miért baj a szavak átírása?

Még gondolkodtam.

Hajdan hithű, bár naiv progresszív voltam. Új formák kellenek. Progresszív: régi rossz, új jó. Konzervatív: régi jó, új rossz. Fujj! Amúgy tényleg ennyire leegyszerűsítve hittem én. Miközben aktívan tüntettünk műemlékekért későbbi férjemmel, ne bontsák le a Király utca 40-et, ne vágjanak ki fákat.

A minap Macival érkeztünk a Fény utcába, és ott beleütköztünk mesterembe, esküvői tanúmba, Lányi Andrásba, akit én egyszer arról faggattam, “dehátandrás” miért olyan bénák a jobbos írók, miért vannak kevesen konzervatívak a művészet élvonalában, miért összehasonlíthatatlanul nívótlanabb a Demokrata szerkesztői vezércikke, mint a Narancsé, bármiről is legyen szó, miért cikis mindig és mindenképpen a múltba révedő színház, tehát hogy a balos, liberális kultúra miért veri toronymagasan a konzervatívokét. András nem tagadta a felvetés igazságát, tehát hogy veri. Ne csodálkozzam, felelte, hiszen hagyományosan a baloldalé minden hatalom, nem volt itt sok évtizede pozícióban a jobboldal, csak rövid intermezzók erejéig (a beszélgetés 2007-ben zajlott). Nem hagyták őket, nem volt erőforrás, miből is lennének okosak, erősek, kifejlettek?

Macinak fel is idéztem ezt a beszélgetést, ő egész mást mond, pedig ketten összeszorozva nem vagyunk a közelében sem Lányinak: az invenció, az újat hozó kultúra, az okosság, a felvilágosodás, úgy általában az ész a baloldal erénye, sajátja és lényege. A jobboldal érdeme az igazodás, engedelmesség. Nem tekinti az egyéni boldogságot az élet céljának; a közösséget és annak túlélését előtérbe helyezi. Tűr, nemz, szül, nevel, adót fizet, szabályt követ. Csend, rend, fegyelem, misére jár, nem dug félre, ebben erős (haha). Ne aspiráljon a szellem babérjaira, ez fogalmilag kizárt.

Maci szeret ilyen éles lenni amúgy. Komolyan gyászolja Moldovát épp. (Én is.)

Én baloldalinak vallom magam, ám a progressziónak igen naiv formáját űztem 2013-14-ben. Ó, hányszor írtam le én is mindenféle retrográd, szenvedést okozó, hatalmi szerveződésről, mondjuk a klasszikus munkamegosztású családokról, vagy a tekintélyelvű, frontális, magoltató oktatásról, hogy a régi berendezkedés fojtogató, elavult, hatalmaskodó, nincs mit megőrizni, védeni, fel kell tárni a mocskait, le kell rombolni. Legyenek új szerződések!

Tettem ezt tisztán elvi alapon, őszinte hittel abban, hogy létezhet a nőt ki nem zsákmányoló, le nem amortizáló család, tartós, boldog, monogám szexualitás. És létezik szabad lelkeket befogadó, szeretettel pátyolgató iskola. Nem kell a kényszer, a hatalmi szó, az uniformis.

Akkor még nem hittem, hogy ugyanezzel az “ez már nem működik!” felkiáltással tömegek mindent és bármit tágítanak és rombolnak majd saját érdek szerint. Merő önzésből és butaságból: mindent írjunk át, rúgjunk fel, ne legyenek világosak a fogalmak többé. De közben nem tudják, mit jelent a szó, amit épp átírnak.

És ilyenekre hivatkozva: Szerintem az a valami amaz (ami nem), mert én így érzem. Kristóf: szerintem/számomra a virsli az, ami virslinek néz ki és virsliízű. Nemszerintem, hanem tényszerűen: ha élelmi értékkel, alapanyag-minőséggel nem törődve így akarsz átbaszni valakit, és még a húsos szavakat is kéred a kis bizniszednek, ráadásul a trendinek ÉS etikusnak beállított szutyok** termék drága is, az csalás és felháborító. Nem jobb, mint ha fűrészport, gépolajat és aromát töltesz műanyagbélbe, és azt árulod virslinek. És ugye van definíció (virsli, tej, sajt, mascarpone stb.). A családé is: szótárban, törvényben, a szociológiai kutatás fogalommagyarázatában. A virslié leginkább az élelmiszerkönyvben. És mindennek semmi köze a kulturális kisajátításhoz vagy bármilyen elvhez, igazságossághoz, csak a vegán vállalkozók érdekeihez.

Beszédetek legyen igen, igen; nem, nem – ehhez van köze.

De hát ennyire hamis lett az egész “változtassuk meg a világot”. “Az élelmiszerkönyv olyan, mint a lobotómia, rég elavult és káros” (megjegyzem: az, hogy nem nevezhetnek a termék feliratán tejfölnek, virslinek, sonkának, csokoládénak, gyümölcslének, pezsgőnek stb. kb. bármit, tehát hamisítványokat, viszonylag új fejlemény, számos vásárlói panasz és az eredeti élelmiszereket gyártók nyomására.)

Ismerjük ezt. A dolgok meghamisítása, helyettesítése szűk érdekek szerint, majd a szavaké. Nem volt világos az összefüggés e hamisítások között (body positivity, vegánság, transzkodás), a szóról szóra egyező érvek, csak azt tudtam, hogy irritál mindegyik.

De hát ez ugyanaz.

Például az ártalmatlan szépség: az a szép, aki feszesre szűrőzött arccal, agyonsminkelve, tetszetős-szexi ruhában kiteszi magát, és akkor nem számít, hogy horrorkövér és beteg, illetve öt év múlva járni se tud. Minden szép, tehát okés. Nem számít a valóság, az egészség. Aki ez ellen szól, az fatphobic, bigott, elnyomó, a diétaipar követe.

Vagy. Az a nő, aki passing, vagyis annak nézik: sikeresen sminkelt, műtött magára testrészeket, növesztette meg gyér haját, járt a körmösnél, rózsaszín a sálja – eredményesen csapja be a környezetét. (Mondjuk ez régies felfogás: a tengeren túl már az a nő, aki kijelenti magáról, ez maga a beszédaktus* – nem kell sem diszfória, sem műtét, hormon, sem nőies külső a nőséghez.) Az a cél, hogy az illúzió (átverés) tökéletes legyen. Nem számít a múlt, sem az igazság. A herélés, a szintetikus hormon, a férfi kromoszóma, a művi úton elért terméketlenség. A múlt letagadható (deadnaming). Aki nem hiszi el, nem vesz részt a hazugságban, az transzfób, gyűlölködő, elnyomó; miatta lesznek öngyilkosok.

Riasztó és elgondolkodtató úgy általában a gasztronómiában is ez a tagadás. Vannak, akik szerint az a jó étel, aminek jó az íze, jól néz ki, és ami olyan, mintha. Nem érdekli őket, miből készül, sem értékrendileg (ne egyek már szemetet), sem táplálkozásilag (jó lenne valamennyi teljes értékű fehérje) – ameddig tetszetős az étel, és az elv teljesül: vegán. Ahogy a junk food bamba rajongóit sem érdekli, miből készül és mi a környezeti hatása, mi az ára annak, amit esznek, mert finom. A vegán “húsok”, “sajtok”, “tejföl” elnevezés követelése amúgy világos frusztráció: nem komálják ők a növényeket, csak az “etikát” (fensőbbrendűsködést: etikai vegán). Hiányzik nekik a hús, az íz, az élmény. A megalkotott, mesterséges “lény”, Pygmalion műve életre kel. “BeyondBurger”, még jobb is, mint a hús (tehát a hús jó):

Aki szól, az bully, állatkínzó és nem építő vele a vita. Világos.

Itt azért a nyúlüreg is felmerül. Avagy a lassan fövő béka. A szekták eszkalálódó hazugságai. Cascade. Tehát egyszer belementél valami lelkesítő eszmébe, mész előre, és egyik dologból következik a másik, és nem vagy elég okos, kritikus, nincs visszaút, nincs morális stoptábla sem, hogy amit hangoztatsz, az egy ideje már pont a saját elveid szerint abszurd. Nem érzed már, hogy ezt talán nem kéne: te, a híresen kreatív vegán, aki szerint (eredetileg) etikátlan a húselőállítás, nem kell a hús, meg finomak a növények, most laborokban pancsolt frankenstein-termékekhez kötődsz fizetett együttműködés révén, és azt bizonygatod, az HÚSABB, MINT A HÚS, tehát jó. Etika…

Még példa a hamisításra, átnevezésre. “Az is család, akinek nincs gyereke.” “Páros és kutyus is család, őt ugyanúgy szeretik, mint egy gyereket.” “Magányos ember és cicus is család.” “A fikuszom és én.” “Az is család, aki egyedül él, de boldog. Őt se kéne megbélyegezni”. Normatív, ítélkező, korlátozó, prűd vagy, ha jelzed: mindez nem család nyelvileg – és főleg nem jár neki kedvezményes belépő a vidámparkba.

Az eunuch is identitás… ha annak nevezzük. Beszédaktus: ha nem mondjuk azt, hogy az önkasztrálás késztetése mentális zavar, akkor nem az. Tiszta buli.

És ahogy mindenki bántalmazó, nárcisztikus, bigott, gyűlölködő, troll, elmebeteg, hazug és áldozathibáztató lett a legostobább kommentelők ajakán, aki kellemetlen a számukra. Ez is beszédaktus ám.

Szóval én, aki nyelvészetet tanultam a felsőoktatásban, ezért értem és tudom, hogy a szavaknak van meg nem kerülhető jelentésük, amelyeket a legegyszerűbb szótárakban keresni (nő: adult human female), és nem retrográd ezeket tisztelni, én tehát a szavak értelmének eltorzítására, tágítására kaptam fel a fejem a nagy újító heveskedésben. Ez így nem lesz jó, tán mindent nem lehet és nem is kéne lebontani. Nem akarok én kőbe vésni semmit, pláne romboló fogalmakat, a jelentésváltozás is természetes, elkerülhetetlen, viszont szerves, spontán. Nem úgy megy, hogy egyes emberek korlátoltan, trend vagy tekintélyszemélyek hatására, vagy sivár érdekből és a szó jelentése ellenében kijelentik, hogy mostantól az nem azt jelenti, hanem pont az ellenkezőjét, vagy épp nincs is meghatározás, mert bármit.

A jelentésdefiníció nem éles, nem is egy jelentés van, metaforák is vannak, de ha nincs valamiféle konszenzus, ha egyénenként és szituációnként változik a jelentés, akkor nem tudunk többé beszélgetni. A tegnapi posztban a lecsúszott mellizmú meztelen csóka képe alatt linkeltem ezt az (egyébként altright és kimódolt dramaturgiájú) filmet, amely friss botrány, Matt Welsh műve, és amelyben pont a képlékeny huszonegyedikszázadiaskodás miatt nem mer senki válaszolni arra a kérdésre, mit jelent az a szó, hogy NŐ.

És ugye a megváltoztatott vagy elmosott jelentésekre követeléseket alapoznak, amelyek mások jogait csorbítják: lehessen ráírni a kamutermékre a szót, mehessen női vécébe férfi.

De hát miért ne lehetne. Hát úgy szeretném. Számomra. Az én értelmezésemben…

Elgondolkodtató, hogy minden diktatúra és disztópia belenyúlt a nyelvbe, tiltott, törölt, valamint szörnyszavakat, eufemizmusokat, csúf-mesterkélt metaforákat és jelentésváltozásokat kezdeményezett, és a cél az volt, hogy bekebelezze a világot és félelmet keltsen. Én azt hiszem, a female penis már ide sorolható.

Gyomortájon, tehát nem az agyammal és nem is a szívemmel, hanem valami életösztönszerűséggel érzem, hogy aki ma kiabál: “az is az, ami nem az, mert én így érzem/ez az érdekem”, az gyanús, nevetséges, rosszat akar. De legalábbis nagyon buta, mert önként kövezi ki az utat a visszaéléseknek.

Milyen érdekes, hogy az ömlengő jóügyek, szeretetdús posztok, a csupa puszi, alsónadrág és táj szerelmes fotók vége a disztópia, a vigyorgó hatalom, és hogy a végállomás mennyire örök. Woodstock, a szexuális forradalom végső nyertesei a pedofil perverz férfiak. És ki a haszonélvezője annak, hogy nők tömegei oly megbocsátóak a queer-idótasággal és a rossz testbe született, szenvedő embertársainkkal? Fehér, faszverő férfiak. Hát azon ki nyer, ha a nem hús is hús, ha a hamisítvány számít etikusnak, és éljenek a vegánok? A kapitalizmus, a vásárlómegtévesztéssel szerzett profit.

Egy kellemes hír. Beszédaktus: azt mondja, nő és hogy a börtönben nehéz neki a tranzíció, tehát a valóság átalakul, akkor őt támogatni kell, tehát nem is annyira baj, hogy pedofil. (Hetente vannak ilyenek.)

* A beszédaktus-elmélet kidolgozója J. L. Austin (Tetten ért szavak [How to Do Things with Words]), továbbfejlesztői J. R. Searle és P. F. Strawson. Az alapgondolat: a beszéd cselekvés. Az ember nemcsak mondatok kimondója, hangoztatója. A beszéd célt megvalósító és következményekkel járó cselekvés. A nyelvhasználat) során olyan jelentések keletkeznek, amelyek nem részei a mondatok jelentésének, nem is a mondatok jelentése idézi elő őket, hanem maga a beszédaktus, amely cselekvés és következményei vannak.

Önöket házastárssá nyilvánítom. Esküszöm. A kiállítást megnyitom. Nő vagyok.

** Szutyok-e a vegán termék? Tápértékét tekintve állítom, ne az előállítás ijesztő módozatai miatt. (Tudjátok, hogy a vegán burger céklalé révén VÉRZIK? Az ám az igazi élmény egy vegánnak! Ezek hogy nem röhögik el magukat?) Na, de. Nem csak egy profi sportolót érdekel, hogy mit visz be a szervezetébe, hanem minden józan embert. És nem csak a termék tisztaságára (eredeti, nem agyonfeldolgozott, nem vegyszeres) gondolok, hanem arra, hogy milyen tápanyag van benne. A vegánok a növényekkel tetemes szénhidrátot visznek be (arányában 80-90 százaléknyit), aminek szomorú élettani következményeit jól mutatják a testfotók, és itt fiatal férfiakról beszélünk: csontsoványság, izomleépülés, kis pocak, zsigeri zsír. Fehérjét alig, teljes értékű fehérjét soha, szerintem komplettálással se (részleges értékű fehérjék egymással kombinálva kiadják a teljes értékűt, vagyis azt, amelyikben jelen van minden esszenciális aminosav), de az ilyen “nyamiiii!”-típusú rajongókat a komplettálás végképp nem érdekli. Zsírt meg csak súlyosan oxidatív, omega-6-9-ben bővelkedőt, bár van, aki az olajoktól is retteg és általában minden zsiradék ellensége. És még transzzsírt (a növényi tömlőben /vegán “sajt”/ keményített és karragénezett olajok vannak), ami (leegyszerűsítve) a halál (nálunk még nem tilos). Ebben a kontextusban számít húdeizmosnak egy harmincas, magát ezzel promózó, igen szerény kinézetű “vegán testépítő”. És ugyanebben szokott le frissen a dohányzásról S. K.

de most tényleg, Kristóf…

Bevezetés

Steiner Kristóffal bonyolódtam (komment)vitába ma reggel, amúgy láttam, hogy már korábban megjelent a cikk (wmn): ő a kulturáliskisajátítás-dogma és Jamie Olivier szakácskönyv-átírása ellenében forszírozná, hogy igenis nevezhessük az élelmiszereket másképp, mint amik (mediterránnak, sajtnak…), de azt is rögtön láttam, hogy semmiféle elvről nincs itt szó: az, hogy hús, sajt legyen a pótlék, hamisítvány, tisztán üzleti érdek, piaci nyomakodás, glóriával a feje körül. Mert ugye sértő, elidegenítő az az elnevezés, hogy “növényi tömlő”. “Vegán tojás.” (De hát eddig azt mondták, a sajt, a tojás, az kihasználás, a hús gyilkosság!… Na. Sok minden van itt.)

Nem is gasztronómiáról van itt szó, hanem arról, hogy lehessen hajlítgatni a fogalmakat, szavakat és ez által a valóságot, érdekeink mentén. Ez – a nyelv átírása, az öndeklaráció bevezetése, pl. mit jelent a nőies vagy a család szó – engem mélyen felháborít.

És ezért kommenteltem, itt.

Van bajom Steiner Kristóffal, és épp azért, mert olyan cukin, párbeszédképesen és progresszívan adja elő a nettó egoizmust és önimádatot. Az a kiindulópontom, hogy csak arról írok – a benyomásnál komolyabb – véleményt, amit alaposan ismerek. Ezért nem írok a formaegyről, annyit se, hogy utálom, és ezért írok sokat színházról, a fitnesz világáról, Lionel Shriver regényeiről, a vegánságról, az amerikai kövérlobbiról vagy a transzneműekről.

Ez a véleményem (bárki woke/LMBT-személlyel szembeni bírálat, bármiért) nem jelenhetne meg azokon a sajtófelületeken, sehol, amelyeket amúgy kedvelek és követek, mert ezt a kritikát kiszorították a Mandinerre, Magyar Nemzetre és társaira, és ezért egy független blogon írom, kifejezetten és még mindig baloldaliként

– amennyiben baloldalinak lenni nem a felszínes ügyekben való facebookos óbégatást jelenti, hanem azt, amit eredetileg: valódi társadalmi haladást és szabadságot, bátor gondolatokat, rációt, jogegyenlőséget, női emancipációt, kapitalizmusellenességet és az értelmetlen hierarchiáktól, rendpártságtól, tekintélyelvűségtől való megszabadulást, továbbá az igazi szólásszabadságot.

Tehát nem jobboldali vagyok és nem homofób, hanem NEM ÉRTEM, illetve BÍRÁLOM ezt az egészet. Aki akarja, érti, vitatja. aki nem, az elutasítja. Bővebben…

tanuljunk magyarul 31.: szó végén ó, ő… bió, ökó

Bió, ketó, ökó, technó? Hogy is van ez?

Sajnos, igen. A frusztrált nyelvtannáciskodók tévednek, és a lényeg, hogy ők majd megmondják, de ez nem így működik, és azért állítanak ilyeneket, mert nem értenek hozzá. MINDEN szóvégi ó és ő hosszú. A magyarban ez egy roppant egyszerű szabály, ezért is már elsőben tanulják. Kivétel: no, nono. Ezt is megtanulják.

Elvileg és helyesen tehát így írjuk, de van, akinek ez nem tetszik, ez azt jelenti, hogy nem szólok, morgok, ha valaki bit, öko, keto alakot használ, de én magam helyesen írom. Egyes magazinok úgy döntöttek, és ilyet is szabad, hogy ők maradnak a rövid o-s írásmódnál. A mindenkori olvasószerkesztő ízlésétől is függ.

Lehet tehát “helytelenül” írni a szavakat. Tudatosan is, tudatlanul is. Egyvalamit nem lehet: azt állítani, hogy helytelen a helyes forma.

Írói helyesírás is van, egészen szabad döntések, aki ezt nem érti, az nem olvasott eleget. (Picassónál nem ott van az orr, ahol egy rendes emberen, haha!) Fonetikus írás vagy rontott helyesírás is létezik, csupa játék (Nyuszi nem használ elipszilont). Ha biztos a helyesírásod, nem akadsz ki, nem is zavarodsz össze, és nem játszol hibavadászatot.

A helyesírás inkább ajánlás, mint bétéká. Egy messze ködlő eszmény, mint a napi 30 gramm szénhidrát. SOHA nem annyi. Ezt nyugodtan megmondhatod akárkinek.

Összetételben, első tagként: videojáték, ökoszempont, biopiac. Itt nem szóvégiek. De: mangavideó.

A kiejtés elvét követjük, jövevényszavaknál is. Ha azt írod, no para, ott a no nem jövevényszó, hanem angol szó.

Csak a tulajdonnevek tartják meg eredeti helyesírásukat: TESCO, de van olyan stiláris helyzet, amikor köznevesüléssel jellemzi a dolgot, akkor átírják fonetikusan, és ott már teszkó.

top 10 ha kimondom, meghalok

És ha te mondod, akkor meg apátiába esem.

teló (általában is feltételezni, hogy mindenki telefonról nyomja: “tedd az ujjadat bárhova a szövegben” – DE AKKOR ZSÍROS LESZ A KÉPERNYŐ, BAZZ!)

anyum, Anyum, anyuméknál, anyud (ettől meghalok)

mama (aki a nagymama. DE AKKOR KI A NAGYMAMA? – és megmagyarázzák a gyerekeimnek meg nekem, akit a gyerekei mindig is mamának hívtak, hogy ez így nem jó…)

párom (névelő nélkül!!!), páromék; felment párom szólni a szomszédnak (EZ OLYAN, HOGY MEGHALOK)

bármilyen rangnak gondolt főnév névelő nélkül használva: megérkezett doktornő, kérjük miniszter urat, említette tanár úr, kérdezte vőlegényem stb. (megszólításban igen, alanyként nem, ezt nyelvtanilag értem)

ugyanez szervilis nagybetűkkel, brr: megmondta Doktornő (általában a tulajdonnévnek gondolt köznevek: titulusok, ünnepek, dokumentumok címei, világnapok…, a magyar helyesírás fenntartja a nagybetűt a valódi tulajdonneveknek)

ha hivatalos levelet írsz, maradj annyira demokrata, hogy ne nyalj alázatoskodással (nem mindenki mélyen tisztelt és nem nagyon szépen köszönöd meg előre is meg mit tudom én, a hatalmi helyzetű ember lenézi az ilyet), és fölös nagybetűkkel se (ne feledd: a helyesírás melletted van!), VISZONT fogalmazz világosan!

Nők Napja – ettől mentő visz el (helyesen: nőnap, és van még a Nők Lapja, ha épp Mérő Vera nem száll rájuk, de az egy újság)

párkapcsolat, férfiak téma: pasi, barátom, általában: a pasik – nem tárgyiasítjuk, van neve, ha épp nem a neve, akkor szerelmem, mert az. Menőnek hitt tulajdonságaival (izmos, gyönyörű, szőke, bika, fiatal) jellemezni ismeretlennek szintén dehumanizáló és egyediséggyilkos, csak felszínesek csinálják, meg azok a ne,-felsznesek, akik eltanulták (nekik szól a poszt).

randi, ismerkedés, ismi, onlájn randi (a tinderre, húspiacra), egyéjszakás, ghostolás

csajos finomkodások (nyelvileg bírálom): cickó, pocak, babó, babaprojekt, csajos, köröm (ami műköröm), pilla (ami toldás)lehetőleg legyen minden mű.

édesanya, édesapa, családanya, pedagógus argh!

szexben ugyanez, bármilyen finomkodás nemi szervekről és aktusfajták szerint: nuni, popsi, házasélet, összebújás, olyan lett – van neki neve! kettesben különösen minek finomkodni? nem, nem trágár. ez is csak kertvárosi frusztráció.

Bővebben:

menstruáció vagy vérzés becézése, eufemizálása: mikulás, piros betűs napok, mensi, piroska és társai (saját használatom: menstruáció/vérzés, ciklus)

kisdolog, nagydolog, mosdó, nyugi, világos, hogy szarni kell! helyette: vécé, pisi, kaki, világra segítek egy fél borjút

megyek mosdóra névelő nélkül, ajj!

nem-adat számok számmal kiírva a tízes körben, a klasszik Ivá Nyisanyi, a mai napig röhögünk rajta:

csak 1 merev fütyi, 1 punci és 1 ágy kell hozzá (ezt ismeretlenül sikerült nekem írni, itt kommentben meg a keresztény erkölcsről és házassághetéről elmélkedett)

van 1 kis pocakom (szintén ő)

a számok helyesírása a szövegben: kb. százig és afölött is a tízzel/százzal oszthatóakat nyugodtan írd ki, főleg ha nem adat, adatdús környezet, és csak egy-egy szám vsn. Például ötvenöten jöttek el végül. Sőt, akár adatnál is: ötven százalék, hatvanöt százalék, a résztvevők háromnegyede. Sokkal olvashatóbb.

lehetetlen, ingyenélő “foglalkozások” komolyan előadva, de ez nem nyelvi, hanem szemléleti kérdés: hozzátáplálási tanácsadó, vegán szakértő, álomfejtő, spirituális tanító, meseterapeuta, különösen az a típus, aki edzőnek, gyógyítónak, dietetikusnak álcázza magát puszta netezgetéssel, végzettség és komoly teljesítmény nélkül (itt most többeket nem akarok megsérteni), aztán, csak mert menőnek tartja: kreatív, szabadúszó ( = munkanélküli, néha alkalmi munkák, semmi rendszeres), digitális nomád; üzletkötő, tanácsadó, tesztelő, tréner (aki amúgy MLM ügynök), nerd, coach, és a többi nem létező, nőieskedő, előkelősködő “szakma”, gardróbrendező, stílus- és színtanácsadó, minimalista coach*, mellette buzgón hangoztatva, hogy nem veszik őket komolyan, nem kapnak teret, sajnos, manapság (ki érti ezt…). Nyugodtan megmondhatod, hogy fogalmad sincs, mihez kezdj, büdös a meló és akadozol, illetve “az élet iskolájába” jártál, vagy laminált végzettségecskéid vannak gazos kertek garázsaiból.

Mi a baj velük? Kamu, hivalkodó és gennyesen modoros, abszolút dealbreaker, nyavalygó-különlegeskedő hangoztatásukkal garantálod, hogy senki, aki tehetséges, képzett, komoly ember, ne vegyen komolyan.

Ez egy gazdag merítés, a modoros kamuhegy csúcsa már-már havas (kösz, Pearl):

https://www.ujegyensuly.hu/szerzok

ÖSSZMŰVÉSZETI KALANDOR, TABUDÖNTÖGETŐ VLOGGER, élményANYAg gyűjtő, kaTalizátor

Jaj, hánytam egyet.

Aztán, de itt már a fogalmamsincs szomorúsága:

nem tetszett (munkahely), elváltak útjaink, új lehetőséget kaptam, az élet más utakat kínált, értsd: kirúgták vagy vállalhatatlanul szar volt a meló. Minek elkenni?

meglátjuk (aki valamit akargat, rajta múlik, de nem csinálja)

adok egy esélyt (értsd: megpróbálja, gondolkodik rajta, eszébe jutott! mintha valami vizsgáztató hatalom lenne, aki kegyet oszt), én olyat nem láttam, hogy az illető, aki ezt használja, nem buta. Különösen amikor kíváncsi valakire, odakattint a blogjára, oldalára, és azt gondolja, hogy itt ő esélyt ad a tetszésre, őt az az (alkotó) ember le akarja nyűgözni, az ő kedvéért ír, őt szolgálja ki, ez a viszonyok olyan szintű megfordítása, hogy jaj.

Irodalomóra, mi a véleményed a versről, full felületesen: tetszett (elnyújtott második szótaggal nagyon butus, már az esti bulin gondolkodó, oda sem figyelő lányok). És: nem tetszett. De ezt mondjuk Baudelaire-re. Az, hogy neked mi tetszik, mi nem ( = nem érted), pláne alig műveltséggel, nem érdemi állítás, bármire rámondható, rá is mondják. Mondj valami érdemit! Négy strófából áll, és a harmadik végén van egy éles váltás. Ez egy mondat. Nincsenek benne rímek. ez is egy mondat. Nagyon erős, természeti képek vannak benne. Engem ez a francia költőkre emlékeztet. Bármit, de ne “tetsszen”!

* ezekért ne fizess, megmondom én: dobj ki mindent a picsába és eddz addig, amíg minden jól áll.

top 10 – a tanítónők bűne

igény 2019

Mindaz, amit ők vertek belénk – de nem úgy van.

így kell, jajaj, ha nem úgy írod, kivégezlek piros tollal

A helyesírás ajánlás, és több szintje van: hétköznapi, akadémiai, szaknyelvi. Ne erőltessétek! Csak az elvét, szellemét és a valóban kőbe vésett részeit hasznos megtanulni – ennek a módja az, ha a gyerek sokat és szívesen olvas (nem veszik el a kedvét), továbbá ha a tanítónő is helyesen használja a szóközöket, egybeírást és vesszőket, amikor e-mailben tájékoztatja kedves mindnyájunkat az osztálykirándulásról.

hat szótag fölött kötőjellel írjuk

Ez is ajánlás, és a kéttagú összetételeket (ha összetételek) mindig egybeírjuk, akárhány szótagosak is: karalábéfőzelék. Bővebben…

rendszerben gondolkodni

Egyáltalán: gondolkodni. Nem azt hinni, hogy gondolkodunk, és ontani az önigazoló ideológiát, vagy hogy a finnugor ügy most, Béla király DNS-ének elemzésével mennyire meg van cáfolva (olvasó írta), hanem valóban.

Az van, hogy a Julis ma levizsgázott újra, és igen más eredményekkel, mint augusztusban. mert most senki nem akarta kihozni, hogy ő mennyire nem tud semmit, és mi mindent kéne, nem is pontozták le a tökéletes szórendű mondatát, meg hagyták ki a javításból az ötpontos feladatát, gyöngybetűkkel, természetesen, az a fő.

Jó, erről többet nem írok. Csak Bővebben…

diplomás analfabéták

ezzel a poszttal az a célom, hogy sokan találjanak érveket, elemző szavakat a saját életük helyzeteiben

Vajon hány olyan polgártársunk van, aki kijárta az iskoláit, jól tanult, egyetemet végzett… ma már hatékony munkaerő… négyévente választ… úgynevezett családja van… tudja, hol keresse a fehérjetartalmat a tehéntúró csomagolásán… le tud parkolni… jobb lábára jobb, bal lábára bal cipőt húz, haza is talál

– és mégsem ért a világból egy szót se? Bővebben…

magány

Ha erről, amiről most írandó vagyok, úgy szólnék, ahogy szokás, akkor fel kéne sóhajtanom: hát én is eljutottam idáig, bölcsesség, érettség, tudatosság és egy csipet keserűség, ejj, hát így van ez; fáraszt és iszonyít az emberi rútság, csalódtam egy sor barátomban is… És persze sajnálnom kellene magam, legalábbis számolni azzal, hogy sajnálni fognak, amiért nem működnek az emberi kapcsolataim.

De én a saját szavaimat mondom. A fenti-szokásos nem is igaz. Nem csak nem az enyém a megfogalmazás, hanem rá sem ismerek az igazságára. Bővebben…

amerika nagy hazugsága

Itt nálunk olyan csönd van: kabóca csak, néha madár rikolt, egy-egy repülő, az esték egészen némák.

Hallgatok én is, és én mindenféléről merengek. Hogy egy kapcsolatnak van-e belső logikája, élettartama, arról… Iránya, üzemanyag-mennyisége és kifogyása? Önállóan, a szereplőktől független saját története? Vagy csakis attól függ az alakulása, amit a két fél beletesz? Ha érzem, hogy ez már nem olyan, akkor tegyek lépést, “csináljam aktívvá” a kapcsolatot, vagy hagyjam?

Ilyen sorsára hagyós, történésekbe simuló lettem: hagyom. Én mindig akartam, cselekedtem, komolyan vettem, ragaszkodtam, kitartottam. Most nem. Felszabadító.

Olvasok sokat, amennyire hagynak. Gyereknevelés, főzés, mosás, kutyázás, takarítás, írás és – nagyrészt – edzés van, szóval ilyen húsz oldalakat, hajnalban, fektetés után, buszon, fogason vagy kávé mellett. Tegnap fejeztem be Lionel Shriver Ennyit erről című regényét. Bővebben…

mindig mondom

Vannak ismétlődő fordulatok, unásig ismert dumák, visszatérő megjegyzések az életedben?

Neked mondják, vagy te mondod őket?

És esetleg halál idegesítőek? Ma ezek fajtáit veszem sorra. Bővebben…

kisszótár

kitteszem, mert jön a következő!

kapcsolati tőke

egyszer látott ismerősök nyüstölése, hogy lájkolják az oldalad, jöjjenek el a termékbemutatódra, vegyenek pénzügyi terméket tőled

Bővebben…

tanuljunk magyarul 28. – a költői kérdés

Azt hiszem, ezt a fogalmat nem használjuk mindig pontosan.

Költői kérdés: amire nem kell válaszolni. Miért? Mert nem azért van feltéve.

De miért?

Nincs válasz? Nem tudjuk a választ? Vagy értelmetlen a kérdés? (Hány éves a kapitány?) Bővebben…