gerillamarketing

A gerillamarketing alapja a váratlanság: ez a figyelemfelkeltési eszköz meglepetés erejével dolgozik. Mivel nem számítasz rá, zavarba hoz, megdöbbensz tőle, és talán elgondolkozol az üzenetén.

Azt mondod, provokáció? Az, igen. A figyelmet azért kell felkelteni, mert a megszokott csatornákon lehetetlenné vált az eredményes közlés. Mert a hatalom hallgat, maszatol és elhallgattat. A gerillamarketing a jogérvényesítés, a civil tiltakozás vagy a politikai érvelés bevett eszköze a progresszív oldalon. A FEMEN is gerillamarketing-akciókat folytat.

Itt főleg a kreatív reklám kereskedelmi példáit láthatjátok:

http://www.creativeguerrillamarketing.com/guerrilla-marketing/the-80-best-guerilla-marketing-ideas-ive-ever-seen/

Kedves érdeklődők, örülök, hogy idetaláltatok. Ez itt a blogom, amely életem fő projektje, jelenleg a foglalkozásom is (felesben az életmódügyi tevékenységeimmel), az igazság és az igényesség, a kifejező, eredeti, magyar mondatok helyszíne, félelemmentes övezet. Van társadalmi és médiajelenség-elemzés, irodalmi játék, nyelvészkedés, színház, kulturális kritika, önismeret, a családi élet-párkapcsolat-intimitás kínjai és titkai, személyes posztok, ketogén és sport és sok elütés, 2012 áprilisa óta. Van sok komment és eleven együttgondolkodás. Sok a külföldi olvasó, aki évek óta naponta idekattint, és akinek a magyar nyelvű gondolati igényességet, napi fejtörnivalót és megihletődést jelenti a Csakazolvassa.

Ez a legsikeresebb és ez a legtöbb botrányt okozó írásom, egymillió fölötti megtekintéssel (melyek egy része persze robot). Naponta harminc-negyvenötezer kattintás érkezik ide, ami egy kisebb hírportál forgalma, havonta hétszáz-kilencszázezer IP címről.

Tehát. Igen, én voltam az, aki csütörtök délután apró feliratokat ragasztott az iskola falára, berendezési tárgyaira, körülbelül tizenkettőt. A következők voltak a szövegek:

MIÉRT CSÚFOLÓDSZ?

NE CSÚFOLÓDJ!

JULI SENKIT SEM BÁNTOTT

A CSÚFOLÓDÁS CÉLPONTJAI GYAKRAN LESZNEK ÖNGYILKOSOK (e kettőt az iskola bejáratánál, a csengő alatt fent hagyták)

NE BÁNTSD JULIT!

LELKI ERŐSZAK

AZ IGAZGATÓ NEM REAGÁL A PANASZAINKRA (ezt az igazgatói iroda ajtófélfájára)

KERESZTÉNY MORÁL

GRATULÁLUNK, ANIKÓ! (e kettőt a buszmegállóba)

Mivel nem vagyok rongáló, a ragaszok könnyen eltávolíthatók. Ezeket kellett hisztérikusan lekapargatni, és ezek miatt lettem én az őrült, a negatív hős. Azóta némaság, sunnyogás, nemköszönés, félrenézés, gúnyos megjegyzések mennek, Julit kérdezgeti a tanár (!) – de mondjuk ez eddig sem volt másként, hiszen mi nem mentünk el innen. Naponta találkozunk, szem előtt vagyunk, ti pedig nem mertek érvényes módon szembeszállni az önkénnyel, inkább beletörtök vagy – félelemből, az ötösfetisizmus miatt, “a gyerek érdekében” – csak magatok közt dohogtok. Most viszont szó nélkül levettetek a levlistáról is, amelyre az ügyben másfél év alatt KETTŐ levelet írtam, mindkettőt a napokban.

Mert nem tudjátok, mi történt.

Nem, nem vagyok őrült, hanem figyelmet akartam kelteni, és nem, nem félek Anikótól. Anikónak nincs hatalma, csak ti ruházzátok fel vele: ő a munkáját végzi, bizalmi alapon, nem teheti meg, hogy nem kommunikál, és el is számoltatható. Attól sem félek, hogy “a szőnyeg szélére állítanak” (nincs szőnyeg), sem attól, hogy “majd a gyerekeim szívják meg” (azt próbálja meg bárki). Én az egyenes, őszinte kommunikációban hiszek, és nagyon remélem, ez a stílus a sok hallgatás, hibáztatás, pletyka és maszatolás után ragadóssá válik, de legalább a gyerekek kinyitják végre a szájukat, és otthon elmondják, mi zajlik harmadik éve nap mint nap. A tárgyalásos-kérvényes módszerek nem működtek, és az kiderült: még a kollégák sem tudják, milyen visszaélések vannak és voltak a harmadik ában.

Nagy meló előtt számvetést végzünk. Amikor belekezdtem, felmértem, mim van (ennek persze úgy van értelme, hogy a másik féllel szemben):

Van elszántságom és erőm. Van igazam, bizonyítékom. Van kapacitásom, agyam és fogalmazási rutinom, továbbá van ép idegrendszerem. Kreativitásom és humorom is van. Van erkölcsi alapom: mi nem bántottunk senkit, egyik gyerekem se. Nem én szívatom Anikó gyerekeit, nem én vagyok az, aki sértődött libaként nem köszönök, tanúk előtt pedig sziszegve és magázódva (!), és nem nekem a foglalkozásom az, hogy korrektül, bölcsen, a gyerek érdekében járjak el. Ilyen értelemben védett helyzetem is van: nem nekem kell professzionálisan viselkednem.

Ami nincs, az konfliktus. Ez nem konfliktus. Mi nem bántottunk senkit, nem ártottunk senkinek.

És nem számít, velem vagytok-e. Nekem már nem számít, kedvelnek-e, miket mondanak rólam, én ez alól már rég felszabadultam. Hiszen ahhoz, hogy furán nézzetek rám, elég az is, hogy egy kicsit másképp élünk, másban hiszünk, nem autózunk (de az is, hogy nem lóg a seggem).

Mi a célom?

Igazságot Gerle Júliának. Talán tudjátok: mi 2016 októberében, második elején nem bírtuk tovább a kommunikációképtelen, pengeszájú, erőalapon működő, súlyosan manipulatív, hajszolós-tanultatós osztályfőnököt. Anikó nem reagált érdemben a bírálatokra, de már a kérdéseken is megsértődött. Nagyobb baj, hogy traumatizálta és azóta is traumatizálja a gyerekeket, eközben igen szerény szakmai teljesítménnyel, a gyerekek félelemben tartásával, manipulatív rivalizálással, hajszolással és fejezetek átugrásával éri el, hogy már előrébb tartanak a tankönyvben (ezzel gúnyolják a gyerekek a béseket!). Anikó teljesen alaptalan elittudatot ápol, valamint ápoltat az osztállyal.

Vissza 2016 őszére: Juli akkor már sírt reggel, sírt álmában, és ronggyá szaggatta a ruháit. Nem akart enni, órán az aggodalmas tanítónő szerint hasfájásra panaszkodva a padra borulva szendergett (amiért persze Anikó engem hibáztatott). Ekkor történt az, hogy egyoldalúan és sértődötten elzárkózott az osztály problémáinak a levlistán való megvitatásától, beléfojtva a szót többekbe. Ezért letettem arról, hogy itt Julinak bármi babér teremhet, utánajártam, hogy magántanuló lehessen, és egy magántanulókat tanító, progresszív, személyiségközpontú csoportba kezdett járni, amelyet tíz hónapig bírtunk anyagilag. Ez a döntésünk nyugis hétköznapokkal, Juli megnyugvásával, kibomlásával, csicsergő madárkává való, szárnyalós visszaalakulásával járt (újra olvasni kezdett, pedig meggyűlölte, és érdeklődő lett) – de azzal is, hogy magántanulóként a Zugligetben kellett vizsgáznia.

Erre a vizsgára (másodikos osztályozóvizsga) 2017 augusztusának végén került sor. Az iskola az írásbeli kérésem ellenére nem biztosított sem független bizottságot, sem semmilyen bizottságot, ami azt jelenti, hogy Juli kettesben volt a Rémmel, aki játékszereként és önigazolásra haszálva azt csinált vele, amit nem szégyellt. Ez az, amit nem tudtok. Én láttam azt a dolgozatot, az elejét legalábbis, mert kikapták a kezemből és eleve sem szívesen mutatták meg, bizonyítványa pedig azóta sincs. Rögtön az első feladat javítása (5 pont) kihagyva, átugorva, így produkált a lányom Anikó kettest és hármast. Vélhetően a teljes feladatlap tele van rosszindulatú lepontozással: Juli jó képességű, és mulasztás nélkül, szívesen tanulta végig az évet, egyedül a vizsgázásban nincsen gyakorlata. Hogy a hangos olvasáson, szóbelin mi történhetett, abba bele sem merek gondolni, verem a fejem a falba, hogy a kettesben-vizsgahelyzetről értesülve nem mentünk azonnal haza, vagy nem mentem be legalább tanúnak. Az igazgatónő megígérte, hogy ő bent lesz, de az előre egyeztetett időpont ellenére csupa kifogást kaptunk magyarázatként (új kislány érkezik, nincs szabad terem, sok a feladat). Ami igazán megdöbbentett: nem átallották utána csóválni a fejüket, hogy milyen hiányosságai vannak, és nem lesz ez így jó, én veszélyeztetem az alapkészségek elsajátítását és a továbbtanulást. (Másodikos gyerekről volt szó.)

Ezt a visszaélést próbáltam többszöri beszélgetéssel, tárgyalással, kompromisszumkereséssel rendezni, elégtételt szerezni diszkréten (nem ötöst, hanem korrekt javítást, esetleg újravizsgáztatást, illetve elismerését annak, hogy Anikó hibázott/tévedett/csalt). Közben volt egy szünet a tárgyalásokban, egy megrázó, családbeli haláleset miatt. Mindenesetre a fél év alatt csak üres ígéreteket kaptam, gyakorlatilag semmibe vettek. Aztán megnéztem az Oscarra is jelölt Három óriásplakát… című filmet, és pont utána kezdődött Juli agresszív kiközösítése, fújolása egykori osztálytársai részéről (“Miért csináljátok ezt?” – “Mert te nem szereted Anikó nénit”. Juli SOHA nem beszélt erről, egyszerűen a másik osztályba jár). Ekkor világos lett számomra, mi zajlik, hogy a hangulatot Anikó maga hergeli, és ez mennyire kártékony – és elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban.

És képzeljétek, azóta nem szorongok. Jól vagyok, mert nem hallgatok, nem félek, és mert igazunk van. Most lett világos: magamra haragudtam én korábban, hogy megalkuszom, engedek a rendszer erőszakjának.

A csúfolódókról is írok egy keveset. Az egyik szülőt felhívtam, a gyerek este telefonált és bocsánatot kért, majd az anya engesztelő ajándékot is küldött vele Julinak. Közben Anikó kérdőre vonta az osztályt, és akik bevallották a Juli elleni csúfolkodást (két fiú), azok példás büntetést kaptak, ők viszont eddig nem kértek bocsánatot Julitól. (Az egyik anya, előttem ismeretlen okból évek óta foghegyről köszön és levegőnek néz.) Faramuci a helyzet, mert egyrészt én az ilyen kikényszerített, rituális bocsánatkérésekben nem hiszek, megvesztegetésnek tartom, amelynek célja, hogy nagyobb baj (neadjisten, példás helyett jó magatartás vagy enyhe, múló közmegvetés) ne legyen. De látjátok, nem teszem az érintetteket felismerhetővé itt sem, egyedül az igazgatónak mondtam el a neveket, akikről tudtam. Másrészt elég megdöbbentő, hogy a telefonon bocsánatot kérő gyerek nem vállalta a csúfolódást a többiek előtt, és példás lesz a magatartása, de azt sem pártolhatom, hogy “legyél becsületes, mondd el szépen Anikó néninek”, hiszen ő visszaél, megalázza a gyerekeket, és számára a látszat fenntartása és az önmennybemenesztés a fontos.

Van még egy célom: a hízelkedő-önigazoló-helyezkedő szülők egy pillanatig gondolkodjanak el, vagy érezzék magukat szarul, mert ők sosem elvek, csakis érdekek jegyében cselekszenek vagy dohognak. És Anikó néni is szembesüljön a viselkedésével, és érezze magát szarul, mert amit csinál, az szégyen. Nincs olyan, hogy egy pedagógus megtagadja a kommunikációt. Illetve van, de akkor az iskolán kívülről fog eljönni a következmény.

Mostantól a gerillamarketing mellett az igazságunkat az iskolán kívül keressük.

Tudjátok, hogy nem csak Juli ment el Anikó attitűdje, gyakorlata és feszes lelke miatt, hanem összesen öten az évek alatt, és a maradók közül állandó konfliktusban, rettentő rossz véleménnyel vannak többen is, a nem-kivételezettek és szüleik. Nem gondolom, hogy ne szóltak volna az igazgatónak, de nem volt annak sem semmilyen hatása. Anikó messziről jött, keserves élete volt és rendkívül frusztrált a fővárosi közegben, de ez nem mentség.

Egy másik iskolát mi már teleragasztgattunk, még 2015-ben. Az illető durva lelki bántalmazó volt, aki hatalomdemonstrációs céllal elszedte volna a fiamtól a pénzét (de Lőrinc nem adta, eredmény: igazgatói intő), majd az osztálykiránduláson harsányan, gúnyosan, többek füle hallatára lekurvázott egy tizenhárom éves lányt, mert nem volt az ízlése szerinti az öltözéke. Ez a tanárnő az intézménynek pár évvel korábban még igazgatóhelyettese volt, és még a gimnáziumi–általános iskolai igazgatóéinál is komolyabb tankerületi nexusai voltak. A fiúvécé előtt állt, és beküldte a fiúkat, hogy szedjék le a vignettákat, akik egyiket-másikat megtartották, és később a tanári ajtajára ragasztották (ELÉG VOLT, JUDIT NÉNI!). Ez a pillanat volt Judit néni szakmai életének utolsó jelentős pillanata, ott a vécé előtt. Annyit mondok, nagyon csúnyán végezte. Pedig nekem semmilyen nexusom, hátszelem, bevallhatatlan húzásom nem volt. (És ott is a blogom, illetve a fiam blogja volt a veres posztó, illetve a hírvivő, mert megírtuk a történetet.)

És akkor is csak mi szóltunk. Most is azzal a tudattal fekszem le és kelek fel: én szóltam.

Nem akarok tőletek semmit, teszem a dolgom, és csak tájékoztatásul írtam meg mindezt.

*

A versenyistálló című bejegyzésből idézek:

“Vádollak titeket, hogy kiteszitek a gyereketeket ennek az évekig tartó stressznek.

Vádollak titeket, hogy csak az ötösre függesztitek a szemeteket, és minden más elhalványul, az is, hogy a gyerek hogyan fog viszonyulni a történelem tantárgyhoz, az iskolához, és hogy mit ér az így összestresszelt ötös.

Vádollak titeket, hogy a súlyosan visszaélő pedagógussal alkottok frontot a gyerek ellen, és nem a gyerekkel — hogy is mondja Vekerdy — a világ ellen. És amikor épp nem, akkor csak meddőn dohogtok, és csúnya szavakkal illetitek magatokban a tanárnőt. Belenyugvás van, vagy önérdekű szidalmazás.

Vádollak titeket, hogy nem vagytok képesek egészében, higgadtan látni a helyzetet, és igazatok biztos tudatában, valamint a gyerekek testi-lelki jólétének legszorosabban vett érdekében képtelenek vagytok jogszerűen fellépni. Áttoljátok a feladatot másokra, akiket gúnyosan az igazság bajnokának meg hepciáskodónak neveztek, és akik gyereke, lám, csupa kettes, és a múltkor is tiszteletlen volt (nem adta oda kevéske aprópénzét felszólításra a tanárnőnek — ezért kapott igazgatói intőt).

Vádollak titeket, hogy a saját gyerekeiteket stresszben tartjátok, hogy mindennél fontosabb, hogy hogyan startol a gyerek, és hol fog majd tanulni. A gyerekeitekkel szemben állandó számon kérő mondatokkal, nyomasztással, papolással, fenyegetésekkel, tilalmakkal, büntetésekkel, beígért okostelefonnal és zsebpénzzel képviselitek ezt a tekintélyelvű, velejéig immorális, látszatalapú rendszert.

Eközben a gyerekeitek sápadt gyomorgörccsel mennek iskolába, meggyűlölik a pedagógust és az iskolát, megvetik és stigmatizálják “a rossz tanulókat” (értsd: azokat, akik nem görcsölnek, vagy a görcs ellenére sem sikerül a négyes-ötös).

A gyerekeitek értelmetlenül rivalizálnak, üres lojalitásra vannak rászorítva, megnyomorodnak lelkileg, és hallgatnak a visszaélésekről, amelyeket normálisnak érzékelnek. Aki szól a diákok közül, azt tiszteletlennek tartják.

Ti vagytok azok, akik a hallgatással és tanulásügyi nyüstöléssel konzerváljátok a visszaélést. Mi lesz ebből így? Az élő tanítás-tanulás elhal, a gyerekek rettegők, könyöklők, sunyik és opportunisták lesznek, amin majd az ugyanilyen karakterű tanárokkal fogtok egyetértésben fejcsóválni, és akkor újabb satukat és láncokat építetek a megnyomorító szerkezetbe.

Úgy nézitek a gyereketek érdekét, hogy az a többiek rovására van, illetve a többiek mindegyek nektek, az ötös és a felvételi a cél, és ezt pontosan tudja a tanárnő, és ez az ő fegyvere, és ezért enged meg magának lassan bármit. És hogy a ti szépreményű gyerekeitekre is tekintettel legyünk, arra vagyunk felszólítva burkoltan, hogy mi is hallgassunk.

És az utolsó érv: szegény tanárnő, pályája harminchetedik évében milyen állást talál, nem kéne “kirúgatni”…

Tudjuk, mi zajlott több kitűnő iskolában, a vak tekintélytisztelet védelme segítségével. Van már elég mementó.

Én nem vagyok sem elfogult, sem igazságtalan, én három évig hallgattam, és most nem fogok hallgatni tovább.”

132 thoughts on “gerillamarketing

  1. Nekem gyerekkorom meghatározó élménye, hogy a szüleim az iskolával fognak össze ellenem, és hogy nekem igazam soha nem lehet tanárral szemben. Juli nagyon szerencsés. Sok kitartást kívánok. A módszer abszolút tuti, mert az ilyenek képtelenek bármi rugalmasságra, a keretekből kilépésre, a szürke hétköznapin túlmutató gondolkodásmódra. Ha valaki nem a megszokott módon viszonyul hozzájuk, pánikba esnek, agresszívvé válnak, majd hibáznak. Egyre többet, ahogy mind jobban sarokba szorítva érzik magukat.

    • Köszönöm támogatást. Én biztosan végigcsinálom, és egyszer sem redőzi gond a homlokom, nem fogom elveszíteni a nyugalmamat, végig mosolyogva fogom csinálni a hivatalos és a cukkolós, figyelemfelhívós részt is. A gyerekektől már jött vissza, hogy ez menő, és bátrak vagyunk, de ők persze a kitűnőbizonyítvány-kényszerben vannak többnyire.

      Az idő telik, és én is, meg Lőrinc is, ahogy visszanézünk, teljesen egyértelműen, letisztultan látjuk, milyen jól tettük, hogy nem hagytuk ledarálni magunkat. Nosztalgikus, büszke érzés, és eredményes is volt. Azt bánjuk, hogy nem voltunk könnyebb szívűek, radikálisabbak, mondjuk ott nagyon necces volt: mi lesz, ha marad és bosszút áll?, de én akkor felkészültem: te ennek a banyának többet nem fogsz bemenni az óráira, minden órát igazolok orvosilag.

      És az a nagy tanulság, hogy nem szabad hallgatni. Minden bonyolítás és szarkeverés, fülbe sugdosás nélkül, egyszerűen, hatékonyan ki kell mondani az igazat. Nem olyan nehéz, nekem úgyse menne más.

      Kíváncsi vagyok, ha az ő gyereküket érné hasonló jogtiprós visszaélés, ők hogyan reagálnának, meddig mennének el. Gondolom, elvinnék a gyereket, esetleg fenyegetőznének.

      A lekurvázott kislány apja is visszakozott az első, patriarchális jellegű felháborodás után, mondván, Judit néni (a botrány harmadik napján, az erőviszonyokat érzékelve) bocsánatot kért. Hangsúlyozom: ez robbantotta ki a “Judit néninek mennie kell” akciónkat, nem a saját sérelem, mert ezt végighallgattatni a többiekkel is kollektív erőszak.

      Ott egyébként volt egy osztályfőnök, aki hallotta, jelen volt a kurvázáskor, és semmit nem tett, nem reagált, nem beszélte át a gyerekekkel, nem jelezte a vezetőségnek, és Judit nénivel sem beszélt. Olyan, mint egy robot. Nem szívtelen volt, csak kicsit autisztikus, nagyon engedelmes és nagyon buta.

  2. Köszi Éva! Pont jókor jött ez nekem. Mi is “harcban” állunk egy pár tanárral, akik megalázzák, bántják, értelmetlen bűntetésekkel súlytják a fiamat, a kisebbiket. A nagyobbikat rendszeresen felelősségre vonják, ha a hosszú mobbing és kiközösítés után időnként kiakad és megvédi magát. Minket a zavaró, zaklató, rossz szülők kategeóriájába soroltak, mert nem nyeljük le, mert szólunk, bemegyünk. A gyereket pedig megvédjük. Munkát adunk a tanároknak és nem neveljük az autoritás szemellenzős tiszteletere a gyerekeinket. Ilyen durva vétkeink vannak. Itt, sajnos, nem lehet kilépni a rendszrből és nem lehet magántanuló a gyerek. Be kell törni az embereket még ideje korán, hogy később is gondolkodás nélkül engedelmeskedjenek.

    • Ne félj. Ne is dohogj. Cselekedj. Nyugodtan, erősen. Minden visszaélés-kipattanáskor kérdik, döbbenten: de miért nem szólt senki? Ők erről nem tudtak… Én most nyomást gyakorolok. Nem bánom, ha hülyének néznek. Tudom, mert kiismertem, miket csinál a nő, és tudom, hogy igazam van.

  3. Azt mi is megkaptuk annak idején, hogy ne szóljunk, mert majd a gyereken csattan. Akik a kapuban még egyetértettek velünk, a szülőin simán felsorakoztak a tanító mellé, szerintük is nyilvánvaló hazugság, hogy sosem hülyézzük le a gyerekünket. Mindenki lehülyézi a magáét, akkor a pedagógus miért ne tehetné?
    Ez sok éve volt, még a pszichológusok sem nagyon hallottak ADHD-s gyerekről, nemhogy a tanítók. A gyerek szétszórt volt és álmodozó, a tanító meg eszköztelen és leegyszerűsítő gondolkodású. A fiúk ilyenek, a lányok olyanok, aki meg mégsem, az hülye és lesz szíves beállni a sorba. Ha beszéltem vele, próbált változtatni a stílusán, aztán két hét múlva újra jöttek a régi beidegződések. Nem volt rosszindulatú és talán emiatt voltam túl elfogadó vele. Osztály- vagy iskolaváltáson nem is gondolkodtunk. Talán kellett volna. A gyerekünk boldog hatévesként ment iskolába, szorongó kamaszként középiskolába, és ott még romlott a helyzet.

    • Együttérzéssel olvaslak, viszont meg kell jegyeznem, hogy a sima, erre a problémára nem szakosodott pedagógus a maga 25-35 fős osztályában tipikusan nem tud mit kezdeniaz ADHD-s vagy bármilyen szempontból figyelemzavaros, figyelmet követelő, nem együttműködő gyerekkel, ma sem, ez nem felróható, mert sokkal képzettebb szakemberek sem tudnak igazi megoldást. Az is aggasztó, hogy ma már minden harmadik gyereknek durva allergiái, viselkedészavarai vannk (és e kettő összefügg), egyre több az asperger is. Lassan mindenféle problémát besöpörnek az ADHD fogalom alá, és áttolják az iskolára a felelősséget, vállalhatatlan tettek miatt is, miközben a szülők se tudnak mit kezdeni a helyzettel. Nyilván mindneki a maga érdekét védi, de így minden szét fog esni: rengeteg ilyen gyerek van, és egyre több lesz, akikkel nem tud mit kezdeni a rendszer, szerintem a nagyon toleráns és erőforrásdús Skandináviában sem. Jó lenne az okokal foglalkozni, megelőzni ezeket a problémákat (egyre több minden utal a táplálkozás szerepére, lítiumhiányra és hasonló, anyai életmódbeli faktorokra), és addig sem használni felelősséghárító címkeként, mások ellen egyik SNI-plecsnit sem, ha olyan gyerekről van szó, aki mindenkit kikészít. Ők nem a válástól meg az elhanyagolástól, sokuk épp a túl nagy figyelemben (annak ellenére? attól?) lesz ilyen. Ez a tendencia tarthatatlan, az agresszív, bekiabáló, koncentrálni képtelen gyerektől mindenki szenved, ő maga is, és ott legalább világos a probléma, eredetileg nem a rendszer tette őket ilyenné. Sok-sok segítségre van szüksége az ilyen családnak, és a sima osztály sima tanára általában tehetetlen, neki ez nettó gond. Nem példálózni akarok, de fontos: Juli esetében semmilyen zavarról, destruktív viselkedésről nincs szó, ő csendes, vidám, együttműködő, eszes, csupaszív gyerek, semmi disz- sincs, ő egyszerűen kiszállt tudatilag (padra borulás), nem vett részt a loholásban, mert nem tűrte a megfélemlítést, a hajszolást, az erőszakot.

  4. Nem tudom, nektek rémlik-e ilyesmi, de apámék generációja még arra is büszke volt, hogy mikor anno a suliban pofáncsűrte valamelyiküket a tanár, akkor az illető pluszban még otthon is kikapott. Persze ez is valahol egy mém, de nagyon sokat elárul a máig uralkodó viszonyokról az a már-már kéjes-nosztalgikus hang, amellyel ezt így elő tudják adni. Mindeközben persze félrenéznek és hallgatnak, ha a gyerekük egy olyan helyzetbe kerül a tanárral/iskolával/bántalmazókkal szemben, amelyet ő élettani sajátosságaiból következően egyedül sem elkerülni, sem megoldani nem tud. Nagyon szomorú olvasni, hogy miben vagytok benne. Kitartást!

  5. Régen jártam itthon iskolába, de nagyon ismerősek az itt leírtak, tele vagyok ilyen emlékekkel. Nekem szerencsére általános iskolában kevés konfliktusom volt és többségben emberséges tanáraim, a középiskola bizonyult nehezebbnek, de addigra már meg tudtam magam védeni. Igaz, a tanáraim nagy része pedagógushoz méltatlan módon próbált ‘beégetni’ az osztály előtt. Pl. a titokban pad alatt olvasás magyarórán 😀 (nem érdekelt Petőfi nagyon részletes életrajza, ellenben Zola könyvei igen) Az már akkor is elgondolkodtatott, hogy ha nem lettem volna ilyen biztos magamban és nem olyan a hátterem, amilyen, elhitették volna velem, hogy hülye vagyok. Nagyon drukkolok nektek, Julinak főleg! 🙂

  6. A szülők (Anikó osztályából) egyébként ugyanazt csinálják, mint a gyerekek, csak kifinomultabb módokon: érzékeltetik, hogy én nem vagyok ember, de nem az akcióm miatt, hanem már hónapok óta, pedig én kussoltam és nem konfrontálódtam, “még kér a nép” állapotban voltam. Most jön az, hogy “vesz, ragad”. A szelídebbek hallgatnak, félrenéznek, megúszásra játszanak, “van nekem elég bajom”. Ott lebeg a kérdés: MIÉRT NEM MENTÜNK EL, és persze sietnek megnyugtatni Anikót, hogy vele vannak, én pedig őrült vagyok és rágalmazok, szét akarom dúlni az osztályt. Ami elég röhejes, hiszen mindenki szenved, fizeti az árát a pedagógiai inkompetenciának. Ez az attitűd mindenkit kíméletlenné nevel: az is megerőszakolja a gyerekedet, ha idomított, ambiciózus, estig tanuló, külső kontrollos, jegyekkel zsarolható kis kedvencként ő maga megússza a megalázást, versenyekre küldik, dicsérik, viszont végignézi, ahogy másokat megaláznak (rendszeres prédikációk, érzelmi zsarolás, drámázás). Az ilyen gyerek rég feladta a személyiségét, az empatikus, őszinte énjét, leszar mindenkit, csak ő érvényesüljön.

    Az egyik szülő, akivel tavaly ilyenkor hatalmas Anikó-ellenes forradalmárok voltunk (változtassuk meg Anikót, és jöjjön vissza Juli!), sietve megnyugtatott a facebookos poszt hatására, hogy ő szolidáris (vagyis? Titokban ő is elégedetlen?). Egyik csúfoló gyerek szülője sem jött oda, nem kezdeményezte a tisztázást. Általában a saját panaszait sorolta mindenki, akivel beszéltem (A GYEREK NEM KAPOTT DICSÉRETET!), elmenést fontolgat (“úgyis költözünk”), vagy előadja, hogy más itteni osztályokban vagy az unokatesó pesti sulijában milyen zűrök vannak: lehetetlen légkör, verekedés. “Mindenhol ez van”, “itt azért ilyesmi nincs” (nincs is, helyette vannak pszichoszomatikus tünetek, folyosón őrjöngés, hajdan tiszta lelkű gyerekek kíméletlen agresszorokká válása, jóléti lenézés telefonmárka miatt /kilencéves gyerekekről beszélünk/, meg a gusztustalan elittudat, a rendes, keresztény, jómódú embereké). Elősorolta egyikük, hogy milyen szörnyű gyerekek vannak az iskolában, és ezt otthonról hozzák (van egy pszichológiailag nem rendben lévő család, szerintem a gyerekek csakis támogatást érdemelnek, a szülők meg egyenes beszédet).

    Szóval ugyanaz a kiközösítés, alterofóbia, felelősségáttolás, maszatolás, relativizálás és hát mögötti pletyka zajlik, ami ellen én épp fellépek. Képviselvén, hogy ha valaki nem a szíved csücske/a szövetségesed/nem köt hozzá érdek, de naponta látod, és egy közösségbe tartoztok, az a valaki attól még ember, lehet vele normálisan viselkedni, például VISSZAköszönni. Én nem szorulok rá a barátságodra, csak nevetségessé válsz.

    Úgyhogy engem már úgyis a legprimitívebb csoportdinamika mentén utálnak: utáltak a rövidnadrágjaim miatt is, vagy hogy beszóltam, hogy nem jól használja az idiómát Anikó, meg hogy én nem panaszkodtam soha. Mindenesetre nekem már nincs vesztenivalóm. Anikónak viszont van. Nekem csupa erőszakmentes módszerem lesz, addig csinálom, amíg szóba nem állnak velem, és eredményt nem érek el. A nagy igyekvésben, kifele élésben a felőrlés melójának öthatodát elvégezte már a rendszer, illetve Anikó maga, magán.

    Természetesen misére járunk, és imaláncot indítunk a lúgos orvosért, ez az a plébánia. A tökéletes, agyatlan, kíméletlen fideszzombi.

  7. Altalanos iskolai tortenetek valoban inkabb a gyerekek kiszolgaltatottsagat tudjak igazolni ellenben kozepiskolaban ez tobbnyire megfordul.Irok errol ha nem baj, ha meg is, torold legyszi.
    Tanarkent az a tapasztalatom, hogy mindenert a tanart teszik felelosse a gyereknek mar semmire sem lehet felhivni a figyelmet mert fenyegetozik a jogaival jon ezzel szemben a tanar kenytelen elviselni a “bantalmazast”. (Olyan viselkedest engednek meg maguknak jo nehanyan ami mar-mar buntetojogi kategoria. Nyilvan sok mulik az iskolan, a mienk nem egy elit gimi, olyan tanulokat vesznek fel akiket mashonnan kirugnak vagy eleve fel sem vesznek. Lehet, hogy mas gimiben jobb a helyzet, de nalunk kiabrandito.)
    Nagyjabol jo a kapcsolatom a diakokkal es meg igy is azt latom, hogy haritas folyik, tobbnyire a tanarra, mert a szulok mulasztasaikat szivesen haritjak barkire egy intezmenyre akar. Mindenki mas hulye es szemet es tovabbra sem akarjak eszrevenni, hogy mit csesztek el. Ez az erem masik oldala.
    Mindamellett, Juli esete nagyon is megmutatja a jelenlegi oktatas jelleget,aminek en is tanuja voltam, a tanarnak alkalmatlan szemelyek hatalmat, visszaeleseit. Amig altalanosban is tanitottam elhultem nehany oskovulet, szemet manipulativ tanar es igazgato mesterkedeseinek, a szulok sunnyogasainak. Mindig minden el lett tusolva, sokszor szoltam, szart sem ert. El is jottem.
    Az egesz oktatasugy kiabrandito, ostoba szabalyzasaival na es persze a rengeteg alaklmatlan pedagogussal.
    A konkret osztalyozo vizsgahoz, ha nincs bizottsag, ervenytelen, plane ugy, hogy az vizsgaztatta aki miatt Juli magntanulo lett. Nem kis mertekben gyanithato a negativ elfogultsag.

    • Dehogy baj. Én is tanár vagyok, volt sok necces helyzet, én is hánytattam a sítáborban a miniszterelnök tizenöt éves, részeg fiát, engem is próbált megvesztegetni, jegyek törlésére felszólítani bankigazgató, és engem is csinált ki kis híján nagyhatalmú szülő. (Kinek neve Schmidt Mária.)

      • Na jól összefújt minket ide a szél. Mariskával nekem is volt egy nem kellemes kimenetelű konfliktusom… Bár szerintem neki mindenkivel akivel 3 mondatnál többet beszélt.

    • Én annyiból vagyok “rossz szülő”, hogy az otthoni tanultatást (napközi/tanulószoba után! elsős-másodikos gyerek!) elvi okokból ellenzem és elutasítottam még akkor és azóta is: nem fogom a gyereket gyötörni, és nem leszek a lélektelenül stréber tanítónő szövetségese az agyonterhelt gyerekkel szemben. További hiányaim is vannak, de a gyerekeim jól működnek, és sokkal normálisabbak az átlagnál. Nem is verekszem az ötösökért, pozícióért, leszarjuk ezt a részt, csak érdeklődő, boldog és tiszta szívű, szociálisan intelligens legyen. Hozzáteszem, hogy ebben a közegben* és az én hátteremmel a gyerekeimet az isten sem menti meg a legjobb diplomától: minden adott, mindenki tudós, tanár, orvos, tele vagyunk könyvekkel, kultúrélménnyel, a lányom most is olvas, nyitottak és érdeklődők, hatévesen volt olyan szókincsük, mint másoknak harminc évesen, és nem téma, hogy ki tartja el őket egyetem alatt. Nem plusz lexikális terhelésre van szükségük, amivel ez a nő csak megutáltatta és gyomorgörccsé tette a tanulást, hanem ép értékrendre, humánumra, szociális skillekre, a valós élet élményeire, társadalmi felelősségre, és sok-sok sportra, természetben létre.

      * az ország legjobban ellátott, legjómódúbb önkormányzata, gondos, kutyaszarmentes játszóterek, szép közterek, fogorvosi szűrés, úszás önkormányzati pénzből különbusszal, a családok dúskálnak az erőforrásokban, idő is van, képzettség is, pénz is, jó levegő is, egy kivétellel per osztály fel nem merül, hogy valaki nem tudja befizetni az angliai utat vagy a korcsolyázást.

      • Abszolut egyetertek. A delutani leckevel gyotres borzalmas. En kozepiskolaban is tulzonak tartom a napi 8 orat. Inkabb 6 es olykor esetleg 7 belefer, de mar ez sem keves. Kicsiknel a sok lecke (utaljak is a vaganyabbak) jatek helyett nonszensz. Ez a rendszer arra alkalmas, hogy a most meg szivesen tanulo kicsnek is kedvet szegje.

      • Én egyszer szülőin kérdeztem a tanítót, hogy ugye nem gondolja komolyan a suli utáni otthoni tanultatást, mert tök hülyeség, nem hatékony és fárasztó is. Felháborodottan mondta, hogy hát dehogynem, a gyerek érdekében, meg ennyit igazán megtehetünk ÉRTÜK. Az egyik szülő -aki szerintem úgy értelmezte a hozzászólásomat, hogy számomra nehéz összehozni ezt az esti tanulást – konkrétan elmagyarázta, hogy ezt úgy kell csinálni, hogy vacsorakészítés közben, vígan matekozunk is. A hab a tortán a tanítónő volt, aki hozzátette, hogy igen, ő is így csinálja a fiával, de ő még ki is vasal közben. Majdnem elröhögtem magam…

        Értem a helyzeteteket, baromi nehéz lehet ez Julinak is, meg neked is. Kitartást kívánok és nyugalmat, meg kiegyensúlyozottságot, hogy rendben képviselhesd a gyerek érdekeit.

      • Én jól vagyok. Nem én fogok összeomlani. Tudom, ha sajnáltatnám magunkat, könnyes szem stb., akkor nagyobb szimpátiát csiholhatnék, de ez nem lehet cél, és soha nem is volt. Aki őszinte, becsületes és egy gyíkénál élesebb az esze, értette eddig is. De Juli is, én is stabil lelkek vagyunk, én pontosan tudom, mit akarok, és nem fogunk belefáradni.

        Ami megvisel: a titkon odalehelt “én amúgy egyetértek veled”, nyíltan semmi.

        Viszik el a gyerekeiket többen.

    • Én pl nem adok házit. Igaz középsuli, de a gyerek 7-8 órát van suliban, ha bejárós és nulladikra kell jönnie kel fél ötkor, hogy beérjen, hazaér délután 4-kor és még álljon neki tanulni? Azt gondolom erről, hogy ha órán nem tudom megtanítani akkor az az én hibám nem a tanulóé. Nagyon utálom egyébként ezt a rendszert, meg azt is, hogy pl úgy lettem tanár, szinte mindenki mással egyetemben, hogy soha senki nem vizsgálta, hogy alkalmas-e a személyiségem, elég érett vagyok-e hozzá, esetleg kaptam volna mentálhigiénés képzést. Semmit. Egy kresz-vizsgánál komolyabb felmérések vannak… itt csak végig kell csinálni az egyetemet és ha megvan tuti. A másik oldal viszont, hogy alig látok szülőt, aki képes kiállni a gyerekéért. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy lógott a diák a suliból és a szülőt megkeresve együttműködött velem, hogy ez ne folytatódjon, a többi esetben a szülő letagadja a lógást, falaz a gyereknek és otthon ki tudja mit csinál vele, ahelyett, hogy bejönne beszélni velem és együtt odafigyeléssel, együttműködve meg tudnánk oldani a helyzetet. Arra is nyitott vagyok ha családi ok miatt nem tud jönni, csak beszélni kellene velem róla.

      • Igen, valoban nem nezik az alkalmassagot, de annak idejen a pedagogia kurzusok es a tobbi nem sokat ert. Pont nem a gyakorlati es mentalis felkeszitesen volt a hangsuly. En sem adok hazit, ezt minden kollegam ellenzi.
        Nalam viszonylagos lazasag van, utalom a vigyazzallast, a jelentest, de ez meg mindig elvaras. Igyanak, fejezze be a megkezdett szendvicset (persze ne pakolja ki a szekelykaposztat, volt ra pelda) mosdoba mehetnek, szo nelkul, csak akkor kell szolniuk ha rosszul erzik magikat, hogy tudjuk par perc utan ellenorizni, ha nem jon vissza. Igazgato az ertekezleten kiemelte, hogy ezt mostantol tilos az uj kollegaknak is, mert a hazirend meg faszom tudja.

      • “ha órán nem tudom megtanítani akkor az az én hibám nem a tanulóé” – ez a kulcsmondat, sajnos, itt nem ezt gondolja történetünk hősnője, órán is, otthonra is stresszeli a gyerekeket, akik Stockholm-szindrómásként büszkék a hasjzoltságukra, az egész könyöklős, kíméletlen, “ha nem én vagyok az első, nem is játszom” módon – budai, sérült lelkű, jómódú egykék tipik nyaffja ez.

  8. (lomtár rovatunk)
    Köszi a kincstári jó tanácsot. Idézem: Keress másik tanítót.
    :DDDD
    Meg kéne tanulni olvasni, én azt mondom! Mielőtt leereszkedő és elkenő tanácsot adsz.
    Olvasni lehet, láthatólag kell is, a kommentelésből viszont a korábbi manipulatív, hangulatkeltő erőszakoskodás miatt ki vagy tiltva.
    Többször leírtam, ebben a posztban is, hogyan harcolok Juli nyugis hétköznapjaiért, hova vittem el, azt is, hogy magántanuló lett, és azt is, hogy NEM jár már ebbe az osztályba, 2016 ősze óta.

    Te tudod egyébként, mi van létszámilag Budán? Hogy hol és milyen iskolák vannak, és mennyiért?
    Tudod, milyen a családi helyzetünk, hol lakunk, hogy élünk (igen, tudod)? Hogy van pofád ilyen leegyszerűsítéshez?
    És kivel óhajtasz a lomtárban beszélgetni?

  9. Azt is hozzáteszem a vádaskodó rosszakarók kedvéért, hogy nem az van, hogy nekem mindenkivel bajom van, mindenhol keresem avagy kirobbantom konfliktust.

    Tökéletesen, deklaráltan elégedett voltam Lőrinc 1-4. tanítónőjével, máig ható matekos és anyanyelvi alapokat kapott, rendkívül igényes volt, emberileg is, és ők voltak az utolsó osztálya (ott egy agresszív család két gyereke próbálta kikészíteni Lőrincet, hogy “nincs autónk”, de lerendeztem, meg az új igazgató viselkedett érdekesen).
    Legendákat mesélünk a felsős matektanárjáról, szentként tiszteljük (onnan mondjuk mást nem tudok említeni, egészen szánalmas osztályfőnöke, töritanára, moralizáló magyartanára volt sajnos, rajtuk inkább röhögtünk /az internet káros stb./, illetve az igazgatóban is nagyot csalódtunk: megtették Lőrincet bűnbaknak Judit néni miatt és helyett, és nehezteltek, hogy nem vagyok partner a gyerekerőszakolásban, sőt, renitensségre biztatom /matricák/). Jelenlegi, gimnáziumi tanárai öthatodával, köztük az osztályfőnökével is elégedettek vagyunk, nagyon empatikus volt mindenki most ősszel is. A tavaly év végi zűrt nem kommentáltam, bár ott kiállhatott volna a fiamért az of., durván felfújtak egy esetet (erőalapú demostráció megint).

    Maximálisan megbíztam Dávid tavalyi óvónőiben: soha semmi negatív élményünk nem volt, továbbá az ő elsős osztályfőnöke (ugyanitt, egy suliba járnak Julival) is lényeglátó, biztos kezű, bölcs, egyszerűen hatékony, és ha teheti, mindig kiviszi őket a levegőre. Dávid 97-100 százalékos felmérőket ír, szeret iskolába járni, nem basztatnak, ha elfelejtem befizetni az ebédet, hanem megoldják, és azért sem, ha későn érek oda.
    Komoly gondom nincs Juli jelenlegi tanítónőjével sem.

    Csak ugye ez volna a normális… Mi a legszélsőségesebben gyereknyomorító helyzetekben szóltunk csak és mutattunk erőt.

  10. Nem olvastam minden kommentet, csak este a cikket… sajnos teljesen igazad van, nekem is van hasonló történetem. Nem írok le mindent, de a tanár ÚR nem viselte el azt sem, ha valaki kinéz az ablakon, beszélni meg??! Kérdezni? “Szétcseszik” az óráját! Idézve… Beszéltem a tanár úrral – aki az igazgatónő szerint nagyon jó előadó, és tényleg, volt olyan osztály, sőt a miénkben is anyuka szerint olyan diák, aki szerette… Hát az én fiam deviáns, figyelemzavaros, hiába jó képességű, amit egy 15 fős osztályban sem lehet kezelni, mert “haladni kell az anyaggal”. A Tanár Úrral kétszer beszéltem, igazán nyájas volt utóbb, mikor már az igazgatónőnél is jártam…aztán futott hozzá, és kiforgatta a szavaimat. AZ osztályfőnökünk ekkor már rég nem beszélt vele, mivel a gyerekei érdekében ő kiállt, és már veszélyben volt az állása a magánvéleményem szerint, és ezt teszi most is, olyan gerillaként, mint te, nap-nap után, szinte csak miatta maradtunk. Én a gyerkeket is megkérdeztem, okosak, és mindet ismerem, ez egy kisváros… végül az igazgató döntött, és két év kínlódás, kettessel átcsusszanás után másik tanárt kaptunk. Most tanárhoz jár a fiam, és szinte mindent tud, imádja a tárgyat, és a korrepetáló tanárnéni is imádja őt, mert annyira érdeklődő, és oks és kedves, és a többi elfogult anyukás jelző a részemről. ehhez képest megkapta arból arcba egy másik tanárnőtől, hogy Hiába fut anyád az igazgatónőhöz reklamálni! Egy másiktól, hogy nem vagy az osztályba való, év végén IS megbuktatlak…a 3 tanárÚR már két éve is csak annyit mondott, hogy tanuljon a legény..persze az ő óráján sem lehet kérdezni, beszélni a témáról.. és vannak még. Mindenkivel nem bírok már harcba szállni, elfáradtam talán. Nincs sok értelme. És a jó tanulók szülei nem és nem állnak melléd, akkor sem, ha a 14 éves gyerekük gyomorgörccsel jár reggelente. Inkább korrepetálásra járunk, amiből csak tudunk. Közben ő is dacol, nem tanul, mert úgysincs értelme… És a környéken EZ a legjobb iskola, ezt nyugodtan állíthatom… Tisztellek azért, hogy van még erőd, nekem ennyi év alatt elfogyott. Amit írsz cseppet sem egyedi, de ritka aki felvállalja a “harcot”.

  11. Elképesztő történeteket hallok mindenfelől (pl. Lőrinc volt iskolájából is), és kétségbe vagyok esve, hogy milyen társadalmat fognak alkotni az ilyen közegben felnövő gyerekek… Nagyon jól csinálod, kreatív megoldásokkal, bátran, meg is jegyzem, ha egyszer szükségem lesz rá.

  12. Hazudsz, Agymosógép: nem használom fel a lányomat, pont hogy érte állok ki, az igazságáért. Mivel nincs másodikos bizonyítványa még, s ha lenne, abban kettesek és hármasok lennének a nagystílű kolléganő bosszúja következtében, egy minden tekintetben szabálytalan vizsga után. Azért is érte van ez, mert én nem csak asztalt verek, hanem a többi szülővel ellentétben nem gyötröm, zsarolom, nyomasztom az ötösért, hiszek neki, nem fogom a hatalom pártját vele szemben, az a célom, hogy jól érezze magát, legyen kedve tanulni, és ne tratumatizálódjon, illetve ne merjék csúfolni.

    A posztból kiderül minden, amire kíváncsi vagy, bátorítanálak az elolvasására. Utána kommentelj. Lusta, felületes, rosszindulatú embereknek nem való a blog.
    Ha csak írni szeretnél, és nem érdekel, mi alá pötyögöd be, azt saját blogon csináld.
    Kérdezhetsz is, vagyis, kérdezhetnél, ha a korábbi erőszakoskodásod miatt nem lennél kitiltva.

    Te egyszerűen irigyled az én szerepemet és a támogatást is, amit kapok. Te, ha van gyereked, simán átnyomod a melót az anyjára, neked VÉLEMÉNYED van, és csak pofázol, mert azt könnyű. Olyan is a gyerek.
    Mi senkit nem bántottunk, csúfoltunk, nem csaltunk, és nem voltunk senkivel sunyik. Továbbá a lányom nem viselkedészavaros, nincs vele semmi nehézség, nem diszes, nem extra, csak nem tűri az erőszakot és elvették a kedvét a tanulástól.
    Arra tanítom a gyerekeimet, hogy félelem nélkül képviseljék az igazukat (nem az érdekeiket, hanem a jogos igazukat). Te nem arra tanítod a tieidet, és téged sem tanítottak erre, te beálltál a birkák közé, ezért gyűlölöd azt, aki nem alkuszik meg. Ezzel nem nekem van dolgom.

    Bármilyen kommentárt, véleményt akkor fogadok el, ha
    1. az illető az ügy összes részletét ismeri, ÉS
    2. nem elfogult, nem maszatol, nem relativizál (“mindenhol ez van”, “jó, de te is”), nem engem akar az ügyet ürügyként használva támadni, csak mert ő gyáva, ÉS
    3. kompetens, okosabb nálam, ÉS
    4. én magam kértem is a tanácsát, meglátását.

    Hányat teljesítesz ebből?
    Miért erőlteted rám magad?

  13. “Kedves Èva! Nem ismerjuk egymast, mondhatnam, idezve teged, hogy “nem ittunk egy kàvèt”! Sajnàlom Julit, azonban a falcetlizèsed rèszemröl túl ment minden hatàron! Igyekszel úgy èrzem revansot venni a valós vagy vèlt problèmàidra, úgy, hogy közben màs gyermekek lelkivilàgàt “tiprod”! Ez egy felnöttöl nagyon szèp teljesítmèny! Büszke lehetsz magadra! 😡😡😡 ès mielött a sajàt gondolataid rabja lennèl, pàrtatlan vagyok az ügyben, mert úgy gondolom, hogy a csúfolódàs egy gyermekkori sajàtossàg, ahogy az a mi idönkben is volt! Vàlogasd meg kèrlek a módszereidet az èrdekèrvènyesítès terèn! Mert èn sem fèlek senkitöl 🙂 Üdvözlettel: Juli egy volt osztàlytàrsànak èdesanyja!”

    • Ezt a csúfolódást egy felnőtt, felelős ember hiúsága, hisztériája, önigazolása és lelki bántalmazása hergelte.

      És könnyű ilyet írni, ha buta vagy és nem is a saját gyereked volt a célpont.

      • A “csufolodas” kirekesztes meg felnottkent is rosszul viselheto. Gratulalok, rendkivul empatikus hozzaallas. Plane olyan szemelytol akinek szinten van gyereke. Baszki, el sem hiszem, na ez megy tul minden hataron!

      • Sajnos az elmèd rabja vagy 🙂 mint ahogy azt màr írtam! A “elkövetö” feltetelezes engem kenyszerir nevetesre! A lanyomat csufoljak a tulsulya miatt, azonban veled szemben megtanitom ot ezt kezelni! Nem, nem revansot venni! 🙂
        Szamomra erik a feljelentesed 🙂
        A lanyodat egyedul magadtol kellene megvedeni 🙂

      • Nagyon örülök, hogy elolvastad az itteni kommenteket (a kommentelés nem jog, hanem LEHETŐSÉG, nyitott, jóindulatú olvasóknak!), mert fontos, hogy kapj visszajelzést: nem csak a ti gőgös, kirekesztő, zombikat nevelő, vak, áldozathibáztató, összezáró, önelégült viselkedésetek létezik. Van szabadság, kritikus gondolkodás, kreativitás, kiállás, bátorság is.

        A lényeget a szülőknek címzett e-mailben megírtam, ha érdekel még a véleményem, a facebookon megtalálod. Más mondandóm nincs a számodra.

        De mindenképpen találj valami okot a feljelentésre, mert én pontosan tudom, meddig mehetek el, mi az, ami büntetőjogi kategória. Az üres fenyegetőzéssel csak nevetségessé válsz. Az se baj, ha előtte megtanulsz elemi szinten fogalmazni, érvelni, mert sajnos, a mondataidnak, állításaidnak nem csak morális alapja nincs, hanem füle, továbbá farka sem.
        Ide szmájlikat teszek:
        😀
        🙂 😦 :8

      • Mit jelent vajon, hogy a túlsúlyos kislányt az anyja megtanítja a csúfolódást “kezelni”? Nem “revansot venni”? Szmájlival. Töprengjünk el ezen. Visszaszólhat? Vagy az már revans? Sírhat? A szüleire vajon miben számíthat? Vagy a mosolygós szmájli a maximum?

        És: a gyerek tehát nem “vehet revansot” az őt kinézete miatt megszégyenítőkön, de az anyja egy őt magát cseppet sem érintő ügyben akár fel is jelenthet bárkit? De legalábbis fenyegetőzhet vele az illető nyilvános blogján, névtelenül?

        Hmm. De tényleg, töprengjünk el ezen. Ahogy Éva mondaná, ízlelgessük.

      • Nekem is rogton ez jutott eszembe Ritall. Arra kesziteni fel a gyerekunket, hogy kezelje ha csufoljak revans nelkul…izlelgessuk! De ne sokaig. Apam ennel joval gyakorlatiasabb tanacsot adott. A suliban kitomott vakonddal uldoztek a fiuk, undorodtam tole, sikitva menekelutem. Egy nap beraktak a tatyomba es otthon pakolas kozben beleakadt a kezem. sikitofrasz. Apu beront, kerdorevon, elmeselem. Oke. mondja o. Akkor, probald azt, hogy erotveszel magadon, holnap kiveszed latvanyosan a vakondot es hozzajuk vagod vagy beteszed a pulcsijuk ala. Azt igerte hatasos lesz, ha nem, bejon es lerendezi. Siman megtettem, elotte este meg elprobaltuk es bejott. Persze szuloin rakerdezett, hogy meg is miert van evek ota egy felesleges, doglott vakond az osztalyteremben, amitol tobb lany is undorodik? Eltunt a vakond.

    • Tehát. A falra cetliken üzeneteket elhelyezni, az túlmegy minden határon. Az gyerekek lelkivilágának a tiprása. Hogy személyeket meg nem szólító cetliken, érted, CETLIKEN olyan szöveg van, hogy “ne csúfolódj”. Ez minden határon túlmegy, hát komolyan, mennyire felháborító már.

      Az, hogy egy gyereket egy másik gyerek csúfol és sérteget olyan dolog miatt, amihez sem köze, sem elég információja nincs, az “úgy gondolom, hogy gyermekkori sajátosság”, méghozzá, teljesen logikusan, azért, mert “az a mi időnkben is volt”. Nahát, tényleg, minden világos, már értem. Micsoda érvelési bravúr! Leborulok.

      Milyen kár, hogy a ti időtökben nem volt olyan szülő, aki akár egy cetli erejéig kiállt volna a gyereke mellett. Ó, azok voltak ám az idők, már érzem is, ahogy magával ragad a nosztalgia. Bocs, ha most nem mesélem el, hogyan nyomorított meg majdnem egy életre nálam két évvel idősebb, megtermett, agresszív fiúk fenyegetőző csúfolódása alsó tagozatban. De ez “gyermekkori sajátosság”, hát nyilván, az élet szenvedés, nincs mit tenni, gyermekem, tűrjed, mégpedig azért, mert ez gyermekkori sajátosság, na, ugye, hogy meg vagy máris vigasztalódva, menjél szépen a szobádba hangoztatni, iá, oá.

      Gratulálok.

      • A szülőknek linkeltem ezt a hírt:
        http://hvg.hu/itthon/20180127_Elitgimnazium_tanulojanak_ongyilkossagarol_ir_a_Bors
        A gyerekek a fenti matricát látták csak, gondolom, ez a lélektiprás (és nem a kiközösítéás, csúfolás, a hangulathergelés).
        Én azt gondolom, több év tanári tapasztalattal, hogy a kigúnyolást, bántást nagyon határozottan le kell állítani az elején.

        Valamit ír még a nő, de én az ilyen utánam dobálós jellegű üzeneteket elvből nem olvasom el. A stílusból, érvelésből, szmájlihasználatból látszik: beállt a sorba, nem érti, nem is akarja érteni, afféle színvak típus.

        Ismeretlenül van képe írogatni, az akolmelegből, engem kioktatni és vádolni. (Ők később jöttek az osztályba, és bizonyára NAGYON elégedettek.)

        Nincs olyan, hogy “sajnálom Julit, de”. Olyan van, hogy Sajnálom, ami történt, pont. Amúgy Julit nem kell sajnálni, attól te nem kerülsz feljebb. Inkább magatokba kéne nézni, látni a felelősséget, a dinamikákat – a lihegős elittudat, kikényszerített vetélkedés vezetett idáig. Juli, láthatjátok a videókon is, iszonyú cuki, csupa napfény, szelídség, képeslapot írt az egyik csúfolódónak, mert kisöccse született – emellett önállóan gondolkodik, tudja, hogy bennem bízhat, elég stabil, sosem konfrontálódik, inkább elmeséli a társai gyíkságait, és együtt kiröhögjük őket.

      • Ezt meg sosasem mondtam el itt, de egy kozeli rokonomat 10 eves kora korul terrorizaltak a fiu osztalytarsai a nagyobbakkal osszefogva, csufolas, kirekesztes, vegul odaig fajult, hogy egy delutan bezartak egy szekrenybe, (keso este szabadult, rendorseggel kellett kerestetni) miutan agyongyotortek es masnaptol a gyerek mar nem kommunikalt, az erintest nem viselte senkitol. Maganyos azota is, nincsenek baratai, fiukrol hallani sem akar. A tobbi sracnak persze csak egy jo kis hecc. Hozzateszem az orszag egyik legjobb gimijerol (alt.isk is) beszelunk. Csak senki nem tett semmit, sajnos az anya sem.

      • “nem ittunk meg egy kávét” ezt a facebookról szedi, mert meguntam, hogy ismeretlenek jelölnek.
        Borzasztó boldogtalan vagyok, hogy nem lesz a barátnőm.

      • Azt láttam, hogy az új üzenetét már úgy írta alá: szeretettel. Ezen eléggé megdöbbentem.
        Érdekes, milyen empátiátlanok az emberek, ha esély kínálkozik, hogy belerúgjanak a másikba.
        Olyan idegesek és buták, valami nagy szar van itt.

      • Addig ugysem lehet igazad amig nem raksz harom piros merges fejet a mondat vegere.

      • Kurva könnyű úgy nem félni senkitől, ha az illető még a ‘pártatlan’ szó pontos jelentésével sincs tisztában.

    • ‘ès mielött a sajàt gondolataid rabja lennèl, pàrtatlan vagyok az ügyben, mert úgy gondolom, hogy a csúfolódàs egy gyermekkori sajàtossàg, ahogy az a mi idönkben is volt’

      :DDD
      Itt mi követ mit? Mi következik miből? Mi támaszt alá mit? Mi utal mire?
      És ha igen, akkor mi van?

    • “a csúfolódàs egy gyermekkori sajàtossàg” – egyes országokban pedig a savval leöntés népszokás.
      A kiközösítés, csúfolódás lelki bántalmazás, ami életre szóló sérüléseket is okozhat. Én sajnos ismerem a hosszútávú hatását is..

      Példamutató az elhivatottság, amivel kiállsz a gyerekeid mellett Éva!

      • Köszönöm.

        Úgy néz ki, van hatása annak, amibe belevágtam, ennek az egész kétfarkúkutyaságnak, és nem szívom meg. Félve írom ezt, nehéz elhinni, a világ nem ilyen. Nem szabad feladni, legyinteni, félni.

        És nem, nem az egómról szólt, de az igaz, hogy eredeti voltam, és a nyilvánosság is véd és támogat, a néhány görény és ostoba meg nem számít. Én a tanító ellen nem akciózom, azt oldják meg a többiek, teljesen le tudok akadni róla, ha vizsgaügyben az igazságunk végre érvényre jut. nem vagyok kitiltva, megalázva. Nem kell keménykednem. Lehet beszélni, skandináv eszközökkel, leülni, odafigyelni. És sokkal jobb, mint egyedül, keménykedve harcolni. Csak anélkül nem lenne most ez…

        Ma katartikus pillanataim voltak. Hogy mégse volt kár a meló. A kedves szülők pedig majd megvigasztalják a traumatizált gyerekeket, én is ezt tettem az enyémmel, akiket ők szívattak direkt, amikor nem voltak épp ennyire érzékenyek. És olyan is volt közöttük, akit a szégyen traumatizált: hogy ő is bántotta Julit.

        De bocsánatot kérni is képes vagyok, egy-két éve már. Meg is tettem. nincs bennem csakazértis. Amit “tönkretettem”, azt lemostam.

        Fület befogatni parancsszóra buta félelemből ISZONYÚ GÁZ.

        Büszke arra vagyok, hogy nem csak biztonságban hőbörgök, hát mögött vagy a csapat biztonságában, beállva mások közé, hanem kirobbantóként ismét vállaltam a teljes ellehetetlenülés, a megszívás kockázatát. Mert elég volt.

        Ez kis híradás is volt, posztot írni erről nem fogok, vagizva azzal, hogy “győztem” (de amúgy de). Két hosszú, lényegi beszélgetésem volt az ügyben ma, féltem mindkettőtől, katartikus és mélyen emberi pillanatokkal is, nem csak “lassan talán haladunk” élménnyel. Köszönöm nektek.

        Nem volt kedvem enni, gondolkodtam, sétáltam, a gyerekeimmel voltam sokat. Két kilót fogytam, ez jót tesz a futásnak.

  14. Milyen jó, hogy ezt teszed, kedves Éva!
    Bárcsak engem is megvédtek volna a szüleim, vagy a tanáraim, bárki felnőtt ember, amikor az edzőm – az iskola tesitanára – a felsőtagozat 4 éve alatt végig rendszeresen vert és borzasztó személyiségromboló módon, nyilvánosan alázott. 10 évre hazavágta az önbecsülésemet, evészavarom, beilleszkedési nehézségeim, félénkségem, kamaszkori kínjaim fontos forrásának tartom őt. És senki egy szót se szólt, én pedig az élet normális részének tartottam ezt, mint az esőt, vagy azt, hogy néha elmegy az orrunk előtt a busz.
    Beszéltem erről egy barátnőmmel, aki ezt átélte velem, és nem érti. Azt mondja, nem tudta, hogy ezen én ennyire megbántódtam, hát mégiscsak szerettük edzőbácsit, nem? Nagyon fájdalmas volt.
    Én meg nem értem, más hogy nem pusztult bele ebbe, én vagyok túl érzékeny?

    Jól teszed, hogy megvéded a lányodat.

    • “Beszéltem erről egy barátnőmmel, aki ezt átélte velem, és nem érti. Azt mondja, nem tudta, hogy ezen én ennyire megbántódtam, …” – megbántódtál? Basszus, azért ez a szóhasználat is árulkodó :(.

  15. elszomorito errol olvasni. le a kalappal, hogy igy kiallsz juliert! barcsak minden szulo, igy vedene a gyerekei erdeket. az enyemek elmulasztottak. nagy megkonnyebbules volt elballagni, vegre magam mogott hagyni az iskolat, tudni, hogy mar nem kell szembeszallnom sem a tanarokkal, sem az igazgatosaggal, sem a tanfelugyeloseggel az osztaly erdekeben. (7 evig voltam osztalyfelelos)

  16. Ez az ügy nekem még mindig döbbenet. Főleg a tanító és a szülők viselkedése, soha nem találkoztam még ilyennel. Csak azt akarom mondani, hogy nagyon jó és fontos, hogy kiállsz (és AHOGY kiállsz) Juli mellett, és az is, hogy megírod. Sokat tanulok belőle, és nem fogom elfelejteni, ha egyszer esetleg megint általános iskolában tanítok majd.

  17. Na, az ilyen ügyektől sokalltam be én mostanra. A bájolgó tanárnőtől, aki elmondja, hogy a fiam a legjobb magyarból, csendes, de ha kérdezik, mindent tud, jó a helyesírása, szépen olvas (sokat olvas egyébként). A fiam meg esténként otthon sír, hogy a tanárnő üvölt velük, csúnyán beszél és azt mondja, “hülyék vagytok, nem tanultok”. A motivált, lelkes, érdeklődő gyerekem ideges, rágja a pólóját, felkel hajnalban tanulni, meg akar felelni, majdnem kitűnő lesz félév végére, mire az osztályfőnök az egész osztály előtt nyilvánosan lecseszi, hogy miért nem kitűnő. Nem csak olyan vicceskedve egy fél mondattal, hanem 10 percben szónokolva arról, hogy összeszedhetné magát. A szorgalma négyes lett, miközben láttam, hogy beledöglik a tanulásba. Ötödikes. Nekem mindegy, hányast kap, nem mondtuk soha, nem kértük számon, a gyerek önmotivált és meg akar felelni. Nekem meg elegem lett a gyereknyomasztó rendszerből.

    A másik fiam pont az ellenkezője. Soha nem próbált megfelelni. Elsőben elküldték a nevelési tanácsadóba tanulási problémát gyanítván emögött. Az eredmény: a gyerek kreatív, okos, átlag feletti az IQ-ja, disznek nyoma sincs, csak az iskola púp a hátán. Iskolaváltás, teljes boldogság egy igazi “tyúkanyó” tanárnénivel, aki ráérzett a gyerekre, motiválta, szívesen járt hozzá. Jött a felső tagozat és a problémák. Két napon 8 (!) órája van a gyereknek, fáradt, motiválatlan, némelyik tanár képtelen tanítani az osztályban, mert a gyerekek dobálóznak, kiabálnak, a gyerekem sztrájkol a leckeírás ellen, ki is fejti, hogy az iskolában egész nap tanul, miért kell még itthon is. Megértem. Közben a háttérben megy a bájolgás a szülőkkel, hogy ők türelmesek, de már hatodikosok és hamarosan jönnek a felvételik (nyolcadikban), készülni kell. A gyerek közben elkezdett tikkelni és ez volt az utolsó csepp.

    Beleástam magam az alternatívákba és lett magántanulóság erre szakosodott befogadó iskolában, tanulócsoport heti 3 napra, kedvük szerinti különórák (a kicsi rajzol, a nagy modellezik) és unschooling-szerű közös tanulás. Beleástam magam az amerikai homeschooling, unschooling szakirodalomba. Az iskola miatt kialakult szorongások oldásába, a deschoolingba. Döbbenet, mennyire alapul vesszük, hogy meg kell felelni, hogy ennek így kell lennie, hogy el kell viselni az Anikó néniket, meg nekük a szülőkkel édeskedő, gyerekekkel káromkodó Erika nénit. Döbbenet, hogy ők is mennyire a rendszer áldozatai. Döbbenet, hogy a szülő is betörik, nem jár utána, nem változtat, mert azt hiszi, ez alap. Mi is felnőttünk így.
    A családtól persze megkaptam, hogy a gyereknek kell a terhelés, nem szabad kimenekíteni őket, mert megszokják, meg mi lesz így belőlük, ha nem tanulnak rendet, fegyelmet egy “rendes” iskolában.
    Szerintem meg mi lesz belőlük, ha kikényszerítjük belőlük, hogy végigcsinálják mindezt mi meg közben összejátszunk az iskolával.
    Most az otthontanulós közösségekben rengeteg szülőt megismertem, akik hasonlót tapasztaltak vagy még rosszabbakat. Horror sztorikat hallottam verekedő, üvöltő tanárokról, de még többet nyomasztókról, átlagokat számolókról, finoman célozgatókról, szülőket lecseszőkről, versenyeztetőkről. Mi ennek nem akarunk a részei lenni. Amúgy a gyerekek a csoportban sokkal gyorsabban haladnak, negyedannyi idő is elég ugyanakkora tudáshoz, itthon 1 óra alatt átveszünk 3-4 órányi törianyagot és még élvezzük is, kérdéseket teszek fel, utánajárunk, beszélünk róla, ilyenkor derül ki mennyire időrabló hely az iskola. Aki szembemegy, annak széllel szemben kell pisilni és lázadónak tartják, veszélyesnek érzik a többiek, nehogy éket verjél már a rendszerbe, még a végén meginog. Pedig mindenki tudja, hogy mezítelen a király, csak már megszokták és meg védik is.

  18. Dühítő ez a jelenség, hogy ilyen tanítók létezése felett a rendszer/szülők/kollégák szemethunynak
    A gyerekeimet minden eszközzel meg fogom védeni ilyen esetekben én is.

    Ha egyszer a gyerekem lelki épsége és a tudása között kell majd mérlegelnem, mindig a lelki épségét fogom választani bármiféle tény vagy képesség tudásával szemben.
    Ha elég nagy lesz hozzá, el fogom mondani neki a kulcsmondatot, amit nekem nem mondott el anno senki, magamtól jöttem rá
    “Nézz körül. A legjobb tanulóknak, legszófogadóbbaknak a legboldogabb az élete? Nem.”
    Még ezt is hozzá fogom tenni:
    A legbutábbnak és a legrenitensebbnek szörnyű az élete, azt kerüld el, de az “elég jó” szint fölé csak saját kedvből próbálj kerülni, ne külső késztetés miatt.

    • Tudása…? Ez nem kérdés. Az idomítottság és monotóniatűrés van a másik oldalon, nem a tudás. Aki nem érti, nézze meg, hogy minden parancs, terelgetés nélkül miket és miről ír a nagy, milyen az érdeklődési köre, hogyan képzi magát.

  19. Még egy észrevétel:
    Kiálltál a gyereked mellett a rendszer ellenében.
    Ez akkor is örök emlék marad benne, ha elbuktok.
    Azt nem tudod megmenteni, hogy az iskolarendszerbe vetett hite megmaradjon, az (teljesen jogosan) a porba fog hullani. De a beléd, szülőbe vetett hite (ősbizalma? van ilyen szó?) megmarad, ez szerintem a legfontosabb.

    • A gyerekeknek mindig az a szimpatikusabb, aki kiáll, aki egyedül van, aki nem megfélemlíthető, akinek vannak elvei, aki kreatív, nem a rendpárti keménykedés,a kötelességre és kispolgári erkölcsökre való hivatkozás. Ez is van, azon túl, hogy igazam és bizonyítékom. A pengeszájút belül kiröhögik, ha félnek is tőle. A drillt, a terrort majd elfelejtik, felnőttként a nagy részük már pontosan látni fogja, mit tettek velük, és undorodva gondol majd vissza erre a lélekgyilkos, pengeszájú, feszes és teljesen értelmetlen gyakorlatra.

      Anikó retteg, hogy a hangulat megfordul. Már meg is fordult. Mindenki tudja, mi zajlik itt, csak a legpuhatestűbb szülők és idomított klónok nyalnak és sorakoznak fel mellé. A gyerekek harmadik éve szenvednek ugyanettől. Ők hogy ne tudnák?

      Lehetett volna ezt az egészet békésen, én azt mondom. Szóltam. Fél éve próbálkozom.
      Kaptam levelet az igazgatótól, hogy beszéljünk. Elértem az ingerküszöböt, halleluja. Hányszor kértem, írtam és maradtam válasz nélkül.

      Most pedig próbálják úgy beállítani, hogy én okoztam a botrányt, pedig nem volt botrány, illetve azért volt botrány, mert taszigálni kezdett a nő, meg kiabálni (ma intéztem egy kis szpícset az osztályhoz: “arra kérlek titeket, ne piszkáljátok Julit”).

      (hisztérikus hang)
      FOGJÁTOK BE A FÜLETEKET! FOGJÁTOK BE A FÜLETEKET!
      Huszonvalahány gyerek csapta kiálló könyökkel, reflexesen, feszes vigyázzban a fülére a kezét. Egyszerre.
      De amikor azokra néztem, akik hétfőn megint piszkálták Julit, ők bólintottak.
      2018, Észak-Korea, Zugliget – én így szeretlek.

      • Lehet, hogy én megosztó vagyok, meg nem értenek egyet (nem nagyon érdekel a véleményük, vagyis, pontosan tudom, mit gondolnak). De hogy a jellegtelen kussolók, folyton igazodók, megalkuvók nem érnek el semmi változást, és nem is emlékeznek rájuk, az is biztos. Érdekes, hogy ők próbálnak kioktatni. Még az se bírt annyit kinyögni négyszemközt, hogy bocs, akihez én mentem oda, jelezni, hogy az ő gyereke (egykori ovistárs és jó barát!) is fújol, ha meglátja Julit. Mondta, tudja. ???

        Nem azért fújolták Julit, mert én ragasztgattam, hanem még előtte (ezt leszerelendő ragasztgattam, mert nem álltak le). A sorrend fontos. Azért piszkálták, mert nem kértünk a szektavezér jellegű Anikóból, és Juli a B osztályba jár.

      • Ez pont olyan, mintha Örkény írta volna.
        Számomra ez azt bizonyítja, hogy már elbukott. Tudja, hogy nincs fölénye már, kétségbeesve kapkod és retteg. Ilyet ép ember nem csinál.

      • Minden nap drillez, évek óta, ez a fülbefogás-parancs az önkéntelen, elemi reakciója volt. Hasznosak az ilyen helyzetek: megmutatják, kiben mi van. Arra léptem be, hogy kint áll a hetes (az egyik csúfolódó), mindenki feszes vigyázzban, és a gyerekek KÓRUSBAN mondják, amit kell. Mint hajdan a Hiszekegyet. Azt hittem, elsírom magam.

      • Most olvasom, hatborzongato. Hatalmas lelkierorol tesztek bizonysagot, nagyon fontos ez Julinak, latnia es ereznie, hogy jelen vagy, ott vagy es nem kell az ilyesmit elfogadni, ezzel egyuttelni. Ez a fulbefogos pillanatkep elegge egyertelmuen mutatja, hogy kezivezerelt a bullying … a tobbi szulo, hogy birja nezni ezt?! Nem hiszem, hogy nem latjak a gyerekeiken, hogy mit elnek at ilyen legkorben nap mint nap … ha pedig latjak, mit remelnek, komolyan: mindig lesz egy kovetkezo. Aki szerint pedig c’est la vie, csufolodni effeleket mar pedig szoktak, az nezzen magaba, ha meg mer, ha meg tud egyaltalan.
        (Almodom es elkepzelem, ahogy valami megmozdul az erintettekben, a szulokben felhorgad valami es semleges helyen beszelgetesre hivnak … ahol a szulok felreteszik az egojukat, a beidegzodeseiket es tamogatjak a csufolodokat abban, hogy meghallgassanak titeket, aterezhessek azt, hogy ez mit jelent Julinak, s azt is hogy ha ezt folytatjak, holnap barki celkeresztbe kerulhet. Beszelgetes, parbeszed! Tobbet tanulhatnanak, mint az osszes alsos evben egyuttveve.)
        Annyira egyutt tudok erezni.

  20. Szorítok értetek. Roppanjon és omoljon, aminek roppannia, omlania kell. Ha újraszületnék, örömmel születnék olyan családba, ahol te vagy az anya.

    Visszagondolva nekem is volt esetem tanárral. Matek érettségim bánta, ha szeretnéd, majd valamikor megírom/elmesélem.

    • “Ha újraszületnék, örömmel születnék olyan családba, ahol te vagy az anya.” Fú, megbánnád. Én laza vagyok, meg intellektuális vagyok, nem telepszem rájuk, és kiállok értük, meg elég jól sikerültek, de nagyon sok rossz tulajdonságom van. a gyerekeim sokkal normálisabbak, mint én vagyok, vagy mint az én beletett melóm indokolná. Amitől jól működnek (nem ők csúfolódnak pl.), az jórészt a legkorábbi, nagyon elkötelezetten kötődő, kétszülős évek máig tartó hatása, testileg-lelkileg. De nagyon köszönöm.

      Írd meg, persze, ide – egymásra ismerünk a történeteinkben.

      • Gimiben matekfakton tanultam. Anyám fél évvel az érettségim után mondta el, miért járt be olyan sokat egy időben a sulimba. Kiderült, hogy valaki belemászott az érettségis matekomba, azaz belejavított a megoldásomba, hogy hibás legyen és kevesebb pontot lehessen rá adni. Ez azt jelentette, a végén szarabb jegyet kaptam, és így kevesebb pontot vittem a továbbtanuláshoz.
        Az akkori faktos tanárnőm keze volt a dologban, pusztán azért, mert nem matekkal kapcsolatos szakra adtam be a jelentkezésemet, hanem másra. Anyám erre addig járt a nyakára, mire kihúzta belőle, egész 4 év alatt azért nem adott nekem négyesnél jobb jegyet, mert egyrészt lány voltam (a fiúkat favorizálta) és nem úgy oldottam meg a feladatokat, ahogy ő azt elvárta volna (bonyolultabb, hosszabb úton de ugyanoda jutottam mint mások). Én ebből semmit az ég adta világon nem vettem észre (túlzottan elmerültem a saját világomban, nem volt nehéz elsiklanom lényeges dolgok mellett) Szakjában elismert, okos nőnek számított, bár idővel kiderült, anno benne volt az országos érettségi bizottságban is, ahonnét valamiért eltanácsolták, és a gimiben oktatás számára jelentős visszacsúszást jelentett.
        Hivatalos feljelentés, érettségi újraszámolása nem volt, házon belül eltussolták. a kívánt szakra nem vettek fel, de nem emiatt, és amire végül mégis felvettek, arra anélkül is felvettek volna, ha nincs ez a csalási ügy. Öregdiák találkozón felnőtt fejjel már nem marat alkalmam szembesíteni a tettével, mert addigra elhunyt.

  21. Ez a csufolodas gyerekszokas igen meg szulok mi azert vagyunk, hogy elmagyarazzuk, hogy miert ne. Amikor lapattal verte a masik fejet a homokozoban ketevesen azt is elmagyaraztuk. Es nagyon szar am felnott fejjel rajonni, hogy mekkora parej voltal gyerekkorodban. Engem is csufoltak, nem volt annyira szar a helyzet mint az osztalyban annak akit majdnem mindenki csufolt es teljesen kirekesztettek, de meghatarozo igy is. De ami a legszarabb, hogy egyszer en is csufoltam valakit, ez egy hosszu tortenet, kielemeztem magamban ezerszer azota hogy miert es hogyan viselkedhettem en igy, mert elotte meg utana ilyen masokert kiallos fajta voltam, de akkor nem. Es ezert meg mindig szegyellem magam. Nem azota persze, hanem miota felnottem es megertettem a tortenetet osszetettsegeben. Es jo lett volna ha akad akkor egy felnott, aki elmagyarazza, de a kutyat nem erdekelte, hogy mi hogy nyirjuk egymast, hat gyerekek, ilyenek. De en meg egyszerre erzem, hogy bazdmeg, en vagyok felnott valtozatban az a gyerek akinek cetliket kell a falra ragasztani, es a kiszolgaltatottsagot, hogy gyerek voltam, kurvara nem ertettem az egeszet es senki nem ragasztott nekem cetliket a falra. Inappropriate smiley.

    Igy aztan amikor sajat magzatomat egymas nem baszogatasara okitom, nem elegszem meg azzal, hogy mert nem szabad, hanem mondom az egesz rendszert. Hogy a gyerek mit erez, az anyukaja mit erez, hogy ki miert van baszogathato vagy baszogato pozicioban, mik a lehetseges kovetkezmenyek, szereplokre lebontva es hogy tenecsinaldkisfiam mert eljonmegazazido amikor nagyonfogodszegyellnimagad miatta. Nem akarsz te az az ember lenni.

    Meg milyen hozzallas, hogy gyerekszokas? Hat az aranyhorcsogot lehuzna wc-n ha hagynad, hogy megnezze tud-e uszni. De szerencsere a legtobb szulo elmagyarazza, hogy az ugy nem jo.

    • A csufolodas gyerekszokas azert a gyermekkor velejaroja, mert mindenki hagyja, szulo, tanar, baratok, osztalytarsak. A fenti anyahoz hasonloan. Azert az erdekelne, hogy az ilyen felfogasu szulo mit tenne ha az o gyereke lenne a celtabla….koltoi kerdes.

      • Az a baj, hogy itt van feketén-fehéren, hogy mit tenne, sőt, tesz. Leírta. Ő a saját gyerekét megtanítja a csúfolódást “kezelni”, nem “revansot venni”. Nagyon rossz érzés nekem belegondolni abba, hogy ez mit takarhat, hogy milyen lehet annak a gyereknek.

      • Ökölszabály: ne csúfolódj, ne rekessz ki senkit, semmiért. De az nagyon nem mindegy, hogy azért csúfolnak valakit, mert szociálisan elfogadhatatlan, amit csinál (lóg a taknya, padlóra köp, agresszív – kisgyereknek ez persze inkább tünete, mint cselekedete, de akkor is), vagy pedig ilyen gőgös alapon, idézem: “Mert te nem szereted Anikó nénit.” Ez pszichiátria. Mint harmadik A-sok gúnyolják őt, aki már nem az, és nem is akar tőlük semmit, csak elmegy mellettük a folyosón. Menjen odébb. Az egyik csúfolódó anyját felhívtam hétfő este, és nagyon sunyin visszalőtt: elmondta, hogy a kis Tubarózsa milyen ROSSZUL ÉREZTE MAGÁT, hogy EL KELLETT KÜLDENIE harmadmagával Julit az udvaron, mert a három tökélylény (A-sok) pont ott akart vízelvezető árkot ásni, ahol a lányom a hártyajeget törögette. Más választása nem volt, szegénynek, és milyen rosszul érezte magát! A könnyem is kicsordult.

        (Nem írok valós neveket, és előttük sem mondtam ki, sem más szülőnek nem árultam el, kik voltak, nem szégyenítettem meg senkit.)

    • Nagyon jól szórakozom a kommenteden, állati érzékletesen írsz, és fontosakat. Elmagyarázni az okokat, az összefüggéseket! Filózom, én csúfolódtam-e. Mondtam bántót, meggondolatlant, rosszul sikerült poént, asszem, de nagyon hamar rám szóltak, és szégyelltem magam, mert nem voltam érzékeny, csak ajól odamondás érdekelt. Jóban voltunk és maradtunk az illetővel amúgy. Kirekesztésben nem vettem részt.

      Még egy emlék feljött. Volt egy osztálytársam, jogász lett. Ehhez méltó volt, hogy a suli melletti telefonfülke pénzvisszaadójába kőkeményre száradó vizes zsepiket gyömöszölt, hogy így jusson pénzhez. Én megpróbáltam használni a telefont, dühös lettem, hogy nem adta vissza a pénzt, és kiszedtem a zsepit. Nagyon sok pénz jött ki. Azt elraktam, és nagyon örültem, valahogy nyerőautomatának tűnt, teljesen naiv voltam atekintetben, hogy mi történt, később állt össze a kép. Valahogy megtudta, és dühös lett.

      Mi nagyon naivak, védettek voltunk, nem dohányoztunk, szüuzen érettségiztünk jórészt. Későbbb már, 11.-re minden pofátlanság, nemtanulás ellenére a versenyeredmények miatt annyira kiemelt helyzetem lett, hogy senki nem macerált.
      Bebizonyítottam, hogy a stréberségen kívül is van út az érvényesüléshez. Mondjuk ez alternatív iskola volt. Hagyományos értékekkel (köszönni, esztétikusan kirakni a falragaszt, ilyesmi), de kreativitásra ösztönözve, fiatal és kvalitásos tanárokkal, igényes pedagógiai munkákkal (ez az eredeti, induló gárdára igaz, csak a később felvett tanárok között voltak görények). Megtartó, értékelvű, szabad légkör volt, és nagyon optimista időszak volt (1990–1994).

      Az önreflexiód bámulatos, bárcsak többen lennétek, akik megbánják. A “nem akarsz te az az ember lenni” a legfontosabb érv. Ezt is akartam mondani, meg azt is, hogy nem vagytok különbek, ne gondoljátok, a migránsgyerekeknél sem. Csak a lényegre szorítkoztam, a kettő perces bentlétem alatt, 8:00:20 és 8:02:20 között azt sikerült eljuttatnom: arra kérlek titeket, fejezzétek be a csúfolódást. Juli nem bántott titeket. ha ezt hagyta volna elmondani normálisan, és nem kezd dulakodni, nem lett volna semmilyen trauma, jelenet, kiabálás. (“Hagyd el a termet! Az iskolát!” – “Milyen nagy jogköröd lett. És akkor mi mégis tegeződünk?” – “Laciiii!” Néma csönd.)

      A gyerekek annak lettek tanúi, hogy azzal, akit ők abszolút hatalomnak tartanak, valaki szembeszáll, nem fogadja el a kereteit, normáit. Ő nem Judit néni, a nagy hatalmú majdnemnyugdíjas, hanem egy mezei, fiatal tanítónő.

      Megértettem (utólag): e gyerekeknek ez valóban trauma volt, hiszen nem erre nevelték őket oly gondosan. A gondolatrendőrség is éber. Minden gyerek lelkivilága egyenlő, de egyes gyerekek lelkivilága egyenlőbb a többinél.

    • Annyira jó ez a hsz, random olvasó!
      Én soha nem csúfolódtam, nem akartam direkt ártani, semmi ilyesmit nem csináltam és tényleg nem volt bennem a kirekesztésnek meg a rossz érzés okozásának még csak a szándéka sem, még gondolati szintem sem kívántam, hogy rossz érzései legyenek senkinek, még annak sem, akivel problémám volt. DE volt egy időszak, amikor nagyon magabiztos voltam és némileg harsány is hozzá, és – így utólag – szerintem sokszor egyszerűen érzéketlen voltam a másik problémájára. És biztos, hogy mondtam olyanokat, amik nagyon bántóak voltak. Én nem értettem, miért nem talpraesett mindenki, miért nem áll ki magáért, hiszen igaza van. Miért nem dönti el, hogy megcsinálja és akkor lát neki rögtön. Miért nem tudja, hogy mi a baja. Miért nem beszéli meg, hiszen mindent mindenkinek mindenkivel meg lehet beszélni.
      Azóta persze látom az összefüggéseket és elég bátor vagyok ahhoz, hogy bevalljam azt is, ha nem látom.
      Nem tudom, hogy aki a “másik oldalon” volt, hogy vette ezt. Hiszen nem volt konfrontáció. Emlékszik-e rá, konkrétumokra, vagy csak érzésekre, vagy hogy…?
      Volt, hogy eszembe jutott felnőtt fejjel egy szituáció és szégyelltem magamat érte egy ideig, aztán meg arra gondoltam, kell-e bűntudatot éreznem, amiért nem voltam elég érzékeny. Egyszerűen nem volt antennám bizonyos dolgokra. Leginkább arra, hogy az embernek pusztán a jelenléte is lehet nagyon fájdalmas, ha sokkal jobb helyzetben van (érzelmileg, szellemileg, szociálisan), mint a másik gyerek és míg egy felnőtt tud maga dönteni, egy gyereknek nincsenek eszközei, sokszor önmagát sem érti, csak a rossz érzései vannak. Lehet-e ezt elmagyarázni valakinek, vagy rá kell jönni valahogyan mégis magadtól, nem tudom. Persze, tudom, hogy vannak érzékenyítő gyakorlatok, meg jót tesz egy gyereknek, ha megismer sokféle embert, talán ez lehet a kulcs, de nem egyértelmű dolgok ezek szülőként sem…

      • Ilyen értelemben, ahogy írod, én is érzéketlen vagyok. Miért nem csinálja meg, miért nem oldja meg, ne panaszkodjon, ne halogasson, ne sírjon. Én sem sírok. Az nagyon durva, amikor nekem panaszkodnak kétkeresős családok, hogy nekik milyen nehéz. Vagy sorolják a kifogásokat kövérék.
        Sok év “mindenkit megértek, mindenkin segítek, használjatok nyugodtan” állapot után lettem ilyen, vetettem le ezt az önfeláldozás-marhaságot, és kezdtem el lényegében csak arra figyelni, hogy nekem ne legyen túl nagy macera, én érezzem jól magam, meg akikért felelősséget vállaltam. Ismeretlenekért nem vállaltam felelősséget.

        Meg miután az önsorsrontó siránkozó előnymaximalizálók, nagy rajongók lekápóztak. Senki nem rúgott belém akkorát, mint ők. A hangoztatott, másik arcába tolt gyengeséggel nagyon vissza lehet élni. plusz engem az is feldühít, ha valaki buta és harsány.

    • Csatlakozom én is. Engem masszívan csúfoltak, mindig, meg főleg kiröhögtek, de bizony volt, amikor én magam is részt vettem csúfolásban. Emlékeim szerint boldog voltam, hogy végre nem én vagyok a célpont, ilyen nagyon agresszív, nyers dühre emlékszem. Ráadásul a fő csúfolódó az én bántalmazó “barátnőm” volt, aki megkeserítette az általános iskolának mind a nyolc évét számomra, és nem tudtam a bántalmazásból/elnyomásból kiszállni, sőt, fogalmam sem volt, hogy ki lehet. Szerintem ez egy szelep volt. Ez most nem kifogás vagy ilyesmi, maximum magyarázat. Arra, hogy részt vettem bullyingban, nincs bocsánat.

      A srác később ugyanarra az egyetemre járt, mint én, csak ő történelem szakra. Egyszer összeszedtem a bátorságomat, és odamentem hozzá, hogy bocsánatot kérjek azért, amit tettem. Nagyon nyugodtan azt mondta, hogy köszöni, de ő rajtam látta, mi a helyzet, és tudta, miért csinálom, és énrám akkor sem haragudott, és most se. Hát ilyen volt ez az illető. Soha többé nem beszéltem vele, egyszerűen annyira megsemmisültem ettől a döbbenetes tudatosságtól és intelligenciától, aminek a csúfolódás idején bennem még írmagja sem volt. (8- éves)

      • Ugyanígy. Céltábla voltam, kivéve akkor, amikor én magam is lőttem valakire.

        Most megrendültem ettől a történettől.

      • Büszke vagyok a törzskommentelőimre, mert nem arra használják a blogot, hogy másokat vádoljanak, és magukat jó embernek állítsák be, hanem képesek magukkal szembenézni és fejlődni.

  22. Azt meseld el a teged tamogato blogolvasoknak, hogy mit muveltel ma? Bementel a 3.a-ba, a gyerekekkel ordibaltal, megfelemlitetted oket, a pedagogusuknak a szemuk lattara neki rontottal. Tobben sokkot kaptak, sirtak es nem lehetett oket megnyugtatni!
    Pedig sokak kozuluk nem bantottak Julit vagy barki mast….

    • EZ HAZUGSÁG, amit Anikó terjeszt, aki azért hisztériázik ellenem, hogy elfedje a minősíthetetlen viselkedését, és rám tolja, ellehetetlenítsen minket. Ott voltál? Kinek hiszel? Kinek érdeked hinni?
      Miattam biztos nem sírtak, dulakodni sem én dulakodtam.
      Hatalomdemonstráció volt, ami történt. Én megkértem őket, két mondatban, ne csúfolják többet Julit.
      A gyerekeim nem bántottak senkit, soha nem volt velük probléma. Ez a 3.a-sokról nem mondható el. Hetek óta zaklatják Julit.

      • Annyira undorító ez a névtelen vádaskodás. Olyan gyáva, pitiáner.

        Csak akkor vagyok téma, ha “megjelenek a színen”, írja a sokkal visszafogottabb osztálybeli szóvivő-szülő.
        Hát megjelenek: két gyerekem jár az iskolába, naponta megyek. Ezt tényleg nem értem.
        És hogy “játszom”, és ők nem játszanak úgy, fogadjam el.
        Hát, nem játszom. És nem kértem senkit, hogy velem játsszon. Nem kerestem soha szövetségest (eleve akinek nem gáz ez a tanítónő, az úgysem fog fel semmit), azt kértem 1:1 telefonokban, szóljanak rá a gyerekükre, hogy szálljanak le Juliról.
        Még semmi cirkusz nem volt, nem léptem fel, senkinek nem mondtam semmit ősszel, már akkor is ment a foghegyről stílus, észre nem vevés, korábbi jó ismerősöktől. A szelíd Julit már akkor is kitaszigálták onnan, ahol játszott. Vajon miért? Ennek mi a forrása?
        És bátorkodtam feltételezni: ez gerjesztve vagyon. Sunyin, de világos, hogy honnan.
        Most meg lett ürügy, hogy én legyek a hibás.

  23. Hú, ez most nagyon passzol ide. Lackfi János.

    Ötöst kaptam minden tárgyból,
    mert értema zanyagot,
    nem reppelek, hanem szépen
    ülök éscsend bevagyok!
    Lélegzetem visszafojtom,
    már a vérem semkering,
    én vagyok a legjobbkislány
    összestana rakszerint.

    Vécéreké redzkedéssel
    az órát nem zavarom,
    elpárolog tatokmindent
    majdapóru saimon.

    Túlságosan nem zsibongok,
    megtanultam gondosan,
    nem azérjá roksuliba,
    hogy jólérez zemmagam.

    Fertőtlen a cipőtalpam,
    a hajamban masni van,
    minden hajszál kifésülve
    libegpárhu zamosan.

    Azt mondtaja tanárnéni,
    kicsinéma szobrokat
    akar látni, éppen ezért
    mélyhűtöttem magamat.

    A tévében filmek mennek,
    a filmekben szeretet,
    semmi dara bolósgyilkos,
    nemsíromki szememet.

    Szüleimse veszekesznek,
    egyikük sem ideges,
    nem szólnak, hogy odébbálljak,
    azapámnem üveges.

    Nemüvölta szomszédnéni,
    nemköpnekle a fiúk,
    ezértvagyunk mindvidámak,
    semmikorse szomorúk.

    Az utcákon mind a bácsik
    aranyosak, kedvesek,
    aballonka bátalattmind
    aranyszívet rejteget.

    Haszavaló versenyleszmajd,
    eztetetel szavalom,
    ésmindenki könnybelábad
    gyönyörűszép szavakon.

    ***

    Én pedig most jelentkeztem kiegészítő tanári képzésre, mellette drámapedagógus képzésre. Nagyon sok minden kavarog bennem, de egy biztos; így, ahogy az anikónénik én sosem. Nagyon sok erőt nektek!

    Viszonylag friss olvasó-kommentelő vagyok, de inkább csendben olvasok, figyelek, tanulok, és egyelőre magamban kérdezek.

    • Jaj, összecsúszott az első két versszak, bocsánat. Helyesen így:

      Ötöst kaptam minden tárgyból,
      mert értema zanyagot,
      nem reppelek, hanem szépen
      ülök éscsend bevagyok!

      Lélegzetem visszafojtom,
      már a vérem semkering,
      én vagyok a legjobbkislány
      összestana rakszerint.

  24. Ica:
    A kommentelés lehetőség (ezt úgy kell érteni: nem jog, nem feltétel nélkül jár), jóakaratú és nyitott olvasóknak.

    Azon ne csodálkozz (ne sajnáld tőlem), hogy a blogomon azok, akik az én szövegeimet kedvelik évek óta, hasonló értékeket vallanak és engem támogatnak. Keményen megdolgoztam a hitelemért.

    Elmeséltem amúgy, kommentben is, facebookon is, hogy mi történt. Nézd meg. Ne csodálkozz, ha nem egyezik azzal a verzióval, amit te ismersz. A rémhírgyártás beindult. Ugyanaz történik minden diktatúrában: aki szól a visszaélések miatt, azt kikészítik. Lelkiismereti szabadságukkal élő emberek ellehetetlenítése, nyomásgyakorlás, őrültnek nevezés, hazugságok, akolmeleg.

    Te csak másodkézből tudod, mi történt. Nem voltál ott, egy szélsőségesen torz, hisztérikus verziót tudsz, mert Pengeszáj mártír szeretne lenni, le akarja tagadni, hogy kivetkőzött magából és minősíthetetlenül viselkedett, illetve rajtunk, a gyerekeimen is bosszút állni és kiutálni. Fel sem merült a gyanú, hogy neki érdeke így beállítani a történteket?

    Fejezzétek be a gyűlölködést, és nézzetek magatokba: az elmúlt hetekben miért nem vetettetek véget annak, amit az osztály a lányom ellen csinál.

  25. Mi sem revansot szeretnénk, nem is történt semmi ilyesmi, senkit nem bántott se a lányom, sem én.
    Még azt is tökéletes diszkrécióval kezeltem, kik voltak a csúfolódók, és gyerekekkel kapcsolatban soha nem használtam vitatható szavakat. Egy felnőtt meg, főleg, ha a foglalkozása körében követ el visszaéléseket, és gyerekek szenvednek miatta, viselje el a bírálatot.
    A NE CSÚFOLÓDJ! intelem (kérés, norma) nem bántó.
    Azt szeretnénk és fogjuk elérni, hogy ne piszkálják többet Julit. Egyre hangosabban kellett mondani, de úgy látszik, ebből most értettek.
    Anikó mártírkodása műsor, nárcizmus, bosszú. Szánalmas az egész nő, a lelkivilága, stílusa, ahogy mindent erőből, szeretetlenül, bölcsesség nélkül akar megoldani. Két lábon járó csakazértis.
    Titeket csak a “jó kapcsolat” érdekel, mert az az ára annak, hogy a gyerek jó jegyeket kapnak és nem vágják el a TOVÁBBTANULÁSUKAT. Mert már most nagyon kell vigyázni. Most dől el, egyetemre kerül-e…
    Szerintem az dől el, ép lesz-e a lelke, vagy kíméletlen törtető lesz-e belőle, akit semmi nem érdekel, csak a jegy.

  26. Ma is, tegnap is írásban kértem az igazgatónőt: garantálja, hogy
    a felnőttek nem faggatják, ellenben megvédik Julit
    én inzultus nélkül bemehetek értük délután.
    Ezekre nem kapok választ.

    Minden csoda három napig tart, ez a legfontosabb.
    A rémhír-gépezet és a hazudozás beindult, de majd elül, aztán valahogy együtt élünk e kies kerületben.
    Vagy sehogy, vagy tárgyalásos módon, esetleg mediátorral tudjuk rendezni a helyzetet (a cél: Julinak legyen végre nyugalma és bizonyítványa, amelyben ne bosszújegyek legyenek; az iskola és a tanítónő ismerje el a vizsgáztatási “hibát”, illetve engem ne alázzanak meg).
    Számítok az iskola együttműködésére, szükség szerint vonok be további erőket.
    Nem tervezünk elmenni.
    A primitív, vádaskodó szülők szálljanak le rólam. Ki-ki színvonala szerint, de alapvetően ugyanazt a kirekesztést csináljátok velem, és nem most, hanem évek óta, ami Julit is sújtja. A gyerekek átveszik ezt a kíméletlenséget, tőletek is, Anikótól is.
    Van még egy félreértés:
    én nem azt kértem, hogy álljatok mellém, hanem azt, hogy a gyerekeitek ne piszkálják Julit. Soha nem kerestem szövetségeseket, szó nélkül léptünk le 2016 őszén, csak Adriennel beszéltem.
    Hiszen már 2015-ben világos volt, hogy csak a bajusz alatti morgás erejéig mernek szembeszállni a visszaélésekkel, és a jó bizonyítvány és a látszat fenntartása számít csak.

  27. Buszke lehetsz magadra, hogy a nagy szabadsagharcos imidzsepiteshez meg az egofenyesiteshez a sajat gyereked is felhasznalod agyutolteleknek. Azt gondolom, hogy ha valami, akkor ez tudatos bantalmazas, nyilvanvalo hogy a a kolyoknek meg rosszabb lesz igy, az eroszakos operett-szabadsagharctol a szulok es az iskola tobbsegevel szemben, egyedul a te egodnak es olvasottsagodnak hasznal a balhe.

    • Köszönöm a véleményed, nagyon érdekes. Én nem így látom. A hatalommal szemben lépek fel, a kirekesztés ellen, és sok hónapja dolgozom ezen, tökéletesen diszkrét voltam, ti már a végét kaptátok. ezzel értem el, hogy foglalkozzanak az üggyel. Megtisztel, hogy érdeklődsz az életem iránt, és olvasod a blogot, biztos megvan az oka, és remélem, a nagy kíváncsiságban találsz olyan írásokat, amelyek formálják a szemléleted, és kibillentenek a gyáva, ítélkező, többséghez húzó, normatív állapotodból.

      A “csak a gyereket sajnálom” a kedvenc lemezem, az álszent amely soha nem tett semmit a gyerekemért, csak ellenségének kezel, ami soha, sehol nem vált be. Azt válaszolja meg valaki, hogy akkor mitől ilyenek? Sokszoros hátrányban is? Miért nincs a lányomnak a poszt_anikónéni érában se az osztálytársaival, se a tanulással problémája, se semmilyen baja, kedélyzavara, annak ellenére, hogy próbálják megalázni, és nem nagyon van pedagóguszseninek mondható személy a közelében?

      Véletlen, biztos.

    • Azért ez a véleményed, mert gyűlölsz és rosszat kívánsz, nekem is, a gyerekeimnek is. Egy csomag vagyunk, más nem lehet itt melletttük, nem taníthat nekik értékrendet és nem ad reggelit. Aki nekem nem segített soha, annak pofbef a szerepe, engem ne oktasson és értünk ne aggódjon.

      Az én egóm stabil, nem szorulok birka-egyetértésre, szurkolótáborra. A nyilvánosság viszont erős eszköz. Az olvasottság, a blog működése és támogatottsága igen korrekt majdnem hat éve, a blog sem szorul marketingre, különösebb cukiskodásra nincs szükség, lehetek önmagam, sokan igénylik ezt. Háromgyerekesként sem panaszkodhatom, megélünk a támogatásból. És én soha nem működtem másként: ha elkerülhetetlen volt a nyilvánosság bevonása, mindig megírtam, mi van, védtem sokak érdekét (pl. nem írtam ki nveket, de másokért is kiálltam, erőt adtam), és önreflektíven mondtam el a történteket, nincsen semmi lihegő túlzás, magam felé ferdítés.

      Épp azért nem dőlt be a blogom a rengeteg irigy rosszakaró ellenére ennyi idő alatt sem, mert elszántan, meg nem alkudva, derűsen tolom a projektjeimet. Látszik rajtad, hogy megkeseredsz, ha ebbe belegondolsz. Sok gyáva, sunyi irodatöltelék, gyűlölik a náluk tehetségesebb embereket, akiknek összejött, hogy alkotó módon létezhetnek. Mind depressziós, nyafognak, betegek, válnak, pasiznának, hazudoznak, faszuktelevan, isznak, pótcselekszenek.

      Az ostobák persze ide járnak bámészkodni, nekik ez operett. Nekünk az életünk.

      • Erdekes, hogy bennuk fel sem merul a kivalto ok vagy ugy tesznek mintha nem. Azert az tenyleg rohej, hogy mindenfele cimket( “egofenyezo”) raaggatnak arra aki nem hagyja, hogy piszkaljak a gyereket. Valahogy mindig ide lyukadnak ki. Basztatni, vadaskodni, fantazialni. Lehet nem azonosulni a ” cetlizos modszerrel” (ha valkinek van mas, jobb otlete, ketlem) de, hogy fel se meruljon, hogy ezt a problemat meg kellene oldani, a gyerekek erdekeben, az szinte hihetetlen. ” a kolyoknek meg roszabb lesz” Ezt hogy kell erteni vegul is? Csak kerdem.
        Tanar reszt tekintve: Hogy lehet ennyire nem egyuttmukodo egy pedagogus? Ilyenkor egyfele elfogadhato valasz letezik, meg pedig az, hogy kulonos gondot fordit az illeto tanar az erinett gyerekkel kapcsolatos osszes korulmenyre. Ha folytatodik a csufolodas, kozbelep, igyekszik megtalani a legjobb modot, hogy ennek elejet vegye es megszuntesse. Nyilvan nem lehet mindig a gyerekek sarkaban, de amit emberileg, pedagogiailag lehet azt megteszi.
        Eleve az fura nekem, hogy egy kipecezett gyerek melle nem all rogton oda a tanitoja. Osztonosen, kotlos reflexbol. Tavaly nalam is volt egy kislany, mondjuk o tenyleg fura volt, a tobbiek nem szerettek, piszkaltak, nagyon gyorsan elejet vettem a dolognak. Tovabbra sem szerettek, de elfogadtak es nem bantottak, titokban sem a vegen mar a jatekokba is bevontak. Szornyu azt nezni amikor egy kisgyerek maganyos, kirekesztett, nem ertem hogy lehet konnyeden atsiklani efolott….

    • Tehát akkor a gyerek mellett való kiállás akár a tanár, a szülők és a gyerekek ellenében is, az “tudatos bántalmazás”. “Ha valami, akkor ez.”

      Igencsak érdekes az indulatosan vádaskodó kommentek mélyéből felsejlő logika és eszmeiség. Ha hívhatom így.

      • “Juli, most ez sok és sűrű, de eljön a nap, amikor értékelni fogod, hogy anyád nem leszid meg legyint, hanem kiáll melletted. Nem fognak bántani többet, nem mernek, mert hangosan mondtam.” – “Mama, én már most is értékelem. Tényleg.” Aztán elmegy rajzolni.

        Patkány, gyáva, irigy igazodó a kommentelő, megérdemli a saját életét és szabadságfokát. Olyan is van, aki sóvárogja, hogy hm, milyen lenne, egyszer ő is, igazán kiállna, beleállna, nem a brahiért, hanem tényleg, egyedül is (jót tesz az önbecsülésnek a kötelező passzív pesszimizmus helyett!), aztán ez annyira lehetetlen meg félelmetes, hogy gyorsan elősorolja, milyen gáz már az “igazság bajnoka” szerep, és ő nem akar olyan lenni, mert én is milyen vagyok. Önigazolás.

      • Patkany, gyava, igazodo… Lehet. Innen a te szinpadias szabasagharcod tunik a szembenezes hianyanak, nagyobb az egod, mint hogy el tudd fogadni a helyed a vílagban, kb. mint amikor a fonoktipus mininapoleon ferfiakat uzi feleslegesen allando farokosszemergetesbe a tesztoszteron. Az meg nem tudom mit igazol, hogy a kolyok neked ad igazat, meg az abuzalt gyerekek is foggal-korommel ragaszkodnak a szulohoz. Vagy az mit igazol, hogy szetcincalod majd a kommentemet, meg majd jon 5 darab berkommentelo aki bologat hozza. A kommentem nem fontos, mindegy mit gondolsz rola. Viszont tudatosan vegleg pariat csinalsz a sajat gyerekedbol es a szent imidzs kedveert vegigtiporsz masoken. Ezt gondolom igy patkanykent.

      • Patkánynak és gyávának olyan személyt nevezek, aki majdnem négy éve zaklat, mindenre rárepül, zaklatja az ismerőseimet is, nyomaszt, fenyeget és hazudozik. Szerinte ölöm a macskákat a környéken, ősszel pedig gyilkosságot követtem el.
        Értelmezd, amit olvasol, ha nem megy, zárd be az ablakot és vegyél egy képregényt.
        Mi az, hogy szétcincálom? Ez az én blogom, ha provokálsz, választ kapsz. Meg vagy lepve? Ne legyél aljas, vagy kommentelj máshol, mindjárt nem cincál szét senki.
        De te a közelemben akarsz lenni… érdekes. Negatív rajongó.
        Névtelenül rosszindulatúskodni, az nagyon dicső ám! Te is kárörvendő, aljadék troll vagy, aki az erő biztonságában esik neki annak, aki nem hagyja magát.
        Te a személyemet, kitett életemet, nevemet, arcomat cincálod. Ráadásul hazudsz. És még irigyled is azt a nyilvánosságot és támogatást, amit az írásaimmal, kitartásommal, önfelvállalásommal és a szövegeim minőségével teremtettem évek alatt.
        Sokak csőrét piszkálja a blogom. Irodában és szar kapcsolatokban rohadnak mind, és bizony mondom néked, közük nincs ahhoz, hogy akár 10 km-t fussanak, vagy bármi..
        “meg az abuzalt gyerekek is foggal-korommel ragaszkodnak a szulohoz” na, erről van szó a kis A. esetében, ezt csinálja vele Anikó tanárként.
        Csakhogy az én gyerekem nem Stockholm szindrómás.
        És az én gyerekemet azóta nem meri piszkálni senki, a kis, hogy is írtad? zsebNapóleon kivételével.
        Akit kiröhögünk, ne legyen félreértés. Min3at úgy neveltem, hogy le tudják szarni a szemétkedőket.
        Gyáva volnál kiállni az igazadért. Unatkozol, hát pletykálsz és leskelődasz. A szavad nem hat senkire, így állsz bosszút.
        Nem tudok végigtiporni senkin – a valóság az, hogy ti kattintotok ide mohón és kíváncsian, és meg vagytok döbbenve, hogy én egy ekkora nyiulvánosságot teremtettem. A te soraidat vajon ki olvasná, kit érdekelne, ha nem ide írnál, aljaska? Valóban nem fontos a kommented. Az viszont árulkodó, ahogy mindent magára vesz a sok mimóza. Szerinte minden neki szól, és ő mindent tud, ért, átlát, a véleménye pedig megkerülhetetlen…
        Páriát az csinál, aki csúfol, piszkál, zaklat. Az ő idejük lejárt. Most jön a jogszerűség, a békén hagyás, az egyenes beszéd.

      • (nem lehet, hogy aki nem volt ott, nem tesz tényállításokat és nem is provokál?
        mit szeretnétek még? senkit nem érdekel a véleményetek. mit szaglásztok itt? balhét akartok? aztán, ha valaki visszaszól, hogy ez gáz, vagy felfogja az én oldalamatt, és nem gyűlölködik, akkor megy a sértődés. mindez álnévről. mire jó ez?
        mindent leírtam, ami a közre tartozik. le lehetett volna már nyugodni.
        tudom, érzékelem, hogy hatalmas a gyűlölet. vártátok a csatakiáltást, hogy engem meg lehet alázni, szétszedni, rám zúdulni. de nem, nem lehet. nem is jogszerű, illetve nem én követtem el azt a visszaélést, ami, sajnos, az állásába kerülhet, ha tovább ugrál.
        sunyin írogattok, célozgattok. jó lenne, ha lenyugodnátok, ez nem színvonal. én nem akarok senkivel szövetkezni, csak nyugalmat és csúfolásmentes hétköznapokat. ez nagy kérés? miért nem előbb állítottátok le a gyerekeiteket? ti magatok hergelitek a pletykával a gyerek viselkedését és a szörnyülködéssel az állítólagos traumáját!
        ne legyen tévedés: a blogom nem a közös nyilvánosság része, és nem jár rajta senkinek semmi kölönös. főleg, ha ellenem hergel, provokál itt. nem ezért dolgoztam ennyit, nem ezért lett fórumozás helyett saját blogom, hogy akárki itt is bánthasson. mit vártok? nincs semmilyen jog itt áskálódni, csak nevetségessé váltoi.
        én hiszek az igazamban. ugyanakkor nem vagyok fafejű. az alapproblémáról kéne és kellett volna beszélni.
        saját blogon csináld a mószerolást, én oda biztos nem megyek. ha nem tetszik, amiket írok vagy ahogy reagálok, akkor ne legyetek itt.
        nem DOBTAM semmit, és nem ÜTLEGELTEM senkit. ez hazugság.
        ezt az hazudja, aki pánikba esett, és nagyon cikisen viselkedett.
        aki nem érti, amit írtam, az iratkozzon vissza a gimnáziumba, két-négy év irodalom és szövegértelmezés segíthet.)

      • Itt jelzem, hogy a lányom nem bánt senkit, még a felszabaduláskor sem venne részt hasonlóban.
        Senki nem vert meg senkit. Engem lökdöstek.
        Én a múltról beszéltem, egy közismert tényről.
        Undorító bevonni a gyereket a büntetésvégrehajtásba, manipuláció és káros. Ráadásul zaklatni pont megint Julit, pont megint A osztály, A. és A.
        Biztos vagyok benne, hogy értitek.
        Ürügyet kerestek, mert tele van gyűlölettel, és szándékosan nem az eredeti problémával foglalkoztok, hanem rárepültök megfogalmazásmódra, köré vert habra.
        Mivel az nagyon ciki.
        És én kimondom róla az igazat.
        Ez itt az én blogom, látom, fáj nektek.

      • Ja, hogy itt bérkommentelők is vannak?! És mindjárt öt! Hogy én erről nem tudtam. Hol lehet jelentkezni?
        Páriát nem lehet “csinálni” az adott közösségen kívülről. A közösség dönt a kiközösítésről, bármi is az indok. Ha gyerekek csinálják, akkor is.
        Az “előre megmondom, hogy majd hogy fogsz reagálni” pedig manipuláció. Az sajnos diszkreditálja az állítást, nem komolyan vehető.

  28. Tudom nincs ertelme hasonlitgatni, de itt Angliaban mar Anikoneni repult volna igazgtostol az iskola le lett volna fokozva, a csufolodoknak rajta lenne az iskolai rekordjan, hogy bullyk a szuloknek meg egyutt kene mukodni az iskolaval. Persze iskolaja valogatja, de ha egy iskolarol elterjed, hogy nem jol kezeli ezt a temat, hat oda igenyes szulo nem visz gyereket. Nalunk itt be is zart egy suli.

    En mar ragom a menni vagy maradni temat egy ideje, a legfobb ellenerv a hazakoltozes ellen, ami minden pozitivumot felulir, az iskolarendszer. A waldorfot a szektajelleggel meg az arc nelkuli babakkal nem birom, bevallom, es szanom banom, Rudolf Steiner munkassagarol is nepszerutlen velemenyem van. A montessori ugy ahogy tetszene, de dolgozo anyukakent nem tudnam prezentalni magam a gyerek minden szellentesere. Meg gondolom draga is es franchise szaga van.

    • Iskolaalapítási láz van. hamarosan átcsap a gátakon az elégedetlenség. Én mégis a hagyományos keretektől kérek segítséget. Ha eltipornak, levonom a következtetést. Tanultatni, hajcsárkodni, gyereket nyúzni nem fogok.

  29. Csak annyit akartam írni, hogy szerintem klasszul csináljátok. És hogy micsoda abszurd viszonyok azok, ahol a gyerekéért kiálló szülő a különc. Izé az izéjükbe nekik. Jó nagy.

    • Köszönöm. Tényleg botrányt csináltam, és most erre vetik rá mohón magukat, addig se kell az eredeti durva bajokkal foglalkozni. Szóba se álltak velem. Most már igen. És nem csak a felháborodók.

      Olyan, mintha az igazgató is most jönne rá, hogy tulajdonképpen van egy csomó út, kezdjük el, beszéljünk, vonjunk be szakembert, jobb lesz úgy. Majd mesélek, de nem akarok ilyen diadalszerű posztokat, nem ízlésem.

  30. Kedves Györgyi (ő egy másik, stílusból is látszik, de ezt a keresztnevet használta, és szintén iskolaközeli),
    kedves magadat Györgyinek nevező sunyi, alakoskodó, utánam szaglászó troll,
    durvának és provokatívnak gondolom a viselkedésedet. Ha neked ez nem stílusod, amit én választottam végső eszközként, akkor te ne csinálj ilyet. A probléma sem a tiéd.

    Érzékelem, hogy a blogomat nem csak mohón kukkolod, hanem nyilvános kivégzési helyszínnek használnád, ahol tetemre hívhatsz, lejárathatsz, és napokkal később, lezárt dolgokat bolygathatsz újra. Ezt nem engedem.

    Tájékoztatlak téged és a többi felháborodottat, hogy így, furán, kockázatot vállalva eredményeket értem el, olyanokat, amelyeket ők nem. Nyugi van. Nem fogunk elmenni. Nem vagyok kitiltva, nem fognak megalázni, és nem azért, mert jó vagyok a vezetőségnél, mert a szimpátiára én nem számítottam, hanem mert tudom a jogaimat. Nem fognak feljelenteni. Vagyis, nyugodtan tegyétek meg, ha még ezt szeretnétek, hajrá. Pont a falig mentem a véleménynyilvánításban, tényleg necces volt az akcióm – a korlátolt rendpártiaknak legalábbis, akik értékrendjéről a Lackfi-vers szól itt a kommentekben. Az ízlésetek nem érdekel, az eredmény igen.

    Felbőszült csoport ostoba tagjának lenni és keresztnévvel vagy álnéven írogatni rendkívül bátor, intelligens tett, nyilván ez is a megbékéléshez visz közelebb. Fel se merüljön, hogy ezzel csak dacot váltasz ki. Vagy normálisan tárgyalunk, és igazság lesz, vagy elmérgesedik a dolog. Engem nem kell szeretni, velem csevegni. De ne várjatok építő hozzáállást, békét, nyugalmat, ha szándékosan és ostobán, hazug ferdítésekkel tovább hergeltek. Az osztály szószólója képes volt nekem elhatárolódó, határozott, de nem sértő levelet írni. Meddig veritek még a habot?
    Nem voltál ott. Tedd gyök alá a rémhíreket, Anikó hisztijét, beszélgess valakivel, aki higgadt kívülálló, mondj neki igazat, tényeket, kérdezd meg a véleményét, és gondold át ezt a dolgot. Rólam szállj le.

    Én elértem, amit akartam: figyelmet keltettem, és most már kénytelenek foglalkozni a több hónapos gondokkal. Az üdvöskék se mernek csúfolódni, valóban szégyellték magukat, nagyon helyesen. Ne gyertek az ártatlanokkal: minden nap újak kezdték rá, és ez a KÖZÖSSÉG csinálta ezt Julival. Nincs olyan se már, hogy a vezető sajnos nincs bent, nem ér rá, nem lehet ezt vagy azt, mert lehet. Ami nem megy, azt erőltetni kell, ez a sportban egy mondás. Elértem azt is, hogy mindenki tud arról, hogy vizsgahamisítás történt, bullying típusú csúfolódás van, Anikó pedig képtelen értelmes emberként kommunikálni. Ezeket többé nem lehet tagadni. Tehát eredményes voltam, veletek ellentétben, akik kussoltok, meg hagyjátok kicsúfolni a gyereketeket, meg nem szóltok rá, ha ő csúfol másokat, stréber és lélekölő módon tanultatjátok, nem tesztek szóvá semmit, nem érdekel titeket a más baja, ha az nem közvetlenül kapcsolódik az érdekeitekhez, vagy csak csendben morgolódtok, és sunyin kibeszéltek másokat. De kisebbségben vagytok, ez is kiderült tegnap.

    Igen, amit tettem, veszteségekkel járt, pont mint egy erős gyógyszer súlyos bajban: ez nem szándéka, hanem mellékhatása volt. Majd feldolgozzák, beszélgessetek velük, és ne rémhírekkel meg paprikásan. Ők szándékosan csinálták a lányom ellen, csoportosan, és hiába beszélgettek el velük a szülők, újrakezdték. A felnőttek pedig mulasztással rengeteget ártottak. Ha nem veszitek komolyan azt, aki szól a gyereke érdekében, akkor belobbannak a dolgok.

    Legfeljebb szokatlan és váratlan, amit tettem, a célom pedig nem az volt, ami történt. Anikó iszonyatosan rosszul reagált, pont azért, amiért Julit is megszívatta: mert utál minket és fél tőlünk. Egy csomó gesztust tettem azóta, hogy helyreállítsam pl. a faliújságot, és béke legyen. Kifejeztem, hogy lehet velem tárgyalni, értelmes ember vagyok. Írtam levelet. Ha ezt nem veszitek tudomásul, akkor világos: élvezitek és ezért gerjesztitek a feszkót. Biztosan kiheverik és levonják a tanulságot a gyerekek is, én azt sem bánom, ha nem MERÉSZELIK többet piszkálni Julit. Hja, az élet nem csupa olvasmány és szorgalmi feladat. Erre a két percre biztosan emlékeznek majd, a fülbefogatás is megmutatta a tanítónőjüket nekik a maga teljes abszurditásában. És ti felnőttek is levonhatjátok ebből a keddből: a maszatolás, a nincs-itt-semmi-probléma politika, a dolgok szépre festése, meg hogy “oldja meg egyedül, az ő baja”, ide vezet.

    Nézz utána, mikor érdemes és lehet feljelentést tenni, mi ezeknek a fogalmaknak a jelentése: önbíráskodás, távoltartás, kiskorú veszélyeztetése, mert rettentő sok bárgyúságot írsz. A BTK fent van a neten, és van köztetek két vagy három ügyvéd is. Én csak egy magyar–angol szakos tanár vagyok, mégis tisztában vagyok ezekkel. A zsarolás is jogtalan előny szerzését jelenti. A rituális bosszú, a csoportdinamika, a tömegpszichózis viszont adekvát fogalmak, de nincsenek benne a BTK-ban.

    Jogilag nincs miről beszélni. Elég mocsokság lenne amúgy bosszúból egy ilyen zavaros és reménytelen ügybe rángatni egy teljesen egyedülálló anyát, és ez sem a rendezést szolgálná (úgy értem, nektek reménytelen, nem történt bűncselekmény ugyanis).

    Hatalmi harcba, civakodásba én nem megyek bele, nekem másra kell az erőm. A blogom pedig a munkám és megélhetésem, a felelősségem és a szenvedélyem is.

    • “így nincs igazad” Ó, dehogynem, csak találtatok egy ürügyet, hogy az igazamat továbbra se kelljen figyelembe venni, MIKÖZBEN A TI GYEREKEITEK UGYANETTŐL SZENVEDNEK.
      De hát szerintetek a “cetli” is erőszak… most mit mondjak? Menjetek haza, nézzétek a tévét, holnap mise. Bégessetek, ikszeljetek megfelelően. Nehogy gondolkodjatok!
      Nem, nem ütöttem meg.

  31. Elmesélem még, hogy van egy kislány Juli mostani osztályában, akit csúfolnak a többiek. Hogy büdös. Van furaság az életében, nem tehet róla. Juli azt mondja: ő barátkozik vele, mert szereti, jól vannak együtt. Nem sajnálatból. Hanem mert “talán büdös, de ha jó ember, akkor nem számít”. Pedig Juli is nyomás alatt van, ő is csak 9 éves. Honnan hozza ezt szerintetek?

  32. Én kérésekkel, tárgyalással kezdtem, és nem mondtam semmi trágárt, erőszakosat soha, nem ütöttem meg senkit. Miután a szülők mindent leszartak, hárítottak, amit jeleztem (szó nélkül kiraktak a levlistáról), senki szóba nem állt velem, idáig hagyták fajulni a helyzetet, a gyerekek vígan csúfolódtak tovább, most még én legyek az ő gyereküket óvó, a lelki nyugalmukért felelős. Ők nehogy bármivel szembesüljenek! Csak az enyémet üssék, ugye?

    A TANÍTÓNŐ TRAUMATIZÁLTA ŐKET A HISZTIVEL és a rémhírterjesztéssel. Normális esetben vág egy arcot, sóhajt, megkér, ne zavarjam az órát, én kimondom azt a két mondatot (vagy nem), de ő nekem esett. Tele van gyűlölettel, és fél. A bántalmazók bűntudata ez. Normális esetben nem fordulhatna elő az sem, hogy be akarjak menni.

  33. Ismét a lomtárnak szól:

    A valóság ezzel szemben az, hogy te megint fantáziálsz és blöffölsz, az állításaid háromnegyede hazugság, egynegyede ferdítés, és a lelked mélyén rajongó vagy, csak beteg. Téged a hatalomvágy és az irigység hajt, te senkiért nem állsz ki, erre tényleg nem kíváncsiak az olvasók. Nem nekem lesz ebből az egészből bajom. Nem írok le minden részletet, taktikai és ízlésbeli okokból sem.

  34. Érdekes, hogy
    1. még mindig itt koslattok, nézelődtök, izgalomra vágyva – rendkívül boldognak tűnő férjeitekkel vár a színház, a szenvedélyes beszélgetés, a mozi, a közös főzés, a szex!
    2. mindent magatokra vesztek, nem tudva, nem értve a hátteret, felületesen olvasva, amit írok, hajlandóak vagytok bármin megsértődni – a rossz lelkiismeretűek teszik ezt!

    szállj le rólam
    több masszív trollom van, nem vádoltalak semmivel

  35. A valóság ezzel szemben az, hogy nem tudod a konkrét részleteket, csak találgatsz, illetve átokszerűen rosszat kívánsz. De rajtam ez nem fog, én tudom, mit csinálok, és járom az utam. Hiába vagy marha kíváncsi meg magabiztos, én nem vagyok ostoba, innen nem is fogod megtudni, amit én nem akarok a köz tudomására hozni. Nagyon pontosan tudom, mit írok meg és mit nem, most legyen annyi elég: meglepően jól állok, legalábbis tartanak tőlünk azok, akik eddig semmibe vettek. Akiket szerinted “megtámadtam” a blogéletem során, azok eleve is, de mostanra meg végképp sokkal szarabb állapotban vannak, mint én: blogjaikkal felhagytak, pénzt vele nem kerestek, soha nem élték meg az izzást, egy percig nem voltak szabadok, csak dühösködtek és figyelmet hajszoltak, lájkokat számolgattak, nem alakítják, hanem elszenvedik az életüket, sorban jönnek a tragédiák, betegeskednek, panaszkodnak, szar házasságokban vergődnek, másoknak nőjük nincs; megalkusznak, szarul néznek ki, és azzal a tudattal fekszenek, hogy felelősségük van a gyerekük halálában. Eleve is ezért támadtak.

    Hányszor jósolod még, hogy elbukom? Mikor lesz már az? Az eddigiek sem jöttek be, pedig eddig is megírtátok a rokonoknak meg mindnekinek, milyen vagyok. Mindenki jól van, megyek a céljaim felé, edzek és élénk kultúréletet élek, jól alszom, baráti köröm stabil, életemben nem voltam még ennyire egyben, és buta, moccanatlan rendszerekkel és ártalmasan álszent rendpárti kockákkal szemben soha, soha nem hagytam magam. Megtettem, ami tőlem telik, mert vannak elveim, nem csak érdekeim. Priuszom nincs, azt te csak szeretnéd. Ha lenne, nem szégyellném, mert igen sok irigy élethiányos pszichopata próbált már kicsinálni.

    • De ha nincs, akkor nincs.
      Én sértett voltam.
      Próbáltak megszívatni, de kiálltam ott is magamért. És lőn…
      Hiába szaglászol a blogon és a facebookon, ez nagyon gyenge blöff.
      Olvass utána, mit jelent a priusz.

  36. Összefoglalom a fejleményeket, olyan mélységben, ahogy hasznosnak látom.
    Béke van, együttműködés.
    Szükség volt a kiabálásra, ettől indult el a változás.
    Jobb mindenkinek, ha nem jogászosan, erőből, gyanakodva, hanem konstruktívan, párbeszédre törekedve, sőt: szeretettel állunk a helyzethez, mert akkor nincs dac, félelem, és nem mérgesedik el a seb.
    Sajnálom, amit/ha túltoltam, őszintén. A hatásait is. Már megírtam a szülőknek. Én többet nem csinálok ilyet, ezt megígérhetem, és bocsánat.
    Azért tettem, mert iszonyú dühítő az önkény, a némaság, az, ha bántják a gyerekemet, aki földre szállt típus, vagy az, ha nem köszön izéke, miközben ő nem volt korrekt.
    Ha elismerik, hogy létezik a probléma, ha a vérmókusok, akik kárörvendve várják, hogy majd engem elvisznek a vesztőhelyre, és addig is írogatnak vadul, lecsillapodnak, akkor én egy udvarias, visszafogott szülő vagyok, rugalmas is, engedek is. Csak ha nem történik semmi, akkor kell kiabálni, jogokat és fellebvitelt említeni. Nem először csinálom: nagyon hasonló volt a fogasos ügy. És a fogason ma béke van.
    Ebben a történetben nagy szerepe van az empátiának és a belátásnak.
    Nem szervezkedem a tanítónő ellen, nem az én dolgom.
    Nem barátkozni vagy szeretve lenni akarok.
    Nem csevegek a lépcsőn.
    Újbeszélül azonban nem tudok, nem is tervezek megtanulni.

  37. Fejezetek a zugligeti kisszerűség történetéből LXXXVIII.
    Ma reggel Juli 7.53, Dávid pedig 7.55 körül lépett be az iskola ajtaján. 7.50-re kell beérni.
    Hát ki van ügyeletben?
    De nem ám csak.
    Hanem azzal a kislánnyal, akinek itt az anyukája írja, hogy őt is csúfolják, de nem baj, nem kell revansot venni.
    Tehát egy fő tanítónő és egy fő önszorgalmú nebuló ügyel, és üldözi a későket a törvény szigorával.
    Ketten kell lenni, úgy járőr a járőr.
    Köszönni ma sem sikerült.
    Az egyetlen olyan diákot kezdték macerálni, akire ez nem vonatkozik (szorgalomjegyet nem kap, tájékoztatója nincs, mert magántanuló, mert nem lehetett bírni a sima tanulóságot, és kimenekítettem, mert…).
    Hogy adja oda a tájékoztatóját, beírás!
    Eközben késő diákok tömegei haladtak fölfelé minden szankció nélkül.
    A kis A. követte Julit fölfele, hosszas huzavona, Juli magyaráz, egyébként barátnőjének tartja a kislányt, visszakérdeztem, és továbbra is. Végül a bés tanítónő mondta meg: nincs olyanja, hagyják békén.
    Anikó, szállj le a kislányomról, ez ízléstelen.
    Gy., mondd meg a lányodnak, hogy a kápókat agyonverték a láger felszabadulásakor, de csak a maga nyelvén, hogy ne sérüljön. Remélem, te érted.
    Ez is bullying, ne legyen félreértés, csak törvénybe öltöztetve.
    Mi mondjuk a fejünket fogjuk, viccesnek tartjuk a pitiánerségnek ezt a fokát, de ettől ti nem lesztek jobb fejek.

    • Az elejétől az a kérdés volt bennem amióta írsz erről, hogy mi lesz azután, ha már nem lesz olyan éles a helyzet, és jutsz valamire az igazgatóval? De most úgy tűnik, hogy ez. 😦

      • Aki nem érti szép szóból, majd megérti félelemből. Nem én vagyok a foglalkozás körében, és nem én követtem el visszaélést. Majd abbahagyja. Erőt kell mutatni, mert vele nem lehet beszélni.

      • Kerüljük el egymást. Olyasvalaki, aki nem vezető, nem felettesem, gyerekemet se tanítja, szálljon már le rólunk, ne keressen ürügyeket, és ne használjon fel undorító és primitív módon más gyereket arra, hogy basztassa Julit.

  38. Gondolom, az élet fogja majd “agyonverni”… Mi nem vagyunk lágerlakók, mi szökevények vagyunk.
    A műfelháborodó roppantkíváncsiaknak javaslom: ha nem megy át elsőre, amit írok, akkor felháborodás és vérkövetelés helyett olvasd el újra, gondolkodj, kérdezz nem-agresszívan. Meglesz a megoldás, a megértés talán. Már ha ez a cél. Nekem ez a célom az írással: megértetés, ráébresztés. (“Fulladjon meg Ady Endre…” – ezt pl. értettétek a suliban?)
    Ha ehhez nincs kedved, hagyd a francba a blogom. Nem kell itt lenned, véleményezned, csatáznod, vár a munka meg a gyermek! Vagy mehetsz árulkodni, feljelenteni, ha az esik jól.
    Ebben az országban állami érdemrendet kapott az az “író”, aki az orgoványi erdőt sírta vissza, és aki szerint ott félmunka volt.
    Én meg írtam Ebbinget és Kohlhaast még az elején – ebből azért nem lett hörgés, hogy majd gyújtogatni fogok, mert fogalmatok sincs, mik ezek.

    • Nem tudom elképzelni fordítva.
      Nem én vagyok a hatalomban, biztonságos tömbben.
      Nem én erőszakoskodtam, zaklattam, éltem vissza a hatalomjmal, és nem is a gyerekem. Vissza sem ütnek.
      És nem is a felháborodottaknak foglalkozásuk az írás, eszükbe se jutna ilyesmi.

      Én a továbbiakban nem fogok kommunikálni azokkal, akik csakis diszkreditálni és zaklatni akarnak. tehát: vagy elhiszed, amit mondok, vagy elmész máshova.
      A lányomról meg le lehet szállni. Ne keressetek ürügyeket egyikőnk kicsinálására se, a bosszúra sem.
      Ma 50-en késtek el kb. Bőven. Kétaudis, boldog családok. Elmehet mindenki a fenébe.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s