elmenni valahonnan

Az mindig megráz egy kicsit.

Megint ez a “hát csak ennyi volt?” érzés. És hát ennyi volt, ez is, és úgy is sajog, hogy nagyon húz az otthonom és akik otthon várnak, azok. Minden összepakolva, én megyek ki a szobából utoljára mindig. Torpanok, szétnézek, sóhajtok. Szervusz, szoba. Kötődöm hozzá, még ha egy éjszaka volt is, lélektelenül nemzetközi egyenszobában.

Száll fel a repülő. Vakít a nap, mert a felhők felülről nem szürkék, hanem fehérek.

Itt hétfő reggel köd volt és eső, hét órakor utcalámpás, sárgás, nedves sötét, nyolc órakor tompa homály.

Enyém a szavam, a látásmódom, a gondolatom mindenestül. Ha nem az enyém, ha hallottam valahol, szégyellem magam. Bővebben…

kérdés a futásról

Mit jelent az, hogy félmaraton?

A félmaraton a futás sportjának egyik nevezetes távja, a még nevezetesebb maratoni távnak kereken a fele, 21097,5 méter, általában egyszerűsítve 21,1 kilométer.

A futás azt jelenti, hogy a láb váltott mozgása közben van repülő szak, tehát olyan időpillanat minden egyes lépés után, amikor egyik láb sincs a talajon (ezt javítottam). Ez különbözteti meg a gyaloglástól. A saját lábon való haladás pedig egészen más, mint a többi, eszközt, járművet igénybe vevő haladási mód. Tehát a gyaloglás nem futás, a túrázás sem futás, sőt, a biciklizés és a motor sem!

Persze lehet 21,1 kilométert bringázni, csak az nem túl nagy teljesítmény: egy olyan fárasztó táv biciklin, mint a futós félmaraton, az mondjuk 120-150 kilométer bringával, terepen.

Ha nem akarod kinevettetni magad, illetve magaddal szemben támasztasz némi követelményt, akkor nem nevezed teljesítésnek azt, amikor jelentős mértékben gyalogolsz a futóversenyen, és nem nevezel félmaratonnak semmi mást, mint hiteles, lemért pályán 21,1 kilométernyi futást. Ennek a világcsúcsa egy óra alatt van, egy ügyesebb, edzett, futóalkatú amatőr pedig 1 óra 45 perc és 2 óra között futja. (Én nem. Sőt, a 2:10 sincs meg. Viszont a tavalyi maratonom óta futottam nyolc félmaratont, és hetente négyszer edzek legalább.)

Nem szeretem a korrumpált szavakat, az elvett-átalakított-dicsekvésre való használatukat.

budapest maraton 2019

…melyen idén váltóban veszek részt, tehát nem 10 és nem 30, ahogy eddig, hanem 21,8 km, Orsival, aki Bécsből érkezik.

Beteg vagyok, de lenyomom. Máskor nem csinálok ilyet. Most, este azt érzem, nem lettem még betegebb, de gyenge voltam. Saját élményem az edzésnaplóban:

berlin óta

A versenyről írok

Az van, hogy én szeretem ezt.

Szeretem, amikor valaki nem csak pofázik, magamutogat, identitást hangoztat, ezek annyira viccesek ám!, hanem keményen, profin, okosan, kitartóan csinálja.

Mint a BSI a szervezést. Alkalmam volt ma beszélni azokkal, akik régóta dolgoznak ebben, és lenyűgöz az egész.

A külföldi, esetenként jobb adottságú helyek versenyszervezőihez képest is ott vannak. Pedig van olyan főváros, ahol nem gyökér a főpolgármester (ennek az eseménynek védnöke, de iszonyú szájhúzás, hogy csak három ilyen lezárás legyen egy évban). Ahol nem futóellenes a hangulat, szélesebbek az utak, jobb az aszfalt és kevesebb a csokit követelő, fillérbaszó, nyafogó nevező (“17 ezerért két coski volt a befutócsomagban”. Meg előtte a rengeteg munka, kommunikáció, fizetettek és fizetetlenek, a lezárás, a kordon, az orvosi ügyelet, a frissítések, a póló, az érem, a vécék, a terüélethasználat, a sörpadok…).

Míg mentem, sok mindent átértékeltem. Most volt bennem komorság, ötnapos keménysport-hiány, testi gyengeség és nagy szomorúság is. Mindenféle előkerült a meditatív lépésszámlálásban, amelyben, jaj, ne zavarjanak. Letisztult, gyógyított. Beérkezéskor (váltáskor)még nem, akkor kiborultam, sírtam, remegtem, de utána ittam pálinkát és összeszedtem magam.

Arra is gondoltam, hogy Berlinben most, ugyanebben az órában kísérlik megdönteni a világcsúcsot (de nem sikerült, Kipchoge, a tavalyi berlini világrekorder ott se volt, mert a két hét múlva tartandó új, bécsi Sub2hr maratonkísérletre készül, az etióp Bekele pedig kettő másodperccel rosszabbat futott). És gondoltam még a szombaton végződő Sparthatlonra, az ultrafutás leghíresebb versenyére, amelyet Bódis Tamás nyert. 1991 óta nem sikerült, de végre megint magyar: az első nyertes, Bogár János most velünk futott Pesten. A Sparthatlonon taroltunk: Maráz Zsuzsanna a nők között nyert, abszolút nyolcadikként, és a második és az ötödik abszolút helyen is magyar versenyző futott be. Most már nem zsuzsikázzák esetleg férfi futók.

Csak ahogy erről beszélnek, az akaszt ki. Tényleg heroikus, de ahogy a maraton, az amatőrök hada meg a városi versenyzés le van nézve, és meg akarják mondani, ki min induljon, mi legyen a lényeg, mikor érdemes valaki egy távra, beszarok.

Igen, a tömeg híg, de valamiért itt vannak, ők is futnak a maguk képességei, életmódja, ambíciója szerint. Sokan vagyunk, sok jó példa van, és ez nagy élmény. Az ízlés magánügy, a morál közügy. A tempóhajszolás és a fejlett módszerek mellőzésének szépségéről itt írtam:

én, a futó

A magyar maraton férfirekordját Szűcs Csaba tartja, jelenleg Spuri futóbolt tulajdonosa, 2:12:10-zel, amelyet Párizsban futott 1992-ben. Az országos bajnok 27 évvel később Jenkei Péter, 2:23:21-gyel. Olimpia előtti évben. Ööö. Csere Gáspár címet védeni jött, 2:20 alá menni, találkoztam vele, egyes volt a száma, rajthoz állásakor hasított el mellettem a VIP zónában. És valami történhetett, mert majdnem pontosan három perccel Jenkei után, 2:26:20-szal ért be, ami nagyjából a női magyar rekord amúgy (Földingné Nagy Judit, 1996, 2.28:). Most Gyurkó Fanni Anna vollt a leggyorsabb, ő 2:42:54-et ment.

Ment persze a hőzöngés, hogy miért Az egyik ilyennek szóvban, egy másiknak kommentben válaszoltam, ezt idézem:

“Amit kérdezel, ellenséges és buta. Sima műveletlenség.

Kérlek, nézz szét az AIMS honlapján, ahol mindenféle nagyvárosi futóverseny infója megvan e kerek világból. Kattints az eseményekre és az útvonalkijelölésekre. Mindenhol a legszebb részeken, történelmi épületek között megy a pálya.

Miért futnak ASZFALTON (nem betonon) emberek?

Mert ezek városi futóversenyek. Turisták hada így látja a várost, neves épületeit, látképét, folyóját, fontos, hogy ne rusnya ipari területen haladjanak, vagy sima erdőben. Ez közérdek, így lesz emlék és vonzó célpont Budapest.

Mert egyenletes talaj, széles, sima és sík út, átlátható terep kell a többezer embernek.

Mert számít az idő. Ez volt az országos bajnokság is, csak ilyen pályát hitelesít az AIMS.

Mert maratoni távon kevesek lába bírna göröngyös, emelkedős terepet, ahol átvágni, lenyesni is könnyebb.

Mert egy ilyen méretű rendezvényhez közeli kórház, mentők, infrastruktúra: vécék, áram, csipszőnyeg stb. kellenek.

Mert senki nem ígérte, hogy az egész város mindig a hatalmas terhet jelentő, bűzös és veszélyes autóitoké. Még a nem túl lakosbarát, autópárti Tarlósnak is okés három nyomorult vasárnap részleges, pár órás lezárása.”

Az én féltávom útvonala, a maratoni táv eleje így nézett ki: elrajtolt a Lágymányosi krampusz rakpartjáról, picit délnek, hogy lekeveredjen az alsó rakpartra, és itt bőven a Lánchíd fölé futottunk egyenesen. Aztán Alagút, Attila út, Alagút utca vissza, át a Lánchídon, ott délnek, a közgáznál kerülünk fööl az alsó rakpartról, Szabadság-hídon át, már felső rakpart, itt valakit újraélesztettek épp (sikerült), utána délnek, át a rajt-célon (15 km), egészen a Dombóvári útig, sőt, ott még egy kis ficak a Budafoki útig, az nagyon szar rész, aztán vissza, rakpart és föl egyenesen a Lánchíd utánig (Halász utca). Én a Lánchídig raktam magam össze fejben, nagyon szar volt onnan az a pár lépés, és lassú is (10:20-as km-rel futottam az utolsó 700 métert). Az egész útvonal itt.

Kétnapos esemény: szombaton voltakl a rövid-családi-gyerekes-gyaloglós távok, köztük öt és tíz km, vasárnap pedig a maraton, négyes maratonváltó, 30 km és maraton párban, és ennek céges, szakmai, Fut a színház verziói.

Idén összesen nevezett 30982 fő, ez visszaesett, egyébként töretlenül ment fölfele minden évben, tavaly 33495 fő nevezett. Most vasárnap 14000 körüli létszám futott a különféle távokon, ebből 6500 egyéni maratonista, köztük 1135 fő első maratonista.

A nők aránya a maratoni távon már 29 százalék (1999-ben 13, 2009-ben 18 százalék volt). Gymfeminism! A két nap összes nevezőjének 46 százaléka nő.

Kenyér Imre 86 évesen a legidősebb futó, ő 5 kilométert futott. A legidősebb maratonista Richter Ferenc (81 éves) és a német Juergen Kuhlmey. Nő csak 70 éves akadt, kettő is: Dobó Katalin, Danielle Heiz Svájcból. Ahh! Már látoma jövőt. Csak a magyar nőt találtam az eredménylistán: 5:24:38-ával jobb a maratonja, mint az én elsőm, és itt volt a Wizzair félmaratonon is, 2:23:02 volt az eredménye. Richter Ferencé 5:37:41 (ez nagyjából az én időm!), a német bácsi ideje sincs a nyilvántartásban.

Lengyel László Ottó is rekorder, ő 30-szor futotta ezt a versenyt, és 139 olyan induló volt, aki 15-nél többször.

Ez volt a kis színes, a sajtóanyagból írogattam ki, de nagyon álmos lettem.

aktuális kérdés

Akkor is lefutod, ha beteg vagy?

Igen.

Ha egyedül neveztem volna az egészre, akkor átadnám a nevezést. De párban futjuk Orsival (én az elejét, ő a jobb futó), és ez kötelez. A lehető legjobb állapotba hozom magam vasárnapra, és nem várok el magamtól jó időt.

nem nyár, de nem is vénasszony

Hanem mi?

Ősz, kora ősz, én nem félek ettől – és már a haláltól sem. Gesztenyés, ragyogó, szépséges. Néha esik. Néha taknyosak leszünk, hajnalban már hűvös van, nem hívogat, és a tó vize sem nyárlangyos posvány (megint belementem, annyira jólesett nyolc kilométer futás után! csak már okosabb vagyok, tudom, hol kell, hogy ne legyen hiszti. mindez Juli forgatási napján történt. minden kísérő unatkozik, ezért megyek futócuccban, meg napozó lepellel). Negyed nyolckor meg már homály van, de olyankor a legszebb hazafutni.

Aranyfényű hétvége. Bővebben…

én, a futó

Szeptember nyolcadika volt az a nap, amikor felírtam Rilke híres sorát – nem tökéletesen, fejből – egy füzetbe, miszerint meg kell változtatnom az életem:

a dán ötkoronás lyukas

Mindez 2014-ben történt, öt éve.

Persze gyakran van ez: az ember fogadkozik, aztán nem lesz semmi, és akkor új fogadalom, új semmi, a körülmények, most nincs itt az ideje, más a prioritás és hasonló jó megmagyarázások. Érdekes ez, mert én előtte nem fogadkoztam, nem vagyok rá hajlamos, egyáltalán nem foglalkoztam tudatosan a testemmel akkoriban. Ez az egy nekibuzdulás volt, nem erodálódtam a sok mégse-élménytől, és ezt végig is csináltam.

Most vasárnap, 8-án lefutottam a hetedik félmaratonomat, egyben a tizedik hosszú (15 km feletti) versenytávomat, de ez persze véletlen, hogy pont aznap volt a félmaraton, csak mégis jó rá gondolni.

a hálós fölsőt nem kell átszúrni a tűvel!

Bővebben…

minden nap egy kérdés 3.

Ez csak kis színes. Készül egy másik poszt is.

a blogger válaszol

te számolod a lépéseidet?

Igen, végig az összes maratont, félmaratont is, a két tavaszi versenyt kivéve. Ezt szoktam meg, 2002-ben kezdtem így futni. Olyan a fejemben a számolás lüktetése, mint egy háttérapplikáció. Ahogy a jógaórán a patak csobog és szeráfok furulyáznak, csak ez nem modoros. Ez józan, racionális, mint az anyai családom. Segít fókuszálni, elringat, mint a meditáció, én amúgy is furcsán bensőséges viszonyban vagyok a számokkal. Közben tudok másra is gondolni, a tájat figyelni, elmélyedni, vagy akár beszélgetni is.

Mást is számolok: lépcsőket, úszástempókat; szaunában a lélegzetemet (arra törekszem, hogy hat másodperc legyen a ki-belégzés ideje). Ha ki kell tartani, akkor jól jön ez a technika. (És el se mondom, még miket.)

A távot nem tudom, se a tempót, amikor futok, nem használok kütyüt, így a lépés a mértékegységem. Engem a futásban az a jellegzetes tudatállapot és a megszakítatlan jellege érdekel: végig benne vagyok, nem szeretek a kutya kakilása, ivás, pisilés, forgalom miatt megállni, és egy lépést se gyaloglok.

A tempóm sem érdekel, nem vagyok kompetitív egyáltalán, magamat sem akarom legyőzni. A futás élményéért futok, versenyen a tömeg és a pálya élményéért. Figyelek a testemre, és szeretem, ha könnyed és jóleső a futás. Nagy ritkán futópadon gyorsítok, ott egyébként nem mindig számolok lépteket, de tegnap például igen.

Amúgy néha gyorsítok az erdőben is, de nem esik jól, nem úgy szeretek futni. Nyugodtan nevezhetjük ezt kocogásnak amúgy, vagy lehet, hogy én nem szeretek kilépni a komfortzónámból. Nem bánom. Az a célom, vagy inkább ennek a spontán gyakorlatnak a haszna, hogy évtizedes távon, sérülések nélkül, jólesően, kiégés nélkül tudjak futni, ne legyen benne stressz, soha ne utáljam.

Nem azért írok a lépésszámlálásról, mert másnak mint módszert ajánlom: nem ajánlom, ez egyéni furcsaság.