Sokan azt várják, hogy én majd vigasztalgatok–megértek–segítek–elfogadok, de ez nagyon kétséges igény, mert akkor erre idesereglenének az igazán nyomorult lelkek, akiknek szaksegítség kellene. Az önfelmentésre vágyó, könnyű vigaszra éhes, magukon dolgozni nem akaró nők. Aztán egymást nyaljuk, tőlem elvárják az éjszakai ügyeletet is, pszichológus leszek, és fokozottan hajlamosak görbe szemmel nézni, ha én viszont jól vagyok, erős, eredményes, ragyogó (ami egyébként azt is jelentené, hogy van miből adnom!), és a végén még meg is utálnak, hogy “nem segítettem”, rosszabb lett a helyzet, frusztráltam őket.

Szóval a nyomorlicit, az egymás nyalása, a sunyi ötletösszeszedegetés, az “én csak elmondom a véleményem, az is baj, csak a tiéd szólhat*?” fajta alattomos, öntelt provokáció és feszültségszítás ne legyen itt soha többé. Az érett, gondolkodó, mértékletes, intellektuális, érzékeny, magukat vállaló olvasóknak írok.

És egyvalamit kérek: ne gondold, hogy az a normális, ami a norma. Sokszor próbáltam már egy mondatban megfogalmazni a lényeget, de az alapállásom az, hogy nem úgy kellene élni, ahogy szokás. Hanem pont nem úgy. Mert a szabadság, a méltóság máshol van, a bejáratott, kővé dermedt intézmény nem működik.

Szóval ez is, ha úgy olvasod, akkor lebaszós poszt, ha meg nem, akkor nem.

Kire hallgassunk? A Norbi- és a LifeTilt, Sasafitnesz, Szentgyörgyi Romeo típusú fitneszguruk megítélésékor elő szokott kerülni a kérdés, hogy akkor én hol állok, a nők oldalán, vagy átálltam fitnesznácinak?

A kérdés rossz, mert nekem a sporttal soha nem volt bajom, de még a kockahassal, a konditeremmel vagy a “vékonyságfétissel” sem.

Nekem a beszédmóddal volt bajom, a guruk fölényével. Az idézet Szentgyörgyi Romeótól van:

Ha azt csinálod, amit mondok akkor ígérem, hogy 90 nap bomba formába jössz! Készen állsz a változásra?

Mi a bajom ezzel? Nem az, hogy edzeni kéne, vagy hogy ne értenék egyet azzal, hogy a sporttal szerzett forma öröm, büszkeségforrás, esztétikus és szexi is.

Az a bajom, hogy ez egy férfi,

aki lefele beszél, a mindentudó szerepébe helyezi magát,

a szavaiból az áll össze (úgy tekint rád), hogy te önállótlan vagy, fogalmad sincs,

az engedelmességedre számít,

és ebből keres pénzt.

Szerintem ez immorális és nem segít elérni a céljainkat. Azok a nők, akik beállnak ezekbe a táborokba – akár ügyfélként, akár lelkes követőként –, lefokozzák magukat, alárendelt szerepbe lépnek, mert nem elég kritikusak.

Miért nem elég kritikusak? Mert arra kondicionálták őket, hogy ők nem tudják, hogy van valami misztikus tudás, és az a férfiaknál és/vagy a hatalmasoknál van, de semmiképpen nem náluk.

A külső kontrollos létezés a baj: ha tehát Bocsi Viki csinálja a nagymegmondást, akkor is problémás, sőt, sértő, sőt, ártalmas az ilyesmi.

Semmi nem válik a javadra, ami tartós fogyasztóvá tesz, ami elgyengít, ami másvalakihez köt. (Ha most megkérdezed: nem csak üzletileg gondolom ezt, hanem a szerelemmel kapcsolatban is.)

Ha komoly ember vagy, akkor apró részletkérdésed lehet valamiről, tudod, hol tedd föl.

De ha egészen tanácstalan vagy, nulláról indulsz, még az irányzatot se választottad ki, akkor te elmulasztottad a tájékozódást, döntést, munkát, testi önismeretet. Ne is nagyon panaszkodj, ha úgy vagy vele, hogy “valaki mondja meg”, akkor meg fognak vezetni, felhasználnak. Aki erre utazik, az éhesen keresi azokat, akik nem önállóak, csak a közös lelkesedésben vagy állandó pátyolgatással érzik jól magukat (ami még nem jelenti azt, hogy eredményesek is, sőt, általában nem azok).

Aztán háboroghatsz, hogy drága, bonyolult volt a guru, és nem működött.

Jegyezd meg: ami kívülről jön, azt megutáljuk. Az igazi motiváció belülről jön.

Mit tehetünk? Olyanná kell nevelni magunkat, aki ki tudja találni magának, mit tegyen, az ő saját útját. Azt őrzi, szereti, csinálja, halad vele. Van, hogy leáll, korrigál, másfele kanyarodik, és van, hogy kívülről keres bele tudást, ösztönzést, érvet, de nem simul bele senkinek a kész vájatába. És amit talált és megformált magának, azzal kapcsolatban nem panaszkodik, nem hirdeti, nem vitázik másokkal.

Tudja.

Magának tudja. Csinálja. Az övé lesz az az út.

És ebből következik az, hogy messziről elkerüli a gurukat, a módszerárusokat, akik magukat aszimmetrikusan helyezik az igehirdető pozícióba, lelki és anyagi haszon céljából.

Szerintem ez egy nagyon pozitív poszt: ismét a megerősödésről, a saját útról írok, arról, amire joggal lehetsz büszke.

* Ööö, végső soron, igen. Az elmúlt éveim, több ezer posztom az előzmény, benne van szívem, agyam, legjavam, és ennek jogán kérem, hogy hagyjatok már. Ha idegesítelek, ha idegesít a poszt, a téma, a személyem, egyszerűen MENJ MÁSHOVA, olyan helyre, ami neked való, ne nézegess itt, ne akarj velem kapcsolódni, ne taglalj.