nem jó az a nagy szélsőség

Ezt egy időben nagyon is így gondoltam, én is. Így illik: józanul, középen, mérlegelve. És megengedő voltam azokkal, akik egy kicsit jobbikosak vagy rendpártiak, ne vesszünk össze elveken, elvégre, inkább ne is beszéljünk róluk.

A szélsőség nem jó – láttam mindenféle értelmes ügyek kapcsán, mennyire torz, ha túltolják vagy harsognak. Félremegy az egész.

Ma már világosan látom: nem azért megy félre, mert “túltolták”, hanem mert nem értették meg a lényeget. Opportunisták voltak: saját pecsenyét sütögettek eszmék lángjánál.

És azt is látom már, hogy a forradalmárok, az őrültek szerepe sokkal nagyobb, mint hinni szeretik azok, akik a változásoknak csak az előnyeit élvezik, és közben csóválják a fejüket. De itt tényleg bármiről lehet szó, rockzenétől az emancipációs mozgalmakon át a faölelgetésig.

Csak hát úgy neveltek engem, hogy szépen, mértékletesen, szabályosan. Nálunk még be se rúgott senki, nemhogy valami maoista hetvenes évekbeli bulihangulat lett volna. Vagy Woodstock. Vagy Jimmy Hendrix.

Nem voltak eszmék a születési családomban, nem volt értékrend, világos választás. Volt helyette egyéni pszichózis és vallási őrület. És túlélés, Kádár-károsult üzemmód, és élni gyávaság és igazodás.

Aki végiggondolja a dolgokat, az radikális lesz, nincs más választása. Bővebben…

az emberi természet mindig is

Jaj, odavagyok én az intellektuális gyönyörűségtől, amikor a legkülönbözőbb emberi, érzelmi, társadalmi megnyilvánulások kapcsán közhelyesen magyarázzák a sufnifilozófusok, hogy ez mindig is így volt, meg ilyen az emberi természet. Ősi késztetés, mélyen bennünk van… ösztön… biológia.

Egyrészt a butus visszavetítés miatt szisszenek – ez sima műveletlenség. Honnan veszik, hogy mindig is így volt, és mennyire kell ehhez kulturálisan vaknak lenni? Vagy, ami a legrosszabb: ezzel az érvvel igazolni valaminek a jogosságát, helyességét, működőképességét?

Mindaz, amit rendre oly öröknek, alapvetőnek hiszünk, modern fejlemény.

Nem létezett individuális, romantikus szerelem például a (késő)romantika előtt, és nem létezett nő iránti hódolat a trubadúrok előtt. A homofóbia nem természetes és nem is univerzális: vallási tilalmak voltak ugyan, de a homoszexualitás létező és viruló jelenség volt számos korban és kultúrában (ami szintén nem igazol semmit, nem lobbizásból írom ezt, és nem kötök hozzá értékítéletet). Bővebben…

hullócsillagok – és te mit kívánsz?

ez a napja az elmenekülésemnek a bántalmazó kapcsolatból

15 éve léptem meg

Szóval, néztük a nyári égboltot, és átcikáztak rajta a meteorok, és akkor az ember kimondja a kívánságát. Mindenki. Csendben, szépen belül.

Fekszünk, nézzük.

Ez egy vándormotívum (talán: toposz) amúgy, vagy csak egy közismert történet: az aranyhal, vagy a szellem, akit kiszabadítasz meg visszadobsz, megkérdezi, mire vágysz. Üzletet ajánl, és akkor kívánhatsz.

Az ember pedig nem tudja eldönteni, mire vágyjon. Elhamarkodja.

Jól válaszd meg a vágyaidat, céljaidat, mert mi lesz, ha teljesülnek? Ez a tanítás lényege. Bővebben…

a pénz nem boldogít

Ahha…! Ezt már sokszor hallottuk. Mondták nekünk.

Tartalmilag, tudniillik hogy boldogít-e, mennyire és miért a pénz, arról kevésbé szeretnék bornírt érveket írni. Ez az egész olyan, mint egy pro-kontra, kritikai érvelős feladat a középszintű médiaérettségin.

Engem az érdekel, mint az összes ilyen Jól Ismert Szöveg esetében, hogy ki és milyen érdekből hangoztatja a giccses szentenciát.

Én is ebben nőttem fel. Valakinek (ez nem biztos, hogy ember; lehet entitás is) érdeke, hogy ezt gondoljuk. Talán mert ő teszi zsebre a pénzt, míg engem bűntudatban tart, hogy ne akarjak többet.

Ugyanígy: a szex bűnös dolog. És a szépség felszínesség. És legyél alázatos. Általában azok mondják ezt, akik nem dúskálnak benne. Helyette lóbálják a mutatóujjukat. Nekik rosszul jön az, ha a másiknak van.

Döbbenet a realitásnak ez a tagadása, amikor nyomorgó emberek hajtogatják, hogy nem számít. És hogy az, amit belénk neveltek, mennyire hat, ha nem figyelünk oda.

Ma is belém villant. Elég sokat költök kajára, az evés nem vicc: vettem lazacfilét, mangós-málnás Haagen-Dazst, négyféle sajtot, áfonyát, ananászt, kávékapszulát, retekcsírát és csilis Lindtet. Csak amikor a fizetés után elpakoltam, akkor jött elő az érzés. Hát hogyan, miből? Más parizeres kenyéren meg krumplin él…

Mivel szeretem a munkám, mindig elfelejtem, mennyit dolgozom. Bővebben…

látszik rajtad?

Sose szerettem, amikor valaki kiírt magára valamit. A feliratos, látványos logós táskákat, a kedvenc-metálzenekarom pólókat, a világnézeteseket, pláne a vicceskedőeket. Ha rádsózzák az ilyen ruhadarabot, még csak-csak, de aki ezért pénzt is kiad, bizony, megérdemli. Soha nem ízléses, mindig megfoszt önmagad, sőt, talán embervoltod egy részétől. A BFE Gólyatábor 2007 meg a legalja, olyanban Mads Mikkelsen is lehet, én menekülőre fogom. De nem vettem fel többet, sőt, leginkább egyszer sem a futóversenyes reklámhordozó trikókat sem.

Viszont ez csak annyi, hogy én nem veszek vicces feliratos vagy látható márkajelzéses ruhákat, nem teszem magam hirdetési felületté. Bővebben…

rendszerben gondolkodni

Egyáltalán: gondolkodni. Nem azt hinni, hogy gondolkodunk, és ontani az önigazoló ideológiát, vagy hogy a finnugor ügy most, Béla király DNS-ének elemzésével mennyire meg van cáfolva (olvasó írta), hanem valóban.

Az van, hogy a Julis ma levizsgázott újra, és igen más eredményekkel, mint augusztusban. mert most senki nem akarta kihozni, hogy ő mennyire nem tud semmit, és mi mindent kéne, nem is pontozták le a tökéletes szórendű mondatát, meg hagyták ki a javításból az ötpontos feladatát, gyöngybetűkkel, természetesen, az a fő.

Jó, erről többet nem írok. Csak Bővebben…

hősök, áldozatok, erőszak

Mostanában azon filózom, hogy jobb emberré tesz-e a trauma. Ez egy erkölcsi–elvi típusú poszt, tele dilemmával, reflexiókkal, és nagyon szívesen megvitatnám Lobsterrel mindezt.

Ilyesmiről volt már szó (de hát miről nem volt öt év alatt?): hogy mi magunk bánjuk-e azt, ami velünk történt, amibe oly könnyű szívvel belementünk. Talán ez a poszt a leginkább rokon a maival: a szenvedésnek nincs romantikája. Írtam arról is, hogy teher alatt nő-e a pálma, s hogy kívánnánk-e mindezt a szenvedést a saját lányunknak. Ez mindig a tesztkérdés, a lányunk. Mert lehet, hogy magadat kevésbé szereted, a saját szenvedéseidet romanti- és bagatellizálod, nosztalgikusan szemléled, lehet, hogy azt gondolod, szükségszerű annyi kín, ami neked jutott, sőt, jobb emberré tett – és lehet, hogy tévedsz.

Vajon mikor van hamisság és manipuláció abban, ahogyan a szenvedéseinkről szólunk?

Nekem bajom van például azzal – beriaszt az érzékelőm –, amikor valaki a traumájával harsánykodik. Morális, írói és emberi ízléstelenségnek gondolom a vádaskodó, hatásvadász cikkeiket. Bővebben…