ami biztosan nem segít rajtad

Nemcsak “elváljak?” kérdések érkeznek a bloggerhez. Sokaknak beakadt az életmódváltás. Van panaszuk, megoldanivalójuk, tetszett nekik, amiket mutattam, meséltem itt az edzésekről. Fel is buzdultak, de aztán lelohadtak, és megint a start mezőn állnak, csak két évvel öregebbek.

Komoly ember hosszú távon kitart amellett, amiben hisz és amiért lelkesedik. Szalmalánglelkekre ne hallgass. És te magad se cserélgesd “ezt is kipróbálom!” módon a meggyőződéseidet, megoldásaidat. Köteleződj el, alakítsd ki, és menj végig az utadon.

Nekem ez adja az önbecsülésemet, és azért írok ilyen kemény és határozott dolgokat, mert ezek az identitásrészleteim – magyar szakos, bringás, írós, színházjáró, anya, ketós, sportoló, erdei lakos… – a személyiségem részletei, nem felvett ruhák. A hosszú útnak nagyon más tanulságai vannak, mint a kis felbuzdulásoknak.

Ha a sport vagy bármilyen életmódtevékenység pótcselekvés, akkor nem jutsz vele sokra. Lehúzó kapcsolatból kapkodnak bele ilyenekbe sokan. Addig se azon rágódik, addig se kell otthon lenni. De amit a testeddel csinálsz, amit az öregségedbe fektetsz most, az igazi cselekvés legyen. Nem dicső, nem menő, hanem szükséges. Bővebben…

hogyan lettem kirekesztő – és boldog 2.

Itt az első rész. Összehányom itt a sok visszás képernyőfelvételt. Remélem, értitek, mi a közös bennük.

Olvasókérdez: honnan mindez? Hogy találkozom én ennyi mindennel? Van egy baráti köröm,  beszállítunk egymásnak hüledeznivalókat csetben. Nekem meg újságíróagyam van, és személyesen is traumatizált ez az elfogadástéma.

Tehát mi zajlik itt?

Valakinek van valami nyomora: nem megy neki a szexualitás, elhízott, vagy van egy enyhe mentális baja, emellett kegyetlenül unatkozik.

Kitűzi ezt a mellére: jelszó-zászló-hashtag (az elnevezési kényszer külön érdekes!), olvasgat, youtube-ozik. Onnantól ő elnyomott, becsatlakozik a hasonló sorsúak vigasztalgatására, láthatóvá tételére, érdekképviseletére létrehozott csoportokba (vagy alapít egyet).

Valójában magukról beszélnek, csak az zavarja őket, ami nekik nincs. Nyesedék támadja a macsókat, kudarcos párkereső a bulikirálynőt, macskatartó borong a családanyán. Maguknak követelnek figyelmet, fontosságot, relatív jobb-színben-feltűnést. A kisszerűségüket és a következményes hatalomvágyat leplezik a komolykodó szövegekkel. Boldog-boldogtalan zavarosan magyaráz a facebookon a trendinek hitt társadalomtudományi zsargonnal.

Ezért van az egész jogvédő, identitáspolitikai, szolidaritásra intő irány bukásra ítélve. 2020-ban ez biztosra mondható.

És ebben a közegben a nyomorú tag szörnyeteggé hízik. Ha nem, akkor vicces semmicséplővé.

A csoportok végezhetnek valódi és fontos munkát is őszinte indíttatásból, meg alig leplezett, pénzért progresszív lobbiimportőrök is lehetnek. A belépő viselkedése a lényeg.

Érintett, TEHÁT igaza van. Innentől jóságos is, nem szabad róla rosszat feltételezni, és van hátországa, akik megvédik, bátorítják. Ezzel a stratégiával nem csak azt éri el, hogy mindig igaza lesz, és hogy nem bírálható, hanem azt is, hogy bárkit, aki nem nyomorult (vagy nem ízlése ezzel házalni), betámadhat: privilegizált elnyomó kirekesztő!

Bárkit, aki nem kér a meghatósdiból. Bővebben…

hogyan lettem kirekesztő – és boldog 1.

Most hogy kezdjem ezt a posztot? Úgy volt, hogy kérdi valaki, nem is különösebben rosszindulatúan, csak tömören:

Homofób is lettél, vagy csak transzfób?

Ezt elkezdtem megválaszolni, ez olvasókérdez, csak annak hosszú lett (ketté is osztottam). De nemigen írtam benne a buzikról. Nincsen nekem a buzikkal semmi bajom, sőt, -fil vagyok, csak viccesnek tartom mondjuk az aktivistákat. Tudom, tudom, NEM SZABAD ÍGY MONDANI, HOGY BUZIK. KIREKESZTÉS, MEGSZÉGYENÍTÉS

És akkor elővettem mindenféle példákat, régebbről is, mindenféle ügyekért küzdős sztorikat, és most én kérdezek: ti, a mindenkinek szolidaritásról papolók meg társadalomtudományi zsargonban fegyelmezgetők, ti hogy is gondoltátok el valaha, hogy nem fognak titeket körberöhögni?

Köszönöm egyébként a kérdés nyíltságát, nem félek tőle.

Első rész. Bővebben…

mit tanultam hat év sportból?

A teremről, emberekről, női létről, testről, elméről, magamról, a világról és a határokról. Bővebben…

elvették tőlük a testüket

Komolyan mondom, Dózsa Györgyből falatoztak így.

Hol kezdjem. Bővebben…

mit tudok még a testről mondani?

Úgy voltam vele, hogy elemzem továbbra is a médiajelenségeket (testről, testképről, női létről, szexről és sportról való beszéd), de külön posztot a saját testemről, sportomról, testi élményeimről akkor írok, ha tudok újat mondani.

Mi az új? Bővebben…

sérüléspara

A sérüléspara mügött egy manipulatív szándék van, és a szolgalelkűséggel kapcsolatos.

Mindig is zavart. Eleinte nem értettem a zavar okát. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Semmi problémám, hiányom nincs, nem fáj egyetlen testrészem sem, és kéretlenül nyomják nagy dózisban a korlátozó jótanácsokat, tehát nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.

Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?

Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben…

az edzésprogram, amit nem fogsz abbahagyni

Hatalmas a zaj, sok a hamis hang: azt mondja, segít, motivál, de csakis az egója érdekli, magát nézegeti a közösségimédia-tükörben; megúszós és hisztis dolgait, tévé előtt fetrengését kenegeti. “Fokozatosság”, “adok időt magamnak”, “baby steps”, “lágy formák”, “saját testsúly”, “pihenés”. Vagy egészen nyíltan árul valami kóklerséget, szponzorok eszköze. Ne dőlj be nekik!

Néhány megjegyzés a karanténbeli testformálásodhoz és jó közérzetedhez, annak jegyében, ami értelmes emberhez illik. Lelki attitűdbeli és konkrét, gyakorlatokkal, étkezéssel kapcsolatos tanácsaim. Minden, ami google-ezhető szó, fogalom, félkövér. Bővebben…

elárvult életmódnaplók

Hova tűntek? Mi lett velük, hová lett az a nagy lelkesedés?

Én mindig örvendeztem, amikor még naiv voltam, és láttam, hogy ímhol, valaki felismeri a problémát, jobb életet akar, és tesz is érte. Nem halogatja tovább: az első nap ma van. Belevág. Izzik, terve van, cselekszik. Élvezi. Életmódvált! Elege lett! Nem akarja megúszni meg sem a komoly étrendi reformot, sem pedig az izzasztó sportot.

Ez egy nagyon értékes állapot.

És blogol róla viccesen, őrlődve, elhivatottan, önironikusan és hiún. Bővebben…

na, akkor mostantól!…

A facebook kincsei, mert azért vannak neki.

A blog oldala, néha ott is van kommentelés:

https://www.facebook.com/csakazolvassa/

Baszogat a facebook, ezt csináljam, azt csináljam, hogy több aktivitás legyen. Nem akarok több aktivitást. Semmilyen módon nem vágyom a rajongást, egyetértést, nagy figyelmet, nem tesz hozzám, nem hagyom magam ezektől rángatni. Vagyok, aki vagyok: azonos azzal, aki már évek óta vagyok. Nem akarok lájkokat, nem érdekel az ilyesmi, és megvetem azt, aki ebben utazik, mert ő használja a témákat és az embereket.

Tudjátok-e, hogy itt hidat fejlesztünk? Csak úgy. A sportos cikkeimet is ide teszem ki:

https://www.facebook.com/skandinavmaszaj/

A helyesírásunkon is dolgozunk, bölcsészszakra készülők, érettségizők figyelmébe:

https://www.facebook.com/gerleevahobbi/

Itt a tagok már május óta naponta számolnak be a kitartó edzéseikről, osztják meg kételyeiket, tudásukat táplálkozásról, testösszetételről, öregedésről, a fejlődés lehetőségeiről, és senki nem nyomaszt másokat, nem akar pénzt vagy hírnevet:

https://www.facebook.com/groups/113423605917681

Epres Attila esti mesét olvas:

https://www.facebook.com/attila.epres

Nekem elegem lett a zajból. Legyen a blog nyugis sziget! Egyre többen kattintotok mostanában.

A hírolvasást – azért van igényem rá, de – egyedül intézem, és csak szeretteimmel röhögök a túlhabzó járványreakciókon, tehát a blogon nem lesz ilyen bírálat, kielemzés, híradás.

Nem lesz semmi, ami arra utal, amivel úgyis tele van mindenki feje, szíve.

Nem fecsegek, nem vitázom, nem állok be a tömegbe. Nem írom elő, ki mit tegyen, nem leplezek le álhíreket, nem keltek meghatódást, álközösségi szerveződésekben nem veszek részt; a borongás, a lélekvájkálás nem köt le, taszít a válság ürügyén felbuzduló szereplésvágy, a krízis meglovagolása. Elég volt a tanácsokból, az unalomból fakadó kioktatásból, a tét nélküli, önjelölt monologizálásból, a rúzsos nővédelemből, a botcsinálta webináriumokból, de még a karanténihlette netes edzésekből is. Ne legyen “hű, de jól megoldottuk” családmutogatás, gőgös optimizmus, ne legyen ki mit tud a vírusról, netes túlreagálás, giccs, bénácska felolvasások. Olyan tartalmakat írok és teszek ki mától, amelyek járványfüggetlenül is voltak vagy lennének. Bőven van ilyen, szerencsére, én pedig akkor írok, ha összeáll bennem valami érdemi.

Amit kérek: figyelmesen olvass. Ne szerepelni, bizonygatni, viaskodni gyere.

Edzésnapló: berlin óta

Sporttörténet.

Kultúrnapló.

Blogtámogatás (köszönet):

https://www.paypal.com/cgi-bin/webscr?cmd=_s-xclick&hosted_button_id=859TKEELVKHRY&source=url

 

te leállsz most az edzéssel?

Vagy pont most kapcsolsz rá? Netán kezded el, újként?

Sokat filóztam már a járvány és az edzettség-egészség összefüggéséről. Arról meg nem filózni kellett, hanem teljesen gyakorlati kérdés volt, hogy karanténban hogy csinálom a saját edzéseimet. Lesz-e motiváció? Bővebben…

mindeközben amerikában

Texas és Ohio nem végez abortuszt, mert nem létfontosságú műtét:

https://www.theguardian.com/world/2020/mar/23/ohio-texas-abortion-us-coronavirus-outbreak

Kész vagyok az amerikaiaktól egyébként. A beszédmódtól. Bővebben…

mit eszel és miért?

Avagy: ha bármilyen tudatosságot akarsz vinni az étkezésedbe, milyen táplálkozási irányzatot válassz?

Vannak ezek a Virányosi közösségi házbeli estek (és lesznek is még!). Ez most ilyen volt, hétfőn:

https://www.facebook.com/events/562551897937088/

Sokféle ember jött el (összesen maroknyi, de tényleg változatos népek voltak).

A beszélgetés végén elhangzott Liv híres mondata a sportrovatból:

ez csak kaja!

Vagyis: fontos meg minden, tájékozódni, gyógyulni jó és szükséges, de: nem kell rágörcsölni, hitvitákba belemenni, bonyolultan szervezni, hogy te majd mit eszel külön a lagzin, félni az ételektől, őrlődni, ellentétbe kerülni másokkal, papolni róla, szorongani, túlkorlátozni. Bővebben…

az elhízott kolléganő

Én nem tudtam, nem is gyanítottam, hogy ilyen létezik. Hogy nem csak én vagyok ellenszenves. Hogy nem az én hibám…

Hogy tényleg ennyire szarul vannak.

Ez most nem a saját történetem. Bővebben…

tíz ok, amiért nem jutsz egyről a kettőre

Végignéztem sok év alatt olvasók és barátok történeteit, és rengeteget beszélgettem velük az élet megváltoztatásáról, mivel sokan ébredtek rá itt, nyertek inspirációt és információt (satöbbi, a blognak ez a sokat emlegetett szerepe). És úgy látom, hogy nagyon ritka az, aki beleáll bele és valóban megváltoztatja az életét.

Vajon miért van ez? Bővebben…

amikor hamiskodsz

Van azért, aki sportol.

Az önmotiválás, a kis sikernek való örvendezés érthető, gyakori, de csúfosan ciki tud lenni, hogy a megmutatásakor kicsit úgy fel van javítva – nem tudom megszokni.

Nem, nem lehet mindennek örülni, mindenért lelkesedni, mert az devalválja a teljesítményt.

Most elmondom, miért zavar az, amikor

1. odabiggyesztik, bármilyen módon megemlítik a maraton és félmaraton szavakat azok, akik nem futnak,

2. a nagyon lelkes blogoló ujjong, hogy ő keményen készült, és lám, megvan a maraton – ez valóban futóverseny volt, de a nagy helyzet az, hogy a táv nagyobb részét gyalogolta, és ezt elhallgatja, elkeni (“teljesítettem, megvan a maraton”). Majd idevirítja nekem, aki soha versenyen egy métert sem gyalogoltam, hogy ő mekkora példakép, milyen boldog és szép a teste és bezzeg neki nincsenek ellenségei.

(Persze honnan tudom mindezt? Onnan, hogy gyanús lett. Éreztem a hamisságot a soraiban, és kikerestem, és megnéztem a nyilvános versenyfotóit).

3. Ragen Chastain spárgája:

4. Amikor komfortzónán belüli lötyögéssel nagy deklarációkat tesznek a kezdők, példaképpé avatják magukat: baby steps, “de én büszke vagyok rá, tőlem ez is nagy dolog, magamhoz képest”; amikor tanácsadói szerepbe lépnek olyanok, akik szinte el sem kezdték, semmi eredményük, mintha volnának olyan okosak, hogy másoknak “segítsenek”…

Lám, nekem ez se jó, én olyan szigorú vagyok, hogy nem csak az a bajom, ha valaki kifogásokat keres, hogy miért nem sportol, hanem az is, ha sportol ugyan, de alig van eredménye, és felnagyítja.

Bizony, ezek ciki viselkedések, és én tudok jobbat, olyat, hogy igazán büszke lehess, egy pillanatig ne érezd, hogy ezt meg kell utómunkázni meg magyarázni, meg hogy az egész azt szolgálja, hogy végre te is oda tartozz, a menők közé… hogy képes legyél vállalni azt, ami van.

Vagy amikor a ki sem talált, szinte el sem indult blogot, vállalkozást agyondizájnolják: van logó, grafika, névjegykártya, hirdetés, kiírják, hogy a közösség finanszírozza, és nekik ez a munkájuk. Jéjzusom. Amikor egymást díjazzák körbe-körbe a bloggerek, és elbüszkélkednek, hogy díjat “nyertek”.

Eddz hónapokig csöndben, kínlódva, vívd meg a harcodat, majd utána mesélj és buzdíts. Legyen meg a blogod teste, tartalma, minősége előbb. Én akkor, amikor a napi sportot elkezdtem (2014 szeptemberében), már évek óta blogger voltam, érdekelte az olvasóimat  a személyes életem is, mégse mutattam fél évig semmi konkrétat abból, hogy edzek, mert nem tudtam, van-e üzenete másoknak is, és nem tartottam különösebb csinnadrattás teljesítménynek.

Akkor álltam ki vele, amikor kockahasam lett és négyféle sportban fejlődtem hatalmasat. Pofátlanságnak érzem, amikor valaki az eredmény elé vág a szavakkal. (Más eset az apró magánblog, ahol tényszerűen, oktatás, ujjongás, céggé válás nélkül, önironikusan beszámol valaki, miket edz és eszik, és magát motiválja.)

5. De még az is ide való, bár emberileg érthető, amikor a helyüket nem találó, ugyanabban a szarban keringő emberek egy konkrét, magasztos cél felé tartó útnak láttatják a körözésüket. Kis nekibuzdulások, nagy deklarációk, sok fotó, részeredmények, feladás, ekkor kiírják a motiválós dumát, hogy “mindneki elbukik, megigazítom a koronám, megyek tovább”. Hát, ilyen az élet, ugye. Nem, nem ilyen, ez bénaság. Vagy elöl jársz, vagy nem. Nem olyan nehéz ez, hiszen te határozod meg a céljaidat, más nem tukmálhatja rád, hogy te pont milyen legyél – én sem gondolom, hogy vagy fitneszversenyzői tested van, vagy ásd el magad. De ha a saját céljaidat évek alatt nem éred el, sőt, távolodsz tőlük, ha kis emberi botlásnak láttatod azt, ahogy az általad hirdetettek és vállaltak ellenkezője szerint élsz, akkor ne akarj motivációs guru lenni. Ha mindezzel pénzt kerestél, akkor meg szégyelld is magad.

Erre példa 160 gramm Lupui Iza tevékenysége: testileg egyre rosszabbul van, mégis egészségügyi tanácsokat ad másoknak. Közben ő is rájött, meg lett a kuruzslótörvény is, és feladta az inzulinrezisztens meg életmódváltós vonalat.

6. Sajnos, ezt sok éves törzsolvasók is csinálják: lelkesülten blogolnak, innen vett fogalmakkal, mondatokkal, ötletekkel vagy témákkal állnak elő, miközben nem jelzik soha, ki volt az inspiráció, sőt, egyértelműen nem vállalnak engem. Ki ne derüljön, csak privátban hálálkodnak. Ezen mindig megdöbbenek. Az én tollaimat használod! A másét akarod! Neekd ez rendben van?

Azért zavar mindez, elemien és gyomortájt, mert a kifelé élés, az elismerés e mohó vágya ront rajtad is. A villogásra megy a kapacitás. Pedig a teljesítmény lényege, teste, törzse az, hogy egyedül vagy Isten ege alatt, és megszállottan, némán, ellenzékben, makacsul csak csinálod. Hogy lemész a kígyós sötétségbe, átverekszed magad rajta, megszenveded, és utána lehet kijönni a fényre és elégedettnek lenni egy-egy pillanatig. És nem azonnal jelszavak, vigyorgás, hashtag, mozgalom, biznisz, tapsvihar, táborba tömörülés, egyetértők hada. És nem sorolod, hogy jaj, ezért nem edzettem, meg azért nem, nem használod kifogásnak a kiskutyád műtétét…

Amikor nagy szavakat használsz és nyilvánosan örülsz magadnak, akkor devalválod és kisajátítod azok munkáját, akik valóban dolgoztak.

Legyél komoly ember.

Akkor deklarálj, amikor már megcsináltad.

És akkor is ismerd el, kik indítottak el, kiktől tanultál.

és még az is van: áldozathozatal és a hű férj

Na, már el is múlt a lebegős jó érzés… tele vagyok megint zaklatottsággal (többet kéne jógáznom?), és egy kicsit még beteg és ettől levert vagyok. Pedig wellness és kiszakadás volt hétvégén, test és lélek egyben.

Lassan állnak össze bennem a dolgok, de az legalább úgy van: a sok mindenből, ami felmerült bennem, ennyit szűrtem le még: Bővebben…

illemszabályok az edzőteremben

Erre a posztra reagálok:

Én amúgy létező stílus- és hangsúlykülönbségek ellenére tisztelem Ritát. Bővebben…

mit kéne macerálnom még magamon?

Most annyira más minden, mint amikor nincs forgatás. Az egész napirend, hangulat. Hallgat a múzsa. Tegnap megrohamoztunk egy hajót, felrohantunk rá valami hetvenen. Futáspótlék. Sok ember, várni, viselkedni, magamról gondoskodni (jelmezben menstruálni). Fáradt és kicsit gyanakvó vagyok.

Ugye amit csinálok (statisztaként járok egy sorozat forgatására; most épp és időszakosan más filmekbe is), az szakképzettséget nem igényel, van, hogy pihentető, tudok írni ott is. Legegyszerűbb kategóriái nem is fizetnek valami jól a szíváshoz képest (ma már annyiért nem is megyek), ám változatos mint élmény az itthoni meg írós munkák után. Van, hogy osztálykirándulás, máskor hadifogság. Közben több lehetőség érik a gyerekeimnek is, ezt is szervezem, és velük kísérőként megyek.

Jó ez, csak sűrű. Érdekes maga a forgatás és az emberek is, el-elcsodálkozom a mindenfelől jött arcokon, sorsokon, attitűdökön, mondatokon. Bővebben…