a vanília, az nagy fejtörés

Nagy fejtörés mindig a vanília.

Mert a háztartás alapja a vanília. Ha van ília, minden rendben. Ha nincs ília, hiába van bármi más, az égen feltorlódnak a felhők, elsötétül a nap, keserves a kávé.

Így aztán van. Rúd vagy őrlemény. Esetleg kivonat. Nem -s cukor.

Olyan szorongató volna a hüvelyt kikaparás után a komposztba dobni. Nem egy szapora jószág a kikapart rúd. Kezemre sárgállik mindig a fekete. Bővebben…

társalgás

Ismerős panaszolja, hogy új munkahelyi közösségében zavarban van, hogyan beszélgessen, mennyire legyen közlékeny. Mi lehet téma, milyen mélységig, mi az, ami tuti aknamező ebben a feszült világban. Nem akar elzárkózó lenni, sem befeszítve alakoskodni, de azt se akarja, hogy a szokásos emberi kicsinyesség fogást találjon rajta. Bővséges tapasztalatai vannak, azért mondja ezt. Nem gátlásos ő amúgy, dehogy.

Ahogy megméregetik, kibeszélik azt, aki nem hozza a korának, nemének, státuszának előírt szerepet. Ahogy nem érzik a poénjait. Ahogy alig akad valaki, akivel össze lehet röhögni. Ahogy megsértődnek, amikor csak pici intellektuális hajlam vagy absztrakciós képesség kellene ahhoz, hogy megértsék: nem azért mondja. Bővebben…

a legelőnyösebb verzió

Olyan tisztán látunk mi, olyan élesen. Mi, nők, mi, bloggerek, mi, kommentelők, mi, feministák. Mindenkinek a motivációját, meg a Rend működését, az összefüggéseket, az elhallgatott információkat, a tettek mozgatórugóit, érdekeket, társadalmilag, egyénileg. És egyre élesebben. Már. Már tudjuk. Régen nem tudtuk, ahogy nem tudja a sok kis bohó…!

Erről blogokat hozunk létre, vagy ha az nem megy, blogutánzatokat…

Ez annyira kedvező nekünk, voltaképp. Ez az egész pozíció és beszédmód. Fel kellene figyelnünk erre, mert ami nagyon kényelmes, az mindig gyanús. Az jó érzés persze, ha vitahatatlanul igazunk van, és még bátrak is vagyunk. Ha mindenki más butának tűnik. Aki számít, egyetért. A sértett férfiak dühösen próbálkoznak, a kitiltás után is évekig kommentelnek, ettől általában nevetségesek, vagy némán csikorgatják a fogukat. A vagány, sokat látott, okos nők meg lájkolnak és megosztanak, valóságos sztárokká lettünk. Micsoda sikerélmény! (Ezt önmagában is tematizáljuk: “már annyira népszerű a blog…”, “nemsokára elérjük a hétszázadik lájkot” — ez igen, de hogy lett pont a hétszáz kerek szám?)

Erősek vagyunk, okosak, rendszerkritikusak. Mást mondunk, mint a sztereotípiáktól nyűgözöttek, a birkák. Mi tudjuk. Mi áldozatok vagyunk. Minekünk szűk a mozgásterünk. Igazságot nekünk! Mi tudjuk, milyen lenne egy jobb világ, és azt is, hogyan önáltatnak mások. Mi nem tehettünk mást. Bővebben…

ne

ne pisilj már le

ne ébredj föl

ne félj

ne rohangálj

ne taposd le

ne szakítsd le

ne hisztizz

ne edd meg

ne sírj

ne túrd az orrod

ne lógj rajtam

ne nyomd a talpad a gyomromba

ne árulkodj

ne veszekedj

ne nyafogj

ne visíts

ne egyél több rágót

ne hagyd szét a zoknidat

ne lustálkodj

ne csapd össze

ne puskázz

ne vitatkozz

ne ess teherbe

ne vedd meg

.

.

.

ne haragudj

és ebből meg lehet élni?

Van ez a jó magyar szokás, a megismerkedés után hét és fél másodperccel rákérdezni, kinek mi a foglalkozása, mit végzett. Mintegy belőni, elhelyezni őt hiedelmeink és ítéleteink rekeszeiben. Vannak olyan kultúrkörök, ahol már ez is bárdolatlanság, csak az ismeretség egy bizonyos szintje enged meg hasonló káderezést. Ezek szerintem boldogabb országok is, de biztos csak korreláció van, mint amilyen van például az állatok jogainak komolyan vétele, a jogorvoslat és kártérítés igazibb lehetőségei, vagy a sarokra parkolás belülről vezérelt elmulasztása és a társadalom progresszivitása között. Na, ezt majd árnyaljátok, gondolom — el tudom képzelni, hogy illúzióim vannak és/vagy rosszak, elhamarkodottak a példáim. Állandóan ezekről a boldogabb helyekről beszélek, ahol sosem éltem huzamosabban, ahol büszke lehet az, aki coming outolt, és nem ciki a bordó pulóver.

No és aztán lehet még tovább beszélgetni itt nálunk, ebben a szürke pulóveres világban, hasonlóan színvonalasan, firtatni, hogy az aktuális állásában új ismerősünk mennyit keres, és hogy tud megélni. Hát ugye, sajnos, manapság.

Általában hatalmi helyzetből kérdezik ezeket, jómódú az ágrólszakadtat, idősebb a fiatalabbat, főnök a leendő beosztottat, híresember a senkit.

Fú, a pofám leszakadt a minap. Bővebben…

ledarál

Azt mondja az olvasó, hogy ő hisz a házasságban.

Nekem mondja, merthogy én meg nem, arra mondja, hogy de ő akkor is.

Mert folyton azt állítom a blogon, hogy nem működik, maga az intézmény a problémás. Másról sem írok.

De ő hisz, és ez lehet jó is, és ő küzd.

Van kivétel, de csak kivétel van, a szabály, az meg szabály, mondom erre. Bővebben…

gondoltam, már megkérdezem

Erre utalok:

amit én az életről megtanultam

werk: élet és irodalom