elég jó a testem?

Képzeljétek, ez is eljött: elkezdtek engem baszogatni különböző apró módokon a külsőm, testem miatt.

Vagy én magamat? Nem, vagyis, én a legkevésbé. Ha én érzékelek valamit magamon, ami nem jó, nem tetszik, megroskadt (száraz a hajam, például, érzékeny a szem körüli bőr, dehidratáció, körömrohadás), arra keresek megoldást, és amit azzal elérek, annak örülök, a többi előtt lehajtom a fejem, nem sírok.

Ők mondják. Ugratnak vagy “aggódnak”. Meg vannak lepve azon az energián, belefeledkezésen, amellyel én a futást, a szerelmet, a bikinit. Hogy nem magyarázkodom. Meg kell nézegetni, piszkálgatni, beszólni. Bővebben…

mocskosul szexi tanárnők

Valahogy el vagyunk hajlamosak felejteni, hogy a metoo nem azt a két-három híres, színésznős hazai esetet jelenti, amelyeket jó alaposan átbeszéltünk már, és mivel mindent összecsámcsogtunk róluk, megnézegettük, a célpontok elég jó nők-e, mi hogyan viselkednénk hasonló ajánlat esetén, satöbbi, mostanra eluntuk már a témát. Az a társadalmi beszélgetés előhozott rendszerszintű, tűrt-támogatott visszaéléseket a közoktatásban is: ifjú vagy akár középkorú férfitanárok hatalmi alapú rányomulását a diáklányokra és néhány fiúra is.

Vári György tegnap kiállt, és elmondta. Bővebben…

irigységet kelteni

Eleget ostoroztuk már a hiúság vásárát: öregek a facebookot, ifjabbak az instagramot, éspedig azokat a Másokat, akik úgy posztolnak, hogy az tiszta dicsekvés és magamutogatás. Megy a morális pánikolgatás: a közösségi média kihozza a júzerekből a nárcizmust, és ez baj; minek így kirakni a tested, az outfited, a nyaralásod, kis családod, szerelmed, esküvőd, a futóversenyed, a kutyusod. Mondják azok, akik 1. nem rakják ki, mert nincs nekik ilyen, 2. nem rakják ki, mert pont erre nem szoktak rá, 3. kirakják, de szerintük az ő kirakásuk más.

Ezek a dohogások közhelyek. Még egy ilyen posztot írni sok kedvem nincs, amúgy sem vagyok kívül rajta, hogy megítélhessem: osztozom a mutogatós gyarlóságban. Erről már írtam:

(A fotók kirakása)

…önismereti, jellemfejlődési eszköz is, a szégyenek levetésének rítusa. Kiléphetek abból, akinek addig hittem magam, és ez felszabadító. Emlékszem arra a rettenetes kételyre: én bikiniben, nyilvánosan?, uramisten. Jó érzés volt átlendülni rajta. De persze én csakazértse nyáron: ez egy hidegtűrés képsorozat, metabolikus realitás, és poén volt narancssárgán feküdni a hóban.

 

És nem azért teszem ki a képet, mert ímhol, milyen tökéletes már a forma, hanem pont azért, mert olyan, amilyen, de tudom vállalni. És sokkal jobb, mint fél éve.

 

Vannak tehát a fotók, de én nem szelfizek a teremben. Bezzeg én, én nem? Dehogy. Nincs alkalmas kütyüm.

A terem nem csak az edzés spártai színhelye, hanem közösség is: a szelfizés és egymás lájkolása helyi népszokás.

 

És mindenki fotóz, egymást is. Eleinte nemet mondasz, félsz, hogy mutatnál a sok ifjú tökély körében — mély önismerettel érzékeled, hogy ez áll a szelfiktől való elvi tartózkodásod mögött. A következő lépés, hogy szereted (megszokod) viszontlátni magad, odahagyod az alsó polcon a decens mackónadrágot, és fotózhatóan élénk színekbe öltözöl. Ifjú, kúl, bohó érzés, rájössz: tavasz van, és ez tartós, hónapok óta. (Hasonlóképp ügyelsz arra, hogy edzésről edzésre más fülbevalót tegyél be.) Ha te nem is szelfizel, majd lefotóz az edzéstársad, átküldi, és megköszönöd. Kis tűnődés után ki is rakod, meg se vágod. Felismered, hogy a fotózás nem megy az edzés rovására, és hogy mélyen őszinte a műfaj. A lábtolón vagy hídban nincs pózolás, megnézed a képen, milyen szögben áll a végtagod, és jobban figyelsz rá legközelebb. Igyekszel életkorodhoz, helyzetedhez illő módon megjeleníteni magad, és félsz, hogy így is kínos, de úgyis mindegy: ők dobozlelkűek.

 

Később már, persze szigorúan a színes hajgumik miatt, te kéred meg a kollégát a fotózásra (ez még mindig nem szelfi!)

, Ed pedig lerakja az ablakpárkányra a shakerét, és az egész jelenetet, a téged fotózó edzéstárssal együtt lefotózza, legyen bizonyíték, hogy létezünk, ezt mondja – és legyen emlék. Eszedbe jut a Nagyítás, mert értelmiségi vagy, és úgy illik, hogy valami eszedbe jusson, de aztán hagyod az eszedbe jutást a pékbe, és csak benne vagy a fílingben, ami olyan, mint tizenhét évesen valami elképesztő nevű faluban az edzőtábor volt, lehetett volna.

 

És a következő lépés, két héttel később, az már igazán a pokol kénköves mélye: a saját szelfi. Metszően jó érzés ezt a bejegyzést írnom, pedig rohadtul más dolgom van.

szelfizők a gymben

Most pedig elmesélem nektek, hogy miért ilyenek a fotóim. A MacBook Air, legalábbis ez a régebbi típus nem tud igazán jó fotót, és ezért ez a fotódolog nálam ennyi. Nem is Instagram.

Néha fotóz profi. Bővebben…

nők, akikért elválnak, meg akik teherbe esnek

Kedves olvasóm, talán téged is a gyűlölködők hulláma dobott ide. Nem olyan nagy baj ez. Nézz szét a blogon, figyelj, a témákat, a mondandót, a mondatot, a lelkületet és a felsejlő életet. Aztán legyen véleményed.

Akikért… akik miatt? Akik miatt otthagyják a régit? Azok a rohadt kurvák, akik elszeretik a férjet? Vagy semlegesen: nők, akikkel a válás után összeházasodnak?

Ki hogy. Nem egyformák a történetek. Bővebben…

és ha te volnál a feleség?

Nagyon manipulatívan ír és aki nem kritikusan olvassa, annak árt. Lett volna ő a feleség szerepében, egész máshogy írna. Úgy állítja be, hogy a szerető mindig az értékesebb nő, akire végre rátalált a férfi, csak hát az unalmas, a férjeikhez tulajdonképpen csak érdekből, tulajdonosi pozícióból ragaszkodó nők nem akarják engedni a csodálatos szerelmet kiteljesedni. Úgy állítja be, hogy tőle egy férfi csak a konvencióknak engedve megy vissza a feleségéhez, az fel sem merülhet, hogy ő maradt alul a megmérettetésben. Tini korban még elmegy, hogy valaki ezzel dicsekszik, hogy ők a szerelmével végigcsókolózták a várost, kiöltözve, szép ruhában és mindenki őket nézte az utcán. Az újdonság erejét persze sehol sem említi, ami a szerető malmára hajtja a vizet. Hányan mennek vissza a kezdeti fellángolás után, amikor rájönnek, hogy a hétköznapok az új partnerrel sem jobbak mint a régivel? De persze szerinte a házasság mindig posvány, kivéve ha vele jön össze valaki. Bővebben…

mit tanul tőled a lányod a testéről?

Te szidod magad a tükör előtt? Mi az üzeneted a női testről a lányodnak?

Volt olyan olvasóm 2014-ben, aki a későbbi utánérzés-blogján erről írt: az icipici lánya utánozza őt, döbbenet látni, ahogy zokogva, csapkodva áll a mérlegen, és keserves arccal tunkolja a bronzosítót. Bizony, ez rossz üzenet. Az egész kinézeti hiszti bénaság, éretlenség, méltatlan. Amikor ruhákkal, sminkkel akarod helyrehozni, hogy nem tartottad karban magad. És mivel nem tudod helyrehozni, cirkuszolsz. Neked sokkal jobb kinézet dukál.

Tényleg? Mit tettél érte?

Én nem voltam hajlandó szarul érezni vagy ostorozni magam. Ezzel kapcsolatban öntudatos dac volt bennem, inkább hallgattam. Pedig összességében nem voltam – és nem is vagyok – különösebben matyóhímzés.

Szeretném, ha tudnátok, hogy akkor is lehet testében boldog, megjelenése miatt nem bánkódó, vagány lánygyerekünk, ha mi magunk a legváltozatosabb testi és testkép-traumákból jövünk. Bővebben…

a saját életünket éljük

Intenzíven értetlen, tiltakozó, döbbent, olykor agresszív reakciókat váltott ki itt és egy fórumtopikban is az előző posztom, pontosabban azok az igen egyszerű állításaim, hogy

a szex (a nő hajlandósága) nem szolgáltatás és nem jutalom,

nem kéne erőltetni, manipulálni érte a nőket, ebbe beleértem az udvarlásnak, közeledésnek nevezett stratégiák zömét is, állati nyomasztó,

a párterápia pénzéhes pszichológusok műfaja, hihetetlenül eredménytelen,

nem-vonzó partnerekkel nem élvezzük az aktust,

a nők (is) vágyból, szenvedélyből szeretnének szeretkezni, Bővebben…