tizenhét népszerű félreértés 1.

Hazugságnak is nevezhetném ezeket. Soha nem árnyalják, nem foglalkoznak a részletekkel. Én pedig nem is értem, hogy mondhatnak ilyeneket! Mint akik megbolondultak.

Nemrég rákérdeztem Hajnal Edinánál is, a Hétköznapi feminizmusom oldal szerény verbalitású gazdájánál (ezt most nem élezem ki), aki a választás után sem állt le a verklivel, hogy ugyan, miféle sérelmek érték a nőket a Fidesz-érában. Beszéljük már meg, mik ezek, mert annyit hajtogatják, olyan boldogok tőle, én viszont nem értem. Afféle mindenki által osztott axiómák lebegnek a térben családról, szexualitásról, oktatásról, és a buta vércsék köröznek fölötte. Axióma az az állítás, amely nem igényel bizonyítást. Üres mondatokat ismételgetnek fölényeskedve, ellenségteremtésre használják a feminizmust, politikai hasznot és önigazolást remélve. Millió szervezet és megmondó nem tud mihez kezdeni április óta, ellenség híján, így kéznél vannak a bevált szövegek. Ahogy az lenni szokott, az állításaiknak volt valamiféle magvuk, aztán elkezdtek módosulni a nép ajkán: nemváltó óvodások, abortusztilalom, nem fogadhatnak örökbe a melegek, a gyerektelen nők szankcionálása…

Annyi gonosz erő van: vigyorgó kapitalisták, nőgyűlölők, embereket eszközként kezelő, végletekig felszínes, antiintellektuális és simán gonosz légiók. Volna mi ellen küzdeni. És akkor az állítólag nőjogi csoportok is ontják a hülyeséget és pont a sátánt ölelgetik!

A feministának és androgünnek keretezett David Bowie-t imádják. Pedig

Nekem nem kenyerem az ideológia a kulturális választásaimban, nem bojkottáltam a Weinstein-, Polanski-, Woody Allen-filmeket, teszem hozzá. De feminista ikont csinálni David Bowie-ból, az van olyan meredek, mint Péterfy Gergelyből.

Nem kétlem, hogy sok jóindulatú nő is van: soha át nem gondolták az axiómákat, jó ügynek hiszik a hangoskodást, élvezik is, és nekik csak egy kis gondolkodás hiányzik, hogy ne legyenek ijesztő karikatúrái a jogvédelemnek. Most sorra cáfolom a lózungokat, így számukra is világos lehet a helyzet. Ha ebből sem, akkor ők szándékosan hazudnak. A hallgatólagosan elfogadott állításaik, kedvenc mantráik mögött zavaros agendák és érdekek állnak. A többségük szimbolikus: rámondják, hogy ez sértő, megalázó, “rosszul érzem magam tőle” – és még a mandulatej is elfogyott! Hát akkor ne érezd magad rosszul. Ezek a témák nem okoznak valódi hátrányt, és nem tükrözik azt sem, hogyan “bánik a hatalom a nőkkel”.

A kritikátlanul ismételgetett rettegtetés, trükkös panaszkodás, áldozatiság mondataiból választottam tizenhetet. Csokronként teszem közzé, naponta egyet: gyermekvédelem/pedofília, a nők helyzete, LMBT, oktatás, egyéb és összefoglalás.

Első csokor.

pedofidesz

Bővebben…

kik ezek a nagy gyermekvédők?

Üti most mindenki a vasat: egymást érik a szőlőutcázó híradások, érzelgős vélemények, dühödt hibáztatások és demonstrációk. Magasra habzik az erkölcsi giccs megint. Mindenki kérdez egy még keményebbet, számon kér, ostoroz. Mindenki érzékeny jóember és mintapolgár, védi a kiszolgáltatottakat.

A mai bejegyzés nagyrészt kompiláció a számomra elgondolkodtató mondatokból. Vegyesen ostoba moralizálás, giccs és árnyaltság. Némi saját vélemény.

Annak, aki képes magyar mondatokat értelmezni, nem kell, de a többieknek leírom, okulva abból, hogy mindig is az olvasási és értelmi képességek, a nyelvi lyukak okozták a csakazolvassa-konfliktust, a rosszindulat vegyítve szövegértés-deficittel:

Értelmes ember nem ismételgeti nóvumként a konszenzust, pláne axiómákat: “kegyetlenkedni helytelen”, “nem ütünk meg gyereket”. Felesleges ezzel “szembesíteni” bárkit, nem ezen megy a vita.

Senki nem állítja, hogy függő helyzetűeket, fiatalkorúakat ütni helyes – egyáltalán bárkit. A kérdés: reálisan elkerülhetetlen-e az ilyesmi, szadisták csinálják-e csak, nincs-e eltúlozva, mennyire átható. A magam részéről idegenkedem minden fizikai erőszaktól, a küzdő- és kontaktsportokat, késes, öklözős harcokat és a fegyvermániásokat sem bírom.

Bővebben…

mi minden NEM genocídium?

Nem tudom eldönteni, ki a kínosan hiúbb, ami a szépséget és fotós pózolgatást illeti: Mérő Vera vagy Perintfalvi Rita. Ahogy azt is nehéz eldönteni, melyik személy vagy orgánum él vissza undorítóbban az elesettek segítéséke témájával, teszi magát bírálhatatlanná azzal, hogy ő a gyengéket védi. Az említettek mellett versenyben volt a wmn, amely biztosítóreklámok, Kubu és győrikeksz közé teszi Lakatos Márk “regényének” ajánlóját, meg azt a kihagyhatatlanul fontos információt, hogy a HIV nem is betegség, teljes életet lehet vele élni (háromhavonta kurvadrága kezeléssel), de ha mégis baj, akkor nem a meleg férfiak körében terjed, nem, nem!

Ez jutott eszembe, amikor egy sétahajón átmentünk a vérvörös Lánchíd alatt december 1-jén.

Mérő Vera és Perintfalvi Rita most Alien vs Predator: utóbbi szerint Ábrahám Róbert és a Magyar Jelen podcastja maga a gyűlölet, előbbi szóba áll velük, mert az áldozatok védelme fontosabb, mint az ideológiai ellentét, és ő amúgy is egészen különböző emberektől ír elismerően (Varga Judit, Magyar Péter, Puzsér), ügyesen helyezkedve.

egy kis trükközés a képekkel. én meg tudnám csinálni fordítva

Bővebben…

hogyan függ össze az istenhit és a felelősségvállalás?

Bepöccenek mindig ezen a rengeteg panaszkodáson… bepöccenek, azaz: tudom, hogy amit hajtogatnak, az hamis és káros, továbbá ismétlődik, és ezt mint jelenséget meg akarom írni posztban. Elemezni, megtalálni a működésmódját az adott érvelésnek, viselkedésnek.

Van, hogy csak sóhajtok, mert unom.

Amiről most írok, az végső soron a felelősség vállalása. Ami azt jelenti, hogy nem vagy már kamasz, felnőtt vagy.

És azt is jelenti – nekem –, hogy nem csak mi, emberek létezünk. Van Isten.

Folyamatosan panaszkodik mindenki, én meg, aki hallgatóságnak vagyok gondolva, azt mondom:

Valaha túl sok lehetőséged volt, haver. Összevissza mámoroskodtál, felvágtál, hogy te döntesz, mert a te tested. Bulizol, nem akarsz gyereket, “felfedezed” a szexualitásodat (úgy nyomták beléd a pornóval, erőszakkal azt, amit sajátnak hiszel!). Vagy katás “vállalkozó” leszel, esetleg büszke “telt nő”. És harsánykodtál, hogy neked ez meg amaz az identitásod.

Magabízó voltál és nem törődtél a következményekkel. Keresztényék ezt úgy mondják, hogy elfordultál Istentől és bálványimádtál.

Később pedig rosszul jártál. Rád járt a rúd. Részben a döntéseid miatt, részben azért, mert ilyen az élet, és van, aki rosszul jár (túlmámoroskodás nélkül is előfordul). Bővebben…