női bajaink 3.: jojódiéta, élethosszig fogyózás, all in, reverse diet, meg egy kis pajzsmirigy (az enyém)

Mit jelent a jojózás, az-e az, amire mondják, és káros-e?

A tegnapi bejegyzés az evészavarokat (a valódi diagnózisokat) listázta és illusztrálta, és ígértem, írok külön a jojózásról is. Ez nem diagnózis, ez csak egy jelenség, de jól leírható.

Az egész előtt mondom, hogy hihetetlen buta és önleleplező húzás ez, amikor igazi teljesítményre nem képes ismeretlenek vádaskodnak, hogy szerintük ki “jojózik”, “tette tönkre az anyagcseréjét”, “vizesedik” (ez is Villő amúgy, meg a fórumzombik). Eleve az is, hogy (rosszindulatúan) figyelik. De amúgy ez ténykérdés: ha az illetőnek csökken az izma, romlik a laborértéke, és közben a krónikus túlevéstől tíz meg tizenöt kilókat ingadozik a ZSÍRTÖMEGE (nem a súlya), akkor van szó jojózásról (hosszú időtávokról beszélünk) – de ez is csak rá tartozik.

Kezdjük azzal: van-e ideális súly? “Set pont”, “ideal weight”, amelyre a jól tartott, békén hagyott test magától beáll és ott aztán később is jól van? És: honnan tudjuk, mennyi az?

Ez nagyon érdekes kérdés, mert egyrészt a set pointot, a test boldog megállapodását hangoztatók úgy értik, hogy vessük el a régi normát, ne legyen kötelező minden nőnek 50 meg 60 kilósnak lenni (egyetértek), a BMI káros és dobjuk ki (nem, ne), mert van, akinél az ideális súly 95, másnál meg 120 kiló (ööö), mert Health létezik At Every Size, az egészség nem súlyfüggő, és minden test szép.

Ez politika, érdekképviselet, követelőzés: a kövérek sok más mellett az egészségügyben akarnak ezekre hivatkozva (“kutatások” és az ügynek megnyert dietetikusok révén is) reformokat. Ne mérjék meg a súlyukat a munkahelyi eü vizsgálaton, például. És ne fogyózni küldjék őket rögtön, hanem kapjanak olyan gyógyszert, műtétet, amilyet a soványak.

Ők átverik magukat, önvédelemből hajtogatják az érveiket. Tényekről beszélünk. A beroskadó térd, a fájós ízület és hát, a plakkos érfal, a hullámzó cukor, a zsírmáj, az alvási apnoé, a reflux, a magas vérnyomás, a szétvert hormonrendszer…, szóval mindaz, ami a túl sok testzsír (és/vagy túl nagy testsúly) fizikájával és kémiájával jár, nem lehet egészséges, akkor se, ha a labor, ultrahang (még) nem mutat semmit. Itt jegyzem meg, ezek egy része (a kémia) az alacsony izmú-magas zsírú, fiatal skinny fateket is fenyegeti. Ő egy skinny fat (InBody mérés). BMI: 22,5, testsúly: 56,2, zsír: 35,6 százalék.

A BMI-ről: a kilók számát elosztják a méterben számolt testmagasság négyzetével. Ez egy elnagyolt népegészségügyi mutató.

Tömegesen eligazít, értelme nem sok, egyéni kivétel akad. Lefele nem téved: a 16-17-es BMI-jű testtel, ami egy 168 centi magas alanynál 45-48 kilót jelent, biztosan baj van (felszívódási probléma, daganat, éhezés, étkezési zavar, homonbaj…), ez sehogy nem jön ki, vékony csonttal sem. Van viszont sok 25-28-as BMI-jű alany, akiknél ez vagy rendben van, vagy nincs.

Honnan tudjuk? Meg kell nézetni az összetételt és az általános állapotot.

Akik a BMI-t bírálják az angolszász terekben, soha nem méretnek testösszetételt, csak kijelentik, hogy nekik az mind izom és csont, és ők aztán nem fognak “éhezni”, mert az káros. Annyira bevett mutató a BMI, hogy, legnagyobb döbbenetemre, a DEXA-lelet szövegének egyhatoda ezt értékeli (itt, 2017-ben épp korholja, miközben kiemelkedően magas sovány testtömegem volt):

Annyi adat van, ez a technológia egy csoda. Mindenfélét lehetne mondani gyors ránézéssel is a test szimmetriájáról, a gerinc állapotáról, a csonttömeg változásáról, ismételt mérésnél többéves folyamatokról, öregedésről, hasi zsír-csípőzsír arányokról (mivel ez metabolikus betegségek előrejelzője); arról, hogy mi az egészséges tartomány, mi a sportolói szint. Pont azért megyek oda, hogy a magas BMI-met (azt itthon is kiszámolom, köszönet) tudva lássam, miből áll össze a súly, csökkent-e az izmom, zsír-e a többlet, jó felé tartok-e. Sem az összetétel, sem az egészség szempontjából nem igazít el a BMI.

Most kértem, hogy a többit elemezze:

most többet ír a tendenciákról. dexa update: lesz új vizsgálatom, majd mesélek.

Összefoglalva: nem, nincs ideális súly. Ideális testösszetétel van, az meg egy sáv. Egy olyan része van, ami reális, meg egy olyan, ami egy másik életben lehetne neked, egy ilyen instacsodáé a te adottságaiddal, egy még-még-még jobb, de ez nem éri meg, mert nem olyan az életmódod, és túl sok meló és lemondás volna. Itt jegyzem meg: a határ nem a csillagos ég, a fizikai csodává válásnak naturál (szermentes) sportolók körében is létezik egészséges korlátja, mert a sok edzés és feszültség hat a hormonokra, az anabolikus folyamat túlpörgetése oxidatív stresszt okoz (ezért jó a durva súlyzózást váltogatni nyugis kocogással vagy enyhe tornával), ez meg mindenféle mást, gyulladásokat, mellékvese-fáradást. Kiváló versenyző az lesz, aki ezen az áron, ennek ellenére is folytatja – és a csúcs után egész életében fizeti ennek kisebb-nagyobb árát, ha meg kokszolt is, akkor rengeteget. Mivel az én értékrendemben az egészség fontosabb, én hétköznapi, hobbiból edző emberekről és ennek megfelelő eszményről, szintről írok.

És ezért érdemes nem konkrét célt kitűzni, teljesítményt kicsikarni, hanem örömteli, jól menő tevékenységekkel és evéssel az élhetően aktív rutinra beállni, azt következetesen csinálni hosszú távon. “Nem kell sokat dolgozni, csak mindig.” És mindennek a hosszú távú, összeadódó eredményét, azt a testet szeretni, elfogadni, azon már nem hisztizni. Az már te vagy.

Ezért a testsúlynál széles sáv lesz ideális (ez a BMI erénye), amelynek nem feltétlenül a közepe a legjobb, “hipernormális” pontja, és nem csak a testmagasság határozza meg.

Másrészt, még a set pointhoz. Ez itt a rendkívül okos, szép és jól beszélő, kellő arányban mainstream-csajos és bátor-eszes, izgalmas csatornát vivő Stephanie Buttermore fitneszversenyző és biokémikus PhD hallgató. Ő több év éhezős versenyzés, nagyon alacsony zsírszázalék után 19 hónapja belevágott az All In módszerbe egy szakértő kócs segítségével. Ez intuitív, helyreállító szerepű túlevést jelent:

Nem akarom, hogy hosszú videókkal teljen a napotok: Steph annyira szarul volt már, hogy megengedte magának, hogy a versenyzés és túlzsírtalanodás kompenzációjaképpen sokat (értsd: rengeteget, korlátlanul és mindenfélét, nem csak “tiszta” ételt) egyen étvágy, gusztus szerint, terápiás céllal. E folyamat alatt sokat hízott (a 42 font 19 kiló), aminek nem örült (középső kép), de közben helyrejöttek a kizsigereltségből származó bajai, kisimult, az étvágya normalizálódott, harmonikus a kapcsolata Jeff-fel, pillangók…, aztán szépen csillapodott a vadállati étvágy, nem voltak szélsőséges lakomái többé, megnyugodott, és a felszedett súly bő felét visszafogyta. Most jól van, azt mondja, és persze továbbra is edz, végig edzett (Jeffje is súlyemelő és testépítő, és Kanadában élnek). Így is ki lehet szállni az élsportból. És ez nem a megmagyarázós-zabálós intuitív evés.

Jé, nekem is hullámzott a súlyom és én is most vagyok jól (fenntarthatóan, járványszorzóval). Magas (84-5) kilóról le 68-ig, most meg 74-7, télen voltam 79 is (nagyon más összetétellel, mint a hajdani 85). Nagyon fontoskodnék, mondanám, hogy az első nagy lázas, csodálkozó, mindent bíró, csodámra-járnak-olvasók-megutálnak korszakom (2014–16) után 2017-től már én All Inben voltam, elnevezés nélkül, nem szorítottam meg a kajákat, ettem több szénhidrátot, de én persze nem voltam versenyző, se olyan szinten (a legalacsonyabb 16,4% zsír volt), nem voltam sok évig a “nagyonfitnesz” testi-életmódbeli állapotban, nem volt rajtam külső nyomás, és (ez elég fontos különbség) a szoros (terápiás) ketó után sem ettem válogatatlanul feldolgozott ételt. Steph filmezi, ahogy hozat pizzát, sushit, kínait, burgert, fánkot, és tolja befele. Mi (magyarok, meg én is) főzünk meg piacozunk, illetve éttermileg főtt ételt eszünk, semmi elvitel meg étkezde (a kajában nem szoktam spúrkodni, de erről sokat agyalni, írni sem). Azt nem mondanám, hogy kerülöm a glutént, édességet, de hitvány-iparit nem eszem (adalékanyagosat, műt).

A testsúly egyébként is hullámzik. Mindenkié, csak nem mérik. Sokan azt hiszik, ők pl. 66 kilósak, egyszer mérték, kész. Aki meztelenül, reggel, éhgyomorra és üres hólyaggal rááll ugyanarra a mérlegre mondjuk kétnaponta, az látja a hullámzást. Miért van ez? Jojó?

Az előző napi evés béltartalmai, a glikogén az izmokban, azzal együtt sok víz, a bélflóra tömege (antiobiotikumkúra után fogyás nélkül is mínusz több a kiló) – nagyon változékony. Nőknél van ciklus szerinti, hormonális vízvisszatartás-vízvesztés, de sófogyasztástól, hőségtől függően férfiaknál is. Ha elmegyek futni csak egy hetest, kiizzadok és víztelenedem (pisilés) másfél kilót. Majd este megint +1. Rég nem sírok ezen. Nem jojó.

Hosszabb távú folyamatok is vannak: a kemény sport eredménye, testösszetétel-változás. Aggódnia kéne?

Van téli és nyári forma is: nyáron többet vagyunk kint, többet mozgunk, több a friss termény, kevesebb a sötétség-depi, tévé, “bekuckózás”, borozás. A testsúly természetszerűleg változik, +/- 3-6 kilós sávban. Akinek több a szövete, izma, annak nagyobb a hullámzás. Egy tízpróbázó nő izma eltárol, majd leürít 4-5 kilót is (glikogén+víz). Egy átlagosan vékony futóé meg 2-3-at.

De akkor mi a jojó? Ez a jojó:

A súly így változik (ez elmélet):

A hullámzás valójában így néz ki:

A stone 6,3 kiló. Vagyis 6-12 kilók mentek az évek alatt föl-le. De van ilyen is (csak itt ferde a kép, a videóból van), két év alatt 38 kiló:

És ők kínlódnak.

A sok diétával-visszahízással, vagyis a jojóval mi a baj? Az nem természetes? Azt mondják, “tönkreteszi az anyagcserét”. Miért? Állítólag hormonálisan, de ezt ránézésre nem tudhatjuk. Én azt mondom, főleg azért, mert a gyors, erőltetett fogyásokkal izmot is veszít a diétázó, illetve elgyengülve visszafogja aktivitását, testhőjét, miközben öregszik is, így csökken az alapanyagcseréje is, összességében romlik a testösszetétele és aktivitása.

Van egy nagyon érdekes megközelítés, ezt a testépítők hozták be, akik a verseny után nem akartak szétcsúszni: a reverse diet, vagyis, a csúcsforma után elkezdtek lassan (nem gyorsan és intuitíven, mint Steph, hanem tényleg fokozatosan, tudatosan) többet enni. És edzettek tovább, ez is fontos. Az anyagcseréjük pedig alkalmazkodott, vagyis nőtt, és ezért nem híztak meg nagyon. Illusztráló modellek megint, nem valós grafikon:

A második ábra testépítőjénél a súly mélypontja a fenntarthatatlanul-döbbenetesen zsírtalan-izmos versenyforma, onnan nő a súlya valamicskét. A reverse azt jelenti, hogy a mélypont után lassú tudatossággal növeli a kalóriabevitelt, közben edz is, és lassan alkalmazkodik az anyagcseréje is, az alapanyagcsere emelkedésével.

Ez is érdekes:

Itt olvashatsz erről:

https://www.precisionnutrition.com/reverse-dieting

Mi a különbség? Természetes súlyingadozás: tél, nyár, ciklus, apróbb hízás, nincs görcsölés, lehet oka pajzsmirigy, leptin, inzulin, gyógyszer, szülés, fogamzásgátló, depresszió. Jojó: nagy súlyingadozás, hirtelen változások (2-6-12 hónapos távon), általában a legalacsonyabb ponton sem sikerül a sportos testet elérni, és főleg nem sportalapú a testével való foglalatoskodás (ráfeszül az ételekre). Reverse diet: végig sportol, lassan emeli a kalóriát, nem veszt jelentős izmot, fenntartható, nem görcsöl. Ha a legnagyobb súlyommal is jobb a formám, mint a károgóknak, akkor az nem jojó. (Hanem irigykedés.)

És még magamról: én ismerem a túlevést, főleg kamaszkoromból, egyfajta leállíthatatlan sóvárgást, ami részben a növekvő szervezeté (ezt balerina-Julin is látom), részben lelki alapú. Volt nyolcadikban egy 400, számolt kalórián tengődő, anorexiás, 9 kiló fogyással járó hónapom, majd egy következményes három hónapos falási időszak, de egyik se volt nervosa állapot, és főleg segítséghiányból, az önszeretet hiányából, tudatlanságból fakadt, nem okozott nagy szenvedést –nem drámáznék emiatt. Ami később lett, és az már egy elég komoly kór, de nem evős, az a Basedow, ami anyai ágon örökletes pajzsmirigy-túlműködés. Ezért van az, hogy bőven többet ettem, mint három kortársam, ennek hatására az évek alatt mégis “csak” 84 (kamaszként), majd a második szülésem után 88-90 kiló lettem.

Ez a basedow laborja, stressz váltja ki az erre hajlamosoknál. 2014 nyarán nagyon elfajult, amikor az olvasók falkában rám támadtak, és nemtelenül viselkedett a szerelmem is. Ami itt feltűnő, hogy mérhetetlen a TSH (amelynek szintje a pajzsmirigyhormonokkal fordítottan arányos). Aug. 29.:

(Az igazi para a thyeroglobulin AAT érték volt, ez a (túl sok) pajzsmirigyszövet lassú szétesése nyomán változik, 0-115 lóerő per dioptria között normális, az enyém héátszázsok meg 894 volt. Nézettük, nem tumor. Ma már csak 400 körüli, és csökken.)

Ha én nem lettem volna basedowos, akkor nem ettem volna ennyit, az étvágyam sem lett volna ilyen, emiatt mondom, hogy nem voltam táplálkozási zavaros, vagy nem komoly. És ez a kórság mindent pörget: nélküle nem lett volna ennyire éles, figyelmes, nagy kapacitású a tudatom, erős a koncentrációm. Sok évig, kezeletlenül éltem vele, mert nem akartam, hogy sugarazzanak, műtsenek, és több hullámban jelentkezett, heves pulzussal, izzadással, csak a szüléseim enyhítették (a magzatok elvitték a fölös hormont, és ők is okosak lettek 🙂 ). És ha mégis ennyit ettem volna, akkor meg 120 kiló lettem volna igen hamar.

Én nem hiszek abban, hogy könnyű az anyagcserét úgy általában tönkretenni, de persze ez nem hitkérdés.

Ja, és a kalóriacsökkentés nem jelent éhezési üzemmódot, ezzel a fogalommal is durván visszélnek a megmagyarázgatók és több fitneszinluenszer is. Akinek van saját zsírja, az nem éhezik.

Amúgy egyre inkább azt gondolom, hogy mindaz, ami ilyen nagy aggodalom tárgya és élvezet, közepes vagy icipici adagként, néha, informáltan élvezhető, beleértve a szénhidrátot, a koplalást, a tunyulást, a vörösbort, a dohányterméket. Itt annyi van, hogy ne gondoljuk menőnek ezt, és ne legyen életforma, lássuk a szerepét. Szóval már, fuck vallásos gyerekkor, nem vagyok zéró toleranciás ezekkel. Nem idegesít annyira. Persze mindenkor őszintének kell lenni magunkkal, és van, akinek nem tanácsos a kevés sem, mert az is túl sok, mert van már meglevő baja, és mert függő alkat. És kifogásnak ez se jó: “jaj, a mentális egészségem, az is fontos, ezért eszem meg az egész zsíros pizzát”.

A lényeg:

Egyél jó minőségűt. eredetit, adalékanyagmenteset.

Ne: cukros üdítő, energiaital, cukros kávé, liszt, keksz, pizza, növényi zsírok, gyümölcsfalás, fitneszfejlesztvények a gélektől a szeleteken át a zabkásáigg meg a porokig. Durván drága, “mágikus” tárgyak.

Ne nagyon: gabona, olajban sült ételek, étkezde, sok színhús.

De: hal, tojás, szárny-láb-bőr-máj-zsír, zöld leveles zöldségek, kevés mag, magas kakaótartalmú (80+) csoki.

Maradj józan és egyszerű, a lényeg az öröm legyen. Ne csinálj keserves dolgokat. Az élet rövid. Lehet zúzni – ha élvezed.

Ne fizess módszerért, “szakértelemért”, termékért (vibrációs masszírozófaszom, waist training)…

Eddzél közepesen sokat, vagy nagyon sokat, többfélét, naponta, vagy heti 3-4-szer. Tanulj meg keményen edzeni, ez fontosabb, mint az étkezéssel matatni. Ez a titok, mármint akkor, ha egy órányi mozgásod 500-600 kalóriát éget, és itt lehet szédítően fejlődni. Nagy súly, HIIT, terepfutás, ugrálós edzés, sprintek.

Ha nincs módod zúzós sportra, vagy tudásod, vagy kedved, akkor is sétálj nagyokat.

Ne legyél vegán.

női bajaink 2.: táplálkozási zavarok és következményeik

Többféléről írok egyszerre, mert valahogy egyféle az aggódás, a hozzánemértés is, a hangoskodás, meg az igazi bajok és igazi gyökerük.

Persze mindenki az anorexiára gondol, arról ír a magazin meg a facebookmegmondó, az a rettegett, halálos leromlás és meghatófilm-téma. És a jól ismert szövegek: káros diétaipar, meg a modellek, TikTok-eszmény, jujuj. Aggódik is mindenki, ha a kamaszlány nem eszik.

fogyókúrázik a kamasz gyerekem

Erre pakolódott egy nagy adag erkölcsi szósz, morális szelfiket lőnek, ilyen feminista meg boldognőitest meg neveldjólagyereked rovatokba való Ügy manapság az anorexiáról beszélni, tudni róla, érvelni, rettegni. És te rettegsz, miközben a többi, amiről meg nem esik szó, vagy csak erkölcsi fanfárok nélkül, a szemedet kiveri, az életed tönkreteszi, de te nem és nem.

Mert nem csak anorexia és nem csak hajszolós fogyózás van, sőt, ezek elég ritkák, azokban a formákban pedig, hogy aggódni kelljen, alig-alig fordulnak elő.

A fő probléma az, hogy szinte senki nincsen jól a testében. Bővebben…

milyen filmekben láthatsz, te nagyon figyelmes néző? :DDD

amelyben Nyuszinak mozgalmas napja kerekedik, azonkívül azt is megtudjuk, mivel tölti Gerle Éva a hétköznapjait

Az egyik filmben, A dűnében Jason Momoával és Josh Brolinnal emelem poharam (itt páncélban voltam “sport extra” kategóriájú szereplő), a másikban sima statként, de oda ingyenis mentem volna. Épp meghívták Cannes-ba, Enyedi Ildikó filmje, A feleségem története, operatőr: Rév Marcell, számos jelenetben.

Vagy itt, Shadow and Bone, ez egy kiemelt stat funkció.

A jelenleg zajló forgatásokról az aláírt szerződések értelmében nem írhatok, de az elkészülteket összeszedtem. Ha kijön a film, a statisztatársak kirakják a dicső képkockát a fészbukra, amidőn befordulnak épp Jeremy Iron mögött a sarkon. Én ezt nem tudom megtenni, mert soha nem láttam még filmet, amelyben benne vagyok. Nemhogy magamat, de magukat a filmeket sem.

Valahogy… az már nem érdekel. Bővebben…

női bajaink 1.: endometriózis

Most induló sorozatom nyilvános posztokból áll, és bemutatja, hogy sok-sok olyan női gyakori betegség, állapot, zavar van, ami életmódalapú, és vannak tágabb, 21. századi, tendenciózus okai is. Ami az életmódi döntéseket illeti (és semmi újat nem tudok mondani, csak a legegyszerűbb öt tanács van, amit mindenki ismer), ezeket a bajokat megelőzni biztosan, de egyiket-másikat visszafordítani is lehetséges műtét és gyógyszerek nélkül.

Mit tehetsz? Tájékozódj, ismerd meg az összefüggéseket, addig ne ítélj! És ha neked már menthetetlen a helyzeted? Legalább a lányod a hasznát veszi ennek, vagy te, amikor értelmezed az életedet. “Ezt rontottam el.” A szembenézés felszabadító.

Mi az endometriózis? A méhnyálkahártya megőrül és világuralomra tör. Szétterjed a testben, a véráram elviszi a sejtjeit akár egész messzire, sokkal nagyobb felület lesz, és egyáltalán nem oda való, ahova kerül: a petevezetőkre tapad belül vagy kívül, a petefészekre, a méh külső felszínére, a hüvelyre, a belekre, a végbélbe. Akár a tüdőben, az agyban is megtelepszik. Mivel ez a szövet hormonvezérelt, és a női hormonok közben normálisan működnek, reagálnak rájuk ezek az elszabadult szigetek is. Ami azt jelenti, hogy amikor a nő menstruál, akkor vérzik és leválik az egész szövettípus, adott esetben vért köhög föl az endós nő, vagy vér van a székletében.

Azért a leginkább a hasüregben marad a méhnyálkahártya, és elhúzódó, borzalmas görcsös menstruációt okoz így is, járni nem bírnak tőle. Nagyobb az esély arra is, hogy a megtermékenyült petesejt a petevezetőkben vagy máshol tapad meg, és ha növekedni kezd, az életveszélyes (méhen kívüli terhesség).

Gyakran cisztákkal társul a betegség. További tünet, hogy vaginális szex fájdalmas.

Az endometriózis gyakori, jóindulatú, ösztrogén-hormon függő, krónikus nőgyógyászati betegség, amely a termékeny korban lévő nők mintegy 10%-át érinti, menstruáció megjelenése előtt, illetve menopauza után elvétve fordul elő. Hazánkban kb. 180000, 15 és 39 év közötti nőt érint.

Jellemző tünetei a fájdalmas menstruáció, krónikus kismedencei fájdalom, fájdalom szexuális együttlét kapcsán, fájdalmas székletürítés és meddőség.

(…)

A napjainkban is folyó intenzív kutatások ellenére a betegség genetikai oka jelenleg nem ismert, ugyanakkor lehetséges genetikai tényezők szerepe is, hiszen érintett családokban előfordulási gyakorisága hétszerese az átlagpopulációénak.

Az endometriózis előfordulása az utóbbi években észlelhető emelkedése mögött környezeti hatások, különösen a dioxinok szerepe is feltételezhető.

A méhűr megnyitásával járó műtétek során méhnyálkahártya-sejt csoportok juthatnak a műtéti sebbe, vér- és nyirokreken keresztül pedig a szervezet bármelyik helyére.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy az endometriózis olyan multifaktoriális betegség, melynek minden megjelenési formáját egyetlen jelenleg ismert kóroki tényező sem magyarázza.

http://www.medend.hu/endometriozis/

Megfigyeléseim szerint, ami nem statisztika, a tipikus endometriózisos beteg modell, vagy hasonló: a testére, el nem hízására nagyon figyel, nem feltétlenül egészséges módokon, a párkapcsolattal sok baja van, és nem szül vagy későn szül. Dukai Regináról tavaly szóltak e tárgyú sajtóhírek. Ő gyógyszerellenes, mert elege lett, diétát is említ, nem tudom, bejött-e hosszabb távon neki:

https://cosmopolitan.hu/programajanlo/2020/03/16/dukai-regina-oszinten-meselt-betegsegerol/

Itt egy későbbi poszt, ebben figyelemreméltó, hogy pajzsmirigy-alulműködése is van, amiről szintén fogok írni.

Iszak Eszti pár hete állt elő ezzel, és erősen meghízott:

Akiket én ismerek, azokban közös, hogy nem szültek, vagy csak egyet, későn. Sorozatos vetéléseket is okoz ez a nehéz állapot, ahogy Susan Sarandonnál is. Ők a híres külföldi betegek:

https://www.webmd.com/women/endometriosis/ss/slideshow-celebs-endometriosis

Magyar beszámolók:

Faktorok, innen:

  • Family history of endometriosis.
  • Early age of menarche.
  • Short menstrual cycles (< 27 d)
  • Long duration of menstrual flow (>7 d)
  • Heavy bleeding during menses.
  • Inverse relationship to parity. a parity a nem vetéléssel végződő, teljesen kihordott terhességeket jelenti, vagyis: hány magzatot hordott ki a nő az életképes megszületés terminusáig (nem azonos az élveszüléssel). ennek a számával fordítottan arányos az endometriózis előfordulása
  • Delayed childbearing
  • Defects in the uterus or fallopian tubes
  • Hypoxia and iron deficiency may contribute to the early onset of endometriosis

A parity-összefüggésről a metaanalízis:

https://www.nature.com/articles/srep14243

Rangos Katalin kötete, A képzett beteg (nicsak, a szerkesztő az egyik fórumos gyalázkodó rém!!!) egyik interjújában dr. Ács Nándort idézi, aki szerint ezt a betegséget, vagyis a borzalmas, fetrengős tüneteit szinte csak műtéttel lehet megoldani, és hogy nagyon sok orvos nem járatos e kórság diagnosztikájában, nem ismeri fel, több év telik el a diagnózisig, pedig ez nem olyan, mint egynémely, panaszt hosszan nem okozó betegség, ezzel kínszenvedés az élet már az elején is. A műtét többféle eljárást jelent: lézerrel, elektromos eljárással, égetéssel távolítják el a fölös szövetet. Máskor az egész méhet is eltávolítják.

Magyar intézete is van: http://www.medend.hu/endometriozis/

Friss fejlemények. A műtét járni jár, csak nem jut:

https://telex.hu/belfold/2021/05/11/endometriozis-egeszsegugyi-torveny

Egy kis adalék mindez a benned rekedt gyerekhez, és ez azzal is kapcsolatos, ami a mindenféle bután progresszívkedő, gileádozó női oldalról zúdul az arcodba: a társadalmi és életterveket illető, mentalitásbeli vonatlozásai ennek a témának. Egyáltalán nem mindegy a női egészség és életminőség szempontjából (sem), hogy szültél-e, és biológiailag időben tetted-e. Aki mást mond, az boldogtalan, keserű és projektál. Ráadásul messze nem csak ez a betegség int erre, hanem egy sor más, testi és lelki állapot is. Egy boldog társadalomban jó szülni, lehet szabadon és szépen szülni, és nem kell dacból, nyomorból vagy betegség miatt “nemszülni”, mert senki nem szorul erre. És ez nagyobbrészt azért a te női döntésed. A méhed nem azért kiáltozik a magzatért, mert a gaz patriarchátus beléd dumálta és a környezeted elhitette veled, hogy szaporodni KELL “agyatlanul”. A test bölcs és évmilliók csiszolták ilyenné. A boldog szerelemnél, boldog szexnél, a foganásnál, szülésnél, babánál nincsen elsöprőbb, emberileg – és azon felül is – teljesebb élmény. Jól tudjuk, kik és miért tagadják ezt.

Ha értelmes ember vagy, az azt jelenti, hogy nem hajlasz a leegyszerűsítésre, és akkor túljutsz azon a zavaró tényen is, hogy a “szülesztő”, demográfiáért aggódó kereszténydemokrata bajszosok pont ezt mondják: szülj, időben szülj. Nyugi, ők nem azért mondják, amiért a test, a szuverén nő. A “ne szülj, mert a patriarchátus…”, a “ne szülj, mert a bolygó…” kiáltozók ugyanúgy valóságtagadók és hosszú távon a nők ellenségei, mint a “rossz testbe születtek”, “minden test szép” hazug szólamok terjesztői. Olyasmi gesztus ellenükben jól nem szülni (vagy az ő szövegeikkel az amúgy-se, “nem jött össze” gyerekvállalásodat megideologizálni), mint azért nem mosni fogat, mert apu mindig szólt, hopgy kell. Haha! Jól kibasztál apuval…

Még ma sem értik, miért, hiszen maga a méh nem termel hormont, vagy csak keveset (?), de valamiért nagyon is szükséges szerv. A méheltávolításnak durva következményei vannak: korai klimax, elhízás, depresszió és metabolikus betegségek (megint megvettem az Asszonyok egészsége című lapot, és pont abban is volt:

Akinek averziói vannak a (hetero)szexszel, szüléssel szemben – ezek a borzasztó életidegen, erőszakos, sértődött szövegelések és vádaskodások! –, az sérült lelkileg és/vagy testileg. Rossz neki a programja. És akkor ezt gyógyítsa, ismerje föl, hogy ez probléma, nem pedig valami queerség avgy szabad önkifejezés, bátro nemet mondás – ne az ellenkező irányba menjen. A megoldás erre sem az, hogy a boldogtalanok, be nem futottak, megcsaltak, társat nem találók, leszbikusok tovább hergelik egymást, meg őrjöngenek, hogy nem kötelező szülni, “Gileád” (ez is hogy félrement… borzalmas), meg kereszténydemokratáznak.

És te, aki nem vagy boldog a szerepeidben (ami valószínű), de legalább anya: tudd, hogy ezt, legalábbis testileg, nem szúrtad el. És aki magzatokat meg babákat gyaláz, más anyaságát minősítgeti, aki ennyire ostoba és érzéketlen, az süllyedjen a föld alá.

Védett: hogyan ne válj nevetségessé negyven fölött az interneten

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: miért nem látsz egyetlen stabil pszichéjű és jó képességű embert az érzékenyítők, jogvédők között?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

kik és miért harsogják, hogy napi ötször kell enni, mert különben jajaj?

Nyilvános poszt.

Ez nem olyan bonyolult kérdés: kis realitásérzék és pár ismeret elég a válaszhoz. Mindig meglepődöm, hogy 2020-ban meg 21-ben is itt tartunk: rázendít a dietetikus, a nőiportál, az egészségtan-tanár, hogy a reggeli a fő étkezés, rendszeresség, kis adagok, ne legyél farkaséhes, a rost bezzeg eltelít, ne essen le a vércukrod. És ilyen nagyon aggodalmasan.

Mindenekelőtt meghökkentő, hogy felnőtt nőknek idegenek írják elő, hogy mikor, hogyan KELL enniük, és tudományra hivatkoznak (nagyon gyenge színvonalon). Riogatnak, hogy majd jön a leeső vércukor, falásroham, jojó, éhezési üzemmód. A riogatás hazugság, vagy nem létező következményeket mond biztosra, vagy természetes, apró kényelmetlenséget nagyít fel, vagy nem veszi figyelembe, hogy mekkora kifogáskeresés zajlik: ha te a böjt vagy a fogyókúra után visszahízol, nem biztos, hogy a módszerrel van a gond.

A jojó, vagyis a súly ingadozása, az kudarc, ha ötvenöt kilós akarsz lenni, de hol hetvenöt, hol százöt vagy, és ez föl-le, föl-le és egyre följebb megy a teteje. De egy menstruáló nőnek nem marad a súlya kétkilós sávon belüli állandóságban, annyi a hormonhatás, a vízvisszatartás, és a többieknek is változékony a glikogén, a béltartalom, a bélflóra, a zsír. A jojózást nagyon szereti a butanőikontent mások lejáratására használni, pedig teljesen természetes, ha ruhaméreten belül maradva télen kicsit több, nyáron kevesebb a kiló, és a hónapon belül (ciklus) is változik. A bőr alatti egy-két-négy kiló zsírtól meg nem kell sírni, ha egyébként edzel és nem hullottál a rágcsák meg torták karjaiba. Pár nap alatt könnyen feszesítheted, ha ez a cél. (Majd írok erről, de most nem ez a téma.)

A média, az iparág nem véletlenül akarja előírni neked ilyen rafináltan, hogy mit csinálj. És persze, hogy a megfelelésmániás, szidástól félő, tanácsra váró, jó tanuló énedre apellál, az egész elnyomó szocializációdra, szégyeneidre, vágyaidra (álompasi!). Jutalom, büntetés. Még a tantörténeteikben is ez a morál, ahol igazi emberek beszélnek, csak ők se a saját valóságukat mondják.

Ilyen. Ez éppenséggel a mi Lexink, aki, sajnos, nem töretlenül halad (a hasplasztika óta keservesen küzd), de csak a sikerről lehet szó.

Vagy ilyen. A műsorformátum baromi érdekes, és van bőven mit bírálni is a tartalmon: van olyan vékonyka, sportoló lány, akit kifejezetten szemét szénhidrátra szoktat rá a sármos doktor, a gusztusosan buzi Christian Jessen (“whom every British housewife wants a piece of”, V. kérdezted, hogy lehet ekkora a hájp: hát mert a meleg férfi biztonságos, érzékeny, a szexusanem fenyegető, és mert nincs nője. Hm, kibuzítani egy ilyen példányt!). Mert kell az energia. Csipsz, pizza, tészta, krumpli.

És nincs az az isten, hogy a fogyó alany ne legyen azonnal boldog a HÁZASSÁGÁBAN is. Amúgy Andy iszonyú édes és vicces, azért ezt az epizódot választottam. Ez a részlet külön vicces (nem szokott zöldséget enni).

“mucs, mucs mór hepinesz end tucsin'”

Egy se vált el, csajozott be. Aki skippelt a 12 hét új élete alatt, azt elkenik, a tanulság: a boldogság, a fogyás, illetve az underweight résztvevőnek a három fontnyi hízás.

Engedelmesség, vissza. Elképesztő, ahogy orvosok, dietetikusok beszélnek felnőtt emberekkel, még írásban is: teljes hülyének nézés, lekezelés, fölülről tónus. Mennyire nem RÓLAD szól ez. Meg ahogy használják a segítendőket: életmódguru programot ad el, csoporttagságot kínál, ahol a tagok önként, a zárt bizalomban generálják az interakciókat és gyártják a gurunak a kontentet, kérdések, tapasztalatok, sikertörténetet, ingyen. Burján Szafinak több száz receptet összehoztak a reformtermékekből. A legdöbbenetesebb, amikor a guru egy halom szerencsétlenség, ő sem fogyott le, sőt, de nem enged abból, hogy ő a tudás forrása, iszonyú bonyolultan és béna dizájnnal nyomatja a szabályokat és azok alszabályait. Elképesztő példák vannak.

Egy nem tekintélyelvű ember kiröhögi ezt. A szakértelmet is: kikeresi, elolvassa és odafigyelve csinál valami egyszerűt, de komolyat. Nem, nem túlzás komolyan edzeni. Viszont nagy, boldog öntudat.

Aki nem érzi, hogy bíznak benne, kompetensnek tartják, nem pedig kioktatják, amikor segítséget kér, szolgáltatást vesz igénybe, az persze becsicskul és eszközévé válik a valóban mohó, valóban torz diet industrynak. Én nem értem, Norbi tónusán miért háborognak azok, akik egyébként magukkal önként ugyanezt a jajaj, mi lesz, szégyenalapú, bizonygatós büntetést művelik ÉS büszkén mutogatják is életmódváltásként. #sticktotheplan #goalsetting #fitnessregimen #prioritás… Aki eggyel egészségesebb lelkű, az a sok stréberség meg fontoskodás láttán az egészből kiábrándul és messzire menekül, rántott húson él – esküszöm, többre becsülöm őket, mint a lihegőket.

Összességében, a közösségi médiában látható életmódváltók szókincs, stílus, poén, eredetiség, jó test nélkül rebegik a hivatalos diétás tanácsokat, akár olyanoknak is (feddőleg), akik sokkal többet tudnak a témáról. Ilyen elképesztő gyermeteg igyekvők, holnap majd gyöngyöt fűznek ugyanilyen buzgalommal. Nőjetek már fel.

Tehát, az engedelmesség érdek, és ebből következik a sok értelmetlen szabály, a túlbonyolítás, a mindennek nevet adó rizsázás meg a napi öt kis étkezés. Nem, nem neked lesz jó, ha betartod a tekintélyek, magazinok, szolgáltatók tanácsait.

Vannak ezen kívül az alter, a mainstreamen kívüli kontentek, de az ősinek pántlikázott módszerek is bizniszek, szekták (vegánság, jóga, keleti tanok) vagy lobbik.

Ebben a posztban nem részletezem a saját gyakorlatomat, mert ez érvelési hiba volna. Amit most mondok, az ugyanis nem arra szolgál, hogy megmagyarázzam vele az esetlegességeimet: “én csinálom jól”, hanem én így gondolom régóta az elméletet, ahogy most írom, és a gyakorlatom, ebből a nem túl bonyolult logikából következik. Itt és ennek az előzményeben részletezem a saját, haladó, kísérletező gyakorlataimat. Negyvenöt leszek a jövő héten, gyereknevelés, munka, rendszeres vér- és plazmaadás mellett sportolok és böjtölök, hat és fél éve sportolok hetente legalább ötször, többfélét, leállás és kifogások nélkül, és alappal fintorgok minden vetítő, fontoskodó semmilobogtatón, ez egyszerűen nem becsületes. Nekem nem áll érdekemben senkit semmire rábeszélni, csak elvi dolgokat mondok ki. Nem pózolok, nem picsáskodom, a teljes testem látható a maga változásaival, és mindig egyenes voltam a beszámolóimban.

Szerintem ne hagyd, hogy szakértőnek maszkírozott tekintélyek okoskodjanak belőled élve. Van, aki jóindulatú, de neki se engedd. Amit ők mondanak, az nem tudás, hanem marketing: közvetlen, egy árué vagy módszeré, vagy közvetett, azaz egyfajta tané (pl. szénhidrátos-gabonás vonal, az étkezéshelyetteítős turmixok, vagy a kiegészítőszedés, de a paleó egy része is), amely kiszolgál több árust, vagy csak edzi a kontrollálhatóságodat, hogy máskor is legyél engedelmes.

Ne legyél engedelmes. Egyet lapozol, és a “fontos a reggeli” gusztusos cikk után ott lesz a fitneszgabonapehely hirdetése.

Általában se szervezd ki a testeddel kapcsolatos döntéseket: te ismered a tested, te tudod, mitől vagy jól. Nem tűnt fel semmi? Akkor te jól vagy, nincs problémád. A test jelez, ha gond van. Te tudod csak megfigyelni a működésed, te érzed a tested jeleit, te tudod naplózni, mit ettél, mikor edzettél, mitől aludtál jól, indult meg a rég várt kakilásod és a többi.

Amit nem kell kihirdetni meg azonnal előadást tartani belőle, univerzálévá avatni, szakértőt játszani. Mindez saját tapasztalat, és akként hasznos.

Megőrülök ezektől a libáktól, ahogy az önmegvalósítási deficitjükben: “most végre én vagyok a sikeres” pódiumot igényelnek ahhoz, hogy hirdessék: a semmi is valami, a középszer is jó lesz, a kevés sok, és aki nem éri be annyival, mint ők, az szélsőséges. Vagy hogy a pilates a mélyizmokat erősíti, és azok a fontosak, nem a “látványizmok”. A mélyizomerősödés igaz, de ők úgy értik (vagy sugallják), hogy a gyúrás meg a többi nem erősíti a mélyizmokat. Ez egy mítosz, és az ilyen fontoskodó fasciaemlegetés is az (meg biznisz). Nyújtás a neve, és nem bonyolult, nem baj, ha nem érted, minden csoportos órán van, ráadásul a test kéri, ja, és a csapból is ez folyik. A klasszik gimnasztika és a testépítés is edzi mind a mély, mind a bőr alatti izmokat. Ha van elég gyakorlat (a fegyencedzés hat gyakorlattá csupaszította!), és valamennyire érted, mi mire jó, akkor az összes izmodat edzeni fogják az ismert módszerek.

Ez is jóga, ööö, nem ez olcsóbutus marketing.

Akkor mit csinálj?

Gondolkodj józan ésszel, olvass, ha megy, akkor angolul. Figyeld meg magad. És csak olyanra hallgass, aki nem akar tőled pénzt (lájkot, kattintást).

Ne gondold, hogy ez bonyolult. Annak bonyolult, akinek már bajai vannak, meg annak, aki szeret elveszni a rlészletekben. Van lábad? Van másfél órád? Menj sétálni, sétát futással váltani, kocogni vagy futni valami ösvényre, amit jólesően bírsz, akkor, amikor kedved van hozzá, úgy, hogy meg is értetted: nem avgy abban a helyzeben, hogy halogasd meg tunyulj. Nem fogsz sérülni, nem kell ilyen szinten extra jó cipő, nem kell tanácsadásra menned, kütyüznöd.

Ez csak példa, mert most az evésgyakoriságról írok, de a sok módszer, a tülekedés, a rengeteg tilalom és alszabály túlbonyolítja azt is.

Nekem erre nincs időm. Annál több van a valódi tettekre.

A napi több főétkezés, a “rendszer”, pláne ha plusz snack, uzsi, tejes-cukros kávézgatás is van hozzá, civilizációs luxus: az emberi faj kialakulásának a történetében nem volt még ilyen helyzet, mint most az utóbbi 80 évben, hogy a tömegek is hozzájutnak elegendő és minőségi élelmiszerhez, egész évben és havi szinten is egyenletesen tartalmas ételhez, naponta többször. Látjuk is ennek az eredményét.

Amellett napi háromszor, vagy ötször enni, az elképesztő erőforráspazarlás egyéni szinten is, rengeteg ételhulladékal, csomagolással. Ez nyaralásra való, hacsak nem vagy pénz- és időmilliomos. A testednek biztosan nincs szüksége erre. Ha a lelkednek van, akkor nem stimmel az életed, értékrended, nem vagy a helyeden. Nem véletlenül az izolálódott, hipertech, jóléti országokban van annyi evészavaros.

“Már a gyerekek sem reggeliznek”, ez a sláger, hogy sajnos, meg nem egészséges, de a valóság az, hogy ha nem szoktatják rá magukat mesterségesen, szülői baszogatásra, akkor nem szoktak enni akarni. A reggel nem evős időszak, hanem tevékeny. Vagyis kihagyni a reggelit teljesen természetes jelenség, nem valami válságtünet. Nem véste senki kőbe, hogy mik az étkezések, amiket nem szabad kihagyni, ez az ipari társadalom meg a közétkeztetés üzeme.

Ha nem az emésztéshez tódul a vér, akkor friss az agy és tevékeny a test. Még sportolni sem jó igazán evés után, és nem csak akkor, ha megtelik a gyomor. A hajnali éberség nagy kincs, ha tanulni kell, szellemi munkát végezni. Nyugodtan követheted tehát az éhségedet, hallgathatsz a saját igényeidre, és nem kell, hogy egy tanácsadó vagy magazincikk (vagy édesanyád) írja elő neked, mikor egyél. Az meg főleg béna, hogy az egész napos eszegetést mosdasd magad előtt a “rendszeresség” meg a “sokszor keveset” tévtanaival.

Minél jobban van a tested általánosan, annál jobban érzed magad a ritkás, spontán (“amikor megéhezem”) evésekkel. Ha háromóránként eszel, soha nem tapasztalod meg az éhséget, és soha nem ürül ki az emésztőrendszered.

Ha pedig valódi ételeket eszel éhesen, olyanokat, amiket megkapsz a piacon, és ránézve látszik, mi az, akkor nem kell a makrókon és a mennyiségeken sem agyalni. Tojásra vágyik az ember, ha az kell, máskor meg savanyúra. Vagy forróra, ropogósra. Hidegre, lédúsra. Sósra. Ezek nagyon pontos, valódi ézetek – csak az édesíz-addikció meg a feldolgozottkaja-szenvedély torzítja el őket.

Aki szédeleg olyankor, amikor nem eszik pár órát, az szélsőségesen szénhidrátfüggő. Neki károsodott az anyagcseréje, zsírt nem képes felhasználni, glikogénből is csak korlátozottan tudja felszabadítani a mája és az izma tárolt szénhidrátot, neki azonnal elérhető cukor kell. Rettenetes rabság, és csak egyre rosszabb lesz. Úgy is néznek ki.

Plusz az ülőmunka, meg a nyafogás, hogy ő miért nem edzhet, meg majd fog, és volt már jógázni és neki “nem szimpatikus” a terem meg a futás. Nem vagy abban a helyzetben, hogy kifogásokat keress.

Aki itt tart, azon csak az segít, ha visszafordítja a folyamatot (étkezésritkítás, -kihagyás). A legrosszabb tanács, hogy jajaj, enni kell. Ne szolgálja ki a lezuhanó vércukrot, ne támogassa meg az instabilitást. Az is lehet, hogy még nem tart itt, csak azért falatozik, mert ennyire unalmas a munkája, hogy az ingert és jutalmat így nyeri.

A jól működő cukorszabályozás ereedménye az egyenletes és alacsony szint, kicsik a kilengések, és az erre képes test megoldja belülről az utánpótlást. Például futás közben szabadít fel tartalékot, és úgy megdobja a vércukrot. Nem kell gél, rákészülés-kaja, csak szokássá kell tenni az éhgyomri evést.

A böjtről pedig, amit nyugodtan nevezhetünk koplalásnak (Lucai Balázs is nevezi így is, pedig a szó nagy jujuj, és le van járatva), tehát a tartós nemevésről ősi, megfigyelős és kutatott eredmények, bikémiai ismeretek is bőven vannak. A böjt takarít, gyógyít, és helyrerakja a természetes éhséget és a mennyiségeket a belek összehúzódása révén. Böjt után pedig teljesen természetes, hogy többet eszel és szenvedélyesebben, semmi baj ezzel. Persze megy a vádaskodás: “koplalás után majd a falás”, de ezek kispolgárok. A heti mérleg számít. Meg a tested, erőnléted, formád, kedélyed. Akinek nincs baja, ne keressen, hogy hátha mégis van.

Nem, senki nem fog éhezési üzemmódra váltani, akinek van zsír a testén – és mindenkinek van. A test nem éhezik, hanem üzemanyagot vált, de VAN neki üzemanyaga. Ez az éhezési üzemmód dagikifogás. Éhezni az fog, aki a zsírját is megette (pl. a kitartó vegánok. Addig voltak jól, amíg állati zsírból éltek a vegánság első hónapjaiban – a sajátjukból).

Azoknak érdeke a napi sok étkezés dogmájának hirdetése, akik tápkieget (fehérjét) adnak el, miközben a testépítős diétát próbálják elsütni amatőröknek. A testépítők egy nap akár nyolcszor is esznek, de ők durva izomtömeget építenek, ezért kell a kalóriatöbblet és sok, ráadásul tudatos fehérje a célt szolgáló szénhidrátfajtával, minden lemérve, átgondolva. Valahogy ez leszivárgott a plebsnek. Igaz, hogy a végső válaszokat a tónusra, szálkásságra a testépítés tudja, a színpad elég szigorú mérce, de neked nem kellenek végső válaszok és színpadi forma sem, hanem csak amatőr, simán formás test és fittség, valamint az, hogy ne utáld meg a túl előírogatós, túl bonyolult, túl sok agyat kérő edzéseket.

Azoknak is érdeke a napi több kaja, akik fitneszételt szállítanak ki, egyben megfelelnek a reggeli–tízórai–ebéd–uzsonna–vacsora polgári elképzeléseinek és sovány lelkeknek biztosítják a napi több örömöt (“tíz perc, és uzsonnázhatok!”.

Nekem nagy tapasztalat, hogy mindenki, aki nálam életmódtémában érdeklődött, ráfeszült a kajára. Mit eszem, hol veszem, mi a recept. Én csak a ketóról akartam írni. a tíz ételleírás a kiadó javaslata volt, meg a számolást mutattuk be rajta, de én mélyen lenézem a recepteket (fejből főzök). Vonogattam a vállam a kérdésekre. Ez esetleges, csak pár elv számít. Tehát nem az érdekelte a jelentkezőt, hogy hűvösben fusson rövidgatyóban éhgyomorra, meg hogy lehet ám a szívet szaunában edzeni, vagy hogy hogyan lehet turbózni a guggolást.

Szélsőséges példa, ez már volt tegnap: az életmódváltó PROGRAM, amit megveszel, az a szép szalon, a lelkizős találkozás a tanácsadóval. Hogy érezd, azért a kurva sok pénzedért kapsz is valamit, nagyon részletes módszer lesz, bonyolult, sok kajával és saját termékekkel (és persze ők az ingatlan bérletét, hitelét fizetik az árból). Ahogy ott fogadnak meg átbeszélik veeld. Azt, ami a te tested, és igazán csak te ismered, és csak téged érdekel. Az nem jó, ha ráállsz otthon az anyádféle régi mérlegre, vagy örvendezel, hogy jó rád a régi szoknyád, nem, nem, ő mérnek meg.