Amiről a felvonuláson beszélnek, az szerintem nincs. Mindenki aszexuális, aki nem torzult el. A sérült emberek, akik aszexuálisnak nevezik magukat, különleges állapotnak, saját választásnak és méltóságteli identitásnak akarják beállítani azt, amit rájuk mért a sors. Hogy tudniillik nem érzik a lángolást.
Azért jött létre ilyen mozgalom, mert ma már nincsenek érvényes társadalmi ügyek, valódi forradalmak. Nem is mondanak semmi érdemit (de elérték, hogy róluk beszéljünk!).
Erre a videóra reagálok, a felvonulás 15-én volt, a videó 16-iki, egy nap alatt megnézték 110 ezren. Április 18-iki frissítés: 128 ezren.
Eléggé ugrottak rá a kommentelők is a YouTube-on és a Facebookon, és a felvonulás hírére, fotóira a 444-en is.
(Nézd meg, utána olvass tovább!)
Hát mi közöm a személyes életükhöz? Miért fáj ez nekem?
Ezt már kérdezték tőlem transzügyben. És ez megint elhallgattatás. Ócska trükk, éncsak bólogathatok. Állításokat kizárólag ők tehetnek. (Vádaskodnak.)
Hát pedig ez itt nem magánügy, hanem utcai demonstráció, közterületfoglalás, média és politika. Ezért reagál rá a médiafogyasztó és a köz. Nem fáj, hanem hamis és káros, illetve irritáló. Rengetegféle embert ismerek, abszolút nem szólok vele az életükbe, de ettől még a mézmázba burkolt hamisság nem lesz valódi, csak hamisság marad, és szabad róla beszélni.
Ez itt az ötlettelen LMBT maga. Már az LMBT is vérzik több helyen, hiányzik az azonos érdek, illetve rohadt unalmas, hogy ráérős emberek panaszkodnak folyton divatos ruhákban, a kultúra csúcsairól. Az aszex ügy meg szürke, semmilyen, állítás nélküli. Maci: “az otthonülők utcára vonultak a jogaikért.” #bestofmaci
444-es komment. Leegyszerűsítő? Egy: ez ilyen egyszerű. Kettő: a honfitársaink többsége ezt gondolja.
Az lett, hogy ki lettek röhögve a vonulók egységesen, és láthatólag már a videó készítői is röhögtek. A kommentelők bő humorral álltak elő, vagy magas minőségű szarkazmussal. Ez a komment revelatív, “nézőpontjaik kihívatlansága”, ez pontos: Bővebben… →
Mi történik veled tíz év alatt, ha van íráskészséged, gondolataid, kitartásod, segítőkészséged, empátiád, elveid, és egy olvasott, aktív blogot hoztál létre?
Ha nem hal el, akkor tönkreteszik.
Végül nem tették tönkre. Pedig nagyon rajta voltak.
Élvezi az ember a blogját, amíg lehet. Hogy jönnek, szeretik, annyira rezonálnak, közös élmény sejlik fel. Kapcsolódnak, kedvesek, viccesek. Aztán törvényszerű, hogy néhányan részt kérnek, közös munkának állítják be a sürgölődésük révén. Fontoskodnak, rátelepszenek, tolakodnak, elárulnak, megaláznak. Akkor megretten az ember: ennyit nem ér.
Ez se lett. Változások lettek. Átalakítottam, amennyire muszáj volt.
Vagy elmenekülsz. Megőrülsz. A látványosan innovatív, autonóm embert az őt sztárolók, esetleg az eszmei közege kicsinálja. Mindez a közösségi média húszas években tetőző válságának egyik tipikus jelensége. Bővebben… →
Steiner Kristóffal bonyolódtam (komment)vitába ma reggel, amúgy láttam, hogy már korábban megjelent a cikk (wmn): ő a kulturáliskisajátítás-dogma és Jamie Olivier szakácskönyv-átírása ellenében forszírozná, hogy igenis nevezhessük az élelmiszereket másképp, mint amik (mediterránnak, sajtnak…), de azt is rögtön láttam, hogy semmiféle elvről nincs itt szó: az, hogy hús, sajt legyen a pótlék, hamisítvány, tisztán üzleti érdek, piaci nyomakodás, glóriával a feje körül. Mert ugye sértő, elidegenítő az az elnevezés, hogy “növényi tömlő”. “Vegán tojás.” (De hát eddig azt mondták, a sajt, a tojás, az kihasználás, a hús gyilkosság!… Na. Sok minden van itt.)
Nem is gasztronómiáról van itt szó, hanem arról, hogy lehessen hajlítgatni a fogalmakat, szavakat és ez által a valóságot, érdekeink mentén. Ez – a nyelv átírása, az öndeklaráció bevezetése, pl. mit jelent a nőies vagy a család szó – engem mélyen felháborít.
Van bajom Steiner Kristóffal, és épp azért, mert olyan cukin, párbeszédképesen és progresszívan adja elő a nettó egoizmust és önimádatot. Az a kiindulópontom, hogy csak arról írok – a benyomásnál komolyabb – véleményt, amit alaposan ismerek. Ezért nem írok a formaegyről, annyit se, hogy utálom, és ezért írok sokat színházról, a fitnesz világáról, Lionel Shriver regényeiről, a vegánságról, az amerikai kövérlobbiról vagy a transzneműekről.
Ez a véleményem (bárki woke/LMBT-személlyel szembeni bírálat, bármiért) nem jelenhetne meg azokon a sajtófelületeken, sehol, amelyeket amúgy kedvelek és követek, mert ezt a kritikát kiszorították a Mandinerre, Magyar Nemzetre és társaira, és ezért egy független blogon írom, kifejezetten és még mindig baloldaliként
– amennyiben baloldalinak lenni nem a felszínes ügyekben való facebookos óbégatást jelenti, hanem azt, amit eredetileg: valódi társadalmi haladást és szabadságot, bátor gondolatokat, rációt, jogegyenlőséget, női emancipációt, kapitalizmusellenességet és az értelmetlen hierarchiáktól, rendpártságtól, tekintélyelvűségtől való megszabadulást, továbbá az igazi szólásszabadságot.
Tehát nem jobboldali vagyok és nem homofób, hanem NEM ÉRTEM, illetve BÍRÁLOM ezt az egészet. Aki akarja, érti, vitatja. aki nem, az elutasítja. Bővebben… →
…a feminizmuson belül, és miért jönnek elő mostanában mindig a transzneműek, akik ugye alig páran vannak és a legsérülékenyebb csoport, satöbbi. Bővebben… →
Semmi trükk a címben, tényleg ez a téma. Nem leszek hosszú sem.
3. Kérem vissza a szavakat!
Nem mindegy, mit jelent az, hogy család (nő, női nemi szerv, nem). A család az család, szerintem is: tehát nem érzet meg metafora, hanem apa, anya, gyerekek. Hogy ez kinek fáj, ki nem érti, én fel nem foghatom. Nem, nem minden család. És definiálni kell a fogalmat, minden jogaszabály definícióval indul, mert a törvények, intézkedések, a politika a pontosan értett szavakon alapulnak: családtámogatás, családi adókezdevezmény, családi belépő kinek jár?
Hol a határ a gumifogalmak nyújtásában?
Aki megsértődik, hogy akkor ő másodrendű, mert nincs gyereke, férje, az nem érti, mi a különbség társadalmi és egyéni szint között. Nekem sincs férjem. A hisztis “állampolgárság” norma lett: nemhogy nem ciki, kötelező. A sértődöttség mint ellenzéki tett, az érzésekkel és személyes történetekkel érvelés mint őszinteség, nulla gondolattal és józansággal – ezt terjesztették el a netes cirkuszhercegnők.
Ugyanez a közeg, meddő és klimaxos nők, túllihegte, hogy a gyerek akadály és teher, ne szüljetek, bolygóvédelem, abortusz mint jog, és mennyire ciki anyának lenni. A max: “gyereket lájkért” majomkodás.
Nem is hisz nektek már senki.
4. A szexualitás etikája
Hahó! A szakadék nem a nyitott gondolkodásúak meg a bigott homofóbok között van, hanem azok között, akik elidegenítették, szórakozásnak és kipakolandó kontentnek gondolják a szexualitásukat, kívánságalapon válogatnak, meg azok között, akik szemérmesen, emberien élik meg, tisztelettel, alázattal, intim csendességben. Én, aki nem társkeresőzöm, nem írok álmenő eszmefuttatásokat meg menőregényt a vágyaimról, kalandjaimról, a szexualitást szentnek, mert életlehetőségnek tartom, nagy vonzalomhoz vagy meghittséghez kötöm, mely “vaníliának” neveződik ettől. Akinek nincs, az locsog róla izgatottan (hummelzsolt kommentelői). Nem értem, mitől lett politikai téma, hogy ki mit érez, hogyan szexel, kire vágyik.
Én a tárgyiasítást, menősködést, hasrsányságot utasítom el, heteróban is, és melegeket se dédelgetek, ha elidegenítő, amit képviselnek, jogként meg menőségként jelenítik meg az intim életüket. A szex nem szórakozás, a gyerekvállalás nem vágy dolga és főleg nem jog. Ha meleg párok jogként követelnek gyereket, házasságot, akkor ők nem értik, mi minden következik az ivaros szaporodásból. Nő mindenképpen kell, őt kiiktatni a gyerek életéből visszaélés (béranya, baráti teherbe ejtett nő lemondatása).
Gyerekhez jutni a heteróknak sem jog. A gyerek nem jogból lesz, hanem…
Nem is nagyon leplezik, hogy jognak tartják. Figyeljétek az első két mondatot, sunyin a szülőkhöz kerül a “lehetőség” és annak elveszítése, plusz az eszményítés:
5. Vágyalapú életek
6. Gyerek nem azért lesz, mert nagyon szeretném, nem azért, mert jogom van, és nem is az állam biztosítja, hanem…
8. A privilégium félreértése
Előny, kiváltság, ciszheteró privilégium. Mellyel elnyomom a melegeket és transzokat. Na, elmentek ti a büdös francba. Nem egyének nyomnak el, hanem viszonyok, hatalmi csoportok. Hogy én egészséges, termékeny nő vagyok, akiknek különösebb bonyodalmak nélkül lett, lehetett gyereke, és ezért nem kérdőjeleznek meg, azzal nem nyomok el senkit. A heteró lét nem a melegek elnyomása (ezzel szemben: férfiak a nők energiájából, munkájából, reprodukciós vállalásából élnek; a fehérek hagyományosan a más bőrszínűek javait szipkázzák). A gyerekcsinálás nem igazságossági kérdés. Annak elnyomás csak, aki fordítva ül a lovon: ő is gyereket akar, ide neki! De nőt nem akar, a nőt kitúrná. Hát akkor nem lesz (saját) gyereked. Kire haragszol?
Ne ajánlgasd ezt a melegeknek, ne toljatok durva nőelnyomást elkényezetett nyugatiként keleti, déli államokban. Ebből a szempontból aggályos, ha rögös az örökbefogadás útja, de az ipar mindenképp virágzik: a szőke, nyugati urak saját gyereket akarnak.
Milyen semleges szavakat használok, nem? A semlegesség gyönyöre, ez a normám mint blogírónak. Nem kedvelem, amikor már a jelenségek megnevezésében is torzítunk, gúnyolódunk.
Mondhattam volna pedig, hogy magamutogatás. Vagy perverzió.
Ezt hozzáfűzöm a benned rekedt gyerek poszthoz, mert a reakciókból látom, hogy milyen tömegesen áltatják magukat.
Nem attól rossz az életed, hogy gyereked lett. Ne kend rá. Ráadásul ha rossz is lett, rajta kár számon kérni. Ő nem is tehet semmiről. Ha te nyűglődsz és idegbeteg anya vagy, az neki is szar. Nem az van, hogy ő virul a szenvedéseden élősködve. Hanem közös az érdeketek. Közös érdek, hogy te legyél jól.
Hogy sértett aktivista csendőrlelkűek vagy a blog unásig ismert, áskálódó ellenségei (hajdani heves-imádó rajongói) jelentették-e a posztomat, nem tudhatom. Sunyiban megy ez is. Negyedszer nyomnak ki a Facebookról azok, akiknek sérelmes az, amit kimondok.
Ó, nem védendő kisebbségek, dehogy. Unatkozó, keserű, torz lelkű emberek.
Ők azt hiszik, az élet a facebookon zajlik, és egyre inkább ott is élnek, lájkok, emojik, megosztások, az önös hatásvadász felzúdulások álvalóságában.
Én meg a blogon, az igazi szövegekben, valós tettekben.
Nem fogok elhallgatni.
Íme, a poszt:
Meglepett, hogy ilyen készségesen zuhantak rá eszes, gondolkodó ismerőseim is a mesekönyvre. Annak ürügyén pedig a jóemberség deklarálására, értékek hangoztatására, fejcsóváló lenézéssel vagy feddőleg mindenki iránt, aki nem ennyire lelkes akár a mesekönyv, akár mondjuk a nemváltók kapcsán. Netán kérdései vannak.
Szajkózzák, hogy elfogadás, rengeteg érzelem, dráma, mindenki annyira elfogadó meg felvilágosult szülő, dőlnek a lájkok. Teljes műveletlenségről árulkodó mondatokat írnak a meseműfajról: “a mese szabad, mindenkinek jár egy mese, az antihős is hős lehet a mesében” – wtf? És ennek a valóságra mi az implikációja? Megvigasztal, elringat, és akkor lehet a közösségen követelni az egyéni pokol megszüntetését? Mert azt én nem kétlem, hogy nehéz nekik.
Én két éve olvasok a témában, főleg angolul, és nekem bizony vannak kérdéseim, sőt, ma már válaszaim is. (Ahogy a body positivitynek szépített kövérségmentegetés, “minden test szép” és sportgyalázás, teljesítménytagadás, kényelmeskedés is gyanús volt, hasonló módon hamisította meg a valóságot, prájddá tett egy szerencsétlen állapotot.)Bővebben… →
Nyugi! Nem mesekönyveknek nevezett kiadványoktól fognak megállni a fejlődésben. Be se buzulnak. Senki nem kezd szoknyát hordani egy ilyen könyvtől.
Azért megkönnyebbültél?
Mondjuk nyitott, okos, érzékeny se lesz a Meseországban szarvasok nevelik az őzikéket című könyvtől. És ez az egész ügy igazi hazugsága, hogy Mi Ezzel Elfogadóvá Neveljük A Gyerekeinket. De el nem rontja semmijét, ne pánikolj. Annál neki több esze van. Csak mert te ráfeszültél a Nagy Elfogadós Hájpra, ő még látja, hogy lent van a lent, fönt van a fönt. Fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld.
Jobban látja nálad, mert neki nincs tele a feje facebookról vett hülyeségekkel. Amivel mégis, az életkori sajátosság, kinövi.
Egy könyv? Úgysem olvasnak, és ti sem olvastok nekik, ezért is mindegy. Van ellenben tévé és bárgyúság. Az irodalmi ízlésüket már elsorvasztottátok, kedves szülők, akik azon dohogtok a facebookon, hogy miért kell pálutcait meg toldit olvasni, hát ti se bírtátok elolvasni! (Helyben vagyunk, ott kezdődött minden bajotok! és azóta se sokat.) Miért nem valami nőírót vagy pöttyös regényt…
Ha nem vagy intellektuális, igényes, a gyereked se lesz az. Újratermelődő szellemi nyomor. Pedig az olvasás tényleg ingyen van ma már.
A lelküket, életük irányát a Meseország kinyalja egymást című kötet biztosan nem fogja elrontani, rettentően ügyetlen és erőszakolt az egész koncepció ugyanis. Jószántából ilyet senki nem olvas, ezt a woke warriorok tukmálják csak. Nem kötelező. Azért én fellélegeztem.
Már csak azért is:
Ambrózi Kata pszichológus. én értem, de a gyerekedet is érdekli ez?
Itt te vagy az, aki könnyezel, ez a te bulid, vedd már észre. Te is csak azért, mert azt mondták neked a Facebookon a jóemberklubban. A valóban kiváló Vaslaci, Tompa Andrea örökbefogadós meseparafrázisa is neked, a felnőttnek szól. Téged nyugtat meg, és téged emel föl.
De a többi?
A többi ellenmese, kínosan izzadságszagú. A gyereknek igazi mese való. Tényleg az irodalmat és a gyerekeket használják “érzékenyítésre”, vagyis ideológiaterjesztésre? Demonstrációkra? Aztán meg áldozatiaskodnak, hogy nem sikerült a projekt? Tízesével öntik a posztokat erről, élőznek, fontoskodnak? Mindig kell az új pezsgés. Norbi sem szólt ekkorát.
Ez a “mese” felnőttek meséje és menekülése. A negyvenes, evernessre járó, dundi nők meseterápiában nyomulnak. Meséket írnak bosszúból, mert nincs kedvük sportolni.
Az Óperenciás tengeren
Pucér mellemet vágyom betakarni Felhőkkel, mint az őszi, csöndes Ég, Ne táncoljon tovább az Élet rajta: Most már hadd jöjjenek a mesék.
Száz méter lenne borotvált szakálam, Öreg az ajkam, fogam is hibás: Olyan kicsi tenger lett a szivemből S olyan nagy az Óperenciás.
Hát megpróbálom magam befelhőzni, Szólni magamról unott a dolog, Gyűl és dohog őszi mese és felhő, Burkolt mellemre rágomolyog.
Volt egyszer, sokszor, volt talán ezerszer, Hét mérföldes csizmáju hős, derék Királyfi, ki szabad mellel elindult És, himm-hámm, elnyelték a mesék.
Ez Ady Endre. Van türemed elolvasni? Vagy ezt? Hát megérteni?
Ha már benne vagy a nyúl üregében, akkor én hiába beszélek neked. Mérő Vera azt üzente, elfogyott a regimentje.
ideológiai giccskontent egy gondolattalan, írni utáló, görcsbe állt kezű gyerek felhasználásával
Gyerekeket nem dobunk be a táboroskodásba. Saját politikai álláspontunk miatt nem veszünk össze a gyerekünk barátainak szüleivel sem. Ha te nem a gyereked természetes érdeklődését követed, hanem “megyünk mesét hallgatni!” felkiáltással biodíszletnek viszed egy liberális demonstrációra, mert üdvözült kisebbségpártiként ezt gondolod helyesnek, ha ezzel akarsz beinteni a gyűlölködőknek, és ezt még jóra nevelésnek is hiszed, akkor olyan agyi és érzelmi színvonalon vagy, hogy én hiába érvelek.
De a gyerekeddel nem lesz semmi. Akkor se, ha elviszed ilyenekre, ha megveszed és buzgón olvasod neki a könyvet, és akkor se, ha nem.
én például egy transzmilliárdos vagyok, ide a zsozsót
Senki nem hiszi el, hogy a férfiak nők. Senki nem hiszi el, hogy a csúnya a szép, és hogy ez volna a szabadság. És nem vagy attól gyűlölködő vagy jobbos, ha nem erőszakolod meg a tényeket és a biológiát. Vagy nem hazudod azt, hogy az antagonisztikusan különböző érdekű csoportok érdekkülönbségein majd a jóemberkedés és a tolerancia tompít. Nem gyűlöl, nem kirekeszt, hanem más az érdeke.
Én biztos nem adom a nőségemet. ez nem jóság kérdése. A nőségemet ne csúfolják meg zavaros lelkek, mert ki találom röhögni őket. Ember nem hiszi el nekik, hogy ők nők, hiába kívánták meg a fehérneműinket meg a szülésünket.
Ez a könyv nagyon gyenge kísérlet eleve. Minden elsős tudja, hogy nemet váltani nem lehet. Te is tudod, csak nem mered magadnak se kimondani, pláne hangosan nem. Hát meg ne bánts valakit. Mit szól a mérővera. Utólag nem nő a tehénre agancs, csak a béna mesében meg a szexuális fantáziákban. Az érzetek, a behormonozás, a műtéti praktikák nem változtatnak azon, hogy minek születtél.
A mese nem szabad, és főleg nem tesz szabaddá (tudja vajon, honnan idéz?). A mese nem a képzelet szárnyalása vágyaink vagy érdekeink szerint. Ellenben konzervál és konzervatív. A legkötöttebb, kifejezetten rugalmatlan elemekből viszonylagos szabadsággal kombinálható, archaikus műfaj. A logikájából nem lehet kilépni, mert az akkor már nem mese, ahogy az Annapetigergő vagy a Spongyabob sem mese. Nincs olyan, hogy két királyfi összeházasodik. Kövér királylány sincs, és tolószékes sárkányölő se, mert azzal a királylányi és sárkányölői lényeg sérül, értelmét veszti. Csak a dizninél lehet mindenki hős, győztes, főszereplő, sem az igazi mese világában, sem a való életben nem. Bármit szeretnénk hinni önvigasztalásul, csak az erősek az erősek, a szépek a szépek és a hősök a hősök. A gyávák nem bátrak. Aki lassan fut, nem nyerhet. Mindenki nem lehet szép, mert akkor a szépség fogalma értelmét és értékét veszti.
És: “mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők, szabadok, kedvesek”. Ettől még Dúró Dóra mohósága és politikai témafelhasználása undorító. (Hol voltatok akkor, amikor a biciklisek ellen uszított?) De az ideológia ráerőltetése az irodalomra is ízléstelen, továbbá improduktív. Csak a facebook-interakciókat hergeli. És ha beállsz valamelyik oldalra, akkor mikrotargetálható politikai célponttá tesz.
Mindenesetre amióta nem gondolkodom vagy-vagy oldalban, én a kenetteljes, jóemberkedő, lájkéhes és karriermohó Mérő Vera “szupercuki” kontentjein nagyobbat öklendezem, mint Dúró Dórán. Ahogy mindent bulldogként szorít, és kisajtolja bármiből a legtöbb hatásvadászati potenciált.
Az igazi irodalom nem ideológiák terjesztésére és főleg nem nevelésre való. A manifesztó műfaja, vagy a korai Kassák-írások, a munkás József Attila sorai kiáltások, és nem didaktikusak. Ha az irodalom alámegy egy ideológiának, és eszközévé válik, megszűnk irodalomnak lenni. Ennek felismeréséhez nem kell nagy műveltség.
Gyerekeket nem használunk politikai célokra, ellentüntetésnek. Nem várunk el tőlük mesterkélten elfogadó viselkedést, nem sulykolunk ilyesmit. Igen, aki más, az egy gyereknek fura. Nem azért, mert gonosz, hanem mert nem tudja elhelyezni az ismert dolgok rendjében. Ha ezek miatt dorgálod, ostoba vagy.
Mit tehetsz, ha értelmes, bátor, jó ízlésű, ép értékrendű, toleráns, kedves gyerekeket akarsz nevelni?
A rejtett tanterv az, ami nevel. Ha hiteles vagy és értékek vannak az életedben, ha önállóan gondolkodsz, akkor ezt és az ilyesmire való igényt eltanulja a gyerek. Kiveszi belőle, ami neki érték. A generációs különbség ellenére. Minden tökéletlenséged ellenére. Tiszteld őt és ne nyomd. Ne várj el tőle direkt irányt. Helyette élj te magad jól. Fogyassz igazi kultúrát. Ne dőlj be a talminak. Gondolkodj, beszélgess. Tarts ellen a művalóságnak. Mutasd meg neki a természetet. Legyél aktív, őszinte. Igazi emberi kapcsolataid legyenek. Ne legyél bábja mások érdekeinek. Ne legyen használós, elidegenedett, számító a szexualitásod. Ne legyél frusztrált, gyáva, képmutató, pletykás, megalkuvó, ne dőlj be a giccsnek, a slacktivizmusnak.
Neked legyen ízlésed, te is fejlődj. Vegye körbe a gyerekedet az igazi műveltség, az, aminek tétje van, ne a népszerűsködő, ne a tömeges, ne a stream. Olvasd már el azt a kurva Egri csillagokat.
Ő maga választ majd, értékrendet, világnézetet, és ha jó az alapanyag, és tiszteled őt, akkor nem lesz ebből semmi válság soha.
Itt az első rész. Összehányom itt a sok visszás képernyőfelvételt. Remélem, értitek, mi a közös bennük.
Olvasókérdez: honnan mindez? Hogy találkozom én ennyi mindennel? Van egy baráti köröm, beszállítunk egymásnak hüledeznivalókat csetben. Nekem meg újságíróagyam van, és személyesen is traumatizált ez az elfogadástéma.
Tehát mi zajlik itt?
Valakinek van valami nyomora: nem megy neki a szexualitás, elhízott, vagy van egy enyhe mentális baja, emellett kegyetlenül unatkozik.
Kitűzi ezt a mellére: jelszó-zászló-hashtag (az elnevezési kényszer külön érdekes!), olvasgat, youtube-ozik. Onnantól ő elnyomott, becsatlakozik a hasonló sorsúak vigasztalgatására, láthatóvá tételére, érdekképviseletére létrehozott csoportokba (vagy alapít egyet).
Valójában magukról beszélnek, csak az zavarja őket, ami nekik nincs. Nyesedék támadja a macsókat, kudarcos párkereső a bulikirálynőt, macskatartó borong a családanyán. Maguknak követelnek figyelmet, fontosságot, relatív jobb-színben-feltűnést. A kisszerűségüket és a következményes hatalomvágyat leplezik a komolykodó szövegekkel. Boldog-boldogtalan zavarosan magyaráz a facebookon a trendinek hitt társadalomtudományi zsargonnal.
Ezért van az egész jogvédő, identitáspolitikai, szolidaritásra intő irány bukásra ítélve. 2020-ban ez biztosra mondható.
És ebben a közegben a nyomorú tag szörnyeteggé hízik. Ha nem, akkor vicces semmicséplővé.
A csoportok végezhetnek valódi és fontos munkát is őszinte indíttatásból, meg alig leplezett, pénzért progresszív lobbiimportőrök is lehetnek. A belépő viselkedése a lényeg.
Érintett, TEHÁT igaza van. Innentől jóságos is, nem szabad róla rosszat feltételezni, és van hátországa, akik megvédik, bátorítják. Ezzel a stratégiával nem csak azt éri el, hogy mindig igaza lesz, és hogy nem bírálható, hanem azt is, hogy bárkit, aki nem nyomorult (vagy nem ízlése ezzel házalni), betámadhat: privilegizált elnyomó kirekesztő!
Ami Nagy Blanka volt a DK-nak, az lett most Aux Eliza a harmincas feministáknak. Akik a vásárra így soha nem vinnék a bőrüket.
Hát nem veszitek észre, mit műveltek?
És sokan lájkolnak, gratulálnak, és kicsit sem értik, mi a gond ezzel, hogy Eliza most egy ügy arca lett. Róla írok a bejegyzés első részében (ne haragudj), aztán meg neked.
Ez egy nagyon fontos téma, és annyit tudok mondani, hogy az én olvasóim nem fognak neked rohadék kommenteket írni, és én sem a személyedről írok, hanem a nagyon is problémás jelenségről, amit kövérségmentegetésnek nevezek az egyszerűség kedvéért.
Előre lehetett tudni, hogy ez lesz: harsányság, talmiság, rikoltozás, hajtépés. ezért én gondoskodtam róla, hogy itt a blogon ne ugyanaz a nyúlós gumiszar legyen, ami mindent ellep és bevon mindenhol máshol. Kell előle a menedék, a tiszta hang, és az efemeren túli, hosszú távon érvényes, talán: örök állítások, amelyekre ha visszatekint a blogger ár hónaal később, nem érzi, hogy de ciki volt, hogy ilyen hevülten hajtogattuk a magunkét.
Az, amibe oly könnyű belesüppedni, feszültséget teremt, anyázást vált ki, és mindenki csak ideges lesz tőle.
Ezért a vírusról és az intézkedésekről, a politikai és közéleti reakciókról én nem okoskodtam, sőt, egy szót se szóltam. Ugye így volt…?, most félek, hogy nem. Hogy valamikor mégis rákezdtem, mondtam valamit, beálltam dialektikusan az egyik táborba, aktívan vagy mulasztással… Bővebben… →
Most ez a divat, mondják. De az én életemben a zöld szempont mint meghatározó értékrend és életszervezési elv nem a kétezres évek trendje. Eleve nagyon alacsony fogyasztású, a polgári minimumok alatt élő családból jövök (se autó, se étteremben kajálás, se drága nyaralás, se divat, se dísztárgy, viszont spúrság, újrafelhasználás és vaastag “jóleszazmég” attitűd).
Aztán nagyon erős ökonevelést és tudatosságot kaptam középiskolás éveimben, gyakorlatit is a nomád táboraink révén, és sok információt, szemléletet, amiért nem tudok elég hálás lenni a biológia-kémia tanáromnak. Később aktív voltam civil hulladékügyben és kerékpárosként, majd egy pici zöld párt működésében is szerepet vállaltam 2006-ban, abban már volt műemlékvédelem és privatizációellenesség, anti-GMO (és Jánost is ott). A blog első éveiben kétszer is írtam arról, hogy a saját életemben mit teszek, mennyire vagyok ökolány. Eleve magyarázkodva, “ugye, elég jó ez, ugye ez ökó?”:
Tudom én. Mondják, hogy nincs fegyver a sok pénzéhes gonosz opportunista ellen, például a Kaleta-ellátást is biztosító huszonéves dél-koreai férfi ellen (akit a hazája nem ad ki), akiknek érdekük a visszaélésben, hatalmaskodásban, szenvedésben gyönyörködők ingereinek felpiszkálása, gerjesztése, a borzongató tilos gyönyörének biztosítása, a következmény nélküliség garantálása. Nincs védelem a darknet ellen, ezt mondják, nem lehet lépést tartani vele, és nincs védelem drogkartellekkel, lefejezős bandákkal, doppingszerekkel szemben sem (ezek mind a kapitalizmus termékei, megjegyzem).
Mindig előttünk járnak. Nem lehet őket elkapni. Bővebben… →
Vagy hogy mondjam. Én már nem akarom leírni, elemezni azt, amit eddig annyian, és nem is a pedofíliáról vagy a gyerekpornóról szól a poszt. Ami érdemi állítás benne (a szövegben eltévedők, a túlírásomat nehezen fogadók kedvéért jelzem, meddig van az előzménybemutatás és hol a lényeg), az valóban a fotókat illeti, ahogy a címben van. Érdemit akarok írni, eddig fel nem vetett érvet, nem pedig rágni ugyanazt.
Kontextus, felvezetés, témakijelölés
Mindent elmondtak már Kaleta Gábor elsőfokú ítéletéről, sok más mellett a lényeget is, hogy a bírói döntés elfogadhatatlan, érthetetlen, rossz az üzenete (avagy a magyar jogszabály a rossz). Itt olvashatsz a miértekről nem felbőszült, nem jóemberkedő, nem bűnbakkereső, szakszerű jogi részleteket, Gyurkó Szilvia írta. Mert ami nagyon zavaró: random netes dumások, elérésre hajtó botrányéhes megmondók mindennemű körültekintés és jogi ismeret nélkül jogászkodnak. Ez májusi cikk, az első fok ítéletéről. Szívesen idézem, olyan ritka, hogy valami a wmn-en nem nyávogás, erőltetett viccesség, ostoba fecsegés.
Akkor nekem is van egy (sőt kettő) építő kritikám. Azt a szót, hogy kulturáltan, rövid u-val írjuk.
Ez komoly?
Jó, akkor én is a tekintélyelvvel jövök. Dehogy írok érdemi érvet. Az általad szerkesztett szövegekben rendszeresen el van baszva a kiskötőjel-nagykötőjel, és nem egyszer fordult elő napról-napra (huszonhat találat), az örökkön-örökké (ötször), de volt bíztat is (hatszor, ez nem mind te vagy).
A tegnapi posztban erről csak röviden írtam: nem kérek abból, hogy a társadalom, az intézmények rátenyerelnek a női testemre. A szülésemre, a szoptatásomra, a rákkockázatomra. Hogy belém nyúlkálnak, paráztatnak, nyomnak, miközben engem nem lát a tudásuk (aki nem ismeri a történetemet: atipikus, de egészséges a testem, étrendem, vérképem, vérnyomásom).
Hagyjanak békén, én úgyis egészséges vagyok? És mindenkinél okosabb is?
A tartalmat a magyar netezőknek a jó öreg Mérő Vera szolgáltatja (nekem pedig olyanok, akik az ő témáin, akcióin, felháborodásain elég okosan és gyakran szórakoznak). Szerinte úgy írni a nőről, ahogy az origo tette, MINŐSÍTHETETLEN EMBERI ALJASSÁG.
Steph Loehrnek hívják a szóban forgó transznőt. Angol nyelvű forrást kerestem, annyira nem szeretnék a béna hazai kínálatból egyet se kirakni (hahó: én attól, hogy undorodom egy sor kötelező liberális gesztustól, az áldozatiaskodástól, valamint butának és hergeltnek tartom a neten látható ellenzékiséget, és képmutatónak és olcsónak az ebben utazókat, még nem lettem jobbos, és nem érzem azt sem, hogy a 888, Puzsér vagy az origó vállalható).
csak az olvassa. én szóltam 