a személyiség ereje

Az éles elme, amint ítél jó s rossz között!… A múltkor moziból kijövet G. a jellegezetes visszafogottságával, az “engem aztán nem húztok be a giccsel!” projekt jegyében mondja, hogy ez a film éppen annyira nem tetszett neki, de lehet, hogy csak nem tudott úgy belemenni, és kérdi, nekem tetszett-e (a kultúrnaplóban megtalálod a konkrét filmet: augusztus 25.).

Én erre így nem tudok felelni, mondom.

Nézünk mindenfélét, és van, ami szórakoztatósan tetszik, van, ami nem annyira, még olyan is van, hogy először tetszett, másodjára nem, vagy pont a második nézéskor sikerült felfogni, és akkor válik nagy élménnyé. És van katarzis: a szavunk eláll, pont egyformán. Ide nekem a minőséget! Versenyezzetek a kegyeimért. Válogatunk a kínálatból, én vagyok a néző, fizetek, engem aztán szórakoztassanak… Nehogy unalmas vagy zavarbaejtő legyen valami!

Micsoda blaszfémia.

Semmi nem unalmas. Bővebben…

a szépség csak a felszín

Ez megvan? Tele van vele a Medium, a Facebook, a csajos kontentgyár-oldalak, hogy:

a szépségkultusz mennyire romboló, elnyomja a nőket, az igazi értékeket kéne nézni. A test nem minden! FOGADD EL MAGAD!

És hát a magukat illegető, pörgős szoknyás, hangos kislányoknak is ezt mondjuk.

Ez a tanmese. Volt a szelíd, a szorgalmas, meg a másik, a henye, szépítkező, aztán végül kiderült, ki az igazán… és itt édesanya szava elakadt, az igazán jó csaj. A Holle anyóban a lusta lány ronda is, csak épp édesgyermek; a szorgos a szép. De Hamupipőke, na! Amint lesz ruhája (hajpótlása, géllakkja, botoxkezelése), kiderül: ő a legszebb.

Ez a sztori vége, nem az, hogy jóságosan takarít a jelentéktelenségben.

Instás diadal, királyfi és harangzúgás. Pipő nem szorul rá többé, hogy jóságos legyen, hiszen ragyogó királyné.

Én soha ilyen didaktikus sztorikat nem meséltem a lányomnak, mert ha egy kérdés rosszul van feltéve, arra nem lesz jó válasz sosem. Számít-e a szépség?, ez egy rosszul feltett kérdés. Bővebben…

mi a jó élet?

Ugye, engem nem vonzanak a külsőségek, a kipakolása annak, hogy mit vettem-hol kajáltam-de menő vagyok-szépen sminkelek-fekszem a parton. Sőt, kifejezetten taszítanak a valami-helyett fotók. És hát itt a blogon azok olvasnak, akik ugyanígy igazabb örömökre vágynak.

A tudatom sem elégszik meg azzal az előcsócsált kínálattal, amit a sajtó feltálal elém, beleértve a minőségi sajtót és annak kommentvitáit is, se pozitíve-nyalósan, drukkerként, se finnyogva, ostorozva – ezért keresek mindig önállóan élményt, gondolatot, ingert.

Mert amitől az élet jó: a belefeledkezés, a szellemi intenzitás. Tuti módszer a negyvennégy évesség ellen: hevesen érdekelnek dolgok, követem a kíváncsiságomat, és élményeket szerzek. A valós eseményeket választom: filmet, ha lehet, moziban nézek, éspedig pici moziban, sosem plázában. És a városom!

A szülővárosom: a főváros, amelyet soha nem tagadtam meg, nem szidtam, szeretettel sem korholtam, csak éltem – minden más kötődésem felszínes. Alkonyatkor a rakparton és szelíd sugárutakon biciklizem, figyelem a hársakat, a platánokat, a sirályokat, a Tabán gyepét, néma lépcsőket. Dagály, Lukács, Palatinus. Tündérpalota. Jedermann és ott Dresch-koncert! Robert Capa Központ. Tudok épületekről, arról, hogy mi volt a Tabán és mi a Gesztenyéskert, a hallgatag kövek elképesztő történeteiről. Trappolok aszfaltján, futva és sétálva.

Jelenlét, természet, szag. Minél kevesebb virtuális inger (neten inkább cikkeket olvasok), igazi újság, kávézóban olvasás, papírkönyv. Vonatút. És lehetőleg ne amerikai, ne tudatipari, ne tömeges-trendi legyen az, ami az agyamat foglalkoztatja. Ez több ízlésnél: esztétikai és morális elv is

Nemrég, a sors váratlan iróniájával, partner nélkül indultam a Légy a kedvesem Pesten! nevű sétára (pedig úgy volt, hogy).

Ezen az alig másfél kilométeres útvonalon bemehettünk négy házba és alaposan megismertünk vagy hatot, közte a nevezetes Kecskeméti-házat és Ady utolsó lakását is, de a trendi nemzetközi befektetők tetőtér- és tetőterasz-ráépítéseit is. Megdöbbenhettünk, mi pénze van a katolikus egyetemnek, mindjárt a Papnevelde utca sarkánál, de hát már elég dagadtak! Lőrinc, aki Rómába szervezett utazást ötösben, így döbbent meg a Vatikánban. Előkerült itt az ötöik kerületben, várjunk csak, két és fél óra alatt összesen kilenc jelese az irodalomnak és még sok mellékszereplő, elképesztő anekdoták, romantikus-valódi és az utókor által felszépített történetek szülők haragjáról, tévedés-beleszeretésekről, ambíciókról, erős szövetségekről és lánykahalálról.

És miután beszélgettem egy hosszút az okos, lelkes túravezetővel is, arra gondoltam, hogy elmehetnénk egyszer egy ilyen sétára együtt, mondjuk azok, akik szerettek volna blogszületésnapozni, de idén nem lehetett, és bejárnánk egy ilyen útvonalat, utána meg lehetne egy nagyot kávézni, míg csak kicsit sárgák a fák, és süt a nap. A szervező benne van, sőt, örül!

Általában is lenyűgöző, ahogy erre vállalkozás alapul. A fiatalok felfedezik a várost, és megosztják a tudásukat: túrát összerakni, vezetni és bejárni is igazi intellektuális hobbi.

Ez az az alkalom, igazi kuriózum, amikor Évuska nem sportgatyóban meg ujjatlan trikóban és futócipőben van a városban, hanem felölti a még 1998-ban, ifjú tanársága idején vett ún. sivatagszínű lenvászon ruháját, amelyet egyébként a Zeneakadémiára is, csak oda másik cipővel (hogy a taktus üthető legyen). Ezt a királylányságot túlzás volna hibátlan állapotúnak nevezni, tehát el van szakadva a vékonyabb bélésanyag fönt már, mindenesetre a megszokott egyszerűségét hozza a stílusomnak (jézusom, instamajom leszek mégis), és hát a blogger maga alakította át a lenti részén egy csipkebetéttel, kézzel minden öltést, bizony!, és aztán, jóval később, még be is vetette a bővséget varrónővel, amikor olyan, ööö, sovány lett:

Ez a fotóm pedig a Pride tiszteletére készült a sétán, de aztán utolértem ám őket:

ismét egy remek minőségű kép

Az ősz se rettent: lesz színház, még szabadtéri is, aztán Filharmonikusok, ó! Nagy úszások hajnalban, Dunakanyar, filmpiknik.

Élmény van, szeretés van, Budapest van.

Szóval én nemsokára, ha egy kicsit összeáll a szeptember (mert közben azért az is van, hogy melyik gyerekem hol tanul, mikor kirándul, anyukámat elbúcsúztatjuk, könyvbemutató és miegymás), kinézek egy túrát (egy másikat, talán), és akkor csatlakozzatok, beszélgessünk, töltsünk együtt egy hétvégi délelőttöt! Van kedvetek?

bárkinek lehet könyve!

Úgy van, és sok sikert mindenkinek!

A második könyvem épp meg is jelent. Hosszú munka volt. 2018 ősze óta készült ez a szöveg, a témára pedig 2015 eleje óta készültem – az életemmel, nem csak anyaggyűjtéssel, olvasgatással. Kiadót is váltottam. Ez a könyvem az újságírói tevékenységemhez tartozik:

A ketogén és a hozzá kapcsolódó egészségtrükkök változtatták meg az életemet, értékrendemet és a testemet, tettek képessé olyasmikre, amiket előtte nem csináltam, és ami örömet jelent.

Rendelhető:

https://www.kossuth.hu/konyv/5256/a-ketogen-csoda

Ha lesz Könyvhét, ott, ha csak a Kossuth Kiadó rendezi meg az eseményét, akkor ott találkozhatunk.

A következő nagy munkám partizánprojekt lesz. Nem akarok folyton ezeken a tevékenységeimen ujjongani, mert ezt amatőrnek érzem. És a személyes történeteken sem. Az életem nem műsor, a lényem nem kontent. Viszont kitartóan dolgozom rajtuk a szelíd hétköznapokon.

mit jelent a 7.: gaslighting

Cukor György 1944-es filmje a jelenség nevének forrása, és ez itt Ingrid Bergman:

A magyar nőjogi, áldozatvédő irodalom megőrjítési technikaként is emlegeti. További információk:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gaslighting

Paula különös jelenségeket tapasztal: a lámpák időnként elhalványulnak, lépteket hall és fura zajokat, miközben az egészet a mestermanipulátor alakította így, hogy uralmat szerezzen nő elméjének kontrollálásával, integritása meggyengítésével. Mit teszünk, amikor valami furcsa esemény történik (nálunk tegnap este a teraszon egy bő méteres erdei sikló)? Megkérdezzük a többieket, ők is látták-e, így ellenőrizzük a valóságot. A filmbeli férj “nem veszi észre”, később le is tagadja, hogy érzékelné a világítás változását. Bővebben…

pofán rúgott a progresszió engemet

Én tényleg elhittem. Reflexeim lettek ezek a mondatok, viselkedések.

Azoknak írom ezt a posztot, akik önelnyomó hajlamúak, hogy ők ne koppanjanak ekkorát, ne élhessenek vissza a morális érzékenységükkel évekig. Mert soha senki nem adja vissza neked a melódat, az éveidet. Bővebben…

mit tanultam hat év sportból?

A teremről, emberekről, női létről, testről, elméről, magamról, a világról és a határokról. Bővebben…

mit jelent… 6.: felnőttnek lenni

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy tudom, ki vagyok, és tudom, hogy én döntök az életemről. Tudom az autonómiám. A felelősség is az enyém. Nem hagyom, hogy mindezt kétségbe vonják, egyediségemet kigúnyolják, eredményeimet leszólják.

Nem kell megmagyaráznom semmit: egyrészt vagy világosan leírtam a posztomban – annyi a poszt, most már gondolkodj te –, vagy csakis rám tartozik. Ha nem érti, ha furcsa neki, az az ő baja, csináljon valamit ő.

Odalibben, azt hiszi, ő végre megmondja. Gondolod, hogy ha leszólod azt, amiben hiszek (blog, sport, elv), akkor majd a homlokomra csapok? Komolyan veszlek? Itt aki valamit nem ért, az te vagy. Viszont nem is kell értened. Mit nézegetsz?

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy egyenesen beszélek. A világosan érzékelt énhatáraimat jelzem, és ha kell, mert nyomják, akkor megvédem. Az énem egy alkotó emberé. Ha valaki oda benyomulna, akár Nagy Szerelem, Karizmatikus Főnök, Szuggesztív Példakép, az nagy baj lenne. Annyi melóm van ebben, hogy ez lettem, aki.

Nem félek a Neméntől. Ne nyomjon.

Nem érzem önzőnek magam, ha képviselem az énemet: senki nem teheti meg helyettem, és semmi jó nem származik abból, ha nem teszem.

Bővebben…

villő teste és az enyém

Kedves Villő.

Naiv bloggerpéldaképed ír neked.

Kiraktad ezt:

alatta pedig a szerelmemmel viháncolsz, de csak célozgatva

Megint olyan nagyon kínos ez, és nem nekem.

Ez a képem 2016 nyarán készült:

Tehát a WHOWEARSITBETTER hashtag, amit odatettél, meg a rönkcomb erre vonatkozik.

Te megvetted most ugyanezt a nadrágot, mert megtetszett, és most “kihívsz”, és beállsz egy ajtómélyedésbe egy pózba egy utólag meg is hosszított fotón.

És remekül érzed magad, hogy legyőztél.

Még van egy előzmény: hogy te 2014 és 2018 között elhíztál. És a blogom és a mondataim miatt kaptál észbe, ekkor kezdted ezt a sportos instázást, némi edzést is, de főleg edzőcuccos képeket meg az edzőmet kiposztolgatni, és üzenni a gepárdhasonlattal meg az igény 2019-cel, hogy te jobb vagy nálam.

Ezt nem én kezdtem, ez a te fejedben van. Nekem nem stílusom a testeket méregetni, sem pusztán azt mutogatni magamról, kifele üzenni vele, hogy ide nézzetek, hány éves vagyok, szültem, mégis milyen bomba vagyok, ránctalan, dús hajú. Nem így gondolkodom magamról, felnőtt nő vagyok, értelmes értékrenddel és célokkal. A hiú mutogatást hamisnak tartom és el tudom választani a jogos büszkeségtől és a félelem nélküli önvállalástól. Fontos nekem, bloggerként mármint, hogy beszéljek a sportolásomról és vállaljam az igazi testemet. Amilyen, akként.

Nekem az a gyanúm lett Angélát és téged látva és régről ismerve, hogy ti az életben annyira nem néztek ki jól, mint a bizonygatós fotókon, és nem is edzetek annyit, mint azt a melléjük írt lelkesült szövegekből hihetnők.

Én viszont nem bánom, amikor nem látszik az épp csapzott hajam dússága. Hiszen edzek, ez a lényeg. Éppen a hajjal és ezzel, hogy nem smink meg illúzió van a képeimen, elég sokat gúnyoltatok engem. Nyilvánosan, évek óta.

Meg mindennel, vihogva. Falkában. Szóltunk, és nem álltál le.

Ez nem felnőtt, nem egyenes. Engem az ilyen manipulálgatás felháborít. És minden, ami nem egyenes.

Nekem az számít, amit a testem tud, érez, amilyen érzés benne lenni, mozogni, szeretni. Szerintem nem néz ki rosszul amúgy, de ez sosem volt ellened. Az értékrendemben az edzettség szép, a sok éves, kidolgozott izom érték. Én nagyon sokat sportoltam egész életemben, és rengeteget az utóbbi hat évben.

Ettől nem kell így háborúznod.

Mint feminista sem gondolom, hogy csak a törékenység a szép, vagy hogy nagy mell szükséges, vagy a láb legyen vékony. Vagy hogy egy arcon negyven körül ne lehetne mimikai ránc. Vagy hiba a testen. Én nem indultam azon a versenyen, a te gepárdparádédon. Hogy te így mutogatod magad ellenem, az rólad fest szomorú képet. Az infantilis jellegen kívül azt is mutatja, hogy jobbnak, legyőzendőnek tartasz, kihívásnak, bizonygatnod kell szómágiával, hogy de te igenis. Talán annál is jobbnak látsz, mint amilyen vagyok, ez provokált vetélkedésre. Holott egyetlen igazi erényem az, hogy többfélét és valóban kurva sokat edzek. Közepesen jó adottságokkal.

Az a lényeg, hogy nekem nem stílusom ugyan, de ha ragaszkodsz hozzá, egymás mellé rakhatjuk, ki mire ment az edzéseivel.

A kéréseim:

Ne az én cuccaimban, az innen elkívántakban fotózkodj.

Fotózkodj úgy, mint én eddig.

Vagyis, natúrban. Bikiniben, éspedig ne rafinált, tekergetős bikiniben. Rövidnadrágban, topban. Fesztelenül. Ne bjuti stílusban. Sok bőr látsszon – ha okés volt a melltartós kép, nem lesz gond. Has, fenék, felső comb, karok. Lehet ráfeszíteni, bedurrantani, fényesre kenni.

Egyenesen állva, póz nélkül, vagy sportmozdulat közben ábrázold a tested.

Ne hosszítsd a fotót, ne legyen utómunka.

Vállald magad.

És ne írd le hozzá, hogy milyen vagy. Bízzuk ezt az olvasókra.

Köszönöm, így becsületes.

a szex nem piac

Ha nem gondolsz bele, elhiszed nekik. Annyira mondják.

Hogy a “szex” piac.

Vagyis, közgazdasági jelenvaló: kereslet-kínálat, piaci logika, verseny, termék.

Cég. Ár, marketing. Árfolyam, infláció. Szavatosság, garancia. Szubvenció, védővám. Adó. Adóparadicsom. Gazdasági bűncselekmények.

Rettenetesen kínos ez. Maró szégyent érzek helyettük. Hogy lettetek ti ilyenek? Ezek a magabiztos állítások csajokról, pasikról. Legmélyebb titkokról, fájdalmakról, traumákról írnak így. Az megvan, hogy a szex sokaknak trigger? És ez a beszédmód mint felszabadulás. Ismerek olyat, akinek ez nagyon is tetszik, így beszélnek róla, mert milyen lazák, tabutlanok. Mert előtte neki görcs volt a téma, csupa elhallgatás, ez emg felszabadító.

Az elképzelés egyébként, hogy a szex piac, általában ezek a magyarázatkísérletek a nemek viszonyáról antifeminista eredetűek, legalábbis ebben a torz, vádaskodó és bulvárosodott formában biztosan. A konyhapszichológia arra szolgál, hogy más legyen a hibás, miért olyan boldogtalanok, miért nem engedelmesek nekik a nők, és ők miért nem vonzók. Mármint a nőgyűlölők.

A tabutörést értem. De az erő nem a szavakból jön. És a beszéd erről csak igaz szó lehet. Nem lehet keménykedő, üzleties, elidegenítő. Bóvli. És te, te guru, miért nem mész edzeni?

Elhiszed a reprezentációt, amely itt marketingje a gurunak. Ahogy ír, elmeséli, amiket sejtet, hogy ő aztán. Az összes önillegetést: ha valaki áll egy tengerparton, akkor ő boldog és jó neki. Ha öleli egy férfi, akkor sínen az élete, hatalmas a szerelem. Dehogy érdekkapcsolat! Dehogy egymás nyúzása.

Azt is elhiszed, hogy másoknak könnyen megy a szex, frenetikus, te nem ismered azt. Megint a reprezentációt. Hogy az a felfokozottság, ahogy szenvedélyről szól a szekularizált kultúra, az egyrészt valóság, másrészt mindenki más átéli, csak te maradtál ki a jóból.

El ne hidd, hogy másnak könnyen megy. És főleg azt ne, hogy a szex piac, és ha ilyen elidegenítően okoskodsz róla, akkor majd megérted és menni fog. Bővebben…

nem tudtok megtörni

Pedig azt hittétek. A Jó (akik ti vagytok) győz, női összefogás, csakis, tömeges lesz, valamint éljenek a sikerkönyvek! A Rossz, aki egyedül maradt, elbukik.

Jajj, de kínos.

Nem tudjátok elérni, hogy ne ez legyen az életem, ne így éljem meg, ahogy belőlem, az én tetteimből, lényemből, kvalitásaimból következik. Ti, akik bosszút akartok. Hogy én megkapjam.

Megkaptam, az enyém… mindig is az enyém volt. Örülök neki. Itt a blog. Hol lenne?

Ja, hát nekem már rég végem. Amit kívántok nekem, remegve, azt leírtátok már mint jelent, mint több évnyi múltat. De csak nem jön a The End a mozitokban. Valamiért tovább harcoltok e nem is létező nővel. Bővebben…

hogyan fogadd el magad? de igazán

Erről írtam már:

hogyan szabadultam meg az öngyűlölettől?

Egyrészt ez, hogy úgy néznek rám, hogy attól istennő leszek (most kevésbé, akkor, 2014-ben nagyon, de most már nincs szükségem megváltásra). Másrészt hogy puritán, aszkéta vagyok, minden sallangot levetek, lecsupaszítom a testemhez való viszonyt. Elviszem a böjtbe, verítékbe, maratonba, szex-eksztázisba, és ott a szemébe nézek: ki vagy te? Milyen vagy? És AZT AZ IGAZIT elfogadom.

A sminkkel, a “jól sikerült” fotóval, a csini cuccal nem lehet igaz kapcsolatban lenni. Bővebben…