kérdezz valamit s én megfelelek

Nyáron nyaralok, télen telelek,

Villanyt a fára ingyen szerelek,

Kérdezz valamit s én megfelelek,

Nyáron nyaralok, télen telelek.

Miért nem volt kultúrpéntek?

Dávid fülével és a hallásával szenvedtünk, vele voltam itthon a héten. Mutatom a halláscsökkenés okát, mi házilag igyekszünk megoldani. De imádom Dr. Pault:

NSFW

Szombaton egyébként majdnem megígértem, hogy vasárnapra összerakok egy izgalmas verses posztot, de végre lazultunk (olvasás, filmek, főzés, edzés), nem volt nyugis két-három órám erre. Nem tudok igazán írni, ha G. velem van. Tündökletes, ujjongó örömű hétvége volt most ez (nem mindegyik az), kis taknyosság mellett.

Jól vagy?

Igen, nagyon. Megáldott engem az Isten: energikus, szép, erős, vicces, becsületes, tápláló, érzéki, emelkedett, okos a jelen létezésem. Ki hitte volna? Én sem. Nem vagyok optimista általábabn, hanem van életkedv bennem. Annyira el akarták venni az én-értelmezésemet, integritásomat, annyira sulykolták, hogy kiközösített bolond vagyok, de már látom: jó, hogy nem hagytam magam. Erősnek, teljesnek érzem magam. Jön a tavasz, itt nagyon szép minden évszak. Nem nyomasztódtam a téltől (pedig van rá hajlamom), ebben nagy szerepe van annak, hogy mentem sokat az erdőbe meg az ösvényekre, Dáviddal, kutyával, fát aprítani, síelni. Az életem nagyobb összefüggéseit tekintve úgy látom, beértek a folyamatok, levonható már valamennyi tanulság, és van bennem elégtétel: a hamiskodás mindig bebukik hosszú távon, energiáinkat nem érdemes a szar élet megmagyarázására, felszépített prezentációjára szánni. A kitartó írás, szeretés, edzés, a trendnek ellenálló saját lényeg, a lényegtelen részletek kidobálása és a mérgező emberek leépítése (milyen közhelyes) viszont nem azonnal kifizetődő, nem jár érte taps, konfliktus is van, nem az instant siker miatt van értelme. Esetenként a kemény szembesítés, szembesülés, az igazság kimondása rettentő kellemetlen magunknak és másoknak is, sebezhetővé tesz, de minden másból fos élet lesz.

Hogy nézel filmet, honnan szerzed be?

Aki a legális beszerzéshez ragaszkodik: remek kölcsönzők vannak az egyes kultúrintézetekben, G. mint spanyoltanonc, a Cervantest ajánlja, így néztük az Ay Carmelát Carmen Maurával és az Ártatlanokat a hétvégén, mindkettő felébreszti a baloldaliságot. Keress rá az adott filmre, vagy: e-cinema/legal films online keresőszavakkal ésfesztiválok linkjein találsz bőven kínálatot. Akit nem zavar az illegál, az meg torrentel, nCore például.

Mi van Villővel?

Nem tudom. Én ugyanazt látom, amit ti, sőt, kevesebbet, mert a fb-n tiltva van. Eltűnt ugye az instája és az összes kommentje is onnan. Valami bizonyára ráébreszette, hogy nem hoz boldogságot a görcsös önmutogatás, vagy csalódott, mert a hashtagözön ellenére nem lett követőtábora? Lehet, hogy nyomásnak érzékelte, hogy sokan tartottuk viccesnek. Vagy új életet akart kezdeni, és szabadulna a nagyon bénácska netes nyomaitól. Nekem fontos, sőt, elégtétel, hogy a szemétkedései, hazudozásai, lelopásai eltűntek.

Update: megvan, a fórumon mocskolódik hangzatos álvéven, elég átlátszóan.

Te nem vagy semmiárus?

Nem, én innovatív és valós “terméket” hozok létre, amelyben minimális a szerepe a dizájnnak, a körítésnek, és nem szabok árat. Épp ezért csak nyolc év erős blogolás után, óvatosan és bocsánatkérve toboroztam a tagságot, van olyan közöttük, aki 200 Ft-ot fizet. Szerintem ha egy tudásfajta fent van a neten ingyenesen, pl. életmódguruk tucatjainál, angolul és magyarul, akkor azt pár hónapos tapasztalattal üdvözülten, önjelölten átfogalmazni, bekeretezni, saját névvel ellátni, “munkafüzetté” vagy nyomdai termékké rendezni, beárazni, hirdetni és harsányan árusítani kóklerség, átverés, és komoly ember nem költ ilyenre.

De a hivatalos könyvkiadást is megvetem, a szerző kap a legkevesebbet, a rendszer őt sarcolja, és még mindig nem kaptam honoráriumot, igen magas eladások és újranyomás mellett. Ugyanezt gondolom a távedzők, terveket küldők mindenféle netes közösségéről. Nem komoly emnber, aki ilyet árul, és aki ilyenért fizet, az se. Valójában fellengzős “újításokról” (“felejts el mindent, amit eddig tudtál…”), nők hülyének nézéséről, “otthonról elérhető” termékről (valós jelenlét, segítség, helyszín, szolgáltatás nincs, iszonyú olcsó), felszínes közösségi tagság és olcsó motivációs szövegek árusításáról van szó, a többi hasonló szereplővel való gyilkos versenyben. Példa erre duciforradalom, Lupui Iza vagy Pór Ági. Tényleg tajgetosz az, aki nem tud összerakni magának edzést és kívül keresi a motivációt. Maguk az eladók/válallkozók nem példaképek, idővel egyre rosszabb állapotban vannak. Komoly ember nem fordul hozzájuk, komolytalanon ők sem segítenek, csak eltelik az élet,  igazából amiért fizetnek, az az önfelmentés lehetősége: “befizettem rá, adtam egy esélyt, legalább tettem valamit”, “sajnos, nem segít rajtam semmi”, “nem működött”, “eleinte követtem”.

28 éves sincs még itt.

Lehet szép szavakkal, lelkizve a nőkhöz közelíteni, de megint az edzés sikkad el, a képek szerint Ági életében is.

Még mindig Szentesi?…

Meg az összes önáltató, akinek több éves távon bebukott a stratégiájaVan bennem egy ilyen, hogy nem bocsátok meg és amíg ugyanazt nyomja, addig én is ugyanúgy elmondom, miért sivár, nulla teljesítmény, blöff, olcsó átverés az ő “újságírása” és “sikere”, csakúgy, mint a hisztis influenszereké. Engem ez felbasz, és az is, hogy a nőtömegek megkajálják és önigazolást meg elvi, értékrendi, feminista témát gyártanak belőle. Beszarás, hogy még ezek a felszínes hazudozók, szalmaláng-emberek fölényeskednek erkölcsileg- Tudjátok, mihez képest mondom: én valóban tudok, élek jobbat, kicsit hirdetem, soha nem pózolgattam, valóban edzel. Aki felszállt arra a vonatra, hogy mutogatni kell a jó kinézetet, az enteriőrt, menő helyeket, és ezzel szerzett ismertséget, az ne vádakodjon meg érzelegjen, követeljen szeretetet és megértést, amikor szarul van (a követői nem a barátnői, pláne nem a terapeutái), hanem hozza rendbe magát. A kommentelők még elképesztőbben fröcsögnek azok ellen, akik nem hisztiznek, csak edzenek, anyaként is. Ez nem vezet sehová, iszonyatos mentális, testi állapotban vannak.

!!! Én senkitől nem várom el hogy ő is kiossza Szentesit, odaírja, együtt utáljuk stb. Bár ha eredetileg többen mondták volna, névvel, józanul, hogy ez ciki, ha nem szívecskék meg taps járt volna a mindent megmagyarázásért, az olcsó vonaglásokért, gyenge poénokért és a rinyálásért, hanem tömegesen az, hogy ez mi?, akkor nem vált volna semmihez nem értő, búvalbaszott, újságírás-tagadó kattintásvadászattá, valamint unatkozó nők gyülekezetévé és feszültséglevezetésévé a wmn. De az a fontos, hogy nincsen semmilyen elvárás, ne “állj ki”, ha nem szokásod, én nem toborzok. Akkor mire jó ez, én mit akarok? Érvek, érvtípusok, szempontok gyakorlására, készséggé fejlesztésére, saját hamisságaink felismerésére, az őszinte, valódi tartalmak felismerésére, magunkban gondolkodni az önáltatásainkon, a női netes beszédmódon.

“gerle éva bikini”

Erre jött most egy csomó keresés. Tettem ide képeket:

fotótár

Milyen bejegyzések jönnek?

Írom a negyedik részt az egészen vén leanyokrúl, egy speciális és ciki 40-50-es viselkedésről, aztán az identitások autentikus voltáról az aktuális döbbenetemet, szerelemről meg az infuenszerek pofán baszódásáról. Jön a költészeti posztsorozat is.

Fotózok gyakorlatokat is, nagyon pörgök, akrabatika és nehéz súlyok, CSAK RENDET KELL MÁR RAKNI, ilyen volt:

ilyen lett, mert legó meg minden:

régi s jelen karácsonyok

A fejlécben a 2013-as karácsony képe. Négyen voltunk. A karácsony a gyerekeké. Várják is nagyon, most is. Én meg lassan szinte semmit nem érzek már, nem különbözik ez a nap se nagyon, csak nagyobb a csönd. De olyan, mint mi magunk, mint az élet, mármint ha van élet és nem csak pótlékok. Az élet, amelyben fontos és nagy örömök, teendők meg gondok vannak. Több a feladat, de most skandináv párként takarítunk, főzünk, dekorálunk. semmi különös. gyűlölöm a giccset és a műanyagot. A díszek mint fenn. A szaloncukor narancssárga és barna, pont úgy ízre veszem, ahog ykönyvet sem a borító színe szerint. Eltűnődve nézem szeretteimet. Kérdezgetnek, várakoznak a gyerekek. Átélek érzelmeket, feljön a múlt, és van, ami fáj. Jobban feljön, mint máskor, igen, ez speciálisan karácsonyi.

Nincs sok norma. Az ajándékozás izgalma és felelőssége, az igen.

Mert mi volt, a negyedikesek kihúzták egymást, szép rajz, üdvözlet e-mailben, idén ez a feladat. Mi csokival is készültünk, de egyeztetés után abban maradtunk, majd januárban viszi be. A Dávidot húzó fiú anyukája is írja, ők is hoznak mégis IRL ajándékot, de semmi nem történik, e-mail sem. Én nem várom el, nem azért. De van, ami szent. A húzás (ha már). Na, ilyet magyarázz el a gyereknek, hogy ő ajándékozott, de őt nem ajándékozták.

Vagy hogy fáról nem zabáljuk le a szaloncukrot, a hullákat fönt hagyva. Nem szaggatjuk ostoba mohósággal a csomagolópapírt, mert leleményes újrahasználatok vannak jövőre, és nem is csak az ökó, nincs kedvem ilyesmire költeni. Meg egy perc áhítat legyen a fánál, szeretteinkre röpke gondolás, halottakra. És igazi gyertya és persze igazi és nagy fenyő, és inkább legyen ügyetlen és gyerekes, házilagos, mint dekoratőri profi giccs. És 327. dicséret: Ó, jöjjetek, hívek… Halászlé, bejgli, tojáslikőr.

De nincsenek arra nevelve, hogy feszes, fontos a dekor, a külsőség, a gesztus. Így annak írunk, akit szeretünk, és azt is ajándékozzuk meg és senki nem vár el semmit. Juli jobban szeret adni, ezen bizsereg-sürög, tele a szíve, féltem ettől. Én is szeretek ajándékot választani és csomagolni, várakozni, átadni, teljes meglepetés legyen, ez az egy, amit nagyon komolyan veszek. Viszont G. annyira jó ajándékozó, én meg nem vagyok már önelnyomó, én nagyon szeretek kapni.Kétely nélkül fogadom és örülök. Bővebben…

kínlódsz a fogyással?

Jó hírem van: nem kell kínlódni. És én nem biztatlak arra sem, hogy fogadd el. Nem, ne fogadd el és ne is magyarázd meg, ha elgyengült a tested, vagy zsírpárnák vannak rajta. (Ezen a blogon nevén nevezzük a dolgokat. Semmi szépelgés.)

De ez nem jelenti azt, hogy gyötröd a tested, hogy soha semmi nem elég jó, meg kamu eszközökkel “motiválod” magad.

Nekem, de hiszen végig is nézhettétek ezt, intenzív, felforgató élmény volt a testátalakításom. Az amatőr, aki nem akart mást, csak élvezni az edzést és kirobbanni, de ezt komolyan gondolta. Nagyon nagy változás volt kinézetre, mérhető állapotaiban, nem reméltem ilyet, nem bebizonyítani akartam, hanem megélni. És még ügyesedés is volt, és lelki változás. Bővebben…

novemberem

András-napon (boldogat!) felsorolom, mi történt ebben a hónapban az életemben és a gondolataimban, és a korhangulatnak megfelelően egy kis otthonra való kulturális ajánló is van a posztban.

A november 1-je libacomb-evéssel indult a Trombitásban. Ama hó eleji fényes napokon összejött még egy kültéri momos úszás is Katával, aki bő négy éve úszópartnerem és facilit-, valamint motivátora annak, hogy tegyem be a vízbe a fejem, vagyis, ha szorosan vesszük, mellúszni vele tanultam meg. Idén ősszel nem rakták fel a sátrat, mert csak kiadás van vele. Nagyon vártuk az úszást több hét kihagyás után, hosszan leveleztünk róla. Nem tudtuk, hogy utolsó, de kimaxoltuk: tündökletes napfény, -ozás, hátnapoztatás úszás közben, szauna.

Ugye a Nap, Ami Után Már Nem, az november 11. volt Ez előtt, 9-én sikerült még egy konditermi zúzás Zitával, alapos súlyzózás és futópadozás.

A 7-iki szombaton, szintén ragyogó fényben bejártuk az 5., 6. és 7. kerület szecessziós házait Gvel, és a Hold utcai piacon bécsi szeletet ettünk. További valós kultúra volt két pompás színház, Mundruczó Szégyen (Trafó, nov. 6.). még egy második Othello is belefért, hogy lássuk együtt is (nov. 9., Katona).

Wet november (és a prosztatámat se nézettem meg!): sok, jó ital, főleg vörösbor, a mátkám mindig egy üveggel bukkant fel, de gin-tonik is, és volt egy meggypálinkázás is sörrel. Életemben nem ittam ennyit még, mint ebben a hónapban. 23-án pedig ELSZÍVTAM EGY SZÁL CIGIT, képzelhető rutinnal és élvezeti értékkel, mondjuk annyira szar sem volt, mert olyan hangulat volt, és be akartam inteni a bennem élő életmódtanácsadó-fitneszmotivátornak. (Már négy és fél szálnál tartok, ebből három és felet ezen az őszön élveztem).

Egy intenzív, emlékezetes napfényes edzés is volt a teraszon, hajlékony és súlyzós részekkel. Pont akkor leérni, mint a lábak közül hátragurított labda! Ez kivételes volt, mert nemigen akrobatikáztam, valahogy nem kezdem el, csak egy-egy híd, spárga, kézenállás és pici, futás utáni nyújtások, csípőhorpasznyújtás volt. Amúgy hosszabbodtak a lépteim, mert nyújtok és rövidebbeket futok.

Elég sok futás volt a hónapban, köztük 8 kilométerek is, és többször mentem ködös homályban, szitálásban. Ez itt egy fagyzug, a hideg is pezsdítő, meg amikor átfagy a seggem, azt is szeretem, és a sötét meg kikapcsolja a vizuális szorongást, akkor egészen belülre kerülök, a futásba.

Háromszor rendeltem a Kiflitől, ilyen se volt még. Egyszer késtek, de rendben volt. Mivel a főzés napi, meghitt öröm, fél szemmel, mellesleg csinálom, nemigen mutogatom kontentként, de volt két kiemelkedő steaksütés (és egy haloványabb). Amit én csináltam (rib eye), annak a körete sikerült nagyon ínyencre: a barna húslé-olívaolaj keverékben hagymakarikákból, gombából, csíkozott zöld és piros paprikákból, közte egy kis csípősből megrendítő ízorgia jött létre. Mellé vajon párolt zöldbab.

A hónap legjobb filmezései: Idétlen időkig Bill Murray-vel és Andie McDowell-lel, a 2016-os cannes-i győztes The Lobster Colin Farrell-lel és Rachel Weisszel. Megnéztük a Volvert, illetve Kusturica Maradonáját a RIP-estén.

Sírva videók: A szavak embere, Zsanett a szökőkútnál (ezt nincs pofám linkelni), Massachusetts (pompás országábrázolás, máskor meg ilyen bántalmazásellenesek meg befogadók, mint itt vagy itt. Így értem a skandinávot). Aztán a Nelson Mandela Alcopop, de ugye ez blackface, és nem pc. Mondjuk nem az én magyarországi youtube-jaimon múlik az imperialisták lelkiismeret-könnyebbedése, és, kedves honfitársaim, itt Magyarországon nekünk ezzel a BLM témával nincs dolgunk, nem kell megfeszülnünk, térdelnünk, szobrot állítanunk… van viszont más sarunk bőven. Harry and Paul általában is, és a Little Britains USA, ez, ez, és ez.

Pavarotti-duetteket és három tenort is néztem három napig, ez egybeesett azzal, hogy megérkezett a kontaktlencsém, és minden olyan éles, fényes és vidám lett (előtte rövidlátás-indukált kedélyzavarom volt). Monserrat Caballé, külön és Freddie-vel. Nem lehet a Pavarottit felülmúlni, bár a szívemnek José Carreras a legkedvesebb. A katalán nagy nép.

Forgatás lesz decemberben, két nap, ugyanabban vagyok rangidős katona, amiben tavaly télen szerepeltem (scifi-videójáték), ezért volt egy ruhapróba, és teszteltek isruhapróba a filmgyárban (decemberi forgatások).

Közben megvan a Dűne trailere, pedig ezt még augusztusban is pótforgatták. Ott, ott vagyok az egyik! Vagyis, legalább 200-szor ott vagyok:

A feleségem története viszont késik. Hát, ez ilyen kor, teljesen kiradírozhatjuk ezt az évet, nem volt olimpia, rendes tanulás, könyvfesztivál, legitim SZFE-fenntartó, könyvhét.

Kétszer volt zoom/skype barátokkal, ez se szokásom.

A ruhapróba reggelén bringámat a BAH benzinkútnál lakatoltam le, és elvesztettem a lakatkulcsot, ABUS lakatom van, az egyik kulcs 2018 óta a Duna mélyén hever, a másikat G. beletörte egy borosdugóba, arról lett másolat, és akkor kérdés, hogy lehet-e a törtött kulcs fotója alapján, kódkártya nélkül újat szerezni…? Megmozgattam mindent, már hozzák Németországból. Időnként meglátogattam szegényt, ilyen ködös, vizes időben nagyon nem szívesen hagyom kinn, ráadásl  an rajta jó pár új alkatrész, mert október 28-án szarrá törtem, a Kútvölgyi úton akkorát estem, hogy leszakadt a váltókar. Na, addig is rárakok még egy zárat, de ha már ott vagyok, csak beballagok a pénztárhoz, nyolc nappal a lelakatolás után, nem itt esett le vajon, annyira rohantam akkor…? És de, nagyon kedves készségességgel oda is adták, egy hete adta be valaki. Micsoda örömök. Csak akkor jön rá az ember, micsoda testrész-szerű a bringa (vagy a szerelme), amikor elveszti. Lehetett relatív-örülni.

Újabb figurák, szálak, sztorik kerültek a regénybe, Barbara apján dolgoztam sokat. Egy hosszú kávézós délutánt töltöttem el Zsanettel, éppenséggel az utolsót a bezárások előtt, hogy megértsem a olgokat.

Nagy érések, megértések voltak ebben a pár hétben. Egyre biztosabban tudom, hogy amikor úgy (olyan hasonlóan) dühösek rám, akkor nem az a baj, hogy nem igaz, amit mondok, hanem pont hogy de. És én nem hagyom magam, és nem leszek szolgalelkű soha, nem is némulok el. A szabadság és az éleslátás nagy kincs, és senki ne akarja átírni, bekussoltatni azt, amiről tudom, hogy úgy van. Elképesztő aerra gondolni, régi dolgokat olvasva, hogy kikkel barátmkoztam, kiket hittem magamhoz hasonlónak, komolyan tudtam venni ilyen külső megfelelés egyik posztjuk a nagy bátor ellenzési ordiálás, a másik meg az, hogy náluk milyen rend van meg tüchtig az adventi dekoráció. Azt hiszem, ezek értelmiség-pótlék cselekvések is.

A család az csakád, love is love, beleértve a saját nőiségükbe szerelmes fetisisztákat, de az anya nem nő, az apa nem férfi. Érdekes ez. Miért kell ilyen kétségbeesettten érzelgős reklámszövegeket gyáftani egy lobbinak, miért kell mindig emlegetni, hogy szeretet, gyűlölet, empátia, miért nem beszélünk egyenesen? Sokkal korrektebb. Más az érdekem, nem komálom ezt a műsort, a kétnemű ivaros szaporodást nehéz mellőzni, a buzik pont olyan zűrösek és zaklatottak tudnak lenni, mint a diszfunkcionális heteró párok, a gyerek pedig nem jogból lesz, hanem heteró aktusból, nem lehet követelés tárgya. De nem bántalak én.

Közben olvasom Sofi Oksanentől A kutyafutttaót 8béranyaság és petesejt-donorok), amúgy az ő belső monológja is mindig ez a szorongás, hogy ki milyennek lát, mit szól, az öltözékem, az olcsó ruhám, a töött körmöm… Hát én életemben ilyen menpőnek nem éreztem magam, van egy ilyen feszes, erős érzet, nagyon szeretem a ruháimat. Béke van a most-épp-ilyen testemmel, megkapja, ami jó neki, nem préselem.

Hihetetlen hátország, hogy szeretnek, beépült a személyiségembe. Találkozom újra régebbi közegeimmel, és érzem, micsoda küülönbség: átlátom a dolgokat, nem akarom, hogy mindenki szeressen, klönösebb érzelmek nélkül tudomásul veszem háttereink különbözőségét. Megszoroz, négyzetre emel az, hogy hiperintelligens a csávóm. Nincsenek érzelmi nyúlványaim, zárt, sima burok vagyok, nem félek, nem akaroknfeltétlenül kapcsolódni. Nincs ez az állandó szorongás, tépelődés. Mostanra érett be, merem vállani magamat, nem félek, nem szűkölök szeretetért, elfogadásért. Csupa jó, jóözön ez a hónap. Meg persze van, amit el kell intézni.

Volt egy estém az én szuverén fiamnál, sokat beszélgettünk, ott is aludtunk. A fiam invenciózuisan, sokfélét, belső indíttatásból főz. Reggel lement egy zoom órája, fél füllel hallgattam, utána lementünk kifliért a kicsiknek (persze hiába), kutyát sétáltattunk. Sok mindent elmesélt, kortársi történeteket a jelen szenvedélyével kapcsolatban. Már ismert sztorikat értelmezett, emberi viszonyokat, beszélgettünk az apjáról sokat, voltak anekdoták, szép idézetek, erős mondatok.

Neki nem kellett megmagyarázni, hosszan fejtegetni, hogy mi a manipuláció, mi a hamisság, ki a használós ember, tudja ő pontosan. És micsoda fordulatokkal mondja el! Azt is említette, hogy nagyon jó döntés volt, hogy ő sokkal később kapott okostelefont, mint a kortársai, csak 16 évesen, mert így rengeteget olvasott. Olyan elemi élmény volt ez ott a Hamzsabégi sétányon. Szerdán lesz 19.

Nem szavakból tanulják meg.

az elmúlt napok történéseiből

Mindig az volt, hogy leültem (valójában hason, ritkábban háton fekve szoktam), elkezdtem írni, négyet is… négyféle felbuzdulás, négy bejegyzés, aztán elsodort az élet! És már ezt a posztot is két egész napja írom.

Ilyen események voltak a legutóbbi poszt óta (ötödike, jesszus!):

Napfényben úsztam pénteken Katával. Még napoztunk is!

Láttuk G-vel a Trafóban a Szégyent, ami Mundruczó rendezése. Zsótér színészként belém hasított, kedvelem a nagy szavakat, ezért úgy fogalmazok: ebben a pillanatban értettem (éreztem, sejtettem) meg az egész embert. Láng Annamária régi kedvencem, igazi szuverén, senkivel össze nem téveszthető. “Megtartod?” (nemi erőszakból fogant gyereket) – “Igen.” – “Miért?” – “Mert nő vagyok, és a gyerek nem tehets emmiről.” Volt jó pár elképedős pillanat és viccesek is (vérfasz–húsfasz, a négerek látnak-e színeket). Rába Roland színészfejedelem, mindent tud, mindig kicsit genya. Épphogy elértük egymás kezét, mármint nem vele (“két szék kihagy” ültetés, ezt a faszságot, legalább most ennek vége! a taps is milyen így…)

Szombaton a Hosszúlépéssel sétáltunk egy szecessziósat a gyönyörű napsütésben, ide beugrottam. A Kossuth tértől az orthodox zsinagógáig (Kazinczy utca) néztünk épületeket, nagyon profi volt, utána a Hold utcában hatalmas bécsiszeletezés. Észrevettem, hogy azóta  nagy városi épületeket följebb nézem, a teljes homlokzatot, eltűnődve, elemezve, arányokat és díszítéseket, de egy kicsit szégyellem magam, mert ez már János mellett is megtörtént, aki két lábon járó századforduló volt, ráadásul élmény volt, ahogy mesélt róla, és sok könyvet is írt erről a korszakról. És visszacsúszott a tekintetem később mégis az alantas praktikumba és túlélésbe. Az is igaz, hogy riktán vagyok gyalog a városban, bringán meg a közlekedésre figyelek.

Délután, alkonyatkot nagy séta a hegyen, ugrabugrálok, kézenállok, G. az új fotómasináját teszteli. Elveszítem a telefonomat emiatt.

Vasárnap reggelnek mondható délelőttben bő órás, ragyogó fényben erdei futás ketten! Este eszmélek, hogy nincs telefonom.

Hétfő, zúzós terem Zitával (lásd az edzésnaplóban), ez volt most az utolsó a bezárás előtt. Én nem tudom, össze tudom-e hozni hegyi futásból, sétából, akrobatikából, ugrókötelezésből és súlyzózásból, hogy elég legyen. de mit lehet tenni?Este Othellóba gyors beugrás, jegyszerzés.

Kedden libacomb-ebéd az én rózsámmal, búcsú az éttermezéstől. A kedd délutánt egy transzvesztitával kávézva töltöttem, olyan volt, mint egy Almodóvar-film, beszélgettünk, “érzékenyedtem” (de már hova). Nekem oké az egyes ember, igazán, sőt, szórakoztat és élményt jelent, de politikailag ez az egész nem. Felbuzgott a regényírás is megint. Este hazahoztam az egyik bringát (a bambuszt, ezzel estem, megszerelték jó drágán) és szerdán a másikat is, ezt nagy kardiónak beírom.

Kacsamájszezon. Feltöltjük (zsírja marad, újat sütök benne, pontosabban konfitálok). Vörösborok fogynak. Nagyon be tudok rúgni egy-két deci bortól.

Szerdán Dávid iskolába kísérése után nekivágtam a hegynek, fel majdnem a Normafáig a kutyával, és csodák csodájára megtaláltam a vizes avarban ezt a régi, buta NOKIÁ-t, ami még Tamásé volt és benne van a fél magyar irodalom telefonszáma. Nem tud elromlani, már a pára is eltűnt a kijelzőről.

Írok, főzök, gyerekekkel tanulok, újabban odafigyelek ilyenekre, hogy ragasztó, töri témazáró, angol dolgozat, Egri csillagok. okat ténykedem a hztartásban is, mindenféle tisztogatások, selejtezés, szemétkezelés, mosogatás, főzés. 

Este hazahoztam a másik biciklit (nincs fogaskerekű). Most ez a sport (testhasználat). Ugynúgy szellőzik a fej, jönnek a gondolatok, megélem az erőt, érzem a seggemet (iszonyatos, háromnapos izomláz a kitörtésektől).

Teszteltek szerdán (neg.), ruhapróbára megyek, forgatás is lesz a jövő héten.

Most rohammunkában egy szöveget szerkesztek (könyv), aztán regény, blog! Jönnek a posztok, türelem!

még mindig futunk!

A 35. Budapest Maratonon vagyok, a szombati rövidebb távok mennek, a helyszínről jelentkezem! Mellettem épp Kokó és családja melegít, a futóistennő Garami Kata és a gyerekek, Mi- és Zalán a következő számra, amely a 4×2 km-es váltó.

Garami Kata az előbb a 10 km-t nyerte. Átfogalmazom: Garami Kata és férje melegít.

Ilyen volt a derékhad a rakparton. Szépek az árnyékok!

hát ez azért nem homály, mert ezt a Mária profi géppel fotózta!

Lóci fut. Nyolc éves:

Én is 10 kilométerre neveztem, és már a rakparton, aztán a célban kisebb blogtalálkozóvá fejlődött az esemény! Itten háromgyerekes anya élete első versenyén 1:03-at fut!

Életem legjobbját futottam én is, nálam ez 1:04:00 (tehát önálló tízes távon, mert tavaly tavasszal a nagy-tavaki félmaraton első tíz kilométere gyorsabb volt), és hát ma ideálisak voltak a körülmények, semmi kifogásunk nem lehetett: száraz, napos, kellően hűs idő, nincs szél, minimális emelkedő, továbbá macskakő és kanyar is alig, és szellős a mezőny (sajnos). Szóval ennyit tudok most, hatpercesnél is lassabbak a kilométereim, és 10640 lépés a vége, a célban kézen átfordulás. Még most is ennyit tudok, mondja bennem az, aki lesz majd 60 meg 75 éves is. Már Kenyér Imre The Legend sem fut félmaratont, 5 km-n indult. De itt van. Együtt futották:

Ennyit tudok, hacsak nem vágok bele olyanba, hogy minden nap 6-8 km reggel az erdőben, az meglátszana (mindenekelőtt a testsúlyon). Nem tudom. Mindig az aznap reggel tudja, és mostanában a nyújtós-hajlékonyító-súlyzós bíbelődéseimet élevezem a legjobban. Hess, hiúság, külsődleges ambíciók, versenyszellem!

Idén 47 százalék a női nevezők aránya, ez tíz-húsz éve még csak húsz százalék volt. Most a leggyorsabb lábúaknál is abszolútban a 7. lett Garami Kata.

Sanyosz (Markocsán Sándor) most is ott tapsol a pálya szélén az edzettjeinek, ez már évek óta így van.

A váltó után 2,3 km-es Lágymányos kör az óvatos duhajoknak, és gyaloglás. Végignézem a rajtokat. Egész megható: nagymamák, családok, háton hordozott babák, féllábúak, fájós csípők, vakok kísérővel, nagy-gömbölyű testek. Azt kell mondam, a szervezők nagy szeretettel kezelik ezt a mezőnyt: ők vannak sokan és ők e legbüszkébbek a kimozdulásra. És nekik van az ilyesmire a legnagyobb szükségük.

Én ezt délben írtam, a “sima” gyaloglókra. A szívszorító és egyben örömteli Fodisz-futam csak utána jött.

Minden rajtot végignéztem. Jelenidejű, aranyszínű nosztalgia ez itt. Az a mondat már megvolt, hogy “ó, amikor még külföldre utazhattunk félmaratonokra városnézni…!”  Nemsokára majd azon borongunk, hogy de szép is volt az a kor, amikor lezárták Pestet, anyáztak az autósok (de ők miért nem?), és ott trappoltunk a hétköznapi nőkkel, együtt vergődtük végig gyökkettővel szépséges hidak és épületek között a távot!

Voltak vidám pillanatok.

Mert egy darabig most ennyi a futóesemény, külföldi résztvevő már most is csak mutatóba volt, csak az itt élők; elmarad a Mikulásfutás, de még a novemberi túranap is. Holnap viszont 42-t és 30-at futnak a rendezvény második napján, és ez a maraton egyben országos bajnokság is.

Éljetek értelmesen! Az élet nem a facebookon zajlik. Vár a hegy, a bringa, az uszoda, a futókör, a konditerem! Amit ott tudsz, az tényleg a tiéd. Valódi önbecsülés csak igazi tettekből származhat.

Még futós posztok:

én, a futó

bé betűs bárosaim

elmenni valahonnan (a második maraton és Lelkes Villő durva kavarása)

maratoni beszámoló (az első)

ami biztosan nem segít rajtad

Nemcsak “elváljak?” kérdések érkeznek a bloggerhez. Sokaknak beakadt az életmódváltás. Van panaszuk, megoldanivalójuk, tetszett nekik, amiket mutattam, meséltem itt az edzésekről. Fel is buzdultak, de aztán lelohadtak, és megint a start mezőn állnak, csak két évvel öregebbek.

Komoly ember hosszú távon kitart amellett, amiben hisz és amiért lelkesedik. Szalmalánglelkekre ne hallgass. És te magad se cserélgesd “ezt is kipróbálom!” módon a meggyőződéseidet, megoldásaidat. Köteleződj el, alakítsd ki, és menj végig az utadon.

Nekem ez adja az önbecsülésemet, és azért írok ilyen kemény és határozott dolgokat, mert ezek az identitásrészleteim – magyar szakos, bringás, írós, színházjáró, anya, ketós, sportoló, erdei lakos… – a személyiségem részletei, nem felvett ruhák. A hosszú útnak nagyon más tanulságai vannak, mint a kis felbuzdulásoknak.

Ha a sport vagy bármilyen életmódtevékenység pótcselekvés, akkor nem jutsz vele sokra. Lehúzó kapcsolatból kapkodnak bele ilyenekbe sokan. Addig se azon rágódik, addig se kell otthon lenni. De amit a testeddel csinálsz, amit az öregségedbe fektetsz most, az igazi cselekvés legyen. Nem dicső, nem menő, hanem szükséges. Bővebben…

honnan tudod, hogy jó vagy?

A kérdés megkerülhetetlen, mert sokan egészen extrém mértékig nem tudják, kik is ők. Jók-e, elég jók-e abban, amit csinálnak – akár szakmáról, akár anyaságról, akár nemi identitásról van szó. Egész életükben nem tudják, és ettől olyan kuszák és szomorúak, toporgóak.

Már az elején kérdezek – a kérdésről:

1. Kell-e ezt tudni? A te dolgod-e tudni, vagy majd a közönség (ha alkotó ember vagy), a jóságod recipiensei, például a gyerekeid megmondják és visszajelzik? Mi van, ha nem jelzik vissza?

2. Mi az, hogy jó, mit is kérdezel ezzel? Valami teljesítmény, vagy a karaktered értéke morálisan: “helyes célok érdekében fáradozom”, vagy hogy értékes vagy…? értelmes az életed? esetleg ez valami rangsor, vetélkedő, és azt jelenti a jó, hogy másokhoz képest hol vagy?

3. Ez egy erős, inherens érzés, tehát belül van, eredendően, vagy edig másoktól függ, a külvilágtól tudjuk meg és aszerint alakul az érzetünk?

4. Aki nagyon tudja, hogy ő jó, az nem csak makacs, egoista, nárcisztikus, vagy, mit is írogatnak rólam mindig: elmebeteg? Bővebben…

mit tehetsz TE a környezetért?

Most ez a divat, mondják. De az én életemben a zöld szempont mint meghatározó értékrend és életszervezési elv nem a kétezres évek trendje. Eleve nagyon alacsony fogyasztású, a polgári minimumok alatt élő családból jövök (se autó, se étteremben kajálás, se drága nyaralás, se divat, se dísztárgy, viszont spúrság, újrafelhasználás és vaastag “jóleszazmég” attitűd).

Aztán nagyon erős ökonevelést és tudatosságot kaptam középiskolás éveimben, gyakorlatit is a nomád táboraink révén, és sok információt, szemléletet, amiért nem tudok elég hálás lenni a biológia-kémia tanáromnak. Később aktív voltam civil hulladékügyben és kerékpárosként, majd egy pici zöld párt működésében is szerepet vállaltam 2006-ban, abban már volt műemlékvédelem és privatizációellenesség, anti-GMO (és Jánost is ott). A blog első éveiben kétszer is írtam arról, hogy a saját életemben mit teszek, mennyire vagyok ökolány. Eleve magyarázkodva, “ugye, elég jó ez, ugye ez ökó?”:

azért ökolány vagyok

ökolány vagyok-e még?

Most is lesz ilyen része a posztnak, hogy én mit teszek, önkritikusan. Bővebben…

a szépség csak a felszín

Ez megvan? Tele van vele a Medium, a Facebook, a csajos kontentgyár-oldalak, hogy:

a szépségkultusz mennyire romboló, elnyomja a nőket, az igazi értékeket kéne nézni. A test nem minden! FOGADD EL MAGAD!

És hát a magukat illegető, pörgős szoknyás, hangos kislányoknak is ezt mondjuk.

Ez a tanmese. Volt a szelíd, a szorgalmas, meg a másik, a henye, szépítkező, aztán végül kiderült, ki az igazán… és itt édesanya szava elakadt, az igazán jó csaj. A Holle anyóban a lusta lány ronda is, csak épp édesgyermek; a szorgos a szép. De Hamupipőke, na! Amint lesz ruhája (hajpótlása, géllakkja, botoxkezelése), kiderül: ő a legszebb.

Ez a sztori vége, nem az, hogy jóságosan takarít a jelentéktelenségben.

Instás diadal, királyfi és harangzúgás. Pipő nem szorul rá többé, hogy jóságos legyen, hiszen ragyogó királyné.

Én soha ilyen didaktikus sztorikat nem meséltem a lányomnak, mert ha egy kérdés rosszul van feltéve, arra nem lesz jó válasz sosem. Számít-e a szépség?, ez egy rosszul feltett kérdés. Bővebben…

bárkinek lehet könyve!

Úgy van, és sok sikert mindenkinek!

A második könyvem épp meg is jelent. Hosszú munka volt. 2018 ősze óta készült ez a szöveg, a témára pedig 2015 eleje óta készültem – az életemmel, nem csak anyaggyűjtéssel, olvasgatással. Kiadót is váltottam. Ez a könyvem az újságírói tevékenységemhez tartozik:

A ketogén és a hozzá kapcsolódó egészségtrükkök változtatták meg az életemet, értékrendemet és a testemet, tettek képessé olyasmikre, amiket előtte nem csináltam, és ami örömet jelent.

Rendelhető:

https://www.kossuth.hu/konyv/5256/a-ketogen-csoda

Ha lesz Könyvhét, ott, ha csak a Kossuth Kiadó rendezi meg az eseményét, akkor ott találkozhatunk.

A következő nagy munkám partizánprojekt lesz. Nem akarok folyton ezeken a tevékenységeimen ujjongani, mert ezt amatőrnek érzem. És a személyes történeteken sem. Az életem nem műsor, a lényem nem kontent. Viszont kitartóan dolgozom rajtuk a szelíd hétköznapokon.

mit tanultam hat év sportból?

A teremről, emberekről, női létről, testről, elméről, magamról, a világról és a határokról. Bővebben…

hogyan fogadd el magad? de igazán

Erről írtam már:

hogyan szabadultam meg az öngyűlölettől?

Egyrészt ez, hogy úgy néznek rám, hogy attól istennő leszek (most kevésbé, akkor, 2014-ben nagyon, de most már nincs szükségem megváltásra). Másrészt hogy puritán, aszkéta vagyok, minden sallangot levetek, lecsupaszítom a testemhez való viszonyt. Elviszem a böjtbe, verítékbe, maratonba, szex-eksztázisba, és ott a szemébe nézek: ki vagy te? Milyen vagy? És AZT AZ IGAZIT elfogadom.

A sminkkel, a “jól sikerült” fotóval, a csini cuccal nem lehet igaz kapcsolatban lenni. Bővebben…

már indul is a hűtő felé

A minap szememre vetette az egyik kommentelő, hogy ha én ennyire szigorú vagyok, csak a nagyon kemény edzést díjazom, leszólom a fontolva haladókat, a kezdőket, meg azokat, akik nem tudnak így edzeni, azzal épp az ellenkezőjét érem el.

Hogy micsoda? Minek az ellenkezőjét? Mert, mit is akarok én elérni?

Másokat rávenni a sportra. Beszervezni mintegy. De így nem fognak. Ez kontraproduktív, mondja. Nem jól segítek, szelídebben kéne, a megszégyenítésből csak az lesz, hogy a kövér ember bánatában indul a hűtő felé, mert úgyis mindegy.

De jó, és ebben meg is nyugszik. Mit van mit tenni? Ilyeneket ír a blogger, ő az oka annak, hogy jól bezabálok. Pedig én megpróbáltam!

Ő nem hibás semmiért. Az eredeti problémáért sem. Évekig olvastam, ki-mi tehet arról, hogy  kövérek: a szülés, a szoptatás, a férj, aki nem biztosította, hogy edzhessen, ellenben mindig hoz nasit, és beszól a hízásra, nem vigyáz a gyerekre, továbbá neki fáj a lába, nem terhelheti, minden mozgást kizáró betegsége van, nem találta még ki a hogyant, és idő kell; messze van a konditerem, nincs pénze, hülyén néznek rá, ha tornázik vagy fut, megszégyenítették, utálja a testét, étkezési zavara van – meg persze a férfielvárás, a média kényszerítő-nyomasztó nőeszménye, aminek mi forradalmilag ellenállunk. Bizony, ilyenekre használták a feminizmust! (Ha nincs rá pénze, mindjárt patriarchális üzem a műköröm is.) A prioritás most más,  mondja, miközben torkára lép a romlás – bizonygatta, jó ez így, elfogadta, jaja, az látszik, azért kell ennyit dumálni, ilyen dühösen.

Norbi hírhedt mondatai a témában nagyobb felháborodást váltottak ki, mint Kaleta Gábor ítélete (és az is hozzá nem értő, bűnbakképző mocsár volt), ami, hát, sokat elmond a magyar női lélekről. Bővebben…

mit tudok még a testről mondani?

Úgy voltam vele, hogy elemzem továbbra is a médiajelenségeket (testről, testképről, női létről, szexről és sportról való beszéd), de külön posztot a saját testemről, sportomról, testi élményeimről akkor írok, ha tudok újat mondani.

Mi az új? Bővebben…

sérüléspara

A sérüléspara mügött egy manipulatív szándék van, és a szolgalelkűséggel kapcsolatos.

Mindig is zavart. Eleinte nem értettem a zavar okát. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Semmi problémám, hiányom nincs, nem fáj egyetlen testrészem sem, és kéretlenül nyomják nagy dózisban a korlátozó jótanácsokat, tehát nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.

Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?

Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben…

az edzésprogram, amit nem fogsz abbahagyni

Kiemelt

Hatalmas a zaj, sok a hamis hang: azt mondja, segít, motivál, de csakis az egója érdekli, magát nézegeti a közösségimédia-tükörben; megúszós és hisztis dolgait, tévé előtt fetrengését kenegeti. “Fokozatosság”, “adok időt magamnak”, “baby steps”, “lágy formák”, “saját testsúly”, “pihenés”. Vagy egészen nyíltan árul valami kóklerséget, szponzorok eszköze. Ne dőlj be nekik!

Néhány megjegyzés a karanténbeli testformálásodhoz és jó közérzetedhez, annak jegyében, ami értelmes emberhez illik. Lelki attitűdbeli és konkrét, gyakorlatokkal, étkezéssel kapcsolatos tanácsaim. Minden, ami google-ezhető szó, fogalom, félkövér. Bővebben…