a szolgalelkűségről

Hát nem értitek? De komolyan.

Mindig erről van szó. Amikor szisszenek, hogy NE MÁR. És amikor nem értetek engem. Hogy miért ennyire. Mit kekeckedem. Miért nem “jobb a békesség”.

A békesség elnyomás. És azzal, hogy meghajtod a fejed a hatalom előtt, elfogadod a tekintélyt, feladod az autonómiád. Pedig te nem vétettél. Bővebben…

elvették tőlük a testüket

Komolyan mondom, Dózsa Györgyből falatoztak így.

Hol kezdjem. Bővebben…

biznisz kiéhezett nőkből

De hiszen pont ezt tűzte kamerahegyre az ifjú Woody Allen az Amit tudni akartál a szexről…-ben, az őrült tudósos jelenetben! “Ezt a férfit arra kényszerítem, hogy vég nélkül egy óriási rozskenyérrel szeretkezzen.”

Egy másik jelenet, ikonikus:

Eredetileg azt mondja a szexguru (és tényleg hántsuk le az összes nyakatekertséget, ízléstelenséget, szemüveget, elhízást, faszban főzést, összefirkált makkot, suksükölést, modoros életstílus-fitogtatást, rossz mondatot), hogy: kíváncsi vagy?, fedezd fel, gyere, TALÁN erre is van út, keresd meg magadban, van-e neked is fétised, felszabadító lehet…

De hamar kiderül, hogy ez nem lehetőség, ez kötelező. Ha nem fedezel fel semmit (nem engeded, hogy a guru beléd beszélje, a trend elsodorjon), az kudarc. Nem vagy nyitott! Elfojtod! Szabadulj fel, de ízibe! Jaj, persze nem kell, de akkor lenézünk, mint aki kimaradt a jóból.

Az előbb még lehetőség volt, erre kötelező. Bővebben…

top tíz viselkedés, amit utálok

Nem csak másokban, magamban is utálom ám ezeket! Annyira, hogy igyekszem nem csinálni. Mivel ezek nem csak apró mulasztások, gyarlóságok, hanem olyasmi, amiért egy igazságos világban olajban főzés járna! Bővebben…

a tömeg ereje

Mert tudjátok, semmi baj Lola vagy Ildikó kutyájával. Komolyan mondom. Édesek, kifejezetten szívesen nézem a képeiket. Kutyát is, gazdát is komálom, érdekelnek. Lájkolok, mert szokás, lájkolok, mert áj lájk it. Ríli. Nem idegesítenek, eskü. Nem nekik szóltam be.

Nem embereknek szólok be.

Egyesével sosincs baj. Bővebben…

a háziállatok és én

De főleg az értékrendem.

Van kutyám, és mindig volt kutyám, tízéves koromtól. És ez nem jelent semmi különöset, teljesen személyes ügy. A kutyám nem rég várt vágyteljesülés, nem hobbi, nem agyonbabusgatott státusszimbólum. A kutyaséta nem parádézás, nem szocializálódás a környék kutyásaival és főleg nem a szar házasságomból való menekülési ürügy.

Most amolyan családi kutya van, futó- és kirándulópartner, jön nyaralni, ha vihető, teraszon hever mellettem, míg napozok. Tudja a helyét. Bővebben…

hogyan kerüld el a nárcisztikus férfit?

A címadásom nem egészen korrekt ma, mert valójában a “mi a még nagyobb baj a nárcisztikusozással?” címet kellett volna kitennem, erre a posztra utalva.

Körülöttem mindenki a pasijáról vekeng. Vagy nincs neki, aki van, az eltűnik, hiába “ismerkedik” a nő szorgosan, vagy ami van, az ellaposodott, unja, de nem tud kiszállni; vagy nem egyetlen nő “a pasi” életében (ez is a halálom, a pasi egy műfaj, egy típus – hát basszátok meg, emberek vannak!).

Nem érti a nő, mi van, és nem az van, amit szeretne.

Miből írok én? Abból, hogy én nem alkudtam meg, és nagyon örülök most ennek. A gyomrom tiltakozott a megalkuvás ellen. Inkább vagyok egyedül, mint kompromisszumban, kételyben.

Teszem hozzá gyorsan: én is voltam nem egyetlen, de akkor nem vekengtem ezen. Így szerettem meg. Örültem annak, ami lenni tudott, és nem kattogtam mások kapcsolatán.

Bővebben…

miért mélyen immorális a body positivity mozgalom?

Azért, mert mára lusta, önfelmentő, mindent a maguk javára magyarázó, harsány emberek leuralták a beszédmódot, és elvették a mozgalom nevét, a téma és a közösségi aktivitás erejét a valódi hátrányokkal küzdők elől. Ezzel elfoglalták a “mássággal élők”, a végtaghiányos, az alacsony növésű, a másképpen pigmentált, kerekes székes, égett stb. emberek láthatóságának, érdekképviseletének lehetőségét, akiknek ez eredetileg a forradalma volt, és most azt harsogják, hogy ők, az elhízottak jók így, ők szépek és menők, nem ők rontották el, a világ a hibás, ha “kirekeszti” őket.

Ez a folyamat Magyarországon még az első harmadában jár; a tengeren túl teljes pompájában kibontakozott, és szolgáltatók hada tömörült a piaci résbe. Ne kelljen semmit csinálni, a világ a hibás, nem igaz, hogy a kövérség egészségtelen. Az Egyesült Államokban már van weight neutral dietetikus, Health At Every Size™ szakértő, aki jó pénzért megnyugtat: a diéták természetszerűelg kudarcba fulladnak, ez nem a te hibád. Ne gyötörd magad, a tested tudja, mi a jó neki, edd, ami jólesik, és a sporttal csak óvatosan: joyful movement, de csak ha kedved van. Exercise-nek neveznek semmi lötyögéseket, és hőbörögnek instagramon, twitteren, redditen. Ők az ikonjaik:

https://www.instagram.com/glitterandlazers/

https://www.instagram.com/tessholliday/

Ott egy beteg, a szigorú biztosítói kívánalmak ellenére megtagadhatja, hogy a mérlegre álljon.

Ezzel az önátveréssel, harsámnykodással pedig a saját lustaságukat és téveszméiket szolgálják ki; devalválták a body pisitivity kezdetben érvényes, értelmes üzenetét. A kilencvenes évek végétől tíz-tizenöt éven át az üzenet igenis fontos és korrumpálatlan volt.

Az igazi wtf: hogy ezt a mai hazug, híg valamit fontoskodva, álságos moralizálással polgárjogi, felszabadítási és emancipációs mozgalomnak álcázzák (fat liberation!). Százötven kilós nők rettegnek posztjaikban az éhezési üzemmódtól és az anorexiától.

Ha egy szklerózisos vagy egy égett bőrű embernek meglenne a módja, hogy kisebb életmódbeli változtatással olyan mértékben javítson az állapotán, ahogy te, kedves elhízott embertársam tudnál a sajátodon, akkor boldogan megtenné. Te nem teszed meg, ellenben jajgatsz, kimagyarázod és magadat elnyomottnak állítod be. Lefoglaltad magadnak, önös kis érdekeidnek a médiát, felfancyzted a hájat, míg a többiek továbbra is láthatatlanok – ez pedig dühítő. Bővebben…

a szűz menyasszony

Elképesztő, mik vannak emberek fejében, és ezek nem a saját gondolataik ám: egymástól veszik a fogalmakat, kereteket, összefüggéseket. Leleplezzük, kinek és miért érdeke sugallni, megítélni és előírni a nők viselkedését, magyarázgatni róluk-nekik a fejük fölött, a valóságukat nem ismerve és meg sem hallgatva.

Például hogy a nőnek kincse a szüzessége, és a szexuális élete, a teste állapota morális kérdés. Bővebben…

futóanomáliák

Futok (kocogok) padon, erdőben, aszfalton és versenyen, volt három félmaratonom és egy teljes, gyötrelmesen lassú, de végigfutottam mind. Mellette pedig – mert inkább vagyok újságíró, mint futó – figyelem a futáshoz kapcsolódó tartalmakat, egyéni blogokat, az amatőr futós portálokat és a versenyszervezést is, mondhatom, hogy évek óta. Néha azt gondolom, hogy ne legyen már véleményem, hiszen bennem nincs az a szenvedély, ami a többi futóban, pontosabban: bennem a mozgás iránt van, a futás csak az egyik fajtája. Máskor meg szisszenek. A következő visszásságokat vettem észre: Bővebben…

visszahízzák

Mi a franc folyik itt?

2018 nyarán kérdem ezt. Nem ma kezdtem testügyben gondolkodni, cselekedni, olvasni. Meg vagyok döbbenve.

Újra életmódügyi cikkeket írok, anyagot gyűjtök.

Régebben nem láttam ezeket, egyszerűnek tűnt minden. Bővebben…

trendek, amelyek elhúztak mellettem

Mint egy gyorsvonat. Én meg gőzölgő csészével a kezemben, a muskátli mögül figyeltem őket (majd elindultam a református istentiszteletre).

Mindenféle, amit a környezetemben tömegesen csinálnak, én meg nem, és meg szokták kérdezni, hogy miért nem. De én nem, nem, jaj… nem. Bővebben…

leleplezett celebek

Ha megnyugtat, hogy valaki milyen szarul néz ki, akkor te nézel ki szarul, de legalábbis ezen görcsölsz.

Régebben, mondjuk húsz éve még nem működött a net demokráciája, a közösségi kontroll, ezért hatékonyabban prezentálta a média az illúziót. Mi pedig elhittük: a híres színésznők, modellek hibátlanul szépek. Rózsaszínűt finganak, harmonikus házasságban élnek, sose depisek, nem híznak el, boldogok és kacagnak. A kilencvenes években általános csodálat övezte a tévében látott, koncertező, színházban játszó hírességeket. Ők voltak az izgalmasak, mi az átlagosak. Átjárhatatlan volt a világ egyszeri és híres ember között. Aki mégis elhízott, egyszerűen elbújt. Akkor még… Bővebben…

állathiszti

Mármost ha túllendültünk azon, hogy Zoé az öntudatlan, haldokló nagyanyjával szelfizik csókos ajakkal, lájkgyűjtési céllal, figyeljük meg ezt a tartalmat is. Bővebben…

a minimalizmus, a dolgok és én, ja és még dolgok

…az asztal alatt is leesve. Jé! Egy négylevelű lóhere!

Az angolszász blogvilágban tömegesen négy-öt éve megy mozgalomszerűen a fogyasztáscsökkentés, az élj egyszerűen! elve, a képeken a ruházat, a smink, az enteriőr, a teríték elegáns, üres, cafrangmentes. Minek a neve minimalizmus. Ma már egy kicsit rá is untak, hogy mindenki minimalista. A kezdetek, a fast fashion morális és ökofogantatású bírálata kb. tíz éves múltra tekint vissza. Tehát ezt a trendet a divatipar kizsákmányolása elleni tiltakozás és a fenntarthatóság ihlette.

Persze, hogy átvettük mi is: itt minálunk két éve számít rendkívül eredetinek blogok és insták tucatjain a minimalizmus. Itt, itt és itt olvashatsz ilyesmit, például, és persze Wife is régóta minimalista (és a fotói világszínvonalúak legalább). Az első link a gyerekkel folytatott minimalizmusról ír.

Lett ebből egy zavaros, előíró, hivalkodó bennfenteskedés, űr-enteriőrök, és a nem túl szép ruhák kapszulakollekciónak való nevezése. Bővebben…

tíz kérdés ennenmagamhoz

  1. Ez egy öninterjú?
    Nem.
    Bővebben…

trend

Nem hiszem, hogy meglepődtök rajta (tételmondat következik): gyanakvó és elutasító vagyok mindennel szemben, ami felkapott, tömeges, trendi.

Sokan csinálják? Saját zsargonja lett? Lelkendeznek róla? Rendezvényeket építenek rá? Nekem akkor nem jó, nem is kell. Fear Of Missing Out? Fear Of… Stepping In.

Trendről szólva nem olyan javakról vagy tevékenységekről beszélek, amelyek már a cikiségig tömegesek, hanem olyasmiről, amiért igényes ismerőseim is kezüket-lábukat törik. Ők is sodrás hatására, igazodva csinálják: le ne maradjanak. Másoknál látták, és akkor nekik is kell. Szociológiailag elemezhető volna, számukra mitől követendő pont az az életmód, csoport, amelynek e tevékenység vagy tárgy a sajátja. Bővebben…

unalom, stressz, tompaság

Erről a címről, melyet amúgy magam választottam, és tök egyedül is voltam, senki nem kényszerített rá, folyásolt be, eszembe jut a (talán) Annie Hall, amikor hősünk, aki már nem a hősünk, szabadkozik a moziból kijövet, hogy a Sajnálat és bánat című filmet választotta randira. (És erre, ti. hogy melyik filmben volt, jól emlékszem, basszus!)

De adhattam volna a mit is nevezünk mindfulnessnek? címet is a posztnak. Bővebben…

gyarmatosítók

Lionel Shriver (srájver), aki jelenünk provokatív, eszes és izgalmas írója az igényes-populáris palettán, tartott egy nagy beszédet, részben a regényírás feladatáról és jellemzőiről, részben egy cultural appropriationnek nevezett jelenségről: van-e jogunk mások identitását használni, értelmezni, sztereotip módon megjeleníteni, szimbólumokká és kereskedelmi termékké laposítani, hovatovább: tequilapartit rendezni sombreróban – íróként pedig más identitások bőrébe bújni, helyettük narratívákat szőni.

A The Guardian leközölte az egész beszédet. Kitettem a csakazolvassa facebookjára is. Aki bírja a cizellált angolt, itt olvashatja, nekem hatalmas élmény volt, Katának köszönhetem (tudjátok, akivel szerdán úszom):

I hope the concept of ‘cultural appropriation’ is a passing fad

(Fényképekkel az épp hatvanéves Shriverről. “Nem a legrosszabb, ami az emberrel történhet, hogy egy lóra hasonlít.” Ez a The Mandibles-ben – A Mandible-család 2029–2047 –, a magyarul legutóbb megjelent, a jövőben játszódó disztópia-regényében van, az egyik női karaktert jellemzi így.)

A szöveg idézi a cultural appropriation nevű jelenség definícióját:

taking intellectual property, traditional knowledge, cultural expressions, or artifacts from someone else’s culture without permission. This can include unauthorised use of another culture’s dance, dress, music, language, folklore, cuisine, traditional medicine, religious symbols, etc.

Az egész megint a safe space meg az egyéni triggerek, érzékenységek, egyenlőség és píszí témájába tartozik. Én tartózkodnék a reflexes na-ez-már-túlzás dohogástól, mert szerintem sem ez, sem más jellegzetesen angolszász témák és jelenségek, az elhízottság, a szépészeti műtétek vagy a fat acceptance nem ítélhetők meg innen. A cultural appropriation ügyében Európában, gyakorlatilag homogén (szegregáló) ország többségi lakosaként nem foglalnék állást, mert mit tudhatom én, milyen egy multikulti olvasztótégelyben, egy tradicionálisan bevándorlás-célpont jóléti államban latinnak vagy feketének lenni – legfeljebb épp Shriver regényéből (aki emlékezetesen ábrázolja őket, és szellemesen visszaadja az említett regényben a mexikóiakat ért sok évtizedes megaláztatást).

Shriver mindenesetre érzékenyen, okosan érvel (elítéli és túlkapásnak tartja a dolgot), és az írói autonómia ügyében biztosan igaza van. (Rendkívül ironikus, szatírára hajló, tabumentes, éles íróról van szó, egy valóságos regényíró-Tarantino ő.)

Mégis elgondolkodtam a téma kapcsán arról, amit már többször említettem a blogon: hogy én nem vágyom Európán kívülre semmilyen értelemben, és értetlenül figyelem az Egyiptomba, Indiába, Dél-Amerikába, Kínába utazókat, meg azokat is, akik rákattantak e kultúrákra. Bővebben…