kérdezz valamit s én megfelelek

Nyáron nyaralok, télen telelek,

Villanyt a fára ingyen szerelek,

Kérdezz valamit s én megfelelek,

Nyáron nyaralok, télen telelek.

Miért nem volt kultúrpéntek?

Dávid fülével és a hallásával szenvedtünk, vele voltam itthon a héten. Mutatom a halláscsökkenés okát, mi házilag igyekszünk megoldani. De imádom Dr. Pault:

NSFW

Szombaton egyébként majdnem megígértem, hogy vasárnapra összerakok egy izgalmas verses posztot, de végre lazultunk (olvasás, filmek, főzés, edzés), nem volt nyugis két-három órám erre. Nem tudok igazán írni, ha G. velem van. Tündökletes, ujjongó örömű hétvége volt most ez (nem mindegyik az), kis taknyosság mellett.

Jól vagy?

Igen, nagyon. Megáldott engem az Isten: energikus, szép, erős, vicces, becsületes, tápláló, érzéki, emelkedett, okos a jelen létezésem. Ki hitte volna? Én sem. Nem vagyok optimista általábabn, hanem van életkedv bennem. Annyira el akarták venni az én-értelmezésemet, integritásomat, annyira sulykolták, hogy kiközösített bolond vagyok, de már látom: jó, hogy nem hagytam magam. Erősnek, teljesnek érzem magam. Jön a tavasz, itt nagyon szép minden évszak. Nem nyomasztódtam a téltől (pedig van rá hajlamom), ebben nagy szerepe van annak, hogy mentem sokat az erdőbe meg az ösvényekre, Dáviddal, kutyával, fát aprítani, síelni. Az életem nagyobb összefüggéseit tekintve úgy látom, beértek a folyamatok, levonható már valamennyi tanulság, és van bennem elégtétel: a hamiskodás mindig bebukik hosszú távon, energiáinkat nem érdemes a szar élet megmagyarázására, felszépített prezentációjára szánni. A kitartó írás, szeretés, edzés, a trendnek ellenálló saját lényeg, a lényegtelen részletek kidobálása és a mérgező emberek leépítése (milyen közhelyes) viszont nem azonnal kifizetődő, nem jár érte taps, konfliktus is van, nem az instant siker miatt van értelme. Esetenként a kemény szembesítés, szembesülés, az igazság kimondása rettentő kellemetlen magunknak és másoknak is, sebezhetővé tesz, de minden másból fos élet lesz.

Hogy nézel filmet, honnan szerzed be?

Aki a legális beszerzéshez ragaszkodik: remek kölcsönzők vannak az egyes kultúrintézetekben, G. mint spanyoltanonc, a Cervantest ajánlja, így néztük az Ay Carmelát Carmen Maurával és az Ártatlanokat a hétvégén, mindkettő felébreszti a baloldaliságot. Keress rá az adott filmre, vagy: e-cinema/legal films online keresőszavakkal ésfesztiválok linkjein találsz bőven kínálatot. Akit nem zavar az illegál, az meg torrentel, nCore például.

Mi van Villővel?

Nem tudom. Én ugyanazt látom, amit ti, sőt, kevesebbet, mert a fb-n tiltva van. Eltűnt ugye az instája és az összes kommentje is onnan. Valami bizonyára ráébreszette, hogy nem hoz boldogságot a görcsös önmutogatás, vagy csalódott, mert a hashtagözön ellenére nem lett követőtábora? Lehet, hogy nyomásnak érzékelte, hogy sokan tartottuk viccesnek. Vagy új életet akart kezdeni, és szabadulna a nagyon bénácska netes nyomaitól. Nekem fontos, sőt, elégtétel, hogy a szemétkedései, hazudozásai, lelopásai eltűntek.

Update: megvan, a fórumon mocskolódik hangzatos álvéven, elég átlátszóan.

Te nem vagy semmiárus?

Nem, én innovatív és valós “terméket” hozok létre, amelyben minimális a szerepe a dizájnnak, a körítésnek, és nem szabok árat. Épp ezért csak nyolc év erős blogolás után, óvatosan és bocsánatkérve toboroztam a tagságot, van olyan közöttük, aki 200 Ft-ot fizet. Szerintem ha egy tudásfajta fent van a neten ingyenesen, pl. életmódguruk tucatjainál, angolul és magyarul, akkor azt pár hónapos tapasztalattal üdvözülten, önjelölten átfogalmazni, bekeretezni, saját névvel ellátni, “munkafüzetté” vagy nyomdai termékké rendezni, beárazni, hirdetni és harsányan árusítani kóklerség, átverés, és komoly ember nem költ ilyenre.

De a hivatalos könyvkiadást is megvetem, a szerző kap a legkevesebbet, a rendszer őt sarcolja, és még mindig nem kaptam honoráriumot, igen magas eladások és újranyomás mellett. Ugyanezt gondolom a távedzők, terveket küldők mindenféle netes közösségéről. Nem komoly emnber, aki ilyet árul, és aki ilyenért fizet, az se. Valójában fellengzős “újításokról” (“felejts el mindent, amit eddig tudtál…”), nők hülyének nézéséről, “otthonról elérhető” termékről (valós jelenlét, segítség, helyszín, szolgáltatás nincs, iszonyú olcsó), felszínes közösségi tagság és olcsó motivációs szövegek árusításáról van szó, a többi hasonló szereplővel való gyilkos versenyben. Példa erre duciforradalom, Lupui Iza vagy Pór Ági. Tényleg tajgetosz az, aki nem tud összerakni magának edzést és kívül keresi a motivációt. Maguk az eladók/válallkozók nem példaképek, idővel egyre rosszabb állapotban vannak. Komoly ember nem fordul hozzájuk, komolytalanon ők sem segítenek, csak eltelik az élet,  igazából amiért fizetnek, az az önfelmentés lehetősége: “befizettem rá, adtam egy esélyt, legalább tettem valamit”, “sajnos, nem segít rajtam semmi”, “nem működött”, “eleinte követtem”.

28 éves sincs még itt.

Lehet szép szavakkal, lelkizve a nőkhöz közelíteni, de megint az edzés sikkad el, a képek szerint Ági életében is.

Még mindig Szentesi?…

Meg az összes önáltató, akinek több éves távon bebukott a stratégiájaVan bennem egy ilyen, hogy nem bocsátok meg és amíg ugyanazt nyomja, addig én is ugyanúgy elmondom, miért sivár, nulla teljesítmény, blöff, olcsó átverés az ő “újságírása” és “sikere”, csakúgy, mint a hisztis influenszereké. Engem ez felbasz, és az is, hogy a nőtömegek megkajálják és önigazolást meg elvi, értékrendi, feminista témát gyártanak belőle. Beszarás, hogy még ezek a felszínes hazudozók, szalmaláng-emberek fölényeskednek erkölcsileg- Tudjátok, mihez képest mondom: én valóban tudok, élek jobbat, kicsit hirdetem, soha nem pózolgattam, valóban edzel. Aki felszállt arra a vonatra, hogy mutogatni kell a jó kinézetet, az enteriőrt, menő helyeket, és ezzel szerzett ismertséget, az ne vádakodjon meg érzelegjen, követeljen szeretetet és megértést, amikor szarul van (a követői nem a barátnői, pláne nem a terapeutái), hanem hozza rendbe magát. A kommentelők még elképesztőbben fröcsögnek azok ellen, akik nem hisztiznek, csak edzenek, anyaként is. Ez nem vezet sehová, iszonyatos mentális, testi állapotban vannak.

!!! Én senkitől nem várom el hogy ő is kiossza Szentesit, odaírja, együtt utáljuk stb. Bár ha eredetileg többen mondták volna, névvel, józanul, hogy ez ciki, ha nem szívecskék meg taps járt volna a mindent megmagyarázásért, az olcsó vonaglásokért, gyenge poénokért és a rinyálásért, hanem tömegesen az, hogy ez mi?, akkor nem vált volna semmihez nem értő, búvalbaszott, újságírás-tagadó kattintásvadászattá, valamint unatkozó nők gyülekezetévé és feszültséglevezetésévé a wmn. De az a fontos, hogy nincsen semmilyen elvárás, ne “állj ki”, ha nem szokásod, én nem toborzok. Akkor mire jó ez, én mit akarok? Érvek, érvtípusok, szempontok gyakorlására, készséggé fejlesztésére, saját hamisságaink felismerésére, az őszinte, valódi tartalmak felismerésére, magunkban gondolkodni az önáltatásainkon, a női netes beszédmódon.

“gerle éva bikini”

Erre jött most egy csomó keresés. Tettem ide képeket:

fotótár

Milyen bejegyzések jönnek?

Írom a negyedik részt az egészen vén leanyokrúl, egy speciális és ciki 40-50-es viselkedésről, aztán az identitások autentikus voltáról az aktuális döbbenetemet, szerelemről meg az infuenszerek pofán baszódásáról. Jön a költészeti posztsorozat is.

Fotózok gyakorlatokat is, nagyon pörgök, akrabatika és nehéz súlyok, CSAK RENDET KELL MÁR RAKNI, ilyen volt:

ilyen lett, mert legó meg minden:

my sweet antivalentine

Nyilvános poszt, mert azoknak szól, akik ezt tolják.

Amiben egyetértünk: nem komáljuk a cukros szíveket és a kereskedelmi lehúzást. A házasság hete is ilyen jobbos, butus pofavizit, boldogatalan nők és antifeminista férfiak önigazolási terepe. Mondjuk ez olyan minimum volna, amit nem kéne mondani se.

A Valentin-nap és a házasság/házassághete harsány finnyogói viszont nem néznek szembe azzal, mi az igazi bajuk. Beöltöztetik olcsó ellenzékieskedő műsorba: házasság = kerkonz képmutatás, aktuálpolitikai lózung, fujj, nem kell pasi, amúgy is éljenek a szivárványcsaládok!

Írja ezt olyan, akinek világosan az a baja, hogy soha nem kérték meg a kezét.

Ezek a harsánykodók egyszerűen lemaradtak valamiről, amit ha megélnének, nem beszélnének ennyi hülyeséget, aszex agender gendefluid poliamór BDSM agymenésektől a mentett haszonállatokon keresztül a tudatos gyerektelenségig, az érett nők igényességéig és az önkéntes, ökofogantatású kihalásig.

Azt mondod, a fiatal lányok naivak, az idősebbek már pontosan tudják, mit akarnak, és ezért nem találnak megfelelőt? Mert ,ár megválogatják és nem dőlnek be? Tévedsz, pont fordítva van. Dőlnének akárkinek… a fiatal nők, hacsak nem súlyos érzelmi sérültek, jóval finnyásabban válogatnak, az érett nő pedig nem igényes, hanem tudja, hogy igazi, kölcsönös vonzalomra elhízva, megkeseredve, pótcselekvésekbe ragadva, feldolgozatlan traumáival, önmegnemvalósulásával már nincs esélye.

Na és ezért nagy dolog negyven fölött, ha mégis találsz olyat, akivel jó.

A Valentin-nap tavaly vicces volt. Kaptam egy csomó színházjegyet, és volt olyan is, ahova eljutottunk (ősszel, de akkor is). Mindig is röhögni akartunk ezen az egészen, együtt.

Az ideit is szépen ünnepeltük, súlyzókészlet! vécédeszka-felszerelés!, én neki: napszemüveg! csoki! És megnéztük az Amadeust, utána meg a Victoriát, gyönyörű filmek, utóbbi épp az igaz szerelemről.

Pedig ugyebár, és most micsoda eredeti állítások következnek: a karácsony, a valentinnap, az anyák napja, ezek a “személyes”, “szívbéli”, “érzelmi ünnepek” nagy giccsek, szeretetzsarolós külsődleges performanszok, facebookos magamutogatás, kereskedelmi mohóság, a legjobb esetben ovis műsor. Igen, a plázák és a virágosok, a giccsárusok pörgetik ezeket, és ők járnak jól velük. És igen, ahol nem szeretik egymást igazán, ott semmi nem lesz jobb egy kikövetelt vagy bűntudatos gesztustól, csokortól.

De teljesen leszarni ezeket, úgy tenni, mintha nem léteznének, az sima lustaság és a jólneveltség hiánya.

És aki ilyenkor nem tud hallgatni és mással foglalkozni, hanem harsány kinyilatkoztatásokat tesz az ünnep ellen, Valentin-nap apropóján fanyalog, az csak szeretné ecetbe mártani mások szőlőjét is.

Töröm a fejem, mi lehet az az értékes időtöltés, amitől a “pasi” elvenné az időt. Scrapkép? Regényírás? Patkány kommentelgetés? Netflix? Kínai gagyirendelés? Macskaabajgatás? Fölösleges főzőcske? Értelmetlen podcastok? Mi, de tényleg, mi?

Persze hogy akarjuk érezni, drága Angéla, hiszen gyomorreszkettető, ünnepi időszaka ez az életnek. Életöröm turbó, minden fölött fény lesz. Na és ha meg is történik, nem akarni, keresni kell, akkor aztán kő kövön nem marad.

Te ezzel a homlokodra írtad ki nagy betűkkel, hogy kicsinyes lúzer vagy, és ha valami után hiába sóvárogsz, azt jól leszólod, érezze magát mindenki rosszul. Nem is nagyon rejtegeted: zavar, hogy van, akit szeretnek, hogy létezik olyan, aki családot akart és családban él, vagy hisz még a szív forróságában, éli a regényes történetet, elgyengül a lába. Csak mert te nem jutsz eszébe ezen a napon senkinek.

Nem kis részben e jogosult (“én miért nem? csinos és értékes vagyok!”), keserű, elváró viselkedés miatt. S ezzel nem vagy egyedül.

És igen: az a szerkesztői koncepció wmn-éknél, hogy azt ír, amit akar. Ha keserű, ha irigy, akkor nyugodtan okádjon az anyákra, szerelmesekre, ő “őszinte” és “egyenes”. Megint nem kell magába, múltjába néznie. És milyen jellemző: megint ki mit mond a falubvan típusú, kifele nézegetős célok, nem saját lényeg, vágy, egyéni történet. Túl az elméleteken: “elkelni”, “helyes pasi”, vajon akadt-e férfi, akivel kedvelték egymást, és ő szívesen lett volna a felesége?…

Hubert Szentesinek buzi, sőt, elkötelezett aktivista. A színésznőnek vagy az énekesnőnek mindjárt nem. Az írónő nem is hagyja szó nélkül:

És ebből kontentet és marketinget csinál Hubert… és az a komment…

Vagy:

 

Hogy lehet valaki ennyire ciki? Valami azt súgja, annak a faroknak (még ha csak farok is, tehát szív, történet, intellektus, ember nélkül) igen nagy becse volna nálad, ötven fölött. Még nagyobb is, mint ifjan lett volna. Mivel hiánycikké vált. Mások tinderhirdetésein röhögcsélsz, pedig van neked is elég cikis sztorid. Az ilyen nőket mindenki sajnálja, de annyira ótvarul viselkedsz, annyira nem vállalod a felelősséget önmagadért, hogy nem megyek el emellett szó nélkül. Az én szépséges teljességemet lerángatnád a sivár poklodba. Mert félsz attól, hogy érdemalapú: az kapja, aki jó. Nem, nem az kapja, tök véletlen. Tisztának maradni nem árt, de az nem érdem, hanem az ellenkezője romlottság. Én nem láttam így a negyvenes önmagam. Hogy majd ez lesz a történet. Viszont, ha már így esett, lehet neki örülni.

Nem azért kefélünk, mert jobb emberek leszünk tőle. Hanem mert jó. És csak azért, csak akkor, ha jó. De azt pont rajtad látom, hogy személyre szóló szeretet és kölcsönösen boldogító aktus hiányában iszonyúan lezüllenek azok, akik azt hitték, ők főnyeremények, ők kegyesen hálaszexet meg puncit osztanak a rajongóknak, és majd válogatnak.

És a többiek, erősítik egymásban, bármely nőben üres gesztussal, hogy biztos talál majd párt, meg neki is jár, meg ő csinos, meg a kolléganő is megtalálta a szerelmet, és akkor lefogyott. Pedig nem jár a kapcsolat. Senkinek. De etől még nem kell okádni. Az igazi szerelem, a kölcsönösség, a hullócsillag, meg az izgalmas, felszabadult, gyengéd szex ritka csúcsélmény, nagy ajándék, és aki nem rezzen, nem fogja megélni. Ha gyanakvó, vagy ha csak magát látja, ha érzéketlen. De még a rendszeresen megdöccenő, nagyobbrészt így is értékes, melengető kapcsolat is érték. És épp ezért alázatot vált ki az emberből, önmegértést. Megerősíti, definiálja (igen), őszintévé teszi.

Ti viszont felszínesek és bulvárosan ostobák maradtatok, mint mindenki, aki többet nézett tévét, mint eleven szempárt. Aki tagadja a szerelemélmény jelentőségét, #nemkellpasi, az sajnálatra méltó.

A károgók nem élték át a bizsergést, a bizalmat, a dédelgetést, csak használták őket, és ők is csak használtak másokat, kalkulalgatták, ki mennyit ér, és publikusan, gőgösen szidták azokat, akiknek nem kellettek. Vagy valaha átélték, de már elfelejtették, milyen érzés? Pedig minden, minden ezen a világon, ami eleven, szabad, értelmes, alkotó, de tényleg minden ilyen a szerelemmel, a gyerekszületéssel az életörömmel kapcsolatos. Akkor is, ha nem tankönyvi a sztori, ha vannak mindenféle fordulatai, igen: annak ellenére és végül mégis. Ha igazi. Ami nem jelenti azt, hogy becsicskulunk a szerelemnek, és rinyálunk, futunk utána, érte, vagy dédelgetünk egy manipulatív, lelki bántalmazó viszonyt.

Pont mert megemelt, azért nem tesszük ezt.

Csak azt hajítsd ki, aki nem a szerelmed. Akinek a szagát is utálod. Ha öröm jön tőle, becsüld meg, ne károgj, ne ilyenkor vedd elő fegyverré kovácsolt feminizmusod. Más jellegű problémáidat ne pakold rá. Én is csak később vettem észre, hogy a bloggeri, általános életvezetési bizonytalanságaimat, elakadásomat, PMS-emet láttam a kapcsolatunk problémájának. Egészen januárig. És ha elmentem futni, vagy nyomtam egy inzenzív súlyzózást, mindjárt tisztábban láttam a szitut.

És ha visszanézek bloggerségemre, én mindig az ők meg mindig arról, miért nem jó, miért nem érdemes és ők mekkora királylányok, akik miléyen dölyfösen nemet mondanak. Ezek az igazi tramplik.

És ne hallgass rájuk, és ne mondj ilyen kiábrándító, majd-re-is-meglátod szövegeket. Lehet, hogy ő mást lát meg. Némi mulandó fölényérzetet persze nyerhetsz abból, hogy mások örömét igyekszel okoskodva megkeseríteni. Amiért az ilyen embereket egy lesajnáló mosollyal ott kell hagyni, ahova valók. Nem pátyolgatni, nem magyarázni.

Farok, azt mondja.

Nem farok.

a csodálatosan önműködő vágy

A kiábrándultság papnői. Pedig amiről beszélünk, az ennyire bulvárosan egyszerű. a szerelem akkor igazi, ha pont olyan, mint a sláger.

Védett: de sőt, a nagyobb leányoknál még nagyobb leányok es vagynak, nem különben aszszonyok, s az ő kínjaik is számosak

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: s az nagyobb leányok gyötrelmeirűl es

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: szarul van a csajod? így segíts! – februári jelszóval

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: a semmiárusok bukása, 2021

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: portrék 18.: hideg házasságában gyerekeiért rajong

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

mi a baj a poliamóriával? 1.

Mai témánk a poliamória mint kontent, és ez egy “mi a baj” sorozatba illeszkedik (amely lassan és utólag áll össze régebbi írásaimból):

mi a baj

Vagyis: amit én a poliságból mint queerségből látok a neten. Miből beszélek én? Figyelek, van kapcsolatom (a behazudott pasim, tudjátok! és az sorsszerű, és nagy mázli, hogy lett és hogy ilyen), monogám vagyok, és sokat olvastam angolul és magyarul is a poliamóriáról.

A hiány vákuum: a generációs, menősködő altertanok célcsoportjai az önbizalomhiányos, magukat lemaradtnak érző nők, férfiak. Megtetszik nekik a színes-szagos, új és menő életstílus. Hajrá! Lehet hirdetni, blogolni.

Az etikus megcsalás. Idáig hallom: nem, dehogy, ez nem megcsalás! Pedig én sose használtam ezt a szót. Pláne nem neveztem megcsalásnak azt, ha házasságban élő személy szerelembe esett. (Ja, és én nem is csaltam meg a szerelmeimet.)

Az érvelés előtt szeretnék pár bekezdést szánni arra, hogyan és miért lettem e progresszív, import, individualista tanokkal szemben kérlelhetetlen. 2012-ben vagy 2014-ben még egyrészt szakadárság, hangos különállás, másrészt cikiség volt feministának, házasságkritikus nőnek lenni, bírálni a hagyományos felállást és erről blogolni, és állandó támadásokat is jelentett. Ilyeneket írtam, és sokan eszméltek a saját életükben e posztok hatására (meg kezdtek blogolni nagy hirtelen női témában, a már kitaposott úton):

milyen legyek neked?

akkor eldobják

amiért a nő nem… 1.

micsoda különbség (történelminek mondható kommentelés, érdemes belemélyedni)

Bíráltam a monogámiát, a heteronormatív szexualitást, a házimunkát mint női üzemmódot, a tárgyiasítást és testszégyenítést, a pornót, a szépségnormát, a házasságot, a nemi szerepeket, a családot, a kismamaságot, és Lobstert olvastam ámulva.

Aztán teltek az évek, a kritikus női hang tömegessé és divatossá vált, elfelszínesedett, még a klímavédelem is hájp lett. Jöttek az érzelgős-felháborodott hashtagek, és ma már nincsenek menő háziasszony-bloggerek ebben a körben: a legostobább netes kalandorok is progresszív feministák. Bővebben…

“az emberek nem hülyék”

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 1.

Ez a mondat ütött meg nagyon abban a levélben. Az emberek nem hülyék Éva.

Képesek megalapozott saját véleményt alkotni arról, amit látnak.

Főleg ha nézik. Jaj, de nagyon nézték. Lehetőleg másvalaki legérzékenyebb magánügyeiről, igaz-e, Kinga? Amit kotnyelesen taglalgattak hónapokig. Pusztán azért, mert ők  behódoló stréberek, fakószürke életűek. És mert soha nem volt kapcsolatuk okos férfiakkal. És nem írt nekik senki eksztatikus mondatokat, nem rohant feléjük. Pláne olyan szép, izmos ember nem. És mert nem élvezték a sportot.

Az emberek nem hülyék. Hát akkor nézzük meg, mire képesek az emberek, ezek a nagyon tisztánlátók, erkölcsösek, józanok! Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 30.: ki viszi át a szerelmet?

A történelmi jelentőségű kapcsolatboncolgató sorozat folytatódik a csakazolvassán! Mikrojátszmák, finom elnyomás, alig észrevehető hamisság a munkamegosztásban vagy kommunikációban, érzékeny elemzések. Érzed, hogy nem jó, hogy alul vagy, de nem nevezhetted erőszaknak? Ez az egyenlőtlenség.

A sorozat korábbi részeit itt találod: az egyenlőtlenség formái

Kiindulópont (és ezért nem is taglalom) az a közismert tény, hogy a házasságban (tartós kapcsolatban) a nőre marad a fizetetlen meló, tehát nem csak a háztartási és hétköznapszervezési, hanem az érzelmi munka is, a felelősségvállalással, aggódással együtt a teendők is. Ha a családban valaki szomorú, elesett, segítségre szorul, akkor a nő vigasztalja. Ha a gyereknek búja van, elakadása, a nő beszélget vele. Ő virraszt mellette vagy miatta, keres neki szakembert, cipeli terápiára. És ha a párkapcsolatban feszültség van, ha ridegedik az intimitás, a nő kezdeményez lelkizést a társával. Ő talál a neten magyarázatokat, keres párterápiát, önsegítő könyvet, akarja megérteni és megoldani, és ő az optimista: oldjuk meg.

Ő akar beszélgetni. Vagy senki már. De ha valaki, az a nő.

Sokat írtam az egyenlőtlenségről, és sokan használták saját sár elfedésére, képelen őszintétlenségekben. Ezért most már lesz egy kikötésem is:

Én azoknak a nőknek írok, és másfélékre soha nem is gondoltam, akik szeretik a társukat, a kapcsolataikba szívvel, bízva mentek bele, és közelségre, eleven érzelmi élményekre vágynak, tehát akik a férjükre mutogatnak, aki azért tartsa el őket (“anyagi függésben tart és még meg is akar erőszakolni!” műsor), miközben csalják és lenézik őt, vagy játszmáznak a szexszel, mert ők mekkora királylányok, de elvárják a hűséget, azok ne használják fel e muníciót.

Önigazolást nem szállítok (többé) a trükközőknek, de ha neked benne van a szíved, akkor vedd észre, mi zajlik. Bővebben…

kínlódsz a fogyással?

Jó hírem van: nem kell kínlódni. És én nem biztatlak arra sem, hogy fogadd el. Nem, ne fogadd el és ne is magyarázd meg, ha elgyengült a tested, vagy zsírpárnák vannak rajta. (Ezen a blogon nevén nevezzük a dolgokat. Semmi szépelgés.)

De ez nem jelenti azt, hogy gyötröd a tested, hogy soha semmi nem elég jó, meg kamu eszközökkel “motiválod” magad.

Nekem, de hiszen végig is nézhettétek ezt, intenzív, felforgató élmény volt a testátalakításom. Az amatőr, aki nem akart mást, csak élvezni az edzést és kirobbanni, de ezt komolyan gondolta. Nagyon nagy változás volt kinézetre, mérhető állapotaiban, nem reméltem ilyet, nem bebizonyítani akartam, hanem megélni. És még ügyesedés is volt, és lelki változás. Bővebben…

emigrációs pszichózis

Az emigrációs pszichózis kifejezést Komoróczy Gézától kölcsönöztem, aki megfigyelte és le is írta, hogy a délibábos (sumér) nyelvrokonságot felfuttató szerzők, mint Badiny-Jós Ferenc és Bobula Ida 1. nem értenek a nyelvészethez, teljesen más a végzettségük, 2. sok éve más kontinensen élnek és onnan “magyarkodnak”, ez utóbbit nevezte ~nak.

MGP-nél olvassuk: Párizsban meglátogatta, jaj, de nagyon meglátogatta (a többi a könyvben!) a Folies Bergère egyik császárát, Michel Gyarmathyt, a Balassagyarmatról elszármazott színházi díszlet- és látványtervezőt, “a szépség zsarnokát”. Főúri életvitelt élt, híres buzi volt, és közismert sztárallűrjei voltak.

Az élet császára volt a fény városában, de a szülővárosa hiányzott neki. Meg is verselte honfibúját:

Most Párizsban lakom.

Szép város az, kérem…

De hát, Balassagyarmat. Te…

Sokkal szebb vagy… nékem.

Az egész sztori csodálatos, olvassátok el.

Michel úr honvágya és hazatisztelete mondjuk pont az ellentéte annak, amiről ma írok. Habár, ha nem vers (és nem az), akkor ez is pszichózis.

Az van, hogy emberek mindenféle okokból kiköltöznek külföldre. Ez régen is így volt, ott találták meg a számításukat, vagy a szerelmük miatt.

De most többen. Tömegesen. És a másik különbség, hogy ott megőrülnek. Bővebben…

meddig fogsz élni?

Időnként már elgondolkodom ezen. Te is?

Ha a futóversenyen összefutok Kenyér Imre bácsival, akkor arra is gondolok, hogy ha megérem*, akkormilyen minőségű lesz az az élet. Ő most 87 éves. Utoljára október 10-én futottam vele, ő aznap öt kilométert. Ez a kép régebbi, de itt látszik a karaktere.

Most ilyen.

De olyankor is szoktam az élet végére gondolni, aggodalommal és rémülettel, ha szomorú halálokat, idős tengődéseket látok. Ó, nem bölcs leszek ilyenkor, nem értékelem át, mi a fontos, pedig de szép és népszerű kontentet tudnék ebből írni… egészen kétségbe tudok esni. Én semmi szépet ebben nem látok. Bővebben…

az önelnyomás változatai

Én egész életemben önszívató voltam. De akkora, mint egy toronyház.

Ezért fura, mikor mondják rám, hogy nárcisz meg elnyomó meg önző. Kezdjük egy idézhető mondattal. Minden ép lelkű ember elsősorban a maga érdekét nézi. Aki nem, az megnézheti magát. Két mondat. És a csatoltak is az énje része, rmert miattuk is rá hull a fény, a sár, ezért érdekem nekem, hogy szépen tudja a Julis A walesi bárdokat. Én vagyok itt az örömében. Meg ne sírjon. Akiket szeretek, azok is én vagyok. A többiek meg úgy áktalában lesznek szívesek békén hagyni.

Julis-lábjegyzet. Komolyan le voltam vizsgáztatva én (de átmentem), miért mondom mindig Julisra, hogy szép, a fiamra meg, hogy okos. Először is, azért, mert engem nem dicsértek a kinézetemért. Másodszor, mert eszméletlen babalány volt, emellett kiskorában majdnem éhenhalt, rút béka volt, aztán megszépült. Harmadsorban parodizáltam magamat meg a kislányszépséget dicsérőket. Ja, és négy meg hat éves volt. Most már minden egyben. Főleg vagány, kreatív, sudár és manószépség.

Topik on.

Egyszer egy derűsen vagány, nagydumás nő ideírta kommentbe: az ember nem fogja magát gyűlölni, őrlődni, inkább mást hibáztat. Az ember már csak ilyen.

Felhördültünk. Előbb én, aztán még valaki. Dehogynem. Kizárólag magunkat, kényszeresen, akkor is, ha semmi vétkünk nincsen.

Engem arra neveltek, hogy szégyelljem magam, hogy létezem (ez nem a születésem, nem az, ahogy várt anyám, onnan nagy biztonság jött – és ezért vagyok még életben –, hanem későbbi, amikor a szüleim már megzuhantak, és a bátyáim kamaszodtak). Hogy húzzam meg magam, eközben extrém tehetséges és intellektuális voltam, és a meghúzás közben olvastam és agyaltam.

Így lettem író. És elég sok sikerem is volt már fiatalon is.

De nyomtam szépen az önelnyomást.

Melynek fajtái:

Ingyen dolgozni

Ingyen ügyeket tolni, társadalmi fellelősség címen szívatni magad, más helyett összeszedni a szemetet, cikket írni fizetség nélkül. Vagy jóakaratből, szabadidőben aládolgozni mások hírnevének, tapsolni nekik (lájk is). És nem nagyon szégyelltek engem 0 gyerekes huszonévesek megkérni, hogy ugyan, menjek már az LMP szervezte feminista estre beszélgetőnek, “szerencsére kaptunk erre pénzt is”, mondta Bárdos Rita, igaz, akkor már elég részeg volt. Mi abból a pénzből semmit nem láttunk. Én 4 ezer forintos órabérű szittert fizettem, és a taxit. És ez párt volt. Szívemnek kedves, de akkor is. És most is én szégyellem magam ezért.

Mások frusztrációjának levezető felülete lenni

Kiindulópont itt az, vagyis így néznek rám, hogy nekem jó, én ráérek, én olyan okos vagyok, továbbá biztonságban, jól élek, én biztos átlátom és segítek… valahogy tulajdonképpen nekem fial az ő önismerete, az én ügyemnek, eszmémnek, mintha jutalékot kapnék a válásért, fogyásért. Nekem lesz az ő életén keresztül igazam, ha ő is elválik, edz, akármi. Át is látom én, csak rohadtul nem érdekel, mert megteltem már ezer ilyen sztorival. Nem akarok segíteni? Nem. A segítség munka. Mindig megszívtam, amikor nehéz helyzetű nőknek segítettem, a végén én lettem a hunyó (de erről a csapdáról mások is beszéltek már). Megint ugyanaz: olyan nagyon szeretnék jó lenni, bármit megteszek, ugye elismertek?

És ugye nem szeretnék felelős lenni a sorsáért, nem szeretném, ha a férje engem fenyegetne e-mailben (megtörtént) vagy itt dühöngene a blogon. Mindig jön, és ír egy litániát, kicsit vitázva, kicsit elismerve, behódolva, amiből nagyon nehéz nem érteni, hogy megerősítést vár, lelkizést, hogy ő is, legitim, és ő is jó. Én meg nem adok, mert ezt nélkülem és nem ellenem kell neki tudnia.

Ennek altípusa, hogy magyarázkodnak, mert megtettek tekintélyszemélynek, a margarinevéstől a fantasyműfajon keresztül a kismamás makramézásig. Nem érdekel, mit eszel, és a margarin se érdekel. A vaj érdekel. A téma. Az írás.

Túlzott udvariasság

Mindenkinek válaszolni, kedvesen, köszönöm, de kedves, kislányod (nevét is tudom) hogy van. Még egyszer megköszönni, szabadkozni, remélem, nem zavarlak, többször elbúcsúzni. Igazi májer csak azzal csinálja, akitől remél valami jót, én mindenkivel, ellenségekel is, és még húsz emberrel azon felül. Kalligrafikus hálalevél az utolsó megtalált kesztyűért is. Doboz bonbon, abból a legdrágább, vadidegennek. Ő segít a házimunkában, tör-zúz, én veszek neki olyan kozmetikumot, ami a munkája árának kétszerese. Levélben is, megszólítás, remélem, nem tartalak fel, arra lenne szükségem, de csak ha belefér, boldog szülinapot a sógorodnak, örömmel, maradok legőszintébb, mikor találkozunk, anyukád hogy van, hálás szívvel, csatolva e-képeslap. Erre a másiknak nincs szüksége: ha azt írom, lökd már át a Béla számát, kösz, nem venné bunkóságnak, de megspórolt volna ő kettő, és öt percet. Pedig én irtó gyorsan írok és bárhol.

Bocsánatkérés, szabadkozás, késéskor (mert annyira nem sikerül ám alárendelődni, hogy pontos legyek – ez a dolog önlényegű, kicsiny bosszúja) magyarázatok sorolása, fele igaz, pont jött a kéményseprő… Nem. Késtem és kész. Van ilyen. Cikibb hallgatni ezt a sok mindent, mint rám várni.

Segíteni

De mindenkinek. Hálásnak lenni a helyzetért, hogy megtehetem. A magam idejét, munkáját, pénzét semmibe venni, vég nélkül folyatni el. Ilyen Csekonics-bárónőként, csak nem magamat mulatva, hanem túlfejlett szociális érzékkel, mert ő szegényebb, nehéz neki, áldozat, én feminista. Ígéretek, semmi nem elég, én még ezt is, azt is, persze. Úgy pofán baszott a valóság. Az irigykedés, hogy nekem bezzeg már megjött az özvegyi határozat. Azóta nagyon megnézem. Nem adakozom például, hanem fizetek a minőségért (netes sajtó, három helyen), a minőségre szavazok, a többiek meg oldják meg. Nem dolgod, Éva, nem dolgod! Fontoskodni nem szerettem sose jó ügyekben, így nem sok öröm volt benne. Igazi kölcsönösség és szoros kapcsolat kell, vagy nagy tehetség, hogy jó fej legyek. Úgy többet is ér.

És mindenben benne lenni: persze, jó a péntek, hova menjek, mobil vagyok, neked gyerekeid vannak! Wait… nekem is.

Mindig kívánni a szexet, érzelmi közeledést mindig jól fogadni

Rémülten visszakívántam én azt, aki engem akart. Kapcsolaton belül, mármint. Ez nem annyira spontán így. Most életem legnagyobb matyóhímzésével vagyok másfél éve (ez volt az én titkom), szeret is, felesége sincs, és mégis, most tudom azt mondani, hogy én se mindig, nem akkor, ne úgy. Eleve ezeket tudatosítani, kapcsolatban lenni az érzéseimmel. Hihetetlenül felszabadító, valódi és könnyen működő lett ettől az, amikor meg igen.

Önlekicsinylés: a bicikli nem sport

Ja, hát ma nem edzettem, ma csak a hegyen négy órát bicikliztem a fagyban, az nem számít! Azt sejtettem, hogy zavarni fogja őket a ruganyosság, ezért ostoroztam magam akkor is, amikor kiraktam az akrobatikus videót: nyújtott lábbal kéne, gyorsabban, ez a póz meg nem szabályos. Csak úgy mondtam ezeket: ne haragudjanak annyira, hogy nekem megy a bógni. A köldököm, sajnos, nem tökéletes. És hogy gyors az agyam, nyelvtanórán: hát, ez nem volt egy szerencsés példamondat. Soha nem tompítva, mindig középre emelve a hibáimat és minden gyarlóságot mindig bevallva. Az én önkritikám igen fejlett, és (önbizalom-paradoxon) nem félek kirakni, hogy lássa mindenki. Például ezen kiakadtak: blöff. Én nem félek, hogy nem szeretnek majd, mert valahogy mindig biztos vagyok benne, hogy szeretnek (jóha nem, nincs velük dolgom), én ugyanis nem akartam rosszat, tiszta a szívem, és nem félek, és ti se vagytok ám jobbak. Ez különösen irritálóvá tett. Nem szoktam a teljesítményem, képességeim miatt szorongani, és igenis számítok arra, hogy megbocsátják a többit erre tekintettel.

Cikknek hazodott olvasói levél. Mi lett ebből is, téptek miatta. Ellenem fordította az, akinek soha semmije sehol nem jelent meg.

https://csakazolvassa.hu/2012/09/19/a-jobbik-olvasat/

És mi az igazság? Az igazság az, hogy a vélemény rovatot a hírhedett minőségérzékű Révész Sándor szerkesztette, én ott nyolcszor jelentem meg talán, egyszer Jánossal, és oda olyan, cikkértékű szövegeket küldtem be, hogy volt több hrom hasábos is, mindez a legnagyobb példányszámú magyar napilapban, kívülről, Marabu kétszer is rajzolt hozzá. Igaz, hogy sokszor voltam lusta vagy blöfföltem egyszer-egyszer, de  ki nem. Igaz, hogy van, amikor gyűrött vagyok, de inkább szép vagyok. És a DEXA nem hazudik, és bírálóim nem tették ki a sajátjukat, és nem is mérették. Hogy a képeken én vagyok és szűrő nincs. Nekem tuti nem kell magyarázkodnom, be is fejezem.

A norma elfogadása

Az is önelnyomás, hogy elhiszed nekik, hogy pont valahogy kell élni. Ahogy mások. Ahogy a magazinban tanácsolja a bőrgyógyász, média, okos szakértő, facebookoldal, a barátnőid, mindegy: amikor magadra veszed az igát. Mellrák ellen vonulni, csecsemőt gondozni, időre szoptatni (kell a rendszer! az nem kell, hogy éhes legyen, az nem számít). A reggeli a legfontosabb étkezés (édes faszom). Kórságtól parázni, fertőtleníteni. Nem az van, hogy nekik kell valami, nem velük (vedd le a cipőd), hanem neked, otthon, a magad terében kell úgy. LÁTNAK, figyelnek. Jó vagy-e, felelős vagy-e, takaros, vagy bántalmazó, önző, kupis. Majd ők eldöntik. Ja, nem a gyereked jólléte, sikere, autonómiája dönti el. Nem is te. Ők, mert ítélni van kedvük. Mert van egy szbály, és olan legyen a világ. Szabadságról, vagányságról, leszarásról szoktak még posztokat írni. Néha kispolgárok.

Nehogy lényeglátó és laza legyél, mert akkor nem veszed meg a sok szart, ami a rendes embernek kell ehhez az übertakaros csicskaléthez, meg a médiatermékeket, melyek előbbiek hirdetőhelyei. (Azt hitted, hogy a bőrrákról szól a cikk?)

Ha ennek engedsz, akkor is önelnyomó vagy, konform, normakövető, nem-autonóm.

Szótagolást gyakorolni, tanítónőnek majomként ugrálni, este hatkor krepp-papírért elszáguldani, duzzadt szemmel írni az olvasónaplót a gyerek helyett, mert mi lesz a továbbtanulással. Tanácsot kérni nálam jóval ostobábbaktól (nevelési tanácsadó, védőnő), akik az enyémmel vernék a csalánt. Olyan rendet tartani, ami a magazinokban van, takarítást kiírni a facebookra kérkedve (na, ez az igazi csicska kispolgárság, és még az isteni L. Ritók Nóra is ezt teszi, ha érted a sorok közöttit).

A rendet lobogtatni arra jó, hogy deklaráld, te kikhez tartozol. Pont azért, mert szellemben, észben, világban való eligazodásban kurvára nem tartozol te sem születésed, sem tetteid, sem tudásod-képességed jogán a finom népekhez, és ez zavar (és a káromkodást cenzúrázók pont ugyanolyanok, mint a rendszeretettel dicsekvők: csak a lényeget nem értik). Meg hogy elmosd azt, hogy bizony, voltak életednek olyan szakaszai, amikor azért több görényszar volt a nappalidban, mint most, mert akkor nem tudott egy lakáskiadó így rákényszeríteni a rendre és a sodródásod meg a kevés cuccra.

Én ehetek kézzel, mert én tudok ezüsttel. Mondta Kajdi Csaba.

Egy kérdés van: te miért bizonygatod az elégséges mennyiségű cselédmunkát? Nem lennél boldogabb (az amúgy is garantált jólétedben!), ha nem ügyködnél folyton, hanem mást csináhatnál? De te nemcsak takarítasz (vagy nem), még ki is írod önvállveregetve a facebookra. Nyilván megőrültél. Téged kéne komolyan venni? Ki hiszi el, hogy erkölcsi kérdés, mi van az otthonomban, ahova nem hivatalos az ítélkező?

Mentegetőzni ilyenek miatt, hogy kupis vagy, a gyereknek elszakadt a ruhája, vagy szőrös a lábad…? Ezek annyira mindegyek, hogy lázadásnak is jelentéktelenek.

Hát, valamivel ki kell tölteni az ásítóan üres időt. Legyen akkor otthoncsinosítgatás, smink, sütisütés, dekor, ajándékfabrika… ebből kimaradnék, ez nem élet. Amiket egyébként csináltok, az gyász, akár takaros, akár nem. Nekem egyik cipőm az előszobában, a másik a konyhában. Kurva jól főzök, de csak ha van kedvem. Én inkább fára mászok almáért, heves ÉS értelmes vitákat folytatok (végre találtam okos embereket), színházba robogok, kutyázom, alszom, írok, szeretkezem, és nem, nem érdekelnek a porcicák.

Nem vagyok már önelnyomó.