a szerep foglya

Olvastam tegnap mindenfélét. Például Bicsérdy Béláról. Az életmódvezér, sportoló, gyógyító és gondolkodó kolónia-alapító a húszas évek sztárja volt, életrajza igazi csemege.

A kor túlzóan fogalmaz. Bármit elhisznek. Lehet, hogy a Mester sima szemfényvesztő volt? Bővebben…

ökolány vagyok-e még?

Ez a bejegyzésem egy régire reflektál, ahhoz képest és azzal párbeszédben fogalmazza meg a jelen helyzetet:

azért ökolány vagyok

Ebben a korai posztban, még 2012 nyarán összegeztem zöld döntéseimet. Midőn ezt írtam, napfényes, teljes családunk volt még Jánossal, teljesen máshogy éltünk, más feladataim és erőforrásaim voltak. Hardkór puritánként írtam azt a posztot, akit autó nélkül neveltek, ő maga biciklis lett; jellemformáló zöldképzést kapott kamaszként, később még az ökopolitikában is részt vállalt, eléggé naivan, nem látva, hogy ezek gyűlölik a baloldalt, és ez fontosabbá vált, mint az ökogondolat. (Meg aztán volt ott választási csalás is, ezt nem írtam meg még sose, de ma már miről hallgassak?) Mindez 2006 forró hónapjaiban történt, és ezt utólag bánja, habár, férje is ott lelt rá. Nem kellett neki babakocsi, bimbóvédő, kiságy, járóka és gyerekszoba-bordűr, semmi szar, mert van teste, szíve, ereje, agya, és van az emberének is. Tandembicikli is lett a házasság szentségében. Bővebben…

gyarmatosítók

Lionel Shriver (srájver), aki jelenünk provokatív, eszes és izgalmas írója az igényes-populáris palettán, tartott egy nagy beszédet, részben a regényírás feladatáról és jellemzőiről, részben egy cultural appropriationnek nevezett jelenségről: van-e jogunk mások identitását használni, értelmezni, sztereotip módon megjeleníteni, szimbólumokká és kereskedelmi termékké laposítani, hovatovább: tequilapartit rendezni sombreróban – íróként pedig más identitások bőrébe bújni, helyettük narratívákat szőni.

A The Guardian leközölte az egész beszédet. Kitettem a csakazolvassa facebookjára is. Aki bírja a cizellált angolt, itt olvashatja, nekem hatalmas élmény volt, Katának köszönhetem (tudjátok, akivel szerdán úszom):

I hope the concept of ‘cultural appropriation’ is a passing fad

(Fényképekkel az épp hatvanéves Shriverről. “Nem a legrosszabb, ami az emberrel történhet, hogy egy lóra hasonlít.” Ez a The Mandibles-ben – A Mandible-család 2029–2047 –, a magyarul legutóbb megjelent, a jövőben játszódó disztópia-regényében van, az egyik női karaktert jellemzi így.)

A szöveg idézi a cultural appropriation nevű jelenség definícióját:

taking intellectual property, traditional knowledge, cultural expressions, or artifacts from someone else’s culture without permission. This can include unauthorised use of another culture’s dance, dress, music, language, folklore, cuisine, traditional medicine, religious symbols, etc.

Az egész megint a safe space meg az egyéni triggerek, érzékenységek, egyenlőség és píszí témájába tartozik. Én tartózkodnék a reflexes na-ez-már-túlzás dohogástól, mert szerintem sem ez, sem más jellegzetesen angolszász témák és jelenségek, az elhízottság, a szépészeti műtétek vagy a fat acceptance nem ítélhetők meg innen. A cultural appropriation ügyében Európában, gyakorlatilag homogén (szegregáló) ország többségi lakosaként nem foglalnék állást, mert mit tudhatom én, milyen egy multikulti olvasztótégelyben, egy tradicionálisan bevándorlás-célpont jóléti államban latinnak vagy feketének lenni – legfeljebb épp Shriver regényéből (aki emlékezetesen ábrázolja őket, és szellemesen visszaadja az említett regényben a mexikóiakat ért sok évtizedes megaláztatást).

Shriver mindenesetre érzékenyen, okosan érvel (elítéli és túlkapásnak tartja a dolgot), és az írói autonómia ügyében biztosan igaza van. (Rendkívül ironikus, szatírára hajló, tabumentes, éles íróról van szó, egy valóságos regényíró-Tarantino ő.)

Mégis elgondolkodtam a téma kapcsán arról, amit már többször említettem a blogon: hogy én nem vágyom Európán kívülre semmilyen értelemben, és értetlenül figyelem az Egyiptomba, Indiába, Dél-Amerikába, Kínába utazókat, meg azokat is, akik rákattantak e kultúrákra. Bővebben…

nem tehetünk róla, ez ösztön

Nézek magam elé megint. Szoktam így nézni.

1. eset

Az őcsényi üggyel kapcsolatos reakció. Egy magánszemély, ugye, menekült gyerekeket akart nyaraltatni ott, a falu összezárt, a panzióst megfenyegették, furgonját tönkretették, a polgármester lemondott.

Részben netes, részben hagyományos szociálpszichológiai hergelődés ez, és jól láthatjuk azt is ezen az eseten, hogy a tettleges, lincselésszerű gyűlöletnek állampártunk hogyan ágyazott meg sok év plakátjaival, konzultációival, szóhasználatával, sajtómanipulálásával.

“Az emberek” reakciójával miniszterelnökünk egyetért, legalábbis érthetőnek tartja. “Szerinte eleve ilyen a magyar társadalom.” Okként hazudozókat emleget, akik miatt a migránsokról, még a gyerekekről is, hovatovább ilyesmiket gondolnak. Lázár János tagadja, hogy a kormányzati kommunikációnak ehhez bármi köze volna.

És van, aki szerint ez evolúciós jelenség. Ami idegen, gyanús. Az esszencialista magyarázat, a félművelt biokémiai pszichologizálás mindig jól jön, ha alá kell támasztani az erőszakot, a visszaélést. A Dívány újságírónője így érvel:

betolakodóktól való félelem az egyik legerősebb kiváltója a stresszreakciónak. Az tehát, hogy veszély esetén támadó vagy menekülő viselkedés a reakció, nemhogy emberi, de annál is természetesebb, ősibb. Tiszta és összekeverhetetlen stresszreakciót lehetett látni a falu lakóin, a falugyűlésről készített felvételeken, és azon is, ahogy rátámadtak a veszélyért felelősnek tartott emberekre.

innen:

http://divany.hu/eletem/2017/10/03/ocseny/

Ilyen erős az önigazolás kényszere, és így érvelhet egy populáris mainstream női portál újságírója, mert ma már nincs íratlan szabály, ami ezt korlátozza. Eközben jogállamban élnénk, tetteinknek következményük van, gyűlölködni vállalhatatlan, a támadás pedig fizikai erőszak, amely büntetendő. Gyerekeket büntetni, kirekeszteni is ocsmány dolog.

Hol van a jól felfogott érdek, mi írja felül?

Az evolúció, az ösztön?

Dehogy. A manipuláció, a tudatlanság, a butaság.

Ha már az emberiség történelme és bulvárpszichológia, itt jegyezném meg, hogy azok a kultúrák válhattak civilizációalapítóvá, amelyek befogadóak és heterogének, képlékenyek, más népektől és eszméktől gazdagodni képesek voltak. Viszont ilyen mondatokat annyira téttelenül könnyű leírni, hogy én abba is hagyom. Még csak annyit, hogy a kirekesztőek, a homogenizálók látványosan elbuktak. Hiába térített agresszíven, a szó szoros értelmében tűzzel-vassal a kereszténység, hiába volt valaha a császáréhoz mérhető a hatalma, hiába irtotta saját belső ellenzékét is, a kor szavát sem meghallva, nem tudta konzerválni a hatalmát. Állandóan saját válságaiba és visszaéléseibe ütközött, tele van kínos történetekkel és még több elhallgatással, végül pedig elbukott. Nem, nem a mai devalválódott, szekuláris világban bukott el, hanem a 18. század végén.

2. eset. Tele vele a blog, ilyesmik:

a férfiak másképp működnek

fajfenntartási ösztön, minél több utód a cél

már az őskorban is

a hím oroszlán

ő nem tehet róla, annyira felizgult

magasabb tesztoszteronszint

poligámia (ösztön)

próbálnám csak ki, milyen a helyében:

Tudod, Éva, csak azt kívánom, hogy lehess egy napra férfi, és érezd milyen érzés látni azokat a gyönyörű hamvas, feszes kis csajokat a kis áttetsző egyberuhájukban, ahogy átlátszik a bugyivonal, meg ha a nap elölről süt a thigh gap vonala. Tényleg csak a civilizációs korlát tartja meg a férfit, hogy ne rakja meg ott helyben, mint a szénás szekeret.

Amúgy meg van egy olyan elv is, ha jól megáldotta a Jóisten a dolgod anyagi javakkal, akkor se fitogtasd, mert irigységet vált ki. Ne járj Ferrarival vagy egy Maybach-al egy Magyarország utcáin, mert irigységet vált ki, és utálni fognak, hogy nézd ott megy az a gazdag bunkó.

Ne pakold ki azokat a harapnivaló tagjaidat, ha úgyse lehet az enyém, legalább ne hergelj vele, mert emlékeztet, hogy szar nekem.

És ez mindenre, de mindenre: prostitúció, nemi erőszak, pornófüggés, pedofília, megcsalás, felelőtlenség, teherbe ejtés és lelépés, húszéves csajok életvitelszerű kergetése, a szex erőszakos, visszaélős formái. Neki szex kell, ő megkívánta, ő arra izgul, ez eredendő tulajdonsága, nem tehet róla. Szenved tőle. Hát ha szenvedsz, akkor tegyél ellene valamit, mondtuk nekik naivan. Ó, dehogy kezelteti terápián vagy hormonálisan! Ha felvetem, hogy gyógyszer és műtét is van egy ennyire súlyos problémára, még én leszek a náci. Hiszen valójában büszke erre, kell neki ez a fajta férfiasság. Nem az a baja, hogy gyötrően kívánkozik, az csak szöveg. A baj az, hogy amikor ezt kiélné, akkor beleütközik a világba. Abba, hogy ezzel másoknak szenvedést okoz, hogy ez neki nem jár. Az a baja, hogy a csaj nem akar. A csaj kineveti, elküldi, levegőnek nézi, feljelenti. Az a baja, hogy nincs rá pénze, és azokat irigyli, akiknek van.

Nekünk az a bajunk, hogy ők ezt pénzért el tudják képzelni.

Egyébiránt szoftvert fejleszt, csúcstechnológiájú autót rak össze, az űrben jár, de ilyenkor előáll az őskorral meg az agyi területekkel. Azok tehetnek mindenről, de ő nem, csak ő nem.

Mi a közös a két példában? Ha egy társadalmi problémát okozó, morálisan vitatható, gyakran tragédiákig fajuló mintázatot látunk, akkor sokan szembenézés, tiltakozás helyett jól megmagyarázzák: előrántják az evolúciót, az esszencialista érveket, a meghatározottságot. Nem tehetnek róla, ilyen az ember.

Miért teszik ezt? Mert akiket védenek, azok többségiek. Bennszülöttek, fehérek, aktív korú férfiak – náluk van a hatalom.

Minden ilyesmi, a xenofóbia és a szexuális izgalom jellege, kiélése is tanult és kívülről hergelhető. Alaposan hergelik is. Mindig gyanakodj, amikor az erőszakot tanokkal, elméletekkel igazolják.

Én azt mondom, felelősséget kellene vállani a viselkedésetekért. És még azt is mondom, hogy a legerősebb ösztön az altruizmus. Az együttműködés, a közösségben levés, a szeretettel való egymás felé fordulás. Ha nem az, keresd meg magadban, a mélyben, dolgozz rajta, vagy tanuld meg.

Tarantino pedig így áll ki a gyűlölet ellen.

pillanatok egy otthonoktatott babalány életéből

Ezt a posztot nettelen írtam a jegyzetek között, hosszú edzésre zötykölődések idején, azért néz ki másképp.
Sokan kérdezitek, mi van Julissal, hogy megy az iskolán kívüli lét – miközben öccse is (elsősként), bátyja is (tizedikesként) benne van, viszonylag jól. Pontosabban, egyiküknek sem könnyű, csak nekik másért nem, és kevésbé szenvedik meg. Abból nincs feszkó közöttük, hogy Julis nem jár.
Babalány egy prototípus: alkalmatlan a közoktatásra.
Babalány babalány, mert gyermek maradt, minden vész közben is tiszta, megóvott, fára mászó, nem kütyüző, nem tévéző, nem érdekalapú, nem betörhető, őszinte.
Nem tűri az intézményt.
A tanulócsoportot bírná, csak most, jó okkal egyébként, teljesen megértem, kéthavi kauciót kérnek, ráadásul nagyobb és drágább bérleménybe költöztek az épületen belül. Na, és az nekem nem fért bele augusztus végén.
Nem akartam folyton tartozni.
Ez az igazi ok, nem tagadom, különben ott volna, és az volna neki a legjobb.
Így meg az élet egésze van. Erdei, jövős-menős és könyvszagú élet, kiállításmegnyitó is, Balázsnál városban alvás, ha úgy alakul.
Mindennapi kardió Dávidot iskolába juttatni, és onnan általában még reggel haza, erdőn át.
Castingokra járunk és akrobatikázni, úszni. Könyvtárba. Hagyományos tankönyveit értelmesen használjuk, akárhol megold egy-két feladatot, de kap gyerek-rejtvényújságot is.
És mindent csinálunk: a valós életet. Házimunka, kutyaséta, piac, nyújtás-ugrókötelezés, ügyintézés, hajvágás, posta.

Bővebben…

irodai dolgozók

Volt már téma a blogon, mekkora teher az egyénnek is és a városnak is a napi melóba járás.

beérni a munkába

A jövő már felsejlett: látva, mennyit fogyasztanak az irodaépületek, a légkondi, az élő munkaerő mennyibe kerül, és milyen dugókat és más urbánus problémákat okoz reggel és délután az egyszerre mozgó tömeg, egy sor szakmában, munkakörben a távmunka és a szabadúszás korszaka következik.

A dolog most úgy került elő, hogy Bővebben…

miért nem viselkedsz racionálisan?

Azt hihetnénk, sőt, hihetnők, hogy a dolog nem bonyolult: az emberek általában tudják, mi a jó nekik, mi válik javukra hosszú és rövid távon, és azt csinálják. Vagy legalábbis olyasmit. A többi, a sok kudarc, önsorsrontás csak üzemzavar, tudatlanság, balszerencse, kórság. Nosza, mondjuk meg nekik, mi a jó, mit tegyenek, segítsünk, ha nincs hozzá erejük.

Csakhogy ha szétnézünk, egyéni és társadalmi szinten is azt látjuk, hogy az emberek olyasmiket cselekszenek, úgy döntenek, hogy az nem válik a javukra, sehogy sem. Bővebben…