Már van három gyerekem. Már megtanultam mindent az asszertív kommunikációról és az emberi jogokról. Valóságos konyhapszichológus vagyok. Rég nem függök érzelmileg és alázkodom meg elfogadásért. Már meghalt mindenkim. Már szeparálódtam apámtól, bárki főnöktől, okoskodó szakiktól és az állampárt nyomásától. Nem járok orvoshoz, nincs tanárom, az edzőm olyan, mint egy plüssnyúl*. Már lefutottam a maratont…
…és még mindig Bővebben…
Talán te is nagyon lelkes voltál, egy ideig pörögtél velünk 2015–16-ban. Most megcsinálod! Vagy nem. De azóta tervezed…
Bizony, sokan vették meg az ugrókötelet, jöttek néhányszor edzeni, kérdezgettek, kerestek információkat, változtattak az étkezésükön. És örömüket is lelték benne. Aztán leálltak.
Miért van ez? Bővebben…
Nem. És:
ilyet soha senki nem is állított.
A megnövekedett érdeklődésre tekintettel egy kis gyorstalpaló.
Azt mondjátok, ez műbalhé. És hogy bunkó férfiak mindig is voltak. És hogy természetes a füttyögés. Ösztönös!
Mikor, mitől, mennyire kellemetlen a szexuális beszólás, füttyögés, közel jövés, érintés? Bővebben…
És igen! Már megint rossz a kérdés.
A kérdés inkább az: miért érzik ennyien a kényszert, hogy “kritizáljanak”? Mire jó ez? Elkezelgetjük a sok döfködést, marcangoljuk magunkat, pedig a valódi kérdés ez: őt mi hajtja? Bővebben…
Mármost ha túllendültünk azon, hogy Zoé az öntudatlan, haldokló nagyanyjával szelfizik csókos ajakkal, lájkgyűjtési céllal, mert ilyen is volt, figyeljük meg ezt a tartalmat is. Bővebben…
update-elve
Olvasom a rém tudatos bloggert, hogy hogyan állította be meg szórta ki a hírfolyamából, ami nem kell, és így már jó. Minimalizmus.
Panaszolja mindenki, mennyi időt elvesz a facebook. Tespedtté tesz, elvon az igazi kapcsolatoktól, könyvtől, valóságtól. És mennyi hülye komment, nem is ismert ismerősök, kavarás! Nyaralások és bulifotók, látszatélet, faszfotót* küld a hittantanár**, csücsöri szájak, bjutifilter, fitneszmodellek, a hiúság vására. Mi közöm nekem ehhez? Felfüggeszti, törli, szünetet tart.
Ez rövid poszt lesz, mert a megoldás egyszerű: mondj nemet. Ne úgy, hogy törlöd magad, kiszállsz. Rengeteg előnye van a facebooknak, ezt kár tagadni. És szerintem tök gáz trendiskedve szidni a Zuckerberget, az egész jelenségen morális pánikolni, miközben napi hat órát nézegeted a kékséget. Inkább adj következetes visszajelzést, használd ki a lehetőségeket. A hatalom a júzeré, a fogyasztóé, csak elegen kell lenni.
Használd másképp! A te tükröd, hogy hogyan használod. Bővebben…
Ez a két nap a sport jegyében telt, de nem a szokásos módon. Élmény, Dunakanyar, közösség, Duna, természet. Bringával és vonattal, HÉVvel mentem mindkétszer.
Szombaton egy szervezett, hetek óta várt kajakozáson vettem részt, erről írtam és tettem néhány képet is.
Vasárnap pedig Bővebben…
Elkezdtem egy szellemesnek szánt posztot, amelynek szövegszervező elve (műfaja) az álpanasz, a de szörnyű minden kikacsintása, egy peches nap címmel, a következőképpen.
Hát először is, sütött a nap, és én ennek bedőltem, sőt, dudorásztam is, mint Malacka, és agilis (tevékeny, energikus, kezdeményező) módon lefürdettem a kutyát, aki ezt utálja, és a legbecsesebb könyveimet tartalmazó polc előtt tört rá a bundakirázhatnék.
Aztán, Bővebben…
A blog hatodik születésnapja van ma. Összegzek, inkább mentálisan és elvek szintjén, mint a sportról. Bővebben…
Egyre többen keresnek meg, sokféle enyhébb és súlyosabb problémával. Mesélnek, kérdeznek. Nem tudok választ egészségügyi gondokra, és nem szeretném túllépni a kompetenciámat sem, ezért aztán azt csináljuk, amit ígértem: lelkesen és közösen edzünk. A többivel, a konkrét gonddal fel lehet keresni a progresszív szakembereket és oldalakat.
Vagy ha már unod a sok tanácsot és ígéretet, akkor csak menni a megérzésed után, és csökönyösen akarni jobban lenni.
Mindig ostorozom magam, hogy már mindent elmondtam, minek újra rágni, elővenni ezeket. Bővebben…
Ezen a blogon sok más mellett a következőkről nem olvashatsz: Bővebben…
Hüledezem. Kedvelt produkció netszerte: felvenni a jövőért, az ép családokért és férfi–nő viszonyokért aggódó, tudományos álarcot, bezzeg régen a fonóban!, és morális pánikolni egy kicsit, hogy a nők, lássuk csak a hosszú listát:
Vajon ha mindez igaz, vagy sok olyan nő van, akire igaz, azzal mi a baj? Neked is lehet macskád. Bővebben…
Egyáltalán: gondolkodni. Nem azt hinni, hogy gondolkodunk, és ontani az önigazoló ideológiát, vagy hogy a finnugor ügy most, Béla király DNS-ének elemzésével mennyire meg van cáfolva (olvasó írta), hanem valóban.
Az van, hogy a Julis ma levizsgázott újra, és igen más eredményekkel, mint augusztusban. mert most senki nem akarta kihozni, hogy ő mennyire nem tud semmit, és mi mindent kéne, nem is pontozták le a tökéletes szórendű mondatát, meg hagyták ki a javításból az ötpontos feladatát, gyöngybetűkkel, természetesen, az a fő.
Jó, erről többet nem írok. Csak Bővebben…
Ez a bejegyzésem egy régire reflektál, ahhoz képest és azzal párbeszédben fogalmazza meg a jelen helyzetet:
Ebben a korai posztban, még 2012 nyarán összegeztem zöld döntéseimet. Midőn ezt írtam, napfényes, teljes családunk volt még Jánossal, teljesen máshogy éltünk, más feladataim és erőforrásaim voltak. Hardkór puritánként írtam azt a posztot, akit autó nélkül neveltek, ő maga biciklis lett; jellemformáló zöldképzést kapott kamaszként, később még az ökopolitikában is részt vállalt, eléggé naivan, nem látva, hogy ezek gyűlölik a baloldalt, és ez fontosabbá vált, mint az ökogondolat. (Meg aztán volt ott választási csalás is, ezt nem írtam meg még sose, de ma már miről hallgassak?) Mindez 2006 forró hónapjaiban történt, és ezt utólag bánja, habár, férje is ott lelt rá. Nem kellett neki babakocsi, bimbóvédő, kiságy, járóka és gyerekszoba-bordűr, semmi szar, mert van teste, szíve, ereje, agya, és van az emberének is. Tandembicikli is lett a házasság szentségében. Bővebben…
A gerillamarketing alapja a váratlanság: ez a figyelemfelkeltési eszköz meglepetés erejével dolgozik. Mivel nem számítasz rá, zavarba hoz, megdöbbensz tőle, és talán elgondolkozol az üzenetén.
Azt mondod, provokáció? Az, igen. A figyelmet azért kell felkelteni, mert a megszokott csatornákon lehetetlenné vált az eredményes közlés. Mert a hatalom hallgat, maszatol és elhallgattat. A gerillamarketing a jogérvényesítés, a civil tiltakozás vagy a politikai érvelés bevett eszköze a progresszív oldalon. A FEMEN is gerillamarketing-akciókat folytat.
Itt főleg a kreatív reklám kereskedelmi példáit láthatjátok:
Kedves érdeklődők, örülök, hogy idetaláltatok. Bővebben…
melléknevek sorozat 39., ható igeképző, fosztóképző
Érdekes, hogy amikor fiatal voltam, értsd: 15-30 éves, mennyire egyvalami hajtott –
és nem, nem a tehetség, az alkotás, megnyilvánulás vágya. Hát hogy is, én?… Nem a szexuális energia, nem a menekülés otthonról. További tippek? Bővebben…
Rájöttem, mi zavar engem Orbán Viktorban.
Ennek az egésznek a gyávasága.
1976-ban születtem, vagyis 1990-ben tizennégy éves voltam. Gimnáziumot és új köztársaságot kezdtem. Forrongó energiájú, reményteljes időszak volt ez, éheztük az újat, a szabadat, az európait, a tudásalapút (ó) és a jómódút, igen. Az esélyt, a versenyt. Körülöttem sehol egy status quót féltő figura, egy pártfunkcionárius nagybácsi, ügynökről én nem tudok (persze vannak homályos múltrészletek, ma már semmin nem lepődöm meg), a lényeg, hogy akkora lúzerek voltunk történelmileg, hogy sem vagyont, sem összeköttetéseket, sem állást, sem szerzett jogokat nem kellett féltenünk. Mi voltunk a szegény, üldözött értelmiség, ötvenes évekből ittrekedt rettegésekkel apám idegvégződésein. Akiknek most majd lehet.
Ami a leginkább megragadott a forrongó hangulatban, az a friss, liberális, kompromisszumot nem tűrő hang, Orbán és a fiatal liberálisok (merthogy azok voltak) korai szónoklatai. Igen, Európáról, versenyről, toleranciáról, igazmondásról, a kompromisszumok nem tűréséről álmodtunk. Én be akartam lépni az akkori, a korai FIDESZbe.
Hogy hova jutott ez a párt, ez az ember és ez az ország, melyet vonakodnék már hazának nevezni, mindannyian tudjuk, látjuk, nem írok most erről sorokat, hűtlenek lennének a szavak. Iszonyatosan bornírt, kiábrándító ez a változás. Bővebben…
Ez az a poszt, amelyben nyilvánosan is leteszem azt az örök kényszert és önnyomasztást, hogy jó ember legyek, használjak a világnak. Hogy valahogy kihozzam a pőre, nyomorúságos valóságból, hogy én mennyi mindent teszek a “jobb világért”. Ez olyannyira áthatotta a huszon- és harmincas éveimet, hogy zsarolható voltam vele, és iszonyú frusztrálttá tett.
Ma már el sem olvasom az ökotudatos magazincikkeket, hányok tőlük – két samponreklám között. Amúgy is, én 1996-ban tartottam ott tudatilag, ahol ők most se. Ők aktív lépéseket javasolnak: VEGYÉL lebomlós kutyakakizacskót, SAVE THE WORLD feliratú, cuki, csini, csajos pólót, hibrid kocsit, és újrahasznosított papírból gyártsd ám a sem nem szép, sem nem öko karácsonyi dekort. Fogyassz! Mit csináljanak, ez kell az olvasónak. Én passzív módon, nemfogyasztással csináltam, amikor még elhittem, hogy számít. És ez nem magazinba való.
Most is csinálom, amúgy, it’s a must, csak már nincs ideológiai heve. Bővebben…
Vagy bojkottáljuk az ilyen alakokat a pékbe? Ne toljuk őket a jegyvásárlással?
A minap megnéztem Woody Allen új filmjét, az Óriáskereket, és nagyon hatásosnak gondolom, megjegyezve, hogy szereti elverni a nőkön a port. Erre érkezett a kérdés, hogy elvi döntés-e, hogy nézek egyáltalán Woody Allent.
(Ez nem az a poszt, amiről írtam az előző végén, hogy a jóemberség a kérdés, vagyis, hogy én nem akarok már annyira mindenképpen és elsősorban jó ember lenni, de az is megvan.)
Izgalmas kérdés, annyi szent. Akarom-e én annak az alkotásait fogyasztani, akiről tudjuk, hogy kiszolgáltatott embereket bántott? Talán pont a művészi hatalmával visszaélve?
Szeretnék leszögezni valamit. Velem nem történt meg még az a fajta meghasonlás, hogy valaki a kedvencem lett volna, hatalmas formátumnak tartom, majd szembesülök a nem-művészi tetteivel, és az erkölcsi felháborodás miatt dilemmába kerülök, hogy szeressem-e, fogyasszam-e eztán. Bővebben…
