abortusz és lombik

Mi köze e két témának egymáshoz? Mindkettő a nők életét érinti, mindkettőben babák vannak/lennének, és mindkettő ellen felléptek egyházi személyek mostanában.

Amiért úgy döntöttem, megírom ezt a posztot, az az, hogy e vitában agresszív “jól odavágunk” hangok vannak, mert újabban az a menő a nőjogok képviseletében. Ismeret, érzékenység és figyelem nem sok van. A nők vagy keresztények, akkor Isten, család, de szépek az ő gyerekeik (le is veszem a képet!), de nem érvelnek. A “progresszívek” kiabálnak, mert a lengyel nők vagányak, itt meg Orbánt utáni menő. A nőpolitikusok, a szélsőjobb ájtatosait leszámítva, soha nem fogják vállalni az abortusz-ellenérveiket. Nem lehet. Akkor ők nőellenesek.

A szigorítás nem jó. Az abortusz viszont rossz, ennél sokkal nagyobb, sokkal eredendőbb rossz. Ritkán szükséges, akkor válságketzelési végső eszköz. Máskor csak azt mondják, szükséges, de csak kényelmes. Meg még azt mondják, ők döntik el. Nos, nem egészen, illetve eldönthetetd, de számolj a következménnyel. Ez a bejegyzés lényege, ha sietsz.

Az abortuszpártiak magukat pro-chice-nak, ellenfeleiket anti-choice-nak nevezik. Az ellenzők magukat pro-life-nak, a másik tábort anti-life-nak…

Inkább abortuszellenes vagyok. Egy ideális világban Bővebben…

mit jelent… 6.: felnőttnek lenni

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy tudom, ki vagyok, és tudom, hogy én döntök az életemről. Tudom az autonómiám. A felelősség is az enyém. Nem hagyom, hogy mindezt kétségbe vonják, egyediségemet kigúnyolják, eredményeimet leszólják.

Nem kell megmagyaráznom semmit: egyrészt vagy világosan leírtam a posztomban – annyi a poszt, most már gondolkodj te –, vagy csakis rám tartozik. Ha nem érti, ha furcsa neki, az az ő baja, csináljon valamit ő.

Odalibben, azt hiszi, ő végre megmondja. Gondolod, hogy ha leszólod azt, amiben hiszek (blog, sport, elv), akkor majd a homlokomra csapok? Komolyan veszlek? Itt aki valamit nem ért, az te vagy. Viszont nem is kell értened. Mit nézegetsz?

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy egyenesen beszélek. A világosan érzékelt énhatáraimat jelzem, és ha kell, mert nyomják, akkor megvédem. Az énem egy alkotó emberé. Ha valaki oda benyomulna, akár Nagy Szerelem, Karizmatikus Főnök, Szuggesztív Példakép, az nagy baj lenne. Annyi melóm van ebben, hogy ez lettem, aki.

Nem félek a Neméntől. Ne nyomjon.

Nem érzem önzőnek magam, ha képviselem az énemet: senki nem teheti meg helyettem, és semmi jó nem származik abból, ha nem teszem.

Bővebben…

már indul is a hűtő felé

A minap szememre vetette az egyik kommentelő, hogy ha én ennyire szigorú vagyok, csak a nagyon kemény edzést díjazom, leszólom a fontolva haladókat, a kezdőket, meg azokat, akik nem tudnak így edzeni, azzal épp az ellenkezőjét érem el.

Hogy micsoda? Minek az ellenkezőjét? Mert, mit is akarok én elérni?

Másokat rávenni a sportra. Beszervezni mintegy. De így nem fognak. Ez kontraproduktív, mondja. Nem jól segítek, szelídebben kéne, a megszégyenítésből csak az lesz, hogy a kövér ember bánatában indul a hűtő felé, mert úgyis mindegy.

De jó, és ebben meg is nyugszik. Mit van mit tenni? Ilyeneket ír a blogger, ő az oka annak, hogy jól bezabálok. Pedig én megpróbáltam!

Ő nem hibás semmiért. Az eredeti problémáért sem. Évekig olvastam, ki-mi tehet arról, hogy  kövérek: a szülés, a szoptatás, a férj, aki nem biztosította, hogy edzhessen, ellenben mindig hoz nasit, és beszól a hízásra, nem vigyáz a gyerekre, továbbá neki fáj a lába, nem terhelheti, minden mozgást kizáró betegsége van, nem találta még ki a hogyant, és idő kell; messze van a konditerem, nincs pénze, hülyén néznek rá, ha tornázik vagy fut, megszégyenítették, utálja a testét, étkezési zavara van – meg persze a férfielvárás, a média kényszerítő-nyomasztó nőeszménye, aminek mi forradalmilag ellenállunk. Bizony, ilyenekre használták a feminizmust! (Ha nincs rá pénze, mindjárt patriarchális üzem a műköröm is.) A prioritás most más,  mondja, miközben torkára lép a romlás – bizonygatta, jó ez így, elfogadta, jaja, az látszik, azért kell ennyit dumálni, ilyen dühösen.

Norbi hírhedt mondatai a témában nagyobb felháborodást váltottak ki, mint Kaleta Gábor ítélete (és az is hozzá nem értő, bűnbakképző mocsár volt), ami, hát, sokat elmond a magyar női lélekről. Bővebben…

mi a gond azzal, ha megszemélyesíted a rákot?

Soha nem írtam még a rákról. János életéről, ápolásáról, haláláról igen, és a soha orvoshoz nem menő, otthonában sokszoros áttétek közepette halálba tűnő Tamásról is. De a rákról mint entitásról soha.

Peidg beszélgethetnék vele. Kedves rák! Haragszom rád. El szeretnélek kerülni. Ne ólálkodj itt. Nekem fel kell nevelnem a gyerekeimet, nem támadhatsz meg. Hess!

Csakhogy ezt iszonyú modorosnak és infantilisnek tartom. Butának is, voltaképp. Alázattalannak. És utálom a műmeghatást és a giccset. Bővebben…

anyu, miért nem vagy itt?

Jaj, indulatos vagyok.

Tegnap este Odüsszeusz találkozott az anyjával az Alvilágban. Az anyja nem háborúban és nem betegségben halt meg, hanem a fia távolléte miatt emésztette el magát. Remek. Eközben a pompás Odüt várja a felesége is, húsz éve. Micsoda luxus! (Ez egy feminista Odüsszeia amúgy, bravúros és rendkívül szórakoztató, amit Ithaka királya kap, azt nem teszi az ablakba.)

Kissé el vannak kényeztetve a fiúk. Bővebben…

sajnos, nem tehetünk semmit, te meg ne légy önhitt

De hiszen ez az álalázatos attitűd nem más, mint lustaság, felelősségnemvállalás és mások piszkálása! Van-e olyan olvasó, aki nem figyel annyira oda, hogy el tudja olvasni: álalázatos? Vagy elolvassa, de nem értelmezi? Most már nem lehetek biztos benne. Bővebben…

a szegényember-érv, valamint más hárí- és halogatások

Sokan károgtak ám körülöttem, hogy minden csoda három napig tart, majd megelégelem én ezt a sportmániát. Vagy tartották jóindulatúan múlékony fellángolásnak a “fogyókúrámat”. Így szokott lenni: abbahagyják. Én se tudtam, mi lesz. Nem tudtam, és nem is határoztam el összeszorított foggal, hogy én aztán nem csúszom vissza.

Valódi szenvedélyeim tartósak. De ez csak visszatekintemben látszik.

Nem fakult a motivációm, sőt, egyre jobban élvezem az edzéseket, hajtanak a célok. Valahogy újabban mindenben, nem csak edzésben, meglátom az értéket, a pozitívumot, a lehetőséget, az örömforrást. Amit csinálok, szívből csinálom, a többit leszarom. Nem ugyanúgy csinálom, mint két éve, de sport és önmeghaladás. Változnak az edzéstársak is, a helyszín, a szenvedély tárgya, és egyre nagyobb rész belőle a képzés, a közösségi, motivációs tevékenység, meg a fotók. Ezzel a testtel kiemelt statiszta is lehetek egy komoly ügynökségnél.

Új elem a futóverseny: különösebb ambíció és előkészület nélküli részvétel. A legutóbbin már a kislehányommal voltunk, aki komolyan belelkesült a kis két kilométere után, mire is kapott egy futócipőt. Többszörös megesketés, hogy de akkor rendszeresen és tényleg. Ősszel már 5-öt szeretne futni. Én pedig minden, fővárosban rendezett, nagyobb verseny 5 vagy 10 kilométeres távján szeretnék indulni. Bírom a tömeget, egyenesen imádom, ha nem céltalanul, hanem azonos tevékenységben vannak együtt emberek. Sportünnep és közösségi élmény minden ilyen verseny. Futásból nekem pont elég ennyi.

Aztán, újabban hátrafutunk sokat a futópadon a teremben, ami nagyon vicces, pompásan formálja a vádlit és a comb hátsó részét, meg még a fart is (itt olvashatsz róla), valamint ügyesít. Ma már 6,8-as sebesség volt a max, negyedóra volt összesen.

Van a labda, ez a tornadresszes-lesoványodós-hajlékony irány. Mámorító, hogy nem köt semmi, arra megyek, abba fogok, ami jólesik:

labdagyakorlat2017jún

Azért megható ez az ügyetlenkedés, mert tizenkét éves korom óta nem volt ilyen célú labda a kezemben, sőt, ha meggondolom, profi szer még sosem, csak a nyolcvanas évek pótmegoldásai (kötélnek horgászzsinór volt, labdának majdnem akkora, kicsit leeresztett játékbolti csíkos gumilabda, szalagbot is üvegszálas, horgászszaküzletből…) Most nem magyarázom, hogy hol mit akartam, mi lenne a sikerült mozdulat, de majd fejlesztem még.
Bővebben…

a gyengéd erőszak 2.

Az első rész: a gyengéd erőszak 1.

Szépen vagyunk egyébként: míg ti a lányotokat féltitek a traumától, apák, haverok és puakézikönyvek arra biztatják a fiaitokat, hogy próbálkozzanak, smárolják le a lányt, ne vacakoljanak.

A legtöbbször nem rosszindulatúak az “udvarlók”, nem tudatosan mesterkednek. Csak nagyon akarnak valamit, és az erősíti meg őket, ami a másiknak rossz. A bántalmazók sem mind gonoszak.

Világosítsd föl gyermeked:

a haramiák emberek;

a boszorkák – kofák, kasok.

(Csahos kutyák nem farkasok!)

(Reszketek, ahogy ez meg van írva, a verszenén. Milyen sűrű valóság a jó vers…!

Ó, ezt nem ide. Készítek egy alposztot, egy József Attila-szemelvénygyűjteményt, az 1936-os versekből, mert nagyon érzékletesen adják vissza a dinamikát.)

Hiedelmek, viselkedési sémák és érdekek mozgatják őket egy társadalmi közegben, amely tolerálja, alig ítéli el, megmagyarázza, vagy nem akarja észrevenni a húzásaikat.

Miért nem tartom áldozatnak a csalódott, visszautasított férfiakat? Bővebben…

érzelmek koldusa

Szokták nekem a fejemhez vágni, hogy én mindenkivel összeveszek (még “a” feministákkal is), rosszban vagyok a családommal, nem kellek a férfiaknak, és “elhagynak az olvasók” — ez nekem a bajom, és persze az én hibám. (Amiről most írok, abban a tekintetben ezek az egyébként különböző vádak hasonlóak.)

Igen, az én hibám: a rosszban lét és egyre tisztább magányom oka az, hogy én ilyen vagyok és nem olyan. Nem egyezek.

Csakhogy én ilyen akarok lenni. Nagyon, és egyre inkább. Bővebben…

menjen csak, majd feltörlöm újra

Emlékeztek erre?

Ezt mondta az iskolai takarítónő, és mi elhittük, hogy neki nem számít, nem nagy ügy. A takarítónő nem morgott, mindig udvarias volt, mosolygott is, vagy ha nem is, semmiképpen nem csapta az arcunkba a mopot.

Ma felmostam, pontosabban ma is és elég alaposan felmostam a remek mikroszálas weleda felmosófejjel, és én aztán nem biztatok senkit mosolyogva átjárkálásra, még a kutya is kikerül a hűvösebbik erkélyre ilyenkor. Mint általában, előre szólok a nappalinkban játszó népes, 4-6 fős gyerekseregnek, hogy most van a történelmi pillanat, el lehet dönteni, kint vagy bent, mert nemsokára egy darabig át nem, senkinek, pláne ama talpakkal, amilyen ezeknek lenni tud. Pisilni kell? Szólj, és átemellek, de járkálás nincs, amíg föl nem szárad. Bővebben…

olyan okos mindenki

Valami van a levegőben, valami lett, mostanra egészen élesen, és én rendszeresen meghökkenek. Ma már mindenki rá van kötve a közös térre-tudásra, és ebből nem szenvedélyes ismeretszerzés meg jóízű kapcsolódás lett, hanem az, hogy boldog-boldogtalan állást foglal, jól tudja, és mondja-mondja vég nélkül. Belépek például az edzőterembe a szokott bizakodással, nem mondok és nem kérdezek, nem is említek semmit, a rádió se szól, csak köszönök és mosolygok, és lerohan a büfés, hogy “mi a véleményem a politikáról”, és fölrakja a lemezt, felületnek használ, nem szabadulok. Bővebben…

engem nem érint

Hol jelenik meg az én életemben az, hogy nőként elnyomott csoport tagja vagyok? Mikor, hogyan érzem én ezt a bőrömön?

Engem a többi dimenziómban meglévő előnyöm miatt sok minden megvéd, és én is abban az illúzióban vagyok hajlamos élni, hogy engem ez nem érint, én ezzel nem találkozom, nekem jó. Meg is bolondulnék, folyton ezzel a tudattal élni. Erős szeretek lenni, nem akarok félni.

Engem nem bántalmaznak az otthonomban, én nem élek anyagi függésben, nem használják a testemet, nem él a vérverítékes munkámból másik felnőtt, rám nem tesznek szemét megjegyzéseket, én nyugodtan végigmehetek lenge ruhában is az utcán, sötétedés után is.  Bővebben…

önös

melléknevek sorozat 22.

előtagból? személyes névmásból?, -s képzővel

-s: ‘valamivel való ellátottság’

Esett az eső tegnapelőtt, órákig, hevesen. A fogason didergünk fölfelé, bringások.

De szar ez az eső.

Hm, igen.

Nem tudom, bennem így Medárd másnapján valami egész más van. (Medárd napján hogyha esik, negyven napig mindig esik, Medárd napján pont nem esett.) Először is, röhögök magunkon: az ember járt a Holdon, nanotechnológia van, szívátültetés, Kierkegaard, mégis kiborulunk egy ilyen hétköznapi eseménytől, mint az eső, és az emberiség egyébként is képtelen egy egyben lejövő alumínium tejföltető megalkotására vagy egy okés karácsonyfatalpra. Bővebben…

ne asszisztáljatok az öncsaláshoz

Megváltozott a közbeszéd trendje: az utóbbi mondjuk két-három évben a fenegyerek-újságírás (cink, 444) egyre markánsabban foglal állást a nemi erőszak és a (gender)egyenlőtlenség látványos megnyilvánulásai ellen, és már csak jópofizva mer szexista lenni (úgy viszont sűrűn). Szerte a facebookon magánszemélyek, nők tematizálják és bírálják a nőellenes tartalmakat. A már érzékenyített nőket nem érdekli többé a sztárdiéta vagy Kim Kardashian arcpirítóan szűk estélyije. Most azzal lehet hergelni őket, hogy Micsoda Képtelen Elvárásoknak Kell Nekik Megfelelniük. Kellene Ám, De A Lófaszt Fognak (kocka csoki letör).

Ezeket az üzeneteket ugyanis mindenki helyesli: az extém sovány, retusált szépségeszmény valóban irreális, a kamaszok neten fogant őrületei, anorexiája pedig nagyon veszélyes.

De trükkös ez. Bővebben…

zseniális genetikus

Hát akkor, jaj, de szívom a fogamat, ugorjunk ugyanarra. Mostanában nem szoktam ugrani arra, amire mindenki, mert úgy érzem, manipulálva vagyok, gombokat nyomogatnak rajtam, nem én választom a témát. Ha írok róla, akkor én is csak gombokat nyomogatok, ami elég könnyű, intellektuálisan nem épp kihívás, illetve nem vezet sehova, nem lesz belőle jobb világ, csak hőzöngtünk egy kicsit. Idegesít, hogy mások is ezen témáznak, és akkor a kedves olvasó fejében ez az egész összegyűlik, mint a Happy, mert a többieknél is ez megy, és kiszorít mást. Az olvasó felhevül, szem elől téveszt, önigazol, akolmelegszik, ítél, annak meg mi értelme.

A felháborodásommal ráadásul további publicitást biztosítok a szarnak, és a szar pontosan ezért van így megírva.

Na de azért… ez gyönyörű darab. Engedtessék meg. Bővebben…

elveszíti az apját

Én ezt régóta nem értem. Mondjátok meg, mi ez az egész?

Fél Magyarország válni akar.

Van egy becsődölt, kihűlt házasság, némaság vagy feszültség évek óta. A nő váláson töri a fejét. Ami visszatartja: nem tudnék megélni a gyerekekkel.

Bővebben…

legyek-e forradalmár?

Azt írtam a minap: ha kiáltó az igazságtalanság, ha borzasztó ez a világ, akkor tulajdonképpen egyetlen morális lehetőségünk a forradalmárlét.

Nem pedig az, amit sokan mondanak, hogy én inkább a magam dolgaival foglalkozom, mert úgysincs értelme, ha ennyire elkeserítő a helyzet.

Én régen forradalmár voltam. Néha kifejezett gerilla, sőt, öngyilkos merénylő, meg Robin Hood. Több témában is.

Ma már nem vagyok az.

Nézzük meg, milyen fokozatai vannak annak, hogy teszünk-e valamit a világban, túl a saját kilenc négyzetméteres horizontunkon. Bővebben…