Lemond róla, előre. Sok évre.
Mert könnyebb így.
Lemond, pedig magának is alig van miből, és épp most nem munkaképes, más a feladata.
Főleg azért mond le róla, mert nem akar konfliktust.
Mert fél. Mert talán meg is fenyegették, ne merjen szólni.
Már az óvodában elkezdődik, aztán az iskolában alapvető lesz, és aztán egész életünkben ez megy. Bővebben…
aritának
Ha egy vonalat kell húzni az életemben, akkor az huszonhárom éves koromban volt.
Addig voltam diák.
Aztán is voltam diák, de akkor már csak nehézkesen.
Akkor, 1999-ben lettem egyszerre élettárs és tanár, később meg szülő, és végül, most blogger.
És menni kellett, és kitalálni és megszervezni és összerakni és tudni és lelkesíteni és megalkotni.
Felvetni a témákat, elindítani a gondolatokat, Bővebben…
Volt most két napom, és ezúttal nem lustálkodásra használtam, hanem roppant aktív és tudatos voltam. Most olyasmit csinálok, amit nem szoktam.
Beveszem a városomat.
Turista leszek Budapesten.
Sűrű lesz.
Lesz benne test, lélek, esztétikum, szocio és szellem.
Elmegyek olyan helyekre, ahová ritkán szoktam.
Jókat fogok enni, de inkább egyszerűeket.
Semmi laptop. Bővebben…
Szerintem cikik ezek a triggerek, amikor két jól öltözött ember beszélgetni kezd, és előkerül egy borászat neve, egy ritka sportág, egy márkanév, egy távoli város, akkor mind a kettő pozicionálja magát, gyorsan megemlíti a releváns információkat, hogy ő nagyon járatos ám, volt már ott, a Dunlop ütő nem az igazi, a rozés poharat pedig nem is úgy kell fogni (tévedésben van az egész világ!), és ajánlgat mindenfélét a másiknak, nézze meg, kóstolja meg, de csak az a lényeg, hogy ő milyen kifinomult. Azt mindenképpen meg kell mutatni, ajánlani. Mert ő benne van a körben.
Szerintem ciki másokat majmolni. Az én luxuskedvenceim üstökösök, nekem cikkantak át, az én egemen, hű vagyok hozzájuk. Mindnek — Ráspinak, a bambuszbiciklinek, az Illynek — hosszú, személyes története van. Mágus cuvée-t iszom a szerelmemmel. Bővebben…
Azt kérte az olvasó, írjak a szerelemről.
A másik meg, hogy írjak a barátságról.
Hogy milyen? Bővebben…
Olyan sorsokat látok… Látszat, némaság, frusztráció, évek óta. Nem vágynak méltóságra, szabadságra? Hogy lehet ezt kibírni?
Van, aki megírja nekem, hogy nagyon szenved, szeretne szép és méltó életet, vagyis egy kis nyugalmat legalább, de ez meg ez az akadálya, nem lehet.
Van, aki megírja nekem, hogy ja, nekem könnyű.
Van, aki belekezd, mászik kifelé, aztán visszacsúszik a pereméről. Amikor zuhan, megmagyarázza, hogy nincs is ott lenn akkora sár, ez az ő élete, mit van mit tenni.
Csak nem mozdulnak a sorsok. Bővebben…
Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.
És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben…
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a nagyon szomorú alaptapasztalatommal, hogy a szüleim nem igazán tudtak engem, nem vettek komolyan, és nem is tiszteltek soha mint szuverén emberi lényt, sem mint az akármilyen gyermeküket, sem mint kvalitásokkal rendelkező valakit, ellenben nem voltak restek engem terelgetni, hibáztatni, bennem bűntudatot, alkalmatlanságérzést kelteni. Fogalmuk sem volt arról, ami igazából fontos volt nekem, soha nem mondhattam el, nem is lehetett téma. Egyedül voltam minden kínommal, azzal is, amikor a bátyáim nagyon csúnyán bántottak. Az önállóságomat a szüleim annyiban támogatták, amennyiben ez azt jelentette, hogy nem okozok nekik problémát. Alig emlékszem arra, hogy örültek volna nekem, büszkék lettek volna rám, az önértékem számított volna. Ma sincs ez másképp. Ami nekem fontos, nekik nem érdekes, a többi témában meg helyre akarnak tenni. Bővebben…
A blogon valaha nagy sikerű helyesírási sorozat ment, meg volt nyelvhelyességi is. Mert ami itt a sokféle témájú írásokban közös, az az intellektuális feszültség. Ideteszem a linkeket, vannak elemzések meg tesztek, és sok poén, ha érdekel valakit:
csakazolvassa.hu/tag/helyesiras
csakazolvassa.hu/tag/korrekt-urno
a legviccesebb nyelvhelyességi írás:
A valaki feküdjön le velem című, keddi elemző írásra heves nőhibáztatás, a nőgyűlölet jelenségét relativizáló, kifejezetten ellenséges módon értetlen kommentáradat érkezett. Újra körünkben üdvözölhettük a legkitartóbb kommentelőt, a bőrcipős-karórás Tibit, aki itt a blogon hagyományosan nem érti, miért nem akad ínyére való partnere, és szerintem inkább máshol gondolkozzon ezen. De a pálmát “Szücs Imre” viszi:
“A nem az nem!” – szól a feminista szlogen. Mi is ezzel a gond? Bővebben…
Nem bírom ezt a sok süketelést. Nem túl szexi, nem túl summa cum laude férfiak magabiztos fejtegetéseit a világról, a kocsikról, politikáról és a nőkről. Miért nem lehet csak úgy együtt menni, lenni? Persze nem Endrével.
Jön mellettem az Endre a Bartókbélaúton, magyaráz, kezemben egy kurvanehéz doboz — megjavították a turmixgépem –, sietnék, botladozom, némán nyögök, úgy hallgatom. A piros lámpánál elém fordul, a kezével gesztikulál, arról beszél, egyre hangosabban, hogy mi a baj a nőkkel. Bővebben…
Te aztán nem vagy olyan, mint a kommentek népe. Gondolkodsz, világos elveid vannak: egyenlőség, szolidaritás, belátás, a sokféleség tisztelete. Tudod és hangoztatod magadról, hogy ilyen vagy, te már itt tartasz, véded a gyengébbet, kiáltasz az igazságtalanság ellen. Még másokra is rászólsz, akik lábbal tiporják az igazságosságot, belátást, irgalmat, mert ugyanezt elvárod tőlük is.
És mégis belecsúszol. Pontosan úgy érvelsz, mint azok, akiknél büszkén árnyaltabbnak tartod magad. Hatodik bés leszel naponta többször, kíméletlen és erőszakalapú. Bővebben…
Vannak férfiak, nem is kevesen, akik először is összetákolnak egy énképet: ők aztán nem olyanok, mint a szemét férfiak, ők kedvesek, rendesek, nem erőszakosak, igyekvőek. Velük lehet beszélgetni, ők a tenyerükön hordozzák azt, akit megszeretnek. (Ezt nevezi az angolszász netes nyelvezet nice guynak.) Aztán benyújtják az igényt, hogy akkor ide nekik a nőt, ők jó fiúk – hát nem ez kell a nőknek? Mi lesz már? Odamennek, beszélgetnek, romantikus verset küldenek és semmi? Pedig ez járna nekik. Telnek az évek, és még mindig szüzek. Bővebben…
Jaj, le kéne tudni tenni. Elengedni, megválni tőle, kidobni, átfesteni. Magam mögött hagyni. Elköszönni. Törölni. Továbblépni, kiüríteni, újat kezdeni.
Szoros ujjal fogom én az életem darabjait.
Olyan nehéz ez nekem. Bővebben…
a szerelemnek.
Ez például egy olyan bejegyzés, amit már nem merek nyilvánosban megírni. (időközben bebátorodtam, már nem jelszavas.)
Nem jó fej, mert fáj a foga, kiszakadt a mosógép csöve a falból, és attól fél, hogy terhes megint.
Nem jó fej, mert tizenegy hónapja nem aludt öt órát egyhuzamban.
Nem jó fej, mert szédül az éhségtől, és húsz perc múlva indul a vonata.
Nem jó fej, mert ami nekik viháncolás, az neki takarítás. Bővebben…
Mert szeretek biciklizni.
Ma egy gyermekelhelyezési tárgyaláson voltam. Amikor alperes és alperesi képviselő megérkezett, alperes abba az irányba fotózott a nagyonokosával, ahol többek mellett én is álltam a folyosón. Nem tudom, miért tette, felperesi képviselő tiltakozására zavartan habogott, hogy ő magát fotózta, mindenesetre a vaku felénk villant, és ismerve alperes viselt dolgait, fenyegetőnek tűnik az engedély nélküli képkészítés.
Amikor aztán alperes Bővebben…
2014. szeptemberi bejegyzés
Sokan és sok mindent kérdeztek tőlem, jobb, ha elmondom, mi történt a blogon és körülötte. Ezért most a csakazolvassa írója meginterjúvolja Gerle Évát.
Hogy vagy most? Néha szárnyszegettnek, tragikusnak tűnsz, máskor nagyon szép érzésekről írsz, és boldognak látszol. Bővebben…
Mindenkinek van egy, illetve több nagyapja, és ezek a nagyapák itt voltak, ha nem épp máshol, amikor bejöttek az oroszok, és el is mesélik. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 