nyolc órakor

Kiemelt

1.
Látjátok, annyi szenvedés után most
pihen e hűvös, barna test.
Csak csont és bőr és fájdalom.
S akár a megtépett, kidőlt fatörzs
évgyűrűit mutatja,
bevallja ő is gyötrött éveit.
Csak csont és bőr e test.
De most a nemzeté is
csak csont és bőr és fájdalom. Íme,
Balázs, kihez könyörgött, vedd karodba!
Ó, requiem aeternam dona ei… Domine!
 
2.
Szavak jöjjetek köré,
ti fájdalom tajtékai!
ti mind, a gyásztól tompa értelem
homályán bukdosó szavak,
maradjatok velem:
gyászold omló göröngy,
sírj rá a sírra most!
jöjj, könnyű testű fátyol
ó, takard be,
 
s akit már régen elhagyott a hang, –
gyászold meg őt, te konduló harang,
lebegő lélek és gömbölyű gyöngy,
s gyászolj megint
te csilla szó, te csillag,
te lassú pillantású szó, hold,
s ti többiek! ti mind!
 
3.
Tudtuk már rég, minden hiába, rák
marcangol és szemedben ott ragyog
egy messzi és örök dolgokból font világ,
s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok.
 
Tudtuk, hogy meghalsz, tudtuk s mégis oly
árván maradtunk most a Művel itt.
Nagysága példa. És magasság.
És szédület. Szívet dobogtató.
 
4.
Ki nézi most tollat fogó kezünket,
ha betegen, fáradtan is, de mégis…
ki lesz az élő Mérték most nekünk?
Hogy összetörte már a fájdalom,
nézd, ezt a költeményt is.
Mit szólnál hozzá? – lám az eljövő
költőnek is, ki félve lép még
most már a Mű a mérték.
 
S nem érti árvaságunk,
ha bólintunk: halott már…
nem ismert téged, ágyadnál nem ült,
s nem ült az asztalodnál.
 
Nem tudja majd, mi fáj…
s nem kérdi és nem kérdik tőle sem, –
mint egymástól mi, – évek óta már,
mint jelszót, hogy: “ki járt kint nála?
Ki tudja mondd, hogy van Babits Mihály?”
 
5.
Halott keze nem fogja már a tollat,
béhunyt szeme nem lát több éjszakát.
Örök világosság, kibomló égi láng
röppen felé a földi füstön át.

változatok méltóságra

Egy, csak egy méltóság van a színpadon: Julika! Nézzétek meg ezt a Zeller Júliát az Örkényben, nem felejtitek el, míg éltek, pedig én már minden maximális Diamond League primissima best of Kilimandzsáró evör színházi díjat kiosztottam (Láng Annamáriának).

Józsa Bettina tényleg ritka “vézna”, pici (nem mindegyik Julika ennyire), sajnálod azt a kis nyakát, de mindent bír, és még annál is többet, viszont nem cselédként, mindenesként vagy félvilági kallódó intézetisként a nehéz életet, tehát nem a rá mért sorsot, hanem a választásaiból, eltökéltségéből következő autonómiáját bírja el. Ahogy ott áll a falnál, és mindenki akar tőle mindenfélét, ott nyüzsög Muskátné (itt igazi plázacunci, napszemüveggel, tapadós nadrágban, hollófekete hajfestménnyel, műkörmökkel, fellógatott mobillal), meg Hugó, Marika… (az esztergályos épp nem, őt ebben az előadásban csak emlegetik), és elbírja azt a nagy testet is… senki, senki nem méltó.

November 30-án néztük az első sor közepéről az Örkény Liliomát, Kovács D. Dániel rendezését, annak is a negyedik előadását. Meg volt ez hirdetve tavaly, tudtuk és vártuk a nagy klasszikust, de akadt izgalom. Két nappal a bemutató (október 7.) előtt Bővebben…

újra magyaróra 2.: kérdeztétek

Olvasói levél, izgalmas kérdésekkel.

…a Magyaróra című bejegyzésed kapcsán eszembe jutott 3 nyelvtani probléma, amikre szeretnék Tőled választ:

1. A húgom befestettette a haját a fodrászával. Ez így jó? 

Nem, nem jó így, nincs ilyen alak. Bővebben…

közkívánatra: újra magyaróra (1.)

Ma egy olyan nyelvhasználati kérdést tárgyalok ki, amely gyakran előkerül a hétköznapi beszédben. A válasz igen egyszerű – annál érdekesebb, hogy még mindig ennyiszer felmerül.

Többfelé ágazik a probléma:

  1. Mondjuk-e emberre, hogy ez, vagy csak azt, hogy ő?
  2. Mondjuk-e tárgyra azt, hogy ő?

Ez ismét “azt mondta a tanítónő, éssel nem kezdünk mondatot” típusú probléma, de egy kis olvasottsággal, nyelvi magabiztossággal már tudod, hogy a tanítónő dogmát tukmált, és nem úgy van az. Bővebben…

novemberi must have

Filmeket ajánlok, az ősz bemutatói közül. Soha nem spoilerezek, csak a témát vagy a film irányát jelölöm.

Igazi feminista, nagyszerű színésznővel: Fűző, már írtam róla itt.

A cannes-i nagydíjas:

Közel, belga-holland

https://www.cirkogejzir.hu/filmek/kozel/733/

Érzékeny, letisztult, nem leegyszerűsítő alkotás, mélyen megrendítő a történet, mozaikos, sok kihagyással, sűrűre vágva, váratlanul jó gyerekszínészekkel. A dolgos, természetközelben élő szereplők magától értetődő, sosem hivalkodó bőségben élnek. Jegyezzük meg jól a rendező, Lukas Dhont nevét. Nem csak LMBT filmnek nézhető, bár a korszellem errefelé nyom, de nem kell bedőlni. A szexualitás nem jelenik meg, a fókusz a kiskamaszkori emberi kapcsolatok és általában a viszonyulásaink összetettsége, érzékenysége. Egy film, amelyben mindenki őszinte, emberileg (tanárként, szülőként) tulajdonképpen nem hibáznak, még a gyerekek sem igazán kegyetlenek. Bár a sérelemvadászok megtalálják benne a “mikroagressziókat”, de nincs könnyű dolga annak, aki ideológiát támogatna ezzel a filmmel. Annak észrevételezése, hogy valaki más, ezt problémának láttatni még nem bántás. Pont ez a tragédia: a mindenképpen szorongató másság. Inkább inherens szégyenekről és visszautasítottságról van szó, az érzékenység feloldhatatlan tragédiájáról. Pedig ebben a közegben nem ciki mást gondolni, különállni, ellentmondani, tele van szeretettel, valós kapcsolódásokkal – és mégis tragédia a vége.

Spoileres kritika: https://filmtett.ro/cikk/ketten-egyedul-lukas-dhont-close-kozel-kritika

Az Arany Pálma nyertese, a csapból is ez folyik, és szerintem is fontos, illetve rendkívül sokrétű és gonosz film: A szomorúság háromszöge, Ruben Östlund.

Érdekesek a nézőszámok:

http://filmforgalmazok.hu/category/hetvegi-eredmenyek/

Magyar filmek továbbra is, február végéig minden kedden:

https://www.cirkogejzir.hu/esemenyek/holnap-lesz-facan-magyar-filmszemle-a-xx-szazadbol/33/

Tegnaptól már megy a Verzió, a Beauty and the Beast ma lesz és 15-én:

https://www.verzio.org/hu

Éljenek a kis mozik, a szerzői filmek! Le a gigagyártással és a kasszasikerekkel!

…és a tanulságaim

Elolvastam a kérdőív válaszait, megtekintettem a grafikonokat is. Mindenekelőtt: köszönöm nektek! Fontos, hasznos és többnyire megerősítő, felemelő élmény volt, amiket írtatok. És milyen sokan!

Tényleg bloggersimogatás lett. Ez magában is eredmény: tíz év után végre olyanok vannak itt, akik várják a posztokat, a kulturális ajánlóimat igazodási pontnak tartják, szöveget olvasnak, értelmeznek, elgondolkodnak az életükön vagy csak a szavakon – nem a személyemet csócsálják. Nem kontrollálni és alázni akarnak. Csócsálni is ízléstelen, te se szeretnéd, ha csócsálnának, tanácsokat adnának, utasítgatnának, “jót akarnának”, jobban tudnának, mint te magadat, fenyegető jóindulattal éreztetnék, hogy idegen létükre látnak valamit rajtad, amit te nem…

Mindezt csakis azért, mert magadról meséltél.

Szóval meglepett, mennyire kedveseket írtatok, és hogy sikerül végre a határokat tartani. Fura ez a határ, mert én feloldódom és alkotok, nyílok, önelemzek, arcom van, sebezhető vagyok, amit sokan használtak ki, és már ez is rutin és mimetikus, tehát akinek kedve szottyan démonizálni, rúgni, azok ezt a mintát követik. Enivéj, a blogírásom és a névtelenséged nem jelenti azt, hogy megalázhatsz, “kiprovokáltam”.

Néhány technikai információ, válasz. Nyilvános poszt, mert a tagságon kívüliek is kitöltötték. Bővebben…

minőségbiztosítás

A tagoknak e-mailben ment, illetve a blog facebookoldalán volt a kérdőív. Az eddigi válaszok nagyon tanulságosak. Hátha csak itt találkozol vele, kérlek, szánj rá öt percet.

“Nagyi megtanulta a felhasználói informatika alapjait” rovatunkból” – először van QR kód a blogon, de a jobb alsó sarokban is felugrik:

 

még egy csodálatos európai színésznő

…és igazi feminista film, női rendező: Fűző. Szintén kicsi mozikban látható, a bemutatója 20-án volt.

A címszereplő Vicky Krieps-re, a luxemburgi, szabálytalanul feledhetetlen arcú színésznőre emlékezhettek a dermesztő Fantomszálból: ő volt Daniel Day-Lewis partnere. Láttam később a szelíd, intellektuális Bergman szigetében, és most Sissit játszik, érzékenyen és szuggesztíven.

De milyen Sissit! Öregedő, negyven éves (1877-78-ban vagyunk, december és augusztus között), megcsalt, eszes, sportos, szabad lélek, nemes anyag, csupa szív – és igaza van a birodalommal szemben. Maga a történet teljes fikció, de trükkös, mert elfér a valós történetben is. Marie Kreutzer a rendező-író.

Lengyel Tamás játssza pici epizódban Andrássy grófot, de a vágy igaz tárgya a rossz fogú, édesszájú, élveteg buzi unokabáty az angol lovászfiú (Colin Morgan). Viszont az unokatesóval lenyűgözően artisztikus a tavi jelenet.

Ez a Sissi a filmfelvételen, amely még hangot nem rögzít, kikiabálja magából az élete igazi történetét. A haja a leghangsúlyosabb, nem a fűző, a haj levágása teszi szabaddá. Öröm, élniakarás, lázadás és érvényes kudarc. Felirattal az igazi: Vicky nem is egyszer magyarul beszél!

Vicky Krieps instája:

https://www.instagram.com/vickykrieps/

ő a kedvenc európai színésznőm, Léa Seydoux (nincs instája!) és Virginie Efira mellett.

Részletek, trailer:

https://www.imdb.com/title/tt11992694/

mindenki főz, mindenki megőrül

Regényem hősnője (nem az egyik, hanem a másik) a maga szűkszavú módján elrémül, hogy az instafeedjében váltakozva ugrik fel a tékozló, öntetcsorgatós-avokádóaprítós-gőzölgő linzeres foodporn meg az éhező és oltatlan szomáliai gyerekek adománykérő hirdetése.

A gasztroblogger-trend már 2006-7-ben beindult, emlékszem, mindenféle anyák előbb bébiételeket, majd giccses vagy virtuóz, alter tonkababos tortákat varázsoltak, vegán sütiket, később szuvidáltak, magtejet préseltek, mindenfélét aprítottak és facsartak. Aztán egyre több profi médium, tévéműsor, könyv tette témává több formátumban a “főzz úgy, mint egy profi!” kajabonyolítást. Később meg az instán bárki rengeteg interakciót provokálhatott egy kis ügyességgel, főleg ha be is mutatta a készítés folyamatát, és azt ígérte, hogy amit ő főz, az organikus/fitneszkaja/mentes/vegán. Nagyot mentek ezek a kontentek, és volt elegendő hirdető is, hogy rámozduljon a legsikeresebbekre a termékeivel: sütő, párológép, magtejprés, házi malom. Eredetileg sportbloggereket, ökoanyukákat, szépítkezőket is felzabált az ételkészítéssel kapcsolatos iparág, egyre kevesebbet posztoltak az eredeti témában. A kaja eladhatóbbnak bizonyult a túltelített palettán is.

Ez a kajaőrület az életmódváltós ténykedésnek is nagy csapdája: hacsak nem gyönyörű és akrobatikus a test, a kajás posztokat, pepecselést, sütiket, gyerektáplálást, különleges fogásokat mindenki szívesebben pörgeti, mint a sima edzős baszogatást, anatómiai okoskodást. Bővebben…

a párizsi nő újratöltve

La femme parisienne! – a francia film azért jó, mert főalakját, a párizsi nőt nem unod ezredszer sem. Mennyi szín, életszeretet, finom humor, rezdülés – és a város!

A legjelentősebb francia színésznő a még ifjak között szerintem Léa Seydoux. Volt neki kék haja az Adéle életében, ott minden idők legmegterhelőbb szexjelenetét láthattuk, volt végzet asszonya A feleségem történetében, lesz a Dűnében is (2.). Most egészen közelről láthatod, természetes, esendő, érző drámai hősnőként a párizsi hétköznapokban az Egy szép reggelen című filmben, amelynek tegnap volt a premiere.

Apaszerepben, megrendítő alakítással van jelen a feledhetetlen arcú Greggory Pascal.

Az anyát emelem még ki, igazi ütős elváltfeleség-esszencia, gyomros mondatokat mond a házasságáról ezzel a pedig-nagyon-jó-emberrel. Ő Nicole Garcia, és ő is egy párizsi nő. Melvil Poupaud, a vágy tárgya pedig A nyár meséjéből, az Utolsó napjaimból, a 85 nyarából (ott irodalomtanár volt) és a Fiatal szeretőkből emlékezetes, neurotikus jópasi, itt kozmokémikus (nem asztrofizikus! ez a rész amúgy nagyon vicces). Én elhittem neki, persze nem jön be mindenkinek, de nem is saját pasit keresek a filmvásznon. A fesztiválfotókból kiderül, hogy el tud ő menni fodrászhoz, ha akar! Szép, kócos francia szerelem ez, a fordulatai lekötnek, megrendülsz, szinte vágyni kezdesz a hétköznapiságnak erre az emelkedett bánatára. Megérted a szeretődet, a gyerekedet, az anyádat, az idősellátás gondjait, amelyek még egy jóléti társadalomban is súlyos dilemmák – és ami a lényeg: nem megy el mégsem az életkedved a végére.

Hol?

https://www.cirkogejzir.hu/filmek/egy-szep-reggelen/734/

asszertív kommunikáció, konstruktív kritika – audio

Már említettem ezt a témát, de most konkrétabban reagálok, a Beszélgess jól! oldal készítőjének címzem és küldöm el, egyben részletezem az erőszakmentes kommunikációból és a pszichológiából való kiábrándulásom okait.

Van három pont, amelyet nem fejtettem ki eléggé, bár felírtam, de nem akartam nagyon kanyarogni, sem félórán túlra húzni:

hogy van ez, hogy ha valaki a kommentelés, kommunikáció, testalkat vagy épp a szexualitás témáját felveti, folyton a megbántottságukról, érzéseikről, szégyeneikről hüppögnek a nyilvánosságban, ismeretlen nickek körében cselekvőképes, felnőtt nők, sajnosmanapságoznak, morális pánikolnak? Nekem ez divatnak, elterjedt népszokásnak tűnik, nem valódi megélésnek. Ezek az emberek hazatalálnak (by Cris) a lakcímükre, autót vezetnek, vacsorát főznek, adóbevallást képesek kitölteni, gyereket beiskolázni, mégis a lelkükről beszélnek, kiskamasz stílben panaszkodnak, érzésekre hivatkoznak, mindenki csupa érzékenység – amennyiben ő lehet a megbántott fél. Biztos, hogy ez az, ami? A lelkizés ilyen dózisban, ennyire tét nélkül (mert nem a téged bántó személynek mondod) nem tűnik produktívnak, engem kifejezetten idegesít. A legjobban pedig az, hogy erre szépen rászoktatták őket a pszichológiai népszerűsítő megmondók, tehát a szájukba van adva, min illik panaszkodni, mik a normák, meg ilyen szavak, mint bántalmazás, szégyen, áldozat, nárcisztikus, trauma. És ezt segítségnek nevezik… hát dehogy segítség ez, sok ezret keresel vele óránként.

Ehhez kapcsolódva: ha értelmes beszélgetést akarunk folytatni, kényesen kell őriznünk és számon is kérnünk a szavak valódi jelentését. Én efféle nyelvi mutatóujj szeretnék lenni. Bántás, erőszak, elmebeteg, paranoia, nárcisztikus, elnyomás, diszkrimináció és a többi (férfi, nő!). Én nyilvánvaló esetekben sem használom, hogy nárcisztikus vagy bántalmazó, annyira viszolygok ettől a buta játéktól, drámázástól. Nem bemondásra, érzésre megy a szavak jelentése. Mindenki arra kerekíti és definiálja a szavakat, hogy ő jobban jöjjön ki a helyzetből mások (vagy a tények) rovására – így lett burger, hús és sajt az az adalékanyagos növényi katyvasz, amelyeket csillagászati árakon a vegán vállalkozók árulnak. Az asszertív technikák népszerű, lebutított használata is sokszor csak a helyezkedést szolgálja, sőt, a rosszindulatot álcázza (ezért haragszom utólag Hirlandóra, aki a becsomagolt hatalmaskodást, helyezkedést mesterfokon űzte a maga sótlan, elméletieskedő, kioktató, álmegértő stílusában).

A közösség számára zavaró igazságok kimondóit, a rebelliseket és éleslátókat, köntörfalazni nem hajlandóakat formális és netes közösségeikben, családjukban is következetesen azzal büntetik, hogy nyilvánosan rájuk kenik, hogy ők az erőszakosak/nárcisztikusak/rosszul kommunikálók/betegek, és elküldik őket kvázi száműzetésbe, hogy “segítséget kapjanak”, vagyis: a saját pénzükből, idejükből, óránként 10-20 ezer forintért neveltessék magukat pszichológussal, trénerrel illedelmessé. Olyanná, aki többé nem zavarja a szép beszédű, “érzelemszabályozásra képes”, megfontolt többieket. (A húszezer forintos óradíjból majd megérti, mi a büntetése annak, aki nem beszél szépen, indulatmentesen.)

A mondandómba beleszövök példaként egy tegnap látott filmet is. Cannes-i nyertes, mestermű és nagyon vicces:

https://port.hu/adatlap/film/mozi/a-szomorusag-haromszoge-triangle-of-sadness/movie-230264

Az eredeti poszt, amelyre reagálok, és amelyet illemtanárkodásnak, nevelgetésnek találok:

Azért ez kissé modorosra sikeredett. Pl van az apám. Bruttó 2 évet nevelt, majd eltűnt. Nagyapám halála után szépen jött tartani a markát. Eddig sem szívleltem a tagot, de mi abban olyan rossz, ha azt mondom, hogy egy utolsó hulladék fosgombóc és ki fogom verdesni a fogait? 😀 Btw ez a “foglalkozik vele” rész meg ismételten elég ellentmondásos. Ha utálok valakit, azzal nem foglalkozom, csak simán utálom. Szerintem jobb, ha senki nem vígasztalja magát azzal, hogy hú meg ha, xy hogy foglalkozik velem. Nem aranyanyám/aranyapám, csak rühell, mint a szart. És jobb rajta elgondolkodni, hogy miért. Én is tudom, hogy van olyan ember, aki nem kíván nekem jót, de levegőt sem, de TUDOM, HOGY MIÉRT. És részemről nem probléma, de nem fogok valami elcseszett lelki maszturbációba, hogy na xy mennyire foglalkozik velem. Dehogy foglalkozik, szarik rám, én is rá, mert számomra meg tök érdektelen. Fontosabb lenne tudatosítani az ilyen dolgokat, nem valami közhelyes védelmi mechanizmussal simogatni magunkat. Tök természetes dolog a gyűlölet is, annak is van elfogadható formája.
@deneverszarnyasbetet köszi! Sok mindenben egyetértek veled, pl abban nagyon, hogy a gyűlölet termeszetes. nagyon sok pszichológus azt mondja, a gyűlölet a legintenzívebb foglalkozási forma a másikkal, ha valaki semleges, azzal nem foglalkozom, ha valakit utalok, arról írok, gondolkodok (pl most te is írtál edesapadrol). ezzel együtt szerintem bárkit szabad utalni, gyűlölni, ezt az érzést is megengedhetem magamnak, sőt, meg is szabad fogalmazni, mint ahogy te is. A gyűlölet ugyanakkor felemeszt, fájdalmas, hosszan együtt élni vele szerintem borzasztó nehéz lehet. 🙏🏻

A negatív érzéseim, indulataim, haragjaim nem tévedések, nem rosszakarat vagy rossz jellem jelei, és főleg nem kommunikációs képzés, tanulás kell a feloldásukra, hanem méltó élet, a morális igazság helyreállítása és az, hogy nőként meghúzzam a határaimat, el merjem hinni az igazamat, átlássak az álszentségen. Ha erőm is van ehhez a harchoz, akkor győzni fogok. Én a forradalmárok örököse vagyok.

A hangfelvétel (27 perc, és végre nem fúrtak a szomszéd felújítók!)