lepaktálj-e a gyerekkel?

Amúgy is, de Amióta Otthon Rekedtünk, Azóta Meg Végképp, a gyerekkel egyezkedni kell. Rábírni a hasznosra, amellyel a jövőjét építi, hatni rá, “kreatív” “megoldásokat” kiötölni, “elmagyarázni szépen”, győzködni. Az a sok rendes, kertvárosi anya az üvegházi gyerekeivel! Régebben az ÉVA magazinban, mostanában a wmn-en látom ezt: az “egészséges” répát, cukkinit (hosszú i-vel írják…) hogyan csempészd sunyin az óvodásod sütijébe (jól átverted! nyeli a kis rohadék!), hogyan “limitáld a cyberidőt”, mivel vedd rá, hogy ne igyon, mértékkel bulizzon, rendet rakjon a szobájában, tanuljon, és a sikeres (kitűnő) érettségi esetén milyen jutalom jár. Mondjuk körkérdésként: te mivel motiválod a gyerkőt? (E szó használatáért, ha én lennék a belügyminiszter…)

A protestáns etika szerint, mely ugye gyönyörűen működő kapitalizmusunk alapja, a munkáért fizetség jár mindenkinek, márpedig (terjesszük ki!) a gyerek munkája nem más, mint a tanulás, esetleg a besegítés a házimunkába. Rendes-dolgos-komoly családokban, Ahol Odafigyelnek A Gyerekre, dívik az ebből következő gyakorlat, nevelési eszközként lehet pl. a jóviselkedést vagy a házimunkát táblázatban vezetni, hogy igazságos és átlátható legyen. Lehet jutalmazni, pontozni (gamifikáció), a testvéreket versenyeztetni. Iskolában az osztályok között tisztasági, takarítási, tanulmányi versenyt szervezni. Bármiért, ami önmagában is jó érzés, járnak a díjak és dicséretek, ötösök, tárgyak. Én is tanár és szülő vagyok, engem is betagozott a norma, és nemigen tiltakoztam, csak nem voltam éllovas ebben, de azért utólag látom, hogy komoly, elkötelezett, belül szabad tanáregyéniségek soha nem foglalkoztak rút, szolgalelkű kontrollálással, se szavaltatással és stréberek dédelgetésével, szülőkkel smúzolással, hanem a tantárgyukkal, szenvedélyesen, félrehúzódva, meg hogy leoltsák a ripacsokat, az árulkodót, az agresszort, meg azzal, hogy bejussanak a csoportjukkal a Krétakör előadásaira.

A hatéves Lőrinc szerint “te olyan más vagy, mama, nincs ilyen, hogy betörted a focival az ablakot, két hétig nem tévézhetsz, meg te mindig teszel vaníliát a tejbegrízbe.” “Ha Laura nem hozta el az üzenőjét, mindig szomorúan lehajtja a fejét.”

Hogy ezen elsősként is röhögött, az az én nevelésem – a békén hagyásom, pontosabban. (Amúgy nem volt tévénk.) Ártatlan vagyok, nem volt ez tudatos, egyszerűen másra kellett az energia. Semmilyen csőbe nem mentem bele, amit aztán végig kell csinálni kínlódva, mert tudtam, nem lesz ehhez erőm, kedvem, ez nem tudatosság, hanem hivatalnoki könyvelése a büntetésnek. Mára van egy belülről vezérelt, szenvedélyes gyerekem, és már mennek a rostavizsgák. Összerakta az anyagát, soha nem én csinálam helyette. Megbíztam benne, nem kontrolláltam, ellenben minőségi időt és élményeket tudtam neki nyújtani. Az iskolai zűröket sose vettem komolyan. Sőt: ne tűrd, hogy elvegye a pénzed, hogy humortalanul osztályozza a penge fogalmazásod, aztán amikor egészen fantasztikus jogsértések lettek, nem futottam igazgatóhoz panaszra, szülőkkel szervezkedni, hanem nekimentünk tarantinósan a tekintélynek, és plakátoztunk Gecijuditnéni ellen, aki fullos szadista volt, a mosolygós típusból. De jól tettük. El is húzott nyugdíjba a szörnyeteg. És megírtam mindent; senki más nem szólt, lapítottak.

Mindenkit, aki most küzd, megnyugtatnék: egészen fantasztikusan mindegy az egész. A jegy, az ügy, a tantárgy, a tanár. A nevükre nem fogtok emlékezni kettő év múlva (de a matektanáréra mennyire!), és közepes suliból is lehet versenyt nyerni. Kár préselni, kicsinálni a gyereket, okosabb attól nem lesz, csak dacosabb, valamint megtanul hazudni. Hogy deajövő? Egy ügyes felvételivel bárhonnan be lehet jutni egyetemre (ha meg nem ügyes, nem jut, nem érdekli, akkor az a gyerek nem való oda).

Amikor én rájöttem, hogy soha többet nem kell igazolást hamisítanom…! Neki jutott a legtöbb “apám is van, anyám is van, sőt, nevelőapám is” év a három közül; apai részről sok drill és meddő őrjöngés is. Semmire nem ment vele, nem nyírta ki a szabadságot benne. Híresen átható humorú, alkotó férfi volt az apja, aki azonban olyankor, amikor szeretetbe vegyülhetett volna, ezt a humort soha nem használta, apaként a legcikibb kispolgár volt. Így aztán a legtöbb beszorítottság, gyomorgörcs is ennek a gyerekemnek jutott (az egyedülálló anyákat vigasztalnám ezzel: hatalmas könnyebbség, ha problémás-zavaros-önimádó férfi nincs a közelben, vagy nem naponta).

A két kisebb harsány virágú gyom, erős törzsökű réti virulás a bágyadt üvegházi nemesítések között.

Vannak persze rendes családok is, az anya bírja a rosszfejkedést, hisz benne, maga is beosztással él, és meggyőződéssel tolja a drilleztetést. Hogy is lehetne másképp? Soha másfele nem járt, honnan tudná? Néha elolvas egy cikket arról, hogy nem dől ám össze a világ, ha nem minden leckét kérdez ki a nyolcadikostól, és más is késik az osztálypénzzel. Jót nevet ezen. Ugye, emberek vagyunk! Van, aki nem bírja, de neki-nekirugaszkodik, mert benne ül a fejében, hogy “azért mégse lehet teljesen szabadjára hagyni, kell valamit követelni, rendszerességre szoktatni, mi lesz így belőle”, bűntudata van, de aztán elröhögi magát. Mennyi fölös energia! És van, aki semmi ilyet, soha, mert nem jut erre agy, idő, vagy mindenestül idegen tőle ez a szerep, ő mindig a gyerekkel lesz cinkos, nem bírja komolyan venni a nem túl okos tanárok által hullatott erőfitogtató bosszúosztályzatokat. Kiszabja szeretésből, hitelességből, és valahogy benyeli, hogy nem lesz színötös a gyereke.

(Észrevettétek, hogy a csúcsértelmiségi, híres szülőknek milyen ritkán tündököl a gyereke? Mennyit küszködnek, hogy elrejtsék a középszert? Mit abajgatják az egykét? Sokkal ritkább sztori a kultúrklán, ahol generációnként van egy-öt József Attila- meg Liszt-díjas.)

A gyereknek közben vágyai lesznek, ráfügg valamire (kütyü, buli, hobbi, kutya), a szülő pedig rájön, hogy ez hatalmi eszköz, zsarolhat vele. Nosza, legyen a hasznos teendő az ára a vágyottnak! Majd akkor megcsinálja.

Én azért borzadok az ilyesmitől, mert szinte kizárólag a szülő akaratáról, kontrolljáról szól, a szülő mint éltanuló, mellesleg idegroncs és életközépiválság-áldozat, aki nem hagyja ám annyiban, “küzd a gyerekért”, írja hisztisen a wmn-anya (sunyi E/2-vel beszéli beléd, hogy te is így vagy vele). “Ilyet egy családban nem lehet”, de, lehet. Amit művel, azt hosszú távon nem igazolja semmi. Üzemanyaga az unalom, a másik szülőtől elszenvedett sérelem vagy a kényszer, hogy a világnak jóanyaságot mutasson. Ő kompetens, így üt pecsétet saját elszúrt életére. Jót akar, de ugye azok a szegélykövek! – a pokolban köt ki.

Békén kellett volna hagyni a szerencsétlent, és akkor jobb lett volna a hangulat évekig, nyíltabbak a beszélgetések, nem létezne a problémák 70 százaléka. Nem kéne mondogatni, hogy “persze én is hibáztam, de ki nem?” Ahogy ráncokba csorgó könnyekkel hajtogatják ezek a monolit anyák, hogy én mindent azért tettem, hogy te boldog légy! És senki se boldog.

És legalább a saját konfliktusaidba menj bele te, a te arcoddal. Tisztán intézd. Van, aki nem akarja, hogy kiabáljon vele a gyerek, ezért “finoman terelget, puhatolózik”. Mindenfajta hátsó szándék romboló. Ha a gyerek nagy, akkor pedig megbocsáthatatlan sunyiság. Huszonéves koromban anyám már nem beszélgetett velem, azzal próbált “hatni rám”, átjutni a védővonalaimon, hogy, mivel rá úgysem hallgatnék, családtagokkal mondatta el (sportoljak-fogyjak, ne úgy sminkeljek), vagy szedjék ki belőlem a magánéletemet, figyeljék meg az otthonszülésemet és jelentsenek neki, amivel jól tönkretette a másik emberrel is a bizalmat. Mindent elfedett az, hogy de ő csak aggódik (az unokájáért).

A szülő élje a maga életét, és az az élet jó legyen. Ha nem jó, azt rakja rendbe. Felnőtt gyerekről le kell szállni. Valaki más adjon a nyávogó, önállótlan gyereknek két nagy pofont, mondjuk az élet. Legyen a szülő autonóm, maradjon humora, minél kevesebbet prédikáljon, nyúzzon, fenyegessen, alkudozzon, játszmázzon (mennyivel hitelesebb egy kiadós dühroham!). Legyen érzelmileg elérhető, nyitott, és legyen képes az örömre.

Mert ha ráül a gyerekre, kontrollálja, “elvár”, folyton feladatot ad neki, az toxikus. Az egész világ örökké ezt csinálja, mindent elural a hasznosságelv és a tilalmak. Az otthon a menedék, kell a lazítás, a bambulás, a boldog, spontán parttalanság. Értelmes ember a szabadidejében elfoglalja magát. Ne akadj ki, hogy azzal, amihez kedve van. Hagyjátok békén a gyerekeiteket! Ne kelljen már folyton teljesíteni valamit, kiérdemelni az elismerést.

A jófajta, hasznos cselekvésre az igény belülről jön, a belülről jövés képességét pedig lassan érleli magában a gyerek. De hát az nem lehet, mert káosz lesz, ez egész nap heverne? De, lehet. Heverjen, és ússza meg az iskolás éveket. A másik lehetőség ugyanis az, hogy zeng a ház, dúl a hatalmi játszma, az erőszak rejtett formáival, minden kedv elillan, és soha semmi nem lesz táblázatszerű mégsem. Aztán panaszkodsz, hogy kivagy? Rosszul mérted fel, mi mit ér meg. Az állandó durcáskodást, anyai őrlődést az ilyen családban pattogó vezényszavak, sírós lelkibeszédek szakítják meg. A legszebb, amikor anyu a kontroller és behajtó, és apu adja a vattacukrot, és ezen is veszekednek.

A feltételhez között Főjó élvezeti értéke, kívánatossága mesterségesen felértékelődik, de belefeledkezni nem szabad, mert csak félórát enged anyu. (Azt kell kijátszani.) Minek ez? A nulladik pillanatban értelmetlen, kinek van erre energiája? Ilyenek miatt nem alusztok? Hogy fér emellé egy jól élt élet?

Az üzlet ráadásul konzervál egy állapotot: a vágytárgy rég nem lenne kívánatos, ha nem jutalom volna. A hasznos, egyelőre még nyűg tevékenység kínossá válik, pedig a gyerek idővel rákapna magától. Az értelmes és hasznos tevékenység önérték, jutalma önmaga. Meg kell érni hozzá.

Mit tehet a szülő, ha nem akar céltalan tespedést, motiválatlan gyereket?

Döntsd el előre: csak értelmes dolgokban veszel részt, és az összes rátok erőltetett hülyeségnél tartsd fontosabbnak a gyerekeddel való könnyű, empatikus jó viszony megőrzését. Ettől maradsz hiteles és a maradsz gyerek oldalán (akinek ettől még távolról sem engedsz meg mindent). Ne akarj mások szabályai miatt összeveszni vele. A kényszerű hülyeségeket túl kell élni. Minél kevesebb kell és tekintélyelvű mondat röpködjön. Írom ezt a jelen otthoni tanultatásban, ami egy rendkívül inkorrekt deal: a tanár szabja meg, a szülő csináltatja, piszkálja, aggódik, szorong, és a tanár értékeli.

A nemkívánatos cselekvésnek ne legyen infrastruktúrája. Tehát az nem megy, hogy apu karácsonyra xboxot vesz, anyu meg tiltja, korlátozza. Olyan nincs, hogy “kicsit káros, de néha lehet”. Ha tényleg butít, akkor legyen lehetetlen (zárd el, ne fizesd tovább). Ha nem butít, bízd rá. Tényleg úgy gondolod, hogy naponta félóra tabletbutaság nem butít? Benne nem bízol ennyire, vagy fogalmad sincs, mi és miért érdekli őket?

Teremts serkentő környezetet, amely ezerféle izgalmas tevékenységre hív. Vonulhasson félre, bízzuk rá, milyen napirendet alakít ki. Ne akarja anya örökké baszogani, rávenni valami másra, mint amit csinálna a gyerek.

Jegy, bizonyítványfétis, elitsuli: ne. Ne dicsekedj vele, ne emlegesd, ne lebegtesd előtte, és főleg ne példálózz más gyerekkel. Az a sok színötös, szorongó, ostoba gyerek!… Felvételipara: minél lazábban. Az egész tanultatást intézd, főleg mostanság, nagyvonalúan, a gyerekkel összekacsintva, kreatívan, de gyorsan, és ebben a félévben egyáltalán ne törődj a jegyekkel. Nem szabad kimondani, mert mindenki töri a követ, de ezt nem lehet bírni. Az ép eszetek a legfontosabb. Bizony, nem most születik meg a vágy bennük a régészszakma iránt.

Legyél teljes ember. Tudom, férj, lélekdefekt, építkezés, munka, szülők, de ha a gyerekkel baj van, tudd, hogy nem az az út, hogy vele cirkuszolj többet, hanem hogy te, a példa vagy jól. Szenvedéllyel csináld a dolgaidat, élj elégedetten, ne hajtsd rommá magad, mutasd, hogy örülsz, és ami téged leköt, azt a gyereknek se tiltsd. Aludj délután, tetriszezz órákig, nézz meg egymás után három jó filmet! Legyél interakcióban a gyerekkel, spontánul, szabadon: főzz vele, kirándulj, olvass vele/fel klasszik könyvet, legyen az abszolút főjó a közös, élvezetes cselekvés (amíg erre a gyereknek igénye van. Könnyű kiölni: anya azért ciki, mert baszogat. Nem, nem élettani az undokság, hanem nem kell önzőn csókolgatni egy tizenévest, meg rajta lógni). A kütyü, a hétvégi buli, a kutyakölyök, a szilikoncici nem főjó és ne kiérdemelni kelljen. Külön szoba, bringa, nyaralás, ottalvás meg jár, annak végképp nincs feltétele – persze ez nem azt jelenti, hogy mindig jut is.

Mit gondoltok? Ezek nem csak elvek: úgy alakult az életem, részben alakítottam is, hogy az én személyes döntéseimbe rég nem szól bele senki segítség címén sem. Én ép ésszel a drillt nem is bírnám. Van-e köztetek, aki ilyen “elvi” vitákat a másik szülővel vív?

33 thoughts on “lepaktálj-e a gyerekkel?

  1. Ezt most azért volt nagyon jó olvasni, mert már kezdtem elhinni, hogy szaranya vagyok, mert nem adok “feladatokat” az ovisaimnak, hogy aztán a végeredményt közzétegyük fb csoportban… Föld napja színezőt se kaptak, az anyák napját se erőltetem (említett fb csoportban fotó: csak a szokásos varrás, egy darabra tudtam RÁVENNI a gyereket – kartonpapírba öltögetett szívecske, no comment). Az is milyen agyamentség már, hogy az óvónő kéri a fotóinkat, mert dokumentálnia kell, hogyan végzi ő a hime office-t.

    Wcpapírguriga-kerülgetőst és szabadulószobást se játszunk, ellenben naponta hálát adok, hogy fél délelőttöket legóznak vagy babáznak együtt. A nagyobbik pedig most tanult meg pótkerék nélkül biciklizni, és a kicsi is ügyesedik.

    Kedvelik 1 személy

    • Én elég laza vagyok, de hogy nem adtál földnapi színezőt… hát ne haragudj… 😀
      A gyerekeid boldogok, és te is jobban vagy, ha az ezer apróság nem visz szét. Van bicikli, annak kinti tér, baba, legó, elmélyedés, béke,magát elfoglalni képes gyerek és egészség, mi kell még?
      Nehogy keserítsd magad mások hülyeségei, éltanulósága miatt! Ahogy az anyák rivalizálnak, hogy ki fertőtlenít alaposabban meg épít jobban akadálypályát, hát komolyan.
      Cinikusan küldj be teljesen nyilvánvaló netes kivágványokat anyák napi meglepiként. Nem számít. Anyák napja, föld napja, március 15., pláne Trianon csak a felnőttek fejében léteznek. A gyerekeknek csak a születésnapok vannak, meg a karácsony, de az se kultúrtörténetileg…

      Kedvelik 1 személy

      • Föld napja alkalmából azért beküldtünk egy erdőben sk fotózott barna békát a barna sáros fadarabok között, ki találja meg a képen jeligére. Na! 😀

        Kedvelik 2 ember

    • De most komolyan: nem elég az óvónőnek annyi hogy elmeséled: kivágtuk, kiszíneztük, elénekeltük, eltapsoltuk?
      Hol csúszott így félre és főleg mikor az amit egymás iránti bizalomnak hívunk?

      Kedvelés

    • A mi óvodánkban is megy a home-ovi, hát egyrészt wtf, itthon család van ilyen korúnak, hagyjuk már. Mit tanít az ovi (a szocializáción kívül) amit én nem, másrészt elkeserít hogy milyen igénytelen a “tananyag” amit eddig nem láttunk, most heti adagokban kapunk. Rút szinezők, bárgyú mesék, néha elképesztő feladatokkal. Anyák napjára gyártsunk családfát. Anyád. Középső csoportos, ez a szülőnek feladat, nem neki. Húsvétkor: Készítsétek el a Szent Sírt papírmaséból. Nem egyházi ovi.
      Én teljesen negligálom a dolgot, dolgozunk itthonról mindketten, ez elég lehangoló az egyke ötévesnek eleve. Ténfereg, néha vannak jó ötletei, néha halálba idegesít, leküldöm a kertbe és bízom benne hogy lesz baja. Délben kikapcsolom a telefont és onnantól jól érezzük magunkat együtt, ha úgy van, csinálunk valamit, néha rákészülük, olvasunk Varró Danit, tegnap bevezettem a rántottakészítés titkaiba, ilyenek.
      Pont elég a logopédusnak átképezni magam, ez tényleg fontos, és nem maradhat el, ez elég feszülést okoz, nem akarok több irányított foglalkozást. Tök jól elvagyunk itthon, szeptemberig nem is viszem már, jó így, jó együtt, ha lehet gyerektársaságba menni majd, semmi bajunk nem lesz.

      Kedvelik 1 személy

      • “készítsétek el a Szent Sírt papírmaséból” – ezt háromszor olvastam el, annyira nem akartam elhinni. Ugye, csak vicc? (Olyan hajmeresztő dolgokat látok az otthonoktatás címe alatt, hogy már bármit elhiszek.)

        Kedvelés

      • Igen. Húsvéti itthoni ajánlott feladat az óvodából. Nem kötelező természetese, de “szeretettel várjuk az elkészült alkotásokat fényképét “. Igen, Szent Sír papírmaséból, vagy papírpohárból és kövekből. “Alkotás közben beszélgessenek a kisgyermekkel a Húsvét igazi történetéről”.

        Kedvelés

  2. Érdekes ez. Mert állandóan változik az elvárhatóság mértéke gyerekenként, és az idő előrehaladtával. És a helyzet is hozza, hogy felelősséget érezzenek egymásért és elsősorban magukért. Valamennyire jó ez az otthon tanulás, mert sok érdekes dolog van, és sokmindent sokkal mélyebben lehet megtanulni, meg valahogy személyesebb, csak az iskola órarend szerint szétaprózva szeretné kérni. Mindegy is. Annyit bosszankodtam az elején, most meg inkább megírom a tesiházit, meg a technikaírásbelit, énekírásbelit, nekem ne sírjanak, hogy a klik, meg osztogassák az egyest. Már nem vagyok a sulis facebookcsoportokban, lejjebbb csökkentettem az információdömpinget. Tanulunk, amennyi tőlünk telik, mást megoldanak egyedül. Meg elmegyünk sétálni, és lefotózzuk a házfalakból nyíló gazokat, és megkeressük a latin neveiket, úgy mégis elegánsabbnak tűnnek.

    Kedvelés

  3. Ma esti gyöngyszem az elektronikus naplóból: Technika és életvitel ,katicabogár 1 (elégtelen)
    Ezen percekig röhögtünk a gyerekekkel.
    De egyébként nem csinálom jól ezt a helyzetet, még próbálok lavírozni. A sulitól kizárólag negatív visszajelzést kapok, hogy mi nem jó , és soha semmi nem elég. Nem vagyok hajlandó pokollá tenni a család életét, hogy ötös legyen az akármi, bizarr lenne az a fontossági sorrend.
    Viszont nagyon szépek most a gyíkok, kétnaponta megyünk az erdőbe, és akkor mindig látunk néhányat.

    Kedvelés

    • Nem merem ide bemásolni a nagyobbik fiam (12) tanárának lebaszó levelét, amit azért írt, mert a gyerekek nem válaszoltak neki az általa felette kérésekre, mintpéldául: ” Örömeim és nehézségeim a távoktatásban. Sikeresnek és eredményesnek tartjátok-e eddigi munkátokat? Megtesztek-e mindent, hogy az otthoni tanulásotok, tudásotok valóban alapos legyen, gyarapodjon, hogy a következő tanév elején legyen, amire építkezzetek?” A kérdéseket du egykor tette föl, ez lett volna az osztályfőnöki óra, és még 16.15-kor is csak négyen (!) válaszoltak. Nem érdekelne, de az apjuk engem hibáztat azért, ha nincs kész valami, aggódom, a gyermekelhelyezési perben föl fogja használni ezt is.

      Kedvelés

      • A perben MINDENT fel fog használni. (Bocs, friss a tapasztalatom, és én is aggódtam, tudok hozzád kapcsolódni, maximálisan. ) A legutolsó, másodfokú tárgyalás jegyzőkönyvében nálunk az szerepel, hogy (kb): igaz, hogy időnként vannak a gyerekeknek iskolai hiányosságaik, és rosszabb jegyeik is, de az látható, hogy az anya erőfeszítéseket tesz a tanulmányaik támogatására, és a gyerekek is elmondták, hogy anya foglalkozik velük, ha tanulásról van szó. Most, mióta csak én gyakorlom a szülői felügyeleti jogot, és még az eKrétába sem léphet be apa, nincs mivel visszaélni… Nagy megkönnyebbülés, hogy nem gyárthatja a grafikonokat a gyerekek szar jegyeiről, miközben ő páholyból nézi, hogy fizetem egyedül a matektanárt és a felvételi előkészítőt… Ha nem követsz el nagyobb hibákat, nem kell félni, és ajánlom az Apák az igazságért honlapját is, biztos találsz majd te is visszaköszönő mondatokat itt-ott… Kurvaanyját az összes ilyen pózoló, bosszúálló pöcsnek!

        Kedvelés

      • Hát, láttam én már karón gyíkot, na de gyíkon karó…
        Osztályfőnökiből is volt doga, nem csinálták. Megnéztük a Laár pour l’art társulattól az oszt.főnöki órát.
        A basztató levelek egy darabig megríkattak, pedig folyton írták, hogy segítenek, ettől meg a hideg ráz, bár volt közte őszinte szándékú is.

        Kedvelik 3 ember

  4. az előbb jelentette ki a lányom, hogy olyan jó itthon lenni. kérdezem, nincs elegetek, gyerekek -niiincs. akkor jó. szemmel láthatóan jól vannak, nincs megborulva senki. csak néha én, amikor a négy különböző felület valamelyikéről jön egy üzenet, hogy nem kaptak házit. anya!!! persze én felejtettem el, vagy rossz helyre küldtem, leszarom. az nálunk is visszatérő téma, hogy más gyerekek félnek attól, hogy mit fognak szólni a szülők, ha rossz jegyet kapnak. képzeljem el, van olyan, aki szobafogságot ad! szobafogság, ennek mi értelme, de tényleg? (és forgatja közben a szemeit :)) próbálok megértő lenni és elmagyarázom, hogy azok az anyukák is csak jót akarnak és azt hiszik, hogy így lesz jó (hogy a gyerekük retteg a megtorlástól?). meg hogy amíg azt látom, hogy megcsinálják maguktól is a feladataikat, addig minek csesztessem őket?
    velem ezt tették a szüleim, apukám figyelmeztetett 7 éves koromban, hogy igaz, hogy az iskolában 5 féle jegy van, de ő csak az ötöst ismeri és indokolt esetben az egyest. máig emlékszem, ahogyan a szememet kisírtam elsőben egy igazságtalan ének egyes miatt, annyira, hogy az énektanár délután látva a vörös szemeimet, átjavította egy elegáns mozdulattal négyesre. persze nem tudhatta, hogy ezzel még nem éreztem magam kint a vízből.
    szóval ezt nem, sohasoha.

    Kedvelés

  5. ” jelen otthoni tanultatásban, ami egy rendkívül inkorrekt deal: a tanár szabja meg, a szülő csináltatja, piszkálja, aggódik, szorong, és a tanár értékeli.” Ez a legpontosabb leírása az elmúlt időszaknak, és nem tudok ellene tenni semmit.

    Kedvelés

  6. Előre félek az iskolás kortól. Láttam annyifélét. Mikor nem tanul a gyerek. Egyáltalán nem érdekli. Bukásra áll. Akkor se. Nem lehet motiválni, nem lehet büntetni, semmi. Egyik be se jár, meg elszökik, meg kiszökik szünetben (ez családon belüli példa)… Ilyen is van. 😦 Én cseszegetett gyerek voltam (tanuljálmár), még az egyetemen is, végül megírtam a diplomamunkám, de akkor már kisbabám volt és nem cseszegettek.
    Most itt ülök a káosz közepén, SEMMIT nem csináltam ma, tegnap az apjuk volt velük, a lakás kvázi felrobbntva. Valaki cseszegessen már, hogy menjek pakolni és takarítani 😀 Szóval ha én ilyen vagyok, nem várok csodát. De még van két jó évem, míg ovis a nagy.
    Nálunk az ovi nem követel, de örömmel lájkolják, ha feltöltünk valamit, amit alkottunk. Témahetek vannak, ötletekkel. Aztán vagy megvalósítjuk, vagy nem.

    Kedvelés

    • Kit érdekelne a kudarc és a korholás? A büntetés kurvagáz, akkor is, ha határhúzásnak becézik. A jutalmazás ugyanilyen manipuláció, a büntetés másik arca. Nem kell félni, csak hitelesen, humorral, a gyereket elementárisan helyeselve élni és nem hagyni, hogy bedaráljon a butaság, a képmutatás, a külső kontroll. Ha én kisgyerekes anya lennék, csakis azt mondogatnám: NEM HAGYOM, hogy beleszóljanak, elrontsák, kioktassanak, pokollá tegyék. Ugye tudod, hogy ha vannak is jó fejek, te vagy az egyetlen, akit a gyerek igazán érdekel?

      Kedvelés

  7. Te jo eg, ez ilyen Magyarorszagon? A szulonek folyton bele kell folyni az iskolai munkaba? En nem elnem tul. Nem az a lenyeg, hogy delelott oktassak, delutan meg ertelmes programmal lefoglaljak a gyereket? Itt (Svedorszagban) annyit veszek reszt az iskola munkajaban, hogy minden heten megkapom a tanar heti levelet, amit jobb esetben elolvasok. Es osszerakom a gyerekek tornacuccat.

    Kedvelés

  8. Egyikünk sem lehet másfajta szülö, mint ami a lényéböl vagy az életkörülményeiböl következik. Jó esetben az utóbbi megtámogatja az elöbbit, rosszabbik esetben az elöbbit feláldozzuk az utóbbinak. Nekem a laza, jópofa haver-anyuka alkatilag idegen szerep volna,
    és mint ilyen, teljességgel hiteltelen, eleve kudarcra ítélt.

    “Vannak persze rendes családok is, az anya bírja a rosszfejkedést, hisz benne, maga is beosztással él, és meggyőződéssel tolja a drilleztetést. Hogy is lehetne másképp?”

    Hogy milyen a rendes család, azt nem tudom, de a többi rész alighanem én vagyok😂 Igen, ez alapvetöen a kontrollról szól. Ami nálam kell, hogy legyen, különben szétesik minden, müködésképtelenné vâlik az egész életünk. Volt olyan is, hogy “na, itt és most elég, hagyok mindent a fenébe” – eredmény: lásd az elözö mondatot. Akkor már inkább a rosszfej örmester. Az igaz viszont, hogy néha túltolom, elég lenne ebböl kevesebb is. Javulok azért, próbálom megtalálni az egyensúlyt. A covid-nyavalya óta meglepetten fedeztem fel, hogy nemcsak cukik a kölykeim, de egész önállóak meg életrevalóak, amikor nem basztatja öket senki (mert az örmester vagy nincs itthon, vagy amikor igen, túl fáradt hozzá).

    “…hajtogatják ezek a monolit anyák, hogy én mindent azért tettem, hogy te boldog légy!”

    Csak gyerekért😁… ez nekem sosem ment, akkor már inkâbb a családi élet élhetöségéért. Minden érintett számára.

    “A jófajta, hasznos cselekvésre az igény belülről jön, a belülről jövés képességét pedig lassan érleli magában a gyerek.”

    Sajnos, sok minden nem szórakoztató vagy építö, viszont hasznos, ezért meg kell csinálni. Nem azért mosogatok, mert az munka, ergo jó és erkölcsös, meg ugyanmitgondolnánakkülönben, hanem mert szeretnék tiszta tânyérból enni. A gyerek meg azért mosogat, mert anya azt mondta (a tiszta tányér nem érdekli, az csak úgy terem). És ha 10 évesen nem basztatják vele, 16-18 évesen aligha lesz természetes, hogy “oké, valaki elém tette a kaját, ebéd után szó nélkül felállok és elpakolok, nemcsak magam, hanem az után a valaki után is)

    “De hát az nem lehet, mert káosz lesz, ez egész nap heverne? De, lehet. Heverjen, és ússza meg az iskolás éveket.”

    Hagyjuk a sulit, sokkal fontosabb, hogy azok az évek az ö tulajdonképpeni gyerekkora. Aki úgy nö fel, hogy egész nap hever, meg kütyü, annak 18-20 évesen már hiába osztogat pofonokat az élet.

    Olyan nincs, hogy “kicsit káros, de néha lehet”

    Ne haragudj, ennek nagyon nem értem a logikáját. Ha egész héten egészségesen eszem, viszont minden vasárnap délután élvezettel elmajszolok egy szelet sütit, az ég és föld attól, amikor minden étkezés után – vagy helyett – csúszik le az a süti – vagy nem?

    “Teremts serkentö környezetet, amely ezerféle izgalmas tevékenységre hív. Vonulhasson félre, bízzuk rá, milyen napirendet alakít ki.”

    Igen, ez nagyon fontos. A helyes arányok kialakítása még folyamatban🙂

    Kedvelés

  9. Hát, én annyira laza sose leszek, mint te, de sok hülyeséget adtam már fel az évek alatt. Mióta nincs jó zsaru, rossz zsaru, ahol MINDIG apa volt a jó zsaru, azóta egyszerűbb is valamelyest. Ha nem készült volna ki az idegrendszerem, biztos sokkal türelmesebb lettem volna az elmúlt években, de nem voltam.
    Viszont be kell látni, amit be kell látni: a 14 éves gyerekemen már nem lehet formálni, nem is nagyon akarok. A felvételit eltolta, de nem tehet róla, úgyhogy mentem, ami menthető, ezért nagyon hálás. Szereztem neki videochaten is dolgozó pszichológust, ezért is hálás. Csinálja itthon azt, ami érdekli: múltkor feltekert a Gellért-hegyre bringával, este meg elment az osztálytársához úgy, hogy vett közben magának bérletet, mert két hónapja nem utazunk busszal, és ottfelejtette magát éjszakára. Reggel sütött magának tojást, csinálja a II. VH. PPT-t a töri csoportba, és felfedezte az Ideológiák tárházát a youtube-on, mert ráunt a sorozatokra. Gitározni tanul videókból, és feltette a facebookra a parki futókör fotóját olyan szöveggel, hogy akármilyenek a körülmények, az edzést senki nem veheti el tőle. Azt hiszem, sok dolgot elrontottam, de végzetes hibát nem követtem el. Ma elküldtem a fiamat a szerelmemmel a mostohaapósom (kísértetiesen hasonlít az előzőre, nagyon szeretett ő is engem) vityillójába, hogy valami csónakot rakjanak rá a Duna hullámaira, szóval az apás feladatokat delegáltam (ha van ilyen egyáltalán), és hátradőltem.
    Ami meg az iskolát illeti, rá kellett jönni, hogy a könyvből tanult erdős társulások csak a könyvben néznek úgy ki, ahogy kinéznek, mert tegnap a tanösvényen nem azt láttuk a lányommal, hogy a fenyőerdőnek gyér az aljnövényzete, sőt! Fogalmam sincs, mit kellett volna mondanom, de végül az élet sokféleségéről beszélgettünk. És a feketében járó kamaszlányom a 8 kilométer végére egy életvidám, csacsogó, futkározó gyerek lett megint, nem a mufurc, akivel elindultunk.
    Azért az iskolai csaták se maradtak ki, mert mikor az – egyébként lelkes, aranyos, fiatal – magyartanára azt találta írni, hogy ha ilyen válaszokat (szerinte flegma) ad továbbra is a hatodikos gyerekem a tesztben, akkor megnézheti magát év végén, és lehet, hogy nem lesz hetedikes, pedig ő nagyon hiányolná az osztályból – na, ott elszakadt a cérna. Tiszteletteljes, de határozott három oldalt írtam neki, hogy merre vagyunk arccal, és olyan, de olyan jól reagálta le, hogy le a kalappal. Nagyon korrekt, igazi pedagógiai megoldással állt elő, de ehhez tudnia kellett a hátteret, amit addig is sejthetett volna, de nem. Végül ez is sínen van most. Naplót ír a lányom. És esténként képernyőmegosztással Minecraftozik a keresztfiammal. Mert mi tényleg nem nagyon járunk most emberek közé, ez is élmény neki. És van, hogy én előbb dőlök ki, mint a gyerekek. Nem fáradnak el, nincs akkora terhelés, mint a suliban. Azért arra nem vágyom, hogy mindig én taníthassam őket.
    Köszönöm, hogy ezeket ide leírhattam, jólesett.

    Kedvelik 2 ember

    • A fentihez már nem enged válaszolni. Igen, tudom, egy éve folyik a per, már sokmindenen túl vagyok. Van egy korábbi gyámhatósági megegyezésünk a kapcsolattartásról és az általa fizetett havi 40ezer forintról (két gyerekünk után), melyet most nem fizet, mert ő csak az iskolai költségeikhez járul hozzá. Most nincs iskola, nincs költségem. A többit el tudod képzelni…

      Kedvelés

      • Azért annak érdemes utánanézni, megteheti -e, hogy nem fizet.
        Nagyon drukkolok, nekem is 4 év volt a per, és tényleg mindent felhasznált. Na és persze ő aggódott, csak azért szólt mindenért, a bírónő meg a gyámhatóság ezen rendesen meg is hatódott.
        De érdemes végigvinni, elképesztő a különbség.

        Kedvelés

      • Kapcsolattartás van, sokat vannak nála, páros héten péntektől keddig, páratlanon egy estét.

        Kedvelés

      • Borsó, Aqua, nagyon egy hajóban evezünk. Nekem most lett vége a 4 évnek, apa hiéna ügyvédjével, minden elképesztő mocsokkal. Elsőfokon elperelte, másodfokon visszapereltem, maradtak nálam a gyerekek, és most a türelmemet kéri, hogy az ítéletben megállapított ügyvédi költségemet utalhassa később. Holnap küldöm rá a végrehajtót, mert eddig elképesztő összegeket fizetett ügyvédnek is, bíróságnak is, engem hatósággal bírságoltatott a lakás miatt, úgyhogy nincs türelem. Az a fontos, hogy van-e jó ügyvéded, mert a középszerűvel sajnos akármeddig húzható a dolog, de a nagymenők hamar a végére járnak, ezt csak utóbb tapasztaltam meg. Sajnos a nem jogerős megegyezés csak hivatkozási alap, és ha van megállapított gyerektartás, azt se mindig fizetik, blabla, ezt tudjuk. De már lehet letiltást kérni. Esetleg utólag behajtatni.
        Nálunk is elképesztő a különbség!

        Kedvelés

a kommentelés lehetőség, nem jog: legyél nyitott, jóakaratú, olvasd el, amire reagálsz, és érvelj! vagy mesélj. NE személyeskedj, vagdalkozz, ne röhögtesd ki magad!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.