2014. október havi bejegyzések

leszbikus identitások fesztiválja a müsziben

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Szeretettel meghívjuk/meghívunk a IX. LIFT-re, a Leszbikus Identitások Fesztiváljára, november 7-9. között a MüSzibe (Blaha Lujza tér 1.).

A fesztivált november 7-én pénteken este 6 órakor Artner Sisso újságíró nyitja meg. A fesztivál résztvevőit a megnyitón Tove Skarstein norvég nagykövet is köszönti.A “Szodoma és környéke női szemmel”, “Nőként élni a kereszténységben”, “Heteró vagyok, meleg a házastársam” — csak néhány a műhelybeszélgetések témájából. Szexkultúra, irodalom, filmvetítések, koncertek színesítik a három napot.

“tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”

Közzétéve Szerző:
226

Kérdezi az olvasó.

Sokat gondolkodom ilyesmin mostanában, és a felvetés ürügyén ma több mindenről elmélkedem.

A kérdésre csak annyit írok, hogy nem, nekem nem megy, és ez egyértelmű. Amikor azt mondom, hogy kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, Bővebben… →

kezdjetek valamit magatokkal

Közzétéve Szerző:
33

2014. októberi írás, amikor olyan sokan elmentek és nem szerettek, mert lett új izgi koppintásblog, igazi feminizmus

Én tudom, hogy ez a nap huszonöt órából állt, és ez kibírhatatlan.

Tudom, hogy sötéte- és hűvösödik, meg gondolom, nektek sincs kedvetek kirándulni, múzeumba menni, nagyit látogatni, Chomskynak utánaolvasni, kutyát megfürdetni, Sztravinszkijt hallgatni, meg ilyenek.

Én aztán tudom, magam is a palacsintaevő izmaimra gyúrtam ma leginkább. (Éjjel kettőkor, ami ugye három, súlyzóztam negyven percet.)

Azt is tudom, hogy unalmas a meló, meg nem lehet egész nap kisautókat tologatni a szőnyegen, és tagadhatatlan bája van az egyidejű félkezes kajálásnak és internetes ingerkeresésnek,

de légyszi, kezdjetek magatokkal valami értelmeset. Bővebben… →

mosolygó individualisták 1.

Közzétéve Szerző:
105

Érkezett egy komment a hogy ne fájjon ennyire című bejegyzés alá tegnapelőtt. Ez az írásom — több józansággal, kevesebb illúzióval — megpróbált új, lüktetőbb, kevésbé korlátozó és fojtogató definíciót adni a házasságnak: lehet, hogy van neki egy szavatossága, addig működött, tovább nem, és felismerni volna jó a pillanatot, azt, hogy végleg elágaztak a felek, mert úgy kevesebb a kár és a fájdalom, mint így. E definíció síkos markából kicsúszik a képmutatás angolnateste (!!!).

Erre írja a kommentelő:

Az individualista ember új munkahelyet keres, hogy kiteljesedjen, új városba költözik, új emberbe szeret bele, ha valahol nem jó, szedi a sátorfáját. És ezzel egyre gyakrabban a helyes út helyett a könnyűt választja.
Mi van, ha az embert a beteg szülei akadályozzák a kiteljesedésben? Egy bajba került jóbarát? Ha egy testvér? Ha egy gyerek? Ha egy társadalmi probléma? Minden elől el lehet futni, mosolyogva hagyni ott a problémát, elhinni, elhitetni hogy ez a civilizált, az előremutató. De nem ez vezet a lelki-szellemi növekedéshez. Nem menekülni kell a problémák elől, hanem megoldani azokat.
Valószínűleg fogalmam sincs, miről beszélek, szerencsére a mi házasságunkat nem terhelik megélhetési gondok, hitelek, betegségek, két szellemileg, testileg és lelkileg ép gyermeket nevelünk. És valószínűleg a nehézségekben én is fontolgatnám a futást, ha azt látnám, hogy egyedül könnyebben boldogulnék, és én is meg tudnám indokolni, hogy miért az volt a jó döntés. De nem állítanám magam a társadalom elé példaként.

Bővebben… →

mindjárt jön a kanyar

Közzétéve Szerző:
55

Most ezt csak úgy elmesélem. Tegnap reggel elugrottam egy barátnőmhöz, közel lakik; biciklivel és kutyával. Erős vagyok, száguld bennem a vérrel keveredett kávé, érzem, ahogy nő a hajam. Szívzsongító zajok a nedves svábhegyi levegőben: a fogaskerekű összetéveszthetetlen hangja, két hónap után újra, felújított pályáján! Egy kis kört tettem, megyek hazafelé, rákanyarodom a Költő utcára. Megtorpan és szarik az állat, kezem zacskóba akad a kabátzsebben, megállok, nézelődöm.

Egyszerre az úttesten egy futót látok, egy igazi futót, olyat, aki nem viccel, teljes erejéből fut, egyébként lefelé, de akkor is. Bővebben… →

döntések vannak

Közzétéve Szerző:
198

Úgy döntöttél, hogy részt veszel egy olyan kontextus kialakításában, amelyben senki nem mond igazat, senki nem érzi jól magát, és amelyben lavírozni kell. Úgy döntöttél, hogy nem veszed észre a jeleket, a gyomortáji nyüszögést. Úgy döntöttél, hogy normálisnak tartod azt, hogy nem szeretsz otthon lenni. Úgy döntöttél, hogy megideologizálod, hogy miért nem lehet másképp. Apró döntések és mulasztások egész sora vezetett oda éveken át, hogy most nincsen jó döntés. Úgy döntöttél, hogy ilyen az élet.

Olyan is.

Bővebben… →

még jó fejnek maradni is olyan nehéz

Közzétéve Szerző:
84

Ez még egy szép darab, a saját erőszakosságukkal, folytathatatlan viselkedésükkel szembesített férfiak viszontvádja: a gyerekeket leggyakrabban a nők bántalmazzák, ugye, számítsuk be ezt is a családonbelülierőszak-statisztikákba.

Ez az érv antifeminizmusban (itt és ezen a blogon mindig = nőgyűlölet, mert az) fogant, és visszavágásként szokott elhangzani.

Az állítás egyébként igaz. Bővebben… →

legyek-e forradalmár?

Közzétéve Szerző:
46

Azt írtam a minap: ha kiáltó az igazságtalanság, ha borzasztó ez a világ, akkor tulajdonképpen egyetlen morális lehetőségünk a forradalmárlét.

Nem pedig az, amit sokan mondanak, hogy én inkább a magam dolgaival foglalkozom, mert úgysincs értelme, ha ennyire elkeserítő a helyzet.

Én régen forradalmár voltam. Néha kifejezett gerilla, sőt, öngyilkos merénylő, meg Robin Hood. Több témában is.

Ma már nem vagyok az.

Nézzük meg, milyen fokozatai vannak annak, hogy teszünk-e valamit a világban, túl a saját kilenc négyzetméteres horizontunkon. Bővebben… →

átestünk a ló túloldalára már

Közzétéve Szerző:
98

Amikor kisebbségügyben vagy valami tabutéma felvetésekor ezt mondják: átesünk már a ló túlsó oldalára, az, gyanítom, annyit jelent, hogy szisszentek, és érzik, hogy valami lesz.

És igazán nem szeretnék, hogy legyen valami.

Ezért nagyot, túl nagyot kiáltanak. Bővebben… →

két dékán, meg a nemi erőszak

Közzétéve Szerző:
46

Az egyik dékán

Az ELTE ÁJK vezetője úgy viselkedett, ahogy felelős jogtudatos européer viselkedett — volna egy évvel ezelőtt.

Azt állítja, tavaly nem hallottak a tavalyi gólyatáborban szexuális erőszak áldozatává váló “Mira” esetéről, csak egy tucat hallgató tudta a részleteket, és pletyka volt az évfolyamon.

Az ügy:

Nem akarok áldozat lenni, mert kurva szar áldozatnak lenni

A botrány elkerülhető lett volna, hiszen “egy budapesti jogi karról” volt szó, abból meg három is van. A dékán, Király Miklós viszont megszólalt, nem is akárhogy. Igaz, eléggé kereszténydemokratára vette a retorikát:

Az alkoholfogyasztás és a szexualitás furcsa rítusokban keveredett egymással, ami alkalmas volt a gátlások jelentős feloldására. (…) Négygyermekes családapaként is végig kellett gondolnom, hogy a novemberi nyílt napon ki tudok-e állni a diákok és a szülők elé, és azt mondani, hogy gyertek erre a karra és a gólyatáborba, remek lesz, biztos nem lesz semmi probléma.

Az interjúban beszámolt arról, hogy Bővebben… →

csak a kurvákat

Közzétéve Szerző:
217
Ültünk az asztalnál, a kis kolbászt, amit eddig rejtegettem, nem is vettem elő. Itt nevetségesnek tűnt. Nyelv volt paradicsomszósszal. Ámultan néztem és csendesen ettem.
– Mondták, hogy az oroszok erőszakoskodtak a nőkkel. – Nálatok is? – kérdezte anyám. – Igen – mondtam –, nálunk is. – De téged nem vittek el? – kérdezte anyám. – De igen, mindenkit – mondtam, és ettem tovább. Anyám kicsit rám nézett, és azt mondta csodálkozva: de miért hagytad magad? – Mert ütöttek – mondtam, és ettem tovább. Az egész kérdést nem éreztem sem fontosnak, sem érdekesnek.
Erre valaki könnyedén és tréfásan kérdezte: sokan? – Nem tudtam megszámolni – mondtam, és ettem tovább. – És képzeld el, tetű is volt a pincében – mondta anyám. – Nálunk is – mondtam én. – Te csak nem lettél tetves? – kérdezte anyám. – De igen – feleltem én. – Hajtetűtök volt? – kérdezte anyám. – Mindenféle – mondtam én, és ettem tovább.
Aztán más dolgokról beszélgettünk.
Anyám vacsora után félrehívott, és azt mondta: kislányom, ilyen csúnya vicceket ne csinálj, még elhiszik! Ránéztem: anyukám, ez igaz! – Anyám sírni kezdett és megölelt. Akkor azt mondtam: anyukám, mondtam, hogy mindenkit elvittek, hogy minden nőt megerőszakoltak! Azt mondtátok, itt is elvitték a nőket. Igen, de csak azokat, akik kurvák. És te nem vagy olyan – mondta anyám. Aztán rám borult és könyörgött: kislányom, mondd, hogy nem igaz! – Jó – mondtam –, nem igaz, csak úgy vittek el, betegeket ápolni.

Bővebben… →

húszéves

Közzétéve Szerző:
45

Ilyen volt az ifjúság.

Ilyen volt egyetemistának lenni.

Párás hajnalon állni a lüktető városrészben, a híd mellett. Másokkal együtt. Érdek nélkül, csak úgy, lelkesedni, dolgozni valamin, közös ügyért. Bővebben… →

portrék 10.: a túl szép lány

Közzétéve Szerző:
106

apróbetűs megjegyzés:

én nem vagyok túl szép, én aztán nem!

sőt, igazán szép se, sőt, egyáltalán,

csak speciális csiszolású retinán, néha.

 

A túl szép lány nagyon szép, és mindig is az volt, és ezt magáról nem lehetett nem tudnia már nagyon korán. Ebbe nőtt bele, ez nevelte föl: a saját szépsége.

A szép lányoknak nehéz életük van. Mondta anyám mindig.

Én ezt nem értettem. Másra sem vágytam, mint a szépségre, a rá se rántó, hasat be nem húzó lazaságra. Bővebben… →

nem a papír számít

Közzétéve Szerző:
69

Ma is árnyalnék valamit.

Nem a papír számít — mondják azok, akik komolyan elköteleződtek, talán egy-két-három gyerekük is lett, de valamiért nem volt érkezésük a házasságkötés nevű macerához.

Szerintem itt sokszor inkább az érkezésről van szó.

De sokféle ember van. Van, akinek a házasság ellen vannak elvi aggályai (amelyeket megértek, sőt, osztok), van, akinek az esküvővel szemben.

Társadalmunk a túllihegésben, az egész aktus nagy nappá orchideásításában vétkes. Bővebben… →