híreink a filmvilágból

Véget ért a Filmhét, összegzek. Mármint még vasárnap ért véget, és én szeretek naprakész lenni. Ne haragudjatok a személyes-ügyek-halasztotta híradásért, sokan nyaggatnak, írogatnak, de én inkább a gyerekeimmel, a saját lelki nyugalmam biztosításával és lényegi beszélgetésekkel foglalkozom most, amelyek előreviszik azt az ügyet, amelynek toporgása, tudomásul nem vétele miatt akcióztam a napokban. Még egy kis műtét-szerűségem is volt, továbbá pézügyek rendezése, szóval ez rendkívüli állapot most.

Tavaly troliztunk az Arénába, idén a Corvinban rendezték meg a négynapos mustrát. Modoros szavakat is használok, de amikor leírom, mindig vágok egy arcot, ott a bal oldalon ettől egy ránc is elmélyült, de már egyeztettem a doktor úrral, hogy belehúzunk aranyszálat. Bővebben…

gerillamarketing

A gerillamarketing alapja a váratlanság: ez a figyelemfelkeltési eszköz meglepetés erejével dolgozik. Mivel nem számítasz rá, zavarba hoz, megdöbbensz tőle, és talán elgondolkozol az üzenetén.

Azt mondod, provokáció? Az, igen. A figyelmet azért kell felkelteni, mert a megszokott csatornákon lehetetlenné vált az eredményes közlés. Mert a hatalom hallgat, maszatol és elhallgattat. A gerillamarketing a jogérvényesítés, a civil tiltakozás vagy a politikai érvelés bevett eszköze a progresszív oldalon. A FEMEN is gerillamarketing-akciókat folytat.

Itt főleg a kreatív reklám kereskedelmi példáit láthatjátok:

http://www.creativeguerrillamarketing.com/guerrilla-marketing/the-80-best-guerilla-marketing-ideas-ive-ever-seen/

Kedves érdeklődők, örülök, hogy idetaláltatok. Bővebben…

gyarmatosítók

Lionel Shriver (srájver), aki jelenünk provokatív, eszes és izgalmas írója az igényes-populáris palettán, tartott egy nagy beszédet, részben a regényírás feladatáról és jellemzőiről, részben egy cultural appropriationnek nevezett jelenségről: van-e jogunk mások identitását használni, értelmezni, sztereotip módon megjeleníteni, szimbólumokká és kereskedelmi termékké laposítani, hovatovább: tequilapartit rendezni sombreróban – íróként pedig más identitások bőrébe bújni, helyettük narratívákat szőni.

A The Guardian leközölte az egész beszédet. Kitettem a csakazolvassa facebookjára is. Aki bírja a cizellált angolt, itt olvashatja, nekem hatalmas élmény volt, Katának köszönhetem (tudjátok, akivel szerdán úszom):

I hope the concept of ‘cultural appropriation’ is a passing fad

(Fényképekkel az épp hatvanéves Shriverről. “Nem a legrosszabb, ami az emberrel történhet, hogy egy lóra hasonlít.” Ez a The Mandibles-ben – A Mandible-család 2029–2047 –, a magyarul legutóbb megjelent, a jövőben játszódó disztópia-regényében van, az egyik női karaktert jellemzi így.)

A szöveg idézi a cultural appropriation nevű jelenség definícióját:

taking intellectual property, traditional knowledge, cultural expressions, or artifacts from someone else’s culture without permission. This can include unauthorised use of another culture’s dance, dress, music, language, folklore, cuisine, traditional medicine, religious symbols, etc.

Az egész megint a safe space meg az egyéni triggerek, érzékenységek, egyenlőség és píszí témájába tartozik. Én tartózkodnék a reflexes na-ez-már-túlzás dohogástól, mert szerintem sem ez, sem más jellegzetesen angolszász témák és jelenségek, az elhízottság, a szépészeti műtétek vagy a fat acceptance nem ítélhetők meg innen. A cultural appropriation ügyében Európában, gyakorlatilag homogén (szegregáló) ország többségi lakosaként nem foglalnék állást, mert mit tudhatom én, milyen egy multikulti olvasztótégelyben, egy tradicionálisan bevándorlás-célpont jóléti államban latinnak vagy feketének lenni – legfeljebb épp Shriver regényéből (aki emlékezetesen ábrázolja őket, és szellemesen visszaadja az említett regényben a mexikóiakat ért sok évtizedes megaláztatást).

Shriver mindenesetre érzékenyen, okosan érvel (elítéli és túlkapásnak tartja a dolgot), és az írói autonómia ügyében biztosan igaza van. (Rendkívül ironikus, szatírára hajló, tabumentes, éles íróról van szó, egy valóságos regényíró-Tarantino ő.)

Mégis elgondolkodtam a téma kapcsán arról, amit már többször említettem a blogon: hogy én nem vágyom Európán kívülre semmilyen értelemben, és értetlenül figyelem az Egyiptomba, Indiába, Dél-Amerikába, Kínába utazókat, meg azokat is, akik rákattantak e kultúrákra. Bővebben…

csak a testével foglalkozik

Meg vagyok én verve ezzel a bloggerséggel azért. Legyen ugye énblog, de ne legyek “önző”, “önigazoló”, meg kit érdekel? Írjak a közállapotokról társadalmilag felelősen, de ne okoskodjak arról, amihez nem értek, ne legyek megmondóember. Felszínes se legyek, de legyek szórakoztató, és én miért nem reagálok a “fontos hírekre” dohogva “társadalmi felelősséggel”? (Hát mert az primitív. Nem szeretném, hogy rángassák a figyelmemet, nem szeretek ráharapni a kattintásvadász témákra, amelyekről mindenkinek van véleménye, és mindenkinek ugyanaz. Bárki képes fodrászszalonstílusban szörnyülködni, hogy mi van már megint, ehhez én nem kellek.) Legyek értékalapú, de ne ítéljek. Legyek toleráns. Értsem meg azt, aki túlsúlyos, éhezik, keresztény, traumatizált, abortuszra megy épp. Köt az is, hogy anya vagyok, értelmiségi, magyartanár, feminista, balliberál, polkorrekt… ez mind.

Na, akkor azt írom, amit gondolok, és lesz benne nem-píszí is. Bővebben…

a nagy történet

“Nem mindenben értek egyet”, írja az olvasó. És akkor mi van? Már annyi mindenben értettünk egyet, mondom én. Újabban azokat a témákat tartom kihívásnak itt a blogon, és ezek foglalkoztatnak igazán, tartósan és intenzíven, amelyekkel nem számíthatok egyetértésre, táborképződésre, még azok körében sem, akik céljának megfelelően, értelmesen, ferdeség nélkül és régóta olvasnak. Ún. innovatív tartalom. Milyen az, amikor nincs palló, nem tart meg az előre várható szimpátia, a megképzett “mi bezzeg”? Zavarjunk csak össze mindenkit, érezze egy kicsit mindenki nehéznek a felvetést. Merjünk ennyire belenézni a mélyébe… Ezek persze nehéz helyzetbe hoznak, dől rám a következmény. Nincs mivel dicsekednem: én is zavarodom, rám is vonatkozik. Annyival vagyok előrébb, hogy nem félek ezektől a témáktól.

Neked van nagy történeted? Túlélted, legyőzted, elvesztetted, vagy kisebbségbe tartozol? Bővebben…

nincs bajom a vegánokkal

Ez az a poszt, amelyben nyilvánosan is leteszem azt az örök kényszert és önnyomasztást, hogy jó ember legyek, használjak a világnak, valahogy kihozzam a nagyon is pőre, nyomorúságos valóságból, hogy én aztán mennyi mindent teszek a jobb világért. Ez olyannyira áthatotta a huszon- és harmincas éveimet, hogy zsarolható voltam vele, és iszonyú frusztrálttá tett.

Ma már nem így van. Ma már el sem olvasom az ökotudatos magazincikkeket, hányok tőlük – két samponreklám között. Amúgy is, 1996-ban tartottam ott tudatilag, ahol ők most se. Ők aktív lépéseket javasolnak: VEGYÉL lebomlós kutyakakizacskót, SAVE THE WORLD feliratú, cuki, csini, csajos pólót, hibrid kocsit, és újrahasznosított papírból gyártsd ám a sem nem szép, sem nem öko karácsonyi dekort. Fogyassz! Mit csináljanak, ez kell az olvasónak. Én passzív módon, nemfogyasztással csináltam, amikor még elhittem, hogy számít. És ez nem magazinba való.

Most is csinálom, amúgy, it’s a must, csak már nincs ideológiai heve. Bővebben…

“én nem foglalkozom vele”

Mondják nők, elég jellegzetes hangsúllyal.

Ráhagyom.

 

Fel se veszem!

 

Nem adom meg neki azt az örömet, hogy foglalkozom vele.

És amikor ezt mondják, olyan furán harsányak.

És olyankor mondják, amikor az agresszor nincs jelen.

Sokszor, indulatosan mondják ezt, hogy nem veszik fel. Szidják a háta mögött azt a valakit, akire, ugye, ráhagyják. Bővebben…