiféle nevelői viszonyban lenned, felelősséget vállalnod, nehéz helyzet. Sok verítéked, könnyed és agyvized fog elfolyni, ha apa az a férfi, akit szeretsz, és főleg ha nem is szépen vált el. Ha téged tartanak oknak, figyelnek, kibeszélnek.

A kontextus tágabb: az egész előző életéről van szó. Én azt mondom, az előző feleséggel, előző családdal ne akarj találkozni, egyeztetni, ne hagyd, hogy téma legyél, hogy kibeszéljék a dolgaidat. Ne engedd közel a múltat, a mások életét, de annyira ne, hogy még a szerelmed szavai által se. Ne hallgasd a panaszkodását, idegeskedését! Ne vegyél részt ebben.

Félsz, hogy mit szól, hogy ezt nem teheted meg? Pedig neki is üdítő lenne egy sziget, ahol nem folyton a búbánattal, kicsinyes húzásokkal vagy rikácsolással manipuláló feleség meg a duzzogó, problémás gyerek a téma. Ahol ez nincs, mert ott más van: ti ketten, boldogan. Ha elvárja, hogy vonódj be, hogy értsd meg, szidd te is a nőt, sajnáld a férfit, akkor kérd meg, hogy hadd maradj ki ebből. Döntött, vagy nem? Segíteni nem tudsz, ez nem a te életed, bármilyen részvételed csak újabb nehéz helyzeteket generál. Bármennyire vonódsz is be idegenek életébe, jól te ebből ki nem jössz.

A gyerek pedig, akit egy sértett nő kémnek használ, el fogja mesélni, hány push up melltartód van, és azt is, hogy nem mosogattál el szombat este.

Felnőtt embereknek más felnőttek magánéletében semmi dolguk. Ez jog és kötelesség is. Elvárhatod, hogy hagyjanak békén, és te se hatalmaskodj mások életében, aki ilyet tesz, az primi- és manipulatív. Nem kell tudniuk rólad, nem érdekes a véleményük sem. Lehet (és miel kell, szokták is) ezt jóindulatba csomagolni meg segíteni akarni a férfinak, és biztosan az “anyós” is “meg akar ismerni”, de mindig ugyanaz a vége. Mindenki gyűlöl, te meg védekezve magyarázkodsz és sebeket szerzel.

Soha nem lehetsz elég jó nekik, mert arra emlékezteted őket, hogy ők nem elég jók. Hogy megalkudtak.

Méltó, emelt fejű ember egyébként nem érez bűntudatot mások elszúrt házassága miatt, mások mulasztása, játszmái, bűne miatt, nem is vonódik ebbe bele. Semmi dolgod velük: a te szerelmedet nem az igazolja, hogy az a másik nő milyen szörnyű volt (pedig így van). Nem kell megértés címén részt venned ezekben a mocskos kis játékokban. Döbbenten látom, hogy hányan vannak, akik új,tiszta életet élhetnének, ha a múlttól megszabadulnának (ami nem könnyű), és nemhogy belerángatják a jóhiszemű szerelmüket a mocskaikba, de ezt még élvezik is.

Ha az embered döntést hozott, akkor azt komolyan gondolja: ő is teljes szívét, előzmény nélküli énjét adja teljes életnagyságban, és ezt elváhatja a másiktól is. Aki egyenes, és tényleg szereti a férfit, nem csak hatalmi játék és karompróbálgatás volt neki a megszerzés, mint valami tininek, az nem faggatózik a múltról, a másik nőről, nem tart tőle, nem engedi, hogy mint téma állandóan jelen legyen, pláne azt, hogy neki is feladata legyen az a nő, a gyerek meg a nagyi. Egy érett embernek esze ágában sincs más szarait cipelni, se neheztelni, se tanácsot adni, se célponttá válni. És ezért nem is neheztel és nem is fél tőlük, hanem távolságot tart.

Ellenben tündököl, mert ez itt szerelem. Mert nem érdekből van a férfival, nem számító meg elsorvadt megalkuvó, és nem is válik ilyenné, hanem ragyogó marad. És ha a férfi nem ragyog, ha nem bírja el a saját bonyolult életét (mert az az ő dolga), akkor lezárja vele.

Ezt a ragyogást akarják ők tönkretenni, ugye tudod? Erre megy kia játék. Ezért kell mindenfajta kapcsolódásra, érintkezésre a legelejétől nagyon határozottan nemet mondani.

Engem amúgy soha nem érdekeltek az előző nők. Mindig megdöbbentem, ők milyen mohón nézegetnek meg oktatnak ki engem. Mindenképpen olyan nőtől akinek alig lett gyereke, de amikor lett, akkor végigdohányozta a terhességét, és utána volt még kilenc abortusza. És megpróbált beleszólni az én ifjú, szépséges terhességembe.

Ha a férfinak nehéz a váltás, akkor nem arra van szükség, hogy te barátnőknek meg blogkommentekben szidd az exet, és vele egységfrontot alkoss, “támogasd”. Téged az ex ne érdekeljen, tapintatból és a saját jól felfogott érdekedből sem, ellenben a szerelmednek hagyj időt, teret, hadd intézze el. ne kommentáld, ne veszekedj, ne sürgesd. Csak maradj ki. Ha gyanítod, hogy a férfi visszajárogat, érzelmi dolgokban van benne, akkor nem hozott igazi döntést. De ne firtasd ezt, ne vonódj be az ő csatájukba, ne legyeél a háromszög egyik csúcsa.

Nektek legyen buborékotok, a ti saját boldogságotok, intakt módon. Az esetleges nehézséget, a lezárást, a konfliktusokat az embered lesz szíves 1. a feleséggel, 2. jó barát vállán, 3. szakemberrel elrendezni – és téged, aki nem tehetsz semmiről, ettől megkímélni.

Na mst, a gyereket nagyon nehéz másképp értelmezni, mint aki az anyjával és ezzel az egész elbaszott érzelmi helyzettel természetszerűleg szimbiózisban él, akkor is, ha egyben a torz anya áldozata. És ezért őt még csak hibáztati se lehet, ez nem lehet másképp, ezért a legtisztább megoldás tőle távol maradni.

Tehát én ebben radikális vagyok: a gyereket ne neveld sehogy, ne akarj vele semmilyen kapcsolatot, megismerni se. Ha együtt éltek, és apás hétvége van, lépj le, míg ő ott van, akadjon más dolgod. Az apjának mondd el, hogy így döntöttél. Ne engedd a személyes teredbe, ne akarj közös programot, pláne undok, ellened küldött, játszmaeszköznek használt, ellenséges kamasszal.

Én sem engedtem, hogy az otthonomba lépjen a lány, aki az apjáért rajong, a gyerekeimre (féltestvéreire) kíváncsi, de engem látványosan utál, levegőnek néz, erkölcsileg elítél nagy garral tizenkilenc évesen, emellett híreket szállít, pökhendien ítél és gúnyolódik, paraszt és rám tolná a bűnt, hogy a szülei elbaszták, de kb. akkoriban baszták el, amikor én még naiv gimnazista voltam. Ne, ne fabrikáljon a gyerekeimnek ajándékot, ne akarjon a méhemből szakasztottakhoz kapcsolódni, engem kontrasztosan megvetve. Ne kelljen kínosan karácsonyozni, ne tegye tönkre az estémet. Olyan módon használtak volna föl engem bűnbaknak, utálatfelületnek, feszültséglevezetőnek, annyira nem volt esélyem sem megvédeni magam, a jelenlétemben is olyanokat mondtak rólam, hogy én nem mentem bele, nem tűrtem ezt. Ha engem szeretsz, szeress engem, vállald ha kell, mert belenyúlnának, turkálnának, akkor állj ki értünk, magadért, vagy menjél vissza. Én már nem tudom őt megnevelni, nem is akarom, és, ha már így kérdezed, undok, idegesítő és nem csak velem. Nem csak azért, mert én szétrobbantottam a családot, őmeg hűséget várna el, úgy, hogy fogalma sincs, mi a házasság, harminc év, szex, hidegség, szerelem. Nekem ez nem hiányzik azéletemből.

Ha már úgyis utáltok, akkor egyrészt ne legyen kit: én nem leszek jelen, nem megyek bele a hibáztatós, lenyomó játszmátokba, mert nektek mindig kell valaki, akit a végighazudott, elbaszott, álszent erkölcsű életetekért hibáztathattok, miközben az a valaki őszinte, nem ártott nektek, mégis ő fog bűnhődni. Másrészt, az elzárkózás olyan, hogy mivel eleve utálnak, és ha épp nem utálnak nagyon, akkor is kegyesen, lefele beszélnek, tanácsokat adnak és minősítenek, hogy nekem hogyan kéne megnyernem őket szépen lassan, pedig elhatározták, hogy arra használnak, hogy a gázos húzásaikkal soha ne kelljen szembenézniük, hát szóval, ha úgyis utáltok, utáljatok, legyen az az ok, hogy én veletek szóba se. Hogy én utállak titeket és gyanúsak vagytok, mert így is van. Egy morzsáját a tiszta jóindulatomnak én ebbe bele nem teszem, mert úgyis bántani fogtok, rituális élvezettel.

Nem hangoztattam ezt, csak egy idő után nem engedtem, hogy a gyönyörű, igaz életünkbe beszivárogjanak.

A férj azért váltott, és azért nem csak egy kaland vagy neki, mert a házassága tönkrement. Te viszont nem mentél tönkre, és ne is menj, ez nem a te életed. Ha elvárja, hogy vonódj be, cipeld ezeket az ő konfliktusait, akkor mondd meg neki, hogy nem fogod, mert ez téged megterhel, elrontja az egész kapcsolatot. Szívesen kivárod, míg velük huzakodik, neveli a gyereket, de elvárod, hogy ne szóljanak be rád, ne testáljanak feladatokat, ne akarják elvenni érzelmileg az általad szült gyereket sem, a nyugalmat, a ti családotok integritását. Te se kukkolsz, ők se kukkoljanak.

Tehát a gyereket ne akard megnyerni, ne legyél rá kíváncsi. Azt meg végképp ne hagyd, hogy a szerelmed, akivel lehetne szép és méltó a kapcsolatod, ha ketten lennétek benne, önzőn, lustán rádpakolja a feladatot, ő meg szépen lelépjen. Mert végül mindig a nőkre marad a szívás, és a gyerek lelke csatamező, ami neki nagy sérülés.

Neked lesz majd gyereked, vagy talán már van is, és őt nevelni a saját ízlésed, értékrended szerint, na, az a te dolgod és egyben szabadságod is. De másét, az ő szájízük (keserű!) szerint? Soha nem leszel nekik elég jó, ugye tudod? Minek ebbe belekezdeni?

Aztán, van az az édes, ritka helyzet, az esetek egy-két százalékában, hogy a gyerek szeret téged, már régóta, mire együtt kezdesz élni az apjával, az anya nem játszik bosszúállót, ő is elvan az életével, mindenki boldog és intelligens, nincsenek manipulatív játékok, aljasság. akkor hajrá, mint skandinávéknál! Csakhogy a nők nem erről beszélnek, hanem önként besétálnak a faszerdőbe.

18 thoughts on “hogyan neveld a párod gyerekét?

  1. Ó, ez nekem nem menne, és nem is ment. Nem tudnék közel lenni, érzelmi intimitásban lenni valakivel, akinek nem tudom a történetét. Meg főleg, hogy látom. Nagyon sokféle helyzet van, én pont egy évek óta különélős, de még el nem vált kapcsolat végébe futottam, a válás kimondásakor én már vastagon benne voltam az életében. Az én válásomnak meg a mai napig vannak vadhajtásai, szóval nehéz lett volna a tiszta lap, a nem beszélünk róla. És van olyan is, hogy apánál marad a gyerek, aki szinte mindig ott van, ha találkozunk, ha heteket töltünk együtt, és én ezért nagyon becsülöm, mert nem húzta ki magát a feladat alól, hanem a legkisebbet úgy neveli, hogy jó élete legyen, és ebbe nem tartozik bele az anyja, aki nem is látogatja, nem is viszi el, mióta rájött, hogy “apja fia”. Ez nekem nagy ajándék, mert nincs más nő a képben, nem kell játszmázni, és még szeretjük is egymást, szívesen vagyok vele (és még elég kicsi, hogy ezt a helyzetet elfogadja, mert így fog felnőni.). De meg kellett beszélni, hogy én a saját gyerekeimet nevelem, ő meg szintén a sajátját, úgyhogy csak az egyetértésben született döntések játszanak, mert a felelősség csak a vér szerinti szülőt terheli. De nagyon tudunk együtt lenni, tudjuk egymás gyerekeit szeretni, keverni, vinni, hozni, megérteni. Ha nagyon belefolynánk az együttélésbe, lennének gondok, de így nem lesznek.

    Kedvelés

    • Csak az a gond, és borzasztó igazságtalanság, ahogy mások kárörvendve figyelnek, mit művelsz azzal a szegény válási árvával, akinek elszedted az apját, és soha nem jó semmi, amit csinálsz, ellenben belelógnak rosszakaratú emberek az életedbe. De akkor neked, értem, atipikus a történeted, és jól alakult.

      Kedvelés

      • Igen, ezt már akkor is értettem, mikor évekkel ezelőtt leírtad, és tényleg az a sztori a tipikus, amit te vázolsz és éltél, nekem ilyen szempontból ritka nagy mázlim van. Tavaly én mentem az elsős anyák napi ünnepségre, az én ölembe ült a gyerek, és ezt mindenki értékelte, mert a saját anyja ennyire nem foglalkozik vele, és én ennek örülök, mert csak kárt okozna a gyerekben is, a kapcsolatban is. Azért annyira nem rózsás a helyzet, mert a nagyobb gyerekeket meg vérgeci módon manipulálja, neveli az apjuk ellen, és erre igaz, amit írtál: nem nekem kell megoldani, és segítek, ha tudok, de többnyire úgyse tudok, tehát elengedem. És már viszonylag nagyok is, tehát semmi dolgom velük. Beszélgetünk, ha találkozunk, de nincs érzelmi kapcsolat.

        Kedvelés

      • Igen, de a legnagyobb már munkahelyen dolgozik, nősülni fog nemsokára. Hatévente jöttek egymás után.

        Kedvelés

  2. Attól tartok, hogy ha a kapcsolat együttélős, “minden második hétvégénél” több a találkozás, akkor nem könnyű a totális ignorálást megvalósítani. Minél kisebb a gyerek (esetleg többen is vannak), annál nehezebb.

    Kedvelés

    • Nem könnyű, de ha nem sikerül, az katasztrófa lehet.
      Inkább az az érdekes itt, hogy ilyen terhekkel összeköltöznek emberek. Mert a kezdő, szerelmes, “én a múltaddal és mindennel együtt fogadlak el, támogatlak” hevületű második feleségekben ez mint szempont fel sem merül, a feladatuknak gondolják az összes bonyodalmat, aztán koppannak, kihasználják őket, önzés (férj) és gonoszság (többi családtag) áldozatai lesznek.
      Megnézem innen is. Nekem is volt gyerekem, mire házasodtam, mert van olyan, hogy az ember már meglevő gyerekkel kezd új kapcsolatot, na de az a gyerek ne utálja meg ugráltassa már az új partnert, és ha a másik szülő kavar, a leghatározottabban fel kell lépni ellene, mert ezt az új partner nem érdemli meg, nem dolga cipelni.
      Viszont sokan magukra testálják a teljes elbaszottságokat, a feladatokat, és őrlődnek, hogy nem csinálják elég jól, kiborítja őkt a gyerek, nem tudják szeretni. Miközben ezt nem lehet jól csinálni sehogy se, ettől a lehető legtávolabb érdemes maradni.
      Mondhatták volna: én ebben nem akarok részt venni, ez a te gyereked. És ha mégis vállalok belőle, felelősségre vonható meg cseléd biztosan nem leszek.
      Igenis le lehet lépni az apás hétvégékre, megkérni, hogy inkább nyaraljanak, programozzanak, másik szülőnél vagy a nagyinál legyenek. Tudatosság dolga. A férfinak is érdeke megóvni az új élete integritását.

      Kedvelik 1 személy

      • “Miközben ezt nem lehet jól csinálni sehogy se, ettől a lehető legtávolabb érdemes maradni.”. Én pszichológusként sok családot látok, ahol ezt tudják jól csinálni. De tény, hogy a többségnek nem sikerül. Ahogy a legtöbb embernek a “sima, átlagos” család sem megy jól.

        Kedvelés

      • Jaja, olyan áron, hogy az új nő tűr, szív, mindent lenyel, nem panaszkodik, közben kicsit tönkremegy, de alapvetően azért nem szól, tiltakozik, ad ultimátumot, mert főnyereménynek gondolja, hogy őt választották.
        Aki mégis jól csinálja, annak van egy bekezdés a végén, ennyit szántam rá, mert ennyi a jelenség előfordulásának aránya.

        Kedvelés

      • És az “ezt nem lehet jól csinálni” “ezt” névmása arra vonatkozott, hogy
        “sokan magukra testálják a teljes elbaszottságokat, a feladatokat, és őrlődnek, hogy nem csinálják elég jól, kiborítja őket a gyerek, nem tudják szeretni.”
        Szóval kiragadtad egy kicsit. EZT nem lehet jól csinálni.

        Kedvelés

      • Hát igen. Sokminden az azonnali összeköltözést diktálja: a szerelem, a naivitás (inkább nők), kényelmesség (inkább pasik), anyagiak, … Pedig egy kis átmeneti idő nagyobb esélyt adna a békének és a tudatosságnak is.

        (((plusz az egész folyamatot elszenvedő gyerekeknek is egyszerűbb lenne, ha először feldolgozhatnák/megszokhatnák a válást és csak utána kellene az új pár problémájával közvetlenül szembenézniük)))

        Kedvelés

      • Van egy csoport a facen, egyik barátnőm olvasgatja, mert ilyen cipőben jár: Második feleségek. Olyan sztorikat mesél néha név nélkül, hogy csak fogom a fejem.

        Kedvelés

  3. Van ilyen ismerősöm. Saját nagy szép albérletébe költözött be hozzá a férfi, új város, új munkahely az új közös életért. Közben meglett a válás, és oda hozza a gyerekeket kéthetente. Nem értem, miért engedi be a lakásba őket (mert akkor nem tudná hol elhelyezni arra az időre a férfi a gyereket..?), hogy mehetett ebbe bele, miért tüsténkedik és töri magát, ha ott vannak a gyerekek, miért vállal feladatot egyáltalán benne.

    Kedvelés

    • Hova vinné egyébként, ha apa ott lakik? Szállodába? Vagy a régi lakásba, ahol anyu is lakik? Én se tudnám megcsinálni, hogy nem vállalok feladatot. Ha mást nem, legalább megetetném őket, aztán hadd foglalkozzon velük az apjuk. De ha mindenki jó fej, akár közösen el is lehet menni ide-oda, szerintem.

      Kedvelés

      • Igen, ezt értem, ez a gusztustalan verzió. De mindig vagyok olyan optimista, hogy azt remélem, esetleg vannak jól működő mozaikcsaládok is.
        A régi válóperes ügyvédem elég sok sztorit mesélt név nélkül (igazából egyre sem lettem volna kíváncsi), úgyhogy nem vagyok naiv. Volt olyan esete, ahol apa küzdött, hogy nevelhesse a gyerekeket, de mikor nála voltak, az anyjának passzolta le őket. MINDIG. És amint lett nője, az új nő vihette a gyerkeket játszótérre, a sajátjával együtt, és még örült is, milyen családcentrikus pasija lett. Az meg a családban fordult elő, hogy az anya az ex folytonos zaklatásai miatt hazaköltözött vidékre, mert elege lett, és az apa az új nője kocsijával járt látogatni, és mikor nála volt a gyerek, nem a saját panellakásába vitte, hanem a nő kertes házába, mert mégiscsak jobb úgy. Szerintem a nő is tartotta el, mert munkahelye nem sok volt. És ennél még sokkal extrémebbeket is látok, komolyan, regényt lehetne írni róla. Csak valahogy szeretném hinni, hogy van, aki jól csinálja, mert hagyják, és ahol anya is örül, hogy akkor is szeretik a gyerekeit, ha épp nem ő van velük, mert ez lenne a jó, nem?
        Milyen szép lenne, ha eleve nem kéne gyanakodni, hogy a közös életből nem kell a nőnek ab ovo többet vállalni, és apu is meg tudja oldani a saját gyerekeit. Vagy tényleg csak annyit fektetne ebbe a projektbe az új feleség, amennyihez kedve van. Én egy picit sem érzem magam szarul, ha nincs kedvem épp a kicsivel foglalkozni egész nap, mikor az én gyerekeim az apjuknál vannak. Igazából csak az én fejemben volt a magam számára elvárás, hogy legyek anyja helyett anyja, de ezt elég hamar feladtam, mert a program futott, nem volt erre szükség, az apja csinál mindent. Nincs ilyen elvárás, sőt, ha elviszem és sportolunk vagy sétálunk, fagyizunk, mert pont van kedvem, még hála is van. Én se szoktam kérni, hogy a gyerekeimet hozza-vigye, de neki van kocsija, így szokott tenni, teljesen önkéntesen, mint a jó úttörő. De még kedveli is őket.
        Gondolom, hogy az már előre tudható, ha apa az új feleségre tolja a saját gyerekeit, hogy szar lesz az új kapcsolat is, ha ez nem konszenzus vagy jókedvű önkéntes felajánlás (olyat is ismerek, hogy gyermektelen, negyvenes nő tutujgatja az ex gyerekeit, mert neki nem lett, pedig szeretett volna, és sokkal jobban élvezi, mint apa), de ezt nem akarjuk meglátni. Mert az a természetes. Nekem is, nyilván, de mindig figyelmeztet, hogy majd ő megcsinálja, majd ő elviszi, felhívja, megszervezi, én nyugodjak le, megold mindent, ehhez van szokva. Az a furcsa, ha néha hátradőlhet, mert valaki más gyerekezik helyette.

        Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.