hogyan viselkedj hatalmaskodókkal

Már van három gyerekem. Már megtanultam mindent az asszertív kommunikációról és az emberi jogokról. Valóságos konyhapszichológus vagyok. Rég nem függök érzelmileg és alázkodom meg elfogadásért. Már meghalt mindenkim. Már szeparálódtam apámtól, bárki főnöktől, okoskodó szakiktól és az állampárt nyomásától. Nem járok orvoshoz, nincs tanárom, az edzőm olyan, mint egy plüssnyúl*. Már lefutottam a maratont…

…és még mindig nehezen megy a hatalmaskodókkal. Meg tudnak félemlíteni. Lefagyok. Kiváltják belőlem, hogy igen, persze, azonnal, és jaj, bocs, az én hibám. Értelmetlen, kivagyi, kekec, hatalomdemonstrálós helyzeteket teremtenek a semmiből.

Mert csak.

Mert megszokták.

Nem az emberekkel van nekem konfliktusom, és nem is azokkal, akiknek valóban van hatalmuk (bennem nincs ilyen, hogy “nekem ne mondja meg senki”, mert tudom a helyem a világban, és bizonyos mértékű hierarchiát elfogadhatónak tartok), hanem azokkal, akik minden alap nélkül gondolják, hogy nekik több joguk, nagyobb terük van. Ők tudakolózhatnak, ítélhetnek, beleszólhatnak, zsarolhatnak.

Pedig nem.

Van egy átható orgánumú, testes, idősebb úr, évek óta bukkan fel budai sporthelyszíneimen. A squashpályán is. Mindent IS tud, mindenhez ért. Már régóta éreztem, hogy fölénydemonstrálásra vágyik, és rám fáj a foga (sokszor kiszúrnak ilyen célra). A maraton előtt nem türtőztette magát, kérdezgetett, mitől nézek ki így (a válasz nem érdekelte, hiszen önigazolni jött), és addig csűrte-csavarta, amíg nem tudott megjegyzést tenni arra, hogy nekem túl vastag, szerinte nem szép a combom.

(mutatom:)

Ezt így nem mondta, de világos volt, hogy ez áll a combizom méretét bíráló, újra meg újra elővezetett monológ mögött. Intett is, hogy ha én erősen játszanék, akkor fulladnék, nem lenne elég oxigén, ez így nem jó. (Márciusban kezdtem a sportágat.)

Nekem fontos, hogy az irritáló helyzeteket átlássam, értsem. Mi hajtja? Miért engem választ? Mit tehetek?

Nem, barátom. Itt te vagy, aki fullad, mert kövér és nem tartja jól magát.

Te vagy az is, aki egyáltalán beszélgetni akar.

A testem az enyém, nem dekoráció. Tökéletes állapotban van, funkcionális. Szeretem ilyennek, szerintem esztétikus, a comb külön a védjegye. Mindent tud, amit várok tőle, amit megtanítottam neki. 173 centi lévén, elfér rajtam ennyi izom. Könnyű öltöztetni. Semmi más célom nincs. Semmi közöd hozzá.

Akkor mondj a lábamról bármit, ha orvos vagy és kérdeztelek.

Férfiként ne tegyél megjegyzést nő testére, mert parasztság.

Idősebb férfiként végképp ne. Gusztustalan.

Nézz magadra, és gondold át, testügyben van-e alapod észt osztani.

Tegnapelőtt a gondnokunkkal, súlyosan korrupt, anyagias, bunkó és érzéketlen férfiú, gyűlt meg a bajom. Ürügyet keresett. Látom rajta is: mondaná, amihez semmi köze. Nem azt mondta, mondott helyette mást. Kiröhögtem. Rászóltam, hogy velem ezt nem, és hogy nem érdekel, mit gondol.

De ott és akkor nekem nagy levegőt kell vennem, és átismételnem az anyagot.

Nincs hatalma. Csak blöfföl. Ahogy a pult mögöttiek, a portások, a raktáros azt hiszi: hatalma van, birtokon belül van. Őt mindenki ismeri. Ő mindenről tud. Ő már régóta gondnok…

Nem vagyok köteles beszélgetni. Vissza is szólhatok. Nem mászhat bele a privát döntéseimbe, életembe. Ha bármi zavarja, minél előbb, normálisan szóljon, ne gyűjtögesse, görgesse lavinává a dolgot. De jobb, ha nem kezdjük el, kit mi zavar, mert ő fog rosszul járni.

Én nem vagyok a beosztottja, nem vagyok tőle függésben. Őt mi fizetjük, neki van dolga, ami a munkája, és mi reklamálhatunk. Nem oktathat ki.

Erre jutottam, és ezt fogom nagy léleknyugalommal képviselni.

Ha hatalmaskodóval van dolgod, a kövekezőket tartsd szem előtt:

Hatalmaskodó az, aki ürügyet keresve köt beléd, miközben nincs joga számon kérni, nincs valós hatalma, csak megszokta, hogy aki fiatalabb/nő/ügyfél, annak megmondja, mi merre. Erre NEKI van szüksége.

Nem kell komolyan venned. Megteheted – s talán ez a legtaktikusabb –, hogy bólogatsz, aztán leszarod, nem törődsz az intelemmel. De konfrontálódhatsz is, ha az esik jól.

Nagyon határozott legyél. Ebből fakad a nyugalom is. Az lesz ideges, aki az éles helyzetben behódolt, nem tudta képviselni magát, és ettől frusztrált.

Ha napokkal később is vele kapcsolatban fortyogsz, meséled mindenkinek a sztorit, akkor vagy triggerelt benned valamit (például apádra emlékeztet, vagy pont az exférjed mániáját adja elő), vagy imádod a feszültséget, és/vagy tényleg tettél valamit, ami nem korrekt.

Ne keress mentségeket a számára.

Ne keress magyarázatokat magadnak. Nem kell megindokolnod, ha valamit nem akarsz, ha nemet mondasz. Csak mondj nemet! Valóban. Ne játssz kettős játékot: másoknak szidod, szemben behódolsz.

Ha bajod van, neki mondd! Röviden, egyszer vagy kétszer. Ne magadban. Ne a háta mögött! Hihetetlenül megemel az érzés, hogy indulatoskodás, öncukkolás nélkül képes vagy élesben nemet mondani, nem hagyni magad.

Akinek igazi hatalma van, azzal ne kekeckedj. Ez ritka, de vele működj együtt, sőt, tűrj is. Van ilyen. Ne oktalanul gőgös legyél, hanem ismerd fel az álhatalmú hatalmaskodót. (Nem annak van valódi hatalma, aki ki tud tolni veled bosszúból, mert tulajdonképpen bárki ki tud. Hanem például a főnöködnek, az orvosnak, aki az életedet menti, vagy – lélektani típusú hatalom – annak, akinek sokat köszönhetsz, sokat tett érted.)

Aminek örülök: életem fontos, intézményekkel vívott konfliktusaiban nem alkudtam meg. Ezek a következők:

otthonszülés a társadalommal, az intézményi orvoslással, anyámmal szemben

ugyanekkor: kórházi korrupt főorvos, akinek szóltam, hogy el nem végzett vizsgálatot írattak velem alá. Nagyon megszívattam

magánnyugdíjpénztári vagyon megvédése az államtól

a legnagyobbam apja: vissza se nézve eljönni, semmi kompromisszum vagy feledés (ugyanakkor együttműködés és leszarás), alkoholizmusra és manipulatív bántalmazó viselkedésre nemet mondás. Soha nem bosszú, hadjárat

gyerekeim kompromisszum nélküli szoptatása védőnő, kórház, anyám ellenében és sanyargatása közepette. Nem, nem, soha

gyógyszer- és eübeavatkozás-kerülés a végsőkig

az önkormányzat jogszerűtlen lakbérkiszabása ellen perben fellépni. megnyertem, nagyon sok pénzt jelent

szembeszállás az örökségre és kontrollra vágyókkal szemben (János mohó rokonai, illetve Lőrinc nagybátyja)

Lőrinc bántalmazó történelemtanára (már nincs a pályán)

mamamis idegrángásos lincselők és az egész elüzletiesedett színvonal ellen kiállás (kellemes mellékhatás: olvasók százai jöttek onnan)

aki bűncselekményt követett el ellenem, azt következetesen feljelentettem, csakúgy a szomszédra is én hívtam rendőrt, aki az anyját bántalmazta súlyosan. Per lett volna, és abban én koronatanú, de előtte halt meg pár nappal

blogos árulók és lopók: nem tudom relativizálni, amit és amilyen okból tettétek. Tisztának kell maradnom, nem asszisztálni érdekalapon

Ahogy az évek telnek, mindig visszatekintek, és örülök, hogy nem hagytam magam. Ez adja az erkölcsi tartásomat (nem csak vinnyogni és pofázni kell), az életminőségemet is részben, és a mentális épségemet.

Állj ki magadért!

*  egy nagyon-nagyon pró plüssnyúl **

** és kemény, tudatos edző, de nem hatalmaskodik

17 thoughts on “hogyan viselkedj hatalmaskodókkal

  1. Hát ez sajnos nagyon ismerös problémakör. Engem egyfolytában kioktatnak, nök is, de föleg férfiak. Én ezeken hetekig pörgök. Azt triggereli bennem, hogy sokszorosát kell letennem ugyanabból az asztalra, mint egy férfinak, ahhoz hogy komolyan vegyenek. Jó lenne, ha kevesebb kapacitásom allokálódna ezekre a fütyikre. De arra még nem jöttem rá, hogy ezt hogyan érjem el. Éppen másfél hete pörgök egy ilyen hülyegyereken.

    • Mégegy: “Akinek igazi hatalma van, azzal ne kekeckedj. Ez ritka, de vele működj együtt, sőt, tűrj is. Van ilyen.” Ez egy nagyon komoly állítás. Mi az, amit még el kell türnöm? Példa: beszélgetés Ezüsthátúval: egyszercsak, viszonylag kontextus nélkül, melltartó kosárméret iránti izgatott érdeklödés. Válasz megtagadása után kirobbanó düh, késöbb a nö pályáján komoly akadályozás. (Az összefüggés nem bizonyított.) Szegény példbabeli nönek válaszolni kellett volna? Néha azt gondolja igen, néha meg azt, hogy nem.

      • Nem, nem kellett volna. Az igazi hatalom nem jelent visszaélést. Visszaélés esetén jogorvoslat. Nem dühöngés, hanem valódi, aktív tettek, ezért írtam, hogy én igenis feljelentettem, bepereltem, aki visszaélt, és ahhoz képest igen keveset sztoriztam, dühöngtem róluk terméketlenül – tettek, nem üres szavak kellenek. Arra gondoltam, hogy van, amikor nem lehetsz száz százalékig autonóm, nem dönthetsz a saját pillanatnyi vagy egyéni szempontod szerint. Mondjuk nem téped ki orvos kezéből a szikét, mert szerinted nem jól csinálja (megtagadhatod viszont a beavatkozást), vagy ha van egy szokásjog (például fehér blúz–fekete alj viselése az érettségin), akkor nem állsz neki egyénileg engedetlenkedni (viszont indíthatsz mozgalmat, aláírásgyűjtést, hogy jövőre már ne ez legyen). Ha egy pilóta felszólít, hogy most ülj le a seggedre, akkor sem vitatkozol, még ha nem is érted, mire jó ez, hanem megbízol a hozzáértésében.

        Van olyan, amire engem a gondnok joggal kér meg (de nem ez történt), ebben az esetben a fölöttem álló entitás a lakóközösség érdeke, tehát nem az van, hogy “azt csinálok, amit akarok, engem mindenki hagyjon békén”.

        Azért tértem ki arra, hogy igenis van némi hierarchia és nem minden esetben nevezhető hatalmaskodónak az, aki akar tőlem valamit, mert sokan mindent elnyomás-dimenzióban értelmeznek, őket mindenki fenyegeti, bántja, akkor is, ha csupán pontos, tisztességes munkát várnak el tőlük, vagy igazodni kell valamihez. Én meg befejeztem 2014 tavaszán, hogy olcsó felmentéseket adjak éretlen, önző, hisztis embereknek.

      • Köszi! Így az írás minden szavával egyetértek. Nagyon fontos írásnak tartom, köszönöm!

  2. Ezt most elküldtem Embernek (no para, nem trollkodós, meg fel is készítettem rá, hogy ne merev aggyal olvassa). A tegnap valami két órát hédereltünk a szerb-makedón határon, és mérgében azt találta mondani, hogy “nekik hatalmuk van, mert ki tudnak baszni velünk, mi meg nem tehetünk semmit”
    Long story short, épp váltás volt, plusz állítólag leállt a rendszer, egyenként telefonos segítséggel eregették át a személyautókat. Valószínűleg semmi rosszindulat nem volt bennük, de bosszantó volt a szitu, főleg, hogy a csapatból – szerb nemzetiségi néptáncegyüttes – nem mindenki tud szerbül (pl én se. Ember tud, ha akar, páran egész komolyan beszélnek, de már mindenki dögfáradt vala), a határőrök egy része pedig nem tud/akar megnyekkenni angolul.

    Ne haragudj, ha szófosós lett a komment! Nem az volt a cél, hogy ideerőszakoljam az énénén sztorimat, csak eszembe jutott a hatalomról. És most megyek be a melóba én is hivatalos közegnek, hadd nézzen rám úgy az utas, mint ahogy és néztem a tegnap a srpski fináncokra, amikor előadták, hogy nó rendszer, nó buszáthaladás. Ja, és nó toalett:)

    • Szoktak segíteni olvasók, mindig privátban. Amikor nem, akkor spontánul javítok, ha odáig jutok. Akár évekkel később is. Vigyázok a szememre, amikor nem megy továb, akkor abbahagyom a képernyőre meredést. Írjatok érdemi kommenteket!

  3. Érzelmi kommentem: a családomban a konfliktuskerülés legrosszabb formájaként a hatalmaskodóval szemben a meghunyászkodás és nem-teljesítés volt szokásban. Aztán következett a hatalmaskodónak a mások előtti szidalmazása, bizonyos esetekben, pl. a szomszéddal való korrekt érintkezés fölmondása. Ez olykor még családtagokra is kiterjedt. Elég rémes példa, megmérgezi a munkatársakkal való viszonyt is. Nehéz volt eltérni tőle, nem lehet eléggé tudatosítani.

  4. “magánnyugdíjpénztári vagyon megvédése az államtól” – csak érdeklődnék, hogy ez hogy. mennyire sikerült?

    Nekem volt mellette önkéntes nyugdíjpénztári vagyonom (azóta is megvan), így az Ersténél nyitott magánnyugdíj-számlámat hagytam veszni, mert eléggé megijesztett akkor az, amit a hatalom üzent. Valahogy úgy gondoltam, hogy jobban meg tudnak szívatni, mint amennyit nyerek a megtartásával.

    Azóta sok idő eltelt már, s egyre kevésbé hagyom magam az állam által megfélemlíteni, miközben azt érzem, hogy egyre inkább lehetne okom a hatalomtól félni. Így nem hibáztatok senkit, aki most fél kiállni az érdekeiért.

    • Teljesen sikerült. Az a diktatúra igazi jele, hogy úgy emléékeznek rá az emberek, hogy mindenkiét elvették, holott jogszerűen ezt soha nem tehették meg. Az volt, hogy ha nem mondtál semmit, passzív voltál, akkor ment a közösbe, ha meg odamentél, kérted a jogviszony folytatását, akkor megmaradt. Nekem egyébként kötelező volt pályakezdőként, 1999-ben belépnem. Az egész folyamat hosszú volt, és én minden alkalommal, amikor lehetett két irányba menni, arra mentem, hogy megmaradjon a pénz. Kiálltam a sort. Olyan pénztárhoz csatlakoztam, amely több izgalmas fúzió, átnevezés, tulajváltás ellenére sem ment tönkre. Ez persze szerencse is.

  5. Van oppression és power. Magyarul eléggé egybecsúszik a kettő.
    Én úgy érzem, és azon is dolgozom, hogy az írni tdásom, a gondolataim ereje és a személyiségem hasson.
    Régóta dolgozom ezen, teljes odaszánással.
    Igen, úgy érzem, van hatalmam.
    És jó érzés.
    A hatalmam nem játszma, nem kavarás, akkor sem, ha rettenetes, elakadt vagy jobb sorsra érdemes, mégis belém rúgó emberek nem képesek jóra használni.
    Mondjuk akkor az volna a korrekt és értelmes, ha nem is jönnének ide, nem szólítanának meg, nem érdeklődnének a dolgaim, az életem iránt.

  6. “Ha napokkal később is vele kapcsolatban fortyogsz, meséled mindenkinek a sztorit, akkor vagy triggerelt benned valamit (például apádra emlékeztet, vagy pont az exférjed mániáját adja elő), vagy imádod a feszültséget, és/vagy tényleg tettél valamit, ami nem korrekt.”
    Ez jár a fejemben egy ideje. A napokban volt pár olyan konfliktusom, hogy nagyon fennakadtam kritikán, és csúnyán szóltam vissza. Többször is azért, mert részben igaza volt az illetőnek, én meg frusztrált lettem a saját hülyeségeim miatt. (bringával közlekedés közben felelőtlen kanyarodás, parás helyzetben pánikolás, oda nem figyelés)
    Egyszer meg azért, mert olyan emberek szóltak bele a szervezésembe utólag, akik kétszer is kihúzták magukat a programban való részvételből, de valamiért szeretnék, ha úgy szerveznénk a dolgokat, ahogy nekik tetszik. Egyszer meg azért, mert másodjára vádoltak meg olyannal, amit nem csináltam, csak megy a pletyka a hátam mögött. Az indulat mértéke azonban rávilágított arra, hogy még mindig nem látom eléggé tisztán, hogy mikor kéne visszavennem az arcomból, mert én vagyok a hibás, és mikor kéne határozottabban kiállnom, kiabálás nélkül.

    • Ez nagyon fontos. az ember gyakran önigazol. Én, amikor rövidebb utat választok és ezzel megijesztek vagy akadályozok valakit (bringán, többnyire), együttműködő vagyok, kussolok. Abban a helyzetben ez belefér, amúgy meg sokat nyerek azzal, hogy nagyvonalúan kezelem a tilalmakat (csak akkor tartom be, ha értelmes, de akkor szó nélkül). Mindig figyelek az egészre, a résztvevők összességére, a forgalom részének érzem magam.

  7. És most a plüssnyúl rászólt a Nagyonokos Úrra.
    Bandi bácsi, legyen szíves, ne magyarázzon az edzettjeimnek, ne oktassa ki őket. Egyáltalán ne szóljon hozzájuk. Köszönöm.
    Nem csak velem csinálta. Szerinte xy nem alkalmas a sportra, sose fog jól játszani.
    65 évesen (vagy annak kinézően), hatalmas pocakkal, lógó tokával.
    Beszólt az edzőmnek is (OB-szintű játékos, sok éve edző, igen népszerű), hogy nem jól csinálja.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.