Nagy fejtörés mindig a vanília.
Mert a háztartás alapja a vanília. Ha van ília, minden rendben. Ha nincs ília, hiába van bármi más, az égen feltorlódnak a felhők, elsötétül a nap, keserves a kávé.
Így aztán van. Rúd vagy őrlemény. Esetleg kivonat. Nem -s cukor.
Olyan szorongató volna a hüvelyt kikaparás után a komposztba dobni. Nem egy szapora jószág a kikapart rúd. Kezemre sárgállik mindig a fekete. Bővebben…
Ismerős panaszolja, hogy új munkahelyi közösségében zavarban van, hogyan beszélgessen, mennyire legyen közlékeny. Mi lehet téma, milyen mélységig, mi az, ami tuti aknamező ebben a feszült világban. Nem akar elzárkózó lenni, sem befeszítve alakoskodni, de azt se akarja, hogy a szokásos emberi kicsinyesség fogást találjon rajta. Bővséges tapasztalatai vannak, azért mondja ezt. Nem gátlásos ő amúgy, dehogy.
Ahogy megméregetik, kibeszélik azt, aki nem hozza a korának, nemének, státuszának előírt szerepet. Ahogy nem érzik a poénjait. Ahogy alig akad valaki, akivel össze lehet röhögni. Ahogy megsértődnek, amikor csak pici intellektuális hajlam vagy absztrakciós képesség kellene ahhoz, hogy megértsék: nem azért mondja. Bővebben…
Olyan tisztán látunk mi, olyan élesen. Mi, nők, mi, bloggerek, mi, kommentelők, mi, feministák. Mindenkinek a motivációját, meg a Rend működését, az összefüggéseket, az elhallgatott információkat, a tettek mozgatórugóit, érdekeket, társadalmilag, egyénileg. És egyre élesebben. Már. Már tudjuk. Régen nem tudtuk, ahogy nem tudja a sok kis bohó…!
Erről blogokat hozunk létre, vagy ha az nem megy, blogutánzatokat…
Ez annyira kedvező nekünk, voltaképp. Ez az egész pozíció és beszédmód. Fel kellene figyelnünk erre, mert ami nagyon kényelmes, az mindig gyanús. Az jó érzés persze, ha vitahatatlanul igazunk van, és még bátrak is vagyunk. Ha mindenki más butának tűnik. Aki számít, egyetért. A sértett férfiak dühösen próbálkoznak, a kitiltás után is évekig kommentelnek, ettől általában nevetségesek, vagy némán csikorgatják a fogukat. A vagány, sokat látott, okos nők meg lájkolnak és megosztanak, valóságos sztárokká lettünk. Micsoda sikerélmény! (Ezt önmagában is tematizáljuk: “már annyira népszerű a blog…”, “nemsokára elérjük a hétszázadik lájkot” — ez igen, de hogy lett pont a hétszáz kerek szám?)
Erősek vagyunk, okosak, rendszerkritikusak. Mást mondunk, mint a sztereotípiáktól nyűgözöttek, a birkák. Mi tudjuk. Mi áldozatok vagyunk. Minekünk szűk a mozgásterünk. Igazságot nekünk! Mi tudjuk, milyen lenne egy jobb világ, és azt is, hogyan önáltatnak mások. Mi nem tehettünk mást. Bővebben…
ne pisilj már le
ne ébredj föl
ne félj
ne rohangálj
ne taposd le
ne szakítsd le
ne hisztizz
ne edd meg
ne sírj
ne túrd az orrod
ne lógj rajtam
ne nyomd a talpad a gyomromba
ne árulkodj
ne veszekedj
ne nyafogj
ne visíts
ne egyél több rágót
ne hagyd szét a zoknidat
ne lustálkodj
ne csapd össze
ne puskázz
ne vitatkozz
ne ess teherbe
ne vedd meg
.
.
.
ne haragudj
Van ez a jó magyar szokás: a megismerkedés után hét és fél másodperccel rákérdezni, kinek mi a foglalkozása, mit végzett. Mintegy belőni, elhelyezni őt hiedelmeink és ítéleteink rekeszeiben. Vannak olyan kultúrkörök, ahol már ez is bárdolatlanság, csak az előrébb haladott ismeretség engedi meg a káderezést. Ezek szerintem boldogabb országok is, de biztos csak korreláció van, mint amilyen van például az állatok jogainak komolyan vétele, a jogorvoslat és kártérítés valódibb lehetőségei, vagy a sarokra parkolás belülről vezérelt tilalma és a társadalom progresszivitása között. Na, ezt majd árnyaljátok, gondolom – el tudom képzelni, hogy illúzióim vannak, és/vagy rosszak, elhamarkodottak a példáim. Állandóan ezekről a boldogabb helyekről beszélek, ahol sosem éltem huzamosabban, ahol büszke lehet, aki coming outolt, és nem ciki a bordó pulóver…
No és aztán lehet még tovább beszélgetni itt nálunk, a szürke pulóveres világban, hasonlóan színvonalasan, firtatni, hogy új ismerősünk mennyiért vette a lakást, vagy az aktuális állásában mennyit keres, és hogy tud megélni. Hát ugye, sajnos, manapság.
Általában hatalmi helyzetből kérdezik ezeket, jómódú az ágrólszakadtat, idősebb a fiatalabbat, főnök a leendő beosztottat, híresember a senkit.
Fú, a pofám leszakadt a minap. Bővebben…
Azt mondja az olvasó, hogy ő hisz a házasságban.
Nekem mondja, merthogy én meg nem, arra mondja, hogy de ő akkor is.
Mert folyton azt állítom a blogon, hogy nem működik, maga az intézmény a problémás. Másról sem írok.
De ő hisz, és ez lehet jó is, és ő küzd.
Van kivétel, de csak kivétel van, a szabály, az meg szabály, mondom erre. Bővebben…
Fat faston vagyok, most ez a jó, úgy érzem. A fat fast a ketogén++, annak egy szélsőséges formája, még több zsír arányaiban, még kevesebb kalória. Azért csinálom, mert azt a kis szőlőt egyék csak meg a gyerekek nem tudtam visszakerülni a nyaralás után a ketózisba, vagyis a glükóz-ATP alapú anyagcsereállapotból a zsíralapúba. Viszont szeretnék kirobbanó lenni és könnyű.
Do not try it at home. Néha félek, hogy akármennyit részletezem, teszem ki a hangsúlyokat, nem megy át, amit írok, és csak a leglátványosabb részek tűnnek fel, esetleg valaki azt hiszi, ez a titok. Nem ez a titok. Nem a terem, nem a ketogén, nem a protein. Ne vágj bele átgondolatlanul semmibe. Legyél alapos. Belülről indulj.
Ó, tudom én, a súlyzós edzés, a súlyemelés is, a ketogén is, hát még ez a fat fast, ijesztő és szélsőséges így elsőre. Nekem most éppen ez van. Ketogén, glükózhinta helyett zsírüzemanyag, és nagyon intenzív edzések.
És jó nekem.
Hogy nem csak elképzelem, hogy jó nekem, tehát hogy ez nem az őrültek magányossága, azt több minden bizonyítja.
Nem tudom és már nem is tűnődöm azon, hogy akkor velem baj van-e (van amúgy: a változást nehéz megélni, lélekben megérkezni), nem haragszanak-e a téma miatt az olvasóim, és azon sem, hol a határ megszállottság és komolyan vett felelősség, elhivatottság között. Nem vádolom magam, hogy ez is csak múló hóbort. Nem ujjongok. Nyugis és erős bennem a lassan egyéves történetem. Van új nehézség, a szemébe nézek, megküzdök vele. (Testképzavar.)
Ma a táplálkozásról írok. Bővebben…
2015-ös poszt, a még naiv koromból. Átírtam, egyszerűsítettem. A végén egész alakos progressz-fotók!
Mondja az olvasó, aki engem kérdezget a sportról.
Arghhh…! Az izom drága kincs, jó, ha pár gramm jut, hatalmas meló. Te kicsit se vagy izmos! Egy kicsit nem szeretnél mégis izmos lenni? Vagy: erős, kompetens, magabiztos nem szeretnél lenni?
Csak vékony? Vagy az se?
Az izom amúgy zabálja a kalóriát, pihenő állapotában is. Szerintem csak az izom szép, mert az adja a formát. És az izom munka, teljesítmény, egészség is.
Igen, a keményen sportoló nőknek kicsi a mellük.
Aki a nagy, gömbölyű melleket tartja szépnek, annak az ízlését a pornó formálta. A zsír csak fiatalon és feszes kötőszövetű nőkön feszes. Később, szülések után löttyedt.
Honnan jön ez a képzet, hogy az izom a férfiaké? A női fitnesz, az kerek fenék, formás, de pont nem kockás has, flitteres bikini, nagy mell, és extrahosszú haj? És baromi ellenszenvesen van prezentálva.
A kezdő, amatőr, háromgyerekes blogger izomzata a következőképpen néz ki:
Mindaz, amit az izmosságról, testépítésről gondolsz, sztereotípiákon alapul. Úgy adagolta beléd szépen a média meg a “hallottam, hogy” ismerősök kiskanállal a sok klisét és képzetet. Bővebben…
2020-as frissítés a poszt elején:
A Media Marktból eltűntek az IPER kapszulák, meg be voltunk zárva – tavasszal már házhoz rendeltem a kapszulákat.
De kezdett zavarni a mérhetetlen szeméttermelés (acéldoboz és műanyagkapszula, amelyet gondosan terveztek szétnyithatatlanná!)… dehogy kezdett, zavart mindig is, és most, hogy ajándékba adták a kapszulanyitót egy bizonyos rendelési mennyiség fölött (nem sikerült eladniuk a kis szerszámokat), van kapszulanyitóm, és használom is, habár, továbbra is azt gondolom, hogy a cég dolga lenne ökóbb kapszulát gyártani, vagy megoldani, ha már nem olyat gyárt, nem még fizettetni is a nyitóért.
Némi önkritikaképp írom ezt: revideál az ember. Mutatom:
Vagyunk most hárman a háztartásban, akik elbíbelődünk ezzel.
Nekem 2013-tól jelenti ez a kávét, és továbbra sem tudok itthoni szinten jobb, minőségibb kávézást elképzelni. A reggel legszebb pillanata az a pár másodperc, a gőzös kijövés hangja… és főleg ha ágyba hozza.
Az eredeti poszt (2015. augusztusi):
Régi olvasók: nektek ez már ismerős, valóságos mitológia van ekörül képezve itt a bloggeretek által.
Új olvasók: ez az én kávégépem, a köznévvé tett illy. Gőzátnyomós műfajban amit barista tudás meg házi pörkölés nélkül el lehet érni otthon, egyszerűen, annak a csúcsa szerintem az ez, abból is a kapszulás, az Iperespresso, és a hozzá tartozó Monoarabica kávé. Bővebben…
a Dérynéből
Naszóval.
Fú, ez nagyon vicces volt, és így történt, ahogy írom, vakuljak meg. Bővebben…
eső nem létezik. nekem ez a kedvencem. 2015. augusztus
Azért ez nagyon szép cím, nem…? Tudom, hogy vannak jó humorú olvasók.
Na de mégis.
Ez itt a parainesis műfaja, van belőle már a blogon:
Ontológiai lecke: egyedül vagy. Teljesen. Nincs anyád, nincs égbolt, nincs isten, se nagy, se kis i-vel, nem érdekelsz senkit, és ez a sok nincs nem fog megérteni, helyeselni olyan alapvetően, ahogy reméled. Szempontjaid a sajátjaid, senki nem fog áldozatot hozni, se cserébe, se sehogy, csak valami zsarolásszerűségben. Ellenben olyasmit vár, amit nem tudsz megadni, és akkor meg haragszik. Mindenki a maga érdekeit, nyomorát és javát nézi, mindenki fél, lavírozik és sasszéz, a maga bőrét tetoválja és menti, mindenki titkol valamit, az igazság és az egyenes beszéd fáj. Ítélet, az lesz, és sok sztereotípia. Nagyon kevesen képesek szemszöget váltani és értően beleképzelni magukat a helyzetedbe, őnekik általában óradíjuk van. Senki nem lesz úgy korrekt, tapintatos, tisztességes, ahogy az neked jó lenne, ez nem várható el. Nem figyeli szeretettel senki, ahogy petúniáiddal bíbelsz az erkélyen, ha mégis figyel valaki, az betörő lesz, esetleg a TEK. Soha ne hagyd a zárban a kulcsot. Ne locsold túl, szebb, ha kiszárad, mint ha megrohad. Nem bocsátják meg a hibáidat, nem értik a mondataidat, legalábbis százból kilencvenhétszer nem. Felemlegetik és behajtják, kifordítják és odavágják, igen, ne is lepődj meg. Mosolyogj. Használj fogselymet. Bővebben…
Ez a sok fejcsóválás…! Társadalmi felelősségnek álcázott, arcátlan képmutatás, a valóság lehazudása.
Arról kár vitát nyitni, hogy azoknak a legjobb, akik érzelmi közösségben élnek, szép, emberi teljességben, mindenkor érzékenyen egyeztetett érzelmi, életszervezési, intellektuális, szexuális harmóniában, együttműködésben.
Vannak aztán azok, akik papíron rendben vannak, párkapcsolatban élnek, ami lehetőleg házasság. Na, velük meg példálóznak, ők a feliratok és jelszavak, ők vannak a fészekrakó hitel meg a családtámogatási intézkedések célkeresztjében. Bővebben…
Nekem eléggé nincs sok halottam. Elmesélem őket sorban. Bővebben…
Most meg miért hallgatok Robbie Williams-t? Pont?
Nem értem én ezt.
Soha nem hallgatok már komolyzenét, dzsesszt se. Eladtam a cédéimet, csak azt nem, ami a borítékban van, de azt meg nem nyitom ki, ugye.
Lehet, hogy nincs is benne.
Lehet, hogy a boríték sem létezik.
Bővebben…O-nak
24 évesen
még nem ismerjük egymást, valószínűleg külföldön él, egyetemre jár, eközben megtanul egy nyelvvel többet, mint amennyit én valaha is
27 évesen
dolgozik, majd családalapít, ahogy mindenki
34 évesen
kiábrándul, elválik
tanítom az unokahúgát ekkor még, de őt még mindig nem ismerem
36 évesen
rátalál a második nagy szerelem, még egy esküvő, még egy gyerek, lelkesen fórumozunk arról, hogy milyen mosható pelust használ
beérkezettség, nagycsalád-ambíciók, szép a sztori Bővebben…
(ezt folytatom)
Én lassan fedeztem fel a saját sportolásomat és a saját kajálásomat, csak ebben vagyok expert, nekem ez létkérdés volt, a legmélye, egy nagyon komoly, odaszentelt (dedicated) valami, a testem és lényem végső titka — ezért zavar, ha múló hóbortként vagy cifrálkodásként interpretálják. De az én életemben egy csomó minden más, mint másnak, körülmény, múlt, attitűd, életritmus, én tényleg nem gondolom, hogy akkor ugyanígy, tessék, hajrá. Ez a nagyonsport nekem attól megy, hogy nincsen semmi mozgásszervi nyűgöm, a hátizmom például erős eleve is, gyerekkori sport és sokéves bringázás és nemautó is van a testem állapotában. Az önhajtás, a menjük még tovább, a szenvedély meg egy lelkialkat, amelyben talán élsportoló nagyapám türemkedik ki. Egy túlexponált lélektani és sorspillanatban jelent meg, amikor nem tudtam, beszürkül-e az univerzum.
Érti ezt, aki érti, az enyémet és a magáét, és akkor csinálja is, és a blog egy új és szép része, hogy elmeséli. Köszönöm nekik, nagyon komoly változások indultak, és sokat merítünk egymásból.
*
Egyébként is nagy tanulság ez. Bővebben…
Nyár vége van lassan, sokan fogják el- vagy újrakezdeni az edzést, megint többen leszünk a teremben, nem lesz ez a meleg (mondjuk engem nem zavar), visszatérnek a Bűntudatosak, akik valami all inclusive mámor vagy négy hét Horvátország után egy kicsit kiestek a formából, ellenben napbarnítottak. Na, nem azért, én is visszatértem egy hónap Balaton után.
itt még ott, pihefény
És hát hiányzott, nagyon.
Hosszúakat edzek újra, két és fél-három órákat, ez nem valami üdvözítő módszer, csak ha lejutok, akkor nem bírom abbahagyni. Odavonszolom magam, átöltözöm, ha már nem írok (mert arra nem sajnálom az időt), akkor sokféle gyakorlatot szeretnék csinálni, meg ráérősen nyújtani, szaunázni. Bővebben…
ige: szabotál
főnév: szabotázs
a személy, aki szabotál: szabotőr
nem gyönyörű ez a magyar nyelv…?
Az van, hogy párkapcsolatban élsz, és ez kölcsönösséget jelent, tehát tényleg nem lehet azt mondani, és ez a blog sem akarja semmilyen módon azt sugallni, hogy szard le a párodat, keress külön utakat, mindenki csináljon, amit akar, hagyjon békén, elég volt. Közös élet, közös élettér, közös felelősség, szeretet.
Vagy ha ez nincs már, az egy nagyon szomorú állapot. Én egy kicsit radikálisabb lettem e témában, hogy “miért marad”, telítődtem a panaszokkal. Szerintem ha nem működik, ha úgy nem működik, ahogy gyakran írtok róla kommentben és e-mailben, akkor lépjen, aki léphet. Akkor menni kell, nem jó senkinek évekig húzni, elromlani emberileg, hagyni eltelni az életet ebben, és csak mondani, mondani örökké ugyanazt. És miközben rossz, azért a védelmét és az előnyeit élvezni. Lojálisnak lenni, ragaszkodni ahhoz, ami lehúz és leront, kettős játék, nem vezet sehová.
Na, de te odateszed magad, végzed a rádesőt, nem rovod fel, és ki is mutatod a szereteted, ha még maradt.
És csinálsz mást is ezen kívül, vagy csinálnál, olyasmit, ami jó neked, vagy van valami másfajta vállalásod. Például segítesz embereknek, vagy kóbor állatoknak, meg vannak barátaid, sportolsz, vagy van valami hobbid.
Azon ritka eseteket leszámítva, amikor egy ilyesmi tevékenység aránytalan részt kér az életedből, idődből vagy a közös életből (pölö odaköltöztetsz egy családot a nappaliba, hetente öt estét jársz a barátnőiddel szórakozni, tele van minden a szétgurult gyöngyfűző készleteddel, a teljes jövedelmedet ayurvédikus illatgyertyákra költöd), az ilyen tevékenység nem a kapcsolat, a család rovására megy, hanem energiát ad, segít, hogy helytállj a hétköznapokban. Ezért is választottad őket. Vagy mert az otthoni verkli leszív, igen, azért, és jólesik mást csinálni. Bővebben…
Emlékeztek erre?
Ezt mondta az iskolai takarítónő, és mi elhittük, hogy neki nem számít, nem nagy ügy. A takarítónő nem morgott, mindig udvarias volt, mosolygott is, vagy ha nem is, semmiképpen nem csapta az arcunkba a mopot.
Ma felmostam, pontosabban ma is és elég alaposan felmostam a remek mikroszálas weleda felmosófejjel, és én aztán nem biztatok senkit mosolyogva átjárkálásra, még a kutya is kikerül a hűvösebbik erkélyre ilyenkor. Mint általában, előre szólok a nappalinkban játszó népes, 4-6 fős gyerekseregnek, hogy most van a történelmi pillanat, el lehet dönteni, kint vagy bent, mert nemsokára egy darabig át nem, senkinek, pláne ama talpakkal, amilyen ezeknek lenni tud. Pisilni kell? Szólj, és átemellek, de járkálás nincs, amíg föl nem szárad. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 