portrék 15.: az igénytelen férfi

esetleg magadra ismersz. vagy a férjedre

Ó, tudom én, hogyan értik általában az igényes meg az igénytelen mellékneveket. Dologiasan: kinek mije van, hogy néz ki, milyen helyekre jár, mekkora kocsi kulcsát pörgeti. Ez az igénytelen emberek igényességfogalma, akiknek sznob az, aki nem így igényes.

Ápoltság, ez is: műszempilla, körmös, csiricsáré ruhák, tárgyhalmozás. Kacatdús vagy épp sivárminimalista lakberendezés, feng shui, hivalkodás, high life.

Spirituális nyünyük, ez a legkellemetlenebb talán, leszólni azokat, akiknek nem pálya az ezó, a jóga, az előző élet, a számmisztika.

Én a tartalmas életre, a sknadináv típusra, a műveltségre, elvekre gondolok. Utánajárok annak, amiről beszélek. És értem a derékszögű háromszöget, a periódusos rendszert, a szatmári békét, mert ugye leérettségiztem.

Meg a jólétre is gondolok. Arra a tudati és anyagi szabadságra, hogy ha valamire szükségem van, mert szenvedéllyel akarok csinálni valamit, akkor megveszem, és akkor kifizetem az árát, nem nyavalygok, nem érdekel, ki mit szól, és nem akarok jól járni. És rendszeresen lázba hoz valami kaland, utazás, tevékenység.

Igényesnek azt gondolom, hogy teljes életre törekszel, élményeket szerzel, nem tompulsz bele a kötelességbe vagy a középkorúságba, családba, vallásba, hagyományba. Sokoldalú vagy, innen is, onnan is betámadod a fásultságot, a rutint, mert tudod, milyen veszélyes. Izgalmas, életszagú tevékenységek, megrendítő élmények által érted meg önmagad, a sorsodat, és kapcsolódsz más emberekhez.

Azért csináljuk ezeket, mert e tevékenységek által, kíváncsiságunk és kreativitásunk karbantartásával emberebb emberré leszünk, érzékenyek és értőek maradunk. Nem azért vannak hobbijaink, hogy elteljen az idő két munkanap között. Ellenállunk a nyomásnak, nem süppedünk bele a hétvége cukros-kajálós-képernyős “pihenésébe”. És ez fontosabb, mint a hagyománykövetés, az otthondekorálás, a rokonlátogatás.

Ha te is ilyen vagy, akkor tudd: aki ezeket az élményeidet leszólja, aki megpróbál érvekkel lebeszélni, hogy ez drága, meg hogy van neked időd erre, miért nem fontosabb a kötelesség, illetve túlzásba esel, vagy azt magyarázza, hogy “neki nincs szüksége arra, hogy az interneten mutogassa” a nem tudom, mit, az egyszerűen örömgyilkos és sivár az élete. Nem kell neki magyarázkodnod. Nem kell, hogy rosszul érezd magad, ha a saját pézedet, idődet te osztod be, ha saját céljaid és szenvedélyeid vannak.

A blogon is alapélményem, hogy a kommentelő eleinte szimpatikus: az intellektuális, protestáns hajlamomhoz meg az ökovonalhoz kapcsolódva leírja, hogy ő szereti az egyszerű dolgokat, nem költ hülyeségekre. Ez a láb az ajtórésben. Később már engem kritizál és terelne: ő nem vesz drága dolgokat, tud jobbat. Olcsóbbat, okosba’. Vagy környezetvédőbbet.

Aztán kiderül a valóság. Racionális, fölényes, bratyizó hangnemű, tanácsokat osztogató haverunk fixért dolgozik egy unalmas irodában. Van családja, szép szabályos. Nyáron nyaral, télen telel, rokonlátogat. És ennyi az élete. Életközépi válságnak nevezzük azt, amikor ezt már megunják, és porckorongsérvük is van. Rohad bele a középkorúságba, szarul öltözik, meggörnyed, pecsétes trikóban veri a gépet és a farkát. Érzi, hogy lemaradt az életről. Ezért figyeli ferde szájjal, ha valaki nem éri be ennyivel. Persze, hogy irritálom. És ugrik is ezekre. Magyarázza nekem, hogy én is autózzak, túl sokat sportolok, miért ilyen a kávégépem, erőltetetten pukkasztom itten a polgárt.

Ha tudná, miféle punkságok vannak még! Devianciák és feltűnősködés, szubkultúrák. Hogy én mennyire szabályos életet élek.

Régebben mindig arra figyeltem csak, amit írtak, és az ki volt találva, érvnek hangzott, okosnak tűnt. De aztán kirajzolódott a kép: ők nem utaznak, nem sportolnak, nem művelődnek, unalmukban vádaskodnak. És mindig az olyan posztok alatt zendítenek rá és bonyolódnak vég nélküli kommentelésbe, amelyek kényelmetlenül érintik őket: hétköznapi egyenlőtlenség-nőlenyomás, unalmas irodák, szerelemélmény, kultúra.

És akkor ő most aspergeres, meg kockás inges IT-fejű, vagy ez is csak kifogás, hogy ne kelljen fejlődni, ne lehessen tőle várni azt az emberi gazdagságot, amiért megéri valakivel ágyat-asztalt megosztani, vagy csak egy netes beszélgetésre időt szánni?

Meg aki szerint ez a sok elmászkálás, mozi, vacsora a nő heppje csak:

Egyáltalán mégis miért gondolod, hogy egy palinak az a szórakozása, hogy téged elvigyen moziba, vagy vacsorázni, meg az igényeidet lesse? Nem tűnik fel, hogy ha mondjuk te lennél a férfi, akkor ezeket te is fölösleges erőfeszítésnek és munkának éreznéd? Attól, hogy nektek nőknek kellemes, a férfiaknak ez nagyon nem az. Jó lenne, ha már az elején se kéne csinálni. Ez legalább annyira kihasználás, mint amikor pénzügyileg használnak ki. Csak itt az erőnket, energiánkat kell olyan dologra fordítani, ami nekünk gagyi és kellemetlen dolog.
Egyáltalán nem akarunk sem moziba járni, sem bulizni, sem drága éttermekbe, egyszerűen kettesben szeretünk lenni azzal, akit szeretünk.

Nagyon megdöbbentem, hogy ő ezeket a tevékenységeket a nő kedvéért való, nyűgös vállalásnak gondolja, és nem élvezi önmagában. Amiből persze kiderült, hogy nincs rá pénze sem, ami nem gáz, csak az a gáz, ha ezt az okot nem ismeri el. Emberünk telesírta a netet azzal, hogy a nőknek milyen magasak az igényei. Valójában sivár lélekkel, kényelmesen, minél kevésbé megnyílva-vegyülve-kapcsolódva és olcsón maga alá akart gyűrni valakit, és ejakulálni. Rettegett az élettől. Semmilyen hobbija, érdekes vonása, témája nem volt, neki a folyóparti séta is borzalmas. Netfüggött, agyalt és nőgyűlölő, áldozati ideológiát kreált. A pornó volt az egyetlen szexuális élménye. És nem értette, miért nem kíváncsiak rá a nők.

Hogy lecsukod a laptopot, felnézel a telefonodból, egyáltalán: hogy azon is csak azt szervezted, hogy mikor, hol menj bele az élménybe, az nem férfi–női kérdés, hanem emberi, agyi, életmódbeli, érzelmi igényesség.

Nagyon könnyű eltompulni, kiszáradni és elhízni a polgári életformában. Munkahely, család, rendezett látszat. A mélyén depresszió, menekülés, keserűség. Nem ápolják a személyiségüket, az élményeiket, mert “nincs rá idejük”. A feleségüket vádolják a boldogtalanságukért.

És az incelek, akik szerint a nők hibája, hogy ők nem tudnak mit kezdeni magukkal. Azt gondolják, a nő dolga megszínesíteni, élettel megtölteni a létezést, pedig kifejleszthetnék magukban is az értelmes cselekvést és érzelmi gazdagságot. Rengeteg fiatalt láttam a tanítványaim között, akiket semmi nem érdekelt, féltek az élettől, kütyübe és virtuális ingerekbe rejtőztek.

Menekülj, ha számítógépre, játékokba ragadt, “jó nekem itthon” férfira akadsz, vagy ha az embered ilyenné válik. Ha nem sportol, ha nem szeret beszélgetni, ha nem érdekli a kultúra, a természet, a bármi. Ha a kanapén él. Ha őt nem zavarja pocak, a koszlott ruha, a rossz fog.

Ezt is mondogatják: a kultúra túl van értékelve! A sok sznob ott tolong a premiereken, a művészet lila, Alföldi pedig buzi, ennyit tudnak róla. Elvből nem néz ilyeneket. Valójában: soha életében nem járt színházba, és filmet is csak akkor néz, ha megaprodukció, és a gyerek kiköveteli, vagy ingyen letölthető.

Minden legyen neten, otthon, kényelmesen. Lehessen belesüppedni a normalitásba, kis hírolvasással, kommentelős finnyogással, hogy azért mégis okosnak érezhesse magát. Én meg mit feltűnősködöm.

Aki sivár, az rossz ember is. Irigy, tompa, vak és keserű. Hiába agyas, ő elvesztette az életet. Ráfügg a netre, és unalmában piszkálódik.

https://www.facebook.com/maradjotthon/

kedvenc képeim

Sok sűrű téma után egy kis visszatekintés: család, élmények, sport, a ritkábban kitett képek közül. Megmutatom az életemet, kedvenc hangulataimat és tárgyaimat. Van, hogy profi a fotó, máskor az a lényeg, ami rajta van. Bővebben…

nem elég a sport

virezmának, imádattal

A minap azért alaposabban megnéztem az új Apple Watcht, amíg töltötték a szerkezetemet, mert én úgy vagyok puritán és minimalista, hogy közben nagy rajongója a menő és drága tárgyaknak is, csak nem szoktam lefotózni. Van ilyen geek típus, aki jól keres, és imád érdeklődni, elmélyedni abban, ami pénzért megvehető és az adott tevékenység köré van építve. Az ideális fogyasztó. Rájuk épül az iparág. Dagadt Köcsög például írja is, hogy amikor futni kezdett, vágyott sokat költeni valami új hobbira. Ők szoktak erről fórumozni, vitatkozni, szakérteni is. Bővebben…

a sármos hajóskapitányom

Egy nap felbukkant a csetablakban a hajóskapitány.

Szépeket írt. Jó reggelt kívánt minden nap, bókolt. És mesélt magáról.

Elszorult a szívem. Kedves volt, udvarias. Azt írta, végre megtalálta, akit mindig keresett. Meg szeretne állapodni már. Jóképű volt a fotón. Vártam az üzeneteit.

Ki ne örülne? Ki vágyna ilyenre? Annyira magányos voltam…

Jaj, te. Vágyni lehet. Csak… nem volt gyanús?

Tele van ezzel a net, hogy hányakat vertek át a “romantikus csalással”.

Jól értem, sose láttad, de a levelei alapján megszeretted, és két hét után közös jövőről beszélt? És akkor se szólt a vészjelző? Elábrándoztál?

Vagy volt egy kis gyanú, de végül is, “mit veszíthetsz”?

Egy kicsit se zavar, hogy szépeket írni könnyű? Te hány éves vagy?

A dalia aztán pénzt kér.

Persze nem így. Váratlan esemény: hajótörés, menekülés, apja halála, kalózok. Ő küld pénzt, vagyont, tárgyakat. Bízik benned.

Te csak egy kicsit utalj valami ukrán számára, mert a posta bonyolult, a hajó épp elsüllyed, nincs már idő, és nincs neki senkije rajtad kívülk…

A sors intézte így, bizonyára.

Az iparág azért virul, mert a nők ezt beszopják. Sokan pénzt küldenek ismeretlen profiloknak, és nem baj, ha még sokkal többen nem, mert csetelni ingyen van, automatizált folyamat, és a néhány naiva miatt megéri fenntartani az üzemet.

De hagyjuk ezt. Inkább azt kérdem, a blogon fejleszthető önismeret jegyében, hogy miért hiszi el magáról minden negyvenes asszonyság a válása után, hogy ő, pont ő kell egy jóképű férfinek, komoly kapcsolatra, hogy őt így messziről kiszúrják, az igazi értékeit?

Hogy ezek így a facebookról, fotóról is látszanak? Mindig a középkorúakra mozdulnak rá.

Miért nem tudsz szembenézni azzal, aki vagy? Már nem te vagy a vágytárgy. Különösen nem fotó alapján. Sőt, minél jellegtelenebb vagy, annál valószínűbben kapsz ilyen ajánlatokat.

Vannak, akiket Google-fordított szöveggel vertek át. Nem hallottad, hogy hamis?

Hogy nem veszed észre, hogy az érzelmi, önbizalombeli éhségeddel manipulál a másik? Az sem volt gyanús, hogy magánjellegű dolgokról írsz valakinek, akit még soha nem láttál, és aki lényegi (avagy: lényegi és valós) információt nem árult el magáról?

Velem nem történt iylen, senkinek nem válaszolok, akit nem ismerek és nem is ír értelmes, ügyrendi üzenetet. itt olvastam ezekről:

https://wmn.hu/vim/48007-alomherceg-a-kalozok-fogsagaban–kalandom-egy-tinder-betyar-csapdajaban

https://hvg.hu/tudomany/20181008_amerikai_katona_ismerosnek_jelol_facebook_romantikus_atvereshttps://wmn.hu/wmn-life/49818-hazassagot-igero-amerikai-katonak-es-bigamista-magyar-csalok–ne-hagyd-becsapni-magad

*

Létezik ez nem szélhámos, nem hajóskapitányos változatban is. Tudom, ez már a huszonegyedik század, nem csak a cserkészetben lehet ismerkedni. Sokan valahogy kibírták a társkeresők siralomvölgyét, a cinikus, használhatatlan, méricskélő, aljas tömeget, és találtak egyvalakit, gyémántot a moslékban, aki nem játszadozni akart anyu háta mögött, meg nem is könnyű sikerélményt, vagy faszverés közben írogatni mocsok dolgokat puszta fotóknak tekintett nőknek. Vannak, akik nagy szerencsével, vagy a helyzethez illő, szerény elvárásokkal és aztán emberi befektetésekkel, igaz beszélgetésekkel valóban megismerték egymást, és most boldogok.

Az egyik barátnőm összegabalyodott a lakáscserére jelentkező férfiúval, össze is házasodtak. Sokféle sztori van. Sőt, nekem is kezdődött kapcsolatom neten keresztül, de úgy, hogy neten nem láttam a fotóját sem, csak leveleztünk, és élőpben láttam meg őt először.

Nem féltem, egyértelmű volt az elejétől. Akinek viszont láttam a fotóját, mindenki mindig rusnyább volt, mint a képein, vagy mint akit elképzeltem a leírásaiból, vagy abból az önbizalomból, hogy engem nézett ki magának, és úgy látta, egy liga vagyunk. Csigaszerűen taszítóak voltak.

Általában azt gondolom, hogy aki a neten keres partnert, akinek nincsenek eleven helyzetei, hatékony társas képességei, és nem túl igényes. Vagy csak zárkózott?

Tőlem még ez is idegen, a célszerűsége miatt, a piacjelleg miatt, az akartság miatt, a kiszámítható fordulatok miatt. Ahogvy adatlapok, profilok tömegeit böngészi bárki, és nem embereket lát. A vetítés, a felszépítés.

Ha van jó sztoritok, hajóskapitányról vagy társkeresőről, írjátok meg. Hogy van ez?

kezdeményezés

Idén ne vegyél annyi tárgyat. Ne süss-főzz és dekorálj annyit.

Vegyél lehetőséget, élményt ajándékba:

sportolósat,

kultúrával kapcsolatosat: újságelőfizetés (a be nem hódoltak!), koncertbérlet, -jegy, színházjegy (gondolj a függetlenekre!), könyv (magyar, fiatal, de nívós szerzőtől! ne agyonsztárolt lektűrt vegyél!)…

A december 6-iki, ma még épp kapható Magyar Narancs kultúrarovatában találsz listát (Majdnem tizenegyes – magyar irodalom). Ez nem eladási, hanem kritikusi rangsor.

További tippek itt: kultúrnapló

te is utálod a tested?

Megint egy poszt, amely nem “érzékeny és megértő”. Ezzel szemben igazat mond, nem gyáva, nem önáltató. Van, aki ezt nem bírja. Neki nem javasoljuk a blog olvasását.

Bemutatom és lebontom az önelfogadás és testpozitívság állításait, érveit, mert önösek és infantilisek, a tetejébe még improduktívak is. Ne dőlj be nekik! Bővebben…

…a trotechnikus, az mindig elek-!

Kérdezz valamit s én megfelelek,

Nyáron nyaralok, télen telelek.

Mackó

Színházba vinném az anyukámat/páromat/bernáthegyimet. Ajánlanál valamit?

A jelenleg műsoron levő, újabb bemutatók közül:

Örkény, Tartuffe, Nagy Zsolttal és Znamenák Istvánnal, továbbá a hökkenetes Kerekes Évával

Radnóti, A művésznő és rajongói, Lovas Rozi, Bálint András, Börcsök Enikő és Rusznák András nagyon jók

A régebbiek közül:

Katona, A két Korea újraegyesítése (leveszik a napokban, állójeggyel esetleg még)

Örkény, József és testvérei (Aschertől bármi!)

Radnóti, Futótűz

Szkéné, Kohlhaas Mihály MUST HAVE, Nagy Zsolttal. Ejtsd: ‘kolhász’

Szkéné, Caligula helytartója (február 7-én csak) EZ IS MUST HAVE, életem öt legjobbja között a jellemezhetetlenül elemi Nagypál Gáborral, és magyar dráma, az egyik legnagyobb kortárs szöveg. Másodszor is nézzük.

Nyáron (május): Stúdió K (nagyon elkél nekik a bevétel), Peer Gynt, szintén Nagypál Gáborral

Átrium, A félelem megeszi a lelket, Hernádi Judit!

Átrium, Az Őrült Nők Ketrece

Nagyon meg fognak drágulni a TAO elvonása miatt a függetlenek jegyárai, és csak a legjobbak maradnak meg. Te is támogathatod ezt a talpon maradást: vegyél színházjegyet, ajánld fel nekik az egy százalékodat!

Összességében: két hely van, ahol mindig minden jó, az egyik a Katona (és a Kamra is), a másik (újabban) az Örkény (egyik sem független). Nagyon sok nívós előadás van az Átriumban is (független). Érdemes nagy színészeket és kedvelt rendezőket is kikeresni. Nekem nagy élményt jelentő színészek: az atipikus-zseniális Sodró Eliza és Patkós Márton az új két kedvencem, és megdöbbentett most a velem egyidős Nagypál Gábor két alakítása is. A régiek közül Mácsai Pál, Fullajtár Andrea, Nagy Zsolt, Jordán Adél, Bán János, Hegedűs D. Géza a kedvenceim. Rendezők: az örök Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás mellett Hegymegi Mátét fedeztük fel. Alföldi Róbert és Szikszai Rémusz is csodálatos darabokat rendez.

Életem legnagyobb színházi élményeiről itt olvashatsz. Ez mind archív. Jelenlegi élményeimet itt követheted, de ott kevésbé értékelek.

Jó film a BÚÉK?

Igen, jó. Ahhoz képest (hogy remake) is, és anélkül is. Közönségsiker lesz.

Milyen lett életed legjobb DEXA-ja?

Próbáltam több helyen is írni, hogy ezt bizony most eltoltam, Madrid miatt, ahol nem tartottam az étrendemet, és a félmaratonon kívül nem is sportoltam, mindjárt utána pedig műtöttek, ami utéán három hétig nem edzettem. Voltam viszont Madrid előtt egy InBodyn, ott jöttem rá, hogy ez így nem lesz jó. Pár olyan hónap alatt, amikor a futás volt a fő sport, és hetente vagy kéthetente jártam csak terembe, de amúgy naponta sportoltam (squash, akrobatikus edzések, úszás, futás), lement izomtömegem, és szemre is laposodtak a formáim. Pedig előtte úgy éreztem, örök fáradtságban és fájdalomban, hogy egy kicsit túlgyúrtam már magam, sok ez. Szóval a súlyzós edzést nem lehet abbahagyni, már ha számít a testösszetétel, és nekem számít. Nem kell naponta és maximális terheléssel tolni, de a fenntartáshoz a közepes, rendszeres terhelés kell. (Január végén megyek, nem zavar a karácsony.)

Mi van Julival?

Jól van. Két hónap gyógyulás és szervezés után újra jár iskolába és itt nem alázza meg senki. Ugyanakkor még edzésén (teljesen máshol, jóval később) is előfordult, hogy régi, eredetileg nem gyűlölködő osztálytársa odalépett hozzá, és az arcába sziszegte: geci. Ez a börtönök működésmódja. Senki nem kért bocsánatot.

Valami nagyon elromlott, ezek a gyerekek nem tudják, mit cselekszenek, de az biztos, hogy életük egy pontján Juli rutinszerű megalázását, a játszmázást, az unalomból elkövetett erőszakot majd megértik és szégyellni fogják. Most is e szégyen csökkentéséhez kellek én, egyelőre a szülőknek, mint ellenségkép, ezért lettem népmesei figura. A tanítónő, ezt hangsúlyozom, a másik osztályéval szemben nem rosszindulatú vagy erőszakos, egyszerűen tehetetlen, a fejére nőttek a kis modern gyerekek. Ő valami meg nem magyarázott idegenkedéssel kezelte azt a helyzetet, hogy Juli magántanuló volt, de gondoltuk, kihúzzuk. Ebből is azt vették le a gyerekek, hogy ki lehet közösíteni Julit, aki egyébként mindent velük csinált, nem feltűnősködött, nem kapott kedvezményeket (azon kívül, hogy a dolgozatait nem osztályozták, hanem vizsgázott). Ő az, aki ne üljön oda, nem fér rá az osztályképre, ilyenek. De nem csak őt bántották, maradt még célpont. A bully ilyen: ahol elkezdődik, ott elterjed, az érzelmileg szegényes gyerekek minden lehetőséget megragadnak, hogy valakit piszkáljanak, így erősítik az énjüket, és ezt a felnőttek szeme elől rejtve, minden következmény nélkül csinálják. Aki szól, azt meg még jobban megalázzák. Erre írtam, hogy börtönviszonyok.

Mást, konkrét részleteket az elmúlt két hónapról nem tudok írni. Elképesztő, milyen aktívan hazudoznak emberek, nincs bennük békítés, enyhítés, sem törekvés a konfrontatív, ám nyílt beszédre. Nekik is kell a szenzáció meg az ellenség, persze, hogy a gyerekük is folytatja a sunyi piszkálódást. A sértett anyukák látványosan gyűlölnek, amiért a gyerekük bántotta az enyémet, meg külön a blogért is (veszélyes, ha a dolgoknak nyomuk marad). Ezt látom (fizikailag, ott a suliban), és mosolygok. Edzeni kéne, csajok.

Dávidot is elvitted?

Nem, Dávidot nagyon szereti az osztálya, a volt ovistársak, matekból remekel, kreatív, jól érzi magát. Műanyaganyukára egyszer rászóltam nyomatékosan, hogy a leánya ne macerálja Juli helyett Dávidot.

(A gyerek bátyja, mint azt nemrég megtudtam, azt hazudta, hogy ő LÁTTA, hogy én MEGRÁNGATTAM a testvérét, és ezt elhitték neki. Kis kavarósok ezek, de persze szülői elvárásra. Az ősbűn az, hogy műanyaganyuka exe (aki az apa) májusban sorra lájkolta a képeimet, és egy közös ismerős is mesélte, hogy teljesen odavan. Venezuelai sorozat.)

Te, amikor írsz az életedről, számolsz azzal, hogy a konkrét érintett olvassa, és ennek tudatában írod?

Nem. Azt tudom, hogy egy-két beteg, felbőszült lélek ittragadt. De a többiek…? Itt lesnek, ez komoly? Még csak ki se teszem a facebookomra a posztokat. Harmincból egyet. Tudom, hogy olvashatja, de nem gondolom, hogy olvassa, hiszen ahhoz ide kell jönni, megkeresni, nem vagyok én nagy példányszámú napilap. Ezt a mohóságot viccesnek tartom, nem vagyunk már hatodik cések, elvégre. Úgy vagyok vele, hogy nyilván mindenkinek megvan a maga élete, azt nagyon nyomja a facebookon is, na, azzal lehetne foglalkozni. Ki vagyok én, végül is, mi van akkor, ha valahol, pláne név nélkül, megírom, mi zajlik, ők tartanak csak félemetesnek, hatalmasnak – vagy nem is engem, hanem az igazság kimondását?

Nem számolok a pletykakörrel, nem gondolom, milyen kotnyelesek, unatkozók az emberek, mert nekem az előző esti színházzal, a gyerekem dolgaival, az emberi kapcsolataimmal, a mosással, az edzésemmel van tele a fejem. Én azt gondolom, hogy az emberek azt olvassák, ami tetszik nekik, ami jó nekik, amit szeretnek. Nem értem ezt a nagy vitakényszert, kavarást, sunyulást.

De azt is tudom, hogy gyakran vesznek magukra olyasmit, ami távolról sem nekik szól. Vagy rossz a lelkiismeretük az adott témában, vagy általában ingatag az önbecsülésük. Nem az én hibám egyik sem.

Most erre is jön majd a hörgés, vicces, hogy ennyire biztos lehetek abban, hogy a zaklatók itt vannak, ugranak, kombinálnak. (Kommentben jelzem, amikor.)

Gumiszobával ez most…?

Az ő élete minden szerencsétlen fordulatáért, csapásáért más a hibás. Hogy én ellenség lettem, az azért döbbenet, mert ők mind itt szívták fel magukat, sokat köszönhetnek a blognak, gondolatokat, élményeket, kapcsolatokat, és bő egy évig napi sok órát pörögtek, buliztak itt. Rejtett identitással persze könnyű egyenesnek, eredetinek tűnni (így sem sikerült), de ezek ugyanazok az emberek, akik itt tapsoltak, kínos módon sztároltak és egymás sarkát taposták a blogszületésnapokon. Ami nem vall érett jellemre, nem vagyunk már tizenhat évesek. A múltat homályban hagyva éhesen keresik a befutás lehetőségét, ami jelenthetné azt is, hogy velem már nem foglalkoznak, de ők továbbra is itt figyelnek, visszaszólogatnak. Sárgák, hogy ők nem kellettek ilyen elemien, királynőként senkinek, hogy nincs kedvük edzeni, nincs bennük szenvedély, nem találták ki magukat, hogy mindenük utánzás vagy erőltetett ügybuzgalom, minden közéletiség arra megy ki, hogy Angéla elismerést szerezzen, díjakat, hírnevet, és a többi. De csak nem.

A kavarás célozgatásokban ment eddig, most viszont névvel említ, ezen sokan felháborodtak (én nem láttam). Erre jeleztem, amit. Ez aljasság. Nem szeretnék olyanokat a közelemben, akik ott is lelkesednek, és nem értik ezt a helyzetet erkölcsileg. Nincs kedvem ezzel fogallkozni.

Kozma Szilárddal mi van?

Nem tudom, de nem tűnik úgy, hogy prosperál az élete. Rögeszme lettem. Egyébként meg az lett, ami várható volt. A nem tehetséges, hazug, agresszív, kavarós emberek lejtőre kerülnek. Reméljük, meggyógyult az aranyere.

Teljesen ellehetetlenülve, elszegényedve két feljelentést tett, mindkettőbe belekevert engem és másvalakit is. Az elsőt jogerősen (Kúria) lezárták, az a blog, amelyet a feljelentés illet, nem bűncselekmény, ezért nem is nyomoztak. A második miatt, ami egy facebookoldal, megyek kihallgatásra januárban. Azt hiszem, pénzt akar. Ki lehet ezeket (a részleteket, a vádjait, a facebookoldalt) keresni, ha valakit érdekel,  de annyi értelmes dolog van, én úgy vagyok vele, hogy aki erőszakosan provokál, figyelmet akar, arra csak azért sem figyelek.

Nem érezted, hogy most a beteg gyerek témával túllőttél a célon?

Én meg tök régóta azon filózom, hogy a harsánykodó jóembervagyok-igazamvan -énvagyokazokos magánszámaikhoz embereknek miért van rám szükségük. És hogy utána még miért kell visszajárkálni, rám célozgatni. Akár évekig. Miért?

Értelmes ember nem fél az igazságtól, engem pedig nem lehet tabuk felvetésével bekussoltatni. Nyilvánvaló, hogy át akarjátok nyomni másokra az életetek kudarcait, passzív mulasztásaitokat, süppedni akartok, fenntartani a jól ismert önfelmentéseket. Engem megtenni bűnösnek – és nem magatokon dolgozni. A mindenszidás gesztusait általában bátornak tartják, de valójában nem az. Mindent szidni a legkönnyebb, egy automatikus NEM minden elé, és kész is.

Gondolkodni, becsületesen ítélni nehezebb. A szegénypártiság meg az elviség kamu, emberünk ugyanúgy elteszi, ami jár, és nem érdekli őt más, csak hogy hatásossan höröghessen valahol.

A “magas az adó” siránkozás is nevetséges: a háromnegyed ország bő két évtizede adóelkerül, feketén keresi a nagyobb pénzt, költségekkel és más nevére szóló számlákkal trükközik, elvált apukák százezrei voltak ama adómentes minimálbérre bejelentve, és persze ennek megfelelő az adókulcs is, hogy mindenki okosba’ nyomta. Alacsony adót sem fizettetek be, számlát vagy nyugtát kérni egyenesen botrány. Ez ugyanúgy van a magukat különbnek hívő “ellenzékiekkel”, mint azokkal a döbbenetes emberekkel, akik harmadszor is hatalmora szavazták a Fideszt.

Egy beteg gyerek történetét felhasználni, mert “erre majd nem tud mit mondani”, ezzel provokálni, az a ciki. Nem tudom, hogy akinél én “kiverem a biztosítékot”, az miért jár ide. Tán pont ezért? És továbbra sem értem, miért gondolja bárki, hogy ha 1. felháborodni, engem rajtakapni, feszültséget kelteni, ellenemben hűdeokosnak (sportosnak, műveltnek) tűnni jár ide, 2. nem érti a mondataimat, nem is érdekli a téma, csak ontja a dumát magából, akkor hogy várhatja, hogy én (vagy a többi olvasó) majd őt komolyan veszem.

Ismét kiderült, hogy én diktátor vagyok, aki másokat elnyomok. Ez már volt Minden Árontól is, zseniális. Ez az ember rám verte a cerkát, minden elképzelhetőn túlmenve, a legaljasabb módokon manipulált és zaklatott, majd kikérte magának, hogy erről nem hallgattam. Egy álnév!

a blogerina cenzúrázza-kitiltja- átírja-meghamisítja ,elemi és alapvető jogait, tehát a védekezés , a helyreigazítás jogát vonja el-diktatórikusan . És a szabad akarat végrehajtásának megakadályozása miatt megélt kudarc , egy cél elérésének ellehetetlenítése, bántó-agresszív, durva, támadó módon történő megakadályozása miatti felháborodása nyomán, akár még frusztrált is lehetne. ( frustratió-csalódás hiedelemben, várakozásban , hasztalan tett ) De nem az. Ezt onnan lehet tudni, hogy képtelen lenne egy olyan értelmetlen, magyartalan fent idézett mondatot leírni, mint az íróagyú tanárnő. Vagy tanáragyú írónő.

És most:

Teljes döbbenet…
De nem baj, nyomjad csak, mint drága minielnökünk a kisvasútját. Hajrá, hosszabítsd meg Bicskéig…

Kis szépséghiba, hogy ez nem közös tér, nem közpénz, én nem vagyok döntéshozó, és amit én csinálok, az közvetlenül nem hat az olvasóra. Ahhoz bizony ide kell jönni, olvasni, megfigyelni. És az se árt, ha érted az érveket, elolvasod a posztokat, érdekelnek a témák – ha nem csak a fölény lehetőségeit vadászod.

Ez az ember arról ír, ki, mi a kultúrember minimuma. Annyira átlátszó, hiszen ellenem akar okos lenni, bassza a csőrét a blog, bosszút akar állni, amiért ki van tiltva. Így mindjáért nem akkora erkölcsi ügy az érvelése, inkább kicsinyes frusztrációnak tűnik.

A kommentdoboz feliratát jó lenne komolyan venni: a kommentelés lehetőség (értsd: nem kötelesség és nem is jog), nyitott és jó szándékú olvasóknak. Ezt még el kell majd néha mondani, mert a pitiánerség, a gyenge jellem örök.

Lehet kapni a könyvedet?

A 2016-ost, mármint. Nálam még tizennégy példány van, szívesen küldök. A Libriről és hasonló honlapokról is rendelhető. Csakazolvassa – én szóltam a címe.

Még mindig a (konkrét hely) edzel?

Nem. Tizenöt hónapig jártam oda, a legjobb terem a fővárosban. Most egy közeli terembe van bérletem. Nagyon fontos, hogy szellős legyen, ne billegjen a futógép, legyen fény, ne legyen büdös, tisztességes legyen a szauna, és hogy ne legyen messze. Így döntöttem.

*

Kérdezzetek.