mit tehetsz TE a környezetért?

Most ez a divat, mondják. De az én életemben a zöld szempont mint meghatározó értékrend és életszervezési elv nem a kétezres évek trendje. Eleve nagyon alacsony fogyasztású, a polgári minimumok alatt élő családból jövök (se autó, se étteremben kajálás, se drága nyaralás, se divat, se dísztárgy, viszont spúrság, újrafelhasználás és vaastag “jóleszazmég” attitűd).

Aztán nagyon erős ökonevelést és tudatosságot kaptam középiskolás éveimben, gyakorlatit is a nomád táboraink révén, és sok információt, szemléletet, amiért nem tudok elég hálás lenni a biológia-kémia tanáromnak. Később aktív voltam civil hulladékügyben és kerékpárosként, majd egy pici zöld párt működésében is szerepet vállaltam 2006-ban, abban már volt műemlékvédelem és privatizációellenesség, anti-GMO (és Jánost is ott). A blog első éveiben kétszer is írtam arról, hogy a saját életemben mit teszek, mennyire vagyok ökolány. Eleve magyarázkodva, “ugye, elég jó ez, ugye ez ökó?”:

azért ökolány vagyok

ökolány vagyok-e még?

Most is lesz ilyen része a posztnak, hogy én mit teszek, önkritikusan. Bővebben…

mi a jó élet?

Ugye, engem nem vonzanak a külsőségek, a kipakolása annak, hogy mit vettem-hol kajáltam-de menő vagyok-szépen sminkelek-fekszem a parton. Sőt, kifejezetten taszítanak a valami-helyett fotók. És hát itt a blogon azok olvasnak, akik ugyanígy igazabb örömökre vágynak.

A tudatom sem elégszik meg azzal az előcsócsált kínálattal, amit a sajtó feltálal elém, beleértve a minőségi sajtót és annak kommentvitáit is, se pozitíve-nyalósan, drukkerként, se finnyogva, ostorozva – ezért keresek mindig önállóan élményt, gondolatot, ingert.

Mert amitől az élet jó: a belefeledkezés, a szellemi intenzitás. Tuti módszer a negyvennégy évesség ellen: hevesen érdekelnek dolgok, követem a kíváncsiságomat, és élményeket szerzek. A valós eseményeket választom: filmet, ha lehet, moziban nézek, éspedig pici moziban, sosem plázában. És a városom!

A szülővárosom: a főváros, amelyet soha nem tagadtam meg, nem szidtam, szeretettel sem korholtam, csak éltem – minden más kötődésem felszínes. Alkonyatkor a rakparton és szelíd sugárutakon biciklizem, figyelem a hársakat, a platánokat, a sirályokat, a Tabán gyepét, néma lépcsőket. Dagály, Lukács, Palatinus. Tündérpalota. Jedermann és ott Dresch-koncert! Robert Capa Központ. Tudok épületekről, arról, hogy mi volt a Tabán és mi a Gesztenyéskert, a hallgatag kövek elképesztő történeteiről. Trappolok aszfaltján, futva és sétálva.

Jelenlét, természet, szag. Minél kevesebb virtuális inger (neten inkább cikkeket olvasok), igazi újság, kávézóban olvasás, papírkönyv. Vonatút. És lehetőleg ne amerikai, ne tudatipari, ne tömeges-trendi legyen az, ami az agyamat foglalkoztatja. Ez több ízlésnél: esztétikai és morális elv is

Nemrég, a sors váratlan iróniájával, partner nélkül indultam a Légy a kedvesem Pesten! nevű sétára (pedig úgy volt, hogy).

Ezen az alig másfél kilométeres útvonalon bemehettünk négy házba és alaposan megismertünk vagy hatot, közte a nevezetes Kecskeméti-házat és Ady utolsó lakását is, de a trendi nemzetközi befektetők tetőtér- és tetőterasz-ráépítéseit is. Megdöbbenhettünk, mi pénze van a katolikus egyetemnek, mindjárt a Papnevelde utca sarkánál, de hát már elég dagadtak! Lőrinc, aki Rómába szervezett utazást ötösben, így döbbent meg a Vatikánban. Előkerült itt az ötöik kerületben, várjunk csak, két és fél óra alatt összesen kilenc jelese az irodalomnak és még sok mellékszereplő, elképesztő anekdoták, romantikus-valódi és az utókor által felszépített történetek szülők haragjáról, tévedés-beleszeretésekről, ambíciókról, erős szövetségekről és lánykahalálról.

És miután beszélgettem egy hosszút az okos, lelkes túravezetővel is, arra gondoltam, hogy elmehetnénk egyszer egy ilyen sétára együtt, mondjuk azok, akik szerettek volna blogszületésnapozni, de idén nem lehetett, és bejárnánk egy ilyen útvonalat, utána meg lehetne egy nagyot kávézni, míg csak kicsit sárgák a fák, és süt a nap. A szervező benne van, sőt, örül!

Általában is lenyűgöző, ahogy erre vállalkozás alapul. A fiatalok felfedezik a várost, és megosztják a tudásukat: túrát összerakni, vezetni és bejárni is igazi intellektuális hobbi.

Ez az az alkalom, igazi kuriózum, amikor Évuska nem sportgatyóban meg ujjatlan trikóban és futócipőben van a városban, hanem felölti a még 1998-ban, ifjú tanársága idején vett ún. sivatagszínű lenvászon ruháját, amelyet egyébként a Zeneakadémiára is, csak oda másik cipővel (hogy a taktus üthető legyen). Ezt a királylányságot túlzás volna hibátlan állapotúnak nevezni, tehát el van szakadva a vékonyabb bélésanyag fönt már, mindenesetre a megszokott egyszerűségét hozza a stílusomnak (jézusom, instamajom leszek mégis), és hát a blogger maga alakította át a lenti részén egy csipkebetéttel, kézzel minden öltést, bizony!, és aztán, jóval később, még be is vetette a bővséget varrónővel, amikor olyan, ööö, sovány lett:

Ez a fotóm pedig a Pride tiszteletére készült a sétán, de aztán utolértem ám őket:

ismét egy remek minőségű kép

Az ősz se rettent: lesz színház, még szabadtéri is, aztán Filharmonikusok, ó! Nagy úszások hajnalban, Dunakanyar, filmpiknik.

Élmény van, szeretés van, Budapest van.

Szóval én nemsokára, ha egy kicsit összeáll a szeptember (mert közben azért az is van, hogy melyik gyerekem hol tanul, mikor kirándul, anyukámat elbúcsúztatjuk, könyvbemutató és miegymás), kinézek egy túrát (egy másikat, talán), és akkor csatlakozzatok, beszélgessünk, töltsünk együtt egy hétvégi délelőttöt! Van kedvetek?

bárkinek lehet könyve!

Úgy van, és sok sikert mindenkinek!

A második könyvem épp meg is jelent. Hosszú munka volt. 2018 ősze óta készült ez a szöveg, a témára pedig 2015 eleje óta készültem – az életemmel, nem csak anyaggyűjtéssel, olvasgatással. Kiadót is váltottam. Ez a könyvem az újságírói tevékenységemhez tartozik:

A ketogén és a hozzá kapcsolódó egészségtrükkök változtatták meg az életemet, értékrendemet és a testemet, tettek képessé olyasmikre, amiket előtte nem csináltam, és ami örömet jelent.

Rendelhető:

https://www.kossuth.hu/konyv/5256/a-ketogen-csoda

Ha lesz Könyvhét, ott, ha csak a Kossuth Kiadó rendezi meg az eseményét, akkor ott találkozhatunk.

A következő nagy munkám partizánprojekt lesz. Nem akarok folyton ezeken a tevékenységeimen ujjongani, mert ezt amatőrnek érzem. És a személyes történeteken sem. Az életem nem műsor, a lényem nem kontent. Viszont kitartóan dolgozom rajtuk a szelíd hétköznapokon.

különvélemény gyerekfotókról

Vagy hogy mondjam. Én már nem akarom leírni, elemezni azt, amit eddig annyian, és nem is a pedofíliáról vagy a gyerekpornóról szól a poszt. Ami érdemi állítás benne (a szövegben eltévedők, a túlírásomat nehezen fogadók kedvéért jelzem, meddig van az előzménybemutatás és hol a lényeg), az valóban a fotókat illeti, ahogy a címben van. Érdemit akarok írni, eddig fel nem vetett érvet, nem pedig rágni ugyanazt.

Kontextus, felvezetés, témakijelölés

Mindent elmondtak már Kaleta Gábor elsőfokú ítéletéről, sok más mellett a lényeget is, hogy a bírói döntés elfogadhatatlan, érthetetlen, rossz az üzenete (avagy a magyar jogszabály a rossz). Itt olvashatsz a miértekről nem felbőszült, nem jóemberkedő, nem bűnbakkereső, szakszerű jogi részleteket, Gyurkó Szilvia írta. Mert ami nagyon zavaró: random netes dumások, elérésre hajtó botrányéhes megmondók mindennemű körültekintés és jogi ismeret nélkül jogászkodnak. Ez májusi cikk, az első fok ítéletéről. Szívesen idézem, olyan ritka, hogy valami a wmn-en nem nyávogás, erőltetett viccesség, ostoba fecsegés.

https://wmn.hu/ugy/52833-miert-szuletett-ez-az-itelet-a-gyerekpornoval-lebukott-volt-perui-nagykovet-ugyeben—errol-es-a-hasonlo-ugyek-birosagi-donteseinek-hattererol

Bővebben…

amíg nem árt vele – az őznő története

A tartalmat a magyar netezőknek a jó öreg Mérő Vera szolgáltatja (nekem pedig olyanok, akik az ő témáin, akcióin, felháborodásain elég okosan és gyakran szórakoznak). Szerinte úgy írni a nőről, ahogy az origo tette, MINŐSÍTHETETLEN EMBERI ALJASSÁG.

Steph Loehrnek hívják a szóban forgó transznőt. Angol nyelvű forrást kerestem, annyira nem szeretnék a béna hazai kínálatból egyet se kirakni (hahó: én attól, hogy undorodom egy sor kötelező liberális gesztustól, az áldozatiaskodástól, valamint butának és hergeltnek tartom a neten látható ellenzékiséget, és képmutatónak és olcsónak az ebben utazókat, még nem lettem jobbos, és nem érzem azt sem, hogy a 888, Puzsér vagy az origó vállalható).

 

https://www.theblaze.com/slightly-offensve/trans-deer-twitch-moderator
Bővebben…

ezt most csak úgy mutatom: miért “utálom”…?

Ma és tegnap a facebookon a kommentelőim közül teljesen ismeretlen nevek azt kérdezték, illetve azt vetették vádaskodva a szememre, hogy én miért utálom Mérő Verát. Bővebben…

érinthetetlen, mert elesett

!!! Nem becézgetek gúnyosan, nem használok lealjasító szavakat. Kérlek, ti se tegyétek, senkivel. Semmilyen, Szentesi Évát szidó, táboroskodó kommentet nem engedek be. Ennyivel vagyunk különbek: nem tömbösödünk-zúdulunk érzelemvezérelten és facebookhergelten, nem szerepelni akarunk, nem erkölcsösködünk, hanem elemzünk, mérlegelünk.

Na, jól értem: a Szentesi Évát nem szabad bullyzni, de a Gerle Évát igen. Jól van, hát akkor ennyire komolyan menjen minden továbbra is.

Mást írtam mára, kis elakadás volt (tegnap este lett új gépem!), de helyzet van: Szentesi Éva exponált negatívan több tízezer követő-drukker előtt, erre behergelt tömegek érkeztek, akik most hallottak először a blogomról. És erre már visszaszólok. Le kell szögeznem ezt-azt, csupa tényt és összefüggést.

Nem, ez nem bullying. Nyilvános tartalmakra reagálok, amelyeket egy nagy női médium fő szerzője (social marketingese), egy közszereplő tett ki önként. Vállalta mindezt, ezekkel szerez elismerést és jövedelmet (vagyis professzionális),

a nyilvánosságra tartozó ügyekben írok: attitűdről, értékrendről, szövegről, médiamechanizmusról, szponzorációról, nem a magánéletéről (soha nem kotyogok ki olyat, amit közös ismerős mesélt, másról sem),

releváns állításokat (éles kritikát) írok,

személyes érzelmek nélkül, írói szenvedéllyel, némi undorral, habár másokban erős érzelmeket generálva, vitriollal,

és reklámmentesen – a teljes blog reklámmentes (fizetek a szolgáltatónak). Nekem az elérés nem hoz pénzt, közvetve sem, és nem kell a hiúságomnak sem a lájk vagy az egyetértés.

Ezt csináljátok utánam. Bővebben…

a tavasz is kitört

Meg ugye, “hétfőtől nincs iskola” – az oktatás stílusából meg a mi értékrendünkből következik, hogy a gyerekek ezt féktelen szabadságként élik meg. Én ennek örülök, de nem hagynak, figyeljétek a szóhasználatot:

…fontos, hogy keretek közé legyen szorítva a napjuk úgy is, hogy nincsenek iskolában – már csak azért is, mert különben tényleg ki fog csúszni a szülők kezéből az irányítás.

https://index.hu/techtud/2020/03/17/koronavirus-magyarorszagon-szorongas-pszichologia-jarvany/

Hű, mert akkor mi lesz, ha kicsúszik az irányítás, bele se merek gondolni. Bővebben…

egy fő felnőtt

Nem a tizennyolcadik születésnap.

Nem az érettségi.

Nem a felvételi.

Nem a különköltözés.

Hanem ez a felnövés, amikor ott keringőzik. Vagyis, ez a felnövésnek a deklarációja.

Aki nem keringőzik, az nem is nő fel. (Én nem értem ezt a hisztit, fél osztályok, fiúk nem akartak táncolni.)

Ő valahogy előbb nőtt fel: vagy másfél éve nem érzem ezt “az én vérem, jaj, az én kicsi fiam” dolgot. Tiszteletteljes távolból figyelem a fiamat, aki olyan csodálatosan erős, és tudta, mit akar. Akin nem fogott a rossz irányú csoportnyomás, az iskolai bántás, ostoba, kérges juditnénik.

Ezért vagyunk jóban.

Rég nem várja el, hogy főzzek, mossak, befizessem, elintézzem, elismerjem, hanem intézi magának.

Aki minden apró ügyét, köztük a gyarlóságokat, a más-anyák-infarktust-kapnának ügyeket is elmondja, ha épp beszélünk. AMúgy nem nagyon gyakran. Meglep, ahogy magától mesél, én úgy tudtam, hogy titkolóznak, pattanásosak és ellenségesek, meg követelőznek. Lát embernek engem is, nincs módom prédikálni.

Nem kell nekem mindent tudnom, de nem kell hazudnia sem.

Én nem virrasztok.

Megbízom benne: egészen komolyan gondolom, hogy az övé az élete, hogy külön van az énje, és becsülöm, elismerem. Nem sajdul a szívem, csak erős nyugalommal örülök. Nem veszekszünk. Nem habzsolom föl, nem pótlék ő nekem, nem ő a középpont, nem ezt jelenti a szeretés. Nem várok tőle semmi pontosan körvonalazhatót, sem érzelmesket, gesztusokat, sem hálát, sem teljesítményt – csak azt, hogy önmaga legyen, hogy aki ő lett, éspedig jelentős részben az által, amit én beletettem, és az által, aki én lenni tudtam, azt valósítsa meg.

és még az is van: áldozathozatal és a hű férj

Na, már el is múlt a lebegős jó érzés… tele vagyok megint zaklatottsággal (többet kéne jógáznom?), és egy kicsit még beteg és ettől levert vagyok. Pedig wellness és kiszakadás volt hétvégén, test és lélek egyben.

Lassan állnak össze bennem a dolgok, de az legalább úgy van: a sok mindenből, ami felmerült bennem, ennyit szűrtem le még: Bővebben…

breaking new year

Azoknak, akik kissé lányregényes-szappanoperásan olvassák a blogot és környező szövegeit, vagy egyéb módon tanúi a Blogger Zajlásainak, szeretném azt a hatásvadász utóiratot leírni, hogy Bővebben…

2020 jön

Olimpiai év, szökőév! És új évtized.

Mostanában az van, hogy ahogy futok és számolok (nem futok sokat, de amikor, és ugye, a lépéseimet számolom, már sokszor írtam erről), a 2020-nál megakadok, mert ezek a számok ekkor még évek a fejemben, és 2020 jön most, nevezetes pillanat, koncentrálok nagyon. De nincs erre idő, máris 2030 van, és akkor azt gondolom, jaj, mi lesz akkor, 2030-ban, miféle világ (közben továbbra is futok, kutyát fegyelmezek, a számok is pörögnek), addigra minden gyerekem felnőtt, sőt… én meg milyen leszek, hol leszek akkor… 54 éves leszek, az nagyon sok? Agg, megtört, reményvesztett, beteg? Magam is a gyerekeim szemére hányok mindenfélét unalmamban, és az erőltetett összejárásokban meg az unokáért való nyaggatásban teljesedem ki? Látok-e még? Ez nagy parám, a jó látás (erős, de nem romló állapotú rövidlátóként).

És a világ? Háború, árvíz, fajkihalás, járványok, túltesznek a legrosszabb scifi-disztópiákon is? Ránk dől a ház, nem lehet majd vajat kapni? Megtalálom-e addigra a narancsárga üvegű napszemüvegem? Bővebben…

családi élet

Hú, most nagy nyugalom van. Csak szeretet, csak biztonságos terep – esély nincs ütközésre, kellemetlenségre, fájdalomra, idegenségre. Mert ez a békesség ünnepe. És nem hagyom magam többé.

Ismerőseim ellenben, a hagyomány szerint, aknamezőre indultak.

Ott aztán látnak mindenfélét.

Hogyan kell bő ötvenes embert beteg módon körbeugrálni.

Felnőtt embereket látnak, akik egymás foglyai holtukig.

Generációk gyűlölködését, rossz kommunikációt, anyagi különbségek élezését, kivagyiságot, nemi egyenlőtlenséget, alkoholt – minél visszásabb, ami van, annál vastagabb a máz, dekor, dínomdánom.

Megy a műsor, a mikor jöttök, miért csak akkor, mit egyél, mennyit egyél, pedig azt mondtad, nem azt mondtad.

Fullánkos beszélgetés arról, mi áll jól, úgy érti, meghíztál.

Mi hír a szomszédságban, tágabb rokoni körben – meghökkensz a mézesmázas körítésen vagy a nem is leplezett rosszindulaton, a spekulációkon, a szempontjaikon. És vég nélkül. Nqgyon kell mondogatni, olyan telekomreklámos módon, hogy a szeretteim, a szeretet ünnepe.

Meg-megüt egy-egy megjegyzésük, mert rólad is hasonkat lehetne mondani, ha el mernéd árulni, meg mernéd mutatni, milyen vagy igazán, mert te is iszol néha, meg csalod a Lalit, meg ordítasz a gyerekkel. De hát rég szerepet játszol. Ha nem, akkor te vagy A Problémás. A Tökéletes Sógornő kontrasztja. És hiába vagy intelligens, szabad és vicces, ha ő zserbót süt és lakberendez.

Nincs más téma, csak hogy kinek mit kell vinni, ki hova megy, mit esznek, ki vezessen. Kiürülnek az otthonok, megy mindenki kies hazánkban előbb délkeletre, aztán nyugatra.

És rengeteg pénz és energia ment el giccsre, “a lakás feldíszítve”, “négyféle süti”, “teríték” – hová tették a szemüket?

Magyarázzák, hogy a műanyag fenyő praktikus, megéri, már tíz éve milyen szuper, nem hullik. Hogy hol vették, mennyiért, és milyen tuti vétel volt, ez a téma. Mi több, emlékeket őriz, sőt, ökó! És lefotózza. És kiposztolja. A műfenyőt!

Vallástalan családok irritálóan materiális karácsonya, vagy épp beteszik a Messiást és misére mennek, na, az még szebb. Nem mintha keresztényéknél jobbat sejtenék, de az legalább szerves.

És az ételek és az egész hajcihő, előre retteg mindenki, unja és utálja mindenki, aki elmúlt húsz, a családosak a melót is, még ezeket a “felnőttek nem vesznek ajándékot egymásnak” (DE PERSZE DE), “igazán csak egy kis apróság”, “csak a gyerek miatt állítunk fát”, “idén ne legyen akkora sütés-főzés, hozzon mindenki valamit” redukált verziót is utalják, annyi meló, pénz és stressz, “de egy évben egyszer, ez volt a gyerek álma, anyu így szokta, legalább szép”.

Senki sem társasozik meg beszélget, a tízéves kirítta az újabb okostelefont, a hatéves drónt kap, apu már szereli is össze. A többiek tévéznek és a tévé előtt kajálnak, a kanapé bánja. Esetleg van még a csecsemők agyonabajgatása, fojtott neheztelés, kifáradás – de ha a háziasszony megfelel a mércének, attól ragyog mégis, ez megéri a gyomorfekélyt.

Te szereted azokat, akikkel a 24-26-át töltötted? Vagy menni kellett és elviselni őket, és jól összevesztetek és fuldokoltál attól, amit ki se mondhatsz és béna volt a ruhád is, és minden évben ez a hagyomány?

Minálunk bőséges, nem stresszes. Előtte mindenfélét elrendezős. Névnap is, harmónia, szeretés, semmittevés, filmnézés. Váratlanul erős érzelmek. Tombol a szél.

 

Lefotózom majd a jelentékenyebb könyveket, örömöket.

az alkotó pihen

Az alkotó nincs jól, kusza érzések, mélyről feljövő hordalékok, praktikus elrendezetlenségek vannak most, de ami a lényeg:

minden káosz mellett megírta, amit meg tudott, kiszedte belőle a kétharmadát, húzott és átírt, de elkészült a Legszebb reflexiói, küldi is (annak, aki 1. már kérte, 2. törzsolvasó, jó ismerős, 3. aki kapott Legszebb történeteimet, és ezt is kéri – írj: csakazolvassablog@gmail.com). Ha kérted, de nem kaptad meg, írj újra!

Mi a különbség a blogposzt és az e-mailben küldött szövegek között? A doc formátumú utóbbiak sokkal irodalmibbak, kizárólag a személyes történeteim, egy szerkezet (akkor is, ha rövidebb darabokból áll), kiérleltek, és sokkal több munka őket megírni.

Sok fogatási nap volt, ez mindent feldúl, kajálás, napi ügymenet, érzelmek, edzés, alvás. Alkotó továbbra is csak a szépség, a minőség, az eredetiség, a teljesítmény által határolt területen képzeli el mindazt, amit kirak.

Továbbra sem érzi, hogy bárkivel versenyben lenne: az A liga játékosa a teljesítményre koncentrál, esteleg néha az égre néz, de nem figyeli a B ligát és főleg a közönség tagjait, de amúgy az A liga játékosait sem.

Január 12-én 6-kor újra felolvas anya és fia, ezúttal más szövegekkel, vacsorával. Írj, ha jönnél! csakazolvassablog@gmail.com

elmenni valahonnan

Az mindig megráz egy kicsit. Megint ez a “hát csak ennyi volt?” érzés. És hát ennyi volt, ez is, és úgy is sajog, hogy nagyon húz az otthonom és akik otthon várnak, azok. Minden összepakolva, én megyek ki a szobából utoljára mindig. Torpanok, szétnézek, sóhajtok. Szervusz, szoba. Kötődöm hozzá, még ha egy éjszaka volt is, lélektelenül nemzetközi egyenszobában.

Száll fel a repülő. Vakít a nap, mert a felhők felülről nem szürkék, hanem fehérek. Itt hétfő reggel köd volt és eső, hét órakor utcalámpás, sárgás, nedves sötét, nyolc órakor tompa homály. Enyém a szavam, a látásmódom, a gondolatom mindenestül. Ha nem az enyém, ha hallottam valahol, szégyellem magam. Bővebben…

kveszcsön

Sok kávét iszol?

Ez most aktuális, mert igen, sokat (és jót: itthon kotyogósban Lavazza, illy, szerény napokon Segafredo, kapszulás illy; kávézóban nagyon extrákat, mindig olaszosat, ristrettót, doppiót, feketén vagy csepp tejszínnel), 60 mg-nyi koffeines adagból akár 6-7-et, este is, de a héten nem jutottam hozzá, csak reggel, ami néha HÁROM órát jelentett. Napközben nem ittam a nagy tankból a forgatáson. Nyűgjeimnek ez is az oka: elvonási tünet. De még kapszulát sem tudtam venni. Hétvégén dőzs. Talán lemegyek napi 3-4-re.

a konyhában, illy kávéval

mit kéne macerálnom még magamon?

Most annyira más minden, mint amikor nincs forgatás. Az egész napirend, hangulat. Hallgat a múzsa. Tegnap megrohamoztunk egy hajót, felrohantunk rá valami hetvenen. Futáspótlék. Sok ember, várni, viselkedni, magamról gondoskodni (jelmezben menstruálni). Fáradt és kicsit gyanakvó vagyok.

Ugye amit csinálok (statisztaként járok egy sorozat forgatására; most épp és időszakosan más filmekbe is), az szakképzettséget nem igényel, van, hogy pihentető, tudok írni ott is. Legegyszerűbb kategóriái nem is fizetnek valami jól a szíváshoz képest (ma már annyiért nem is megyek), ám változatos mint élmény az itthoni meg írós munkák után. Van, hogy osztálykirándulás, máskor hadifogság. Közben több lehetőség érik a gyerekeimnek is, ezt is szervezem, és velük kísérőként megyek.

Jó ez, csak sűrű. Érdekes maga a forgatás és az emberek is, el-elcsodálkozom a mindenfelől jött arcokon, sorsokon, attitűdökön, mondatokon. Bővebben…

e kettő kell nekem

Nyáron kaotikus voltam, és most már (még nyílnak a völgyben a kerti virágok) vissza lehet nézni a nyárra. Van neki már távlata.

Hetekig nem tudtam írni, és volt, hogy enni, aludni, sportolni, helytállni sem. Nem tagadtam ezt magam előtt, értettem és elemeztem az okait, sőt, egy kicsit, mint új élményben, tocsogtam is benne. Nem ismertem az öblöt, sem az anyagot (a folyadékot), amelyben vagyok. Ámulva néztem magam, a reakcióimat, kibillentségemet: jé, ilyen is van! Én tehetek ilyet, én teszek ilyet, tényleg? Ilyen… világi vagyok, és megbízhatatlan, nem-állhatatos?

Nem hittem volna magamról. Én eredendően, lényegem szerint olyan szabályos és jóságos voltam (ami azt jelenti egyrészt, hogy kortársi nyomásra, csak úgy, heccből sosem szegtem szabályt, nem éreztem ezt menőnek, másrészt pedig az önfeláldozó, önsorsrontó, nemet mondani képtelen jófejség imperatívuszát, mellette még a naivitást, a komolyan vevését, a világjobbító, “felelősködő”, erkölcsi alapú megközelítését mindennek: nem mertem önös lenni).

Egyszerre éltem meg, hogy végre élek, azt, hogy ez vagány, szabad és vicces, és azt, hogy nehéz és felkavaró is, és inkább nem szeretném.

Meg kellett haladnom magam, a hiedelmeimet, hogy képes legyek valamire, amire nem voltam eddig képes.

Próbáltam írni, feldolgozni az új állapotot. Szolid 130 oldalt írtam. Csak magamnak. Nem is azért, hogy ki ne nyomozzák a tényeket, ne csámcsogjanak rajta az agresszívbuták, inkább azért, mert nem tartom már regényesnek, meghatónak, jó alapanyagnak az ilyesmit. A tépelődést, a Barbarát. Ezt magam mögött hagytam. De terápiás, és mindig segít, amikor visszaolvasom.

Figyeltem, kivártam. Bővebben…

budapest maraton 2019

…melyen idén váltóban veszek részt, tehát nem 10 és nem 30, ahogy eddig, hanem 21,8 km, Orsival, aki Bécsből érkezik.

Beteg vagyok, de lenyomom. Máskor nem csinálok ilyet. Most, este azt érzem, nem lettem még betegebb, de gyenge voltam. Saját élményem az edzésnaplóban:

berlin óta

A versenyről írok

Az van, hogy én szeretem ezt.

Szeretem, amikor valaki nem csak pofázik, magamutogat, identitást hangoztat, ezek annyira viccesek ám!, hanem keményen, profin, okosan, kitartóan csinálja.

Mint a BSI a szervezést. Alkalmam volt ma beszélni azokkal, akik régóta dolgoznak ebben, és lenyűgöz az egész.

A külföldi, esetenként jobb adottságú helyek versenyszervezőihez képest is ott vannak. Pedig van olyan főváros, ahol nem gyökér a főpolgármester (ennek az eseménynek védnöke, de iszonyú szájhúzás, hogy csak három ilyen lezárás legyen egy évban). Ahol nem futóellenes a hangulat, szélesebbek az utak, jobb az aszfalt és kevesebb a csokit követelő, fillérbaszó, nyafogó nevező (“17 ezerért két coski volt a befutócsomagban”. Meg előtte a rengeteg munka, kommunikáció, fizetettek és fizetetlenek, a lezárás, a kordon, az orvosi ügyelet, a frissítések, a póló, az érem, a vécék, a terüélethasználat, a sörpadok…).

Míg mentem, sok mindent átértékeltem. Most volt bennem komorság, ötnapos keménysport-hiány, testi gyengeség és nagy szomorúság is. Mindenféle előkerült a meditatív lépésszámlálásban, amelyben, jaj, ne zavarjanak. Letisztult, gyógyított. Beérkezéskor (váltáskor)még nem, akkor kiborultam, sírtam, remegtem, de utána ittam pálinkát és összeszedtem magam.

Arra is gondoltam, hogy Berlinben most, ugyanebben az órában kísérlik megdönteni a világcsúcsot (de nem sikerült, Kipchoge, a tavalyi berlini világrekorder ott se volt, mert a két hét múlva tartandó új, bécsi Sub2hr maratonkísérletre készül, az etióp Bekele pedig kettő másodperccel rosszabbat futott). És gondoltam még a szombaton végződő Sparthatlonra, az ultrafutás leghíresebb versenyére, amelyet Bódis Tamás nyert. 1991 óta nem sikerült, de végre megint magyar: az első nyertes, Bogár János most velünk futott Pesten. A Sparthatlonon taroltunk: Maráz Zsuzsanna a nők között nyert, abszolút nyolcadikként, és a második és az ötödik abszolút helyen is magyar versenyző futott be. Most már nem zsuzsikázzák esetleg férfi futók.

Csak ahogy erről beszélnek, az akaszt ki. Tényleg heroikus, de ahogy a maraton, az amatőrök hada meg a városi versenyzés le van nézve, és meg akarják mondani, ki min induljon, mi legyen a lényeg, mikor érdemes valaki egy távra, beszarok.

Igen, a tömeg híg, de valamiért itt vannak, ők is futnak a maguk képességei, életmódja, ambíciója szerint. Sokan vagyunk, sok jó példa van, és ez nagy élmény. Az ízlés magánügy, a morál közügy. A tempóhajszolás és a fejlett módszerek mellőzésének szépségéről itt írtam:

én, a futó

A magyar maraton férfirekordját Szűcs Csaba tartja, jelenleg Spuri futóbolt tulajdonosa, 2:12:10-zel, amelyet Párizsban futott 1992-ben. Az országos bajnok 27 évvel később Jenkei Péter, 2:23:21-gyel. Olimpia előtti évben. Ööö. Csere Gáspár címet védeni jött, 2:20 alá menni, találkoztam vele, egyes volt a száma, rajthoz állásakor hasított el mellettem a VIP zónában. És valami történhetett, mert majdnem pontosan három perccel Jenkei után, 2:26:20-szal ért be, ami nagyjából a női magyar rekord amúgy (Földingné Nagy Judit, 1996, 2.28:). Most Gyurkó Fanni Anna vollt a leggyorsabb, ő 2:42:54-et ment.

Ment persze a hőzöngés, hogy miért Az egyik ilyennek szóvban, egy másiknak kommentben válaszoltam, ezt idézem:

“Amit kérdezel, ellenséges és buta. Sima műveletlenség.

Kérlek, nézz szét az AIMS honlapján, ahol mindenféle nagyvárosi futóverseny infója megvan e kerek világból. Kattints az eseményekre és az útvonalkijelölésekre. Mindenhol a legszebb részeken, történelmi épületek között megy a pálya.

Miért futnak ASZFALTON (nem betonon) emberek?

Mert ezek városi futóversenyek. Turisták hada így látja a várost, neves épületeit, látképét, folyóját, fontos, hogy ne rusnya ipari területen haladjanak, vagy sima erdőben. Ez közérdek, így lesz emlék és vonzó célpont Budapest.

Mert egyenletes talaj, széles, sima és sík út, átlátható terep kell a többezer embernek.

Mert számít az idő. Ez volt az országos bajnokság is, csak ilyen pályát hitelesít az AIMS.

Mert maratoni távon kevesek lába bírna göröngyös, emelkedős terepet, ahol átvágni, lenyesni is könnyebb.

Mert egy ilyen méretű rendezvényhez közeli kórház, mentők, infrastruktúra: vécék, áram, csipszőnyeg stb. kellenek.

Mert senki nem ígérte, hogy az egész város mindig a hatalmas terhet jelentő, bűzös és veszélyes autóitoké. Még a nem túl lakosbarát, autópárti Tarlósnak is okés három nyomorult vasárnap részleges, pár órás lezárása.”

Az én féltávom útvonala, a maratoni táv eleje így nézett ki: elrajtolt a Lágymányosi krampusz rakpartjáról, picit délnek, hogy lekeveredjen az alsó rakpartra, és itt bőven a Lánchíd fölé futottunk egyenesen. Aztán Alagút, Attila út, Alagút utca vissza, át a Lánchídon, ott délnek, a közgáznál kerülünk fööl az alsó rakpartról, Szabadság-hídon át, már felső rakpart, itt valakit újraélesztettek épp (sikerült), utána délnek, át a rajt-célon (15 km), egészen a Dombóvári útig, sőt, ott még egy kis ficak a Budafoki útig, az nagyon szar rész, aztán vissza, rakpart és föl egyenesen a Lánchíd utánig (Halász utca). Én a Lánchídig raktam magam össze fejben, nagyon szar volt onnan az a pár lépés, és lassú is (10:20-as km-rel futottam az utolsó 700 métert). Az egész útvonal itt.

Kétnapos esemény: szombaton voltakl a rövid-családi-gyerekes-gyaloglós távok, köztük öt és tíz km, vasárnap pedig a maraton, négyes maratonváltó, 30 km és maraton párban, és ennek céges, szakmai, Fut a színház verziói.

Idén összesen nevezett 30982 fő, ez visszaesett, egyébként töretlenül ment fölfele minden évben, tavaly 33495 fő nevezett. Most vasárnap 14000 körüli létszám futott a különféle távokon, ebből 6500 egyéni maratonista, köztük 1135 fő első maratonista.

A nők aránya a maratoni távon már 29 százalék (1999-ben 13, 2009-ben 18 százalék volt). Gymfeminism! A két nap összes nevezőjének 46 százaléka nő.

Kenyér Imre 86 évesen a legidősebb futó, ő 5 kilométert futott. A legidősebb maratonista Richter Ferenc (81 éves) és a német Juergen Kuhlmey. Nő csak 70 éves akadt, kettő is: Dobó Katalin, Danielle Heiz Svájcból. Ahh! Már látoma jövőt. Csak a magyar nőt találtam az eredménylistán: 5:24:38-ával jobb a maratonja, mint az én elsőm, és itt volt a Wizzair félmaratonon is, 2:23:02 volt az eredménye. Richter Ferencé 5:37:41 (ez nagyjából az én időm!), a német bácsi ideje sincs a nyilvántartásban.

Lengyel László Ottó is rekorder, ő 30-szor futotta ezt a versenyt, és 139 olyan induló volt, aki 15-nél többször.

Ez volt a kis színes, a sajtóanyagból írogattam ki, de nagyon álmos lettem.