a pártalálás nehézségei manapság, ezt a címet adta éva ironikusan

A net tele van azzal a panasszal, hogy milyen nehéz párt találni. Hát milyen ez a mai világ! Egy bizonyos jópofis-nyavalygó-dögösködő szegmensben, melynek homályos pontjai a régi Kisviku, a Velvet Randiblogja, Szentesi Éva munkássága, a Nlcafé, ez az örök téma: sikertelen randik, jól induló, majd eltűnő matchek, ghostolás, és ezzel kapcsolatos értetlenség, néha vicceskedés. Az ember azt hinné, ez a probléma általános: hovatovább senki nem lel szerelemre. Bővebben…

zavarban vagyok

Mert mást nem tudok mondani a szeretésről. Ezért épp arról írok, hogyan formálj erős, látványos méretű, nem zsíros feneket. Meg hogy mennyire elkényeztetett idióták az amerikaiak.

Talán még valami: nem vagyok a szerelmem pszichológusa, ezt a szerepet határozott tudatossággal hárítom. Nem vagyok én akkora arc, hogy én mondjam meg, mi hogy van, és valahogy viszonozni szeretném azt is, hogy ő semmiért nem basztat. Becsül engem, tiszteli az egyediségemet a gyarlóságokkal együtt.

Olyan könnyű “ez a te bajod, ilyennek meg olyannak kéne lenned, látod, xy is eztmegazt csinálja, egy normális párkapcsolatban balablabla” szövegeket mondani, de ezek nem a szeretés hangjai. Inkább azokéi, akik a másik rovására szeretnek nyeregben lenni.

A saját szükségleteimet viszont ismerem, nem tagadom meg.

Szükséglet az is, hogy legyen lelkesedés. Nem kell azért találkoznunk vagy bármit csinálni, mert szoktunk. Nem kötelező. Magamtól is megkérdezem, szeretném-e. Csak akkor legyen, ha frissen, épp most is szeretnénk. Na, ez szabadság. És a szabadság nehéz.

Nem firtatom és főleg nem elemzem ki az összes részletet az életében, csak arról beszélek, ami engem szorosan érint. Én nem szeretek már elemezni, agyaskodni, lelkizni, engem a primer, belefeledkezős élmények, a közelség érdekelnek.

Szabad azt gondolnom néha, amikor nincs igazán jelen vagy bénán kommunikál, hogy ő ilyen meg olyan, haragvóan vagy csalódottan. Ezzel viszont nem állok elé, nem mondom meg neki, nem élvezem, hogy most aztán megmondom neki, mert nem akarom bántani, és mert nem érzem magam alul. Az élvezi az odamondást, aki alul van, és ezért harap.

Továbbá: nem akarom kérlelni, hogy menjünk már el ide-oda, várni a választ, hanem megszervezem. Egyedül is megyek. Ha nem mond igent, azt én nemnek értem.

Ez azért fér bele, mert sok az öröm.

Már meg tudom ezt becsülni, az örömöt, az élményt, az eksztázist: az élet hosszához képest is, és a többi nyűghöz, macerához képest is. Eleget voltam már szomorú, tanácstalan, lemondó, megfosztott. Én nem akarok több nyűgöt, gondot, bajt, aszimmetriát. Eleget voltam Artemisz és balek is.

Alkatilag erőteljes, áradó, ami belőlem jön, nehéz figyelmesnek lennem, hallgatnom, féket behúznom. A szavaim, tetteim erősen hatnak, nagyon nem szeretnék manipulatív lenni. Aki veri azt asztalt, hogy neki mi hiányzik, hogy “jó, de…”, hogy mi kéne még, többet és többet követel az eddigieken felbátorodva, az nem érdemli meg a jót.

És: nem lehet jobban szeretni. Erről már írtam. Erkölcstelen. Nyúzni, nyomasztani a másikat a szeretéssel. Itt tartok most. Viszont nem kreálok ethoszt a jófejség, engedékenység, ráhagyás köré sem, ha egyszer bánt, hiányt jelent, zavar valami.

Inkább hallgatok. Hátrébb lépek.

Az érzelmi, groteszk, vicces és erotikus élményeket a regénybe írom bele.

leckék szeretésből 8.: a szabadság

Az egész sorozat, a leckék azoknak való, akik legfeljebb félnek egymástól, a sérülés veszélyétől, legfeljebb csak nem értik a másikat, mert nem látják őt önmaguktól. Akik nem tanultak jól szeretbi, akiknek magukkal kapcsolatban van sok szorongásuk, akiknek kommunikációs a problémájuk – de azért komoly szeretés van, és nagy, lelkes igen mondódik a másikra, és nem minden másra, és jövőérzés van.

Az elmúlt szerelmen-izgalmon, a szerepekbe fulladt létezésen, a választott boldogtalanságon, a másvalakire való igenen nem segít, amit írok. Bántalmazottaknak és teljesen elidegenedetteknek sajnos, ezek nem jók semmire. Olyanoknak se, akiknek már öt éve külön volna jó élniük.

Elfáradunk. Stressz van, nincs kész önmagunk, nyom a világ, és nem vagyunk már jól szerető szeretők.

Ne szereld a kapcsolatot! Ne agyalj! Ha nem működik, de muszáűj, akkor rossz ember leszel, ha benne maradsz. Rázd meg magad, hozz egy döntést és gyere ki belőle! Sajnálni fogod az eltékozolt életet.

És ha van dolgotok még egymással, és nem áll lesben valaki, hogy azonnal a helyedre lépjen, akkor később visszatalálhattok egymáshoz, és van még jövőtök!

A múltkor írtam ezt, az 5. részben:

Igazi, boldogító, alkotó, gyógyító, energikus élet csak szabadságban van.

https://csakazolvassa.hu/2020/01/10/leckek-szeretesbol-5-oszinteseg/

Azért vagyok itt, hogy beszámoljak arról, hogy ez nem valami ködös eszmény, amelyre a tekintetünket függesztjük, miközben el is botlunk, mert nem nézünk a lábubk elé. Ez a szabadság létezik, akítv, valós, pozitív jelenvaló, nem pedig a bántás, a közöny, a visszaélés, a játszma hiánya csak.

Ne félj a szótól. Nem rossz leszel tőle, hanem önmagad. meglehet, ez az önmagad nem olyan jól kezelhető, hasznosítható és engedelmes, na de az előző állapot volt a visszaélés. Szabadnak lenni nem azt jelenti, hogy azt csinálsz, amit akarsz, világgá mész, téged ne korlátozzanak, és nem tartozol elszámolással senkinek. Az önzés nem szabadság – de a szabadság sem önzés. Nem azt jelenti, hogy leszarod, ki mit szól, meg azt is, ahogy a tetteid másokra hatnak (mert a véleményt, ítéletet, beleszólást amúgy nyugodtan le lehet szarni, de ezt a hatást nem!). Netán hogy „független” és promiszkuis vagy, jössz-mész, vagy nagyobb a tered, mint a partneredé.

Azt jelenti, hogy mindazt, amit csinálsz, igazán vállalod, nem csak belecsúsztál vagy úgy maradtál. Azt jelenti, hogy nem vagy bekényszerítve olyanba, amit nem akarsz. Nem él vissza veled senki, nem kell hallgatnod, tűrnöd, változáson őrlődnöd, elhallgatnod, felszépítened, lenyelned, átfogalmaznod, lépni nem merned. Nem kell megmagyaráznod sem, hogy ez jó így, de legalábbis elviselhető, és ilyen az élet, vagy kellemetlen ugyan, de morálisan helyes, értelmes áldozat. Amit élsz, arra igent mondasz. És ha gyengül az igened, ha nembe fordul, akkor a másik tiszteletben tartja, nem nyom ezért.

Szabad vagy, ez az jelenti: tudod, mi van (informált vagy, szembenézel), ami van, azt vállalod, azzal a valakivel vállalod, akivel ez vállalható, és akive nem lehet, azzal nem csinálod. Vagy épp senkivel, nem csinálod, egyedül maradsz, de nem hazudsz és nem élsz látszatéletet. Nem jó szüleid, becses házastársad, gyülekezeted helyeslése stb. miatt élsz és frsuztrálódsz, hanem azért, ami fontos neked.

Nem hiszed azt sem, hogy te persze csinálnád a saját életed, csak hát ők… Rájössz, hogy minden esetben dönthetsz, egyszerűsíthetsz, nemet mondhatsz. Persze, van ára neki.

Ennek a szabadságnak az eredménye a frusztrációmentes, emelt fejű létezés. Nem kell megmagyarázni. Működik, hat, energiája van. Jó a közelében lenni.

A beszorítottság, a torzítás, az önmegmagyarázás hazug, alakoskodó, romboló. Ez a baj azokkal, akik kitartanak. Azokkal, akik nem mernek szembenézni a tetteikkel, vágyaikkal.

És ők gonoszak is lesznek a kertvárosban: abba marnak kínjukban és gyávaságukban, akit a legjobban szerettek és akinek csak hálával tartoznak.

Emeld fel a fejed, és maradj méltó magadhoz, eredeti lényegedhez. Értékes vagy,akkor is, ha haragszanak, ha azt mondják, meghülyültél, baj van veled, rosszul látod. értékes vagy és elég vagy magadnak.

Cselekedj.

Előfordulhat, hogy a statisztikák kudarcrovatában szerepelsz majd a cselekvés vagy a nemet mondás miatt (egyedülálló, gyermektelen, elvált), de szabadság nélkül nincs teljes élet.

Én nem mondom, hogy nekem aztán összejött az élet, abból mondom. Nem szeretem, amikor így örvendeznek, hogy de jó nekem, na végre, hepiend, mert ugyan meg tudom becsülni azt, ami jó, és apró hülyeségeken nem rágódom, improduktív, nívótlan dolgokban nem veszek részt, de sok kompomisszum és kétely is van, épp az őszinteség miatt, és én azt se tagadom. Ujjongani bénaság, ki kellene színezni hozzá a sztorit, eleve nem is sztori. (Azt is nehezen viselem, amikor azt mondják nekem: “én is pont így”: amikor nem hihetem azt, hogy a történetem egyedi, én ismertem fel mindezt, én mondtam ki, na persze, mások is pont ilyen menők, ez az ő történetülk is ám, csak előbb ezeket elolvasták… Na. Jár egy perc hallgatás. Én úgy megszenvedtem minden történetemért, érzésemért, döntésemért, izmomért.)

Az meg egészen kínos, hogy mi vagyunk a szabadok, NEM ÚGY, MINT MÁSOK, akik bezzeg. Hiába igaz, ez olyan kínos.

Szóval nem szeretem. Azt sem, amikor velem kapcsolatban azt mondja valaki, hogy pasi, “a pasik”, sztori, ismer egy ugyanilyet, hasonlítok a nemtudomkire (és a legostobább mind közül: emlékeztetsz rá, nem ismered?)…

Szóval itt is elfogy a mosoly gyakran, a mindenféle meghitt meg rég hiányolt élmények, önazonosság, a nemet mondás képessége, az írói beindulás, erős érzelmek ellenére, mellett. De hogy én nem alkudtam meg szar kapcsolatban, az biztos. Hogy engem senki rá nem vett abortuszra., vagy hogy az én gyerekeim szívjanak őmiattuk, vagy hogy használják a híresembert, na nem.

Hogy szabad vagyok. Helyzetemben és a hiedelmektől is. Tudom, mik a cseh tévtanok.* Ezt a melót elvégeztem. Nem akkora érdem, hiszen nem tehettem mást. Nem bírnám elviselni másképp. de hogy ők hogy bírják…

Nem tudom, milyen ember lennék, ha a tíz+éves házasságomban élnék, és nem félek ettől a kérdéstől. Őszintétlen nem lennék, akárhogy is, mivel jellemes ember volt az, akihez hozzámentem. S hogy milyen életem volna, ha nem mertem volna elmenekülni az elsőből, 2004 nyarán. De ez nem fordulhatott elő, nem, nem.

Cselekedned kell, és előtte felemelned a fejed, hogy meglásd a jót, az értékedet, és a saját életedet tudd élni. Azét, aki nem szorul másra, nem kiszolgáltatott érzelmileg, anyagilag.

Viszont ha nem cselekszel, egy luxusod akkor is marad: a tisztánlátás. Hogy tudod, hogy ez szar. Nem magyarázod meg, hogy ilyen az élet, nem fabrikálsz belőle egy felgiccselt, vigasztalós sztorit. Amint megmagyarázod, feladtad a reményt, hogy van jobb.

És lehet, hogy egyedül vagy az igazaddal, de ez a minimum: nem hazudni, ez a legalapabb szabadság.

* tudod, ez mi?

leckék szeretésből 6.: túlvállalás

Lehet, hogy veletek ez van?

Amiért még sokan fuldokolnak egyébként jól induló kapcsolataikban: az eltolódott arányok.

A helytállás (a továbbiakban: Meló) és a laza szeretés, közös egymásra nézős időtöltés (a továbbiakban: Intim Velnesz) aránya általában torz. Mihez képest? A fontosságukhoz képest. Bővebben…

leckék szeretésből 5.: őszinteség

Hát ez nehéz.

Arról már írtam, hogy a Nagy Őszinteség (őszintéskedés) nem biztos, hogy jót tesz a kapcsolatnak. Bővebben…