a csodálatosan önműködő vágy

Még mindig él a nézet, patriarchissimó, hogy a házasság intézményének egyik funkciója, hogy abban a férfi, ha már volt olyan bolond, hogy beletett elköteleződést, anyiagiakat, rendszeresen és megfelelő szexhez jusson, a kizárólagos, hozzá hű, az ő kívánságához igazodó partnerrel, mert a szex fontos, a szex jár, a férfiaknak mindenképpen. Ezt reklamálják itt nálam az antifeministák is, azok, akik szakmányban nézik ázsiai gyereklányok megerőszakolását, rángó kézzel, de amiről álmodnak mint társadalmi jóról, az az egy darab, kiutalt nő, akivel monogám kapcsolatban szexelhet a béta is, élethosszig. Mindjárt elsírom magam. Bővebben…

hogyan volt szó a szexről?

Nekem ez a bejegyzés egy kicsit meredek volt. Nekem is. Pedig a legbelső érzéseimről régóta nyíltan írok, és ez pont felszabadító, a szégyenek levetésének rítusa. Ahogy mindaz, amit érdekesnek, megírandónak, bemutatandónak érzek, a mindenféle kételyekkel együtt, a világ érdekessége, a folyton kérdő létezés, amelynek én magam is tárgya vagyok csak, a megformálás, a kifejezés, és hogy végre meg merem mutatni. Bővebben…

kevesebb kilincset fogott, mint

Én kiírnám, én olyan vagyok! Az eufémizmus és az elhallgatás nagyobb stílushiba tud lenni, mint a “csúnya” szó, meg hát ezt amúgy sem én mondom, én ilyet nem mondok senkire, mert ez nagyon gáz, érvnek meg értelmezhetetlen is. Ennek nem a szóhasználata az ocsmány, hanem a sugallata, az értékrend, amelyben fogant.

De ha én ezt címben leírom, a kereső algoritmusaiból következően beözönlik ide találatként egy olyan mentalitás, amelyikkel én nem szeretnék találkozni. Általában sem szeretem a keresőből érkezőket. Mindig abból van a félreértés és kultúrsokk, ha valaki véletlenül jön, és nem pont ezt a blogot akarja olvasni. Bővebben…

az én nőiességem

Most volt a lányom tornabemutatója. A konferáló lány, akinek rózsaszín volt a haja, idén is elmondta, hogy a különböző korcsoportokon láthatjuk, évről évre hogyan alakul a nőies mozgás. Maga a sportág inkább testtudatot és ritmusérzéket fejlesztő gimnasztika, némi gyógytornászi beütéssel. Nincs leválogatás, se idomítás, és szereplés és koreográfia is csak év végén, amúgy csak gyakorlatok. Hetente egyszer járnak, ezért bájosan nem egyszerre és nem is ámulatba ejtően csinálják a mozdulatokat: nem spárgáznak, nem ugranak nagyokat, nincs feszes spicc, se akrobatika, csak érzik a ritmust, és sokféle mozdulatot próbálnak ki, a szerekkel meg ügyesednek, mindezt a zseniális érzékű, csupa szeretet Rita néni vezeti.

Na, a lányomnál eggyel idősebbek (alsó tagozatosok) csoportjában van egyetlen fiú, aki a testvérével együtt jár évek óta. Rajta nem flitteres dressz volt, hanem egy zöld atléta klottgatyával, és volt egy-két szökellés, amit nem csinált a karikagyakorlatban. Bővebben…

a ti traumátok

…az, hogy másképp képzeltétek. Nektek nem ezt ígérték. Bővebben…

amiért “a” “rossz fiúkra” “bukunk”, és amiért “a” “béta” nem kell, 2.

Mi kell a nőknek? Ma megmondom. Vártátok-é, ugyi? Bővebben…

most akkor elmesélem, nekünk milyen volt

Megint ráömlött a blogomra (kivehetetlen, bosszantó folt) egy kilométeres, névtelen, kioktató komment, egy valószínűleg lefordított redpilles szöveg részlete.

Amelyben arról értekezik az ismeretlen szerző, hogy a férfiak milyen szeretettel fordulnak általában a nők felé, felveszik őket például, amikor ázottan baktatnak az út mentén, és hazáig viszik, nahát! Ellenben a nők nem tesznek ilyen szívességeket a férfiaknak, és nem szeretik őket.

Az első kérdésem, hogy ugyan, miért a férfiak feneke alatt van már megint az autó. Miért ő az erős, aki segíteni tud, és miért képzelünk el sorra olyan helyzeteket, amelyekben a nő szorul rá valakire. Ennyire kézenfekvő ez, hogy minden példában ez a séma szerepel? Ja, mert ők az erősek, mi meg a gyengék, értem.

Mindjárt átgondolom ezt, csak leteszem a STIHLemet. (Remek rönköket találtam, készülök a télre.) Bővebben…