kérdezz bármit: sport

Ősz, sport, lendület, változás! Itt nem fogsz hisztis kifogásokat találni, hogy “érthető, ha most fáradtabb vagy, mert tavasz/nyár/ősz/tél/eső/stressz/córesz/pandémia/infláció van”. Minél nagyobb a baj, annál nagyobb arányban segítség és öröm a sport és annál jobban egyben tart, ha komolyan veszed az egészet, és nem gügyögsz magaddal.

Mit jelent ez, amit az edzésnaplóban írsz, hogy a lakásban lépsz? Körözöl? Mire jó ez?

Azt jelenti, hogy öreg súlyzóimmal a kezemben, itt középen, a négykilósak:

, azokkal menet közben bicepsz karhajlítást, vállból nyomást végezve, esetleg 2-2 kilós bokasúllyal nehezítve körbe-körbe járkálok szobáról szobára, három légtérben. Egy kör 62-65, vagy ha a folyosóra is megyek, akkor 80-82 lépés, és legalább húsz, legfeljebb száz percet szoktam. Időnként megállok, nagyobb súllyal guggolok, oldalemelek, lábemeléseket vagy felugrásokat végzek. Halál idegesítő lehetek, és persze nem szeretem, ha feltartanak, az űrszelvényembe állnak, viszont mindenkihez van egy jó szavam, énekelek, kiviszem a csészéket, szennyest, zsepiket stb. Bővebben…

mégis kütyüvel edzek!

Május 13-án, a szülinapomra kaptam Macitól kütyüt (Garmin 55 Forerunner típusú sportórát).

Korábban az ő Garminját kértem el olykor, ha hosszút futottam (itt az erdőben vagy versenyen), és érdekelt a pulzusom, tempóm, útvonalam.

Most pedig elmesélem, mi az érdekes benne, miket tud.

Mégis lett kütyüm! Pedig mennyire elleneztem!… Volt, aki ezt számonkérően kérdezte. A választ erre a problémára Nyuszi mutatja be:

Teljesen mindegy, mit mondok én a Garminról – a lényeg az, hogy TE edzel-e.

Hasznos-e a sportóra/app? Attól függ. Ha nem edzel, nem sok értelme van. Ha edzel, hozzátehet ezt-azt, ha érted és értelmezed az adatokat, adhat önbecsülést is, fejlődésélményt. Ha csak kevés sportra költhető pénzed van, vegyél belőle felszerelést, jó cipőt, versenynevezést, ne kütyüt.

Az efféle órákat, illetve a hozzájuk tartozó appot leginkább futótáv- és -tempómérésre, ebből grafikonok és fotós ábrák készítésére, megosztására használják, illetve a pulzusszám monitorozására, pulzusalapú edzésekhez.

Én nem edzek pulzusalapon. Én csak tudok arról (Peter Attiától, megint, imádom egyszerűen), hogy a kettes zóna (nálam ez 104-121), másrészt a pulzus-variabilitás, tehát az, hogy rendszeresen elérem a négyes és ötös zónákat (139-156, illetve 156 fölötti zóna), jót tesz az anyagcserémnek és hosszú távú egészségemnek (longevity). Itt ír az 5-ösről is. Viszont a futós okoskodáshoz nincs idegzetem, mindent olvastam, de az aktuális futásomat nem igazítom pulzustervekhez, sem edzéstervhez, nem is résztávozok, csak a belső érzetemre hallgatok, hogy épp ott mi esik jól, mihez van kedvem. Nem mindig esik jól a magas pulzus. A fenti, első képen egy futópados kardió vége látható, ott a piros az 5-ös. A múltkor tízet futottam terepen, és az egy óra tízből 59 perc 56 másodperc a négyes zónában volt, ötös nem is volt, csak egy perc.

Utólagos megfigyelője vagyok csak az adatoknak, nem tervezek el semmit, nem cirreg közben Hermina, hogy gyorsabban. Boldogságos állapot ez:

nem akarok a futástól semmit.

Jó nem vagyok benne, unni sem akarom, de abbahagyni sem, mert fontos, szép és jó futni, mármint heti 20-25 km, két-három óra jó. Nem akarok semmi nagy távot, csak 5-10-eket, maximum félmaratont. Ne kelljen nagy fegyelem hozzá, öregember-krém se kelljen a fájdalmakra. Más sportra is szánok időt: súlyzózom, bringázok, úszom, nem akarok egyoldalúan edzeni, sem bemerevedni. Tehát én csak az élményért futok (többnyire kocogok, 6:20-7:07 perc/km közötti tempóval).

öregember-krém (Maci szóhasználata) izomfájdalmakra, agg futballisták kedvence. büdös.

A tempóval kapcsolatos általános megszállottság, önkínzás, okoskodás pedig kifejezetten elborzaszt.

Másra is jó a Hermina. Például:

Alvást monitoroz

Szenzor képes mérni az alvásom időtartamát (hibátlanul, visszaalvásostul-pisilésestül-fura álmostul, nem tudom átverni), közben a pulzust, az egyes fázisokat (REM, mély, éber). Elég szubjektív egyébként (mérés nélkül) az érzetünk, hogy “alszom én eleget?” Mindig akkor vagyok kipihent, ha Hermina szerint sok mélyalvásom van az alvás első felében (ez összesen másfél-két, néha három órát jelent), és összesen is megvan legalább hét és fél óra. Külön érdekes a szex utáni alvás: más a mintázata (azonnal hosszú mély, nincs éber szakasz egy darabig, ez akkor is igaz, ha hajnali a móka).

Pulzust is mér ügyesen, az én bitang szívemet

A folyamatos pulzusmérésből sok mindenre lehet következtetni: mennyire kemény az edzés, milyen a stressz-szint, mennyire vagyok fitt (a nyugalmi pulzus alapján), hogyan sikerült kiheverni az előző edzést, milyen hamar megy le intenzív mozgás után az érték; valóban HIIT volt-e az edzés. VO2 maxra is következtet a futásokból pulzusalapon (lásd lent).

A nyugalmi pulzusom átlaga 43-49, ez fontos faktora a fittségnek. Jó tudni, hogy alacsony a pulzusom és gyorsan vissza is áll edzés után.

Sport-e a jóga?

80-90 közben a pulzusom, de van, hogy 63. Állva, nehezebb, fél lábbal kitartott pózokban sem magasabb. A jógából ezen kívül semmit nem érzékel, a percenkénti légzésszámot rögzíti csak. Elszállt a maradék illúzióm is, hogy a heti nyolcvan perc jóga bármennyire is edző, erősítő hatású. Pihenésnek, nyújtásnak, egyensúly-gyakorlatnak és mentális erősítésnek jó.

A lépésszám-kihívás! Ráharaptam!

A Connect Garmin applikációja besorol tíz ember közé, és velük igyekszünk a heti mennyiséget (jelenleg 75 ezer) meglépni, ebben vetélkedünk. A múltkor nyertem:

Már írtam a gamifikációról: nagyon vicces, felszínes eszköz, de működik. Főleg akkor jó, ha magunknak csináljuk, tehát nincs tekintély, kontrollszemély, aki elvárja vagy jutalmazza a pont-, kitűző-, bármigyűjtögetést (a posztban a gyerekkel való lepaktálást bírálom: “ha edzel tíz percet, játszhatsz fél órát a gépen”). Legfőbb hatása a lépésszám-vetélkedésnek, hogy vadidegen neveket szívből gyűlölni kezdek. Ilyenkor az ember ezt felismeri és mulat önmagán, meg az ördögi appon, mert ez abszurd. Van, hogy vasárnap éjfél előtt frissítek, mire is mindenki hátrébb kerül, aki már lefeküdt, és jó ideges lesz reggel, hogy mégse nyert (velem is csinálták már, a következő héten visszavágtam!). Vasárnap tizenegy negyvenegykor még gyorsan kiviszem a szemetet és lépek hétszázat az utcában, ezzel nyerek… Szóval bohókás és értelmetlen, tény viszont, hogy többet lépek így, mint nélküle tenném. És állandó humorforrás. Maci kedvesen asszisztál, jön velem sétálni, benne van, hogy most a cél érdekében ne bringával menjünk a nyuszodába stb. Frissítés: időközben ő is nevezett, mivel Bécsben csatlakozott, csupa Jürgennel vetélkedik, épp egy céges állófogadáson masírozik a sztrapacska meg a sütik között fel s alá.

Lényeg: ha csak gamifikáció vesz rá az edzésre, ha többet nézegeted az órát, appot, mint amennyit (magas pulzussal!) mozogsz, akkor tévúton jársz, mert kifele élsz, és így a sportolásod nem lesz eredményes, sem hosszú életű. Bizony, bírni kell azt is, amikor lemerül Hermina. Ma úszásra menet, például. Se a nagy sétát, se az úszást nem mérte ma, harmadik helyre csúsztam vissza a lépésvetélkedőn. Figyeltem magam, zavar-e, hogy kütyü nélkül úszom (van, aki ilyenkor hazamegy, mert óra nélkül ő nem fut!). Nem zavart, jó is volt, hogy nem bajlódtam az indítással, leállítással. Amúgy a csatja csinált egy jó kis nikkelallergiát.

Futás és térkép

Az is érdekes, hogy merre járok, hol lassabb-gyorsabb a tempóm, és a táv hány kilométer. Korábban, amikor utólag térképen néztem a futásaimat, és közben csak lépést számláltam, hosszabbnak hittem a távot. Viszont órával meg nagyon zaklatott a futás, ha az ember folyton nézi, hol tart már, mennyi a tempó, miért jelez épp.

Én óra mellett is mindig számolom a lépteimet, mert nekem ez a befelé figyelés lényege, ez egy nagyon speciális, meditatív tudatállapot, nem tudok már máshogy.

VO2 max

Ez egy fontos fitneszmutató: az a térfogat milliliterben, amennyi oxigént maximális erőkifejtés mellett egy kilónyi testtömeg fel tud venni percenként. Minél több, annál jobb, tehát ez erősen összefügg a keringési, tüdő- és szívkapacitással. Itt írnak a becslés módjáról:

Running activity must be 10 minutes or longer in length.

Heart rate must be elevated to at least 70% of your maximum heart rate for at least 10 minutes continuously.

Az enyém jelenleg (május óta kettőt nőtt, de persze lehet, hogy ez is gamifikáció-biztatás):Táblázat, itt más számít kiválónak:

Fitnesz-kor, de jól nézel ki, letagadhatnál öt és fél évet!

 

Szóval én szeretem a Garmint, a DEXA-t is ugyanezért szeretem: megmutatja, mit ér a kitartó, kemény sport, és mennyire sportos vagyok. Az ember, amikor nagyon benne van valamiben, általában torzul érzékeli a valóságot, nem látja tisztán magát, de Hermina józan. Edzés nélkül, lanyha edzés mellett az adatok idegesítenének.

A lényeg lényege:

A sportóra érdekes adatokat mér és tudatosabbá tesz. Engem visszafog a túledzéstől, mert amikor ezt látom:

akkor nem kezdek el rágódni, hogy elég aktív vagyok-e. Minden a lustaság felé húz, így eléggé szubjektív érzéseink vannak azzal kapcsolatban, hogy mennyi az elég.

*

Idebiggyesztem még a legutóbbi InBodymat: lassú fogyásban vagyok a tavaszi nyűglődés, lábadozás óta, csak nyáron, egyben Herminával kezdtem újra igazán, a régi módon élvezni a sportot. Négy kilót fogytam, izmaimat őrzöm úgy nagyjából, talán egy kicsit sok az alacsony intenzitású kardió és kevés a fehérjebevitel. Az evésre a már kialakult preferenciákon kívül nem nagyon figyelek. (Szokásos: semmi cukor, kevés gyümölcs, az szezonális, zsíros tejtermékek, sok hús, inkább zöld leveles meg keresztesvirágú zöldségek, sok víz.)

Voltunk áprilisban is, különösen a zsigeri zsírom csökkent, 7-ről 6-ra, fél kilónyit, de volt ez 2 is, szóval megyek tovább.

pór ági @trustyourbodyprojekt nekiesett pataki andi HIITnek

Senki se bántotta Pór Ágit (követőszám: 2766), mégis négyszer ágyazta be Pataki Andi tiktok videóit, nem tud róla leszállni. Ismerem ezt, egyébként. Hogy valaki hozzám se szól, de annyira idegesítő, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni. Wtf, mit akar ez, hogy képzeli?

Elhever csendes albérletében (most nem lehet edzeni, meleg van, tönkreteszi a szervezeted!!!4négy!), és szemét forgatva dühöng, hogy Pataki Andi (tiktokon, fő platformján: 12,7E követő) miért gáz, szakmaiatlan, hajcsár és ő bezzeg nem ilyen, mert ő JÓ EDZŐ.

Nem is. Ági, te nem vagy ilyen. Rákezdesz erre a gyászos moralizálásra, hogy te jó, ő rossz, pedig csak utálsz edzeni, és nem jött össze az edzősködés. Szakmai elvként hangoztatod, hogy kedvesnek, megértőnek kell lenni a vendéggel, miközben csak lusta és elkenődött vagy. Ugyanannyit írsz a depressziódról, mint az “edzésről”, ami gyógytesinek is gyász, és húznál ebbe bele másokat is. Nehogy már más élvezze a futást, a böjtöt, vagy kockahasa legyen! Jujj, ez mind elvárás, át vagy verve, gonosz média, gonosz diétakultúra!

Hogy nem unják?

És miért olyan üdítően tömörek és frappánsak Andi baszogatós motivációi?

Pataki Andi végzett valamit, ami nem tűnik gyengének; nem túl izmos, de egészen zsírtalan, szép a teste, nem kell előnyösködnie a képein, és profi videókat forgat (semmiképpen nincs benne konvektor, szemölcs, macska).

Megint a lemaradt középszerűség üvöltözik a kiválóra. Mert idegesíti, hogy amaz nem csak eredményes a saját sportjában, hanem meg is veszik a termékét. Pór Áginak annyi marketingérzék se jutott, hogy ne panaszkodjon a megélhetés nehézségeire.

Közös bennük, hogy edzőként netes kontentet készítenek, és otthon végezhető, kevés vagy semmi eszközös, erősítő, illetve HIIT edzést árulnak online, tehát egy a vadászterület, csak a célközönségük nagyon más. És mondjuk Pataki Andinak megy is a biznisz, sugárzik belőle az erő, meg látszik a sport a testén.

Pór Ági évek óta semmi mást nem csinál, mint a saját lehangoló élete, közérzete, teste miatti frusztrációját adja ki magából valamiféle diéta-ellenkultúrának álcázva: ő kritikus, utánanézős, átlát a szitán. És rengeteget dumál, minden apróságban igazolást keres arra, hogy az a jó út, ha nem veszed komolyan az edzést.

Nem komálom amúgy a netes edzés műfaját: az ágazat túltelített, mohó, önismétlő, könyöklős, hitrendszer alapú. Túlteng az önbranding: én nem tudok ennyire kíváncsi lenni edzésügyben egyetlen személyre, nem igénylek gurut. Majdnem mindig saját kútfőből edzek és motiválódom, de ma már tömegével van bármilyen ingyenes, lelkesítő, profi videó, gyakorlatleírás, tanács, edzésterv, ha elkél az inspiráció vagy a körítés, de tényleg bárhol. Van abban valami visszás, amikor edzéseket és közösséghez tartozást tagsági alapon, hovatovább identitásként árusítanak. Én emiatt nem bírtam Dagadt Köcsögöt és Gyerünk, anyukám!-at sem: nekik annyira olcsó ez, a júzernek meg ehhez képest sokat kell beletenni. Jógatanárom legalább adja a lakását, jelenlétét, korrekcióit. Túl sokszor reprodukálható, lélektelen a netes termék. Az előfizetésből lesz a netes locsogás: gyanítom, a tagok többet kommentelnek, mint edzenek.

Szóval én nem költök ilyesmire, akkor már inkább egy negyvenkettedik csodaleggingszre. De ha ilyen kontentet keresnék, biztosan Andi videóira fizetnek elő.

Pataki Andi a tesitanáros “emeld fel a segged” beszédmódot választotta, ami nem épp azt idők szava, igazi kilencvenes évek hangulat, ma már a Rubint Réka típus se mond ilyet. Mert most az megy, hogy nem szabad senkit megszégyeníteni, igazat mondani se, nehogy traumatizáljunk valakit; szegények annyit fogyóztak és gyötörték magukat, most gyógyulnak, a hajcsárszövegek csak megutáltatják velük a mozgást. Halld meg szelíden a tested jelzéseit, találd meg a neked valót, könnyíts, hagyd ki az edzést… a nem mozgás is mozgás, a semmi is valami:

Imádom, egyszerűen. Hogy még ő van megsértve. De nem csak a kövérek-intuitívevők nyomatják:

A világ, amiben minden elmosódott és képlékeny, “én így értelmezem, nekem ez az”, nincsen többé definíció, standard. Csak én érzem ezt mélyen sértőnek? A teljesítményre, verítékre, képességre nézve.

Az önkímélet és sérelembabusgatás (haladók neurodivergens szöveggel nyomják, tehát ők NEM TEHETNEK RÓLA) mellett a másik trend, a még ennél is ostobábbaknak a pénzköltés, a ma is virágzó csodaszeripar. Vegyél valami tápkieget, és jó lesz (myprotein-Németh Dorottya, LifeTilt, Mankershop).

Andi kifogásokat leleplező keménységén persze csak az sírja el magát, vagy kezd vele ingerülten vitázni, akinek sara van sporttémában, és nem és nem tudja megszeretni a mozgást. A keveset se, a könnyűt se, a sétát se. Valójában azt nem szereti, hogy elnehezült és szarul néz ki, telnek azt évek, jönnek föl a kilók, egyre jobban gyűlöli a kockahad elméleti koncepcióját is, ja, és őt átverte a “diétaipar”, és akkor ez rá van kenve a “hajcsárra”, aki “bántalmazó”, de izgatottan megfigyeli.

Zárójel. A diétaipar évi 71 milliárdos biznisz – a fast food ágazatot pedig 973 milliárdosnak jósolták tavalyra. De erről ezek a megszomorodottak soha nem beszélnek. (Az ételeknek nincs morális tartalmuk!) Bezárva.

Én is ismerem a “testem szavára hallgatást”, a “túl nem feszítést”, mert ma már én sem edzek annyira durván. Pór Ági rendszerében én is túlélő vagyok, 2016-ban írtam:

Most például, ahelyett, hogy befejezném végre a holnapi posztot, itt bizsergek, hogy mi legyen, vigyek-e külön cipőt az olimpiai guggoláshoz, kiszámítottam fekvenyomásból az egy ismétléses maximumomat, és esküdözöm, hogy a hétfői zúzós terem és a mai tizenöt kilométeres hegyi futás után holnap inkább nyugis nyújtás, plank, szauna (haha, ebből is mi lesz: edzők és pultosok jönnek-mennek, a nap már a másik oldalon süt, már kétszer pótoltam magnéziumot, a fűrészpálma levelei lehullottak, tizenkilencedszer szólal meg A Szám, Amitől Féltem, Hogy Az Jön, de én még rámegyek hétféle gépre, valami elbaszott hetvenöt kilóval lábtolózom, turmix után felötlik, hogy hohó, haskerék is van a világon, és visszamegyek, enyhe hányinger közepette csapódom vele a falnak).

Minden idegesít. Mindenkit zsírosnak látok.

Miért így van összeforrasztva a Cybex gép?

2015-18-ban az edzéseimnek eléggé pótcselekvésjellege volt, már akkor is gondoltam, tudtam, hogy Artemisz azért olyan aktív, mert nincsen csávója, akivel összebújva beleszundikálhatna egy üzbég művészfilmbe. Csak hát soha ilyen hasznos, öntudatot és izmokat eredményező pótcselekvést. Abból lett a mai testem, kitartásom, öntudatom. És ma már, a nagy szabad időbeosztásban van olyan, hogy elhatározom, reggel futok egy hosszút, de “előbb még elolvasom/megfőzöm/elintézem ezt meg azt”, “jaj,  nehéz lesz”, “menstruálok”, “hőség van”, “ma regenerálódom, az is kell”, “a teljes élet része a lustálkodás is”, “nekem aztán nem lesz bűntudatom, eleget edzek így is”. Amúgy tényleg, elmúlt hetem (pulzusalapon számolja):

Nem nehéz az edzés, nem ritka, hogy ennyi, formában vagyok. Mégis, így is, minden egyes futás előtt, súlyzózás előtt megy a lemez: alkudozom, szorongok, ellenállok.

Volt, hogy hallgattam erre a hangra, és keserű, nyugtalan lettem tőle pár hét alatt. Még úgy is, hogy nyolc hétig volt posztkovidom. Nem lehet edzés nélkül, sok edzés, önlegyőzés nélkül jól lenni.

Nem, nem a testem jelzése ez, én testileg teljesen jól vagyok. Nekem a tudatomban van egy gát. Szorongok a kipirulástól, a lihegéstől, az erőfeszítéstől.

És közben tudom, hogy ez kifogás, szükségem van az erőfeszítésre, nagyon boldog és eredményes az egész, már közben is és utána. Csak előtte nem. Tudom: nem a testem, hanem a lustaságom tiltakozik. Ki kell röhögni a lehúzó hangot, a szorongást, és hajrá. Kell, hogy legyen valami humorérzék, egészséges rá se rántás az énünkkel kapcsolatban, ne hatódjunk mindig úgy meg minden lelkizéstől.

Akik kárognak, rosszindulatúan mások edzését, étrendjét, “túlzásait” taglalják, mindig szánandóan élnek, félnek az élettől, meg vannak nyomorodva. Más igazságszolgáltatás nem lesz: ennyi a “karma”. És Pataki Andit megveszi az, aki tényleg akar edzeni, félórásat, endorfint akar, és kúlnak érzi az izzadást. Ági meg szövegelhet vég nélkül a félbe-szerbe mozdulatokkal a konvektornál a megszomorodottaknak, akik se így, se úgy nem fognak edzeni soha. Egyre kevesebb edzés, egyre nehezebb-merevebb test, egyre több szöveg és önsajnálat.

A legszebb éveik. Pór Ági még nincs harminc. Pataki Andi elmúlt negyven.

Nincsen olyan, hogy ne legyen erőfeszítés a sport. Van kellemes mozgás: séta, jóga, de aki akar valamit a testével, jól kinézni, vagy gyógyulni, annak kell az, hogy félretegye a nyűgöket, a kifogásokat, komolyan vegye magát és mindenféle irreális önelvárás, túlzás nélkül kitartson, és jut do it. Mert akkor könnyű lesz a nehéz, és hihetetlen önbecsülés származik abból, amikor sikerül valami, ami korábban csak olyanoknak ment, akik annyira mások, mint én… igazi sportolók.

Ja, és Pataki Andi nem kesereg és nem érzi szarul magát, pedig éles mondandója nem csak Pór Ágit bőszítette fel. Megrántja a vállát, letiltja a picsába a sok irigy lusta kellemetlenkedőt. Mosolyog és tolja tovább: az én oldalamon az lesz, amit én akarok.

terveim a testemmel a következő tíz évre

Pénteken Macival együtt jégszaunáztunk! Pezsdítő volt, és megyünk kedden is.

Kezdek virulni, zsong bennem az élet. Ahhoz képest virulok – és azért csak most –, mert február elején pozitív lett az egyik forgatás előtti koronavírus-tesztem, emiatt kihagytam a hat forgatási napot (hajnali, részben kinti, bonyolult ruhás), és vagy három hétig szinte nem sportoltam. Náthának érzékeltem, és folyton aludni akartam, vagy betakarózva feküdni, ennyi volt a tünet, a nátha csak öt napig tartott. (Jelen, április végi agyunkkal hüledezünk, mennyit basztattak a járvánnyal, mit riogattak, korlátoztak, elemeztek, sápítoztak, grafikonoztak, fegyelmezgettek a Facebookon a nyanyák – érdekes, hogy főleg nők –, és színtiszta médiajelenségnek és -érdeknek tűnik az egész. Maga a kór mindenkit annyira viselt meg, amilyen az egészségi állapota.) Bővebben…

de akkor hogyan találjam meg az utat a testem igazi igényeihez?

Új év, van, aki újrakezd, de legalábbis az ünnepi pihenés, elheverés, pár pohár bor után visszatér a rendes kerékvágásba, másképp eszik, “odafigyel”. Hajrá. Nem a külvilág a hajcsár, és hogy mi a lényeg, az a címben van. És sok a hamis próféta.

Az előző posztban bemutattam az intuitív étkezés nevű brand (módszer, szemlélet, tartalomgyártási stílus) fő állításait, és cáfoltam azokat, amelyek súlyosan, tényekben ferdítenek, illetve leírtam, mi a gond azokkal a hazai képviselőkkel, akik nemrég még sok pénzért, szolgáltatásként írtak elő étrendet, számolgatást, kalóriakeretet másoknak, miközben ők maguk elhíztak, és most nagy hirtelen az új divathullám hátára ülve megtagadják a korábbi, hírnevüket, szavuk súlyát biztosító elméleteket, és olcsó, hisztis méhek gyártásával, a legelkeseredettebb nők lelki masszírozásával, a diétakultúra démonizálásából szereznek maguknak hitelt, erkölcsi legitimitást.

Egyébként még a múlt hét elején, kettő instakomment után, Bodon Juditnak hosszú privát üzenetben írtam meg kb. a poszt tartalmát, tehát a kritikámat az üdvözült IE-kihirdetésről, belevéve azt is, hogy az őket médiában felkérdezgető újságírók is személyes okokból, reménytelen fogyókúrák után, kajamániásan harapnak rá a témára.

Szoktam gondolkodni azon, hogy vajon hol a határ ebben az “egyél nyugodtan-a súlyod csak egy szám-nem attól vagy egészséges, hogy lefogysz-pár kiló nem éri meg, hogy lemaradj az életről” stb. mókában, amelyet fájó térdű, elkeseredett, lépcsőn felmenéssel és hétköznapi-alkalmi öltözködéssel is kínlódó nőknek sulykolnak. Ki az, mi az a testsúly, forma, kinézet, állapot, akinek ezt már NEM mondanák, hanem azt, hogy neked ez nem való, irány az endokrinológus, sebész, obezitológus, mert BELEHALSZ? Vélhetnénk, hogy minél tönkrementebb valaki, annál biztosabb, hogy “a diétakultúra áldozata”, enyhítő üzenetre vágyik, tehát a célcsoportba tartozik. De mondjuk egy 180 kilós, mozgásképtelen nőnek is ez az üzenet, és neki is szól, hogy de ő biztos egészséges, nehogy fogyni akarjon? Egy orrán át oxigénnel ellátott, mobility scooterrel közlekedőnek is azt hajtogatnák, hogy hallgass az éhségedre, csak akkor mozogj, ha jólesik, és engedd el a merev szabályokat?

Magyarországon azért nincs kritikája az IE és HaES iránynak, mert nem láthatóak azok az emberek, akik a fogyasztói társadalom áldozataiként visszafordíthatatlanul tönkrementek. Bővebben…

mit jelent az intuitív étkezés? cáfolat

Jó étvágyat és még jobb pihenést mindenkinek! (Írtam ezt még 23-án.) Életmódposzt, kritikus fajta.

Karácsony: idén sem csináltam nagy ügyet a főzésből, és főleg nem a dekorból, viszont sikerült két neuralgikus pontot rendbehozni a lakásban, mindenki értékes ajándékot kapott, pihentem, beszélgettünk, vidámság volt; film: The French Dispatch (Wes Anderson). Volt a hónapban hat súlyzós edzés, öt hosszú (8+) futás, intervall padon, 26-án egy bő óra terepen, terepcipőink második szülinapját ünneplendő.

Nálunk hagyományosan nincs vendégjárás és őrült sütés-főzés. Van kétféle főétel (hal mindig), legfinomabb beigli, szaloncukor, négy üveg bor az egész ünnepre. Nem nagyon más, mint egyéb időszakokban. Bővebben…

tények a ketogén életmódról

Kezdőknek, ismétlőknek és felületeseknek.

Ha nem tudatos az utad, akkor nem kell életmódügyben kinyilatkoztatnod. Ne beszélj étkezésről kvázi szakértőként, ha csak szerepelni akarsz, okosnak tűnni vagy másvalakit piszkálni. Sokan kiragadnak részleteket, meredek dolgokat írnak a ketogén diétáról vagy a könyvről, amelyet nem olvastak, személyes bosszúból és sima butaságból (meg e kettő összegződéséből).

A könyvben mindent elmondtam, és a kézirat 2019. őszi leadásakor jött a szokásos érzés (Trigorin), hogy ez a téma ennyi, jöhet a következő. Jött a másoderesztés, és, ahogy 2015-ben a feminizmusról, hirtelen mindenki a böjtről meg az edzésekről írt, változatos színvonalon, továbbá sunyulva a koppintás miatt. Szeretek énekelni, de ha mindenki dúdolja körülöttem, pláne hamisan, meg a rádió is slágerként nyomja, akkor elnémulok.

Se a könyvnek, se a ketónak nem rendelem alá az életemet, mivel ez nem vallás. Eleve sem hitkérdés, hanem biokémiai törvényszerűség.

Nem csak ketós wannabe-k vannak, a ketót sokan köpködik is, ez trend, de ők bénán néznek ki és/vagy mögöttes érdekük van. Mivel a ketó egy kicsit nehéz (noha egyszerű), viszont nagyon eredményes, ez sokakat zavar. A Drogriporter nettó lobbizása jut eszembe, úgy védik a szert (szénhidrát) azok, akik nem képesek lejönni róla. Kifejezett divat lett nem saját útról írni, nem a saját eredményeket bemutatni, hanem üresben a ketót fikázni. Minősített esetben az állatok védelme, klíma stb. is az üzenet (manipuláció) része.

Szokás szerint kiragad önkényesen egy elemet, fogyás, gyümölcs, fruktóz. A zsírfogyás nem egyenlő a súlyvesztéssel, a puszta súlyvesztés nem lehet cél, mert akkor nem izmosodnánk (ami mindig plusz, sűrű szövet), vagy örülhetnénk egy amputációnak. A máj zsírosodását, amit a fruktóz okoz, nem a teljes test kilóival, hanem a máj képalkotó és laborvizsgálatával mérik. Ha a fruktóz energiája is kell a  szervezetnek a fenntartáshoz, mert kalóriadeficit van, akkor nem zsírosodik a máj, sem a test. A fruktóz továbbra is a legkárosabb szénhidrát, főleg a nemesített gyümölcsök magas cukra, viszont alacsony fruktózos gyümölcsök is vannak, ezért eszünk bogyósokat, citromot, avokadót a ketóban is. Továbbá, négy hétnyi vizsgálat nem táv. Azt sem tudtuk meg, mit ettek előtte az alanyok, mihez képest jó nekik a növény. A fogyás mint cél tévút, testösszetételt kéne nézni, zsírvesztést. Magas zsírú vékonyak is vannak, a vegánok között tömegesen. JR sem a résztvevők sportolásáról, sem a kalóriabevitelükről nem ír, cherry picking ez, egy még csak nem is jópofa mémért. Kalóriadeficitben mindenki fogy, de ezek a résztvevők szinte biztosan izmot vesztettek, mert tíz adag (bármit is jelentsen ez) gyümölcs mellett nincs már keret akár csak fenntartó jellegű fehérjebevitelre. Bővebben…

instanyuszi

Nos, Nyuszi is meghallotta ám az idők szavát, és most megmutatja nektek a nem szűrős, nem agyonsminkelt képét. Semmi effekt, póz, retus!

Tehát Nyuszi így néz ki valójában. A bal oldali képen egy hagyományos instakép, a jobbon az igazi, a filtermentes Nyuszi! Bővebben…

ne dőlj be! mi az, ami NEM működik az életmódváltásban?

nyilvános poszt a nyolcadik életmódváltós évem első napján

Az alapvetés:

Amikor edzünk, mértékletesen eszünk, akkor nem valami hóbortos mániába vágunk a normális élet helyett, vagy azon felüli vállalásként, hanem VISSZATÉRÜNK A MŰKÖDŐ MODELLHEZ, ahogyan mindig is kellett volna. Helyrteállítunk, mert ez a test természetes állapota.

Amiből jössz, az a torz. Bővebben…

egészséges életmód, életmódváltás, diéta, sport: mi lényeges és mi nem?

Újra írok erről is, a szavazataitok alapján, illetve egy tágabb körnek (akiket a többi témám kevésbé érdekel), tehát nyilvános a poszt. Amúgy is a jelszavas írások mellé kiteszek egy-egy nyilvánosat is az egyensúly kedvéért.

Itt találsz még olvasnivalót:

izmos cikkeim

sportrovat: https://csakazolvassa.hu/sportrol-etkezesrol-eletrol/

Jelszóért írj: csakazolvassablog@gmail.com

Miért én, miből írom ezeket?

Hét éve edzek, nem múló szeszély volt, nem álltam le. Többfélét edzek. Rengeteg tapasztalatot szereztem magammal, módszerekkel, a versenyzőkről és az életmódváltókról. Meg azokról, akik elvek miatt basztattak (feminista gesztus-e edzeni, nem etikus a ketó, mert az állatok, miért nem vagyok szolidáris a beteg, kövér nőkkel). Ez mind hülyeség, ürügy, feszkózás. Egy értelmes ember nem kérdőjelezi meg a sportot, más ember döntéseit. A sport nem valami hobbi (“más meg horgol”), nem opció, nem non plus ultra vagy dicsőség, nem is puszta szenvedély és mánia, hanem az életminőség alapja. Örülj neki, ha nem döbbent kétségbeeséssel jössz rá ennek az igazságára, arra, hogy ha időben elkezded, az életedet mentette volna meg, de most már mindegy.

A leállás, feladás tanulságai: sok nőt láttam az évek alatt, cukormentes diétázótól lelkes teremjáróig, neten is és személyesen, akiknél a felbuzdulás átmeneti volt, az előző élet erősebbnek bizonyult, és nem tudtak visszaállni abba a mámorba már. Használd e tanulságokat a saját javadra, csináld jobban.

Elméleti ismeretek, főleg alter irányban, és pontos szavak. Bloggerként van nyilvánosságom, visszajelzéseket kapok mások életmódválktásáról, kaptam lehetőségeket, megismertem embereket, közösségeket (Reed, futós VIP, ultrafutók, gyúrósok, cukorbeteg egyesület sajtótájékoztatói, az ország tortája).

Mi a lényeges?

A célod. Kinek mi: jobban szeretnék lenni. Vissza akarom fordítani a zsírmájat, magas vércukrot, IR-t, pajzsmirigylanyhulást, fáradékonyságot, depit. A feszültséget akarom levezetni. Egészséges, fitt testösszetételt akarok. Izmokat akarok. Hajlékony akarok lenni. Le akarok futni egy konkrét távot. Ehhez igazítva kellenek a tettek, hosszú távon tartott szokások. Nem tudod más céljait követni, nem ugyanazt tartja szem előtt az, aki harminc százaléknyi zsírt tervez lefogyni, mint aki erősödni, izmosodni akar.

Az, amit VALÓBAN csinálsz. Nem a duma, nem a hangzatos szavak, nem a fotó, amit kedvtelve nézegetsz. Azokban a pillanatokban, amikor a döntéseid születnek és amikor cselekszel, egyedül vagy, és az őszinte, mondhatnám úgy is: kíméletlen. Ninncsen magúszás, ókhamuzás. A többi talmi, vagy lehet ugyan csinálni, de nem fontos.

Rendszeresség, legalább valamiben, de túlzó vállalások nélkül. Nekem ilyen volt a heti egy Edzés, ot nagyon komolyan megtoltuk, heti egy volt olyan, célzott és edzős, azt soha nem mondtam le (a többi spontán volt, szabadon választott időponztban

Őszinteség magaddal. Senkinek nem kell bizonyítanod, nem az a lényeg, hogy elhiggyék, vagy ők mit gondolnak. Posztolni, blogolni plusz vállalás, ha azt érzed, hogy az motivál, de nem nekik csinálod, és nem is kell másokat meggyőznöd. Normális ember nem kéri számon idegeneken, hogy mit edzenek és azt hogyan naplózzák.

A hosszú távú folyamatok. A szalmaláng-lelkesedés pár hét alatt ellobban, akkor örökké újra akarod kezdeni, és permanens kudarcban létezel, megszokod, hogy most se jártál le, most is visszajött a kenyér, nem is zavar nagyon, a szavak és tettek kiüresednek. Nem érdemes két napos “hízást” vagy egyhetes folyamatokat komolyan venni. Azt nézd meg, mi lett az elmúlt négy hónapban, mondjuk. Vagy éves távon. Fejlődtél-e, azt látod-e a tükörben vagy fotókon, amivel elégedett vagy. Milyen a testösszetételed most, aztán fél évvel, egy meg két évvel később. Minden azt harsogja, hogy hú, de jó, gyorsan megcsinálni a csodát, de ez nem így működik. A fitneszversenyzésbe nagy reményekkel szállnak be a leányok, aztán két szezon után kiderül, hogy ahhoz a kegyetlen műfajhoz nem elég fegyelmezettek, vagy testileg nem bírják. Eredmény alig, belebetegszenek, meddővé válnak. És a keserű tanulságokat már nem fogod olvasni. (Hacsak nem állnak ki ezzel is, hogy hogyan tákolgatják össze az elrontott testüket, mekkora hősnők. Új biznisz.)

Az a lényeg, hogy KEDVED van, megmarad a kedved a sporthoz, örömet jelent.Ahogy röplabdáztál a gimiben, nem akartál te semmit, csak olyan jó volt. Kedv nélkül egy normális életben nem megy, luxustevékenység, tékozlás ennyi időt, figyelmet, vállalást szentelni a testnek, tuti kiégés. Rendelsz mondjuk egy kúrányi csodaitalt a tománszabinától (vagy akárkitől), aztán azt érzed, hogy kurva sokba került, meg azt is, hogy nem mentél vele semmire, viszont megutáltad.

Hogy veszed rá magad még mindig az edzésekre?, kérdezik. Úgy, hogy nekem Nyuszi a példaképem.

Semmit nem erőltetek magamra, azt csinálom, amihez kedvem van (vagy könnyen veszem rá magam), és amit csinálok, azt egyszerűen csinálom. Nem kell betartanom semmit, feszesen léteznem, “erkölcsi alapon” edzenem, tervet követnem, tekintélyszemélyre hallgatnom, mert ez az egész NEKEM jó, és tudom, mi működik. A “kell”-ek rombolóak, szabad ember nem kedveli, ha kötelező valami.

A sport, a kemény, az nagyon fontos, ha valódi változást (gyógyulást, formaépítést, teljesítménynövekedést) akarsz. És nagyon motiváló keményen edzeni: látod, mennyivel jobb tőle már pár alkalom után is a formád, a hangulatod. A kis egyenletes vállalások nem hoznak sem olyan örömet, sem olyan eredményt, hogy kitarts.

Nem igaz, hogy

, ezt azok mondják, akik soha nem futottak hosszú távot vagy emeltek komoly súlyt órákig. Képzeld el, hogy megeszel egy ültő helyedben százötven gramm cukrot, betésztázol, mint a verseny előtt a maratonfutók, és utána nagy súllyal, komoly izommunkával vagy egy tizenöt kilométeres hegyi futással teljesen leüríted. Semmiféle kárt nem okozott az a tészta, cukor (azon kívül, hogy ismét szénhidrát volt az üzemanyagod, tehát a ketós adaptációt nem segíti, de most nem arról beszélünk). Az ilyen “süti után kemény edzés” viszont nem bűnhődés, ha így fogod fel, akkor nem érted. Nem lehet (nem érdemes) naponta sütizni, fogadkozni, hogy “úgyis leürítem”, de csak néha edzeni. Nem arra van ez, hogy megmagyarázd a sütit, hogy majd te utána úgyis edzel, vagy majd holnap (a leürítés aznap érvényes, azonnal: verseny előtt és közben a bringások ötösével tolják a snickerst, két csomag ropit, gyors szénhidrátot). Még viszonylag egészségtelen szokásokat, sütiket is ellensúlyoz, ha keményen edzel, az csak sima kalória. Ha üldögélsz, meg tinglitangli az edzés, akkor lesz nagyon fontos a brokkoli natúr csirkével.

A hosszú távon kemény sport vagy csoda, vagy kényszeres, életpótlék viselkedés ( a barátnőd cicát ment és állatvédős oldalakon pörög, te meg eszeveszetten gyúrsz). Szerelembe esel, vége lesz.

Ami valóban tartható, és összességében, többéves távon számít: hogy aktívan élj. Nem tudsz mindig lejárni a terembe, órákat szánni erre, de képes vagy apró szokásokat meghonosítani. Bringával járni (a meg se mozdulás, teljes bemerevedés helyett), komoly sétákat tenni a kutyával, napi tevékenységek közben aprókat gyakorlatozni, főzés közben guggolni húszakat. Nincs olyan, hogy ez ne férjen bele. Ezt nevezzük életmódváltásnak, nem a pár hetes nekibuzdulásokat.

Több szakasz van. Először vezeklünk azokért az évekért, amikor anyaként, tévézve, pizzaevő partner mellett a testünket rongáltuk. Helyreállítunk, gyógyulunk, építgetünk. Akinek megvan a forma, annak fenntartás a dolga, nem korlátlan a növekedés. Ha meggyógyultál (menj laborba rendszeresen!), akkor már nem kell egy vértanú hitével diétáznod. Nem kell már feszíteni, de ne is állj le, továbbra is a napi sport vagy aktivitás a lényeg. (Megint lábjegyzet, a leállásról: volt ilyenem, hogy én naponta vagy heti ötöt futok, egyre jobb leszek, aztán valami miatt tíz napig nem futottam, és amikor megint, konkrétan kedd este, és tartottam tőle, hogy vánszorgás lesz, akkor REPÜLTEM. Gyorsabb voltam és nagyobb öröm volt. Lehet tervezetten is szünetet tartani, sokan mesélik, hogy ugrásszerű a fejlődés utána.)

Az ülőmunka legnagyobb ellenséged, bemerevít, természetellenes és rongáló a testtartásod. Aki rászokott, nem mozdul meg többé. Ha irodában ülsz jellemzően, akkor még fontosabb, hogy ne heverj el otthon, ne ragadj net meg -flix elé, aktív legyél (séta, bringa). Minimum.

Cikkem erről.

További ellenség: a gabona, az esti lakomák, az alkohol. De ez se dogma.

Naplózz, dokumentálj, magadnak, hogy lásd, honnan jössz, hogyan változtál. Később tanulságos lesz, miből jöttél, hogy zajlott a változás, mi működött  és mi nem. Ha nem lennének a jegyzeteim, naplóim, képeim, már nem tudnám, hogy alakultak edzésszokásaim, testsúlyom.

Csináld egyszerűen, magadnak. “Nem kell sokat dolgozni, csak mindig.”

Mi nem fontos?

Az előre beharangozások, kihívás, a fogadkozások, hogy mostantól te majd mit csinálsz. Nemhogy nem fontos, hanem gátol. Ide értem azt is, amikor én mondtam, hogy majd én mostantól ezt meg azt. Soha nem lett az. Mert amikor ez nem olyasmi volt, hogy beneveztem egy futóeseményre, akkor nem tartott sokáig, elment a kedvem (persze vannak nálam fegyelmezettebbek is). De mindig edzettem tovább.

A kiló, vagy nagyon a formára, kinézetre fókuszálni. Pláne a visszajelzésekre, amelyek nem mindig őszinték, vagy udvariasak, vagy direkt basztatás. Az a fontos, hogy sportosan élj és jól érezd magad. Aki kritizálja a külsőd vagy a módszered, az általában rosszabbul néz ki.

Túl szigorú rendszerek, megszabások, korlátok, feszes rendszerek. Biztos van, aki képes ilyesmire, de a változatos élet közbe fog szólni. Nem fog sokáig tartani.

Állandóan váltogatott módszerek, éles váltás, csodavárás: most ez, most az, egyszer napi ötször evős versenyződiéta (amatőrként), aztán böjtre esküszik. Egyszer vegán, egyszer paleó. Milyen érdekes: nekik semmi nem működik, nem lettek jobban, érthető is, ha azt állítják, nem működik semmi. És aztán büfés kajálós mindent leszaró, aztán megint puritán önfegyelmező. Nincs is erre szükség (már ha nem élvezed a sok dumát, ami ezekről megy). Válassz egy irányt, és maradj benne. Nem baj, ha egy kicsit kevésbé feszesen csinálod, de az irány az legyen, aminek utánajártál, ne “und meg”. Én soha nem fogom azt hirdetni, hogy okés a gabona vagy az 50+ százaléknyi szénhidrát. A felfedezés és gyógyulás időszakában szigorú ketó volt, most főleg alacsony szénhidrát, a zsíradaptálódott állapotomat sok böjt és ketós napok, nem félek a zsírtól, hústól. Alkalmilag meg dinnye, főtt kukorica, sör is, mert nem csak a biokémia van, hanem kulturális, szociális hatások is. Havonta kétszer eszem kenyeret. De az irány maradt. Mindig az én döntésem, és soha nem hazudok arról, mit eszem.

A nyafogás, mindenféle gondolok, érvelések. Azon agyalni, van-e MOTIVÁCIÓD, milyen módszert válassz, meg azon fanyalogni, hogy mások (akik többet edzenek), hogyan csinálják. Mii tetszik, mi “szimpatikus”, mi nem. Ez csak elveszi az idődet, a fókuszodat a cselekvéstől, éledet tompítja. A cselekvés valójában roppant egyszerű. Just do it.

Egy emberre, módszerre, példaképre vallásos hittel ráfeszülni. Megint kitetted a fókuszt. Nem kell neked ő, megvan az eszed ehhez nélküle is, a saját szinteden remek eredményeket Mellette lehetsz vallásos, hihetsz mindenfélében, rajonghatsz, de a sport, életmód területén nem érdemes kultuszokba beleállni. Mindenfélét kipróbálni. A kevesebb több – és főleg olcsóbb.

Hely, terem, csoport, lejárás, szervezett sport. Lehet jó, de nem lényeg. Nekem a legtovább, megbízhatóan azok a mozgások maradtak az életemben, amelyek alig eszközzel, egy órányi szabad időben, lezárás és kemény élethelyzet idején is végezhetők: erdei futás, kutyával futás, bringa, itthoni enyhébb tormák és súlyzózások.

Nem fontos, hogy ki mit mond: a környezeted, a netezők, a károgók és örömgyilkosok. Túl sokan adnak erre, velük vitáznak, mások véleményén őrlődnek, amelyek nem róluk szólnak, hanem az illető helyzetéről, beakadásairól. A fotelről, mert ők semmit nem edzenek, ellenben önigazoltak. Nézd már, meg, ki mondja, a károgó hogyan él, hogy néz ki. Nekem ezekben a basztatásokban született meg a mondat: pont azért nem csinálom úgy, mint te, az “aggódó”, mert nem akarok olyan életet, testet, amilyen neked van.

Tudd magad, és magadra igazítsd, amit csinálsz: te egy másik élet vagy, neked nem árt a karfiol, hiába olvastad, hogy ő azt kerüli, ebből nem az tanulság, hogy “a karfiol nem egészséges”. Nem sokra mész azzal, hogy másvalaki miket hirdet. Ne olvasgass túl sokat a lelkesült kihirdetőknél, pláne ha kis cégük is lett ebből: ők pénzt akarnak, dicsőséget meg követőket. Te meg akard a saját jó életedet. Nem igaz, hogy motiválnak, én azt látom, hogy edzős, életmódi témák iránt rajongók naponta elpergetik a szavakban a tenni akarást, és edzeni már nem fognak. Az elméleti gyúrós: egyszer egy mamami, akit még mindig szeretek, megírta nekem, hogy ő mindent tud elméletben, minden gyakorlatot, szakszót, követte ezeket a posztokat, vett olyan pólót, fehérjét, de soha nem ment el terembe. (Aztán egyszer kinézett a huszonegyes busz ablakán, és látta, hogy húzódzkodom a Szépkilátás cukrászdánál a játszón. Akkor írta meg ezt.)

Megint más, ha a közvetlen környezetedben húz vissza, szabotál, örömgyilkol valaki, anyád, férj, barátnő, feminista ismerős. Ez nagyon szomorú, és tudd, nem a sportról van itt szó. Ne hagyd magad.

A módszerek, tanok, lelkesedések általában. Túl sok a vita, hogy saját testsúly vagy gépek-súlyzók. “Nőies” mozgás, Pilates, jógázgatás, vagy “ellenkezőleg”, crossfit, terepfutás. Ne egy mozgásfajtáért lelkesedj, hanem a mozgásért! Amúgy a súly hatékonyabb, izzadni jobb, mint nem, ezt nem lehet cáfolni. Az beszédes, ha valaki irtózik a súlytól, meg “nem akar olyan izmos leni”, haha, egy lusta önkímélőről van szó. Tanuld meg bírni a súlyt, ne azért, hogy gyorsan növessz nagy izmot, hanem mert kemény edzés nélkül nem lesz eredmény, és azt meg kell tanulni, felfejleszteni magad olyanná, aki bírja, elbírja. Ez azért is fontos, mert nem korlátlan az időd, és nem mindegy, hogy mennyi izommunka és fejlődés történik egy edzés, egy óra alatt.

Felszíneskedés, bizonyítás exnek, barátnőknek. A pillatöltés és körmös után, mellett jócsajság-céllal való edzegetés. Holmik, szép, “motiváló” cuccok: ebből lesznek az edzőtermi tükör előtt húsz percekig fotózkodók. De tizenegykor nekik is menniük kell.

A magamutogatás. Ha kedved van megmutatni a tested, formád, az is oké, szóval ez sem dogma. De elképesztő mértékű, lelki zavarokra, alacsony önértékelésre utaló, hamis műsor megy a témában. Nem az számít, hogy úgy nézz ki, mint a műfaj példaképei, nem is az, hogy abba a zajos közösségbe tartozz, hanem az, hogy te, a hétköznapi ember megcsináltál valamit. Hogy mit teszel érte ma és féléves távon, mit kerülsz el a te saját jó életed, ép tested érdekében. Hogy ne keress kifogásokat és ne szépítsd fel a valóságot.

Ha fontos neked, hogy ne röhögtesd ki magad, akkor ne kamuzz. Becsületes képet tegyél ki, szemből, ne pózolj, ne szerkesztgess. Tedd ki az eredményt (idő, táv, testösszetétel). A változást. Ne félj attól, ki mit szól, amíg te becsületes vagy. Mérést tegyél ki. Ne írj hangzatos szavakat kezdőként, kínos lesz fél év múlva.

fekete-móró andrás fogyása

Tanácsadó rovatunkban igyekszünk egy frissen életmódváltott férfinak segíteni, aki azt írja, ő 176 centi és 77 kiló. (A képen az előtte állapot látszik, 100 kiló fölött van.)

Először is, gratulálok a fogyásodhoz, 50 körül nem olyan könnyű, főleg ülőmunka, számítózás mellett. A BMI-d épp a normál tartományban van, ezt meg kell ünnepelni valami finomsággal. 24,9.

De sajnos, sem az egészség, sem a jó kinézet szempontjából nem a kilók számítanak, mert ennyi erővel eltávolíttathatod a combcsontodat vagy a vakbeledet is, az se fogyás. Amit magadról írsz, abból tudható, hogy nem sportolsz, viszont sok szénhidrátot eszel, gyümölcscukrot, ami gyilkos a hasi zsír szempontjából. Nagy valószínűséggel ezzel a bebizonyítós, 30 kilós fogyással nemcsak zsírt, hanem sok-sok izmot is vesztettél, és még némi csontszövetet is.

Ami a tested és egészséged szempontjából fontos, az a száraz testtömeg, lean mass, vagyis, hogy zsírszövet nélkül mennyi az annyi (izom, szervek, bőr, csont). Lehet, hogy valakinek nagyon magas a lean masse, miközben alig van rajta zsír, mégis, a BMI-je szempontjából elhízottnak számít.

Nézd csak! Neki is milyen szép szakálla van. Ezt az egészet, amit el akarok neked magyarázni, bemutatom egy férfin, aki a kérdezőnél csak egy évvel idősebb (de ezen a képen pont 50 ő is).

Bővebben…

női bajaink 3.: jojódiéta, élethosszig fogyózás, all in, reverse diet, meg egy kis pajzsmirigy (az enyém)

Mit jelent a jojózás, az-e az, amire mondják, és káros-e?

A tegnapi bejegyzés az evészavarokat (a valódi diagnózisokat) listázta és illusztrálta, és ígértem, írok külön a jojózásról is. Ez nem diagnózis, ez csak egy jelenség, de jól leírható. Bővebben…

top 10, azaz a tíz legfontosabb okosság, amit életmódügyben megtanultam, de nem csak edzők-diétázók hasznosíthatják, hanem átalános emberi esszencia, tisztánlátós-becsületes kontent, különösen így a járványhelyzetben és tavaszi fáradtságban, amikor az ember amúgy is hajlamos túl hosszú címeket adni a kissé ritkásan kitett posztjainak, amelyért elnézést kérek minden kedves olvasómtól és reklamációkat is fogadok készséggel

Maga a poszt ennél tömörebb. És nyilvános.

1. nem kell mindig csodát akarni, sőt: elvárni magadtól a szuperteljesítményt folyamatosan, az romboló és megfojt

Minden versenyző találkozik ezzel. Ha egyszer már átélted a csodát, a váratlanul látványos eredményt, kirobbanó közérzetet, rengeteg döbbent tekintetet, bókot, halghatatlanságérzetet, gerendán hidat, a minden pózból-bármely fotón tetszetős formát, sőt: ha ez könnyen ment, szenvedélyből, és az istenáldotta* sodrás tartósan volt létállapotod, akkor meg is szoktad, azzá váltál, és nehéz nem azt gondolni, hogy megy ez még egyszer, megy ez bármikor. Vagyis: fenntartható, a szenvedély mármint. Aztán valahogy nem megy, és az erőltetés pedig aránytalan és indokolatlan frusztráció.

És: ez mégsem mentség bármire, teljes leállásokra, összevissza zabálásra. Az elég jó is jó. Csodát ne akarj: akarj megbízható, hosszú távú, szervesült jót, a csoda meg megtörténik, ha közben elragad a hév (és el szokott, nem egyszeri!). De a semmi meg a kidumálós lustaság, az nem jó sehogysem.

* istenáldotta – ezt mint szóösszetételt kérem elemezni, inkább nyelvtan, mint sport iránt érdeklődő olvasóim! egy) milyen típusú alárendelés? pro szekundó) tudsz még ilyenre példát? cé) a második tagnak mi a szófaja?

2. az élet nem arra van, hogy átgyötrődjük, elrontsuk magunknak

Mint ahogy az elvek, értékrend sem arra van, hogy savanyúan legyél szigorú, hogy ostorozz, kellemetlen legyél magaddal és másokkal. Az életöröm az első, és alázatos megbecsülés jár annak, ami van. Ami megvan, ami még van. Hogy nem fáj a derekad (még), hogy van derékvonalad, hogy negatív a tumormarkered, vagy hogy jól látsz, ezek nagyon nagy dolgok. Negyven-ötven évesen meghalnak rákban nők. Én már vállat rántok… meg sajtot is, ez az igazság. Disznózsírban. De a sajt után nem nyafogok, hanem derűsen (!) duplát kardiózom. És azt sem ökölbe szorult arccal: amíg 77 fölé nem megyek (kiló) (pláne: év!), és épp nincs bikiniszezon (éles fény, rövidnadrág), addig ez nem baj. Fekve néznek ki jól a nők (G.) Aztán lesz bikiniszezon és megőrzött izomtömeggel 73-74 kiló. Ami nem kirobbanó, de elég jó. És én ezzel elvagyok.

Más azon sír, akár magasabb nő is, hogy nem tud 70 meg 65 alá menni, hogy 56 kilónak kéne lenni. Én azért vagyok el ezzel, mert az elmúlt hét évben, az első években meg aztán tényleg úgy edzettem, mint az állat, leállíthatatlanul, sokfélét, ügyesedve és bátran, napi több órákat, és szerény becslés szerint fölpakoltam 10-12 kiló izmot. És azért vagyok el ezzel, mert nekem nem kell a duma, a mentegető szöveg, az “ide nézzetek” se már. Az életöröm nem jelent teljes tespedést, kólát, milkát, Haribót. Ha neked életöröm a meki, a cukortól ragacsos édesség, a napi borozás, gondold át az értékrended.

3. fogadd el a tested sajátosságait – de csak azt!

Van az alkat, a veleszületett vagy egyéni jellemző: milyen hosszú a végtagod, kimegy-e a bokád rendszeresen, szimmetrikus-e a törzsed, mekkora a bordakosarad, jól izmosodsz-e (fiatalon, fehérjedús étkezés mellett, kemény izommunka során, különben ez nem derülhet ki), könnyen gömbölyödik-e a feneked, jólesik-e elemien a súlyemelés, vagy durvának érzed…

– ez is vita a nőiegészség-terekben: eleve való-e nőknek a súlyemelés? De aki ezt kérdi, az tornákkal, jógával, táncokkal beéri, és ez a testén látszik is. Mindenki, a vékonyak is elhasasodnak. Szerintem a kemény izommunka mindenkinek való, Artemisznek születtünk. A súlyzózás fokozatosan, nem acsarkodó bizonygatással, közepes súlyokkal igenis való, és minél erősebb vagy, annál jobban bírod és élvezed is. És nem, a puhaság, a törékeny, gyenge alkar, a kevés-bírás nem alkat. Nem alkat a 15 kiló plusz háj (hason, combon!), vagy a görnyedtség, főleg, ha fáj is a hátad. És nem is életkori vagy szülés utáni szükségszerűség, ezek kifogások.

4. a pozitívkodó szövegek csapdák, önátverések, ne dőlj be nekik!

És ha aktív, önkritikus, magán dolgozó beszélgetőpartnernek mondod ezeket, akkor nevetségesek is. Az élet rideg, az idő rideg – sokan áltatják magukat a vigasztaló szövegekkel. Ezekkel tele a facebook meg a spirituális közegek, illetve van némi fogyasztás- meg médiakritika is a csomagban: ne legyünk felszínesek, nem csak az a szép, ami feszes, fiatal, modelltestű, hanem az érettség meg a lélek, drága nagyanyám, ahogy gyúrja a tésztát!… És milyen boldog volt, mondom erre mindig. És két mondattal később érzed, hogy ezek mindenkit gyűlölnek, akinek kemény a segge, és haragszanak a zúzós sportra, mert jóga és női tánc (kell az a kerek has, az a szép!).

Tegnap beszélgettem egy ötvenes nővel, sok mindent szeretek benne, de ő ilyen elsősorban magabiztis, bármi is történjék. Védi magát. Elmondta nekem, hogy mennyivel jobb, nemesebb immár öregebbnek lenni, nekem meg, aki egy tízessel fiatalabb vagyok, azt, hogy én még csak középkorú vagyok, és az ugyanolyan, mint fiatalnak lenni (olvasószemüvegben talán). És közben néz és taglal, mit lát. kedvesen, egyébként. De én hogy mondjam, hogy ez a legnagyobb para, az érett szépség szöveg, csak erre ne szoruljak soha! Egyre szebbek leszünk, igen? Hetven, kilencven évesen? Vagy “csak még egy kicsit”? Vajon látjuk-e még azt, amitől annyinak néznek, amennyik vagyunk? Bizony, nem tartom szépnek a szarkalábat, a fogászati eseményt, a pikkelyesen száraz bőrt, a megtört állvonalat, hanem a csökkenő hormonok, az idő, a gravitáció jelének. És nem csak ifjú szerelmemhez képest, hanem a saját öt évvel ezelőtti állapotomhoz képest. Én derekat akarok igenis, és nagy szemet, lehetőleg ragyátlan szemkörnyéket, a vonásaimat, és pengeszájat semmiképpen… és feszes hasat. (Kezd amúgy látszani, mivégre volt annyi szenvedés!) És amit akarok, annak nevében különösebb dumálás nélkül cselekszem is.

A löttyedtség, a kopott arc nekik erénnyé vált – kénytelen. Mi más marad? Hökkenten hallgatom a klimaxgeneráció “panaszkodását”: beléjük mindenki szerelmes, ők még “forgalomban vannak” ám! Vagy az “önelfogadást”, hogy az őszülő haj szép, ők mennyire szeretik e fakuló-nehezülő testet, érettség, bölcsesség. De hát fáj a térded! Most mondtad. És nem akarsz strandra jönni! És rafináltan öltözködsz meg sminkelsz, akkor miért? És szidod a fiatalokat, a hamvas, gyönyörű fiatalokat, hogy milyen felszínesek, nem értenek semmit.

Mindig a fiatalok a legszebbek, ez az élet törvénye. Amúgy engem sem dédelgetnek azzal, hogy te szebb vagy, mint a huszonévesek, és ez így egészséges (a személyiségemet, lényemet, eszemet szereti az emberem). Én nem is láttam még Törőcsik Marin és Szabó Magdán kívül igazán szép ÉS természetes testű idős nőt, és őket is sminkben, messziről, fotón, ugye. Mondják Endrey Juditot, Koncz Zsuzsát, Pataki Ágit, Bíró Icát (ő még csak 64), Sophia Lorent, és Jókai Babaarc Anna is gyönyörűnek gondolta magát, de ők nem úgy szépek. Eleve riasztó, amikor ezt valaki magáról mondogatja. Hogy emberileg szép, igen, sőt, ez látszik az arcán is, de az nem a test szépsége és nem harapnivaló. Ha reparálunk, az sem látványos, csak annyi, hogy még az instant borzalom nincs az arcunkon, egy kis időre elhárítottuk.

És az egészségben is ez. Kényelmetlen volna elismerni, hogy mi az, ami megelőzhető lett volna, vagy akár (sok melóval, fegyelemmel) visszafordítható, sokkal könnyebb az alkatra, szülésre meg a természetes folyamatokra kenni.

5. ja, és az elfogadás előtt: ismerd meg!

Ismered az “én ilyen izmos vagyok” típusú elhízottakat? Hogy az ott háj-e? Méresd meg. Mindenki megdöbben: sokkal rosszabb a helyzet, mint hitte volna. A tisztánlátás nagy kincs, ne félj tőle, akkor lehet új fejezetet kezdeni. És persze ne akarj extra vékony combot, hirtelen nagy feneket, nagy mellet, ha ezek nem az alkatodhoz tartoznak.

A számok segítenek. Én nem hiszek senkinek testügyben, aki úgy ítél (sajátjáról, enyémről), hogy nem látta még a testét “belülről”, tehát a szöveteit. Én az edzős lánytársaim (köztük velemkorú-egymagas nők) dexáit tanulmányozva értettem meg, mit jelent az alkat és milyen vagyok én, aztán tavaly nyáron G-vel mentünk el dexára, és az derült ki: pont egymagasak vagyunk, bringa, súlyzó, futás, ő M-es férfi, én pedig egy L-es, azon belül is nagy izomtömegű nő vagyok, a csonttömegem is pár tíz grammal több. Egy kicsit neki az izma több (fél kilóval, de férfi), nagyon más eloszlással (neki több a törzsén, karján, kevesebb a fenekén, combján). Nekem több a zsírom négy kilóval, mivel lány vagyok. És nekem a gynoid zsír a nagyobb, neki az android, és ezzel jó vigyázni, mert nem látszik rajta, hasfal mögötti. Nekem csak annyi (ún. körte típusú hízás), hogy seggen-csípőn-combon narancsbőr van, lesz ott, és nem olyan szép feszes a vonala, de ez nem eü kockázat.

Ez vagyok én:

Szóval, sok év sport után, egy erősen jóleső és némileg tudatos életben ez az én testem. Egy kicsit keményebb lehetnék, de nagyon nem, az már nem öröm.

Én mint L-es, izmos nő gyors anyagcserével nem veszem szentírásnak az 1800 kalóriás ajánlást (az alapanyagcserém is több), meg hogy hány mg vasra vagy fehérjére van szükségem, hány liter vérem van, mennyi a glikogénem – mert több. És azt sem hiszem el a kütyünek, hogy 5 km terepfutással csak 260 kalóriát égetek. Nagy izmok nagy terhelése, az több, mintha túlnyomórészt hájat vonszolnék. De nem jó ezt túlbecsülni.

A csoda, az lehet, hogy megy, lehet, hogy nem megy. Megfeszülni nem érdemes:

6. essen jól!

Van tehát az istenáldotta, minden-klappol, szorongásmentes (igen, ez a kulcs) állapot, amikor minden futáskor, minden lépés közben filmzene szól (és nem a fülesből!), álomszép a táj, odanézel, és tetszik a bokád, és élvezet, ha gyom csikland, a verítékes bőröd szaga is gyönyörű, hát még a szembe futó férfiú. És van az erőlködés. A lendület jó, az erőlködés rossz. Sokan mímelik a lendületet. Az erőlködést, annak egyrészt a kellemetlenségét, másrészt az improduktív voltát úgy tudod kiiktatni, hogy reálisabb célt szabsz magadnak, mint hogy “naponta 10-et futok, akármi lesz”. Ehhez kell racionálisnak lenni, tisztán szemlélni magad: most kifogásokat keresek? vagy: tényleg megéri a sebemet szétizzasztani? Mi esik jól, miben lelem örömömet? Az elég intenzív?

Találd ki, mennyi az annyi, inkább kevesebbet, de azt nyomjad éves távon. És ne naponta nézd, hanem hetente. Vagy havonta. Az edzésmennyiséget, futókilométert, fogyást, formát, ügyesedést is. Ezek hosszú távú, nyugis folyamatok.

7. a saját utadat járd!

Vagyis: alkosd meg magadnak az életmódodat! Informálódj, de ne bújj mindenben tanácsok, tekintély, név mögé! És ne másold le más módszerét. Nem kell tudománnyal alátámasztanod egyszerű dolgokat, amiket, már tudod, mert kiismerted: meghálál a tested. Aludj eleget, ne éjszakázz. Találj örömöt, ne ülj sokat. Ne egyél iparias kaját, csak éhesen egyél, kerüld a gabonát, cukrot, böjtölj 16-18 órákat, menj a természetbe, legyél napon, zubogjon a véred, élvezd a mozdulatot, fuss, súlyzózz és nyújts. A többi részletkérdés. Aki túlbonyolítja, nem neked akar jót, hanem fontoskodni. És figyelj befelé: nem a kütyü és nem a szakértő mondja meg, ki vagy. Az összes magazintartalom, női kontent tol az edző, a dietetikus, a hozzáértő felé, és hülyének néznek. Ez mind biznisz és fontoskodás, az edzők között súlyosan nárcsztikusak, kiégettek, depisek, helper szindrómások, lehúzósak vannak. Az edzőmánia tarol, teljesen fölösleges, éngyengítő. Amatőr, testkarbantartó sporthoz nem kell edző, csak igazi, belső drive, viszont edzőtárs vagy -közösség jól jön. Edző csak akkor kell, ha versenyforma, tempófokozás a cél.

Csak azt a sportot lehet szeretni, ami a kíváncsiság és a saját élmény révén a tied. Amint mást követsz, másra hallgatsz, bekapcsol az iskolás éned, az meg lógni akar, lázad, frusztrált, bedurcul, lecsapja az iskolakört és nem vállal felelősséget. Kit verek át, ha ezt nem csinálom? Ha csak magadat, az jó válasz, és hidd el nekem: ha megérted az edzés jelentőségét, szégyellni fogod. Egy tekintélyt, zord edzőt, módszert átverni viszont kúlság. A másik, hogy a guru körül megjelennek sajátos, hatalmi természetű problémák, nem rólad fog szólni ez az egész. Minden tekintélytisztelet, alárendelődés kifordul végül. Nem szép a beltartalom. És ellened fordul.

8. a heuréka-élmény

Az amúgy hatalmas erő. Viszont gyakran arra sarkall, hogy másoknak magyarázz üdvözülten. Amit még akkor se kéne, ha kérdezik. Röviden felelj. Tételezd fel: ő is sportol. Vagy nem, de nem is akar. Amit te tudsz, azt már tudja, vagy nem tudja, de nem akarja hallani (mert kényelmetlen, és szembesíti azzal, hogy egészséges táplálkozás mögött ő testrombol). Légy irgalmas. Ha van benned megmutatkozási vágy (sokunkban van), legalább azt lásd: nem másokért teszed, nem róluk szól, ez nem segítség, ez a te bulid. Kúl módon edzeni és fotózkodni, az nagyszerű élmény. Neked. Légy rá büszke. Az is lehet, hogy másokat is lelkesít, ötletet ad. de ne gondold, hogy te most megmentesz valakiket.

Nekem a Reed elképesztő tanulság volt. Az egész másfél évnek (2017 januárjától 2018 júniuásig, az első maratonomig) a hihetetlen intenzitása, változatossága, közösségi jellege is meghatározó volt, és van húsz igaz ember, akikel azóta is tiszteljük egymást. Ugye itt nekem bloggerként volt egy lehetőség: bevihettem mindig két főt, ingyen.

Ez a Reed.

Ma már, ha nyitva lenne, se tudom elképzelni, hogy naponta Angyalföldre járjak és ablak nélküli térben legyek napközben több órát. Bringával mentem és vissza is, és ott meg órákat edzettünk, boldogságosan spontánul, volt, hogy egymás mellett, párhuzamosan, semmi nem volt kötelező, és olyan is volt, hogy heten, mert többen időközben szereztek saját tagságot. Buli volt. De az meg nagy lecke volt, hogy egész addig biztosan hittem: az emberek csak nem tudják, mit hogy kell csinálni, bátortalanok, nincs lehetőségük, pénzük. Egyrészt elváró, követelőző, mindent ingyen akaró emberekkel is találkoztam. Volt, aki megnézegetett, beszólt, menősködni jött. Nem egy közülük, akit bevittem, pár hónappal később tele szájjal szidott valamelyik hergelt botrányban. És: akik megkerestek, hogy mennyire akarják, de nem jöttek el. Soha. Nem akarták annyira. Nem volt igaz, hogy a lehetőség hiányzott. Senkit nem lehet így rábeszélni. Én ma már a saját edzéseimmel foglalkozom, nem vagyok megváltó, és nagy ritkán van egy-egy mély blogos szeretés, és akkor vele alkalmilag tornapark, túra meg futás.

8. a sport mint hosszú távú folyamat: a test virulásánál is nagyobb az önmegértés, a személyiségfejlődés

Ami miatt engem lesportmániásoztak meg fitnesznáciztak az erkölcsrendőrök, pedig az élet, a lélek, a szabadság itt volt, szóval ennek az egésznek a megerősödés a lényege. Intellektuális és lelki folyamat: tisztán tudom, ki vagyok, milyen vagyok, mit akarok, mit élvezek, hol vannak a korlátaim, milyen vagyok csatakosan és hullafáradtan.

A célomért folyamatosan cselekszem, nem várok csodára, és vállalom a felelősséget. Nem a látszatra hajtok, mert a látszat igazi, belső örömet soha nem szerez. Sokat röhögök, felfedezek mindenfélét, és ez egy csajos közösség (emiatt mennyit fújtak! hogy próbáltak mérget csepegtetni, bekavarni, éket verni!). Majd látom az eredményt és büszke vagyok rá.

És nem magyarázkodom senki előtt, mert rájuk nézek, azokra, akik ócsárolnak, és én nem akarok olyan testet, olyan életet, olyan hétfő estét, olyan tudati szintet.

A sport, a következetes, hosszú távú meló hoz igazi önbecsülést. Megszereted magad. Közel kerülsz a lélektestedhez. Egybeírom: egyben van.

Amikor én a szervezett feminizmusból és annak közismert szereplőiből kiábrándultam 2014-15-ben, mert félmosollyal végignézték, ahogy engem meghurcolnak és lelopják a blogom, akkor kezdtem el a sokkal kevésbé világmegváltó, nem-fontoskodó, kisebb körben zajló, akkoriban még nekem is önzésnek és felszínességnek tűnő edzéseket és a kapcsolódó események szervezését. Kivirultak tőle. És: sokan gyanakodtak, bíráltak, vádaskodtak vagy hergeltek hangulatot ellenem. Ma már tudom, ez nagyon fontos tanulság: az élet, a valódiság, az “annyi, amennyi, de zúzzunk!” itt volt. Őszinték voltunk és női erő lobogott bennünk, igazi közösség tudott lenni, nem volt semmi ferde, nem volt se anyagi érdek, se látszat, se rejtett cél. A woke közeg mégis elhitette egy drága edzéstársammal, lelkem felével, hogy az edzés (és én, mert velem edzett) nincsen rendben, túl izmos lesz, ez felszínesség, sugdostak a fülébe. És ezt a lányt elnyelte ennek a pokla, ottani hamis, zavaros viszonyok. Nem beszéltem vele már két éve. Már nem él, tönkrement beléjük. Itt sírok. Összeállt a kép. Eszméletlenül… tiszták voltunk mi. Erősek és szépek. Nem véletlenül kentek annyi szarral.

9. csak te tudhatod!

És tudod is. Hidd el. Ne hódolj és ne hódíts. Ne engedd, hogy beleszóljanak, elhitessék és megvetessék veled a dogmát (“ez a módszer nem jó, káros; amaz a jó, arra a kassza”), a fura elnevezéseiket, a techmániát meg az aktuális divatos edzőt. Hogy valamit pontosan valahogy kell, máshogy nem jó. A tested, ha el nem rontottad, intelligens. Tesiórára is jártál, Béres Alexandrára tornáztál, nem? Na, azokat. Meg ott a youtube, tele van ötlettel, videóval. Nem kell bonyolítani. Mindennek utána tudsz olvasni, és ha akarod, akkor elkezded, megérted, kipróbálod, kitapasztalod, előbb a könnyebbeket: 12 óra böjtöt, vagy alapgyakorlatot kis súllyal, aztán mehetsz még jobban bele. A sérüléspara azért van, azért gerjesztik, hogy rájuk szorulj!

10. ne bántsd magad! a negatív kör nem segít!

Fontoskodni, kihirdetni azért sem érdemes, mert számon fogja kérni az élet. Én rettentő önkritikus lettem, ez már a könyvhöz kapcsolódó két videóból is kiderül. Nem kenegetek, lelkesedem üresben – de nem is bántom-gyötröm magam.

Amikor jön egy nehézkesebb időszak, ott állsz majd, és a saját szavaid, a gőgöd miatt szégyelled magad, és elkezded magadat emészteni, basztatni, majd mentegetni, és a látszatot mások előtt kozmetikázni. Én ezt el akartam kerülni, és ezért mindent mindig lefele kerekítek, sok mindent fotón is mutatok, minden testrészem látható, nem félek a valóságtól. Vannak mért dolgok, főleg versenyeken (tegnap az erdőben elképzelhetetlennek éreztem, de van nekem 6.35 alatti tempóban futott félmaratonom). Ne ostorozd magad. Vegyél lazán mindent: azt is, ami megy, és azt is, ami épp nem, MIKÖZBEN a lényeget ne téveszd szem elől. Senkinek nem kell magyarázkodnod: ha nyilvánosan álszerénykedsz vagy vádolod magad, az is tekintélyelv. Senki nem várja el tőled: te várd el magadtól a zúzást.

Igen, sok év után is van egy fotó, egy jól ismert, de visszafejlődött mozdulat vagy egy futás, egy testsúly, ami főbe kólint: össze kell szednem magam. De ne basztasd magad. Soha nem éri meg. Aki lényeglátó, nem akad fenn apróságokon. Ez önismereti kérdés. Mit ambicionálsz? Akarsz például sok kilométert lefutni egy évben? Vagy gyorsabban futni? Akkor azon dolgozz, hajrá. De azt ne csináld, hogy mondogatod, de nem mozdulsz meg, mert csak szar érzéseket szerzel, és inflálod az eltökéltséget. Ha nem feküdtél rá, éspedig a fél életedet kérő módon, akkor (most megmondom) az lesz, hogy keveset futsz és elkerülhetetlenül lassulsz. Ez zavar? Akarsz tényleg gyorsan futni? Akkor feküdj rá… da capo al fine.

Inkább: ne zavarjon. Csak fuss, sőt, csak kocogj, de menj, akár sétálni is, menj, mindig menj. És örülj. Élvezd. Gondolj azokra, akik nem mehetnek, szétszedte a szívüket a betegség, vagy nem élnek már. Az ilyen nyugis, kitartó “csak menésben” nagy erő van. Az se kell, hogy egy sima sétát nagyzolóan sportnak maszkírozz és LISS-nek (Low Intensity Steady State) titulálj. Tedd félre az egód, nézd a madarakat, örülj!

Ettél egy jót? Beettél? Egyél. És örülj, mert az élet nagyon törékeny. Ne sopánkodj, ne gyalázd magad, ne szégyenkezz, ne legyél infantilis.