a testen is túl

Testügyben már mindent elmondtam, azt hiszem. Kevesebbet írok róla, az edzéseket itt követheted. Csinálom, amit eddig, most már inkább csak fenntartó jelleggel. És nem csak a magamét: ez már rég közösség, és ekként pezsgő, éltető.

Bővebben…

kedves futóverseny-szervezők!

Imádunk együtt futni. Sokan futni. Budapesten futni. Amatőrökkel együtt futni. Aszfalton futni. Nagyon tiszteljük a munkátokat, több nemzetközi futóeseményen vettem részt, és azokhoz képest is profi, ahogy a BSI a versenyeket szervezi, ami mindenre figyelme, kapacitása van. Komoly mozgalom lett a futás és a futóesemények is.

De tudnánk még jobban örülni ezeknek. Észrevételeim, négy olyan év után, amikor jó pár BSI-s eseményeken vettem részt:

Jelenleg a BSI futóversenyein Bővebben…

“én nem jó nő akartam lenni” – interjú vay blankával 2.

Az első rész itt olvasható:

https://csakazolvassa.hu/2019/05/25/en-nem-jo-no-akartam-lenni-interju-vay-blankaval-1/

És mikor jöttél rá…?

Mélyen belül mindig tudtam én, de csak mindig azt mondtam magamnak, hogy nem vagyok elég szabad hozzá. Valahogy megmaradt a nem létező, mesebeli dolgok kategóriájában, hogy lehetnék nő is. Aztán csak elkezdett motoszkálni a dolog. Elmentem egy berlini tanácsadásra egy queer-transz szervezethez. Mondtam nekik, hogy én egy biszexualitásával rendben levő férfi vagyok, erős női oldallal, amelynek öltözködéssel most adtam egy kis teret, ami nagyon jó, de nem tudom, hova fog ez vezetni. Megkérdezték: ha holnap reggel bármilyen neműként ébredhetnél, mit választanál? Akkor én elsírtam magamat, megértettem, hogy nem igaz többé, már csak kifogás az, hogy nem vagyok elég szabad ehhez a döntéshez: hiszen életem legfontosabb szereplője éppen pár hete hagyott el. Tehát nem volt már mit vesztenem: szabad voltam.

És egy olyan városban éltem, ahol transzneműnek lenni oké. Másnap reggelre már biztosan tudtam, hogy bármi is lesz, belevágok.

Mikor történt ez a kimondás?

2015. december 21-én. Az év legsötétebb napján. 37 éves koromig izgalmas és értelmes feladatokat végeztem, inspiráló közegben, értékes emberekkel, akik szerettek. Volt egy boldog házasságom. Mégis ott volt bennem valami lappangó halálvágy. Alapvetően azért éltem, mert a számomra fontos embereknek nem akartam fájdalmat okozni. Fegyelmezett voltam. El nem tudom mondani, hogy ez mennyire fárasztó.

És akkor másnap…?

Másnapra nem lettem nő, de döntöttem és belevágtam a tranzícióba. És elmúlt a halálvágy. A transzneműség nem arról szól, hogy akkor most lehet műkörmöm meg hatalmas szilikonmellem, hanem például arról, hogy nem gyűlölöm már számomra is rejtélyes okokból a létezés minden egyes pillanatát és molekuláját. Ez a transzneműség tétje és lényege. Hogy amint az ember elkezd önazonosan élni, elmúlik a halálvágy.

Én tudom, hogy nevetséges volna a sztereotip női öltözködés. Magas a homlokom, férfias a hangom, ez nem fog változni. És tudtam én azt is, hogy hányféle nehézséget vallalok: pénisszel akarok nő lenni? Ki randizik majd velem? Kitagad az apám? Hogy találok munkát? Transz nőnek lenni Berlinben sem előny. De ezt MIND fölülírja az, hogy a saját életemet élem. Objektíve elég rossz helyzetben voltam ekkor: egyedül éltem, nem volt ismerős a közeg, szar munkám volt (napi sok órában biciklis futárkodtam), nem volt jó a lakásom sem – de életemben először azért éltem, mert akartam élni, és nem azért, mert muszáj.

És hogyan jeleníted meg ezt a nőiséget? Itt ülsz, két karikafülbevalód van, a hajad lófarokban. Nőies szabású, sportos, hosszú felső van rajtad, és rózsaszín mintás leggings. Miért fontosak ezek? Úgy értem, miért pont ezeket az elemeket választottad a nőiség külsődleges megjelenítései közül?

Talán a férfiszocializációmból adódik, hogy nincs türelmem, kedvem a nőiséghez köthető pepecseléshez: szempillaspirál, rúzs, magassarkú. Ez a nőiség? A lófaszt.

Melltartó…?

A melltartót bohóckodásnak érzem: az én méretemmel nincs rá szükségem, kényelmetlen. Időt és pénzt kéne arra szánnom, hogy találjak olyan melltartót, amely kényelmes ugyan, de továbbra is fölösleges.

Mondtam én, ha jössz, a sziszterhúd jegyében elviszlek Zero Feelt venni…

Jobb ez a reggeli itt. De ha lenne vagy lesz olyan mellem, ami funkcionálisan indokolja, akkor hordok. Ez annyira nincs a fejemben, hogy a barátnőmnek volt, hogy úgy kellett nagy nehezen meggyőznie: állásinterjúra melltartót kell venni, Mädchen!

És…?

És akkor felvettem a sportmelltartómat, amelyet az uszodába is hordok. Amúgy melltartó nélkül jobban járok: akinek gyanús, hogy én most mi az isten csudája vagyok, az látja, hogy igazi a mellem, ha meg melltartóban vagyok, akkor meg azt gondolhatja: nocsak, egy férfi melltartóban. Szerintem nem oké az sem, hogy a cisz nőket melltartóba kényszerítik, és ezt továbbra is tartom.

Tehát te lavírozol aközött, hogy elítéled azt, amire a társadalom a cisz nőket kényszeríti, és hogy a világ számára értelmezhető, sztereotipikus női nemi jelekkel lásd el a tested.

Igen.

ez a kép az ÉVA magazinba készült, Lábady István fotózta, és én akkor találkoztam először Blanka történetével

Más lenne ez, ha fiatalon kezdted volna a tranzíciót? Jobban csajoskodnál?

Tizen-huszonévesen akkor jó nőnek lenni, ha megfelelő az énképe, önbizalma az illetőnek. Én nem voltam fiatalon nő, ezzel nyertem és vesztettem is. Tizen-huszonévesen folyamatosan nyomasztó elvárásokra kell reagálni. És megöregedni is rosszabb női testben. Vannak az én nőiségemnek korlátai, de legalább abban a testben fogok megöregedni, amelyben élni szerettem volna. Objektíven nézve nem csináltam jó cserét, de nem érdekel.

Azért az idős férfiaknak sem könnyű, van a prosztatarák, amely mindenkit elér…

Na, erről a lehetőségről például nem mondtam le…

Az megmarad?

Igen.

Szóval, mit és miért választottál a társadalmi kódok közül?

Azt, ami nőiséghez tartozik, ugyanakkor kényelmes, kézenfekvő, nem macerás. Szemceruzát mondjuk háromszor használok egy héten, rúzst egyszer vagy kétszer. A kettőt együtt talán soha. Az idő felében van a kezemen körömlakk, ez például nagyon hatékonyan segíti a környezetemet abban, hogy a megfelelő nembe soroljon. Ami nekem, mint ahogy minden nőnek és férfinak is, egyaránt fontos. Ha nincs rajtam körömlakk, jóval nagyobb eséllyel mondják, hogy “jó napot, uram”, ami elég szar érzés. Mert nem vagyok férfi.

A nagyon hangsúlyos, sztereotip (“ocelotmintás”) önmegjelenítés oka a transz nőknél ez. A transz férfiaknak egyszerűbb a dolga: amit ők csinalnak, az kisebb tabusértésnek számít, nem olyan provokatív egy nő férfiruhában. Persze nem különösebben szeretik heteronormatívék, hogy megszegi a szabályaikat, de mégse bántják annyit. Ráadásul a tesztoszteron, amit szednek a tranzícióban, úgy hat – hacsak nem reménytelenül női a testalkatuk –, hogy egy éven belül senki nem mondja meg, hogy transzneműek. Bármiféle edzés nélkül fel fog szedni egy csomó izmot, szakálla lesz. Amúgy ők is sztereotipikus férfiirányba mennek, gyúrni kezdenek, tetováltatnak, gyakran egész szexista macsó módon viselkednek, de nem baszogatják őket annyit, mint a transz nőket.

A transzneműek esetében amikor a sztereotipikus külsőségeket követik, a fizikai biztonságukról is szó van: ha egy erős testalkatú nőnek látnak, akkor érdektelen vagyok szexuálisan, és mintegy mellékesen relatív biztonságban vagyok. De ha egy férfinek látnak női ruhában, akkor nem vagyok biztonságban.

Berlini szállásadónk most az áprilisi félmaraton idején mesélt egy csodálatos történetet egy középkorú, norvég, férfiként anyakönyvezett transz nőről, aki az ötvenes éveiben kezdett nőként élni. Egyedül él a hegyekben, fizikai jellegű munkája van. Ő is szoknyát vesz. Ő kinek nő? Kinek adja ezeket a jeleket?

De hiszen erre a kérdésre a választ te is megadtad már, amikor arról írtál, hogy “egyedül, a szélben is nő vagyok”. Tedd fel magadnak is a kérdést, hogy te kinek vagy nő, amikor egyedül vagy. Valószínűleg ő is hasonlóan van ezzel.

És neked bejön mondjuk a csipke? Vagy a tanga?

A csipke másokon tetszik, én hülyén érezném magam benne. Tangában szerintem a legszebb női fenekek is közönségesnek hatnak. A coming out után az volt a barátaim félelme, hogy ocelotmintában, keblekkel, műszempillával, harsány gesztusokkal vonulok majd fel és alá. De azt hiszem, én normális maradtam, és van önkritikám, tudom, hogy milyen ruhákban hatok autentikusan, és miben lennék menthetetlenül komikus.

Mi a helyzet a szőrtelenséggel?

Ha annyira lenne szőrös a lábam, mint egy átlag nőnek, akkor valószínűleg hagynám nőni. Esetemben azonban jóval többről van szó, így lézeres szőrtelenítésre járok. Fáj és drága, de lassan hat.

A hormon nem hat erre?

Csak mérsékli a növekedést, de nem szünteti meg.

Mesélted, hogy izmod épült le, és tíz kilót híztál a hormonoktól, a bringás futárkodás és a sok lépcsőn rohangászás mellett. Igazán nem akarom ezt a fitneszvonalat erőltetni, de a testalkat nem jelzés a világnak, vagyis, a törékenység nem nőbb?

Engem a plusz tíz kiló egyedül a sport szempontjából zavar, esztétikailag nem tartom magam kövérnek. Oké, a tokám oldalról zavar. Próbaltam lefogyni abban bízva, hogy tudok majd újra maratont futni, de nem ment: mivel kevesebb izmom van, ezért ugyanannyi edzésidő alatt kevesebb kalóriát égetek el, vagyis nehezebb fogyni. Az éhezéstől nagyon könnyen megfájdul a fejem, rosszul leszek. Szóval egyelőre megbarátkoztam a helyzettel. A barátnőmnek pedig tetszem, és ez elég fontos.

A világban történt-e már olyan, hogy egy transz férfi és egy transz nő pár lett?

Igen. És ez szép, szomorú és szükségszerű is. Ha transz vagy, akkor a nemi kategóriákkal lazábbnak kell lenned, nyitottabbnak, különben saját magaddal sem tudsz rendben lenni, és ezt az elfogadást másokra is alkalmazod. Szomorú pedig azért, amiért a kirekesztett társadalmi csoportok általában maguk között találnak párt: fogyatékosok, hajléktalanok, romák.

Tehát ez fejben dől el? Létrejön így vonzalom?

Ez tanulási folyamat, de nem csak kognitív. Persze, úgy döntesz, hogy elfogadod, de ettől még nem tudsz beleszeretni, nem fogod feltétlenül szexuálisan vonzónak tartani. Kognitívan ellen lehet tartani a normatizáló szocializációnak, de nem mindig elég a döntés. Először úgy voltam a barátnőmmel, hogy szőrös lány, de nem baj, okos, kedves. A szőr ellenére tetszik, ő tetszik. Idő kellett, és ma már ott tartok, hogy ezzel EGYÜTT tetszik, fontos része, tulajdonképpen EZÉRT IS tetszik. Alaposan borotvált csaja bárkinek lehet, az nem kunszt. Amögott viszont komoly teljesítmény van, hogy ő így is szép és harmonikus.

De ez történik vagy belső munka eredménye?

Akkor történik, ha valaki ezt a belső munkát elvégzi. Ebben munka van, a részéről is, és a részemről is. Ő így tökéletes, szóval már nem furcsa. Mint ahogy húszévesen szépnek lenni könnyű, de 40, 60 évesen belül rendben lenni, na, az teljesítmény.

Van-e diadal benned? Afféle “ide nézzetek” nőérzet?

Nem, ilyen nincs. Tisztában vagyok a határaimmal. Tudom, hogy furán hangzik rendszeresen nyilvánosan szereplő emberként, de nem vagyok magamutogató alkat. De jól érzem magam a bőrömben: összeállt, hogy én nő vagyok. Azt is megtanultam, ne nézzek oldalról tükörbe olyan pillanatokban, amikor úgy egyben vagyok, mert akkor meglátom a tokám, vagy hogy milyen hülye formája van a fejemnek, és az az elégedett, magabiztos érzés kap egy gyomrost. Tudom, hogy látszik rajtam a transzvoltom, de ettől még lehetek én is szép, harmonikus, és érezhetem magam jól a bőrömben. Amúgy sok transz gondolja azt, hogy az az egyetlen út, hogy jól érezze magát a bőrében, ha nem látszódik a transzsága. Én  nem bánom kulönösebben, ha látszik rajtam, én nem jó nő akartam lenni, hanem autentikus nő, aki jól érzi magát a bőrében, és ez, azt hiszem, nagyjábol sikerült. És akkor talán jó nő is tudok lenni.

“én nem jó nő akartam lenni” – interjú vay blankával 1.

A Vígszínház mellett ülök Vay Blankával, aki néhány napra, ügyeit intézni érkezett Budapestre. Reggelizünk. Mellette nagy hátizsák.

Milyen volt a vonatút?

A csütörtök esti berlini vonaton az a jó, hogy az ülőhelyes rész is kellően üres ahhoz, hogy lehessen aludni. Egyedül voltam a kupéban. Végül a szomszéd kupéban ülő lánnyal, akiről pár mondat után kiderült, hogy a húgom jó ismerőse, egy kupéba cuccoltunk, hogy biztonságban legyünk.

A csomagjaid miatt…?

Nem igazán.

Ööö… ez tehát egy olyan hátrány, amit te transzként is átélsz. Mintha azáltal élnéd meg a nőiséget, hogy lám, már téged is sújtanak a hátrányok. De hogy is van ez anatómiailag? Bocs a gyenge poénért, de sokat kell neked még ahhoz alakulni, hogy meg tudjanak erőszakolni. Bővebben…

mi a gond azzal, ha megszemélyesíted a rákot?

Soha nem írtam még a rákról. János életéről, ápolásáról, haláláról igen, és a soha orvoshoz nem menő, otthonában sokszoros áttétek közepette halálba tűnő Tamásról is. De a rákról mint entitásról soha.

Peidg beszélgethetnék vele. Kedves rák! Haragszom rád. El szeretnélek kerülni. Ne ólálkodj itt. Nekem fel kell nevelnem a gyerekeimet, nem támadhatsz meg. Hess!

Csakhogy ezt iszonyú modorosnak és infantilisnek tartom. Butának is, voltaképp. Alázattalannak. És utálom a műmeghatást és a giccset. Bővebben…

miért nem progresszív a wmn?

A wmn-nek szóló javaslataimat az írás végén kibővítettem, saját kommentjeim szövegeivel, illetve egy újságírókolléga észrevételei alapján.

Emlékeztek Joós Istvánra? A szégyenletes nlc-s bloggerina versenyre, “mert a nőknek is van hangjuk végre”, ahol előbb megnyugtattak, hogy a főnyeremény laptop csajos lesz (vagyis rózsaszín és nem túl bonyolult), aztán, miután a szavazatgyűjtésben ötven jelentős blogger megfuttatta a nlc nevét, logóját szerte a neten, kiválasztottak két, a női princípiumot maradéktalanul betöltő, otthonról kreatívkodó, ügyes kezű asszonyt: Limarát, a péket és a Kifli és Levendula kézügyességi blogot. A nők hangja!

Azt hittük akkor, hogy a nőklapjacafé bekaphatja, lesz itt új média. Nem partizánok ügyetlenke, egyszemélyes blogolása, hanem tömeges, friss és haladó platform. A hiteles, okos, gyönyörű, de nem instagramcica DTK-val és hirdetőkkel, pénzzel, szerkesztőséggel. Gyermekvédelem, női jogok, testkép, tabuk, válás, szex. És amikor nem, akkor is legalább jópofa.

Aztán pár hónap után Bővebben…

nem billen át

Sokan hiszik, hogy egy nap elegen leszünk, és akkor eljön a Kánaán.

És sokan most azt gondolják, hogy a mi, az a feministákat jelenti. Mások pedig az edzésre, futásra gondolnak. Gerle Éva programja az volna, hogy legyen mindenki ketogén futó feminista, és dobja ki a margarint! Járjon színházba! Biciklizzen árkon-bokron!

Dehogy is. Ez nagyon primitív értelmezés. Bővebben…