helyszíni közvetítés a női futógáláról

Idén ez valami istenkirályság:

reggel eső, aztán kompromisszumtalan napsütés, most derült ég a felhők mögött, a sár is eltűnt,

időben ideérünk a Népligetbe teljes harmóniában a Babalánnyal, az eső és a metrópótló ellenére,

semmit nem bonyolítok túl, nincs fölösleges cucc, aggódás, nem is nagyon koncentrálok, van egyfajta egykedvűség a futásaimban, egyszerűen csak megyek, minden olyan… egyszerű, mint már az életem,

a női energiák nem összeadódva, hanem összeszorzódva vannak jelen, komolyan mondom, ez létezik, és Julis is érzi, ki is mondta,

ez tavalyi kép. idén pirosban és virágosban vagyok

Julissal két és fél kilométert futunk derűs lomhasággal ő a végén sprintel, én utána egy ötöst (ez megvolt), aztán lesz egy tízes még 14:45-kor,

G. is ideér, és nem kis derültségünkre kap ő is Családvédelmi akcióterv ajándékcsomagot törülközővel, strandlabdával és feliratos sárga napszemüveggel, ő viszi haza Julist,

én meg kedves, fontos emberekkel beszélgetek,

és most a VIP-ben (hogy kerültem én ide???, sőt, Julis is ott tolta a nápolyikat, köszönöm, mindenesetre) kávával a kezemben figyelem az eseményeket, és írom ezt a beszámolót.

Épp a 3×2-es váltók mennek, tavaly ezen indultunk Dáviddal és Julival, akkor Balázs volt velünk, a tízest pedig Eszterrel futottuk. A fenti kép is ezen a számon készült.

Szeretnél jó kapcsolatot a gyerekeiddel, jó üzenetet közvetíteni? Megmutatni, milyen a nőiség, az erő? Szeresd magad, vedd komolyan a saját jóllétedet. Jövőre nevezzetek be egy rövidebb vagy akár hosszabb távra!

micsoda nap! szüli

Tegnap Estherrel szolidan lefutottuk a 15-öt laza tempóban, kicsit felhős, néha enyhe napfényes, összevissza kanyargó, kétkörös pályán az Európa-napon. Nem annyira nyomtuk meg a tempót. Esther, aki egy kört tervezett (a térde miatt), végül végigjött, mert nem érezte, hogy fájna neki féltávnál! Majdnem együtt futottunk be.

Aztán robogás bringán tisztálkodni, összeszedni magam. Mert délutánra lefoglaltuk (bevettük!) a fél Menzát! Blogszületésnap és a sajátom előestéje. Hétéves múlt a blog, én pedig negyvenhárom lettem ma.

Ilyennek kellett volna lenni mindig is! Semmi túlzás, bonyodalom, fölösleges para, hiányérzet és a többiek is azt jelezték vissza, hogy szuper volt. Lőrinc szerelme és neki az anyukája is ott volt.

Aztán Balázs, Esther, Gergő, Dóra, Judy. Két szívemből szeretett meghívottat a saját születésnapja tartoztta távol!

Aztán LR, SzK, VZs, FF edzéstárs, KÉ, DK, GZs, MD, FK, KA, HR, KZsR, ME, Liv, FE, HK, SzZs, Mau, IA, T, BD.

Felolvastam Szabolcska Mihály költeményét:

Aztán Lőrinc mondott egy részletet a Minden olyan, mint minden című Varródani-szabadversből, és az Ithakából Odüsszeusz nyitó monológját. Ez nekem is nagy élmény, én is ritkán látom őt szerepelni!

Ilyen a Menza.

Kaptam rengeteg meglepő-jóleső mondatot. Ritka végre-találkozásokat. Kaptam könyveket, nekem valókat. Egy Nanushka felsőt Ritától! Neki is van:

Narancssárga gerberát kaptam, és, igen, biciklin hazavittem a csokrot, amelyik kibírt még egy színházi estét is. Dóra, Esther, Judy összedobtak nekem egy Bialetti indukciós mokkát! Ha kifogyna a kapszula. Bár ebben is Illyt főzök.

Kora reggel, hétfőn bontottam ki. Letettem az ágy mellé.

Idén először nem fotóztunk, és nem írtuk ki a neveinket, de ott volt a Kultikus Vendégkönyv:

csak az írja

Utána még átsétáltunk az Örkénybe Macskajátékot nézni Estherrel. Pogány Judit, Molnár Piroska, Csomós Mari, és Cs. Bruckner Adelaida szerepében Békés Itala! Fájt a lábunk.

Rettentő fáradt és boldog voltam hazafele. Micsoda nap! A facebookról még éjfél előtt leszedtem a születésnapom nyilvánosságát, mert nem akartam azok köszöntését, akik csak a figyelmeztetésből tudják, hogy születésnapom van. Valahogy sok lett – jaj, gyerekek, hagyjuk ezt (eddig ez nem jutott eszembe).

Persze azért köszönöm. Nektek a blogot is, anyukámnak meg önmagamat.

Itt A Kör, a színházi események szervezője:

https://www.facebook.com/groups/591523887966890/

Ez pedig az edzős csoport. Részben virtuális, motiváló, infócserés, részben közös edzéseket beszélünk meg ott. Csatlakozzatok!

https://www.facebook.com/groups/113423605917681/

a jó élet

a hetedik te magad légy!

Ildikónak, szeretettel

A blogom ma, hinnétek-e?, hiszen nem volt semmi csinnadratta,

hét éves.

Boldog szülinapot, blog!

2012. április 16-án jelent meg az első bejegyzés, ez:

invokáció

Egy időben ezt viccesnek, meghaladottnak éreztem, de ma már újra nem (nem annyira).

Nem kezdek most komoly összegzésbe, de annyit el kell mondanom, hogy az életemben a blogom – és mögötte a sűrű mocsár, az internet – döbbenetes tanítás volt. Nem hittem volna, hogy az emberi szellem, tisztaság, jóság, illetve az árulás, az aljasság, a kicsinyesség ilyen amplitudói közé vet majd az a nyughatatlan és elhallgattathatatlan törekvésem, hogy írjak. Teltek az évek, és én még mindig hüledeztem, pedig a neheze az első két-három évben megvolt.

Voltak tapasztalataim fórumozó koromból arról, hogy amit írok, arra figyelnek, az megosztó. De kezdő bloggerként semmiféle tervem, konkrét célom, kiforrott mondandóm, támpontom nem volt. Csak a mindenkori. Nem akartam szándékosan provokálni, pontosabban nem gondoltam provokációnak, amit írok. Mentem az után, amit éreztem, hittem, a többi pedig csak történt, és általatok történhetett. 2012 tavaszán nem hittem volna, hogy az önkifejezésem bárkit is érdekel, pláne azt, hogy sokakat. Nem remélhettem, hogy lesznek, akik várják, igénylik, naponta elolvassák a posztjaimat, vagy újra a régieket, az egész blogot az elejétől. Nem számítottam arra, és nem is helyezkedtem soha semerre azt remélve, hogy léteznek a világban olyanok, akiket a szó, amilyet én tudok, csendesen megérint, akiknek segít, megváltoztatja az életüket, kapaszkodó a számukra. Akiknek leesik és üt a poén. Akik képesek figyelni, kihallani az árnyalatokat. És azt sem tudtam, hogy vannak, akiket irritál vagy értetlenséget vált ki belőlük, amit írok, vagy dühös önigazolást – és mégis ideragadva olvassák, és rendre magyarázzák nekem, hogy miért olvassák (nevetnek rajtam, megerősödnek, hogy ők a jók, a szépek, a tehetségesek. Igen). A leghökkenetesebb reakciókat itt találod:

best of kommentelők

Olvasom a régi blogmagam, olvasok másokat is, közben élem az életem és a gyerekeim életét is, és biztos vagyok benne, hogy én (ma, már) elsősorban a jó életről szeretnék írni. Ez érdekel, ezt tartom fontosnak. És nem az önlobogtató, high life módon, idenézzetek-debezzegén módon, hanem csak az értékrendről, mert másról nem érdemes. Minden más, a tisztánlátós, múltelemzős, önkínzó poszt csak előfeltétele a jó élet posztjainak. Nem panaszkodunk többé. A magam magyarázásának pedig legyen vége, hogy de igenis, én nem azért és én nem vagyok olyan. Mert már tudom, ki vagyok. Soha többet nem hagyom, hogy más akarja nekem megmondani, mit érzek, mi a motivációm, mit miért tszek – ugyanakkor más, alkotó embereknél sokkal jobban tudom, hogy nem vagyok azonos az öndeklarációimmal. de nem törődöm vele: az, hogy minek, milyennek érzékelnek, az ő területük, oldják meg ők. Még azt se fogom elmondani többet, hogy ne projektáljatok, hanem tegyetek a saját jó életekért.

Mindez teljesen, tökéletesen nyilvánvaló volt az elejétől: az én szándékom, az értő olvasók és a rám vetítés, áttolás, vádaskodás is.

Ezért, ehhez a felismeréshez volt jó pár napig megint teljesen mást csinálni. Eltávolodni, kitisztulni, valódi világot hörpinteni, habzó éggel a tetején. Belevetettem magam az észak-olasz szeretetbe. Vegyültem, figyeltem, oldódtam, gondolkodtam, autóban ültem, ettem, gyalogoltam, csodálkoztam, futottam. Szellő fújt, magam és önmagam lehettem. Az otthoniak felől is nyugodt voltam, nagy köszönet ezért B-nak.

G. Ármin testnevelő segítségével pedig igen szép eredményeket érek el újabban a hosszútávfutásban. A mostani, a Lago Maggiore félmaraton 2 óra 16 perc 43 másodperc lett, aminek, egy héttel a berlini félmaraton után (2:26:38) igen örülök, de mivel nem szeretek üresen ujjongani, sem vetíteni, hangsúlyozom, hogy ez könnyű pálya volt (fel nem torlódó, senkit nem kerülgetős, kisebb létszámú, sima aszfaltú, több helyen enyhén lejtős), továbbá a tempó tartásában a sportórás monitorozás (aki a testnevelő, a képen a bal csuklómon látható) nagy segítségemre volt. Mindenhol a rövid íven (a valós távon) futottam. Mindig is így kellett volna, és ez metafora.

Én annyit szívtam, kínlódtam, vállaltam át fölöslegesen. Balekságból, elvből, mások helyett, ön-nemszeretésből. Nem merek dörzsölt lenni, nincs pofám. De mi ebben a dörzsöltség: a valós távot futni – és nem többet?

Sőt: élvezni! Belelazulni. Én úgy éreztem, valamiféle penitencia kell legyen a hosszútávfutás. Nagyon, nagyon nehéz, lemenni az aljáig. Pedig nem feltétlenül az. Lehet repülős, haladós, belefeledkezős is, amikor a szenvedés nem áll közém és az élmény, a táj közé.

Most két-három enyhén válság-kilométer volt, mondjuk 16 és 19 között. De közben rikító virágok, ódon villák, meredek sziklák, sziget, túlpart, havas hegyek, nagy víztükör. Nem lehetett szenvedni. A legszebb félmaratonom volt.

Soha, soha nem állok meg, nem gyaloglok, nem sérülök. Egyenletes tempóban haladok. Ez is metafora. Ez a mostani már futásnak is nevezhető. Életem legjobb versenyen futott tízese (5:50-es tempóval, 58:28 alatt), a teljes távon a tempóm 6:28. Pedig nem hajtottam, csak olykor szemeztem G. Árminnal! (Akit későn kapcsoltam be, és kicsit mást mért.)

Most, a hatodik félmaratonomkor tartok ott, ahol az első félmaratonnál tartani kellett volna – de ehhez le kellett futnom ötöt (meg még egy teljes maratont, és egy harmincast is). Már tudom a futásomat. Hiányzik a… heroizmus.

Hétfőn Milánó:

Repülök épp haza, torlódunk a beszállásnál.

Közben megérkeztem, az éjszakai buszon írok nektek:

Drága olvasóim! Tartsatok ki, maradjatok még évekre, míg világ a világ és blog a blog, csakis amiatt, ami miatt nektek jó itt lenni. És ne fecséreljétek el egyetlen, drága életeteket. Annyi szépség van – akarjátok és cselekedjétek a jót, a jó életet!

bé betűs bárosaim

Hát, amellyel, ímhol, igenis kezdünk mondatot, ez a hétvége hatalmas löket vérfrissítés volt. Meg is lepődtem, hogy ennyire jót tett, feltöltött, egyrészt mert bár kicsit belefásultam a budai mindennapokba, de nem éreztem rosszul magam (vagyis, nem üvöltözött bennem az igény, hogy változást, élményeket, pörgést, gyerekmentességet és gyűlölködésszünetet, de azonnal!), másrészt mert az utazás, a szervezés, a pénzköltés, az összepakolás, a repülés és repülőtérre jutás, illetve a családnak a helyettes juhászra való bízása, távollétemben is evése, tisztán tartása, iskolába stb. menése mindig stressz.

Szívmelengető volt, hogy M., a csakazolvassás berlini erődítmény a reptéren várt (nem nála laktam aztán), és így volt egy közös másfél óránk. Köszönöm! Örültem nagyon. Bővebben…

akik ellopták a feminizmusomat

én nagyon feminista vagyok meg minden, de ahogy néha rákezdik, hát komolyan mondom, hagyjuk már ezt

G.

Mindaz, amiért én már nem vagyok mozgalmi ember, nem járok tüntetni, táncolni 1200 forint/óra bébiszitterre költve utolsó tízezresemet – hanem mások eszméihez nem igazodó, vegyes ihletésű, belső ellentmondásait felismerő és azokkal foglalkozó, önkifejező blogger vagyok.

Minden gondolkodó ember találkozik az ellentmondásaival, és meghaladja néha önmagát.

És mindaz, ami miatt a hazai, magukat feministának nevező nőkben csalódtam.

ne szülj, szülésmegbánás, három gyerek után: “én nem szülnék”

Imádtam ezeket a feminista találkozókat. A gyerekeim említése trigger, de macskákról egész este folyt a szó. Bővebben…

mi mindent csinálunk, amikor sportolunk?

Néha olyasmiket kérdeznek tőlem, hogy csak nézek.

Elképesztő, mik vannak úgy általában az emberek fejében a sportról, konkrétan mások sportolásáról – a rossz lelkiismeretük, frusztrációjuk tele torokból ordít.

Nem is nekik írom ezt, hiszen ők zártak, ellenérdekeltek. Az én sportolásomban. Ne legyen nekem se jó.

Azoknak írom mindezt, akik nyitottak, vagy akiket a saját környezetükben ugyanígy basztatnak, hogy “nem lesz jó ez a sok sport”. Nem vagy egyedül, nem vagy fura, vannak érvek, amelyeket ha tisztán látsz, biztos lehetsz magadban, és akkor nem megy el a sok energia a vitákkal, rossz érzésekkel.

Eltelt lassan öt év, és még mindig heti 4-6 a zúzás. Rászoktunk erősen. Soha ilyen jó függőséget! Többen is, valóságos járvány ez.

Én is sportolok, én is tervezek sportolni, most már elkezdem, megint megyek! – mondja az ismerős (ez kétszáz embert, olvasót jelent).

És: nem jó az a túl sok sport, illetve: le kéne fogyni, hogy fogytál le? Szedsz valamit?

Uramisten.

Mások csak simán gyanakodnak: ez valami henye, hiú dolog, ő nem is csinál ilyet, tehát ez valami zavaros, felszínes tevékenység. Nyílt érve nincs, sunyin szól be, mintha magáról beszélne. Azt hiszi, ő normális, és csak ő lát engem a normalitásából valamilyennek (szélsőségesnek).

Összemosódik a fejekben a sokféle cél és mód, amelynek jegyében sportolhatunk, leegyszerűsödik a téma ezekben a beszélgetésekben, minden az ellenzők gúnyos ellenérzéseit szolgálja – ezért én már kerülöm is ezeket a helyzeteket. Vagy rákezdik, hogy hogy lehet, hogy én ennyit eszem, és mégis a diétáról papolok, teljesen ötletszerű állítások arról, hogy én hány kiló vagyok (és ehhez nem kell antifeministának lenni).

Szeretném a nagyon-alapok bemutatásával összefoglalni, hogy hányféle célja lehet annak, aki edz.

Először is: azért edzünk, mert dögös érzés, az élet esszenciája. Sokkal jobb, mint egy sor legális öröm, eufóriának mondanám, de annak egy fegyelmezett, melós megvalósulása, mert alapvetően nem kellemes. És ha mégis ennyire jó, miért ne intenzíven csinálnánk? Aki károg ellene, aki kisebbíti ezt az élményt, az nem ismeri. Ami amúgy rendben van, engem nem zavar, nem is én kezdem neki magyarázni a témát. Aki sportolt valaha, és most, mert leállt, azt fejtegeti, hogy az túlzás volt, nem is jó, azt meg komolyan nem értem. Vajon milyen önismerete és jelleme van annak, aki meglett életkorában még múló szeszélyeknek áldoz, majd valamivel később elátkozza őket? (Bloggert imád, majd utál – és mindkettő projekció és önző igény?)

A másik, hogy rendszeres és intenzív sport és testhasználat, illetve tudatos étkezés nélkül 35 fölött nincs élhető élet, én ezt gondolom. És azért gondolom, mert ezt látom a körülöttem élő, általában erőforrásokban bővelkedő embereken, látom azon régi olvasóim elhízásán is, akik mind megutáltak, és mind megjegyzéseket tettek az én utamra, ketogénemre és edzéseimre. Tehát a jólét, az életed többi területe nem oldja meg azt, ha elhanyagolod a tested, és aki a lusta, hárító, tagadásban levő nőket vigasztalgatja, az bűnt követ el.

Az edzésekkel pedig lehet:

  • Zsírt veszíteni és a testösszetételt optimalizálni: a fölösleget felhasználod. Az a baj a csak a fogyást hajszoló bármilyen módszerekkel, hogy izmot is leszed, még azt a kevéskét is, ami maradt. Én az életmódváltásom elején, sok kardiójellegű mozgással és kalória-, szénhidrátcsökkentéssel 2014 őszén-telén, 2015-be is átnyúlóan, 7-8 hónap alatt fogytam le azt a zsírt, amit nem akartam magamon tartani. Lelkes voltam, sokat edzettem, egyszerűen ment. Azóta pedig erősödöm, izmosodom.
  • Izmot építeni. A test további formálása ez, és a kirobbanó, ugribugri, mindent bíró közérzet. Csak az lesz izmos, aki gyakran, keményen, megtöretésig használja az izmait, ÉS mellette rengeteget eszik. Mivel az esetemben ez látványos volt, elkezdtek lebutázni és -testépítőzni olyan, nálam idősebb, hízásban levő nők, akik nem edzenek. Más az, amikor valaki egy jó izomzatról leszedi a zsírt, és láthatóvá válik az izomzata. Építeni új izmokat építani csak jelentős kalóriatöbblettel lehet. A nagy izomtömeg több szempontból egészséges, hasznos: zabálja a kalóriát, a hatékony anyagcsere jele és védelmezője, súlyos betegség esetén hasznos tartaléknak bizonyul, de nincs ártalmas hatása a testünkön tartásának, mint a zsírénak. Egyébként jól is néz ki, én ezért erre szavazok, és képtelen vagyok arról vitázni, hogy a domborodó izom, női testen is, maga az élet, egészség. Nem csak szakirodalmat tudok hozni, hanem a saját élményemet is. Haladó szinten nem lehet egyszerre izmot építeni és zsírt veszíteni, mivel az egyik bontó folyamat, alacsony inzulinszint mellett és kalóriadeficitben valósul meg, a másik építő és kell hozzá plusz inzulin és energia. De mindkettő gyógyító hatású.
  • Lehet erősnek lenni és erőszintet növelni. Egyre többet bírni, emelni. Edzős közösségünk új tagja odahagyja a labort, és beteg gyerekeket fog emelni, neki erre kell az izom.
  • Másik edzést ellensúlyozni, kiegészíteni, mivel az egyféle sport is megnyomoríthat: mondjuk a futás egyoldalúságát, koptató-terhelő jellegét oldani, vagy kompenzálni a féloldalas teniszt súlyzós edzéssel vagy épp akrobatikával, sok nyújtással.
  • Képességeket fejleszteni, megügyesedni. Ettől lesz igazi hobbi az edzés. Egy jó húzódzkodás, három év után! Vagy kézenállni. Spárgázni. A maraton! És a jellemfejlődés, a kitartás edzése. Ugyanazokat a képességeimet használtam a könyvem megírásában, mint a futásaimon. Még tovább, még egy kicsit…!

Egyértelmű tapasztalat, hogy aki hatékonyan, és örömmel edz, az keveset magyaráz róla, nem mások teste érdekli, felbátorodva csak megy bele egyre jobban – és főleg ritkán mondja, hogy ő mit nem szeret. A sok duma csak hátráltat. Just do it! Megérkezett a tavasz is, én pedig épp kitettem a pontot életem legnagyobb projektje, a ketós kézirat végére.

hogyan kezdjek bele?

vegyes

Ma (ezt hétfőn írtam ám) vidám és elégedett vagyok, mert azt csináltam, amit elterveztem, odaértem mindenhova, értelmes projektjeim voltak, energikusan, a napsütésben. Ilyenkor nem szabad enni, az ezt megtöri.

Egyszerűen, csak menni, nem véleményezni, aggódni, agyalni! Nem csak tervezni, hogy majd, és hosszan mondani, hogy most miért nem. Bővebben…