legyél profi!

Kiemelt

A kérdés eleinte az érettségizőimmel merült fel. A pályaválasztás nagy kérdése. Általában világos volt, hogy a növendék engem mélyen lenéz azért, mert tanár lettem. Nem kis részben kontraszelektált kollégáimnak köszönhetően, másrészt önkritikaként (“ezt a szar melót, hülyékkel bajlódni”) – nem látták, mert honnan nézzék a szépségeit?, harmadrészt, persze, a pénz miatt (már akkor is, hát még azóta, hogy életunt, huszonéves junior sales managerként négyszer annyit keres, plusz bónusz és cafeteria, mint mi harmincöt évesen, H6-os közalkalmazotti besorolással).

De hogy ő mit akar, nem tudja azt a diák.

Arról beszél, neki mi tetszene, mihez lenne kedve, így fogalmaz. Bővebben…

miről beszélek, amikor testről beszélek?

Kiemelt

A címet Murakami Harukitól vettem, aki a futásról beszél, és az esszékötet előszavában a címet (udvarias japán!) megköszöni Raymond Carvernek (vagyis az özvegyének), aki meg a szerelemről beszél, és akinek a Katedrális című kötete a fejemre esett az előbb, mert a gyerekek kihúzgálták alóla a Bot Benőt meg a Zog, a sárkányt.

Ezt nevezzük intertextualitásnak.

Jaj, én nem a címlapra való bikini bodyról beszélek, de nem ám.

Én nem az illúziókeltésről beszélek, és nem a rivalizálásról beszélek. Bővebben…

mondjuk el még azt is

Kiemelt

…egészen? Vagy csak félig? Szorítsuk tenyerünkbe a pihegő befejezést, csillogjon a rémült szeme ott, és majd egy másik bejegyzésben repüljön csak a magasba?

2007 júliusa van, nagy forróság, van egy szeretőm Bővebben…

májusi hétvége

Ez a két nap a sport jegyében telt, de nem a szokásos módon. Élmény, Dunakanyar, közösség, Duna, természet. Bringával és vonattal, HÉVvel mentem mindkétszer.

Szombaton egy szervezett, hetek óta várt kajakozáson vettem részt, erről írtam és tettem néhány képet is.

Vasárnap pedig Bővebben…

a férfi hallgat

A blogra újabban nagy számban érkeznek hasonló keresőkifejezések. Én egyébként örülök, hogy beíróik itt kötnek ki:

mit tegyek, ha a férfi nem beszél

elnémul a férfi

nem tud kommunikálni gyerekkori sérülés miatt

miért hallgat napokig a férfi ha ugy érzi megbántották

nem fejezi ki az érzelmeit, mit tegyek?

Kicsi kínai rabszolgák nem ülnek ugyan a google másik végén, hogy megválaszolják életed gyötrő problémáit. De én megmondom, mi ez az egész.

Végre egy nem különösebben bonyolult téma. Bővebben…

ígérem és fogadom

Rendet rakok a régi bejegyzések között. Törlök, címkéket frissítek, nívós főoldalakat válogatok.

Összefoglalom kultúrélményeimet. Lefotózom a könyveket, mert volt egy nagy beszerzésem nemrég, de sajnos, széthordtam a halmot.

ez 2013-as kép

Mostanában sok eleven, új hatás ér:

1. olvasás (papírkönyv, szépirodalom, csakis!),

2. színház (felelőse: Eszter, kifogástalan ízléssel választ darabot és ügyességgel vesz jegyet),

3. filmek (egyedül és Lőrinccel, moziban főleg, rajongás, áhítat, elképedés),

4. sport, ahogy eddig nem (ezt mondjuk elég rendesen írom az edzésnaplóban, a squashedzéseket lehetne még részletezni, nagyon örülök, hogy belekezdtem!)

futok többet: gyors nem leszek, de áhítatos élmény az erdőben futni. Kb. egy hete semmi kételyem nincs, hogy le tudom futni a maratoni távot, tehát 42195 métert a hűvös fehér éjszakában, Norvégiában. Előtte volt kételyem. Olvasok, figyelek, és apró jelek tömegei utalnak arra, hogy teljesen máshogy működöm, mint amit a mainstream állít. Adaptálódtam az alacsony intenzitású, hosszú távhoz, edzett vagyok, motivált, eltökélt és több területen edzett. A SuperStarch pedig szuper.

Átláthatóbbá teszem a … mit is? Mi hiányzik? Mit nem találsz? Unod? (Ne unjad.) Mit olvasnál?

Na, abből körkérdés is:

Köszönöm a válaszokat! (Legyen nyereményjáték?)

morális szelfizés

Komolyan mondom, már ártalmatlannak tartom az össznépi szelfis hivalkodást a feszes seggel, ránctalan szemkörnyékkel, a felszabadult bulizással, “hejdejól érezzük magunkat Feri papával” születésnapokkal. A feltöltött száj, a napbarnított bőr, a dizájnos napszemüveg is smafu a morális szelfizéshez képest.

A morális szelfi sokkal trükkösebben normatív és sértő, mint a boldog család képei vagy az “egészséges életmód”. Eljátssza, hogy a közjót szolgálja, hogy okos, értékelvű, másokért való. Bővebben…

az élet értelmei

Anyák napján, egy héttel ezelőtt nem írtam szépet az anyaságról. Ma születésnapom van, ma írok róla. Tegnap voltam anyukámnál, ő már nem tartja számon.

Kötődő-hordozó netes közegből érkeztem ide: olyan anyák között, által váltam igazságkimondó bloggerré, akik elkötelezetten voltak jekánák, viszont romokban volt a házasságuk, és ők maguk is. Nehéz volt szétszálazni, mi az ok: a szerep? az anyaság? a saját tévedéseik? Mindenkit felfal az anyaság? Mindenki frusztrált lesz a kisgyerekes helyzetben a férjével? Vagy nem vagyunk anyámnak valók, csak azt hittük? És miért hittük azt?

Még én is belefutottam az egyenlőtlenségbe, a frusztrációba a világ legemelkedettebb, szerető, őszinte férjével.

Ez a csakazolvassa alapja: a saját szülőségem, azok a sugárzó, dundi csecsemős évek, a kételyekkel, és a mondandóm a saját és a többi anya párkapcsolatáról. Amikor a blogot írni kezdtem, még szoptattam a most nyolcéves Dávidot (még fél évig, egész pontosan). A korai posztokban derűsen és ironikusan számoltam be a háromgyerekes, kaotikus, hordozós mindennapokról, arról is, hogy milyen rendet tartani, mennyire kreatívak, milyen sajátos itt a hangulathova utazunk és hogyan szökök meg futni, szusszanni, de megjelent utópisztikus poszt is az egészséges munkamegosztásról, már János halála után.

A csakazolvassa 2014 februárjában vált végképp azzá a hellyé, ahol ki lehet mondani, hogy nem kötelező szülni. Bővebben…

a minimalizmus, a dolgok és én, ja és még dolgok

…az asztal alatt is leesve. Jé! Egy négylevelű lóhere!

Az angolszász blogvilágban tömegesen négy-öt éve megy mozgalomszerűen a fogyasztáscsökkentés, az élj egyszerűen! elve, a képeken a ruházat, a smink, az enteriőr, a teríték elegáns, üres, cafrangmentes. Minek a neve minimalizmus. Ma már egy kicsit rá is untak, hogy mindenki minimalista. A kezdetek, a fast fashion morális és ökofogantatású bírálata kb. tíz éves múltra tekint vissza. Tehát ezt a trendet a divatipar kizsákmányolása elleni tiltakozás és a fenntarthatóság ihlette.

Persze, hogy átvettük mi is: itt minálunk két éve számít rendkívül eredetinek blogok és insták tucatjain a minimalizmus. Itt, itt és itt olvashatsz ilyesmit, például, és persze Wife is régóta minimalista (és a fotói világszínvonalúak legalább). Az első link a gyerekkel folytatott minimalizmusról ír.

Lett ebből egy zavaros, előíró, hivalkodó bennfenteskedés, űr-enteriőrök, és a nem túl szép ruhák kapszulakollekciónak való nevezése. Bővebben…

ami működik – és ami nem 2.

Ezen a címen különböző témákban vetem össze az értelmes, előrevivő stratégiákat és a kevésbé olyan, néha értelmetlen, néha ciki, manipulatív vagy “rang alatti”, tipikus megoldásokat. Erősen polarizálok: “négy láb jó, két láb rossz.”

És persze az én preferenciáim határozzák meg (mégis, kié?), mit tartok építőnek és mit nem. Ugye a blogger mindig jól csinálja! Azért áll ki vele. Valóságos szakértő!

mindez jól hangzik, és trendi is. én elhiszem, hogy nálatok üres a polc, és nincs szakadt cipőd. de megmondom őszintén, nem értem ezt a minimalizmust. életstílus, divat, design, lakberendezés örve alatt folyamatosan cuccokról lelkesedtek. minden fotón cuccok vannak. órákig molyolsz egy apró süteményen. rúzsokon pörögsz. kilencféle táskát ajánlasz, és van külön szív alakú rántottasablonod is. vagy már kidobtad? fogyasztáskritika? öko? megtisztulás? az egész modern divat, a design, maga a művészet is tékozló, halmozó üzem.

Az önidealizálás vicces, ugyanakkor valóban azért blogolunk, osztunk meg tartalmat, mert van olyasmi, amiről – így hisszük – többet tudunk, hatékonyabban csináljuk, jobb érzékünk van hozzá. Vagy hiszünk egy elvben, amelyet emiatt követünk is.

Ez fontos különbség: elveim vannak vagy önigazolok? Egy hete éles beszélgetésem volt a középső bátyámmal, aki nem tud lejönni a témáról húsz éve: kényelemből autózik, és emiatt szidja a bicikliseket mint akik neki kényelmetlenséget okoznak. Mint a hatalmi helyzetű dohogók (“egyenek kalácsot”), két egyenrangú félnek látja a két csoportot, “jó, de akkor ők is”. Nem véletlenül pont nekem önti ki ezt, piszkálja ez az egész. Pedig nem a biciklisek veszélyeztetik az autós tömeget, hanem a nem emberi sebességű üzem használói, az istenkísértő autósok egymást és mindenkit, ami fontos különbség. Én viszont nem kényelemből vagy szeszélyből nemautózom, hanem elvi döntésből, és bőséggel tudok érvelni döntésem helyessége, morális tartalma mellett. (“Nem gondol arra /ti. a biciklis!/, hogy annak az autósnak milyen érzés lesz egész életében, hogy elütötte?” Nem, erre nem gondol, a saját túlélésére és érdekeire gondol. De úgy tűnik, az autósok maguk sem gondolnak erre, mert ha gondolnának, nem kanyarodnának ki hátranézés nélkül, használnák az indexet, nem gyorshajtanának, nem innának és nem mobiloznának/szopatnának/rúzsoznának menet közben. Áhh, ugyanaz megy mindig.)

Szépen volnánk, ha nem követnénk a saját elveinket. Bővebben…